« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Az elátkozott kínai szén
Maudit charbon chinois
Par Jean-Michel Bezat
Le Monde, le 7 avril 2007


Kína – a néhány évvel ezelőtti előrejelzéseknél tíz évvel korábban – 2009-től a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója lesz a Nemzetközi Energiaügynökség szerint. Ezzel megelőzi a jelenleg első helyezett Egyesült Államokat is, és 2020-ig összességében megduplázza energiafogyasztását. A szén-dioxid-kibocsátásért pedig háromnegyed részben a szén lesz felelős. Az évi 10%-os gazdasági növekedést produkáló Kína számára a szén elsőrangú stratégiai és gazdasági kérdéssé vált. A kőolajból 1993 óta importra szoruló ország ugyanis csökkenteni kívánja függőségét a Közel-Kelettől, Közép-Ázsiától és Afrikától. Márpedig ha a nukleáris és a megújuló energia szerepe a jövőben is marginálisnak ígérkezik, akkor a szén lehet az egyetlen megoldás. 118 milliárd tonnás szénvagyonával Kína a világ széntartalékainak 13%-át birtokolja, ami a jelenlegi ütemű, évi kétmilliárd tonnás felhasználás mellett jó fél évszázadig kitarthat.

Jelenleg a szénbányák nyomorúságos állapotban vannak és sokszor illegálisan működnek, s a hivatalos adatok szerint csak a tavalyi év során 6000 halottat követeltek. A szénerőművek pedig elmaradott technológiával és alacsony hatékonysággal működnek, s ezért rendkívül szennyezőek. A kínai kormány ezeknek a főleg kis és közepes teljesítményű erőműveknek a következő évtized közepére való leállítását tervezi, de az önkormányzatok mindegyre csak újakat építenek, hogy energiaéhségüket csillapíthassák. Úgy tűnik, a szén nemcsak Kína számára jelent kihívást, de egy globális környezetvédelmi problémát testesít meg. Ezért Kína saját erőfeszítései mellett az amerikai és európai államokkal és vállalatokkal is együttműködve igyekszik hatékonyabbá tenni szénágazatát, s áttérni a tiszta szenes technológiára. A szén légneműsítésére és cseppfolyósítására épülő technológiák (Bosch-Bergius és Fischer-Tropsch) már a ’20-as évek Németországában ismertek voltak, s később lehetővé tették Hitler számára, hogy csökkentse országa kőolajtól való függőségét. Kína számára az eljárás egyrészt azért fontos, mert a növekvő gépjárműpark üzemanyag-fogyasztását részben szénből kívánja biztosítani. Jelenleg még csak 25 gépjármű jut 1000 lakosra (szemben az amerikai 800-zal), de a jövőben e téren robbanásszerű fejlődés várható. Másrészt a villamosáram-termelésben is nagy jelentősége lesz a szénnek, s a modern technológiával megakadályozható a széndioxid légkörbe való kijutása.

A szénben különösen gazdag Észak-Kínában gigantikus ipari komplexumok nőnek ki a földből, melyek már ezekkel az újszerű technológiákkal kísérleteznek. A két szénipari óriás, a Shenhua Group és a Jankuang is ezekkel az eljárásokkal kísérletezik, és a térség a külföldi vállalatok érdeklődését is felkeltette. A legnagyobb problémát az okozza, hogy bizonytalan a technológia megtérülése, s nagymértékben a nemzetközi olajáraktól függ. Mindenesetre a kínai állam a megtérüléstől függetlenül, stratégiai okokból támogatja a beruházásokat, és a GreenGen program tervei szerint az évszázad közepére a kínai energiatermelés jelentős részét nagy teljesítményű és hatékony szénerőművek fogják adni, melyek a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok kivonására és elkülönítésére is képesek lesznek. A technológiai fejlődés a szénre épülő energiát olyan bonyolult és összetett folyamattá tette, mint a nukleáris energia vagy a kőolaj, hiszen a legmodernebb eljárások a légneműsítésre, cseppfolyósításra, villamosáram és hidrogén együttes előállítására, valamint a szén-dioxid kivonására épülnek. Kérdéses, hogy a Föld tud-e várni addig, amíg e technológiák elterjednek?





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány