« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Meglepetés!
Surprise!
Economist, September 14, 2006


Ha a közgazdászok közös tulajdonsága, hogy túlságosan bíznak a számokban, akkor a politikusoknak épp az ellenkezője, túl kis jelentőségét tulajdonítanak azoknak, de vészhelyzetben már annál inkább. Napóleon is boltosok nemzetének tartotta a briteket, pedig a feltörekvő kereskedelmi nagyhatalom nagy szerepet játszott hatalma leverésében. A hidegháború során a nyugati stratégák minden bizonnyal túl sok időt töltöttek a Szovjetunió katonai potenciáljának elemzésével, azonban keveset hagytak a gazdasági hiányosságainak tanulmányozására. A gazdaság nem ír történelmet, de annak hátterét mégis az adja. És sok esetben a számok világában is drámai változások mennek végbe.

Ma a világ vásárlóerő-paritáson számolt kibocsátásának több mint felét a feltörekvő gazdaságok adják. A gazdasági potenciál egyre inkább ezen, elsősorban ázsiai országok javára helyeződik át. A fejlődő világ gazdaságai a világ energiafogyasztásának több mint feléért felelősek, és a világ valutatartalékainak nagyobbik hányada is az ő kezükben van. A világ exportjából való részesedésük az 1970-es évek 20 százalékos szintjéről mára 43 százalékra ugrott. És habár Afrika még mindig hátul kullog, a fejlődés földrajzilag is egyre látványosabban terjed: hiába beszélnek állandóan róluk, Brazília, Oroszország és Kína a fejlődő világ kibocsátásának mindössze kétötödét adja.

Ily mértékű változások nem mellőzhetik a súrlódásokat. Ennek leglátványosabb kifejeződési formája a termelés Indiába, Kínába történő kihelyezése (outsourcing). A felhördülés egyre hangosabb lesz, amint a jelenség a gazdagabb rétegeket is utoléri. De vannak messzebbre nyúló következmények is. Ázsiában Kína felemelkedése Japánt és Indiát közelebb, Dél-Koreát távolabb tolta az Egyesült Államoktól. A fejlődő világ egyre több jogot követel magának a nemzetközi fórumokon is, legyen szó multilaterális gazdasági tárgyalásokról, vagy akár a Biztonsági Tanács állandó tagságáról.

A növekedésnek persze vannak árnyoldalai is. A kínai társadalom öregszik, India iskolái rohamosan hanyatlanak. Minden bizonnyal ezek az országok nem fognak örökké a nyugati növekedési rátáknál háromszor gyorsabb ütemben fejlődni. Lehet, hogy egy kicsit tovább kell várnunk 2040-nél, hogy a Goldman Sach’s jóslata, miszerint akkorra a világ 10 legnagyobb gazdasága között fog szerepelni Kína, India, Oroszország, Brazília és Mexikó, valóra váljon. Ez azonban a változás tényét nem vonja kétségbe, csupán annak beteljesülési idejét.

A változás nem olyan rendkívüli, mint ahogyan az első ránézésre tűnik. A történeti perspektíva azt mutatja, hogy csupán a régi rend helyreállásáról van szó. Végül is a 19. század közepéig Kína és India számított a világ legnagyobb gazdaságának, mielőtt még a szabadságok és a technológia forradalmát kihasználva a Nyugat rohamos fejlődése meg nem indult. De fenyegetésként sem szabad felfognunk a jelenséget. Végső soron a feltörekvő piacok fejlődéséből mind a Nyugat, mind a fejlődő világ lakossága profitál. A mexikóiak, a kínaiak vagy a lengyelek nem Amerika, Németország vagy Japán rovására növekednek. A fejlődő világ így is az amerikai, a japán és az eurózónából érkező összesített export több mint felének célállomása. A világ egy főre jutó jövedelme ebben az évtizedben mutatta minden idők leggyorsabb növekedési ütemét, mely 2000 óta évi 3,2 százalék.

Az e folyamatokkal szemben fellépő protekcionizmus és xenofóbia ellen mindenütt harcba kell szállni. Azonban azt el kell ismerni, hogy a világgazdaság új csillagai nem tették egyszerűbbé a nyugati politikusok dolgát. Így például igaz, hogy leszorítják az inflációt és a kamatlábakat, azonban a tényezőárakat magasra hajtják. Lehetővé teszik az Egyesült Államok számára, hogy finanszírozza tátongó fizetésimérleg-deficitét. Ezen egyensúlyproblémák kijavítása nem lesz egyszerű feladat.

A két legnagyobb, hosszú távú kihívás, mellyel a nyugati világnak szembe kell néznie, mégis politikai természetű. Egyrészt, el kell fogadnia, hogy a globalizáció oltárán el kell szenvedni áldozatokat. A világ munkaerőpiacain megjelenő másfél milliárd új munkavállalónak köszönhetően nőtt a tőke megtérülési rátája, mely a nyugati világ gazdagjait még gazdagabbakká tette, azonban a munkavállalók béreit alig növelte. Ez persze még nem ok a protekcionizmus fellángolására. A másik kihívás geopolitikai jellegű. A világgazdaság hangsúlyainak eltolódásával párhuzamosan nem kellene a politikai hangsúlyoknak is eltolódniuk? Idővel talán. Azonban a gazdasági hatalom és a politikai befolyás nem egy és ugyanaz. A legtöbb feltörekvő ország katonai szempontból még mindig le van maradva. Példának okáért Kína nem rendelkezik egyetlen repülőgép-anyahajóval sem, katonai költségvetése pedig még azt a szintet sem éri el, amennyivel az amerikai védelmi büdzsé növekszik évente. Másrészről olyan kifejezés nincs a politika fogalomtárában, hogy „gazdasági blokk”. Nincs olyan gazdasági hajtóerő, mely olyan szoros kapcsolatokat tudna kialakítani a fejlődő világ államai között, mint ami kulturális és történelmi alapon jött létre az Egyesült Államok és Európa között. Ázsiában például Kína felemelkedését ellensúlyozza India hatalma, mely Amerikával szoros kapcsolatokat igyekszik ápolni. A globális intézményi struktúra változása sem várható záros határidőn belül. Egyszerűen örüljünk a gazdagságnak, melyet a globalizáció hoz, és álljunk készen megvédeni a gazdasági liberalizációt, mely megteremtette azt.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány