« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A boldogság világtérképe
Die Weltkarte des Glücks
Die Welt, 28. Juli 2006


Két héttel ezelőtt még a dél-tengeri Vanuatu sziget lakosai, ma a dánok a világ legboldogabb emberei. Ezt találta Adrian White brit szociálpszichológus, a leicester-i egyetem egyik kutatója, amikor világszerte több mint 80 000 embert megkérdezett egészségéről, jólétéről, képzettségéről, nemzeti érzéséről és a táj szépségéről.

A dánok a kutató szempontjai alapján tehát különösen boldognak mondják magukat, ugyanígy a svájciak, osztrákok, izlandiak, finnek és svédek is. A „boldogsági lista” további előkelő helyezettei a bahamai szigetek lakosai, Bhutan, Brunei és Kanada. A USA érdekes módon csak 23. helyen, Németország a 35. helyen szerepel. A világ legboldogtalanabb emberei Kongóban, Zimbabwéban és Burundiban élnek.

A tanulmány egyértelművé tette: a kapitalizmus nem veti az embereket a boldogtalanságba. Azon ország lakosai a legboldogabbak, akik jó egészségügyi rendszerrel, a legmagasabb egy főre jutó jövedelemmel és megfelelő képzési lehetőséggel rendelkeznek. A modern élet frusztrációi és az öregségtől való félelem ezek szerint tehát kevésbé számottevők, mint az egészség, pénz és tudásszomj.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány