« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A szétbomló imperialista hatalom
Die Fadenscheinigkeit imperialer Macht
von William Pfaff
Blätter für deutsche und internationale Politik, Juli 2006


A Bush-adminisztráció hamarosan rá fog döbbenni arra, hogy a terrorellenes háború elérkezett abba a stádiumba, amelyben 1968-ban a vietnámi háború volt. Az eredmény nem várat magára sokáig: a közvélemény mind a háborút, mind a Bush-kormányt belátható időn belül egyértelműen el fogja utasítani. Irakban egyre gyakoribb az erőszak, Afganisztánban életre kaptak az Amerika-ellenes erők, Guantánamóról nem is beszélve: a Pentagon kezdi elveszíteni felette az irányítást. Egész Európa (még a britek is!), az ENSZ és számtalan nem kormányzati erő is mind elutasítják Guantánamót.

Mindez persze megjósolható volt: az iraki, afganisztáni és guantánamói történések annak a bánásmódnak következményei, amelyben az amerikaiak és szövetségeseik a helyieket részesítették. Az érintetteket a megaláztatás miatti düh erős motorja hajtja az emberéleteket követelő tettekre. A baj forrása az amerikai vezetés elképzelésében rejlik: mindenki a világon, aki azt szeretné, hogy az amerikaiak felszabadítsák, az született demokrata. Ez az illúzió a Bush-politika alappillére. Idén januárban Condoleezza Rice annyira elragadtatta magát, hogy kijelentette: a jelenlegi, szuverén államok közötti kapcsolaton alapuló nemzetközi rendszert a jövőben a demokratikus országok szövetségének kell felváltania (természetesen amerikai vezetéssel) – ez az ENSZ-t helyettesítené és a világközösséget teljes mértékben demokratizálná.

A Bush-kormányzat tehát még mindig tartja magát saját elképzeléséhez a világrend realitása ellenében. A nemzetközi kapcsolatok realitása arról szól, miként lehet viharos időkben megfelelően manőverezni annak érdekében, hogy meg lehessen tartania azokat az értékeket, amelyek létrehozták civilizációnkat. Az adminisztráció kemény legényei – kiábrándulva Bush wilsoni idealizmusából – most abszolút hatalompolitikára törekednek, így akarják végső soron elvezetni a kormányt ha nem is a győzelemig, de legalább a 2008-as választásokig. Utána már az új elnök ajtaja elé önthetik politikájuk romjait. Tehát még mindig hisznek a hatalomban, abban, hogy Amerika alakítja a realitásokat és a világ többi része megnézheti magát, hogyan tud vele boldogulni.

Kiderült, hogy a dolgok éppen ellenkezőleg alakulnak. Az USA nem kapja meg azt, amit akar – sem Irakban, sem Afganisztánban, sem Szomáliában. Mégis úgy beszél a kormányzat, mintha Iránnal is ki akarna kezdeni. Pedig a világ legnagyobb hatalma sem teheti azt, amit akar. Irak és Afganisztán példáján azonban látjuk, hogy a gyengeség hatalmasabb lehet az erőnél, ha elegendő ellenállást és „realitást” tud mobilizálni ahhoz, hogy Amerika hatalmi terveit keresztezze. Az USA szövetségesei már nem hajlandók „lépést tartani” annak elképzeléseivel. Úgy tűnik, hogy az antiterrorista háború „egynemzetes show”. És ezt az amerikai választók is kezdik megérteni.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány