« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
George W. Bush hatalmi koncentrációja
Power Grab
By Elizabeth Drew
The New York Review of Books, June 22, 2006


Bush elnök regnálása során az amerikai történelemben eddig példátlan hatalomkoncentrációt valósított meg. Az ellenőrző mechanizmusokkal szisztematikusan szembeszegült, amelyek pedig mégis próbálkoztak, így: a kongresszus, a bíróságok, a sajtó, intézményes fenyegetettségnek vannak kitéve. Az adminisztráció kész volt felülírni a hatalommegosztás egyensúlyának elvét, amely az alkotmány egyik legtisztább alapvetése.

A legélesebb támadások a törvényhozói hatalmat érték: Bush időről időre megfogalmazta, hogy a törvények végrehajtásában inkább azok saját értelmezését, nem pedig a kongresszus egzakt jogmagyarázatát tekinti mérvadónak. Az elnöki stáb ezzel olyan fokú bizalmatlanságot teremtett maga körül, amelyhez foghatóra eddig nem akadt példa. S mert az egyébként is republikánus többségű kongresszus folytonosan csak saját gyengeségét bizonyítja, a Fehér Ház már-már királyi törekvései nagyrészt sikeresek lehettek. Grover Norquist, az amerikai konzervatív mozgalom egyik alapító atyja egyenesen így fogalmaz: „ha valaki úgy értelmezi az alkotmányt, hogy az elnök főparancsnoki titulusa lehetőséget biztosít a törvények kedv szerinti megszegésére: akkor valójában nincs alkotmányunk, akkor királyunk van”.

A jogszabály élete az értelmezésen múlik, erre pedig immár nincsenek korlátok. A befolyásos Boston Globe napilap nemrég közzétett listája alapján Bush hivatali ideje alatt eddig 750 törvényt sértett meg úgy, hogy jogilag az nem bizonyítható (legutóbb például az a jogszabály szenvedett csorbát, melyet a kongresszus a nemzeti és etnikai sokszínűség garantálására hozott a kormányzati tudományos ösztöndíjak odaítélése kapcsán).

Természetesen az elnöknek joga van ahhoz, hogy az általa aggályosnak vélt törvénytervezetek jóváhagyását elutasítsa. Vétójával szemben a kongresszusnak még mindig akadna felülbírálati lehetősége. A jelenlegi adminisztráció viszont erre az esetre alkalmazza azt a rendkívül egyszerű, ám annál nehezebben kontrollálható metódust, mely szerint Bush ugyan sohasem vétóz meg törvénytervezeteket(!), ám életbe lépésük után jog- és alkotmányértelmezési utakon keresztül megtalálja a módját, hogy ne a törvényhozók eredeti szándéka szerint kelljen eljárnia.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány