« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
Olaj és iszlámizmus: a világ napirendjének élén
Oil and Islamism: Top World Agenda
By Lee Kuan Yew
Forbes Magazine, March 13, 2006


Maga az iszlám nem jelent problémát, az iszlám radikalizmus viszont annál inkább. Az olaj az iszlámizmus nélkül magában is gondokat okozhat, de az olaj és az iszlámizmus már egy veszélyes elegy. Az iszlámizmus plusz olaj plusz tömegpusztító fegyverek viszont már komoly kockázat. Irán ragaszkodik nukleáris programjához, és azzal fenyegetőzik, hogy a nemzetközi közösség szankciói esetén leállítja olajexportját, ami napi 2,5 millió hordót tesz ki. Így a kínálat visszafogásával tovább nőne a nyersolaj világpiaci ára. Másrészről pedig Irán, mint atomhatalom jelentősen felborítaná a térség geopolitikai egyensúlyát, nem is beszélve arról, hogy a többi közel-keleti ország is atombomba előállítására fog törekedni, amellyel ugrásszerűen megnőne az esélye annak, hogy a tömegpusztító fegyverekhez szükséges hasadóanyag terroristák kezébe kerül.

Az iszlámizmus, az olaj és a tömegpusztító fegyverek kombinációja hosszú évtizedek folyamán alakult ki a Közel-Keleten. A második világháború után a gyarmati rendszer felszámolása és a függetlenség elnyerése után fokozatosan erősödött az iszlám nacionalizmus eszmerendszere, amely többek között az 1956-os szuezi válság, valamint az 1973-as Yom Kippur-i arab–izraeli háború során csúcsosodott ki. A ’80-as évek elején megjelentek az első öngyilkos merénylők. Kezdődött a Hezbollah libanoni merényleteivel, amit átvett a Palesztinában ténykedő Hamász, hogy aztán az al-Kaida is beálljon a sorba a pakisztáni, Fülöp-szigeteki, indonéziai és thaiföldi célpontok ellen elkövetett támadásokkal.

Az iszlámizmus hívei most úgy gondolják, hogy eljött az ideje visszaállítani az iszlám szupremáciáját. A dzsihádisták Irakot választották szent háborújuk második színhelyéül, céljuk az amerikai csapatoknak az országból való távozásának az elérése, mint ahogyan azt a szovjetekkel szemben sikerült is kiharcolniuk Afganisztánban.

Az iszlám szolidaritás mára nagymértékben felerősödött. Elég csak az egyik dán napilapban, majd több európai újságban közzétett Mohamed-karikatúrák kapcsán kialakult, az egész Közel-Keleten végigsöprő tüntetés- és erőszakhullámra gondolnunk. Radikális iszlám csoportok számos országban azon tevékenykednek, hogy kirobbantsák a civilizációk összecsapását, és most az olaj eszközt is ad a kezükbe mindehhez. Az Egyesült Államoknak óvatosnak kell lennie, mikor nyitásra ösztönzi ezeket az arab államokat, mivel az iszlamista pártok könnyen többséget szerezhetnek az általános szavazati jognak köszönhetően. De amint hatalomra kerülnek, háttérbe szorítják a szabad választások intézményét. Palesztinában például a Hamász 74 mandátumot szerzett a Fatah 45 székével szemben a hatósági törvényhozásban. A decemberi iraki választásokon pedig a síiták képviselői szerezték meg a parlamenti többséget. Ugyanebben a hónapban a Muszlim Testvériség is jelentős mértékben növelte képviselőinek számát az egyiptomi parlamentben.

A remény még nem veszett el. Pervez Musaraf pakisztáni elnök felvette a harcot az al-Kaidával szemben. A jordániai II. Abdullah király, az egyiptomi elnök, Hoszni Mubarak és algériai kollégája, Abdalaziz Bouteflika szintén szembeszállt a muszlim szélsőségesek csoportjaival. És az ázsiai mérsékelt muszlim vezetők is ezt teszik. Egyre több államférfinak kell szembeszállnia a terroristákkal, ha nem akarják, hogy a muszlimok sorsát a radikális szervezetek irányítsák.





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány