« Vissza: Polgári Szemle tartalomjegyzék 
A megtakarítások nyomása alatt
Crushed by Savings
By Goeffry Colvin
Fortune, March 6, 2006


Köztudott, hogy az eladósodás komoly probléma az Egyesült Államokban. A lakossági adósságállomány eléri a 2,2 billió dolláros rekordszintet, melynek jelentős része a hitelkártyákon halmozódik fel. A szövetségi szinten 8,2 billió dolláros, szintén rekordösszegű adósság látható, amely a következő évben valószínűleg újabb 400 milliárd dollárral fog növekedni. Létezik egy másik adósságválság is, amelyről viszont rendkívül keveset hallani: a vállalati szféra hitelfelvételi hajlandóságának rendkívül alacsony foka.

Bármily meglepő, az amerikai cégek túl sok pénzt tesznek félre, és csak csekély mértékben hajlandóak hiteleszközökhöz nyúlni. Pedig a legnagyobb és leghíresebb vállalatok (mint a Microsoft, a Cisco vagy az Intel) játszi könnyedséggel ki tudná fizetni hiteleit, mégis inkább a bankban tartják pénzüket.

Az adósságállomány egy vállalat számára nem jelenti azt a terhet, mint egy magánszemély számára. Ez ott csupán egy kikerülhetetlen választás kérdése. Tőkére ugyanis minden vállalatnak szüksége van, azt pedig két formában szerezheti meg: részvények útján (a tulajdonosoktól) és hitelek formájában (a hitelezőtől). A tőke költsége természetesen a két esetben eltérő. A hitelfelvételnél ez a piaci kamatot jelenti, míg a részvények esetében az éves nyereségből számított, a részvénytulajdonosoknak fizetett osztalékban határozható meg. Mindkét esetben a költség a hitelező, illetve a részvényes által vállalt kockázat megtérülését hivatott fedezni. Nos, tőkeszerzéskor a legtöbb vállalat a két forrás kombinációját igyekszik alkalmazni, mely optimális mértékének megállapítására tett kísérletért már nem egy közgazdász kapott Nobel-díjat. Azonban minden esetben abból az alaptételből kell kiindulni, hogy a hitelfelvétel olcsóbb, mint a részvénykibocsátás. A részvényesek által követelt megtérülés ugyanis mindig magasabb, mint a kötvények mindenkori általános kamatai. Így tehát miközben a részvények és a hitelek arányának meghatározását cége válogatja, mindig számolnunk kell a hitelek jelentős hányadával.

Ezt az arányt a vállalat teljes tőkéjének százalékában szokás meghatározni, mely általában 20 százalék körüli, ami viszont az Intel esetében csupán 9 százalék. A vállalat egyszerűen oly sok pénztartalékkal és értékpapírral rendelkezik, hogy nem kellene mindhez hozzányúlnia adósságainak rendezése érdekében.

Ez pedig azt jelenti, hogy az Intel, mint gyakorlatilag adósság nélküli cég, kizárólag a tőkeszerzés drágábbik formájára, a részvénykibocsátásra hagyatkozik. Ez azt jelenti, hogy az Intel esetében a befektetőknek 13,9 százalékos tőkebefektetési költséggel kell számolniuk – ami rendkívül magas. Az egészségesnek nevezhető Procter&Gamble esetében ez a mutató 7,4 százalék. Nem az Intel az egyetlen amerikai cég, amely hasonló politikát folytat. Meg lehet itt említeni a Nokiát, a Google-t, az Apple Computert, a Genentechet, a Roche Holdigst vagy a Paccart.

A tőkeköltség lefaragása érdekében a vállalatvezetésnek csupán a hitelállomány növelése mellett kellene letennie a garast. De akkor miért nem teszik ezt, ha az úgyis olcsóbb?

A választ a menedzserek magatartásában kell keresnünk. Az alacsony adósságállomány ugyanis komoly védelmet jelent a gazdasági válságokkal, sokkokkal szemben, ami persze jelentősen csökkenti a vezérigazgatót érő stressz fokát. Így csak egy dolgot tanácsolhatok nekik: Vegyenek fel több hitelt! Lehet, hogy az életük kevésbé lesz kényelmes, mint eddig, de végül is ezért kapják a fizetésüket. Vagy netán tévedek?





© 2005-2011, Polgári Szemle Alapítvány