« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

A Balti-tenger vizének felkavarása
Roiling the Baltic Waters
By Owen Matthews and Anna Nemtsova
Newsweek International, January 23, 2006


1947 júniusában komoly teher nehezedett Konsztantyin Terskov, a szovjet haditengerészet tábornokának vállára: az év végére a Balti-tenger hullámsírjába kellett juttatnia 34 000 tonnányi lefoglalt náci vegyi fegyvert. A feladat teljesítéséhez azonban – a hadi kapacitások lefoglaltsága miatt – csupán négy kisebb hajó állt rendelkezésére, melyekkel a fegyvereknek a távoli Gorland-medencében történő elsüllyesztése legalább tíz hónapot vett volna igénybe. Így a lerakat közelebb került a német partokhoz – nem messze a Dániához tartozó Bornholm-szigettől. Decemberre sikerült is teljesíteni a küldetést.

Terskov költség- és időmegtakarító döntése a lerakat helyszínének megváltoztatásáról viszont nem múlt el következmények nélkül. Csaknem 60 évvel később, 2005 szeptemberében ugyanis Oroszország és Németország megállapodott egy, a Balti-tenger alatt 1200 km hosszan húzódó, 5 milliárd dollár értékű gázvezeték megépítésében. E vezeték tervezett nyomvonala pedig két terskovi lerakathoz is túl közel húzódik. Orosz és balti államokbeli környezetvédők így attól tartanak, hogy a munkálatok során sérülhet a vegyi töltetek már egyébként is szétrozsdásodott burka. A vegyi anyagok kiszabadulása pedig végzetes következményekkel bírna a tenger ökológiájára.

A balti gázvezeték kérdésköre már enélkül is rendkívül vitatott. A vezeték 51 százalékos tulajdonával bíró Gazprom – és az orosz kormány egyben – minél korábban be kívánja fejezni a munkálatokat, mely lehetővé tenné számára, hogy közvetlen kapcsolata legyen Németországgal – legnagyobb kereskedelmi partnerével – anélkül, hogy külön szállítási díjat kellene fizetni olyan köztes államoknak, mint Ukrajna. Németország politikai pártjai korántsem mutatnak ilyen egységet a kérdésben. 2013-ra, mire a vezeték eléri csúcskihasználtságát, 52 millió köbméter gázt fog szállítani Németországba évente, ami valamivel több, mint az éves német fogyasztás fele. Ez a részesedés pedig komoly aggályokat ébreszt a német politika és gazdaság feletti orosz dominanciával kapcsolatban – főleg manapság, csupán pár hónappal az ukrán –orosz gázvitát követően. Nem csoda, hogy Angela Merkel és a kereszténydemokraták ehelyett az atomerőművek élettartamának meghosszabbítását szorgalmazzák, amit mind a zöldek, mind a szociáldemokraták hevesen elleneznek. A balti államok és Lengyelország is hevesen ellenzi a vezeték megépítését, hiszen a német és az orosz fél megkérdezésük nélkül döntött a beruházásról, ami nagyban érinti biztonságukat. „Egyszer sem kérték ki a véleményünket. Minden a hátunk mögött zajlott” – panaszkodik Algirdas Brazauskas litván miniszterelnök. Tavaly az akkor még lengyel elnök, Alekszandr Kwasnievski is rendkívül veszélyesnek ítélte a vezetéket, és egy másik, Lengyelország területén áthaladó szárazföldi nyomvonal mellett állt ki. Észt politikusok pedig egy, a tengeri jogról szóló 1982-es ENSZ-határozatra hivatkozva szeretnék kiterjeszteni a kis ország tengeri határait a vezeték megépítésének megakadályozása érdekében. Ehhez azonban a finnek, akik nagyban függenek az orosz energiaszállítmányoktól, nem fogják áldásukat adni.

„A gázárak emelkedése mindenki számára nyilvánvalóvá tette, mily fontos ez a vezeték” – mondja a Kreml szakértője, Gleb Pavlovszkij. „Litvániának és Lengyelországnak nem tetszik, hogy kimarad a beruházásból, így miután már kifogytak a gazdasági érvekből, teremtettek maguknak egy egzotikus alapot: a balti-tengeri vegyi katasztrófával való fenyegetést.” Az orosz energiára rendkívüli mértékben kiéhezett Európa nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy lemondjon a baltitengeri gázvezetékről – főleg annak tudatában, hogy a vezeték 2010-re tervezett átadására az északi-tengeri források megcsappanásával kell számolniuk. Még a német zöldek is a gázt preferálják az atomenergiával szemben. Európa csak annyit tehet, hogy számol azzal, hogy felkavarhatja a még mindig halálos hitleri fegyverek baltitengeri nyughelyét.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány