« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

A holokauszt kihasználása
Exploiting Genocide
By Brendan O’Neill
The Spectacor, 21 January, 2006


Holokauszttagadás vádjával Ausztriában tavaly novemberben letartóztatták David Irvingt. A brit antiszemita történészt az országban 15 évvel ezelőtt tartott két előadásán elhangzottak miatt vezették el, melyekben állítólag megkérdőjelezte az auschwitzi gázkamrák létét. Ha a bíróság a vádpontokban elmarasztalja, tíz éves börtönbüntetésre számíthat. Ügye afféle emlékeztető arra a megvetésre, amiben azokat részesítjük, akik kétségbe vonják a 20. század legnagyobb szörnyűségének megtörténtét. De míg a modern Európa teljes mértékben kiveti magából a holokauszttagadókat, megteremtette az üldözés egy újabb veszélyes formáját: a holokauszt relativizmust. Ma ugyanis egyre több jelenségre alkalmazzák a „H” betűs szót, a polgárháborúktól kezdve az AIDS terjedéséig bezárólag mindenre.

A holokauszt politikai célokra történő kihasználása - még ha a párhuzam a legjobb szándéktól is vezérelt - komoly problémákat okozhat. Ugyanis minden nyugati katonai intervenció kapcsán erre hivatkoznak. Így volt ez 90-es évek boszniai és koszovói háború esetén is. A koszovói akcióban szerepet vállaló Németország szociáldemokrata védelmi minisztere, Rudolf Scharping például így nyilatkozott a bombázások előestéjén: „bizonyítékaink vannak a szisztematikus népirtás tényére, amely arra a szörnyű gyakorlatra emlékeztethet bennünket, amit Németország nevében tettek a második világháború első éveiben”. A nyugati újságírók is több alkalommal igyekeztek „náci típusú etnikai tisztogatásként” feltüntetni a Milosevics-rendszer bűntetteit. Az 1999. március 29-i Daily Mail címlapján például egy teherautóra zárt gyerekeket ábrázoló fénykép fölött az alábbi szalagcím volt olvasható: „Népirtás elől menekülők: a rémült és zavarodott arcok a holokauszt éveit idézik”. E megjegyzések azonban számos zsidó emberben váltanak ki felháborodást. Egy auschwitzi túlélő, Elie Wiesel például így reagál minderre: „A holokauszt feltett szándéka az volt, hogy megsemmisítse az utolsó zsidót is a földön. Valaki komolyan gondolja azt, hogy Milosevics és bűntársai minden egyes bosnyákot, albánt és muzulmánt el akarnak pusztítani?”

A Hitlerrel való párhuzam az iraki háború legitimációja kapcsán is hallható volt a nyugati vezetők szájából, és olvasható volt a nyugati újságok hasábjain. Még az idősebb Bush is úgy utalt Szaddam Husszeinre, mint az újjáéledt Hitlerre. Sőt, fia, a jelenlegi elnök egészen addig ment, hogy még Hitlernél is veszélyesebbnek titulálja az iraki diktátort. A Harmadik Birodalomnak azonban a világ számos nagyhatalma fölött sikerült megszereznie az ellenőrzést, célja pedig az európai dominancia megszerzése volt. Ezzel szemben Szaddam Husszein sivatagi állama a világ egyik leggyengébb országa volt, melyet szétzilált a háború, a gazdasági szankciók, és amely a szövetséges tankok bevetésének első napjaiban összeomlott. Így látható, hogy a náci Németországgal való párhuzamba állításnak csupán egyetlen célja van: eliminálni a kritika lehetőségét. Ha ugyanis valaki kétségbe vonja az iraki, a koszovói, vagy a boszniai katonai intervenció létalapját, azzal magának a holokausztnak a létét kérdőjelezi meg.

A háború ellen tüntető civil szervezetek és írók is gyakran a holokauszt vádjával illetik a távoli országok életébe beavatkozó nyugati hatalmakat - elsősorban Amerikát -, ahelyett, hogy racionális érvekkel fordulnának velük szembe. Gondoljunk csak Harold Pinter szavaira, aki szerint „az Egyesült Államok túllépett minden határon… és magatartása csak egyvalamihez hasonlítható: a náci Németországéhoz”. Vagy gondoljunk Corin Redgravere, aki Guantanamo kapcsán azt állította, hogy Bush rosszabb, mint Hitler.

Maga a terror elleni harc kapcsán is a holokauszt vádjával illetik egymást a szembenálló felek. Egyesek szerint az iszlám terroristák tevékenysége jelent holokausztot a zsidók és a keresztények számára, míg mások szerint a következő holokauszt épp a muzulmánokat fenyegeti.

A legvérlázítóbb mégis az, ahogyan az állatvédő szervezet, a Peta (People for the Ethical Treatment of Animals) használta fel saját céljaira a holokauszt emlékét, „Holokauszt a tányérodon” címmel indított kampánya alkalmával, mellyel a húsipar embertelenségére kívánták felhívni a figyelmet. „Végső megaláztatás” címet viselő posztereiken egymás mellett ábrázolták a náci táborokban bebörtönzött gyerekek, és a vágóhídon a kés előtt álló disznók képét. Ide vezet a holokauszt relativizmus: olyan helyzethez, ahol a zsidókat a disznók mellé állítják, amikor hatmillió zsidó nő, gyerek és férfi lemészárlása és a táplálkozási szükségleteink miatt megölt állatok között állítanak párhuzamot.

A holokauszt sokkal fontosabb annál, minthogy folyamatos morális példálózás tárgyává silányítsuk. Az Irvinghez hasonlók neonáci nézetek nagyon könnyen megcáfolhatók. Nem kell hozzá több, mint egy kis ész, na meg a történelmi tények figyelembe vétele. Társadalmunkat és kultúránkat sokkal inkább a holokauszt relativisták érvei ellen kellene védelmeznünk.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány