« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Nem adjuk meg magunkat
No Surrender
By Douglas Davis
The Spectacor, 26 July 2005


Múlt héten épp a Londont megrázó terrortámadásokat megelőző nap utaztam a spanyol fővárosba, hogy másnap az atlanti szövetség kérdéseiről beszélgessek José María Aznarral, az egykori spanyol miniszterelnökkel, akinek a 2004. márciusi, 191 halálos áldozatot követelő madridi robbantások a székébe kerültek. Ugyanis mint ismeretes, a merényletet követő hétvégén a spanyol szavazók megfeledkeztek a nyolcévi kormányzás eredményeiről: a kiegyensúlyozott gazdasági növekedésről, a költségvetési deficit lefaragásáról, a munkanélküliség felére csökkentéséről, a régiók jogköreinek növeléséről, a korrupció visszaszorításáról, azaz arról hogy Spanyolország megkerülhetetlen lett Európában. Az új miniszterelnök az a José Rodríguez Zapatero lett, aki elődjét tette felelőssé a támadásokért, mivel az ő kormánya vezette a spanyol csapatokat Irakba. „Botrányos és felháborító volt” – emlékszik vissza Aznar, hogy a szocialista vezető őt okolta a támadásokért. Csak reményét fejezte ki, hogy ebben a válságos időszakban a brit társadalom egy emberként fog kiállni miniszterelnökük, Tony Blair mellett. A másfél évvel ezelőtt történteket felidézve visszagondol az Európai Tanács ülésére, melyen az unió honatyái egységesen elítélték a támadásokat, majd arra a következtetésre jutottak, hogy „kivizsgálják a terrorizmus gyökereit jelentő problémákat – a világ szegényeinek helyzetét és gazságtalanság-érzetüket”. Mint mondja, „ez volt Európa reakciója, ami véleményem szerint egy elhibázott lépés volt, hiszen sugárzott belőle az elszántság hiánya terrorizmus elleni harcra.

Aznar jelenleg egy Egyesült Államokkal foglalkozó alapítvány elnöke (Fundación para el Análisis y los Estudios Sociales), aki úgy nyilatkozik, hogy már nincs étvágya a politikához. De rendkívül feszültnek tűnik az Európai Alkotmány elutasításának témája kapcsán. Véleménye szerint ez egy rendkívüli alkalom Európa újraformálásához, amihez elengedhetetlen szükség van az atlantista erők támogatására. Spanyolország számára ez egy kitűnő lehetőség, hogy növelje befolyását Európa működésére, de a jelenlegi vezetés –utal Zapaterora – nem lesz képes ezt kihasználni. De bízik abban, hogy Angela Merkel és Nicolas Sarkozy megválasztásával az Amerika-párti irányvonal felülkerekedik, és feledésbe merül Jacques Chirac koncepciója az Egyesült Államok ellensúlyát képező Európáról. „Ő és Schröder” – mondja Aznar – „egy olyan világot szeretnének, mely több hatalmi központ köré szerveződik. Szerintük nélkülözhetetlen, hogy Európa Amerikával szemben határozza meg intézményeit, azok rendszerét valamint különálló politikáját.”

A terrortámadások kapcsán a beszélgetés kitért az európai multikulturalizmus kérdésére is, ami a volt spanyol miniszterelnök szerint nincs többé. A kontinens kulturális, etnikai, vallási sokszínűsége ellenére minden bevándorlónak tisztelegnie kell a nemzeti lobogó előtt, és énekelnie kell a nemzeti himnuszt. Aznar szerint az a baj, hogy az európaiak nem ismerik, és nem védelmezik saját kultúrájukat – ami minden kétséget kizárólag a keresztény értékrenden nyugszik -, míg a bevándorlók ragaszkodnak a magukéhoz, és nem kívánnak azonosulni az európaiakkal. Tehát véleménye szerint Európának tárt karokkal kell fogadnia a betelepülőket, de csak annyi speciális jogot szabad biztosítani közösségeik számára, amelyek nem veszélyeztetik az európai közös értékek érvényesülését. „Egy társadalomban elképzelhetetlen, hogy több különböző jogokkal és kötelezettségekkel felruházott civilizáció éljen egymás mellett”.

Aznar célja, hogy segítse a szoros transz-atlanti együttműködés kialakulását, amely véleménye szerint „szabadságunk, demokráciáink és fejlődésünk legfőbb támasza”. Stabilitásunkat és biztonságunkat csak erős amerikai kötelékek mentén őrizhetjük meg.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány