« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

A populizmus partizánjai
Les fauteurs de populisme
Jacques Julliard
Le Nouvel Observateur, 30 Juin - 6 Juillet 2005


A demokrácia két elválaszthatatlan pilléren nyugszik: a többség döntésén, és az emberi jogokon. Az előbbi gyakorlatilag a népi szuverenitás, az utóbbi pedig egy mindenkire kiterjedő törvényrendszer, mely a szabadság gyakorlását biztosítja. Ha az elitista (vagy mondhatjuk úgy, arisztokrata) és a populista kormányt összehasonlítjuk, az előbbi képes demokratikusnak tűnni, az utóbbi képes álcázni zsarnokságát. A valódi demokrácia egy folytonos harc a két fél közti egyensúly fönntartása végett; ha az egyik fél a másik fölé kerekedik, az egyensúly fölbomlik. Egy elitista kormányzásban épp az egyensúly elvét vetik el; a társadalmi különbségek így csak nőnek, demokráciáról szó sincs. Egy populista kormányzás alatt pedig az ember szabadsága fenyegetett, mivel a jogszabályozás nem tiszteli a többség döntését. A mai Nyugat-Európa liberális demokráciái inkább az elitizmus felé húznak, míg számos latin-amerikai kormány populista természetű, ahogy az afrikai kormányok nagy része is.

De hogy definiáljuk a populizmust? Fő álláspontja: a népet szembeállítani a romlott, egoista, alkalmatlan elittel. A nép nem csak hogy jó, tiszta és közönyös, hanem tévedhetetlen is. Legalábbis ez volt az orosz populisták elképzelése a 19. század második felében, meggyőződve arról, hogy a nép jelenti az utat és a menedéket. A populista retorika kiindulási feltételeiből él: óvakodjunk az idegenektől, támadjuk az elitet (legyen az parlamentáris, technokrata, vagy bürokrata), és erősítsük a nemzet hatalmát a polgárok biztonsága érdekében. És most, május 29-én minek lettünk tanúi? Nem más ez, mint a bal- és a jobboldali populizmus viszonya. A Nemzeti Front tudatosan alacsony profillal számolt azzal, hogy a baloldal majd tökéletesen elvégzi munkáját, előveszi a már megszokott témákat: hazaszeretet, a liberális Európa ellenzése, és a hatalom megbélyegzése. 2002 áprilisában és májusában a jobboldali populizmus elszigetelődött, a baloldali pedig hallgatott. Utóbbi most is így tesz – diadalittasan, konkrét program és koherencia nélkül.

De miért nő ilyen gyorsan a populizmus? Két okból. Az egyik a szocializmus, mint megoldás eltűnése. Világszinten lehetünk szemtanúi egy premarxista visszafejlődésnek, mely a gazdagok gyűlölete helyett az osztályok harcát, és a nép prófétikus szerepét szorgalmazza. A másik ok – az újkapitalizmussal bevezetett – gazdaság, társadalom és kultúra felfordulásában rejlik. Ez az új kapitalizmus, mely számára a mondializáció csak egy aspektus a sok közül, elmélyíti a szociális demokráciák egyenlőtlenségeit, szakadékot teremt a ki- és bemenet közt, szembeállítja azokat, akik félelemben élnek, ill. akiket csak a remény éltet. Mindenesetre, május 29-én a középosztálybeliek és a köztisztviselők föl-alá járkáltak félelmükben.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány