« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Amerikával valami nincs rendjén
America isn’t Ready
By Geoffrey Colvin
Fortune, August 8, 2005


Ez a bizalom válsága – ha úgy tetszik, egy igazi bizalmi válság, márpedig ilyenre kevés amerikai generáció emlékezhet a saját történelméből. Az iowai Newton kisváros lakói egy nehezen betűzhető kínai vállalat nevét kérdezgetik egymástól, amely a hírek szerint felvásárolja az őket hosszú évek óta foglalkoztató Maytag gépgyártó céget. Néhány nappal később a semmiből előtűnik egy kínai állami tulajdonú olajcég, amely az Unocal amerikai nagyvállalat megvásárlását tűzte ki célul. Mindezek után egy nappal kifut az első olyan óriás óceánjáró Shanghaiból, amely olcsó kínai autókat szállít a nyugati piacokra, hosszú távon ellehetetlenítve ezzel a történelmi múltú autómetropoliszt, Detroitot. Mindez egyetlen hét alatt. Mindez alig két hónappal azután, hogy egy kínai cég megvásárolta a legendás amerikai ikonnak számító IBM-et.

De versenyképes maradhat-e Amerika? – hangzik a nemzet legújabb sorskérdése, amely a bároktól a tárgyalótermekig mindenhol témát szolgáltat a tájékozottabb embereknek. Ez a megközelítés pedig nagyrészt helyes is, ám mint a szakértők rávilágítanak: azért nem teljesen. A valódi veszélyt ugyanis nem a kínai nagyvállalatok jelentik, amelyek felvásárolják az amerikai cégeket – hiszen az ország területén ezek aránya és tevékenysége szabályozható. A problémát az jelenti, hogy az amerikai munkavállalók képtelenek versenyre kelni távol-keleti társaikkal. A valódi kérdés tehát: versenyképesek maradhatnak-e az amerikaiak? Ha az olcsó munkaerővel és életvitelük radikális megváltoztatásával képesek csupán erre, az az amerikai életszínvonal gyökeres megváltozásához és fokozatos csökkenéséhez vezet. A csökkenő amerikai életszínvonal pedig globális politikai és gazdasági válságot idézhet elő.

A kérdésre, mely szerint versenyképesek lehetünk-e, korántsem olyan egyértelmű a válasz, mint amennyire a pesszimistábbak hiszik. 1980-ban már egyszer felmerült egy meglehetősen hasonló probléma, amikor is Japán készült versenyre kelni az Egyesült Államok gazdaságával – akkor félelmeink végül nem igazolódtak. Az is tény, hogy a jelenlegi szituáció alapvetően más jellegű. Hol kezdődnek a bajok? Nem építünk megfelelő humán hátteret a jövő számára. Általános- és középiskoláink oktatási színvonal terén messze a világ más részeinek intézményei mögött kullognak. Egyetemeink kiválóak, de a külföldről érkező tehetségek túlnyomó többsége végül a nálunk megszerzett tudást is otthon hasznosítja. Miközben más országok megduplázzák és tovább növelik műszaki és tudományos szakembereik képzési keretszámait, nálunk ez az arány csökken.


MATEMATIKAI PROBLÉMA

Az amerikai diákok matematikai képzettségben messze elmaradnak más nemzetek fiataljaitól. A tendencia nem új keletű, hanem az 1990-es évek eleje óta egyre nyilvánvalóbb. Egy sokat idézett rangsor a különböző országok diákjainak matematikai képzettsége terén rangsorolja az államokat:

1. Finnország

2. Dél-Korea

3. Kanada

4. Hong Kong

5. Hollandia

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

28. Egyesült Államok



Senki sem állítja, hogy az Egyesült Államok képtelen megoldani e problémákat, s újra felülkerekedni vetélytársain. Azonban elég körülnéznünk a világgazdasági tendenciák és saját felkészültségünk terén, hogy világossá váljon: Amerikával ma valami nem stimmel. De ki van a leginkább veszélyben? Mi is pontosan a veszély? Honnan jön? Melyik az a politikai erő, amely mögötte áll? Számos jellegzetes amerikai nagyvállalat - mint a Coca-Cola, a Procter&Gamble vagy a Texas Instruments – mára szintén Amerikán kívülre helyezte tevékenységének és alkalmazottainak legnagyobb részét. Továbbmenve, a legtöbb amerikai cég amely az eszünkbe jut – a Hellmann’s majonéztől a Jeepsig és a BV California borokig – már hosszú ideje nincs amerikai tulajdonban. A helyzet viszont még ennél is komplikáltabb: amerikai áruk tömege készül távol az Egyesült Államoktól, miközben számtalan nem-amerikai áru jön létre Amerikán belül. Csupán két példa: az Ön Toyotája jó eséllyel Kentucky államból érkezett az autókereskedésbe, míg Dell laptopját valószínűleg Malajziában szerelték azokból az alkatrészekből, amelyeket egy amerikai vállalat üzeme gyártott le Thaiföldön.

Az igazság tehát, hogy a nagyvállalatok esetében természetes jelenségről van szó, amely együtt jár a globalizáció számukra eredményezett előnyeivel és új problémáival. Ám az amerikai munkások számára ugyanez a globalizáció még annál is radikálisabb változást hoz, mint amennyit eddig érzékeltek belőle, hiszen eddig sohasem tapasztalt nemzetközi versengésbe helyezi őket és környezetüket. A tény az, hogy ebben a versenyben ma nem tudnak nyerni.

Három alapvető területen változnak a játékszabályok. Elsőként: a világgazdaságnak egyre nagyobb hányada alapul információkon, amelyeket fogni és elemezni kell, majd ezek szerint cselekedni. A legjobb példák erre a szoftverpiac, a pénzügyi szolgáltatások és a média. Másrészt: mindezen információk kezelése pedig egyre olcsóbbá válik, s már-már az költségtelenség felé zuhan. A gazdasági tevékenységnek egyre nagyobb része végezhető bármikor és bárhonnan – szinte már csak gondolati síkon. Ennek a gondolati síknak a gyakorlati realizálása jelenti a harmadik faktort: az alacsony árszínvonalú országok – s nem csupán Kína és India, de Mexikó, Malajzia, Brazília és más államok is – egyre több jól képzett szakembert termelnek a fent említett információ alapú gazdasági szféra számára. Példának okáért csak Kína 3,3 millió diplomást termel az idei évben, India 3,1-et (akik közül szinte mindegyik kiválóan beszél angolul), miközben az Egyesült Államok csak 1,3 milliót. A mérnöki szakterületen Kína friss diplomásainak száma 2005-ben 600,000, Indiáé 350,000 míg Amerikáé csak 70,000.

Mindennek eredménye az, hogy az Egyesült Államokban ma messze nem csupán a gyári munkásokat fenyegeti a versenyképtelenség árnya. Az információ alapú gazdaság már ma is az amerikai nemzetgazdaság magját adja. Az USA-ban létező állások 76%-a a szolgáltató-szektorban található, amely aránnyal vezet a nemzetek rangsorában. Ezen állások közül sokat természetesen lehetetlen kiszervezni külföldre – ilyen a szakácsok, a fodrászok vagy a sportolók világa – és sokan annak is tudatában vannak, hogy különlegességük okán nem helyettesíthetők a világ egyetlen más táján sem, senkivel. Mégis: az állásoknak egyre nagyobb aránya van veszélyben. Mindenki hallott azokról az ágazatokról – a szoftverfejlesztéstől az orvosi technológiákig - , amelyek munkafolyamatait más országokban az amerikai áraknál nagyságrendekkel olcsóbban is el lehet végeztetni. A Morgan Stanley és a Texas Instruments tanácsadóinak és fejlesztőinek új generációját már ma is fiatal indiai szakemberekre tervezi alapozni. Nem véletlenül: egy amerikai programozó 100.000 dolláros évi fizetésével szemben egy kínai vagy indiai társa ennek ötödéért végzi el ugyanazt a munkát.

A kérdés az, vajon meddig fokozódhat e tendencia. A McKinsey Global Institute egyik meggyőző erejű, új tanulmánya szerint bizonyos iparágak esetében nincs esély a folyamat megváltozására. A szoftverüzletág esetében az ezzel összefüggő munkahelyek 49%-a szervezhető ki alacsony költségű országokba (elméletileg). Az információs technológia ágazataiban ez a szám 44%, a bankszektorban világszerte 25%, a biztosítási piacon 19% és a gyógyszeriparban összesen mintegy 13%. A McKinsey felmérése szerint a mérnöki szakmában fellelhető munkalehetőségek 51%-át, a könyvelési munkahelyeknek pedig 31%-át érinthetik a kiszervezések. Mindent összevetve az Egyesült Államok szolgáltató szektorában található állásokból – elméletben – mintegy 9,6 millió helyezhető külföldre.

Fenti adat mindannyiunk számára megdöbbentő lehet. Ha – megint csak elméletben – az összes erre alkalmas munkahelyet kiszerveznék az Egyesült Államokból, az amerikai munkanélküliségi ráta 5%-ról 11,4%-ra ugrana fel. Ugyanakkor számos tényezőnek köszönhetően nem minden erre alkalmas állás kerül kiszervezésre: sok vállalat nem elég nagy és nem rendelkezik megfelelő kondíciókkal egy offshore folyamat beindításához; számos más cég munkafolyamatai és infrastruktúrája túlságosan régi egy ilyen jellegű váltáshoz; más vállalati vezetők pedig egyszerűen nem kívánnak élni e lehetőséggel. A McKinsey tanulmánya szerint 2008-ig a fejlett országokból összesen mintegy 41, millió munkahely települ át a fejlődő országokba (ill. a magas árszínvonalú államokból az olcsóbbakba). Ugyan ez az adat nem tér ki specifikusan az Egyesült Államok munkaerőpiacára, de más kutatások ezt is megteszik. A Forrester Research 3,4 millióra teszi a ”veszélyeztetett”álláshelyek számát Amerikában, míg a kaliforniai egyetem Berkeley-i kara ennél jóval pesszimistább, és 14 milliós számról beszél. Az igazság azonban ennél is kevésbé kecsegtető, ha figyelembe vesszük, hogy fenti kutatások alapvetően a jelenlegi vállalati stratégiákon és közeljövőre vonatkozó terveik felmérésén alapulnak – amelyek pedig erősen ki vannak téve a mindenkori trendváltozásoknak. Thomas H. Davenport, a Babson Főiskola professzora szerint a kiszervezés folyamatosan egyre olcsóbbá és könnyebben megvalósíthatóvá válik, és a lehetőség a vállalatok egyre nagyobb hányada számára lesz elérhető. Ez a jelenlegi tendenciákat is – akár radikális mértékben – tovább erősítheti.

Ennek alapján a bércsökkentési nyomás az amerikai gazdaság szereplőin ma nagyobb és erősebb, mint azt bárki gondolná. A legtöbb amerikai, aki kiszervezések miatt elveszíti állását, természetesen igyekszik újat találni. Röviden: az outsourcing folyamatok munkakeresők új hullámait termelik ki, akik a korábbiaknál egyre kisebb bérekért vállalnak majd munkát ugyanabban az iparágban, esetleg pontosan ugyanazért a munkáért, amelyet korábban is végeztek. A jól képzett munkaerő-kínálat így nőhet, melynek következtében az árak (a béreket követve) csökkenhetnek.

Egy másik megközelítésben azonban az is világossá válik, hogy Amerika számára ma egy, a fentiektől eltérő perspektíva sem feltétlenül optimális. Az a lehetőség ugyanis, mely szerint a magasan felkészült indiai és kínai diplomások – bár megtehetnék – mégsem az Amerikából a hazájukba kiszervezett munkahelyeket töltik fel, hanem otthoni vállalatoknál helyezkednek el a tudomány és a műszaki területek valamelyikén, cseppet sem kecsegtetőbb. Hiszen a Nyugat jelentős része már rég tudja, hogy nem lehetséges gazdasági dominanciájának fenntartása a technológiában betöltött vezető szerep nélkül. Márpedig ezt a fejlődő országok e szektorainak forradalmával örökre elveszítheti. Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem professzora szerint azok az országok, amelyek a XVII. Századtól kezdve a technológiai fejlődésben élen jártak, évszázadokra garantálni tudták lakosságuk számára a magas életszínvonalat. Ennek alapján tehát a jövőbeni amerikai siker egyik kulcsa, hogy fenntartsa technológiai elsőségét a világ nemzetei között. Ez olyan új, minőségi munkahelyek megteremtésére is lehetőséget adhat, amelyekkel más országok munkavállalói nem rendelkeznek. Amerikának otthon kell tartania az egyetemein felkészített szürkeállományt, bár ezt nehezíti, hogy az elhelyezkedési döntésekkor sokat számító helyi életkörülmények ma már a fejlődő országokban is folyamatosan javulnak.

Az amerikai gazdaság nemzetközi helyzete ma egy tengerparton pihenő, jó fizikumú ám kissé már öreges férfira hasonlít, akitől egyre sikeresebben hódítják el a nőket a part jóképű és lassan már izmosabbnak is tűnő fiataljai. A veszélyt az jelenti, hogy úgy tűnik: e „fiatalok” tökéletesen egyetértenek abban, hogyan is szoríthatják háttérbe a strand „nagy öregét.”




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány