« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Mi áll az EU-alkotmány kudarca mögött
Behind the EU Backlash
By Laura D’Andrea Tyson
Business Week, July 11, 2005


A globalizáció komoly arcul csapását jelentette a nyár eleji két népszavazás, amikor is a francia és a holland állampolgárok elutasították az Európai Unió új alkotmányát. Elsősorban a világkereskedelem negatív hatásai kapcsán érzett félelem mobilizálta ily nagy mértékben a nemre voksoló polgárokat. De a fejlett világ más tájain, így az Egyesült Államokban is hasonló érzések állnak az egyre izmosodó protekcionista hullám mögött. A Kongresszus például vonakodik ellenjegyezni a Közép-amerikai és Dominikai Szabadkereskedelmi Egyezményt, valamint szorgalmazza a kínai importra kivetett vámok visszaállítását. A közgazdászok gyakran mosolyogják meg ezen félelmeket, azonban még a globalizációpárti szakértőknek is el kell fogadniuk, hogy a folyamat során győztesekkel és vesztesekkel egyaránt számolnunk kell. És a célunk az, hogy segítsük azon szakpolitikák kidolgozását, melyek növelik az előbbiek számát és csökkentik az utóbbiak veszteségeit, terheit.

Lehet, hogy az Európai Unió szavazópolgárai nem ismerik a közgazdaságtani összefüggéseket, de intuícióik – miszerint a világpiac szélesedése munkahelyeikbe, de legalábbis bérük egy jelenős hányadába kerülhet – tudományosan megalapozottnak tűnnek. Richard B. Freeman, a Harvard Egyetem munkaügyi közgazdásza szerint ugyanis világviszonylatban a munkaerő mennyisége az elmúlt 15 évben a duplájára nőtt. Kína, India és a volt szovjet térség globális rendszerbe csatolásával ugyanis felborult a munkaerő és a tőke addigi kényes egyensúlya – amely a termelékenység és a bérszínvonal elsődleges meghatározója –, hiszen az újonnan érkezők csekély mértékű fizikai tőkét, de annál több munkáskezet hoztak magukkal. A régi arány helyreállítása pedig akár három évtizedet is igénybe vehet. De addig is a tény, hogy kétszer annyi munkás áll szemben csaknem változatlan mennyiségű pénztömeggel, rendkívüli nyomást gyakorol a munkaerőpiacra. Mind a fejlett országokban, mind az olyan felzárkózó államokban, mint Brazília, az alacsony szakképzettségű munkásoknak szembesülniük kell azzal, hogy nem tudják felvenni versenyt kínai vagy indiai vetélytársaikkal. Ezen államok munkavállalói elméletileg a magas szakképzettséget igénylő ágazatokra történő szakosodás révén kerülhetnek a globalizáció győzteseinek oldalára. De Kínában és Indiában egyre többen végeznek egyetemeken – sőt, sokan európai vagy amerikai egyetemeken szerzik diplomájukat –, így a nyugatiaknak már a fenti szektorokban is komoly ellenfélként kell velük számolniuk a munkaerőpiacon.

A globális munkaerő ily magas szintje pedig mérsékelni fogja az átlagbérek növekedési ütemét az iparosodott országokban, és egyre több embernek – köztük a magasan kvalifikáltaknak – kell számolnia a stagnáló vagy csökkenő reálbér veszélyével vagy munkahelyének megszűnésével. De Martin Wolf szerint nem vár ránk ilyen sötét világ. A Miért működik a globalizáció? (Why Globalization Works) című könyvében három fontos mozzanatra hívja fel a figyelmet. Először is, a fejlett gazdaságokban a munkaerő jelentős része a szolgáltatói szférában dolgozik, melynek juttatásai csak helyben állíthatók elő és ott is „fogyaszthatók”. A McKinsey Global Institute adatai szerint világ 1,46 milliárd szolgáltatói állásának mindössze 11 százaléka lenne mobilizálható az elkövetkezendő években. A második magának a tőkének a természetére vonatkozik. Wolf azt emeli ki, hogy a tág értelemben vett tőke – tehát a fizikai, a társadalmi és a humán tőke együttesen – korántsem olyan mobil, mint azt egyesek gondolnák. És végezetül, napjainkban még mindig kevés igazán multinacionális társaságot találunk, így a cégek termelésük és tőkéjük 75 százalékát még mindig saját anyaországukba helyezik, és ugyaninnen veszik alkalmazásba dolgozóik háromnegyedét.

De hogyan is kellene válaszolniuk politikusainknak ezekre a kihívásokra? Tony Blair brit miniszterelnök nemrégiben az Európai Parlament plénuma előtt mondott beszédében egy olyan új európai modell felállítását szorgalmazta, amely visszavágná az agrárszektornak nyújtott támogatások mértékét, mely összegeket a szakképzés, a kutatás-fejlesztés és a kisvállalkozások további támogatása területén jóval hatékonyabban lehetne hasznosítani. Ilyen léptékű tervek nélkül félhetünk aztán igazán – mégpedig a globális növekedés lassulásától, amely egy jóval nehezebb jövőt vetít a világ dolgozói elé.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány