« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Hagyjátok, hadd építsenek házakat!
Let Them Build Houses
By James O’Shaughnessy
The Spectacor, 16 July 2005


Volt okunk a mosolygásra, mikor Jacques Chirac francia elnök kritikával illetve az angol konyhát. Nem csupán azért, mert London az a város, amely a világ legtöbb első osztályú éttermének ad otthont, de azért is, mert – bár igaz, hogy a francia konyhaművészet hagyományaival nem vehetik fel a versenyt – az angolok étkezési kultúrája az utóbbi években jelentősen javult. Így ha a francia elnök egy valóban releváns hiányosságra szerette volna felhívni a figyelmet, a britek lakóházait kellett volna szarkazmusa célpontjába állítania. Egy átlagos otthon a szigetországban ugyanis jóval drágább, kisebb és öregebb, mint kontinentális megfelelője. Az utóbbi években az ország déli részén a lakáspiaci árak növekedési üteme meghaladta a bérnövekedés ütemét, így emberek milliói nem engedhetik meg maguknak, hogy ugyanolyan körülmények között éljenek, mint szüleik tették annak idején. A Nagy-Britanniában található házak 40 százalékát még 1945 előtt építették, így legöregebbek közé tartoznak Európában, ráadásul méretük alapján is a sereghajtók között (hátulról a harmadik helyen) kullogunk az öreg kontinens országainak rangsorában.

De miért van ez így? Mivel rendkívül magas a kereslet, a föld kínálata pedig szűkös, így erős nyomás nehezedik a már korábban beépített telkek rehabilitációjára, melynek hatására egyre több blokkház nő ki a földből (1990-ben az új lakóépületeknek mindössze nyolcada volt lakás, 2000-re ez a szám 50 százalékra emelkedett). De mi pont ennek az ellenkezőjét akarjuk, mint ahogyan arról a MORI legfrissebb közvélemény- kutatása is beszámol (a megkérdezettek 95 százaléka szeretne házban élni, míg csupán 3 százalék részesíti előnyben a lakásokat).

Pedig évekig tartotta magát az az egységes álláspont, hogy az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek többemeletes lakótelepprogramjai teljesen elhibázottak voltak. Nem csupán népszerűtlenek, de állaguk nehezen tartható, a bűnbandák fészkéül szolgálnak. Legnagyobb hátrányuk azonban mégis az, hogy a lakások kis mérete és minősége miatt teljesen embertelenek. Ma azonban más szelek fújnak. Jelenleg az irodáknak otthont adó felhőkarcolók korát éljük, melyek legnagyobb támogatója London főpolgármestere, Ken Livigstone. Véleménye szerint az, aki ellenzi ezen tornyok felhúzását, „Adolf Hitler óta a londoni gazdaság legnagyobb ellensége”. Úgy tűnik, hogy egyes politikusok, fejlesztők és a főárammal úszó építészek csoportjai a lakóingatlanokra is át kívánják ültetni az új stílust.

A városok túlzsúfoltságán egyedül az elővárosi zöldövezetek bővítésével lehetne enyhíteni. Ezeket azonban hevesen ellenzik az olyan szervezetek, mint a Kampány a Vidéki Anglia Védelméért (Campaign to Protect Rural England). Pedig a sziget területének csupán 8 százalékát teszik ki a városok (felét, mint Hollandia esetében), míg 78 százalékán mezőgazdasági művelést folytatnak, mely adattal Nagy-Britannia az első az Európai Unió országai között. Tehát lenne hova építkezni. Ráadásul egy német felmérés szerint az alacsony építésű, egymástól távol álló házak övezetei környezetbarátabbak, mint a monokulturális mezőgazdasági termelés. Mindezek mellett a Királyi Kertészeti Társaság véleménye szerint a kertek Anglia legfontosabb természeti örökségei, de mi mégis beépítjük őket, hogy ezzel is zöldterületeket mentsünk meg, hogy aztán mezőgazdasági termelés alá vegyük őket. Hány előváros esett a befelé terjeszkedő építkezési koncepciónak áldozatul! Ahelyett, hogy kitolnánk városaink határait, hogy zöld lakóövezeteket létesítenénk, holdról holdra építjük be telkeinket, a már meglévő játszótereinket, kertjeinket.

Mi csupán egy vitát szeretnénk indítani, rá szeretnénk venni az embereket, nézzék meg házaikat, ingatlanjaikat, és tegyék fel maguknak Loyd Grossman híres kérdését: „Ki lakna egy ilyen házban?” A világ talán legöregebb, legdohosabb és mégis legdrágább házaiban élünk. Az már a szavazókon múlik, hogy eldöntsék, hajlandóak-e megfizetni ezeket az árakat, de az igazat mindenképp tudniuk kell.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány