« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Hogyan kezelhető Oroszország?
How to Handle Russia
By Frank Brown
Newsweek International, 9 May, 2005.


Május 9-én 53 ország vezetője találkozik Moszkvában, hogy megemlékezzen Oroszország történetének egyik legszebb pillanatáról, a náci Németország 60 évvel ezelőtti legyőzéséről. Az ünneplés oka nyilvánvaló, Vlagyimir Putyin szándékai viszont annál kevésbé. Putyin egy Nyugat felé tekintő, előrelátó elnök, aki néha hajlamos arra, hogy belefeledkezzen a hidegháborús szovjet múltba. Egy évvel ezelőtt az oroszok a rettegés újabb fokáról beszéltek, mikor elnökük az élet csaknem minden területére kiterjesztette hatalmát. Mára azonban Putyin ereje megrendült. Az Egyesült Államok érdekeinek viszont egy erős orosz vezető felelne meg, még ha nem is a megfelelő irányba kormányozza országa hajóját.

Putyin külpolitikájának célja, hogy egy emberi Oroszország képét tárja a világ elé. Nemrégiben adott engedélyt a NATO-nak az orosz légtér használatára, sőt, hivatalosan is „áldását adta” Ukrajna NATO-csatlakozási kérelméhez, ami még fél évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Oroszország néha nem ölti magára a rossz fiú szerepét. Elég csak az iráni atomprogramhoz nyújtott segítségre vagy a szíriai fegyverszállítmányokra gondolni. Dmitrij Trenyin, a moszkvai Carnegie Központ elemzője szerint ez nem rendkívüli eset, csupán az orosz történelmi evolúció egy újabb állomása, ahol Sztálin halála után minden orosz vezető kevesebb hatalommal bír, mint elődje. Ebben pedig nincsen semmi kivetnivaló, hiszen a kisebb elnöki hatalom nagyobb szabadsággal jár.

Oroszország kettősségét a sajtó- és egyesülési szabadság területén mutatkozó ellentmondásos események mellett leginkább talán a Jukosz-botrány példázza. Múlt héten a moszkvai bíróság feltehetően politikai okok miatt váratlanul elhalasztotta a Mihail Hodorkovszkij ügyében hozott ítélet kihirdetését. A Jukosz-per sajnos messze túlmutat az olajcég ügyén, ugyanis az adóhatóság ezen felbuzdulva országszerte a vállalkozások nyomába eredt. A májusi ünnepség csak arra szolgál, hogy elfedje a valóságot, az orosz birodalom, az egykori szuperhatalom hanyatlását. Moszkva vajmi csekély befolyással bír a korábban maximálisan kontrollált országok, így Ukrajna vagy Grúzia felett. Juscsenko már nem hallgat Putyinra, Szaakasvili is csak akkor, ha cserébe megállapodás születik a Grúziában lévő két orosz katonai bázis felszámolásáról.

Washington és az európai fővárosok egyetértenek abban, hogy valami nincs rendjén Moszkvában, és hogy valamit tenni kell az ügy érdekében. Az viszont már kevésbé tiszta, hogy mit is. Gerhard Schröder aligha engedheti meg magának, hogy kemény hangot üssön meg Putyinnal szemben, ugyanis országa energiaszükségletének egyharmadát az orosz import fedezi. Hasonló Chirac helyzete Franciaországban. Az Egyesült Államok pedig úgy véli, hogy a demokrácia érvényesítésénél jóval fontosabb, hogy megszerezzék Moszkva támogatását Irán és Észak-Korea ügyében. Egyes amerikai vélemények szerint az orosz demokrácia helyzete nem is olyan drámai, mint korábban. Elég csak Jelcin 1996-os újraválasztására gondolni. Bush célja, hogy fenntartsa a kapcsolatokat Putyinnal, ne pedig elszigetelje. Legalábbis két évig mindenképp, amíg fel nem tűnik egy új vezető.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány