« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Az arab országok ereje
Arabian Might
By Carla Power, Stephen Glain and Nada el Sawy
Newsweek International, 27 June, 2005


Az arab országok egy nemzedék eltelte óta nem fejlődtek olyan nagy ütemben, mint napjainkban. Arif Naqvi, a dubai székhelyű Abraaj Capital vezérigazgatója szerint a Közel-Keletet ennyire semmi nem rázta fel azóta, hogy az első világháború után a nagyhatalmak nemzetállamokra osztották a térséget. Az olajár-emelkedés az elmúlt évben 5,6 százalékos GDP-növekedést eredményezett a régióban. Az OPEC miniszterei múlt heti találkozójukon a kitermelés további növelésében állapodtak meg, a piacok azonban már nem reagálnak a globális többletkeresletet orvosolni kívánó intézkedésekre. Így a régióban tartósnak tűnő aranykor köszöntött be. Szaúd- Arábia például soha nem látott költségvetési többletet halmozott fel az elmúlt évben, mivel 19 dolláros olajárra alapozta költségvetését, a nyersolaj hordónkénti éves átlagára azonban elérte a 35 dollárt. A részvénypiacok régiószerte rohamos gyorsasággal növekednek, Kairótól Abu Dhabiig szárnyalnak az ingatlanpiacok és az építőipar.

De a magas olajáraknak árnyoldalai is vannak. A lassuló globális növekedés csökkentheti az olaj iránti keresletet, valamint eltérítheti az arab országokat az egyoldalú olajfüggésről való elmozdulást célzó terveitől. Ráadásul a 70-es évek olajárrobbanásából származó többletjövedelmet jóléti intézkedések formájában használták fel, ami az olajárak esése után tarthatatlanná vált. Ez a fellendülés azonban eltér a korábbitól. A többletekből ez alkalommal hazai középosztály profitálhat majd, növekednek a külföldi befektetések, a régió gazdaságai egyre stabilabbá, erősebbé válnak. Talán képesek lesznek megállítani, vagy esetleg visszájára fordítani az egyre elkeserítőbb, a terrorizmust is életben tartó nyomorúságot. A legszembetűnőbbek a Szaúd- Arábiában, Dubaiban és Egyiptomban zajló változások.

Szaúd-Arábiára még ma is sokan egy klasszikus olajállamként tekintenek, meglepő azonban, hogy elsősorban az olajágazaton kívüli szektorok indultak virágzásnak (ezen ágazatok 6 százalékos növekedést mutattak, háromszorosát az olajágazatban tapasztalhatónak). Nem kérdés, hogy az olajárak 2002-es megugrása váltotta ki a ma tapasztalható gyors növekedést, de a szaúdi gazdaság már 1998 óta 4-5 százalékos GDP-növekményt mutat. Abdullah koronaherceg már a 90-es évek végén megkezdte a gazdaság olajtól való függetlenítését. Beindította a privatizációt, megreformálta a bankszektort, lehetővé tette a külföldiek tulajdoni részesedését, melynek eredményeképpen az építőipar szárnyakat kapott. A 2003-as rijadi robbantások azonban megrengették a külföldi befektetők bizalmát, a részvénypiacok pedig csak korlátozottan állnak nyitva a külföldiek előtt, így a tőkét elsősorban a szaúdiak biztosítják – nagy részben a szeptember 11-i terrortámadások után Amerikából hazatelepítettek. A kormány emellett 2010-ig 30 milliárd dollárt kíván befektetni a petrolkémiai iparágba, az olyan, a válságokra kevésbé hevesen reagáló termékek gyártásába, mint a gumi vagy a műanyag. A gazdasági növekedés fontos elem lehet a szélsőséges politikai elemek elleni küzdelemben is. A magas munkanélküliséget azonban még nem sikerült felszámolni, ugyanis továbbra is jelentős számban dolgoznak külföldiek (6 millió) a gazdaság egyes szektoraiban, ami annak is betudható, hogy a szaúdi fiatalok között még mindig többségben vannak azok, akik orvosi, mérnöki, tanítói képzés helyett teológiai, irodalmi vagy nyelvi képzésben részesülnek. A munkakultúra átalakítása és a munkanélküliek foglalkoztatása a kormány jövőbeni feladata.

A térség másik kiemelkedő állama a Monaco nagyságú Dubai, mely a turizmus és az üzleti élet központjaként a Közel- Kelet Szingapúrja kíván lenni. A törpeméretű emirátus szintén a diverzifikáció útjára lépett, hiszen olajtermelése – ami jelenleg a GDP 6 százalékát adja – becslések szerint 2010-re kifullad. A külföldi befektetőket és a nagy multinacionális vállalatok regionális irodáit szabadkereskedelmi és adómentes zónájával kívánja elérni. Míg Szaúd-Arábiában száz nap kell egy új vállalkozás beindításához, Dubaiban ez csupán tizenöt napot vesz igénybe. Az államnak rendkívüli bevételei származnak továbbá a virágzó szerencsejáték-iparból is. Dubai továbbá a biotechnikai kutatások kiemelt központja is kíván lenni, így nyugton állítható, jó úton halad a szingapúri példa nyomában – már ha utol nem érte.

Mindezek mellett Egyiptom is rendkívül kedvező mutatókkal büszkélkedhet. A 90-es évek eleji válság és az azt követő stagnálás után Egyiptomban tavaly októberben új korszak kezdődött, amikor is összeült Ahmed Nazif fiatal, technokrata szemléletű kormánya. Megkezdték az egyiptomi font lebegtetését, nagy léptékű privatizációs programot indítottak be, revideálták a külföldi befektetéseket szabályozó törvényt és adócsökkentést hirdettek. Ezek hatására az ország GDP-növekménye idén 4,8 százalékra emelkedett, és tartósnak tűnik az 5 százalék körüli ráta, ami elégségesnek bizonyulhat az ország 2 százalékos népességnövekedésének kompenzálására. Egyiptom nem rendelkezik olajjal, mint Szaúd-Arábia. Itt a még szaúdiakénál is gyorsabb ütemű gazdaság diverzifikálását főleg olyan külső tényezők mozgatták, mint az iraki háború vagy a magas olajárak. A tőkepiacokat például jóval gyorsabban nyitották meg, így a külföldiek sokkal nagyobb szerepet játszanak Kairóban, mint Rijadban. A külföldiek egyre több nagyvállalatban egyre nagyobb részesedéseket szereznek.

A Közel-Kelet fejlődési üteme azonban még mindig elmarad az Ázsia déli részében tapasztalhatóétól, a magántőke befektetései pedig eddig elkerülték a munkaintenzív iparágakat, így a régió országainak a legnagyobb jövőbeni problémája a magas szintű munkanélküliség kezelése lesz. Az olaj 55 dollár körüli hordónkénti ára pedig reálértékben még mindig alacsonyabb, mint negyed századdal ezelőtt, így napjaink eseményei csak azt jelentik, hogy a Közel-Kelet visszakapott valamit abból, amit 25 év alatt elveszített. A világpiaci áremelkedés kedvező hatásait csak úgy tudják hosszú távra kitolni, ha továbbra sem térnek le az olajfüggőség csökkentésének útjáról.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány