« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Egy férfi, akinek küldetése van
Man with a Mission
By Stryker McGuire
Newsweek International, June 20 2005


Abban a pillanatban, amikor a győztes választások után Tony Blair megkezdte volna rövid pihenését valamely napfényes tengerparton, Franciaország és Hollandia új értelmet adott az életének. A két ország alkotmánytervezetet elutasító referendumai példátlanul lefullasztották az Európai Unió motorját. És ezzel a szervezet soros elnökségét július 1-jétől betöltő Nagy-Britannia miniszterelnöke – nem először, ám talán utoljára – megkapta a lehetőséget arra a szerepre, amelyet a legjobban szeret: olyan vezetővé válhat, aki igazi missziót képvisel.

Blair elmúlt évei ékesen bizonyítják, hogy a miniszterelnök szinte képtelen meglenni valamiféle küldetés nélkül. Koszovó, Afganisztán, Irak, Afrika segélyezése – és most a válságát élő Európa. Külhoni szerepvállalásainak árát népszerűségében ugyan megszenvedte odahaza, ám karizmatikus személyisége nem engedi távozni kormányát a Westminsterből. És hogy a korábbi jóslatok ellenére még mindig az egyik legnagyobb legitimációval bíró európai vezetőről van szó, azt igazolja az eddig megfellebbezhetetlennek tartott Jacques Chirac drámai népszerűségvesztése vagy éppen Gerhard Schröder németországi kötéltánca az előrehozott választások körül. Még ha oly meglepő és igencsak ironikus is, de az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy a „nagyok” közül jelenleg Blair Európa leghitelesebb politikusa.

A felborult papírformák szerinti küzdelem Chirac és Blair között az EU költségvetése kapcsán megkezdődött Brüsszelben – a tét azonban ennél jóval nagyobb: Európa jövője. A brit miniszterelnök ragaszkodik az egykor Thatcher asszony által kiharcolt visszatérítésekhez a szigetország számára, míg a francia államfő szerint ezzel végleg betelt a pohár. Blair a nézetkülönbségeket arra is felhasználja, hogy az alkotmány leszavazása kapcsán felszínre hozza és az eddigieknél is nagyobb skálán kommunikálja a brit Európa-álláspontot, mely szerint az integrációnak most szünetre és önvizsgálatra van szüksége. Utóbbihoz mindenképpen hozzátartozik, hogy megválaszoljuk a máig nyitott kérdést: mi is a végcél Európa számára? A dilemma a tíz újonnan csatlakozott ország által keltett francia és német félelmek okán – akik nemzetgazdaságuk és magas munkanélküliségi rátájuk további romlásától tartanak – rendkívül időszerű. Pláne, ha ehhez hozzávesszük a franciák slágertémáját, a ténylegesen rettegett török EU-csatlakozást.

De hogyan is nevezzük azt a „félelemcsomagot”, amelyben mindezen faktorok szerepelnek, s amelyektől a „Régi Európa” vezetői és lakossága olyannyira félnek? A válasz egyszerű. Brit Európának. A további bővítés, az Amerika-barátság, a liberális gazdaságpolitikával sikeres kelet-európai országok, a hagyományos gazdasági és szociális jóléti modellek reformjának hangoztatása mint ezt a rejtett fogalmat takarják. Amely ráadásul Angela Merkel CDU-elnök esetleges őszi kancellárrá választásával már a „Régi Európából” is támogatókkal bír majd. Ilyen körülmények között Blairre valóban új szerep vár: minden akadállyal szembenézve meg kell próbálnia egységesíteni az érdekcsoportokat, a legalábbis hozzá mérhető súlyú nagy európai vezetőket, és példátlanul sikeres vezetést kell megvalósítania a következő hónapokban. Ha sokak reménye beigazolódik, és mindez sikerül, akkor Európa nemhogy túlélheti a jelenlegi, nemleges referendumok okozta sokkot, hanem újult erővel folytathatja útját a növekedés felé.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány