« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

Ukrajna narancsos forradalma
Ukraine’s Orange Revolution
By Adrian Karatnyicky
Foreign Affairs, March / April, 2005


„Razom nas bahato! Nas ne podolaty!” – „Együtt sokan vagyunk! Nem győzhetnek le bennünket!” – harsogta a kijevi Függetlenség téren november 22-én összegyűlt több százezres tömeg. Egy erős civil mozgalom, képzett ellenzéki politikusok csoportja és az ukrán középosztály karöltve emelte fel hangját az uralkodó elit választási csalásaival szemben. A következő 17 napban országszerte milliókat megmozgató tüntetések zajlottak, melyek a „narancsos forradalom” néven váltak ismertté. Az egész világ nagy érdeklődéssel követte az eseményeket, amint a korrupt vezetéséről elhíresült ország népe kezébe veszi sorsa irányítását. Viktor Juscsenkó, az ellenzék jelöltjének végső győzelme nemcsak a 80-as évek során lezajlott kelet-európai rendszerváltások újabb felvonása volt, hanem geopolitikailag is óriási jelentőségű, hiszen egy szeizmikus erejű nyugati eltolódást eredményezett a régióban.

A változás szele

Az indulatokat a választási csalás váltotta ki az emberekből. Az elnöki választások mindent eldöntő második fordulójának napján végzett független exit pollos felmérések azt mutatták, hogy az ellenzéki Juscsenkó 52 százalékos támogatottságot élvez, míg a jelenlegi miniszterelnök, Viktor Janukovics csupán 43 százalékon áll. A végeredmény mégis 2,5 százalékos Janukovics-győzelmet hozott. Közvetlenül a szavazóhelyiségek bezárta után a Központi Választási Bizottság által közzétett adatok szerint az ország keleti, oroszok lakta felében a részvétel aránya nem haladta meg az országos 78-80 százalékos átlagot. Négy órával később azonban hirtelen megugrottak a keleti részvételről számot adó adatok, amelyek 90 százalékos többségben mind Janukovicsot támogatták. A felügyelőbizottságok már a választások lebonyolítása során is megkongatták a vészharangokat (egyes Juscsenkó által dominált választókerületekben például eltűnő tintával töltött tollakat találtak), de már a kampány során is számos visszaélés történt a kétes körülmények között dioxinmérgezést kapó Juscsenkó és stábja rovására.

Az enyveskezűek

De miért is folyamodott hatalma megőrzése érdekében választási csaláshoz az uralkodó elit? Hát a korrupció miatt. 1991-ben Ukrajna kinyilvánította függetlenségét, nagyban hozzájárulva ezzel a Szovjetunió összeomlásához. A kommunista párt tagjainak azonban sikerült átmenteniük hatalmukat, azzal a különbséggel, hogy ezután a legnagyobb hazafiak szerepkörében tetszelegtek. A függetlenség első éveiben a korrupció hatalmas méreteket kezdett ölteni, és Vlagyimir Kucsma 1994-es megválasztása után ez csak tovább nőtt. Oligarchikus klánok alakultak ki, amelyek a gazdaság egyes részterületeit tartották kezükben, és külön pártokkal rendelkeztek a törvényhozásban. 2001-re azonban ezen oligarchák hatalma markánsan megnőtt, Kucsma piszkos ügyletei is kezdtek napvilágot látni, ami az elnök bukásához vezetett.

A változások

Viktor Juscsenkó pont ezen időszak alatt lett független bankárból, az Ukrán Nemzeti Bank elnökéből miniszterelnök, majd az ellenzék vezére. Az ország felvirágoztatása végett fiskális fegyelmet, következetes adóztatást hirdetett. 2000-ben, miniszterelnöksége első évében az ország GDP-je 6 százalékkal, egy évvel később már 9,2 százalékkal növekedett. Célja elérése, a virágzó Ukrajna megteremtése érdekében szembe kellett szállnia az ország oligarcháival. Azonban az akkori elnöknek, Vlagyimir Kucsmának nem állt érdekében egy ilyen erős, független, ambiciózus miniszterelnök személye, így hiába élvezte Juscsenkó a közvélemény támogatását, az oligarchák nyomására 18 hónap után Kucsma eltávolította posztjáról. Így lett Juscsenkó a politikai ellenzék vezéralakja. Eltávolítása után a helyére lépő Viktor Janukovics – Oroszország támogatását maga mögött tudva – az uralkodó elit első számú elnöki jelöltje lett a 2004-et követő időszakra (ti. az alkotmány szerint Kucsma csak kétszer tölthette be ezt a posztot). Így került 2004. november 21-ére egymással szembe Ukrajna legkedveltebb politikusa és Kucsma örökségének továbbvivője.

A felkelés

A 2004-es elnöki választások második fordulóját követő tüntetések hátterében az áll, hogy a passzívnak és tehetetlennek hitt civil társadalom 90-es évek alatt folyamatos izmosodott, és 2004-re végül kiállt érdekei mellett. Ez egyrészt az Egyesült Államokból és az Európából érkező pénzügyi támogatásoknak tudható be. Az ukrán társadalomban azonban immanens folyamatok is lejátszódtak, melyek szintén a civil társadalom megerősödését eredményeztek. Így például az 1999 és 2004 között megkétszereződött GDP-nek köszönhetően megjelent az erős városi középosztály. Továbbá egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az uralkodó osztály kiterjedt korrupciójának, a kormány média feletti totális ellenőrzésének dacára független, új sajtóorgánumok születtek. Juscsenkó médiaszereplésének akadályoztatása is fontos szerepet játszott a forradalom győzelmében, ugyanis a sűrű kampánykörútjai lehetőséget teremtettek a helyi politikai és civil csoportok közötti kapcsolati háló kiépítése számára. És végül a forradalom sikerének fontos eleme volt, hogy az ellenzéki mozgalmak élére tapasztalt vezetők kerültek.

Harc a hatalomért

Juscsenkó és gárdája a választások után kettős taktikát alkalmazott. A parlamentben elnöknek választatta meg magát, majd első lépésként felszólította a hadsereget és a biztonsági szerveket, hogy álljanak át az ellenzék oldalára. A tüntetők megerősödésével pedig be is következett a rendfenntartó erőkön belüli törés, így a hatalom már nem tudta azokat a tömeg ellen fordítani. Az ellenzék azonban tudta, hogy az utcai politika ily gyors sikere precedenst teremthet, így igyekezett a pozíciót alkotmányos eszközökkel is bebetonozni. Elsőként érvénytelenné nyilvánították a szavazásokat, a legfelsőbb bíróság megsemmisítette az eredményeket, és új választásokat rendelt el. Biztosítékokat építettek be a választójogi törvénybe, és megállapodtak az elnöki hatalom csökkentéséről. A megismételt második fordulóra december 26- án került sor, óriási nemzetközi ellenőrzés védernyője alatt. Juscsenkó a szavazatok 52 százalékát szerezte meg, ellenfele 43 százalékig jutott. Az eredmények markáns területi különbségeket mutattak. Az ellenzék inkább nyugaton, Janukovics inkább keleten bizonyult erősebbnek. December 27-én hivatalosan is Viktor Juscsenkó lett Ukrajna harmadik köztársasági elnöke.

Az új bel- és külpolitika feladatai

Az új ukrán kormány előtt rendkívüli feladatok állnak. Juscsenkó Mi Ukrajnánk nevű pártja politikai irányvonalát az Európai Néppártba való belépéssel a jobbközép irányába jelölte ki. Az új elnök szívén kívánja viselni a nyugdíjasok sorsát, ugyanakkor ragaszkodni kíván a fiskális fegyelem elvárásaihoz. Juscsenkó elsődleges feladata lesz a korrupció felszámolása, ami Vlagyimir Kucsma felelősségre vonásának megkerülésével kivitelezhetetlen. Fontos feladata továbbá az ország 21 százalékát alkotó orosz és a háromnegyedes többségben lévő ukrán lakosság kibékítése, a független állami média megteremtése és a gazdaság pályára állítása. A 2004-es 12 százalékos növekedési mutató ugyanis előrejelzések szerint az idén 6 százalékra eshet vissza.

Az új Ukrajna külpolitikájának pedig talán legnagyobb kihívása az orosz kapcsolatainak helyreállítása. Putyin ugyanis nyíltan kiállt Janukovics mögött, így nem csoda, hogy az új elnök első útja Moszkvába vezetett. Juscsenkó azonban országa demokratikus és gazdasági stabilitását az Európai Unió keretei között tudná biztonságban. Ezt a célkitűzést mind az újonnan csatlakozott kelet-európai államok, mind az Európai Parlament támogatólag fogadja. Juscsenkó a harmadik nagy szövetségest az Egyesült Államok képében látja.

A posztszovjet térség demokratikus mozgalmait vezető személyek figyelme legalább 17 napig Ukrajnára szegeződött. A narancsos forradalom tüntetői között több fehérorosz és kazah zászló is feltűnt. A forradalom lángja azonban nem feltétlenül fog tovaterjedni. De az biztos, hogy elnyomottak tovább folytatják küzdelmüket az önkényuralommal szemben.




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány