« Vissza: PSz tartalomjegyzék 

A cseh jobboldal gazdaságpolitikája

Megjelent: 2005. július – augusztus – 1. évfolyam, 6-7. szám


MARTIN RIMAN a Polgári Demokratikus Párt alelnöke, a cseh parlament Gazdasági Bizottságának alelnöke. A cikk a „Gazdasági Stratégia 2006” című konferencián (2005. június 4.) elhangzott előadás szerkesztett változata.
A Polgári Demokratikus Párt, készülve a parlamenti választásokra, kidolgozta gazdaságpolitikáját, amelynek alapelemeit és célkitűzéseit szeretném Önöknek bemutatni. Az Európai Unióba Magyarországgal egy időben belépett Csehország legfontosabb makrogazdasági jellemzőit az 1. sz. tábla foglalja össze.

1. tábla: A Cseh Köztársaság makrogazdasági mutatói


A táblázat adataiból kiderül, hogy a cseh gazdaság igen súlyos nehézségekkel küzd, amelyekből az alábbi hármat emelném ki:

– az államadósság gyors növekedése, amely a 2000. évi szintről 2004 végéig csaknem megduplázódott;
– a munkanélküliség mértéke, amely 2004-ben először haladta meg a 10 százalékot;
– a gazdaság más új európai uniós tagállamokhoz képest lassú növekedése.

Ha keressük azokat a tényezőket, amelyek a jelzett gondok hátterében állnak, akkor a következőkre hívnám fel a figyelmet:

1. Az adórendszer problémái (túlzott adóterhek, a rendszer átláthatatlansága, komplexitás hiánya)

2. Túlszabályozottság, a bürokrácia burjánzása

3. Túlméretezett közületi, állami szektor

4. A munkára való ösztönzés hálózatának hiányai

Az előbbiek mellett, de azoktól nem függetleníthetőleg, külön ki kell emelni a nyugdíjrendszer és az egészségügyi ellátórendszer hatékonyságának rendkívül alacsony szintjét. Ennek következtében állt elő az a helyzet, hogy míg 1995 és 2003 között a GDP növekedése évi átlagban 3-4 százalékos volt, az egészségügyi és szociális kiadások 100, illetve 123 százalékkal nőttek.

Ezek után néhány szó arról, hogy milyen lépéseket tervez a Polgári Demokratikus Párt, ha a választók bizalmából ismét kormányzati megbízatást kap.

a) Adóreform

A tervezett adóreform főbb lépéseit az alábbi táblázat foglalja össze:

2. tábla: Adóreform = egykulcsos adórendszer


Látható, hogy a kulcsszavak az adócsökkentés és az egyszerűsítés. A felsoroltak mellett a PDP néhány más javaslatot is kidolgozott, így a személyi jövedelemadó esetén érvényesíthető kedvezmények (jelenleg több mint 100 ilyen van) nagy részének eltörlését, az értékcsökkenés elszámolásának egyszerűsítését és a befektetők számára kínált adókedvezmények eltörlését.

A tervezett adóreform a párt szerint igazságos, egyszerű, könnyen átlátható és nem kiskapukkal teletűzdelt jövedelemelvonást eredményez. Természetesen azzal számolni kell, hogy a csökkenő adóbevételek a költségvetés számára gondot jelenthetnek (a tervek szerint a kieső bevétel 30-40 milliárd cseh korona lehet, ami az állami költségvetés 3-4 százalékát jelenti), és ezt racionális költségcsökkentéssel egyensúlyozni kell.

Az egykulcsos adórendszert természetesen sokan ellenzik, így baloldali politikusok (akik a szegények iránti – egyébként hamis – szolidaritás eltűnésétől félnek), vagy azok az intézmények (adótanácsadók, biztosítótársaságok stb.), amelyek a jelenlegi kusza rendszer haszonélvezői.

b) Bürokráciaellenesség

A cseh gazdaságot a bürokratikus előírások sokasága megfojtja. Egy nemzetközi felmérés szerint az EU-tagországok között a bürokrácia súlyát tekintve Csehország a 19. (Magyarország 9. ezen rangsorban).

A meglévő bürokrácia három forrásból táplálkozik:

– az EU intézkedéseiből;
– az 1997 óta kormányzó szocialista párt lépéseiből;
– a kommunista rezsim „örökségéből”.

A PDP egy „bürokráciaellenes” törvényt készít elő. Ez azt jelenti: minden jelenlegi és jövőbeni törvénynek egy hatástanulmánnyal kell rendelkeznie, amely bizonyítja szükségességét, hatását a gazdaságra, az emberekre, a szabad piacra, az államra, és bemutatja, hogy milyen költségekkel jár. A PDP bízik abban, hogy a hatástanulmányok alapján jelentősen csökkenteni lehet a törvényi előírásokat.

c) Költségvetési reform

Az állam költségvetési kiadásai ma a GDP 44 százalékát, bevételei a GDP 40 százalékát jelentik. Ebből következőleg a költségvetés – évek óta – deficites. A reformnak elsődlegesen a kiadásokra kell kiterjednie, mégpedig a következő lépések alapján:

– csökkenteni kell az adminisztrációt, Csehországban jelenleg félmillió állami alkalmazott van;
– csökkenteni kell az állami támogatásokat, például a Cseh Államvasút évente 15 milliárd cseh korona működési támogatást kap;
– csökkenteni kell a szociális kiadásokat, beleértve a munkanélkülisegélyt;
– hatékonyabbá kell tenni a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszert.

A nyugdíjrendszer reformja elkerülhetetlen, miután a lakosságon belül a 65 éven felüliek aránya 2065-re el fogja érni a 30 százalékot (ma 14%), az életkor hosszabbodik és a születési ráta csökken.

Az egyéb tervezett reformok között meg kell említeni az oktatási rendszer és a vasút rendbetételét, valamint az ingatlanbérleti rendszer deregulációját.

Összefoglalólag azt kell mondanom, hogy a Cseh Köztársaság jó növekedési potenciállal rendelkezik, de ezt nem használjuk ki. A baloldali kormány a 90-es évek elején megkezdett reformokat leállította és a növekedés lelassult. Ezért elkerülhetetlenek a vázolt lépések.







© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány