« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

A nagy fejesugrás
The Big Plunge
By Christopher Helman
Forbes Magazine, October 18, 2004


A magas és egyre magasabb kőolajárak napjainkban már végérvényesen arra késztetik a nagy olajcégeket, hogy új kutatási és kitermelési módszereket dolgozzanak ki. Nincs ez másként a ChevronTexacónál sem, ahol az eddigi legnagyobb ilyen eredményeket érik el manapság.

A legkönnyebben hozzáférhető olajkészletek a Közel-Keleten kívül Nyugat- Afrikában és orosz területeken fekszenek. Az észak-amerikai és európai forrásokból a kitermelés költségei 5 USD-ről 11 USDre, illetve 11 USD-ről 18 USD-re nőttek hordónként. A lelőhelyekért az eddigieknél is nagyobb küzdelem zajlik: az olajtársaságok célja mindössze a helyben maradás lehetőségének megszerzése. Ez ma már jóval nehezebb, mint akár egy évtizeddel ezelőtt. A legnagyobb vállalatok között is megkülönböztetett, ún. Big Five tagjai évente 47 milliárd dollárt költenek kutatásra és termelésre, ám a folyamat egyre veszteségesebb, s ma már minden hordónál elkönyvelhető mínuszt jelent – ugyanis az új kutatások nem jártak igazán jelentős új eredményekkel.

Kína, amely napi 6,3 millió hordójával már ma is a világ második legjelentősebb kőolajfogyasztójának számít (az Egyesült Államok mögött), 2020-ra valószínűleg megduplázza szükségleteit. A világkereslet is nő, elsősorban a növekvő népességnek és a fejlődő világ fokozatos iparosodásának eredményeképpen. Az energiakereslet növekménye a következő 20 évben elérheti a 40%-ot.

Hogyan elégíthetjük ki ezen növekvő szükségleteket? Senki sem dolgozik többet a kérdés megválaszolásáért, mint a ChevronTexaco. A cég anyagi ráfordításai az új módszerek és technológiák fejlesztésére meghaladják minden versenytárs hasonló összegeit. A várakozások szerint a kutatások eredményeképpen 2008-tól akár napi 2 millió hordóval is nőhet a kitermelt mennyiség. Hogy pontosan mire költ a ChevTex a siker érdekében?

– Mélytengeri fúrásokra, amelyek 2010-re a világ olajkészleteinek 10%-át termelik majd ki.

– Az egykori szovjet területeken történő kutatásokra, amelyek a Közel-Kelet után a Föld legnagyobb likvid hidrokarbonkészletét rejtik.

– Nehézolajra (heavy oil) Venezuelában.

– És földgázra, valamint annak szállítóútvonalaira.

A ChevronTexaco minden korábbi fúrásnál mélyebbre jutott múlt év novemberében, a Mexikói-öböl Alaminos Canyon körzetében. Ez volt az első olyan fúrás, amely 10 000 láb vízmélységen hatolt keresztül. A vállalat új technológiája 95 mérföld/óra szélsebesség mellett is biztos pozícióban tartja a hajókutat, és az új kitermelés sikert jelez más térségekben, így Tahitin és a Tonga vidékén is. A ChevTex reméli, hogy hamarosan közös kitermelőplatformra léphet a Shell és a Unocal vállalatokkal. Az együttműködésre és az új technológiákra rendkívül nagy a szükség, hiszen a napjainkban felfedezett tartalékok kitermeléséhez már elégtelenek az eddigi módszerek: legyen szó akár orosz, akár észak-amerikai területekről (pl. Új-Fundland).




© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány