« Vissza: lapszemle tartalomjegyzék 

A pazarlás nagy fala
A Great Wall of Waste
Különtanulmány Kína környezeti állapotáról
Economist, August 21st–27th 2004


Kína lassacskán megbirkózni látszik hatalmas környezetszennyezési problémáival.

Ám a környezetvédelmi reformfolyamatokat történelmi, politikai és intézményi hiányosságok, beidegződések lassítják. A környezetvédelem helyzete Kína különböző tartományaiban radikálisan eltérhet egymástól. Bár a kevésbé fejlett tartományokban reménykedésre ad okot az új technológiák – részben a nagyobb központi városokból, részben pedig külföldről jövő – beáramlása, a fejlődés azonban még így is messze elmarad a kormányzat felől érkező kívánalmaktól.

Mindennek nem feltétlenül kéne így lennie. A kínai gazdaságpolitika számára egyértelmű célnak kell lennie, hogy minél több embert a szegénység fölé emelve megteremtse az esélyt a környezetvédelmi technológiák elterjedésére. A környezetvédő aktivisták – legyenek kínaiak vagy külföldiek – szinte sohasem veszik figyelembe ugyanis, hogy a vidéki Kína egy főre eső éves jövedelme alig haladja meg az 1000 dollárt. Ez pedig elégtelen összeg a különböző technológiák meghonosításához. Például a Greenpeace a szélerőművek bevezetéséért lobbizik Kínában, amely egy tökéletesen irreális javaslat az ország energiaigényének kielégítésére, mialatt a gazdag országokból érkező környezetvédők arra próbálják rávenni a lakosságot, hogy mondjanak le új autóikról és légkondicionálóikról.

A Kínában tapasztalható környezetszennyezés két legsúlyosabb területe a hulladék- és vízszennyezés.

Az egy főre jutó ivóvízkészlet Kínában a világ legalacsonyabbjai közé tartozik, s a megbízható ellátás is főként az ország déli részére koncentrálódik. Körülbelül a társadalom fele, mintegy 600 millió ember vízellátása állati vagy emberi anyagokkal szennyezett.

A levegő helyzete sem mondható sokkal jobbnak. A világ 20 legszennyezettebb levegőjű városa közül 16 Kínában található. Évente 300 000 ember hal meg idő előtt légzési vagy tüdőbetegségekben. A WHO minősítése szerint mintegy 300 kínai városban vészesen rossz minőségű a levegő. A környezetkímélő technológiákkal készülő „hibrid” gépkocsik elterjedése, melyekhez annak idején nagy reményeket fűztek, meghiúsulni látszik: az átlagpolgár számára csak a használt autók megfizethetőek.

A Világbank szerint Kína GDP-jének mintegy 8-12%-át kellene környezetvédelemre fordítani. Jelentős problémának ítélik a savas esők gyakoriságát, az orvosi hulladékot és a mesterséges alapanyagú élelmiszerekből keletkező szemét mennyiségét. A kínai környezetvédelmi szervezetek tudatában vannak, s hangoztatják is, hogy a környezet a gazdaság hasznára válhat megfelelő struktúra kidolgozásával. Ám Kína viszonya saját környezetéhez hosszú ideje bajosan alakul, s ezek a kérdések csupán méreteikben új keletűek.

Mao szerint az embernek küzdenie kell a természettel, mert csak annak legyőzése árán nyerheti el teljes szabadságát. Ma ennél azért józanabb a politikai döntéshozatal. 1998-ban, a tizedik környezetvédelmi ötéves terv elfogadása után 0,8%-ról 1,3%-ra emelték a környezetvédelem részesedését a GDP-ből. A szakpolitika ekkor kapott egységes keretet, és a felsővezetés idevonatkozó retorikája is pozitív fordulatot vett. A SEPA és az Országos Környezetvédelmi Iroda vezetésével országszerte monitoringszolgálat jött létre a környezetszennyeződés figyelemmel tartására. Ám mivel a hálózat tökéletesen kiszolgáltatott a helyi kormányzatoknak, további reformok szükségesek a hatékonyság növelésére. További gyengeség, hogy a SEPA által kiszabható büntetések sokszor komolytalanul alacsonyak (a legjelentősebb büntetés egy sanghaji óriáscégnek éppenhogy meghaladta a 12 000 dollárt).

Amíg a központi kormányzat vonakodik komoly büntetésekkel felhívni az érintett vállalatok, ipari egységek figyelmét, marad a közvélemény és a nemzetközi szakmai közvélemény elégedetlensége.

A közvélemény elégedetlenségére legjobb példa az ivóvíz tarifájának folyamatos emelkedése az északkeleti nagyvárosokban, miközben az ország más részein jóval olcsóbb. A Világbank arra is felhívja a figyelmet, hogy ameddig a közüzemi szolgáltatások díjait nem szabják meg egységes, normál színvonalon, Kína képtelen lesz megbirkózni környezetszennyezési problémáival. Hasonlóan nélkülözhetetlen a külföldi technológia bevonása a környezetpolitikába. Erre két okból is szükség van: egyrészt az ilyen technológiák kifejlesztése semmiféle hagyománnyal nem rendelkezik az országban, másrészt a jelenlegi módszerek csillagászati összegeket emésztenek fel.





© 2005-2006, Polgári Szemle Alapítvány