A kis- és közepes vállalatok (a kkv-k) világszerte kiemelkedő szerepet játszanak a gazdaság minden területén. A fejlett országokban e szférából származik a GDP-növekedés 65-80%-a, és a foglalkoztatásban is hasonló a súlyuk. Miközben az összes K + F kiadások 15-20%-át használják fel, ők fejlesztik ki a legfontosabb tudományos-technikai újdonságok 65-70%-át.

Magyarországon ma még sem a szektor korszerűségével és dinamizmusával, sem az előrehaladás segítését célzó erőfeszítések hatékonyságával nem lehetünk elégedettek. A hazai kkv-k nagyobb részénél sajnos még mindig elég gyenge a vállalkozási kedv, alacsony a termelékenység, és a vezetési színvonal sem sokat fejlődött.

A magyar kkv-k közelmúltbeli számszerű fejlődése vitathatatlan. Ismeretes, hogy a rendszerváltás előtt is mintegy 3-400 ezer kisiparos, kisszövetkezet, majd tsz-melléküzemág, gmk létezett, a szféra nemzetgazdasági szerepköre azonban igen szerény volt.

Napjainkban viszont a Cégbíróság által bejegyzett cégek száma meghaladja az egymilliót, a valóban „működők” (statisztikai jelentést, illetve adóbevallást készítők) száma is csaknem 900 ezer (lásd a 32. oldalon lévő táblázatot). A 100 lakosra jutó (kis)vállalkozások száma 10 körüli, meghaladja a fejlett országokban kialakult szintet. Ma már a kkv-k foglalkoztatják a hazai munkavállalók több mint 60%-át, és a GDP több mint 40%-át állítják elő.

A vállalkozások számának robbanásszerű növekedése során azonban a szektorban egyenlőtlen piaci (szervezeti) struktúra alakult ki. A cégek többsége, 63%-a (ez jóval meghaladja a nyugat-európai arányt) alkalmazott nélküli, nagyrészt kényszerből alapított, és részben csak a túlélésre törekvő, lényegében önfoglalkoztató mikrovállalkozás. A működő – és legalább 10 fő alkalmazottat is foglalkoztató – mintegy 33 ezer vállalkozásból az ipar (bányászat, feldolgozóipar, energiaipar, építőipar) területén alig 15 ezer vállalkozás működik. Ebből a számból a dinamikus (például a spin-off), innovatív és alkalmazottakat is foglalkoztató cégek, az innovációt megvalósító kis-, közepes ipari vállalkozások száma rendkívül alacsony.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ötéves periódus alatt az ipari vállalkozások negyede hajt végre innovációt, és a vállalkozások 50- 60%-a törekszik rendszeres korszerűsítésre, de csak 10-15 %-a vezet be a piacra ténylegesen eredeti, új tudományos és technológiai eredményre épülő terméket vagy szolgáltatást.

A Magyar Innovációs Szövetség és a GKI által 2002-ben közösen végzett felmérés szerint az innovációra vállalkozó, ill. az innovációt megvalósító magyar kkv-k aránya jelentősen elmarad ezen arányoktól. A saját kutatásra vállalkozók aránya pedig rendkívül szerény.

Felméréseink szerint az ipar területén működő kkv-k három csoportba sorolhatók: 75% az innováció szempontjából inaktív, 22-23% innovatív, legalábbis érdeklődést mutat az innováció iránt és 2-3% innovációs úttörő, pionír. Ezen utóbbi, eredeti ötleteket – döntően a csúcstechnológia körében – kidolgozó és megvalósító csoportba Magyarországon kevesebb mint 600 vállalkozás sorolható.

Vizsgálataink során (az innováció fogalmának az OECD által kimunkált – Frascati kézikönyvekben kidolgozott – és elfogadott értelmezésére tekintettel) nemcsak arra kerestünk választ, hogy a magyar kis- és közepes vállalatoknál van-e kutatás-fejlesztés, hanem arról is tájékozódtunk, mennyiben törekszenek új termékek, technológiák bevezetésére, és ezek révén versenyképességük megteremtésére vagy megőrzésére.

Jól érzékelhető, hogy az utolsó tíz évben az iparban és egyes szolgáltatások körében is kedvező folyamatok váltották fel a korábbi stagnálást. Az 5-10 főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozások helyzete ugyan keveset változott, de az ezeknél nagyobb (legalább 10-30 főt foglalkoztató) vállalatok körében számos pozitív változás ment végbe.

A működőtőke-importtal párhuzamosan valamelyest növekedett a (korábban csekély mértékű) technológiatranszfer.

Az innováció iránt érdeklődő cégeknek körülbelül a negyede kezdte meg az országban is újnak minősülő termékek gyártását, új szolgáltatások bevezetését (s közülük majd minden második e gyártmányok sikeres piaci bevezetéséről is hírt adhatott). Ezek a kedvező változások jelentős részben a rendszerváltást követő gazdasági átrendeződés átmeneti, kísérő jelenségei voltak. Ezt a pozitív folyamatot a jövőben – a nemzetközi szint megközelítése érdekében – azonban csak aktív innovációs politika mellett lehet fenntartani.

A gazdasági átrendeződés fontos velejárója, hogy a kkv-k egy része már korszerűsítette vezetését, értékesítési és marketingmunkáját. Az ezredfordulót követően a korábbiaknál kedvezőbb – a nemzetközi versenyképességet még mindig csak megközelítő – tendenciák bizonyos mértékben már erősödtek.

A nemzetgazdaság javuló versenyképességének vitathatatlan bizonyítéka a magyar export, s kiemelten az Európai Unióba irányuló kivitel évi 10-20%-os bővülése. Ugyanilyen „jó hír” a kedvező exportszerkezet, a gépipari, s ezen belül az elektronikai ipari kivitel magas aránya. S bár mindezen eredmények jelentős részben nagy multinacionális cégeknek tulajdoníthatók, fejlődő kkv-szektorunk hozzájárulása nélkül nem lettek volna elérhetők.

Ugyanakkor vizsgálataink azt is kimutatták, hogy bár vitathatatlanul megkezdődött a „technológiai” megújulás, a magyar gazdaság még nem tudta felszámolni a rendszerváltás előtti évtizedek örökségéből adódó műszaki-technológiai lemaradást. Általánosságban a hazai cégek által előállított termékek és szolgáltatások versenyképessége (bár az elmúlt években javult) még ma is széles körben alacsony. Igen kedvező ugyanakkor, hogy a külföldi tulajdonú cégeknél ma már a termékek mintegy 70%-a versenyképes, ugyanakkor sajnos nem hagyható figyelmen kívül, hogy ugyanezen arány a hazai tulajdonban maradt cégek körében csak 20-30%. Ebben a körben az értékesítési csatornák alacsony hatékonysága, valamint a marketing nem kellő színvonala jelenti elsősorban a gondot.

Súlyosbítja a bajt az innováció iránti gyenge érdeklődés és az innováció fogalmának, folyamatának hiányos ismerete.

Ma már a fejlődés olyan mértékben gyorsult fel, hogy a piaci információk által vezérelve, egy időben, szinte párhuzamosan, folyamatos visszacsatolások mellett és nem „soros rendszerben” valósulnak meg az innovációs folyamat egyes elemei.

Az innovációknak – bár a bonyolultság fokától ez erősen függ – egyre rövidebb idő alatt kell megvalósulniuk.

Az innováció kiindulópontja vagy az ún. „saját” kutatás-fejlesztési eredmény (az esetek nagyobb részében szabadalom), vagy vásárolt szellemi termék (technológiai transzfer).

Az eredményes technológiai transzfernek is feltétele azonban az alkalmazáshoz, adaptációhoz elengedhetetlenül szükséges saját műszaki és technológiai fejlesztés.

Az innovációs folyamat sikerének feltétele, hogy

A magyar kkv-k jövője szempontjából kedvező ugyan, hogy a vállalkozások egy része sokoldalú innovációs erőfeszítéseket tesz versenyképessége megszerzése vagy megőrzése érdekében, és gyakori cél a piaci munka javítása is. Számos cég törekszik a piackutatás erősítésére, az értékesítési csatornák fejlesztésére, az egész innovációs folyamatot „vezérlő” marketing korszerűsítésére is. A vállalatok nagyobb része a beruházásokat (így a gép- és műszerbeszerzéseket), s ezek révén a műszaki színvonal növelését is fontosnak ítéli.

Alapvető probléma azonban, hogy az innováció szempontjából elengedhetetlen saját kutatás, a szabadalomvásárlás és főképpen a technológiatranszfer iránti igény rendkívül alacsony. Nemzetközi szinten is új technológiákat még mindig csak hosszú évekkel világpiaci versenytársaikat követően honosítanak, többek között ezért is lassú az innovációk terjedése.

Több esetben is megállapítható volt, hogy korszerű termékek, szolgáltatások, technológiák árnyékában még hosszú évekig gyártanak, alkalmaznak teljesen elavult gyártmányokat, eljárásokat.

Széles körben gond továbbá a gazdaságunkban megvalósuló innovációk jellege is. Az innovációelmélet szerint a legfejlettebb országokban az innovációk már az ún. ötödik generációs fejlődési szakaszban vannak.

Ugyanakkor az általunk készített interjúk (és a felmérésre adott válaszok) alapján megállapítható, hogy a magyar kkv-k mintegy 80%-a még csak az első vagy a második generációs innovációs folyamat szerint dolgozik. Közöttük is többségben vannak azok, amelyek valamilyen tudás vagy technológia birtokában kényszerből vállalkoznak. Ezeknek mintegy harmadát valamely vállalatból szervezték ki (outsourcing), és így az „anya”-vállalattól kapták a technológiát, és a kapacitásuk nagyobb részét is ugyanez a cég köti le.

Tapasztalataink szerint az elsőgenerációs innovációs folyamatot megvalósító, azaz a technológiájukra építő vállalkozások nagyobb része lényegében nem is fordít figyelmet a további fejlesztésre, nem ismeri a legújabb tudományos és technológiai eredményeket, nem tudja, milyen irányban fejleszthetné tovább saját termékét, eljárásait.

A második generációs folyamatokat alkalmazó cégek többsége a piaci igényeket felismerve megszűnő vagy csődhelyzetbe került vállalkozásokból öntevékenyen szervezte ki a szükséges technológiát, vagy hazai viszonylatban újított, illetve adaptált külföldön bevezetett újdonságokat. Sajátos, hogy ezek a vállalkozások többnyire szintén nem folytatnak K+F tevékenységet, sőt még a piacot is csak részlegesen ismerik. Lényegében a vállalkozás vezetőinek a piaci megérzéseire alapozzák a jövőjüket, nem elemzik a piaci változásokat. Bár ismerik a projektalapú vállalatvezetést, és gyakran mondják is, hogy náluk projektek vannak, ezek viszont inkább csak a részfeladatok elnevezései, nem igazi projektek.

Az innovációt is megvalósító vállalkozások ötöde már közelíti, illetve esetenként eléri a harmadik generációs innovációs folyamatok szintjét. Ezek már mind olyan vállalkozások, melyek valamilyen speciális tudás birtokában jöttek létre. Közülük sokat korábban tudományos vagy fejlesztői munkakörben dolgozók hoztak létre. Jellemző rájuk, hogy több lábon állnak, azaz két-három, gyakran egymástól eléggé eltérő versenyképes üzletággal is rendelkeznek (bár ezeknél mindig lehet találni valamilyen közös alapot, pl. a mikroelektronikát).

A harmadik generációs szintet elért vállalkozások további jellemzője, hogy már folyamatosan, projekt jelleggel fejlesztenek, és a fejlesztésre, az új termékek piaci bevezetésére az átlagot meghaladó mértékben költenek. Az ilyen cégek három, lényegében egyenlő nagyságú csoportba sorolhatók. Az egyik csoport tagjai megmaradnak a harmadik generációs innovációs folyamatokhoz közeli szinten, és teljesen önállóan próbálnak érvényesülni. A második harmadba tartozó vállalkozások az önálló értékesítés útjait fejlesztik, hazai és külföldi partnereket keresnek, illetve bel- és külföldön további vállalkozásokat igyekeznek létrehozni. A harmadik csoportba tartozók már kapcsolatokat igyekeznek kiépíteni nagyobb, tőkeerős cégekkel, multinacionális vállalkozásokkal, figyelemmel kísérik a piaci változásokat, önállóan fejlesztési ajánlatokat adnak a vevőiknek. A vevők elismerik a szaktudásukat, és egyedi, gyakran fejlesztés jellegű megbízásokat adnak nekik. Lényegében ezek a vállalkozások az innovációs folyamataik egyes elemeiben, de még mindig nem az egész vállalkozásra kiterjedően, elérik már a negyedik generációs szintet is.

A magyar vállalatok a kérdőívekre adott válaszokban legtöbbször a forráshiányt minősítik az innováció alapvető gátjának, és jó néhány esetben szűkösnek ítélik a K+F kapacitásokat is. Ezen állítások nehezen vitathatók.

Bár az elmúlt évtizedben a nemzetgazdaságba érkezett, mintegy 25 milliárd dollárra becsülhető külföldi tőkebefektetés nyomán a termelőszféra számos szegmensében megszűnt a korábbi tőkehiány, vizsgálataink szerint a kis- és közepes cégek egyharmadának – a tőkefelhalmozás korlátozott lehetősége, valamint a tőkepiac fejletlensége (az „üzleti angyalok”, a kezdő vállalkozásokat támogató pénzügyi alapok alacsony száma) miatt – továbbra is nehézségeket okoz a legszükségesebb fejlesztések finanszírozása is.

Az indulótőke-probléma súlyát felméréseink szerint az innovációk lassú megtérülése erőteljesen növeli, amit egyrészt a nemzetközi versenytársaknál megszokott fejlesztési adókedvezmények hiánya, másrészt a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok korlátozott érvényesítési lehetősége, illetve az ezen a téren a kkv-kat az agresszív piac felől érő hatások összessége magyaráz.

Vizsgálataink is éles megvilágításba helyezték a hazai K+F ráfordítások alacsony szintjét. Megállapítottuk, hogy K+F ráfordításaink közismert, nemzetközi összehasonlításban változatlanul igen alacsony színvonala is súlyosbítja a bajokat.

Ez azért kiemelten fontos kérdés, mert a K+F ráfordításokkal arányosan változik a technológiai megújulás feltételét képező szabadalmak száma és az innovációk mennyisége.

1990 és 2000 között a folyamatosan csökkenő K+F ráfordításokkal arányosan csökkent a szabadalmak és az innovációk száma, de a kutatási és a fejlesztési tevékenység jellegéből adódóan természetesen a változás 2-3 év késéssel következett be.

A hazai K+F ráfordítások csökkenésében 2000-ben bekövetkezett pozitív változás – már egy év késéssel – kimutathatóan éreztette hatását a gazdaságban. A növekedés a fejlődést tette volna lehetővé, ha nem történt volna meg 2003-ban a K+F ráfordítások újbóli jelentős csökkenése. Nagy kérdés, hogy 2004–2005. években hogyan alakulnak a hazai K+F ráfordítások?

Hasonlóképp kedvezőtlen, hogy bár számos, nemzetközi versenyben helytálló kutatóhelyet is regisztráltunk, elemzéseink széles körben tártak fel az európai kutatási térségbe beilleszkedni képtelen kutatóhelyeket is (mindenekelőtt a versenyképtelen méretű, 0-1 főt foglalkoztató egyetemi kutatóhelyek körében).

A felmérésekből kiderült továbbá az is, hogy a kutatói teljesítmények közt – nem csekély részben az érdekeltség torzulásai, kiemelten a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok korlátozott érvényesítési lehetőségei miatt – túlzottan sok az olyan alapkutatási eredmény, amely a scientometria (a publikáció alapján meghatározott indikátorok) tanúsága szerint eléri ugyan a világszínvonalat, de az ehhez szükséges alkalmazott kutatások hiánya következtében a hazai cégek korszerűsítési törekvéseit nem segíti, és a GDP-hez sem járul hozzá.

A kutatások szerint a magyar gazdaságban lassú ugyanis a tudás áramlása, az innovációk terjedése. Máig megmaradt a kutatás, illetve a kutatási eredmények alkalmazására hivatott vállalatok közt az elmúlt évtizedekben kialakult mély szakadék.

Vizsgálataink során általános az a megállapítás, hogy a K+F terület hiányosságai, alacsony szintje, továbbá az ötletek kidolgozói és alkalmazói közötti kapcsolat gyengesége, a szerzői jogok és az iparjogvédelem gyakorlati érvényesítési nehézségei, valamint a technológiai transzfer segítésének hiányosságai jelentősen csökkentik a kkv-k innovációs tevékenységének a hatékonyságát. Ismeretes az is, hogy a kisszámú ún. hídképző (bridging) intézmények is csak kismértékben játszanak jelentős szerepet a kutatóhelyek és a vállalatok közti kapcsolatok kiépítésében.

A magyar kkv-k jogi, gazdasági segítséget gyakran, piaci elemzéseket, marketing- stb. tevékenységet ritkán, és technológiai segítséget szinte elvétve vásárolnak, azaz nem veszik igénybe az ilyen jellegű intézmények lehetőségeit. Ez alól csak a központi támogatási rendszerek a kivételek, melyekben a kkv-k rendszeresen pályáznak fejlesztési célú támogatásokra. A pályázati lehetőségeket elég jól ismerik, azok eredményességével, és a pályázatok átláthatatlan elbírálási rendszerével és bürokratikus rendjével azonban sokan elégedetlenek.

Az innovációs folyamatok sikere érdekében többféle, sok esetben ellenérdekű csoportnak kell együttműködnie. Piacgazdaságokban a korszerűsítés alapvetően a mikroszféra feladata. A vállalatok is széles körben segíthetik a (műszaki) haladást a kreatív légkör, kooperatív munkastílus megteremtésével, a belső, rejtett (tacit) tudás továbbadásával, az intellektuális tőke védelmével, és a vállalkozási kockázatokat csökkentő vállalatirányítási, elemzési és belső monitoringrendszerek alkalmazásával, összefoglalva a vállalati kultúra javításával.

A magyar vállalatok mai vállalkozási, korszerűsítési hajlandósága azonban visszafogott. A jövőben már jóval kisebb lesz – a rendszerváltás nyomán megnyílt lehetőségek fogyása miatt – az elmúlt évek fő modernizációs „motorjának”, a külföldi tőke által vezérelt technológiatranszfernek hasonló súlyú további szerepvállalása. Annak ellenére, hogy a kkv-k napjainkban a versenyképességük javítása érdekében már egyre jelentősebb számban törekszenek korszerűsítésre, átlagos K+F ráfordításaik szerények, és beruházásaik dinamizmusa sem kielégítő. Bár 2004–05-től (a világgazdasági konjunktúra előre jelzett javulását követően) a mikroszféra innovációs erőfeszítéseinek némi fokozódása várható, határozott fordulatra csak az innovációk kormányzati támogatásának jelentős erősítését követően, a fejlett országokban kialakított innovációs politika honosítása nyomán számíthatunk.

Sürgető kormányzati feladat az innovációk gyorsabb terjedéséhez szükséges központi erőfeszítések rendszerének a végiggondolása. A jó innovációs politika a stratégiai célok elérésére összpontosít. Nem véletlen, hogy az elmúlt 10 évben minden fejlett országban innovációt segítő törvényeket adtak ki. A 2003. évben már nálunk is elkezdődött egy egységes innovációs törvény előkészítése, a hosszú egyeztetések és kényszerű kompromisszumok miatt azonban csak 2004 decemberében került a parlament elé.

A hazai vállalkozások háromnegyede az innovációs folyamatok szempontjából sajnos inaktív, ezért e kört elsősorban a fennmaradás, ill. a foglalkoztatás megtartása érdekében – döntően közvetett eszközökkel – kell támogatni. Támogatás szempontjából a kiemelt célcsoport az innovatív kis- és közepes vállalkozások, melyeket alapvetően az innovációs folyamatok hatékonyabb végrehajtásában kell segíteni.

A magyar innováció- (vagy tudomány- és technológia-) politika céljainak kitűzésekor nem veszíthető szem elől, hogy törekvéseinket hozzá kell illesztenünk az EU-integráció piaci kihívásaihoz. Abból kell kiindulnunk, hogy az EU – a világgazdasági versenyképesség megszerzése/megőrzése miatt – tudásalapú társadalmat kíván felépíteni.

A barcelonai csúcs a megvalósítás útját kijelölve 2002 márciusában úgy határozott, hogy 2010-re a tagállamok K+F ráfordításainak el kell érnie a GDP 3%-át. Ugyanazon év szeptember 11-én igen széles körű feladatokat fogalmaztak meg. Összehangolt intézkedéseket javasolnak a K+F-ben a technológiatranszfer erősítésére, a kutatási mobilitás segítésére, a határokon átnyúló kutatási együttműködések gyarapítására, az állam és az ipar közti kapcsolatok erősítésére stb.

Szükségesnek látták továbbá az innovációt a jelenleginél jobban támogató gazdaságpolitika megteremtését, a kutatás- és innovációbarát versenyszabályozás kialakítását, a korszerű szellemitulajdon-védelmi rendszer létrehozatalát, az innovatív kkv-k adókedvezményeinek növelését és állami támogatásaik fokozását.

Nyilvánvaló, hogy ezek a célkitűzések irányadóak mind a magyar innovációpolitika, mind a kkv-politika számára. Felméréseink és a Magyar Innovációs Szövetségben szerzett tapasztalataink kiértékelése után megfogalmazhatók az említett célokkal harmonizáló, az innovatív magyar kkv-k fejlődésének gyorsítását szolgáló javaslatok.

A gazdasági felzárkózásban meghatározó jelentőségő innovációs területen a célkitűzések számára mérvadó: hogyan is állunk Európához, az Európai Unió korábbi tagjaihoz képest? Az alábbi táblázat adatai arról tanúskodnak, hogy néhány kivételtől eltekintve bizony van behoznivalónk.

A kép eléggé lehangoló, különösen az üzleti-kutatási-fejlesztési kiadások, illetve az európai védelmet élvező szabadalmak számát illetően. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a legfontosabb tennivalókra is.

Mind az egyes korábbi felmérések, mind az esettanulmányok és interjúk a vállalatok számos, a gazdaságpolitikát illető jelentős javaslatát rögzítették. A hozzászólók hangsúlyozták, hogy a kormányzat kiemelten segíthetné innovációs erőfeszítéseiket a társadalombiztosítási járulékok mérséklésével, a tisztességtelen verseny és a gazdasági bűnözés visszaszorításával, az adminisztratív előírások egyszerűsítésével.

A rövid távú (egy-két éven belüli) tennivalókat négy nagy csoportba lehet osztani, kiemelten figyelve arra, hogy a piacgazdaságban az innováció a vállalatok feladata.

• A kkv-k segítése (elsősorban az innovációs szempontból még inaktív vállalkozásoknál) az innovációs folyamatok megismerésében, a szemléletmódváltásban, az új típusú innovációt értő és az innovációs folyamatok alkalmazását felvállaló vezetői réteg kialakításában.

Ennek érdekében:

• A sikeres innovációs tevékenységet folytató kkv-k segítése a technológiatranszferben az átvett technológiák adaptálásában, továbbfejlesztésében, elsősorban az állami támogatással létrejövő tudás terjesztésével, a tudásmegosztás fejlesztésével.

Ennek keretében:

• A K+F szektor támogatása, hasonlóan a fejlett országokhoz, ahol a termelőszférában alkalmazásra kerülő innovációs „tudás” jelentős része a nemzeti K+F szférából származik.

• A vállalkozás- és innovációbarát környezet fejlesztése keretében növelni kell az állami szerepvállalást az innovációs és vállalkozásbarát környezet fejlesztésében. Ennek megvalósulását segíti többek között:

Összességében: A kormány aktív – a hazai kkv-szektort, a hazai K+F intézményeket határozottan és megfelelő pénzeszközökkel, valamint az uniós pénzeszközök bevonását célzó szervezőmunkával támogató – gazdaságpolitikájára van tehát szükség ahhoz, hogy a 2003. évben kialakult negatív tendencia megtörhető legyen, s el lehessen érni, hogy a hazai kkv-szektor, valamint a hazai K+F intézmények a hazánkban működő multinacionális cégek méltó partnerei legyenek. Ha ezekre az intézkedésekre nem vagy csak felemás módon kerül sor, a hazai kutatás-fejlesztés, valamint innováció további sorvadására kell számítanunk, ami egyúttal azt is eredményezheti, hogy Magyarország nemhogy nem lesz képes a fejlődő országok csoportjából a fejlett európai országok közé (nemcsak földrajzilag és nemcsak akaratában, hanem termelési színvonalában is) átlépni, hanem továbbcsúszik a fejlődő országok harmadik-negyedik vonalába.

Az elemzések empirikus módszereken alapulnak. A Magyar Innovációs Szövetség a GKI Rt. hagyományos féléves konjunktúra-„teszt”-jéhez csatlakozva 2002. évben külön kérdőív segítségével felmérést készített. A megkérdezettek köre a több mint 10-15 főt foglalkoztató, működő, jogi személyiségű vállalkozások köréből került (véletlenszerűen, de a nemzetgazdaság ágazatai szerint rétegezetten) kiválasztásra.

Az innovációs kérdőívre adott válaszok – mivel feltehetően az érdekelt vállalatok válaszoltak – nagy valószínűséggel „optimista” képet mutatnak. Ezért a mélyebb információk megszerzése érdekében mintegy 30 cégnél további esettanulmányokat, interjúkat is készítettünk.