Articles by: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.

Jön a kapitalizmus Kanadába?

2017 augusztus 2 12:50 du.44 hozzászólás
Illusztráció: Werner Antweiler

Kanada az egyetlen olyan nyugati ország, ahol az állam, nem pedig a szabadpiaci kereslet szabja meg a termelés határait a tej, sajt és baromfi szektorban. Az egyedülálló kanadai rendszer – amit angolul supply management-nek, franciául pedig Gestion de l’offre-nek hívunk – lehetővé teszi azt, hogy az 1966-ban létrehozott és a Mezőgazdasági és Agrárélelmiszer miniszter felügyelete alatt álló Kanadai Tejtermék Bizottság határozza meg a tejtermékek árait, a termelés ütemét és mértékét, illetve a termelési kvótákat a farmereknek. Jóformán be van tiltva a külföldi tejtermékek forgalmazása Kanadában. Jelenleg a sajtok 8 százaléka lehet külföldi termék, jogurt esetében pedig pusztán 1% származhat külföldről. Ha […]

Read more ›

Egy kanadai magyar kelt az Air Transat utasainak védelmére

2017 augusztus 1 1:10 du.18 hozzászólás
Lukács Gábor. Fotó: Metro News.

Valóságos pokollá vált a diszkontos Air Transat egyik Montreálba tartó járata, amely viharok miatt Ottawában kényszerült leszállni. Az utasok hat órán keresztül várakoztak a gépen, ahol közben elromlott a klímaberendezés és néhányan rosszul is lettek a melegtől és levegőtlenségtől. Az Air Transat járata Brüsszelből tarott Montreálba, de a zord időjárás miatt kellett a montreáli Trudeau repülőtértől 200 kilométerre nyugatra fekvő ottawai repülőteren leszállni. Amikor azonban leszállt a gép, hat órán keresztül nem engedték meg az utasoknak, hogy a Macdonald-Cartier International Airport termimáljában várakozzanak. Még akkor sem, amikor az áram kihagyása miatt elromlott a fedélzeten a klíma. Az egyik utas a […]

Read more ›

Sárkány járja a főváros utcáit…

2017 július 30 9:56 de.59 hozzászólás
Sárkány járja a főváros utcáit…

Már kora este gyülekeztek a Városháza előtt, ahol Long Ma, a 12-méter magas  és 45 tonnás mechanikai sárkány még csak pihent. Igazán egyedi élményben részesülhettek az ottawaiak a hétvégén, miután Kanada 150. születésnapja kapcsán a franciaországi La Machine művésztársaságot és az Európában már híres 12-méteres sárkányukat, illetve a húsz méteres Kumo nevű pókot hívták meg Ottawába. Csaknem tízezer ottawai gyülekezett szombat este a belvárosban, hogy ott legyen amikor a félig sárkány, félig ló Long Ma felébred és órrlyukjából származó füsttel, illetve vörös szemekkel uralja Ottawa egyik legforgalmasabb sugárútját, a Laurier Avenue-t, utána pedig egy fordulattal az Elgin Street-et. (Long Ma, a […]

Read more ›

Egy hétvége New York államban — Syracuse ízei és látványosságai (Képriport)

2017 július 24 1:17 du.3 hozzászólás
Egy hétvége New York államban — Syracuse ízei és látványosságai (Képriport)

Syracuse fénykora — mint sok más közepes méretű, eredetileg a helyi iparra épülő észak-New York-i város- – az ötvenes években volt. Hosszú évtizedek óta tart az ilyen városok leépülése, a lakosság csökkenése (Syracuse lakossága 1950-ben 220 ezer volt, mára csak 143 ezerre tehető) és belvárosainak kiüresedése. De Syracuse-ban néhány éve fektetnek nagyobb hangsúlyt a belváros fellendítésére, amit a turisztikán keresztül kívánnak elérni. Amikor úgy döntöttem, hogy szombat reggel beülök régi, de lojális Ford Focusomba, az vonzott az Ottawától csaknem 300 km-rel délnyugatra fekvő Syracuseba, hogy egy többnyire újszerűnek számító konstrukcióban igyekezték bemutatni a városközpont történelmét és nevezetességeit. (Syracuse belvárosa. Fotó: […]

Read more ›

Kanada — Az ország amely elfelejti korábbi miniszterelnökeit

2017 július 18 10:50 de.20 hozzászólás
Kanada — Az ország amely elfelejti korábbi miniszterelnökeit

Nem először merül fel a sajtóban az a felvetés, hogy ellenben az Egyesült Államok és legtöbb nyugat-európai ország gyakorlatával, amiután lemond vagy választást veszít egy kanadai miniszterelnök, hazánk pillanatok alatt jóformán elfelejti–a volt kormányfő civilként szinte azonnal elvész a szürke mindennapokban. Kanada korábbi kormányfőinek már a távozásuk napján megszűnik biztonsági kíséretük és helyette ideiglenes alapon a lovasrendőrség VIP biztonsági szolgálata nyújt védelmet (ugyanezek az emberek felelnek a Kanadába látogató külföldi méltóságokért), de csak addig, amíg erre szükség van. Kanada volt kormányfőinek nem jár nevükkel fémjelzett könyvtár, kutató- vagy emlékközpont, mint ami az Egyesült Államokban gyakorlat. )Bár igaz, időnként repülőteret neveznek […]

Read more ›

Börtön jár az antiszemitának Kanadában

2017 július 17 11:50 de.201 hozzászólás
Börtön jár az antiszemitának Kanadában

Elfogatóparancsot adott ki hétfőn a montreáli rendőrség Muhammad bin Musa al Nasr imam ellen, aki egy montreáli mecsetben lázított a zsidóság ellen tavaly decemberben. A palesztín-jordán származású muszlim vallási vezető “emberi démonoknak” nevezte a zsidókat és hozzátette: a zsidók “az emberiség leggonoszabb példái.” Később – a Koránra hivatkozva – az imam lényegében a zsidók meggyilkolására célzott. Körülbelül tucatnyi alkalommal szólalt fel a montreáli St-Michel negyben működő Dar al-Arkam mecsetben, bár életvitelszerűen nem Kanadában, hanem Jordániában él, ahol a szélsőséges salafista mozgalom egyik prominense. A B’nai Brith Canada emelt panaszt a montreáli mecset és az imam ellen, hat hónapnyi vizsgálat után […]

Read more ›

Pride: A rendőrfőkapitány egyenruhában vonul fel — ha tetszik, ha nem

2017 július 7 12:52 du.140 hozzászólás
Pride: A rendőrfőkapitány egyenruhában vonul fel — ha tetszik, ha nem

Kanadában nem arról megy a vita az ottawai Pride felvonulás előtt, hogy legyen-e kordon, vagy sem, hanem arról, hogy a LGBTQ közösséggel lelkes szolidaritást vállaló fővárosi rendőrség felvonulhat-e egyenruhában. A vita azután robbant ki, hogy az ottawai Pride szervezői idén először arra kérték a felvonulni kívánó rendőröket, hogy civilben tegyék, ne egyenruhában. A szervezők a “radikalizált ifjúság” és az őslakosság nevében kérték a rendőröket arra, hogy a felvonulás alatt lényegében titkolják el azt, hogy rendőrök. “Elsődleges szempont, hogy minden felvonuló biztonságban érezze magát, különösen az ifjsúgág, a radikalizálódott közösség és az őslakosság. Ezért tisztelettel kérjük a nem szolgálatban lévő rensdőröket […]

Read more ›

Igy lett belőlem Soros-ügynök a Ferihegyen

2017 július 2 5:06 de.96 hozzászólás
Igy lett belőlem Soros-ügynök a Ferihegyen

Egy Wizz Air járattal érkeztem meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterre szombat reggel Burgászból. Az elmúlt öt nap alatt a Fekete-tenger román és bolgár partvidékeit volt szerencsém bejárni. Amiután Budapesten landolt járatom, az útlevélellenőrzés felé siettem. A kanadai útlevelem volt éppen kéznél, miközben a magyar útiokmányom valahol az egyre káotikusabban megtelt hátizsákomban hevert. Gondoltam, hogy egyszerűbb inkább a kanadait felmutatni. Amikor a határőr púltjához érkeztem magyarul kívántam jó napot a nagyon fiatal (korai huszas éveiben járó) ellenőrnek. Elvette kanadai útlevelemet, a megszokott módon átviszgálta azt, illetve a benne lévő pecséteket, aztán megkérdezte, hogy honnan érkeztem. Egy szóban jeleztem, hogy […]

Read more ›

A kanadai hadsereg megnöveli jelenlétét Európában

2017 június 9 2:50 du.89 hozzászólás
Justin Trudeau kormányfő Jens Stoltenberggel.

A NATO főtitkára bejelentette: mindenképpen elvárja, hogy Kanada növelje jelenlétét Európában, elsősorban a kontinens keleti régióiban és különösen a Fekete-tenger körül. Jens Stoltenberg a kanadai közszolgálati televíziónak tette ezt a nyilatkozatot, amiután Justin Trudeau liberális kormánya bejelentette: tíz év alatt 70 százalékkal növeli a szövetségi kabinet a honvédelem költségvetését. Ez csaknem 33 milliárd dollár költségvetési ráfordítást jelent, mely összeget részben arra fordítanak, hogy 88 új vadászgépet, illetve 15 hadihajót szerezzenek be. Stoltenberg elmondta, hogy szükség van egy nagyobb kanadai jelenlétre Európában. Az egyik feladat ami Kanadára hárulna az a légi járőrözés lenne, elsősorban a Fekete-tenger térségében. Jonathan Vance, a kanadai honvédelem […]

Read more ›

Ottawa is felkészül a londoni támadás után

2017 június 5 9:21 de.13 hozzászólás
Jim Watson polgármester

Az eddigiekhez képest szigorúbb biztonsági intézkedéseket vet be Ottawa, Kanada fővárosa, amikor a kanadai államalapítás 150. évfordulóját ünnepeljük meg a belvárosban július 1-én. Ugyanakkor nincs olyan biztonsági rendszer, amely száz százalékosan elhárítana egy esetleges terrortámadást. Ezt mondta a főváros polgármestere, Jim Watson a legújabb londoni terrortámadás után, melynek során heten meghaltak és 48-an megsérültek.  Az egyik áldozat egy kanadai állampolgár volt, nevezetesen a British Columbia tartományból származó Christine Archibald. A harminc éves kanadai áldozat egy, a hajléktalanoknak fenntartott menhelyen dolgozott Calgary városában. “Amikor egy olyan tragédiát látunk, mint amilyen Londonban és Manchesterben történt, egyből arra gondolunk, hogy vajon itt is […]

Read more ›

Megszűnik az Ottawai Magyar Rádió

2017 június 3 12:50 de.22 hozzászólás
Petényi Judit, az Ottawai Magyar Rádió szerkesztője.

Tizenhárom év után megszűnik az Ottawai Magyar Rádió. Utoljára 2017. június 4-én 19 órakor hallhatnak magyar nyelvű rádióadást Kanada fővárosában. A heti egy órás rádióműsort immár két éve Petényi Judit szerkeszti és most rá hárul az a felelősség, hogy a 2003-ban elkezdett ottawai magyar nyelvű rádiózás korszakát végleg lezárja. 2003 decemberében indult útjára az ujonnan megalakult nemzetiségi CHIN Radio hullámhosszain a heti egy órás magyar nyelvű adás. Az első években Hadházy Éva szerkesztette az adást és végül tőle vette át a szerkesztői teendőket Dombi Károly 2006-ban. 2014-ben — hat hónapig — az Orbán kormány Miniszterelnöksége által delegált Kőrösi Csoma Sándor […]

Read more ›

Már kapható az új tíz dolláros bankjegy

2017 június 2 11:38 de.29 hozzászólás
Már kapható az új tíz dolláros bankjegy

Június 1-től kapható az új tíz dolláros bankjegy országszerte a pénzügyi intézményekben, amely Kanada 150. évfordulója alkalmából került forgalomba. Összesen 40 milliót nyomtattak az új bankjegyből, tehát lényegében egy bankjegy jutna minden kanadai részére. Feltehetően a gyűjtök fogják viszonylag hamar felvásárolni az emlék bankjegyet, így annak értéke is meghaladhatja a 10 dollárt. A bankjegy négy történelmi személyt ábrázol. Elsőként Kanada első miniszterelnökét, Sir John A. Macdonald-ot, aki évtizedek óta szerepel a tíz dolláros bankjegyen, de aki 2018-tól onnan le fog kerülni. Sir George-Étienne Cartier, a kanadai föderalizmus atyja, illetve a francia jogok élharcosa is szerepel az emlék bankjegyen. Mellettük ott van […]

Read more ›

Az Orbán kormány támogatja a multikulturális, bevándorlói társadalmat

2017 május 30 11:24 de.40 hozzászólás
Grezsa István

Grezsa István, a Miniszterelnökség Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíj program politikai vezetője megerősítette: a magyarországi kormány még az eddigihez képest is több pénzt fektett be a diaszpórában működő magyar közösségekbe, ugyanis júniusban még 28 fiatal magyart küld ki a kormány Észak Amerikába, illetve déli országokba. Így most már 115-en végeznek szolgálatot a Miniszterelnökség részére a külföldi magyar közösségekben, fejenkénti havi 650 ezer forintos fizetés ellenében. Mint ahogy a program politikai vezetője elmondta: azt szeretné a kormány, hogy a diaszpórába élő magyarok is “érezzék meg a titkot”, illetve tanúsítsanak “makacs ragaszkodást a magyarsághoz.” A titkos érzésen és a makacs ragaszkodáson kívül, Grezsa […]

Read more ›

Egy pragmatikus konzervatív lett a kanadai jobboldal új vezetője

2017 május 28 8:27 de.3 hozzászólás
Andrew Scheer

A 38 éves Andrew Scheer lesz a kanadai Konzervatív Párt miniszterelnök-jelöltje a 2019-ben esedékes szövetségi választásokon–a fiatal jobboldali politikus, a Ház korábbi elnöke a másfél évig tartó konzervatív pártelnöki választáson legyőzte a sokkal esélyesebbnek tűnő Maxime Bernier-t. Ez azt is jelenti, hogy a legnagyobb ellenzéki párt nem fog elmozdulni a Bernier által kijelölt libertárius irányba, hanem egy ehhez képest óvatosabb, szociális és adóügyi kérdésekben mérsékelt konzervatív útvonalon folytatja a párt a politizálást. De mit is jelenthet majd Scheer óvatos szociálisan konzervatív hozzáállása? Nem titok, hogy a hívő katolikus Scheer ellenzi az abortuszt és a melegek házasságát is. Ugyanakkor azt is […]

Read more ›

Angol nyelvű előadás Pilinszky János Apokrif című verséről Ottawában

2017 május 19 1:26 du.4 hozzászólás
Angol nyelvű előadás Pilinszky János Apokrif című verséről Ottawában

Kevés olyan verset ismerek a magyar szépirodalomból, amely jobban, hatásosabban szól hozzám mint Pilinszky János Apokrif című költeménye, amely először 1959-ben, a Harmadnapon című kötetében jelenhetett meg. Talán azért is oly erős hatással van rám a vers, mert mind történelmi, mind pedig irodalmi tekintetben foglalkoztat a II. Világháború öröksége, azon kívül pedig osztom azt a bizonytalan, ingadozó katolikus hitet, amely Pilinszkyt egész életén át gyötörte, vagy legalábbis szellemileg lekötötte . Öröm és megtiszteletés számomra, hogy két helyszínen is előadást tarthatok róla e hónapban. Azért pedig különösen hálás vagyok, hogy létezik olyan angol fordítása Pilinszky költeményének, amely hűen tükrözi az eredeti magyar […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.