Archive for február, 2018

Soros nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket

2018 február 28 5:41 du.32 hozzászólás
Soros nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket

Bencsiknek elege lett a sorosozásból „Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb.” Bencsik Andrástól származik ez a kijelentés, az Echo TV sajtóklubjában mondta a Demokrata főszerkesztője. Két nappal az orbánizmus ottani bukása után. Bencsik Andrásnak nem az a baja a sorosozással, hogy nem igaz, és a legalapvetőbb emberi ösztönre, a félelemre, valamint a butaságra épít. Amíg Hódmezővásárhelyen „rendben mentek” a dolgok – értsd: a Fidesz hatalma öröknek látszott – addig Bencsiknek sem volt baja a sorosozással. Nézte ő is a plakátokat, látta […]

Read more ›

Lázárvár eleste

Lázárvár eleste

Most, így az öröm, vagy a csalódás másnaposságnak elmúltával tán nem haszontalan, ha kicsit részletesebben is elgondolkodunk azon, mi is történt vasárnap a tiszántúli kisvárosban. (Tiszántúli, – bár nem nagyon, hiszen a folyam keleti partjánál fekszik.) Magyarországi viszonylatban jelentős város a 44 ezer – egyébként évtizedek óta fogyó – lakosával. Beszédes adat, hogy több mint 35 ezren szavazókorúak – tehát a gyermekkorú lakosság aránya csekély. Ahogyan a nemzetiségek aránya sem számottevő: a legutóbbi népszámlálás adatai szerint: a hódmezővásárhelyiek mindössze 1 százaléka vallotta magát cigány származásúnak, és másik 1 százaléka nemzetiséginek – főként a szlovák és a német kisebbséghez tartozónak. Mondhatjuk […]

Read more ›

Esik a Fidesz — Jön föl a Magyar Szocialista Párt és a Jobbik

Esik a Fidesz — Jön föl a Magyar Szocialista Párt és a Jobbik

December óta összesen 6 százalékkal nőtt a Magyar Szocialista Párt támogatottsága, a Jobbik pedig 3 százalékkal népszerűbb. Ez derül ki a Republikon legfrissebb felméréséből, ami azt is kimutatja: a Fidesz népszerűsége három hónap alatt 9 százalékkal csökkent. Fontos kiemelni: a Republikon felmérésre az Elios korrupciós botrány kirobbanása után, de a Fidesz meglepő, 16-százalékpontos hódmezővásárhelyi vesztessége előtt került sor. Igy az Orbán családot érintő korrupciósvádak már befolyásolhatták az eredményt, Hódmezővásárhely lélektani hatása viszont még nem. Kétségtelen, hogy az MSZP-Párbeszéd az elmúlt hónapok trendjének nagy nyertese, de a Jobbik is profitált a Fidesz folyamatos népszerűség-csökkenéséből. Sőt–a Demokratikus Koalíció (csak 1 százalékkal ugyan), […]

Read more ›

F. M. Dosztojevszkij “A félkegyelmű” a Pesti Színházban

12:35 de.1 comment
F. M. Dosztojevszkij “A félkegyelmű” a Pesti Színházban

Szentpétervár, 1869. A gazdagok és a szegények közötti szakadék egyre szélesedik. Az ország vezetése pompába öltözve hizlalja magát. A pénz, az önzés és a felületesség prioritássá válnak a mindennapi életben. Mocskos és zajos utcák. Minden ház aljában kocsma. Az emeleten bordély. Apák és fiaik vakulásig vodkáznak. Próbálják felejteni, hogy egykor emberek voltak. Anyák és lányaik az emeleten árulják testüket. Erre a világra néz Dosztojevszkij pétervári saroklakásának egyik ablaka. A másikból egy távoli templom tornya látszik. Dosztojevszkij leül az íróasztalához, és írni kezd. Vajon a krisztusi szeretet meg tudná menteni a mai világot? – teszi fel a kérdést, amelyre a Vígszínház […]

Read more ›

Ki lesz a következő Orbán-Fidesz-ellenség?

2018 február 27 11:30 de.18 hozzászólás
Ki lesz a következő Orbán-Fidesz-ellenség?

A kormánypárt hipermozgásossá vált a hódmezővásárhelyi fiaskó után. Amely helyzet akkor is figyelemre méltó, ha kissé elhamarkodott lenne azt országosra extrapolálni. A hódmezővásárhelyi helyzetet nem. Noha a Fidesz láthatóan nekikészült az országos kommunikációnak. Annyiban mindenképpen, hogy két kipróbált káderükkel is hangulati főpróbát tartattak. Az egyik Bayer Zsolt volt, aki zsigerből meghirdetett egy békemenetet. Több kérdés is felmerülhet ezzel kapcsolatban. Melyek egyike kétségtelenül az lehetne, hogy miért március idusára szervezik? Hátha most fog befagyni a Duna. Mert igazán stílszerű nyilván egy királyválasztással egybekötött békemenet lenne. Noha, esetleg vihetnek magukkal hordozható jégtáblákat. Egy, amolyan instant királyválasztáshoz. Természetesen teljesen spontán módon felvetve a […]

Read more ›

Kereteket szétfeszítve

9:36 de.0 comments
Kereteket szétfeszítve

A Műcsarnokban frissen megnyílt „Kilenc műteremből” című kiállításnak már van egy sikeres előzménye. Két évvel ezelőtt, „Frissen” címmel volt kiállítás, ahol tíz kortárs festő és szobrász munkáit a Műcsarnok kilenc munkatársa rendezte tárlattá. Most hasonlóra kerül sor és a látogatók számára március 18-ig érdekes összehasonlításokra nyílik lehetőség. A két évvel ezelőtti kiállítás egésze igazolta, hogy az innovatív és a tradíciókkal élő művészi szabadság nem az alkotó évjáratának függvénye. Most is, akárcsak 2016-ban a műtermek bemutatása mellé olyan párhuzamos kiállítást illesztenek a Műcsarnokban, amelyen a feltörekvő nemzedék munkái szerepelnek. Ők a Derkovits-ösztöndíjasok, akiknek az életkorát a pályázat kiírása szabályozza. A DERKÓ […]

Read more ›

Sokan nem értik Hódmezővásárhely tanulságait

Szigetvári Viktor

Sajnos több párt nem érti Hódmezővásárhely tanulságát. Együttműködésre van szükség az egyéni választókerületekben, és abba kell hagyni a kiszorítósdit. Mert akkor a Fidesz legyőzhető most tavasszal országosan is, és a Sárbogárd-Enying-Baracs egyéni választókerületben is. Azért mentem tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsorába közvetlenül a sárbogárdi ajánlásgyűjtésből, mert mindennél fontosabbnak tartottam elmondani: vannak minden pártban győzelemre képes egyéni jelöltek, és itt is, ott is, a javukra kell visszalépni. Sajnos a Jobbik nem 2018-ban akar kormányt váltani. Cikizik ellenzéki konkurenseiket, és nem akarnak együttműködést. Így a rájuk leadott szavazat egyéniben elvesztegetett szavazat. Mi, az Együttben tesszük a dolgunk, lesznek jó jelöltjeink, […]

Read more ›

Hódmezővásárhely: mennyire cseppje az országnak?

2018 február 26 9:23 de.66 hozzászólás
Hódmezővásárhely: mennyire cseppje az országnak?

Hódmezővásárhelyen kétségtelenül megtörni látszott a hatalmi jégpáncél. Az is várható, hogy majd megindul a Fidesz kommunikációs offenzívája. Ahogy Bayer Zsoltot már szolgálatba is helyezték, és Lázár János is kiadott egy kissé duzzogó nyilatkozatot a közvilágítás átvilágításával kapcsolatban. Miszerint tőle nyugodtan világítsanak át bármit. A java pedig majd csak jön. Ahogy a tanulságok, elemzések sora is. (Márki-Zay győzelme Hódmezővásárhelyen) Mely tanulságokból az egyik leglényegesebb talán az, hogy a teljes összefogás egy független jelölt mögött, azt megtámogatva volt megvalósítható. Ha ebből országos tendenciára nézve akarna valaki következtetést levonni, akkor valószínűleg némileg tévedne. A legtöbb helyen ugyanis párthoz kötődő jelölt fog indulni. Nem […]

Read more ›

Hamvai Kornél: MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK a Pinceszínházban

12:56 de.0 comments
Hamvai Kornél: MÁRTON PARTJELZŐ FÁZIK  a Pinceszínházban

Kocsmaemlékezés egy részben Márton és Miholka, két hetvenes figura a régi világból, évtizedek óta – kisfröccsök kíséretében – a kocsmapultot támasztja, és beszélget. Szó esik nőkről, lepkékről, focimeccsekről, temetésről és Montreálról, de legfőképp Denise-ről, aki „kegyetlen egy asszony volt”. Kettejük mulatságos, szeretetteljes civódása, egymás szembesítése saját életük valóságával, a világgal. Márton „itt van a vállamon az egész 20. század” életérzésével gondol vissza hosszú életére, hogy „vajon hol rontotta el,”? Hiszen ő mindent jól csinál! Ugratják egymást nap, mint nap, míg egy különösen induló reggelen feltűnik az ivóban Márton régi osztálytársa, a gazdag, amerikás zsidó Gejzlinger (egyeseknek Gerendás). És kiderül, hogy […]

Read more ›

Lázadás Hódmezővásárhelyen — Történelmi bukást szenvedett a Fidesz

2018 február 25 2:14 du.198 hozzászólás
Lázadás Hódmezővásárhelyen — Történelmi bukást szenvedett a Fidesz

A Fideszben már reggel tudták, hogy baj van a kormánypárt leghűségesebb vidéki fellegvárában, amelyet Orbánék 1998 óta uraltak, a jobboldali pártok pedig 1990 óta. Ott ahol 2010-ben Lázár János akkori polgármester még 67 százalékkal győzött. Ma reggel Hódmezővásárhely összellenzéki polgármester-jelöltje –Márki-Zay Péter, aki 2009 előtt Kanadában élt–összefutott a Fidesz polgármester-jelöltjével a piacon. A fideszes politikus, Hegedűs Zoltán meglepetést okozott: udvarias volt. Mint tudjuk, ez ritksaság fideszes politikusoknál. Aztán kiderült, hogy talán életében először a hódmezővásáhelyi Lázár János, a Miniszterelnökség minisztere, titokban szavazott kora reggel, kikerülve a kamerákat meg a médiát. Aztán az is kiderült, hogy a Fidesz nem is tart […]

Read more ›

Trudeau Indiában

Trudeau Indiában

A legtöbb kanadai elemző és közíró — politikai hovatartozástól függetlenül – roppant kínosnak tartotta Justin Trudeau egy hetes indiai látogatását. A hivalkodás és ripacskodás történetesen nem része a kanadai politikának. Inkább a tradicionális “brit” visszafogottság volt jellemző eddig. Többnyire békén hagyjuk politikusaink magánéletét, de elvárjuk vezetőinktől, hogy életüket szolid középszerűségben éljék. Csak egy példa: magyarországi politikusok elájulnának, ha látták volna, hogy milyen körülmények között laktak Kanada miniszterelnökei az ottawai 24 Sussex Drive alatti hivatalos rezidenciában. Az egymást váltó liberális és konzervatív kormányfőink hagyták a házat szétrohadni az évtizedek folyamán mert senki nem akart olyan benyomást kelteni kormányzása alatt, hogy az […]

Read more ›

Színpadon a legendás Oscar — a Thália Színházban

12:14 de.0 comments
Színpadon a legendás Oscar —  a Thália Színházban

„A 2017/2018-as évad utolsó bemutatója, az Oscar február 24-én érkezik a Nagyszínpadra. Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon. A Thália közönsége most Nagy Viktor főszereplésével láthatja az előadást, a rendező Vida Péter.”   Mösziő Barnier-nek rengeteg sok vállalata és rengeteg sok pénze van. És két lánya, de csak az egyikről tud. És a két lányának három kérője. És az egyik lányának elhiszi, hogy terhes. De amikor beosztottja, Christian beállít egy ékszerekkel teli bőrönddel, már semmi nem érdekli, csak a bőrönd. Viszont bőröndből is […]

Read more ›

A romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok évfordulóján a Fidesz inkább bogarakról beszél

2018 február 24 8:45 de.29 hozzászólás
A romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok évfordulóján a Fidesz inkább bogarakról beszél

Miközben a média egy része azzal foglalkozik, hogy Fazekas Sándor helyből idióta, vagy közös edzőtábort szerveznek Németh Szilárddal, érdemes talán azon is elgondolkodni, hogy mivel nem foglalkoznak olyan sokat. Mert az nyilvánvaló, hogy Németh Szilárd szögei és Fazekas Sándor bogarai a kevésbé veszélyes kommunikációs témák közé tartozik. Lényegesen kevésbé veszélyes, mint például az oktatás színvonalának az alakulása, amivel kapcsolatban a diákok tüntettek. Aligha azért, mert rovarokat szeretnének enni. Ellenben talán mégsem árt, ha valaki ismeri a rovarok világát. Miközben a történelem ismerete kifejezetten előnyös lehetne. A kormánypárt tagjainak is. Mert akkor tudhatnák, hogy az a fajta országvezetési felfogás, amit követnek, […]

Read more ›

Élelmiszerbiztonsági ellenőrzés — Az Ottawai Magyar Háznál hiányosságokat fedeztek fel

Tipikus pénteki menü az Ottawai Magyar Házban. Fotó: OMH.

Az Ottawai Magyar Ház konyhájában élelmiszerbiztonsági ellenőrzést végeztek önkormányzati hatóságok, amelynek során olyan higiéniai hiányosságokat fedeztek fel, amelyeket a főváros “részben kritikusnak” (semi-critical) nevezett. Az Ottawai Magyar Ház rendszeres tevékenysége a pénteki ebédek elkészítése és felszolgálása. A tagoknak 12 dollárt számolnak fel, a vendégeknek pedig 15 dollárt. Mint, ahogy az Ottawa önkormányzati honlapjáról kiderül: az élemiszerbiztonsági ellenőrzést tavaly augusztus 18-án végezték az OMH-ban. A városi ellenőr többek között azt találta, hogy nem volt a konyhában tisztító oldat. Ami viszont ennél talán lényegesebb: az OMH önkéntesei rendszeresen kint hagynak a púlton — hosszabb ideig — ételeket. Donna Casey, az Ottawai önkormányzat részéről […]

Read more ›

Nagy a politikai apátia Magyarországon

2018 február 23 3:14 du.43 hozzászólás
Lakóház Józsefvárosban. Fotó: Kalmár Szilárd.

Öt nap van mögöttünk, az ajánlások száma még 200 alatt, de haladunk, nagy köszönet mindenkinek, aki ajánlással és munkával támogat! A helyzet nem jó. Nagy a politikai apátia, de sokan hisznek abban, hogy lehet változás. Az ajánlást adók jelentős része szeretné, ha egységes ellenzéki fellépés lenne, de ugyanakkor azt senki sem tudja elfogadni, hogy a Jobbik jelöltje legyen az egyetlen ellenzéki jelölt Kocsis Mátéval szemben. Azért ez Józsefváros. Ezt itt elfogadni a többség nem tudja, főleg nem azok a cigány polgárok, akik oly nagy számban támogatnak engem. Az emberek azért ajánlanak, mert látják az igyekezetet, az elszántságot és azt, hogy […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.