Hanukai mese

2017 december 14 8:52 de.26 hozzászólás

Hanuka alkalmából elmondok nektek egy szép és igaz történetet:

A kommunista Oroszországban akkoriban, amikor tilos volt Tórát tanulni, a hászidok kis pincékben a világtól elbújva rejtett jesivákat hoztak létre, hogy tanuljanak. Gyerekek és felnőttek jártak oda titokban, és imádkoztak, Talmuddal, Gemarával foglalkoztak. Volt egy rabbi ezek közül a hászidok közül, aki gyerekeket tanított, neve Sosonkin Aser rabbi (aki nem más, mint Glitzenstein Mushkynak, a Chajim Shaul rabbihelyettes feleségének egy öreg nagybácsija). Mint sok hászid, azon a napon is, amelyiken elkapták, Tórát tanult. Még ugyanaznap el is vitték Szibériába kényszermunkára. Amikor volt egy-egy rövid kis szünete a munka közben, elment messze a társaitól, és keresett egy rejtett helyet, ahol imádkozott. Volt ott a fogságban egy másik zsidó is, egy fiatalember, akit más bűnökért vittek oda, nem a hitbuzgóságáért… De amikor a kényszermunkán találkoztak, ő is szívesen közeledett Aser rabbihoz, amennyit lehetett beszélgettek.

Eljött Hanuka ünnepe: Sosonkin rabbi elmesélte a zsidó barátjának a titkos tervét, hogy hanukiát akar gyújtani ott, Szibériában. „Ha akarsz részt venni ebben a titkos és kockázatos akcióban, gyere velem, gyújtsunk együtt, de emlékezz, ha elkapnak, az lesz az utolsó napod az életben!” És a fiatalember, ahogy látta a rabbi lelkesedését, elkezdett segíteni neki üres konzervdobozokat gyűjteni, és a kis vajat, amit kaptak enni, elkezdte félrerakni, hogy legyen mit meggyújtani majd a hanukiában. Amikor eljött Hanuka első napja, kihúztak a ruhájukból néhány szálat, abból lett a kanóc, és ők ültek a „gyertyákkal” a titkos búvóhelyükön, és meggyújtották a Hanuka fényeit!

A fagyos Szibériában szívükben az ünnep melegével, konzervdobozokban csepegő vajjal, cérnaszál kanóccal emlékeztek a csodára: „Nagy csoda történt ott”, mert nem kapták el őket, sem az első, sem a második napon. De az ötödik napon, épp gyertyagyújtás közben jött egy orosz őr, és nem kell elmondani, mi játszódott le bennük, amikor ott voltak a katonával szemben, „menórával” a kezükben. A katona azonban ahelyett, hogy felemelte volna a fegyverét, és rájuk lőtt volna, közelebb ment hozzájuk pár lépéssel, és könnyes szemmel kérdezte, hányadik napja ez a hanukának? Mondták „piety”, vagyis ötödik. Akkor a katona azt mondta nekik, „hág száméách”, és otthagyta őket.

Látjátok, Barátaim, ezért gyújtjuk a hanukiát kint, az utcán, az ajtónkban, az ablakunkban, mert ez nem olyan fény, amit magunknak, gyújtunk, hanem ez egy különleges fény, amely felébreszti a zsidó lelket! Ezért gyújtjuk kint, hogy ha van még egy zsidó, aki eddig nem gyújtott, annak a lelke ha felébred, ha a szikra lángra kap benne, és ha megérti, mi az életének a célja, hol a helye ezen a földön… Az az igazi csoda, az az igazi áldás, és így terjed a Hanuka fénye a világban, míg lesz akár csak egyetlen egy hászid, aki a fagyos Szibériában is átmelegíti a társa szívét!

Chág száméách!

Glitsenstein Smuel Rabbi

(Illusztráció: Nieve Andrea)

26 hozzászólás

  • Judith Kopacsi

    Köszönöm. Ez egy igazi, szivet melegitő történet volt.

  • Meggyújtották az első gyertyát a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe, a hanuka első napján, kedden a budapesti Nyugati téren felállított kilencágú gyertyatartón!

    A hanuka, a győzelem ünnepe.

    „Hanukakor ünnepeljük azt a győzelmet, amit a fény aratott a sötétség felett”, a csoda a természet felett, a hit a kétely és az igazság a hazugság felett !

  • Slapajkám most még!
    Mert most még csak cukiskodnak…
    Dejazzé..egyesek már tervezik begyújtani itten a krematóriumokat is.
    Tudod : amik szerencsére még csak papíron vannak meg.
    De…kitudja mithoz a jövő ?

  • Az ünnepek alkalmából a magyarság egyetemet ajándékozott – Zsigmond Király Egyetem – az országban élő zsidóknak, akik a világon egyedülálló békességben élhetnek Magyarországon, hisz még a saját országuk sem tud olyan biztonságot nyújtani nekik, mint a sokat gyalázott és végtelenül türelmes magyarság.
    Eközben a példaképnek naponta felmagasztalt liberális és toleráns Franciaországból menekül az életét féltő zsidóság.
    ………..
    https://888.hu/article-menekulni-kenytelen-a-parizsi-zsidosag?source=hirstart

  • Neocsárli:
    Látom hűen követed a Neonáci Hungarista Párt mostani direktíváját:

    Cukiskodás mindenáron.
    (Mégha fogcsikorgatva is.Remélve hogy majd eljön a TI napotok.)

  • Azt azért elmondanám hogy a Neocsárli által gyakran idecitált 888.hu az egyik legfurmányosabb hazai neonáci hírportál.

    Ráadásul aljas névutánzás vétkében is leleddzenek.

    A 444.hu elnevezésű liberális oldalt próbálják valamiféleképpen gründolni ezzel a szemét domain-név választással.

    Ez kb. olyan rohattság, mint amikor a NET hajnalán valaki gyorsan levédte a “TELEFUNKEN” nevet. Ezért most a nagyhagyományú német cég nem tud a NET-en saját neve alatt oldalt üzemeltetni.

    Hasonlóképpen az egyszerű emberek összetévesztik a “444” et a “888” -al. És ez a “888” nagyon furfangosan löki a náci propagandát ám. Nem olyan furnézerek mint a Kurucinfo.

    Hiába..szemesnek áll a világ.
    Dehát… a hungarónácik soha nem szükölködtek a pofátlanság terén…

  • charlie
    2017 december 15
    11:47 de.
    Remélem nem vesz minden visszaokádásra alkalmas beszólót egyenrangu partnernek, mert avval a maga renomévát rontja!

  • Tamás, Geyza-val kivételt kell tennünk, sok mindenben segítségre szorul. Például a 888 hírportál esetében is, hisz ez a “náci” portál semmi mást nem tett, csak szemlézett egy francia újságot:
    http://www.20minutes.fr/paris/2184191-20171213-antisemitisme-2017-demenager-parce-juif
    Geyza fórumtársunkat persze nem érdekli az üldözött zsidók esete, emiatt nincs felháborodva, csak egy kicsit nácizni szeretne, ami napi szintűsége miatt már erőtlen.

  • Neocsárli:
    Ha erőtlen lenne nem reagálnád túl.
    Te..tekis fórumtárs 😀

  • Mesélje már el valami történelem tudós, hogy a chanuka miért vallási ünnep és ha az, akkor Izraelben miért nem ünneplik?

  • Haggya el Sereském.
    Neocsárliék most a cikiskodós korszakukat élik.
    Mózesebbek még magánál Mózesnél is.

  • Geyza:
    “Azt azért elmondanám hogy a Neocsárli által gyakran idecitált 888.hu az egyik legfurmányosabb hazai neonáci hírportál.”

    Én időközönként szoktam olvasgatni – bár magyar nyelven csak egyet, nagyritkán kettőt – ilyesmit, de a 888 eddig elkerülte a figyelmemet. Alkalomadtán majd belepillantok egyszer.

    Geyza:
    “Ráadásul aljas névutánzás vétkében is leledzenek.”

    Ebben talán tévedsz. Nem biztos, hogy az általam nem gyakran olvasott “444” portálra akarnak tromfolni. A latin abc nyolcadik betűje a “H”, a német és az amerikai nácik az interneten szívesen búcsuznak egymástól a “88!” kifejezéssel, ami náluk a “HH!”-t (“Heil Hitler!”) jelképezi. Hogy miként és miért lett ebből “888” azt a portál üzemeltetőitől kellene megkérdezni.

  • Belzebub:
    Nagyon eredeti amit mondasz, csakhogy a minap magam is összetévesztettem a két oldalt!

    Pedig azzé én már eléggé sokat látott net-csibész vok.

    Lassan világosodott meg mit is olvasok, mikor a 888 ra tévedtem.

    Aki meg nyeretlen kétéves, beszopja az egész ottani mákonyt és rákap arra a szennylapra.

  • Seres Róbert:
    “Mesélje már el valami történelem tudós, hogy a chanuka miért vallási ünnep”

    Ha nem okoz túl nagy nehézséget, bepötyöghetné az interneten, pl. hogy Hanuka, Hanukkka Chanukka, stb. akkor választ kaphatna az Önek eddig megoldhatatlan, de lelke mélyét mardosó kérdésre. (Ha ezeknek az idegen szavaknak bepötyögése esetleg meghaladná az Ön nyelvi kompetenciáját, akkor megpróbálkozhat magyarul, a “posztbiblikus ünnepek” címszó beírásával.)

    Seres Róbert:
    “és ha az, akkor Izraelben miért nem ünneplik?”

    A Youtube-on próbálja bepötyögni pl. a nagyon bonyolult “Hanukkah in Israel” kifejezést. Ha első nekifutásra csak néhányszáz klippet klippet nézhet meg az ünnepről, ne kenődjön el, ha szorgalmas, eljut többezerig. Ha majd mindet megnézte, megbeszélhetjük, utána várom a fentiekhez hasonló kérdéseit és megjegyzéseit.

  • Geyza:
    “a minap magam is összetévesztettem a két oldalt!”

    Hát, oda kell figyelni, hogy az ember ne tévessze össze a kecsesen ringó fecskét a recsegve fingó kecskével.

  • Belzebub:
    Jó majd felteszem az életemet ezeknek a szar náci oldalaknak a csoportosítgatására.

  • hag hanuka v’sameah for all……….

  • a hanuka nem csak a feny unnepe hanem egy nagy katonai gyozeleme is.a maroknyi zsidosag akik hitukhoz huek maradtak szegyenletes futasra kenyszeritettek a hellen sereget.
    es SERESKEM…………..unnepeljuk itt izraelben is.

  • barlev
    2017 december 16
    9:23 de.
    Eddig Ukrajnából osztotta itt mindenkinek az észt, de nem is ez a kérdés, hanem az hogy egy katonai győzelem miért változott mára vallási üneppé, ha meg tényleg nem vallási ünnep, akkor miért kell az utcára víve a többségi keresztény vallás híveit erőszakosan és látványosan provokálni vele az ő legnagyobb vallási és családi ünnepükön, miért nem lehet úgy ünnepelni ezt is mint a Purimot?

  • Seres Robert
    mi kozod hozza honnet irok? ki vagy te hogy firtasd azt?
    ha maganak /mint szellemi nincstelen nyilasferegnek/-az provokacio a kereszztenyek fele…….akkor nincs is mirol a tovabbiakban…
    azt azert ide veshetne ugyan mifele provokaciorol ugat?
    a hanuka jo 1500 evvel korabbi mint a maga vallasa,amit maguk szinten tolunk zsidoktol loptak el jo 80%=aban.
    mert amaguk vallasa zsido alapokon nyugszik……..maga mint agyilag zokni hulye epp a sajat vallasanak alapitoit gyalazza itt.

  • barlev
    2017 december 17
    3:16 de.
    A Lengyelországból ide menekült zsidó nagyapámnak pont az ilyen vallási begyepesedettek miatt gyűlt meg a baja a vallásával és egyre több kérdőjelet vitatott meg velem, minek utána mindketten elhidegültünk főleg a haszidok bigott dogmáitól, de azért még az ön által vádolt nyilasférgességig sosem jutottunk el! Szégyellje magát! Vegye már észre hogy az álandó túlfűtött gyűlölködésével a saját közösségének árt a legtöbbet, a normális gojokat evvel csak megnevetteti, a hülyébbek meg még antiszemitábbak lesznek tőle!

  • Seres Robert

    Az egyik nagybátyám, aki annak idején rendőrfőnök volt, egy lengyel és zsidó vagy lengyel zsidó(?) fogolytábor parancsnoka volt. Amíg nagybátyám élt, fiatal voltam és sajnos nem kérdeztem az akkori eseményekről. De azt tudom, hogy az oroszok letartóztatták és a bajai gyűjtőtáborba vitték, hogy aztán a SZU-ba szállítsák kényszermunkára. Nos, a menyasszonya értesítette azokat a zsidókat, akiken segített, akik utánautaztak és tanúskodtak mellette az orosz parancsnoknak, aki aztán szabadon engedte. Azok a zsidók, akik kihozták – úgy tudom – lengyelek voltak. Még annyi részletet tudok, hogy a menyasszony és a tanúskodó zsidók a vonat tetején utaztak.

  • Vitan kivul- a cikk egyenes folytatasakent.
    Varosom egyik szep kertjeben-emlektabla emlekezik
    meg- a Gulagok zsido aldozatairol.
    Azok kozott akik a szabad alijaert harcoltak
    es a szabad vilag tamogatta oket {tobbek kozott
    Amerika}- {az izraeli Maariv lapban-erdekes interview
    jelent meg- George Schulz-cal,aki tobb kadenciaban
    volt az USA kulugyminisztere.
    O is azok kozott volt,akik az “Engedd el nepemet”
    mozgalom tamogatoi voltak.
    A volt orosz{szovjet} zsidok-sikeresen olvadtak be
    az orszag verkeringesebe-es jelen vannak minden teren.
    A hiresebbek kozottuk-Avigdor Liberman-hadugyminiszter,
    Naftali Scsaranszkij- a Szochnut elnoke,Juli-Joel Edelstein
    a Kneszet-{Parlament} Hazelnoke.
    Meg egy erdekes tema {bar eleget vitatkoztok e nelkul is}-
    Trump elismerte Jeruzsalemet Izrael fovarosanak-
    es az ezt koveto vihar – az EU-ban.

  • Seres Robert
    a maga oregapja akkor volt legynelorszzagbol odamenekult zsido amikor en a yirusalaim-i fomufti.
    alavalo mocskos dolog eza maga resszerrol……

  • jani
    2017 december 17
    4:37 du
    Kedves Jani!
    Köszönöm, ennek az írásnak nagyapám is örülne, mert Ő Varsó mellöl és nem Galiciából származott! Elmondok ezért egy tanulságot Neked. Egyik kertész utcai barátom aki a Bethlen Gábor téri zsinagóga alkalmazottja, meglátogatta lányait Izraelben, elmondta, hogy nagyon jól érzik magukat, de az idegesíti őket egy kicsit, hogy a Magyarországról alijázokat nem nagyon kedvelik. Beszélt erről egy ottani rabbival, aki erre csak ennyit mondott, nézd barátom a Szovjetónióból jöttek minden itteni munkára hajlandóak, a magyarországiak meg csak dirigálni és okoskodni szeretnek.

  • Seres Robert
    megint hazudsz.
    abbbol egy szo se igaz……….

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.