Veres püspök a lombikokról

2017 augusztus 25 8:39 de.66 hozzászólás

Az egyházaknak valószínűleg a létük kezdete óta problémát jelent a rajtuk kívül álló világ változásainak a lereagálása. Akkor is, amikor a szellemi irányítás nagy részét birtokolták. Valamint mostanában is, amikor már nem a világ közepében leledző lapos Föld híveit kell megvédeniük. Veres András győri megyéspüspök mondandóját a lombikbébi programok kapcsán akár egy ilyen reagálási kísérletként is értelmezhetjük.

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Fotó: Mohai Balázs / MTI

Még akkor is, ha szerinte a méhen kívüli megtermékenyítés bűn. Mely véleménye alapvetően az ő személyes problémája. Lenne. Lenne, ha nem az egyházi hierarchia súlyával próbálná lenyomni a hívők torkán. Mert egy püspöktől való bűnnek nyilvánítás lehet egyeseknek a kiátkozással is határos. Márpedig Veres András szerint egy katolikus nem tekinthet másként a mesterséges beavatkozással elért gyermekáldásra, mint bűnre. Ez az általa megfogalmazott gondolatkörnyezetben még akkor is igaz, ha arra a kérdésre, hogy „Bűnben fogannak a lombikgyermekek?” csak odáig merészkedett a közvetlen válasszal, hogy „Azt el kell mondjam, hogy a lombikbébiprogram nem járható út az élet továbbadására”. Bízva abban, hogy az ilyen leterelő válaszokkal nem fogható meg jobban, mint egy angolna egy vödör takonyban. Noha valójában csak egy politikailag korrektnek hitt megfogalmazása annak, hogy a lombikbébik tulajdonképpen a fogantatásuk révén is eleve bűnösök. Mert olyan úton születtek, amely a katolikus egyház magas rangú bürokratája szerint nem járható.

Azt feszegetve, hogy mennyire is bűnös a lombikbébi programban részt vevő megtudhatjuk: „Attól függően, hogy mennyire volt tudatos részéről a döntés, ennek mértékében a bűne súlyosabb vagy kevésbé súlyos”. Amihez érdemes tudni, hogy a méhen kívüli megtermékenyítés nem egy bódult kocsmai pillanat pár perces folyománya. Papírmunkát, és elég komoly orvosi előkészületet is igényel. Időben is meglehetősen elhúzódva. Így a püspök megfogalmazása alapján minden résztvevő nagyon bűnös, mert egy ilyen folyamatot öntudatlan állapotban elég nehéz lehet végigvinni. Amikor tehát a püspök úr azt feszegeti, hogy a lombikbébi programokban részt vevők alapvetően tudatlanok, akkor elég magasan érkezik a labda. Az a labda, hogy egy katolikus püspök, aki hivatalból nem keletkeztethet terhességet vajon mennyire kompetens a gyermek utáni vágy meg-, illetve elítélésében. Mert könnyen lehet, hogy olyan, mint az elméleti úszóbajnok. Aki minden, vízben megteendő, mozdulat elméletével tisztában van. Az utolsó izomrost biofizikájáig bezárólag. De belefulladna egy sekély tóba is, mert víziszonya van.

Miközben a püspök megállapítása más tekintetben is elég necces. A méhen kívüli megtermékenyítés lehetőséget adhat a genetikai sérülések kiszűrésére is. Aki erre tudatosan, és indokoltan vállalkozik, az a családjában esetleg előforduló, az emberhez méltó életvitelt esetleg korlátozó károsodások csökkentésére is vállalkozik. Innen nézve az emberhez méltó élet biztosítása is tekinthető bűnnek a katolikusok szerint? Esetleg csak a püspök szerint? Ha nem, akkor a határt valószínűleg nem ezen a ponton kellene meghúzni. A lombikbébi programokkal tehát közel az a helyzet, mint a genetikailag módosított organizmusokkal. Mindent egy kalap alá véve, és kategorikusan elutasítva, elég ostoba véleményeket sikerülhet artikulálni.

Valójában egy vallási vezető felelőssége talán ott lehetne tetten érhető, hogy ne üljön fel, és ne legyen terjesztője, az általánosítva címkéző címszavaknak. Ha tetszik, legyen mértékletes. Ne a bűnt próbálja kidekázva méricskélni, hanem az emberi megértést. Már csak azért se, mert a bűnök és bűnösök megítélését a legfőbb főnöke fenntartja magának. Míg az emberi megértéstől a mindennapok lehetnének jobbak. Ha valamit, akkor ezt illene egy püspöknek figyelembe venni. Még akkor is, ha katolikus.

66 hozzászólás

  • Bocsi, de a lombik babynek semmi köze a méhen kívüli terhességhez. T.i. Van ilyen bizony sok, aki méhen kívüli terhességben szenved és nem mesterséges megtermékenyítés miatt.
    Hagyják már békén a katolikus egyház püspökeit, más vallásét miért nem kritizálják?
    A püspök lehet, hogy túloz, de miért nem piszkálják MÁS vallások furcsa törvényeit? Pl. az iszlám vallásét?

  • Valaki megkérdezte erre a Facebookon: “és mi van a szeplőtlen fogantatással?”

  • Figyelő írta a cikk elolvasása és (gondolom) szövegértése után:

    “Bocsi, de a lombik babynek semmi köze a méhen kívüli terhességhez. T.i. Van ilyen bizony sok, aki méhen kívüli terhességben szenved és nem mesterséges megtermékenyítés miatt.”

    Valaki tudná jelezni, hol van szó az írásban méhen kívüli terhességről?

    (Figyelő vagy hü…, vagy szándékosan tetteti magát annak)

  • Hát a püspök valóban kissé túloz,mert mindenkinek joga van a gyerekvállalás érdekében a lehetséges módszerekkel élni,ha természetes úton nem tud teherbe esni,amiért nem hibáztatható és
    nem vét sem a kereszténység,sem a vallás ellen!
    Ami viszont Ferenc pápát illeti,annak ellenére,hogy a legmagasabb
    keresztény méltóság,(de ő is csak ember,aki tévedhet!)nem tehetne olyan kijelentéseket,hogy az egyén(menekültek..)érdekeit előnyben kellene részesíteni egy adott ország népének biztonságával szemben nem gondolta végig!!!
    Na mindkettő megjelent újságokban is!

  • Bár nagyon durva lenne és képtelenség…..az összehasonlítás,de ugye a Pápához
    a Vatikánba ugyanúgy gondosan “átvilágított”,ellenőrzött menekültek(nem kétes migránsok,esetleg terroristák)látogattak,mint Gyurcsány Fletó házába,aki szállást is adott nekik…..
    Na én ennek ismeretében sokkal inkább felháborodom,mint Veres püspökön,aki nem gondolta végig a kijelentése jogosságát!
    Mindezt mint hívő katolikus írom!

  • Christopher Adam

    Eléggé hihetetlen, hogy még ide is sikeresen becsúszott egy gyurcsányozás.

  • Figyelő! (2017 augusztus 25 10:56 de.)

    Itt most arról van szó – és nem másról!!! -, hogy egy római katolikus püspök . nem református, nem rabbi, nem imám, nem buddhista láma – baromságokat beszél; erről szól a cikk. (Az külön ékessége mondandódnak, hogy belekevered a méhen kívüli terhességet; “jól bevett” orbáni szokás szerint terelsz. Ráadásul: lombikbébi méhen kívül?! Ejnye már …!))

    Mielőtt szóhasználatomat – baromság – megítélnéd: valamennyire személyesen is érintett vagyok a témában, így aztán a kifejezés használata részemről felér bizonyos mértékű elnézéssel – de csak elméletben!!!

  • Egy nehanyszor mar keptelen voltam megjegyzest tenni az author szelszosegesegen a multban.
    (Amit persze onmaga jelzett a bio-jaban)

    De azt ismet megkoveteli allitasaival.

    Elsokben, elkepzelhetetlenek talalpm hogy barki is valami iskolaztatasa utan meg vadolna barmi vallast az u.n. LAPOS FOLD elveert.

    Hogy mire jelzek, azt hogy a “lapos fold” elkepzelese Ptolemy, a XX evszaddal ezelott elt akkori idok “tudossa”-anak az elvevel ezdodott.
    Sot, Ptolemy nehany, maig elismert tudomanyos threaties a kezdemnyezoke. Sot volt mint koranak az akkori Newton es Einsten-ja.
    Tehat meg a legnagyobb meretu ellenseges celok melett is ostobasag azon Lapos Fold elvet a Vatikan-ra kenni.

    Sot, ha valaki a bibliai elvet vadolna, az Isaiah propheta irta 2500 evvel elobb, hogy : ” a Fold kerek es felfuggesztve a vilagurbenb a semmin.”
    S az valo am, mert a sarkok az uressegbe mutatnak. Mivel a Nap-rendszerunk, a Galaxy, sot a Nebulak is mind korong alakuak. tehat az osi zsido propheta a valot irta.
    Tehat az author elvtars hite ami teves meg azon is.

  • Az egyhazak ellenzik az emberi elet NEM termeszetes kezdetet, sot a NEM termeszetes elet-vegenek elereset is.

    A mestrseges megtermekenyites nem lombikban ,hanem a petri-dishben van eloidezzve, s az beultetve a mehbe.

    Az egyhaz ellenzi azt, de akinek nem letezik a termeszetes lehetosege, es kepesek fizetni azert, hat miert nem lehetnenk szulok amikor az a termesztes ohajauk?

    De az en kerdsem hogy miert az author ezt a vallast celozta ragalmazni, mikor lessz ember a sajat vallasat, hitet ,barminek is nevezne azt, hasonloan kritizalni, ill. tamadni mint a cikeben nevezett vallast es egyent??

    Varom azon oszinte kritizalasat a sajat hitenek !!!!!!!

  • KIS KALAMN fejen utotte a szeget.

    Az u.n. “In ditro fertilization” eseten csupan a no pete-tojassa van megtermekenyitve a valsztott ferfi ondo-sejtjevel.
    Semmi “lombik” nincsen alaklmazva a mubvelet folyaman.
    A cikk authorja nem tudja mi a lombik, s hogy hol es mire alkalmazva.

  • 2017 augusztus 25 2:05 du.

    No, ehhez aztán kell egy kis (veres)isteni sugallat is! Hogy Fletót pápai magasságokba Boda Marcsi emeli …; ez már szinte zseniális …

  • Chris!

    Tényeket írtam(!!!!)mindenféle politizálás nélkül,de ha így kiprovokálod,hát bizony Gyurcsányra és a baloldalra egyaránt jellemző,hogy nem a többség érdekeit nézik!

    A.Alma!

    Nem kéne uszítani akkor sem,ha egyértelmű,hogy nem vagy katolikus,én sem sértegettem a más…vallásúakat,(meg ugye a cikk sem erről szól!)ami nem bűn,de ugye tény…!
    Na üdv,béke mindenkinek jó és izgalmas film jön!

  • Figyelő
    2017 augusztus 25
    10:56 de.

    “Bocsi, de a lombik babynek semmi köze a méhen kívüli terhességhez. ”

    Tudom, hogy a szabatos információértelmezés kommunista métely, de a méhen kívüli terhesség, és a méhen kívüli megtermékenyítés marhára nem ugyanaz.

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 25
    2:44 du.

    Mint figyelőnek írtam. Talán próbáld meg értelmezni is az olvasottakkat. A “lombik-bébi” valóban nem direkte lombikban, hanem petri-csészében foggan. De a szóhasználat ettől még közismert.
    Mindeközben a püspököt idéze került a cikkbe.
    Fordulj Veres püspökhöz és hülyézd le, ha nem értesz ezzel egyet.

    De ha véletlenül, egyszer a büdös életben, Te olvasnál valaminek utána, mielőtt belebeszélsz, az sem lenne hátrányodra.

  • Boda Marcsi
    2017 augusztus 25
    2:05 du.

    Neked magadtól jut mindenről Gyurcsány az eszedbe, vagy fizetnek érte? Esetleg visszautasított, mint nőt, és azóta utálod? Esetleg egy migráns utasított vissza? Ezért aztán még a győri püspök kapcsán is ők jutnak az eszedbe? Vagy egy katolikus paptól kaptál kosarat? Kis huncut!

    De ha már politika. Szeretném, ha ideidéznéd azt a nyilatkozatot a győri édes püspökfalattól, hogy mikor ítélte el Bayert, aki egyrészt rasszista, másrészt lehülyézte a pápát.

  • Boda Marcsi
    2017 augusztus 25
    2:46 du.

    “Na üdv,béke mindenkinek jó és izgalmas film jön!”
    _________________________

    Remélhetőleg lesz benne nemzés is…

  • Bendeguz79
    2017 augusztus 25
    2:25 du.

    Idézet a cikkből. Olvasgassad lassan.
    “Az egyházaknak valószínűleg a létük kezdete óta problémát jelent a rajtuk kívül álló világ változásainak a lereagálása. Akkor is, amikor a szellemi irányítás nagy részét birtokolták. Valamint mostanában is, amikor már nem a világ közepében leledző lapos Föld híveit kell megvédeniük”

    Aztán barátkozz a gondolattal, hogy

    egyház != katolikus egyház;
    hit != vatikáni kereszténység;

    ahol a != a nem egyenlő rövidítése.

    Alkalmasint Kolumbusz nem 2500 éve szállt hajóra és még neki is meggyűlt a baja, amiért hinni próbálta, hogy a Föld körbehajózható. (megjegyzem, hogy annak ellenére, hogy a Föld gömbsége már II. Szilveszternek sem okozott lelki törést) Jóval később, és nem is neki sikerült először.

    Ezt meg csak Neked 🙂
    https://mno.hu/tudomany/a-fold-marpedig-lapos-1358651

  • Figyelő
    2017 augusztus 25
    10:56 de.

    Kedves Figyelő, a méhen kívüli terhesség meg a méhen kívüli megtermékenyítés nem ugyanaz, noha mindkettőben benne van a “méhen kívüli” kifejezés! Megint felületesen vagy csak félig olvasta el a cikket, valójában fogalma sincs róla miről szól, mert csak szavakat olvasott, kiragadott egy egy kifejezést és nekifogott hozzászólni csak épp nem tudja mihez! Valójában nem értette a szöveget, ez tisztán látszik a végén feltett kérdéséből “..de miért nem piszkálják MÁS vallások furcsa törvényeit? Pl. az iszlám vallásét?..”
    Nos, szerintem talán olvassa végig figyelmesen az írást, és ha sikerült értelmezni, már Önmaga is meg tudja adni a választ a kérdésére!
    Sosem fogom megérteni, hogy egy katolikus miért prüszköl azonnal – vagy talán csak figyelő? – ha a katolikus egyházzal ill. annak rangos képviselőivel szemben valami kétes vélemény, cselekedet merül fel, és ahelyett hogy tárgyilagos véleményt próbálna megfogalmazni, rögtön mutogatnak a szélrózsa minden irányába! Hogy jön ide az iszlám vallás? Mi köze a Veres püspöknek a lombikbébi program magyarországi alkalmazásáról alkotott nyilatkozatának az iszlám valláshoz? Vagy fordítva!
    Törődjön bele, hogy itt és most ez a téma, és ha az iszlám vallásról szeretne olvasni,talán más oldalakat kellene felkeresnie!

  • Andrew!
    Kár,hogy nem értettél meg és csak a győri püspök jutott el az agyadig…,mert ugye a cikk mint a többi is általában a többi is a keresztények és a jobboldal ócsárlásán alapszik!
    megismétlem,( gyengébbek kedvéért!)
    Csupán a jelenlegi modern(de kissé eltájolt)Ferenc pápa és a szintén Ferenc (Gyurcsány) fogadott,illetőleg szállásolt be
    menekülteket,migránsokat,amit a TV is közvetített és az újságok is megírtak!legalábbis itthon ezek a hírek voltak!
    Ezek tények és ne aggódj annyira Fletó miatt,(aki eddig sok dolgot megúszott…,túlélt,de legnagyobb sajnálatodra miniszterelnök soha nem lesz szerencsére!) mert még megárt az egészségednek!
    Szerencsére engem ennél fontosabb,érdekesebb dolgok foglalkoztatnak és nyugodtan alszom a leszerepelt baloldal “jövője” ….ellenére!

  • Kiss Kálmán!

    Hát sajnálom,hogy szintén nem érti,amit írtam!!!!
    Eszem ágában sem volt a szerencsétlen Fletót “pápai magasságokba
    emelni”!(aki méltán népszerű,de csak egy ember,Isten szolgája)csupán mindkettő nagy tévedéséről írtam véleményt!
    Szerencsére más semmi nem közös bennük,mert az szomorú lenne!!!!!

  • Figyelő!

    Oda se neki…,de sajnálatos,hogy itt többen képtelenek,vagy nem akarják(?) felfogni, amit írunk,csak kötözködnek,de minek,kivel
    ? egy országgal,a többséggel?
    Az alaptalan sértéseket meg ne vedd a szívedre egyik oldalról sem,mert nem ér annyit az értetlenek vádaskodása!
    Én csak a vérnyomásom (alacsony)rendben tartása miatt (meg a kintiek hiteles tájékoztatása végett)látogatok ide,de nem ez a fórum határozza meg az életem,véleményem,jókedvem!
    Ahhoz kevesek!

  • Bendeguz79! (2017 augusztus 25 2:44 du.)

    Nem fáj semmid? De most őszintén …

  • Alma!

    Szánalmas vagy,nem kicsit hanem nagyon,de vigasztalódj,hogy nem
    vagy egyedül ezen az oldalon,akár szellemi szinten,akár rosszindulatban….Amúgy “éhes disznó makkal álmodik?na ne válaszolj,sejtem és részvétem…!
    Nem tudsz megsérteni,ahhoz nagyon kevés vagy….!
    Mindezt a reklám alatt írom!
    Pá!

  • Marcsi–picit úgy fest, mintha szexuálisan frusztrált lennél. Szerintem ha megkéred a pártközpontot, tuti küldenek neked egy izgalmas magazint, de ha éppen szerencsés vagy, talán egy helyes fidelitas fiút is!

  • Boda!

    “..Kár,hogy nem értettél meg és csak a győri püspök jutott el az agyadig…,mert ugye a cikk mint a többi is általában a többi is a keresztények és a jobboldal ócsárlásán alapszik!..” – írod Andrewnek.

    Tévedsz, talán meg kellett volna maradnod az első reakciódnál,ott még úgy tűnt halványan ugyan, de levetted a cikk lényegét – itt már csak maszatolsz, gondolom, közben kaptál egy telefont, és rád szóltak- Mari munka van, nincs jó film, meg egyéb, tessék teljesíteni, a semmire nem fizetünk… – aztán fájó szívvel, de visszaültél a gép elé, félszemmel ugyan még a Tv felé sandítottál, naná, hát Lola meg Hernandó alighanem egymásra találnak ma- és te ebből kimaradsz. Na mindegy, öntöttél egy pohár hideg vizet a fejedre és így magadhoz térve egyből Fletó jutott az eszedbe (gyanús vagy te nekem) igaz később Ferenc pápára is ráterelted a szót, talán hogy Gyurcsány miatt ne gyanakodjunk! Csak, hogy unalmas már ez a ki kit fogadott be a házába és miért annyit c. fejezet, hát térj vissza a lombik témához, ha már egyszer letiltottak a jó filmről!

    Szóval, hogy tudd, senki senkit nem ócsárolt a cikkben, a kebelbarátnőddel együtt mindketten rosszul látjátok: adva van egy katolikus püspök, aki már megint olyasmibe ütötte az orrát, amibe nem kellett volna, mert abszolút nem az ő egyházi kompetenciája annak eldöntése, hogy akinek más módon nem jön össze, esetleg lombik programmal (mesterséges megtermékenyítés)még lehet reménye egy saját gyermekre – de jó ha tudod ez sem mindenkinek jön össze, van aki a sokadik próbálkozás után sem élhette át a szülővé válás élményét! Na,az milyen bűnös lehet Veres püspök értelmezése szerint? Egyébként miért is gondolja az egyház, vagy személy szerint Veres püspök, hogy állást kell foglalnia olyan abszolút materiális és világi kérdésben, mint a gyermek nemzése körüli anomáliák, és az ezzel járó mesterséges megtermékenyítés? Egyáltalán mi közük hozzá?

    Mert máskülönben ha a bűnt kell ragozni, tudnék ajánlani olyan területet ahol bízvást kereskedhet a katolikus egyház, van közük hozzá, és jócskán van tennivaló (is) a témában!

  • ANDREW_S soraira;

    Az otodik elemiben az elso kemiai oran lattuk es meggyozodtunk hogy mi a “perti-dish” es mia “lombik”.

    A pete-sejt metermekenyitese nem elerheto a lombikban !

    De a magzat csupan az anyamehebol eredhet. PONT.
    Tanuljon mar annyitt, olvasva vagy nem.

    A “HIT” az hit, az az hinni barmiben, barmifele otlet, elv, eszme, ideologia, legyen az vallasos, tudomanyosnak nevezett, vagy csupan politikai, mint a maguk hite a Marx, Uljanov, Djugaszvili, Mao, Castro, vagy barmki, bar mi is, az a maguk hite, az szerint elnek, velekednek, stb.
    Azert propagandaik nem tunik soha ertelmesnek, sem normalisnak !

    S tartsa gyuloleteit es szarkesztik gyalazasait magannak !!!

  • Boda Marcsi
    2017 augusztus 25
    3:37 du.
    “Andrew!
    mert ugye a cikk mint a többi is általában a többi is a keresztények és a jobboldal ócsárlásán alapszik!”

    Egyébként nem. Nem látom benne megszólni a váci püspököt, Várszegi Asztrikot, a pápát. Holott keresztények. Chikánt, Merkelt, holott jobboldaliak.
    De kétségtelenül van a hazai politikának (és nem csak a hazainak) egy olyan rétege, amelyik jobboldalinak mondja magát, holott a módszertana közelebbi a bolsevizmushoz. Valamint olyat is, amelyik kereszténynek mondja magát, holott valójában köze sincs a kereszténységhez.

  • Mindenki figyelmébe idézet a cikkből
    “Még akkor is, ha szerinte a méhen kívüli megtermékenyítés bűn. Mely véleménye alapvetően az ő személyes problémája. Lenne. Lenne, ha nem az egyházi hierarchia súlyával próbálná lenyomni a hívők torkán.”

    innen vettem a méhen kivüli terhességnek a lehetőségét.
    Megpróbáltam magyarázni, hogy a méhen kivűli terhesség , MÁSKÉPPEN is előfordul.

  • BEASCON soraira;

    Mehen kivulli terhesseg tortenik, DE nem kepes sokaig hordani a no, az hamar elvetesben, vagy sebeszeti eltavolitassal vegzodik.
    Mert az embilical-cord, ( koldok-zsinor csupan a mehben letezheto fejleszto kottetest meghozni.

    A pete-sejt megtermekenyitese a perti-dish-ben az NEM terhesseg, mert amgtermekenyitett “morulat” be szukseges ultetni a ni meheben.

    Kerem probaljanak a lenyekknel maradni, vitatkozni valotlansagokrol az csupan ido es gepelesi vesztesseheik.

  • ALMASI soraira a “szeplotlen” fogamzason.

    Az az IN VITRO FERTILIZATION vagy IVF.

    Nem tudnam hogy mi lehetne “szeplos” a termeszetes megtermekenyites eseteben ? Maga tudja ?

  • Bendegúz és Figyelő!

    Szerintem adják fel mindketten, ez a cikk alighanem kifogott önökön! Magyarázzák itt a tudatlanságuk vagy figyelmetlenségük okán Önök által leszűrt “lényeget” és még mindig nem hajlandóak tudomásul venni mi a kérdés lényege!

    Figyelő: sokadszorra is elmondom – bár már fentebb megtörtént mások által is – hogy a méhen kívüli terhesség, és a méhen kívüli megtermékenyítés nem azonos fogalom. Az első egy azonnali beavatkozást igénylő orvosi eset, mely késlekedés esetén akár a páciens életébe is kerülhet, míg a második a megtermékenyítésnek egy speciális, abban az esetben alkalmazott módja, ha az “természetes úton” nem jön létre! Ne mossa össze a kettőt!

    Bendegúz: köszönöm, hogy elmagyarázta nekem a köldökzsinór szerepét – már amennyiben tényleg azt tette, mert Önnél ritkán tudható valójáéban miről is beszél – így már biztos nem halok meg hülyén! -:)))

    Az meg egyiküket se zavarja, hogy a fenti cikkben sem m.k. terhességről, sem semmiféle zsinórokról, petékről meg mélyrehatóbb orvosi részletekről nincs szó, mert nem is ide tartozó részletek – pusztán elvekről! Konkrétan arról, hogy a katolikus egyház ill. annak egyik prominense olyasmiben nyilvánított véleményt- nem először! – amely semmiképp nem az egyházra tartozik.

  • 1. Nem sokat értek az ügyhöz, de azt biztosan tudom: Nem méhen kívüli ügyről van szó, az embrió – a kezdeti veszélyes szakaszt mesterséges körülmények között vészeli át, majd a MÉHEN BELÜL fejlődik tovább, a szülésig.
    Alma: nekem is az volt az első kérdésem: akkor mi van a szűznemzéssel? Hogy lehet Szűz Mária Jézus anyja?

  • Figyelő, Bendeguz79

    Nincs értelme csúsztatva korcsolyázni a butaság jégtükrén.
    Utána kellene olvasni a fogalmaknak. Nem bűn. Talán még az egyház is elviseli

  • Figyelő, miért nem tudja elfogadni, hogy ismét összetévesztette a hokedlit a nokedlivel?
    Nem először és nem is utoljára!
    Tudja, magára (is) illik az a mondás, hogy: “Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna!”
    Hiszen maga – mint annyiszor láthattuk, mindenhez ért, mindent tud – egy kicsit! -:))))

  • Figyelő
    2017 augusztus 25
    6:23 du.

    Így már egyértelmű, hogy nem játszod meg.

  • hiteltelen,álszent.ez szégyen ,hogy keresztyén!

  • 10:08
    Legalább a fogalmakat kellene ismerni kedves hozzászóló… !

  • Nem tudom mi a bánat van a beírásommal, amit ismét megmagyaráztam!
    Nem a lombik bébiről írtam, hanem egy méhen kivűli terhességről, ami SZINTÉN létezik.
    Én is egyet értek viszont azzal, hogy a mesterséges baba-ültetés nem találom sikeresnek. Eddig, már több kísérlet volt rá, de eredménytelenül.
    Az egész téma és cikk buta, csak egy célra íródott, ütni egyet a katolikus egyházon!

  • KIS KALMAN megjegyzesere;

    Igen, nagyon faj olvasni a maguk alapveto biologiai ertelmetlemseit.
    S mind az ertelmetlen velemnyeket.

    Nem apap szavainak IDEZES-rol volt megjegyzese egy sem, hanem a cikk szerzojenek a szavait ideztek.

  • Valasz TALALOM soraira;

    Miariam , Josef felesege volt a rabbi anyja.
    Azt olvashatja a biblia soraiban.

    S sehol nem talalhato a “SZUZ” szo. Az egyhazak melyek atvettek az I.Constatine csaszar altal alapitott Romai allam vallasbol, amit a csaszar a sajat MITRAizmus alapelveibol masolva.

    Az egyhazak kedvelik felre-magyarazni Isiah 7;14 sorait.
    Ahol Isiah az “Almah” , s NEM a “BETULAH szot=(nemi szuzesseg).
    Az “Almah” talalva minden esetben egy felnott, de ferjtelen not jelezve.
    A “Betulah” jelenti a szexmentes szuzet.
    Egyetlen egy esete talalhato a bibliaban, amikor az “eskuvo’ megtortent DE a ferj rogton megy a harctarre.Az az nem volt nasz-ej. Tahat a feleseg szuz maradt.

    Mate megismetli Isaiah 7;14 de gorogul. Ahol a “Parthenos” gorog szot adva.
    A Parthenon volt Athena a gorog szex, fogamzas, szerelem sot a kurvak istene is.
    Gorogben csupan egy azon ferjtelen not jelentve. Semmi jelzot a szex-re vonatkozoan.

    De HA a fiatal rabbi NEM lett volna Jozsef magzata, nem velhetnek a Mesiah-nak. A Hassidok nagyon figyeelmesek voltak azon. Mert a bibliai eloiras meg-kovteli hogy az a Jessy sarjabol, s a David utodja, a Juda torzsbeibol valonak kellett lennie.

    Persze az u.n. CLONING leheto, de az amaikor a no petesejtje a sajat DNA-jebol vett sejttel van termekenyitve. DE az mindeg csak nostenyt produkalhat.

    Tudnanak azokra emlekezni? Mar irtam azt nem csak egyszer.

  • Bocs. Az anyja neve MIRIAM volt. (Typo hiba)

  • Kedves Bendeguz79)

    Az isten áldjon meg (mert megverni már megvert)! Amit leírsz itt, annak felét sem lehet érteni; én tényleg nem rossz szándékkal mondtam egy régebbi, másik hozzászólásomban, hogy fogadj fel egy tolmácsot. Szívesen vitatkozok érvekkel; dogmákkal, érthetetlen szövegekkel nem tudok.

  • Nos mint a régebbi hozzászólásomban írtam veres püspökkel én sem értek egyet,mint sok itthoni hiresség aki csal lombikprogrammal volt képes gyerekhez jutni,családot alapítani!
    De ugye Ferenc pápáról is írtam,aki nagyon modern,híres a keresztényi felebaráti szeretet gyakorlásáról még a kétes migránsokat is előnyben részesíti egy ország népének biztonságával szemben….
    Na éppen most fenyegették meg Rómát és a Vatikánt,nevezetesen a pápát a terroristák…….!
    A Szentatyának biztosan nem kell félnie,mert a Vatikánt fokozottan őrzik,de véleményem szerint maradjon meg a hitnél,és
    az országok védelmét bízza az ahhoz értő kormányfőkre,politikusokra!
    Mindenki ott és abban döntsön,amihez ért!
    Mindezt katolikusként írom!

  • Besancon!

    Tipikus szánalmas fanatikus és baloldali sértegető vagy….egyébként
    Nem sorozatokat nézek,(jó és tartalamas filmeket)bár némelyik,a legsilányabb is gondolom
    többet ér,mint itt sok buta hozzászólás!
    Addig amíg Vers püspök álláspontjával nem értettem egyet,addig
    nektek minden “oké” volt,de amikor az egyébként jóhiszemű és naiv
    pápáról,meg az idióta Gyurcsányról írtam,már rossz kislány lettem…na nagyon szánalmas és nevetséges vagy,persze nem vagy egyedül,ha ez vigasztal!

  • Amúgy ezen a “fórumon”(ellenzéki kerekasztalon…)csak a “bólogató Jánosokat” tűrik meg,ez már megszokott,de ugye a butákkal szemben kell egy kis szín,esetleg normális észrevétel is,hogy nem legyetek unkamasak!

  • Boda Marcsi
    2017 augusztus 26
    5:27 du.
    “Amúgy ezen a “fórumon”(ellenzéki kerekasztalon…)csak a “bólogató Jánosokat” tűrik meg,”

    Mint láthatod a sült bolondokat is megtűrik. Azokat is akik egy cikk negyedét sem olvassák/értik, viszont annak fele alapján magabiztosan “odanyilatkoznak”

  • FIGYELO megjegyzesere.

    Sajnalom Figyelo, DE az IVF (In Vitro Fertelisation)
    igen gyakran alkalmazva,s nagyon sikeresen.

    Az egyhaz ellenzi azt, s minden mas eljarasokat, ami nem csak termeszetes uton tortenik.
    Sot meg fogamzas gatlo modszerek alkalmazsait is.

    Ami a megdobbento olvasni a reagalok soraibol, hogy amig nem tudjak, s meg a magyarazatait sem hajlandok elismerni, hogy mi a “mehen-kivulli0terhesseg”, vagy a “mesterseges megtermekenyites”, vagy az IVF, de meg a kulombseget sem tudjak a “lombik” es a “petri=dish” kozott sem.
    Csupan szemlyellenes tamadasaikat ismetelik.

  • A szerzo celja tisztan a vallas es egyhazak elleni propagand celu volt.

    Bar-mi szot is hasznalt volna a puspok, a “lombik” vagy a “perti-dish” , de a Romai egyhaz ketsegtelenul ellenzi nem csak minden fogamlas-gatlo modszereket, de barmit is ammi nem a termeszetes modon jon letre.
    Az persze minden egyen sajat joga meglatasa alapjan .

    De ma meg az orvostudomanyi elohgaladasaiban is igen sulyos ethikai kerdeseket vitat vilagszerte a tudomany kozvetlen es elenallo szakertoi .

    Mivel hogy ma a bio-technika gyors elohaladasai lehetove tettek nem csak a petri-dishben vegbemeno megtermekenyitest, de az “embrionic-stem-cell” gyakorlatai alpjan emberi test-reszeket sot szerveket kepesek eloallitani laboratoriumokban a szakertok.

    A baleseti-sebeszek a korhazakban holtaktol vett reszeket, mint bor es csont atulteteseket alkalmaznak mint a rendszer.
    Talan valaki tudna (?) vagy olvashatta volna, hogy mi tortent szegenu Sir Alester Cook ur holt-testevel?!

    Mivel azon bio-technicai modszerek az el-abordalt testeikbol eredo “stem-cell” az alapanyaga.

    De az el-abordalt test-reszek jelentos alap-anyag kovetelmeny a kemiai, gyogyszer es kozmetika ipanak is.
    S az el-abordalt test-reszeik anyagi ertekekt jelent.

    Az sulyos erkolcsi dilema kerdeset hoz letre. Mert az anyagi erdekeket okoz es produkal is.

    Lennenek majd holgyek sorban alni a teherbe eses celjabol, hogy abordalt utodaikbol jovedelmezzenek ?
    Na Na, ne rikacsoljanak, annak ma tobb es jelentos esetei vannak !
    Na NE vicceeljen am !
    Ma a szegenyek a “harmadik vilagban” valoban sorban alnak vesejuk eggyiket, meg majuk reszet penzert eladni , a fejletteb nemzetekben az anyagilag kepesebbek szamara !

    Biztos vagyok, ha az olvaso esete lenne az, fizetne boldogan eletet menteni szerv-atultetessel egy szegny elmaradt nemzetbol eredo szervel.
    Szaz ezrek varnak vilagszerte vese atultetesre, csak nincsen vese adakozo eleg.

    Talan valaki emlekezne hogy mi tortent a sok ezer es ezer terhes kancakkal ?
    Igen, a holgyeknek szukseges “Asztrogen-hormon” ,a terhes kancak vizeletebol keszitve. De amikor ki sult hogy az asztrogen adakozasa nem igen volt sikeres, rogton sok ezer terhes kancakat masnap az Ottawai vagohidakra szallitottak. Mert a kanadaiak esznek lo0hust.

    Tortenhetne az majd az emebri lenyekkel is? Igen !
    Sot tortenik az ma , mint a vese-arusitasait fent irtam.
    Sot mar sok sziv sot tudo atultetesek is tortentek, s sokan elhalnak mielott a szukseges test-szerv leheto lenne.

    Kinaban meg az utcai-bunozoket is kivegzik. (Egy golyo a fejbe). De a holt-testeket az orvostan-halgatok, tanulmanyaik-kent kialliatasokra keszitik, s Kina azt vilagszerte kiallitasokon mutogatva, sot iskolaknak arusitva.
    Tortenhet az mas hol is ? S mi lehetne a hatar?
    Az allatok minden eheto fajai tenyesztve mestersegesn a magasabb jovedelm erdekeben.

    Hol fog a hatar lenni majd az emberi testreszek es az emberi lenyek eseten.

    Talan azt vitatnak inkabb a vallasok elleni propgandak helyet. Mert az lehet mindenki erdeke betegsege eseten. Na de ki ertelmezne mind azt.

    A vesszok es pintok a Latin betuk folott amik a jelentosek maguknak.

  • Figyelő,
    aug. 25. 6:23 du
    amikor a”hívők torkán nyomnak le”bármit és bármilyen méretben, attól még nem lesz terhes sem méhen kívül sem belül. Ennyi év után ezt már illene tudni!

  • Andrew!

    Én elolvastam a cikket,képzeld …megértettem,hozzászóltam és az ehhez kapcsolódó témában (pápa)a véleményemmel kiegészítettem,válaszoltam pár normális hasonló gondolkodású ember hozzászólására!
    Abban igazad van,hogy vannak ezen a fórumon bolondok jó páran…,meg olyanok is akik csak annak tűnnek,de közben nagyon is felfogják az ellenvélemények igazságtartalmát,és tehetetlen kínjukban másokat néznek hülyének!Hát szánalmasak!

  • Amúgy nem új dolog,hogy itt aki nem “sorol be”,azt mind hülyének
    nézik,akkor is ha netán cáfolhatatlan tényeket közölnek!
    Részvétem!

  • gyuri 10!

    Szánalmas vagy,(de vigasztaljon,hogy nem vagy egyedül)Figyelő nem írt hülyeségeket,mint te meg a hasonlók…..a lombikbébi programról meg gőzöd sincs!
    Nagy az Isten állatkertje…

  • Ms.BODA harom utolso megjegyzeseire.

    Igazan jol “beolvasott” az elvtarsak maszlagaira.

    Persze Ms.Boda is az “atkozottak” kozze sorolva, mert “nem tolja a szekeruket”.

    A hozzaszollasok sem az adatok nem jelent semmit nekik, csak a lehetosegeiket gyakoroljak ragalmazni akik “nem tolja a szekeruket”, mint Aczel bevalotta soraiban.

    Azert nem letezik itten civilizalt es erteelmes dialog.

  • Christopher Adam

    Bendeguz,

    Tanuljál meg magyarul írni és értelmezni. Ez volt az utolsó hozzászólásod Simay E. cikkéhez. Többet ide nem irhatsz.

  • Őszintén sajnálom!

    (Remélem ezért, nem leszek kitiltva!)

  • Néha az a kényszerképzetem támad hogy ez itt egy szélső jobbos jamboree.
    A Bendeguzok és Bodák meg Hazzayk végetnemérő agymenései miatt.
    (Hogy HUNT.ot ki ne felejcsem azé. A többit elfelejtettem hál’Stennek )

  • Fogy a magyar, hiába született eddig idén is több gyerek, a halálozások száma jóval magasabb. Csökkenőben a hazafik és honleányok száma annak ellenére, hogy összességében nem csappant az utódnemzési kedv. Sajnos, ez a nemzethfogyás nemcsak az emigráció miatt alakul így, hanem a házaspároknál és az élettársi viszonyban élőknél tapasztalható növekvő meddőségi arány is hozzájárult a magyarság országhatáron belüli kihalásához vezető útra lépéshez. Csak a tanulatlanabb rétegeknél nem ütötte föl a fejét ez a populációt apasztó kór, az alábbi videóban természetesen nem mondható ki és nem is mondták ki (1:15-től), hogy a cigányok különösebb terhességi előgondozás nélkül is vígan szaporodnak. Mindössze csak bizonyos réteget említenek.

    Szóval, a kormány idén májustól kiszélesített lombikbébi programjával szembehelyezkedve Veres András győri megyéspüspök várt egészen Szent István napjáig, hogy aztán kirohanást intézhessen azokkal a hazafias párokkal szemben, akik nem nyugodnak bele Isten akaratába, hanem a saját akaratukat a magyar római katolikus egyház egyik katonája “igehirdetése” fölé helyezve, az orvostudomány segítségét igénybe véve járulnának hozzá a magyarság létéhez, és létszámuk növeléséhez itt a Kárpát-medencében. De miről is van szó?

    Lássuk és halljuk az Andy Vajna magyar kormánybiztos tulajdonlásában álló televíziós csatorna egyik műsorában e témáról még idén júniusban sugárzott blokkot:
    .
    .

  • Drizari
    2017 augusztus 28
    5:38 de.
    Nem tudom, milyen lombik babyröl van szó-?
    Már feljebb bajba jutottam emiatt!
    T.i. még nem sikeredet egy valódi lombik babát gyártani.
    Egyszóval, az ilyen csak egy terv még.
    Ne csináltasson a magyar fiatal, egészséges nő annyi abortuszt, akkor lesz gyerek! Az európai nőkre is érvényes. Ma nem akarnak a nők gyereket, mert karriert és utazást akarnak az élettől, nem az anyaság őrömmét és terhét!

  • Mi fog történni az európai országokban? Afrikai és ázsiai embereket telepítenek be. Ez már el is kezdődött.

  • Persze sokat segített a terhesség mentesség érdekében a “pill” is, azaz a terhesség gátoló pirula. Ha bárki kéri az orvos felírja neki és kiválthatja egy patikában.Ilyen egyszerű-
    Viszont, utóiratban, két fiatal nőt is ismerek, aki a pill rendszeres szedése után méhrákot kapott!

  • Mi fog történni az európai országokban? Afrikai és ázsiai embereket telepítenek be. Ez már el is kezdődött.

    Talán, a meddőség a sok abortuszok következménye?
    T.i. Nekem egy szakorvos magyarázta meg, hogy a sok abortusz mennyire elvékonyítja a méhfalát, és később, nehezebb terhességet KIHORDANI!

  • Figyelő,

    olvasd el, és ne égesd magad tovább:

    http://www.webbeteg.hu/cikkek/nogyogyaszat/175/a-noi-meddoseg

  • Drizari
    2017 augusztus 28
    12:52 du.Írtam, hogy a véleményemet, NEM ay ujjamból szoptam. Egy orvos beszélt erről.
    A linkedet elolvastam, és amiről szó van, nem cáfolja meg az énállitásomat.
    Az is van, hormon hiány, van mindenféle probláma egy nőnél, aki meddő.

  • Figyelő4

    Ne izgasd fel magad,nem te égsz,hanem a fórum sok fanatikus és tájékozatlan híve,nem sorolom fel,de Geyza mindenképpen közéjük tartozik,akit néha kiengednek az intézetből…na a többiek sem sokkal tájékozottabbak!
    Csak írd le a véleményed bátran,(meg a hozzád hasonlók is!!!)így legalább némi hiteles,normális és valós hozzászólás is megjelenik
    ezen a fórumon.
    Kár, és szégyen,hogy Bendegúz79-t száműzték,attól,hogy valaki töri,vagy már nem beszéli rendesen a magyar nyelvet,még lehet igaza,meg megmaradhatott magyarnak,akkor is ha régen távozott az országból!
    Aki meg “akarta”az megértette a hozzászólását!

  • Figyelő
    2017 augusztus 28
    12:01 du.

    Drizari
    2017 augusztus 28
    5:38 de.
    “Nem tudom, milyen lombik babyröl van szó-?
    Már feljebb bajba jutottam emiatt!
    T.i. még nem sikeredet egy valódi lombik babát gyártani.
    Egyszóval, az ilyen csak egy terv még.”

    Nem tudja milyen lombik babyről van szó, de szünet nélkül hozzászól, és – már bocsánat kedves asszonyom – de ontja az ostobaságokat! Azt írja, már “feljebb bajba jutott emiatt” -nos, még mindig ugyanazt a l.b. programot ragozzuk, és bár sokan sok mindent leírtak már (személy szerint Önnek)úgy tűnik egy fikarcnyival sem lett “tájékozottabb”! Becsület szavamra nem akarom elhinni, hogy Önnek négy gyermeke született. Már idehozza a “terhesség gátló pirulát is”, az ázsiai betelepítéseket, meg még az is eszébe jutott, hogy a sok abortusz megnehezíti a terhesség kihordását stb – csak azt nem hajlandó megérteni végre, hogy itt nem a terhesség kihordása a gond( elsősorban) hanem az, hogy hagyományos úton létre sem jön a kívánt terhesség! Rendben? Erre a nagyon súlyos problémára ad reményt sok gyermek után vágyó párnak a l.b. program, mely Magyarországon (is)és a világ számos pontján lehetővé teszi a mesterséges megtermékenyítést. Ennek során a pete a méhen kívül egy lombikban “termékenyítődik meg”, melyet aztán egy idő után(néhány hét) visszaültetnek az anya méhébe, és ha minden oké, akkor az meg is tapad a méh falán, és növekedni, fejlődni kezd, onnantól minden megy a “hagyományos úton”, bár jóval nagyobb figyelmet igényel az ilyen kismama a társainál! Ám sajnos nem minden megtermékenyített pete tud megkapaszkodni, van amelyik nem tapad meg – miként a hagyományos úton létrejött terhesség esetén sem – Káli professzor szerint pedig ennek ma még nem ismerik az okát. Viszont egy bíztató adat, mely ellene mond az Ön “értesüléseinek” : az elmúlt 25 év alatt ( most 25 éves az ezzel foglalkozó Káli-intézet)26 ezer egészséges gyermek született meg ily módon, és jelenleg épp ennek az eljárásnak a kiszélesítése és emelt szintű finanszírozása van napi renden – kérdés, megvalósul e, mert így még több baba születhetne az éves program keretében (jelenleg kb 1200 évente) Nos, ez verte ki Veres püspöknél a biztit, és ez ellen a “bűn ellen” emelte fel a szavát – nem árt azonban tudni, hogy ez pusztán Veres p. véleménye, és nem a (római) katolikus egyházé! Isten bizonyára nem értene vele egyet, miként a józan eszét használó Ferenc pápa sem! A gyermekre vágyó szülők között pedig mindenféle van, ilyen is olyan is de a vallásosak közül sem érzik, vagy élték meg bűnként gyermekük születésének a körülményeit az ily módon lehetőséget kapott párok!

    Káli professzor pedig – aki maga is Istenhívő – kifejezetten visszautasította és kikérte mind a maga, mind valamennyi szülő nevében, hogy az egyház vagy bárki bűnként gondoljon arra a hatalmas, és koncentrált erőfeszítésre és összmunkára amit egy- egy ilyen egészséges kisbaba a megtermékenyítésétől a megszületéséig jelent. Ma este a HÍR-TV “Egyenesen” c. műsorában az utolsó vendég épp Káli professzor volt, erről az eljárásról, az elmúlt 25 év tapasztalatairól beszélt, és elmagyarázta a tapasztalatait. Bárki, még Ön is visszanézheti, nagyon tanulságos – lám mire jó az internet!

  • Besancon
    2017 augusztus 28
    4:33 du.
    Igaza van, lemaradtam a magyar eredményekről a lombik babák életrehozása stb. Itt nem írnak, beszélenk erről soha ahol élek! Nem újságcikk.
    És mível 6 ezer km.-er távolságban élek onnan, lemaradtam ezekről a fontos hírektől.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.