A kifinomultság, az elegancia itala

2017 június 21 3:54 de.11 hozzászólás

Ha egy eseményt három egymást követő évben megszerveznek, az már joggal nevezhető hagyományosnak. Igaz ez az állítás a „Pezsgő Június” esetében is Budapesten, a Hotel Corinthia báltermében, ahol a szakemberek és a pezsgőkedvelő közönség is számos ritkasággal és érdekességgel találkozhatott.

pezs-1

A választás nem volt egyszerű, hiszen harminchat asztalnál, kilencvennél is több, különféle pezsgő kóstolására volt lehetőség és akkor nem beszéltünk még a mesterkurzusokon kínáltakról. A tájékozódást azért nagyban megkönnyítette, hogy a bálterembe lépő azonnal a Garamvári Pincészet asztalával találta szemben magát, róluk pedig annyit már nagyon sokan ismernek, hogy „pezsgőt készíteni számunkra életforma”! Az igazán minőségi pezsgő előállítása pedig örökös fejlődés és megújulás eredménye. Négy fajta 0,75 literes, és 3 magnum palackos pezsgőt hoztak, közülük talán a legérdekesebb a Brut Nature, mely – mint a neve is mutatja – teljesen száraz. Balatonlellén termelt

Pinot Blanc – Pinot Noir alapborok, 60 : 40 arányú házasításával készült. Illatában a Blanc fehér virágos jegyei érezhetők, ízében viszont a Pinot Noir gyümölcsössége dominál. A keskeny magas pohárba töltve gyöngyözése igen finom, a szájban gyengéden elolvad.

pezs-2

Hogy Spanyolországban jó borok vannak, azt minden borkedvelő tudja. Mivel a bemutatón a hazaiak mellett számos neves külföldi pincészet is megjelent, alkalom nyílott a spanyol pezsgőkkel való ismerkedésre is. Kezdve mindjárt egy szóval, mert ott „Cava” a pezsgő neve. Készítéséhez – a nemzetközi fajták mellett – főleg három fehér szőlőfajtát használnak, ezek a Macabeo, a Parellada és a Xarel-lo. A cava készítésének szigorú szabályai vannak. Kilenc hónapig kell seprőn állnia, ám a reserva név használatához már 15, a gran reserva esetében pedig ennek az időnek 30 hónapnak kell lennie. A választékból érdemes megemlíteni a Sumarroca pincészet organikus cava-ját, ahol a kifejezés talán a mi bio megjelölésünkkel rokonítható leginkább és mindhárom alapborra egyaránt vonatkozik, melyeket a pezsgőkészítés során házasítanak, és amikre a spanyol boroktól általában elvárt gyümölcsösség jellemző. A készítési eljárás a champagnei-val azonos, a másodlagos erjesztésre is a palackban kerül sor. Ennek következtében nugátos, pörköltes, élesztős jegyek is megjelennek.

pezs-3

Az Erdélyben – Szatmár és Zila között – található Kárásztelek nevét valószínűleg nem sokan ismerik nálunk. Írásban először 1241-ben említik és Báthory Zsófia egy adományleveléből azt is tudjuk róla, hogy 1650-ben itt már szőlőtermeléssel foglalkoztak. Ám a pincészet, amelyik most erre a bemutatóra érkezett még nem tekint ilyen patinás múltra vissza. Kifejezetten pezsgőkészítésre álmodta meg id. Gál Tibor 2004-ben és 2011 óta működik, 22 hektáron. A Budapestre elhozott pezsgőjük vadonatújnak számít, párhuzamosan egyszerre jelentek meg vele a román és a magyar piacon. Chardonnay-ból készült a Blanc de Blancs, Pinot Noirból a rosé pezsgő, az extra brutnak pedig Pinot Blanc az alapbora. Mindhárom a tradicionális módon, hosszú palackos érleléssel készült, hogy minél gazdagabb ízviláguk legyen. Bátran nevezhetők akár az erdélyi Champagne-nak is, mert nemcsak a módszer, de a fajták is azonosak a francia területével.

pezs-4

Kevés pincészet dicsekedhet azzal, hogy az UNESCO felvette a világörökség listára. A legelső olasz pezsgőház, a Gancia, ezzel az elismeréssel is büszkélkedhet! Palackjaikat már 1850 óta valóságos földalatti katedrálisban őrzik, a piemonti Canelli városa alatt. A mésztufa kőzetréteg tökéletes hőszigetelő hatása miatt az ebbe vájt pincék hőmérséklete állandóan 12 – 14 fok között marad, ideális körülményeket teremtve ezzel a kiváló borok és pezsgők készítéséhez. Két eredetvédett termékük van: az Asti és a Prosecco nevet csakis az innen kikerülő italokra használhatják. Nálunk sokan gondolják úgy, hogy az ASTI márkanév – ám ez tévedés. Minőségjelzőről van szó. Ami ASTI, az édes, tudtuk meg a cég pezsgőt kínáló asztalánál. A Gancia Prosecco viszont száraz, a gondosan válogatott Glera szőlőből készítették, aperetifnek is tökéletes, de kiválóan illik egy könnyű tésztához, rizsételekhez, friss sajtokhoz vagy a tenger gyümölcseihez. Mindkét pezsgő fogyasztását 8-10 fokos hőmérsékletre hűtve ajánlják.

Bár a brit szigetek sok mindenről híresek, a pezsgőről eddig még nem voltak azok. Ám lehet, hogy ez rövidesen megváltozik. A Corinthiában a bemutatón három angol pezsgővel is megismerkedhettek a látogatók. A 2013-as Berry Brothers & Rudd nem pincészet, hanem Nagy Britannia legidősebb borszaküzletének nevét viseli. Az ő címkéjük alatt 73 % Chardonnay, 22 % Pinot Noir és 6 % Pinot Meunier borból készült pezsgő rejtőzik, mely a másodlagos erjedés során 18 hónapot töltött palackban. Kellemes, gyümölcsös karakterű. A Nyetimber is ugyanazen szőlőfajtákból készített klasszikus cuvée, csak az arányok mások, 55 : 35 : 10 a megoszlás. Ennél a pezsgőnél az évjáratokat is keverték. A legtöbb 2013-as, de 2009-es és 11-es is van benne. A sort egy Hambledon rosé zárja, ami az Angliában legrégebbi, 1951-ben alakult pezsgőház terméke. Náluk egy neves francia pezsgőmester dolgozik, aki korábban, 20 éven keresztül a Champagne-beli Duval-Leroy pezsgőit készítette. Nincs túl nehéz dolga, mert ugyanaz a talaj és hasonló a klíma is, mint a híres francia borvidéken. Így tehát minden adott ahhoz, hogy a franciával versenyképes minőségű pezsgő szülessen Angliában is. Erről pedig a Pezsgő Június látogatói Budapesten már meg is győződhettek.

Révay András

11 hozzászólás

  • Nincs túl kifinomult ízlésem, de szeretem a pezsgőt. Talán nem véletlen, hogy ezúttal hiányzott a választékból a valaha híres orosz pezsgő. Még szovjet változata is iható volt egy ideig – de a manapság itthon kapható “szovjetckoje igrisztoje” – nincs más szó: iszonyatos lőre. Elsősorban a száraz, félszáraz fajtákat részesítem előnyben, kivéve a Törley muskotályos pezsgőjét: az édes, és inkább desszert, mint ital. Szegény szovjet pezsgő száraz változata viszont: savanyú. Aki szereti a bort, tudja,mi a különbség a száraz és a savanyú erjesztett szőlőlé között.
    Anyagi lehetőségeim is korlátozottak: ezért aztán azon ritka alkalmakkor, amikor pezsgővel kell koccintani, Törley-t öntök a pohárba.
    Azért jó látni, hogy neves pezsgőkészítők is fontosnak tartják a budapesti megjelenést.
    Egészségünkre!

  • Nevezheto lenne ez mint kereskedelmi ertesito, vagy inkabb alcazott hirdetes ?

    Persze a KMH-nek teljes joga van bermelyhez.
    S ertheto hogy valakinek fedeznie kell a koltseget.

    Csupan az oszinteseg a kerdoben.
    I’d drink to that,though.

  • Irtam hogy iszok arra, de nem pezsgovel.
    A kaviart sem a pezsgot nem kedveelem !!!
    Minden “masodlagos” termekek szerintem mestersegessegek.

    Talan Arisztid es Taszilo szerttek ;))

    En csak maradok a Bourbon-nal.

  • Anita Szászy

    Kedvelem a pezsgőt,de csak a jó minőségűt,ami számomra is a Törley.Éppen csak belekóstolok,mert nem iszom alkoholt egyébként .Nem tudom,hogy mikortól pezsgő már egy borfajta,mennyit kell erjeszteni ahhoz?Gyerekkoromban kis vödör szőlőből ,már készítettem én is bort ,először jön a must,mi murcinak becézzük,majd az érett bor.A vörösbor szerintem jobb a fehérnél,és ittam már piros színű pezsgőt is, nem csak fehéret,és gyerekpezsgőt is .

    Igazán szinvonalas bemutató lehetett a Hotel Corintiában ,és külön köszönöm,hogy a cikk írója mellékelt fotókat is az új fajta pezsgők mellé.

  • A magyar pezsgö, Kanadában is népszerű, mi több, olcsó!

  • Mindeg elvezettel olvastam Ms.Ratesi, Hollosi irodalmilag ertelmu cikkeiket. Hasonloan Ms.Gergely bemutatasait a budapesti szinhazak muvein. Kulonosen a kivallo photokat amit mindeg produkalt cikkeivel.

    De problemam van kobogazni hogy mi celokkal kozli a KMH az alkohol ipar,ill. azon fogyasztasokat jelento cikkeket.

    Fenti megjegyzesemmel kerdeztem azt.
    S HFP soraiban hasonloan mint a “Cintanyeros” cikk celjat.
    Mr. Adam ertesitett a maga modjan engem, hogy ujsagiroi ethikai kotelessege megkoveteli hogy jelentse barmi esetekben ha a cikkenek a celaj barmi termekek uzleti serkentese lehetne.

    Tehat ha nem a “pezsgo” fogyaszatasanak elolenditese a cel. Hasonloan velnem talan hogy semmi esetben nem az alkohol fogyasztas celja sem lehetne a KMH erdeke.
    De hat akkor mi a cel ?

    A magyarorszagi politikai esemenyekkel kapcsolatos cikkek es azokkal kapcsoatos vitak celja tisztan lathato. Amire persze joga van barkinek is.

    Lehetne az talan sikeres majd a kovetkezo magyarorszagi valasztasok eseten vagy nem, azt majd csak az fogja bizonyitani. De addig az free for all.

  • .

    A Gellértben is nagyon kedvelt fürdő “a Pezsgő”…

    .

  • Talan a cikk ertelmebol hogy a “Kifinomultsag” lenne egy magayr pezsgo neve/cegerje ?

    Maskulomben mifele “kifinomultsag” lenne barmi kapcsolatban a pezsgo, vagy barmi mas alkohol fogyaszta eseten ?

  • Kivancsian tettem fel a kerdest ezen cikk celjaira vonatkozoan.
    De senki nem valaszolt arra. Kulonosen a cikk szerzoje, sem a KMH.
    Tehat, vehetnem meglatasomat hogy a cel kereskedelmi erdeku lett volna?
    Vagy inkabb az altalanos alkohol gogyasztas terjedesenek erdekeben jelnt meg ?

    Igazan kivancsi lennek !

  • Bendeguz, szerintem tema hiany!

  • FIGYELO irta;

    “Bendeguz, szerintem tema hiany.”

    Talan mas is hianyokban van itten !

    De igazan csodallom hogy valojaban mi celja lehetett volna ennek a cikknek, ha nem a a pezsgo, vagy az alkohol fogyaszztas serekentese.

    Itten az USA-ban, az egyeni szabadsag szulohazajaban, a tomegek erdekeben, az alkohol es dohanyjovedek fustoleseinek a nyilt hirdetese TILOS.

    Talan Kanadaban nincsen elegendo alkoholista kiknek majait az alkohol tonkre tette. Sem elegendo egyen veszti eletet a dohanyzas alatl ?!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.