Kínába készül Kanada miniszterelnöke – Vajon számon kéri a kínai rezsimen az emberi jogok tiprását?

2016 augusztus 28 10:17 de.19 hozzászólás

Első hivatalos kínai útjára készül Justin Trudeau kanadai liberális kormányfő és sokakban felmerül a kérdés: lesz-e a miniszterelnökben annyi kurázsi, hogy némiképpen számonkéri, vagy legalább felveti kínai partnereinél az emberi jogok kérdését, azok eltiprását az egypárt rendszer által? Kényes kérdés, mivel annyi már biztos, hogy egy ilyen viziten a kormányfő nem mehet neki teljeserővel vendéglátójának és tárgyalópartnerének. Ugyanakkor az sem lenne elfogadható idehaza Kanadában, ha úgy tenni mint ahogy külügyminisztere – Stéphane Dion – tett, amikor némán figyelte, miközben az Ottawába látogató kínai külügyminiszter durván kioktatta az emberi jogi kérdéseket firtató kanadai újságírót.

Justin Trudeau, a sheriff?

Justin Trudeau, a sheriff?

Mégis, a legtöbb diplomata és szakértő szerint módja és lehetősége van Justin Trudeau-nak szóvá tenni a kínai rezsim visszaéléseit az emberi jogok területén, de kulcsfontosságú, hogy ezt visszafogottan és ultimátumok nélkül tegye. Trudeau elsősorban azért utazik Kínába, hogy hazánk gazdasági kapcsolatait fejlessze az ázsiai szuperhatalommal. David Mulroney, korábbi kanadai nagykövet Kínában pedig azt mondta a CBC közszolgálati televíziónak, hogy a mindenkori kanadai kormányfő elsődleges célja az, hogy a gazdasági érdekek mellett úgy fogalmazzon meg kényes kérdéseket, hogy a válasz a kínai fél részéről ne azonnal egy határozott és a témát egyből lezáró  “nem” legyen.

“Azt hiszik az emberek, hogy a kormányfőnk feladata az lenne, hogy mérgesen az asztalra csapjon és egyértelművé tegye véleményét. Ez valóban nagyon kielégítő lenne körülbelül két percig. Aztán észrevennénk, hogy ránk csapták az ajtót és már nincs további lehetőségünk beszélni”–mondta a volt nagykövet.

“Azt kell elérnünk, hogy óvatosan és fokozatosan jó irányba, pozitív konklúzió felé mozdíthassuk el az ügyet”–tette hozzá David Mulroney.

Bevallottan nehéz és delikát feladat, hiszen sokszor éppen arról van szó, hogy miképpen tudja kormányunk elérni azt, hogy kiszabadítsanak autoriter rendszerek és országok fegyházaiban igazságtalanul bebörtönzött kanadaiakat. Az idő gyakran sürget és az érzelem is szerepet kap. Mulroney elmesélt a CBC-nek egy esetet még nagyköveti idejéből. Egy kanadai nőnek a kínai férjét bebörtönözték Kínában és a kanadai külügy feltételezte, hogy fogvatartói verték és kínozták. A probléma viszont az volt, hogy a kanadai nő élettársa nem volt kanadai állampolgár, így hogyan tudna Kanada jogosan fellépni ezügyben? Kína szinte bizonyosan azt mondta volna Kanadában, hogy ne avatkozzon bele, nem rá tartozik az ügy. Mulroney – nagyköveti kapacitásban – azt javasolta az éppen Kínába látogató akkori kanadai egészségügyi miniszternek – Leona Aglukkaq-nak -, hogy óvatosan hozza fel a kérdést privátilag kínai tárgyalópartnernével, de abban a kontextusban, hogy esetleg a bebörtönzött férfinek orvosi ellátásra és kezelésre lenne szüksége és hogy nem-e tudna esetleg ennek utánajárni a kínai egészségügyi miniszter. A privát beszélgetés megtörtént és hamarosan rá kiengedték a bebörtönzött férfit. A nagykövet szerint éppen ez az óvatos, diplomatikus kanadai intervenció tette ezt lehetővé.

Gar Pardy korábbi kanadai nagykövet elmondta, hogy általában nem a magasrangú kétoldalú miniszterelnöki találkozók és a kívülről érkező nyomásgyakorlás miatt mozdulnak el pozitív irányba azok a rezsimek, amelyek tiporják az emberi jogokat. Pardy azt javasolja, hogy Kanada térjen vissza ahhoz a hagyományhoz, hogy bizonyos rendszerességgel tart háttérbeszélgetéseket és tárgyalásokat a kínai féllel – zárt ajtók mögött – ahol fel lehet vetni a kényes kérdéseket is.

Mindenesetre, a kanadaiak elvárják, hogy a kormányfő némiképpen Kínában is képviseli majd azokat a liberális és demokratikus elveket, amelyeket itthon felkarol. Csak az a kérdés: hogy ez vajon arra szolgál, hogy minket – kanadaiakat – nyugtasson meg és nekünk kedvezzen, vagy tényleg pozitív hatást gyakorolhat az ilyen kritika és fellépés a kínai egypárt rendszerre?

A kérdésre eddig egyértelmű válasz nem született.

19 hozzászólás

  • Kinával üzletelni könnyebb mint politizálni. A kényes kérdéseket nem újsáírók jelenlétében kell megtárgyalni. Kina pontosan tudja és ismeri a médiák szerepét, és igyekeznek az ilyent kiiktatni minden tárgyalás során. Csak egy példa. Izrael felvette a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat Kinával. Kína persze óriási lehetőséget látott és lát Izraelben, hiszen az izraeli hight tech a világ tíz legjobbja közt van. Ám amint szóba került egy olyan téma, hogy a palesztinok és az arab politika Kína azonnal az üzletre terelte a beszélgetést. Izrael más helyzetben van mint Canada, az úgynevezett húzd meg ereszd meg politikát tudja csinálni. Canadának ez nem nagyon áll módjában. Nehéz tárgyalások várnak Trudeauera ám egészen biztos, hogy eredményeket is el fog tudni érni. Sehova sem szabad ajtóstúl belépni a házba.

  • Chris.. Egy hivatalos látogatáson ilyen kérdést egyszerűen lehetetlenség feltenni.. Erre van az ENSZ nevű gittegylet..

  • Azért Kanada és Kína (finoman szólva is )nincsenek egy súlycsoportban….! Sem az emberi jogokat sem a drogliberalizációt nem fogják egymásnak felhánytorgatni. Megnézik a Nagy Falat, aláírnak pár gazdasági szerződést, – s rögzítenek egy viszont látogatást.

  • Röhejes, amikor egy több ezer éves kultúrával rendelkező világhatalmat egy kis ország szeretne bármiben is számon kérni. A kínaiak már többször leszögezték, aki a nyugati demokrácia exportot szeretné az országukra erőltetni, azok Kína szétesésében érdekeltek, és azokkal ennek megfelelően viselkednek a jövőben. Ha Trudeau-t meghívták, akkor valószínű elmesélték neki, hogy tartózkodnia kell az észosztástól.

  • Hogy egy Kanada számonkérheti Kínát? Ez önmagában is vicc. De ezen felül miért gondolják a liberálisok, hogy ha egy liberális bárhová is megy, ott rögvest számonkérhet? Ez a mániátok? Oktatni és a földbe taposni? Csak mert nektek más az értékrendetek? S ezt mindenkinek magáévá kell tennie? S ha számonkéri és ezt a kioktatást Kína ki kéri magának, akkor Kína is náci lesz?

  • gondolom a kínaiak készűlnek a találkozóra, és fel vannak vértezve a kanadai “aboriginal” kérdéskörrel, ami ugye már közel 100 éve nincs megoldva…miután az ontarioi Premier már végigcaplatta Kínát és azt a hírt hozta haza, hogy sikeres volt az úttya akkor a Prime Minister inkább abban találna kinyitható ajtót, hogy a Pacific vonalon ott a lerobbant nyugat canada-ban legyen valami élet és ne csak holmi kőkorszaki olajcsövek meg a természet tönkretétele néhány kapzsi és felelőtlen “üzletember” által most ugye van egy leégett és elmosott Alberta és ha így folytatja akkor nem sok reménye marad, hacsak nem kezdenek a tarsand-en fuszekliket gyártani kézi kötéssel mert a technológiai szintje ahhoz tendál…ha valaki engem meg akar látogatni és kedves fogadtatást vár akkor ne hozzon egy vödör szart ajándékba amire persze rátűz egy szép tearózsát

  • még egy gondolat emberi jogok kapcsán, az import menekülteket oda kellene telepíteni ahol az ország tulajdonosai laknak és éljenek meg halászatból és vadászatból ha már mást nem akarnak dolgozni és legfontosabb nekik a hájdzsáb (hogy milyen szép lesz az RCMP amint hájdzsábban lovagol???)nem az, hogy beilleszkedjenek és dolgozzanak… egyébként miért van a nagy hatalmas hallgatás a “menekültekről” hol laknak ki fizeti, mit dolgoznak és mivel hálálják megn a befogadást? minden más bevándorló keményen 16 órákat 7 napot a hétből dolgozva szerzi meg a jogot, nincs ingyen kenyér, a foodbank is pénzbe kerűl

    én jó utat kívánok Trudeau Ő excellenciájának és sok sikert a kanadai gazdaság életrekeltésében

  • A liberálisoknak mindenhol (itthon és kint is..)a számonkérés a mániájuk,csak magukról feledkeznek meg!…..
    Egyébként ha két teljesen más kultúrával,berendezkedéssel rendelkező ország magas rangú vezetője,diplomatája találkozik,akkor pláne illendő betartani a protokoll.illendőség
    szabályait, mivel valószínűleg nem azért találkoznak,hogy a másik hazáját bírálják,sértegessék….Ez bunkó dolog mind a fogadó,mind
    a látogató részéről!

  • Nem igaz egyesek miket képesek írni Kanadáról!

  • Reméljük a legjobbat, hogy nem adja el Kanadát egészen Kinának, a miniszterelnök!

  • @figyel (getőcske) kukuccs

    a PM azért megy Kíná-ba, mert szarban van a bycikli!!! és a sok seggfej (canadian) guru akik a tv ben teszik a pudvás testüket, hogy ki ha ők nem, és műsort szerkesztenek óvodáskorú vállalkozóknak, majd az egyik az a “szép” kopasz (az a “kedvencem”) most már az entertainment business ben utazik mert úgy láccik,

    de Canada-nak nem entertainment re van szüxége, mert az van a nagyv árosokban: lelőtték, megkéselték, ellopták, kirabolták, és a foodbank nem tud eleget teljesíteni az igényekhez, és a Salvation Army a legjobb Canadai Szöveccségi Kormányhelyettes mert azok tényleg oda tesznek dolgokat ahová kell

    Canada-nak önálló iparra és sokkal fejlettebb és exportképes mezőgazdaságra van szüxége…emellett az IT és a többi tudományok (a gurukat leszámítva) is hozhatnának pénzbeli eredményeket, aszt meg Izraeli ektől és Kíná tól lehetne eltanulni…meg ahol engedik de az ami ma van az posvány

  • @figyelő

    kukuccs?
    szóval az önálló ipar az nem a tarsand azaz a természet tönkretétele és amiből senkinek sincs haszna csak az egyetlen rohadt vállalkozónak aki kitalálta…valami 21. századi vagy netántán 22. századi technika és innováció…mire képezik a nebulókat a sok oskolában? dobos meg guitáros legyen a metro megállókban kalapozva??? meg szavaljon verseket a zuccasarkon hátha meghallgattyák (+irodalmi seggfejdíj és Júnó meg a többbi agyficam)

    hollywood és Bollywood termel, az igazi nagyipar, hollywood rémhíreket kifestőkönyvbe tesz a Bollywood meg danászik és táncol örömében, hogy még rájuk nem esett a PC

  • Figyelő
    2016 augusztus 29
    4:20 du.

    “Reméljük a legjobbat, hogy nem adja el Kanadát egészen Kinának, a miniszterelnök!”

    Tisztelt hölgyem!
    Nagyon jó reménykedést kívánok mert szüksége lesz rá ugyanis nem olyan régen a csúszó-mászó kedvence, Hárfás Pityu, már kötött egy igen kedvezőtlen kereskedelmi szerződést a csájnízokkal…titokban, harminc évre. Sajnos Kanada oda süllyedt, hogy praktikusan a G8(G20) legutolsó prostija. Csak az nem …. aki nem akarja köszönve az eddigi aláírt “kereskedelmi” szerződéseknek. Önnek már nem számít de mi azért még sajnos meg fogjuk érezni.

  • Kedves Starchild,
    fogalmam sincs ki az a Hárfás Pityu, állitólagos “kedvencem”!
    Miért nem számitana nekem az egyezmény? Még nem vagyok s sírban! Gyermekeimről, unokáimról nem is beszélve!
    Ez a válaszom, határtalanul pofátlan bejegyzésére!

  • Leesett a tantusz! Steven Harperre gondolt., név változattal.
    Hát, egy biztos, hogy nyugodtabban aludtam 10 évig, míg ő volt a miniszterelnök.
    A gazdasággal sem volt semmi baj. A szép fiút, sajnos utálom
    mert semmire sem jó és erősen aggodom gyermekeim jövőért.

  • Figyelő
    2016 szeptember 27
    1:21 du.

    🙂
    Sajnos egyik se azért van/volt, hogy nekünk jó legyen.

  • Figyelő
    2016 szeptember 27
    1:21 du.
    Pedig a gazdasági mélyrepülés Harper alatt indult el…

  • falusi, a gazdasági mélyrepülés 2008-ban indult el nemzetközi krach volt. Kíváncsi lennék, a “szépfiú” mit csinált volna akkor?

  • Figyelő
    2016 szeptember 28
    12:50 du.
    Esetleg azt, amit Bajnai. Stabilizálta volna a gazdaságot..

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.