Harmadik helyre szorította a Jobbikot az MSZP

2016 január 30 10:47 de.85 hozzászólás

Még korai lenne hosszú távú trendekről beszélni, de egy biztosnak látszik: a Jobbik immár 9 hónapja lassan, de folyamatosan erodálódik, míg a Fidesz kezdi elveszíteni azokat a támogatókat, akik a menekültválság és a terrorizmus miatt kerültek át ideiglenesen a kormánypárt támogatói közé. Ami viszont kiderül a Publicus által végzett és a Vasárnapi Hírek című hetilap által közzétett januári felmérése szerint: az MSZP ismét Magyarország második legerősebb pártja és a Jobbikot most – éppenhogy – harmadik helyre szorította.

A Publicus felmérés szerint a Fidesz december óta egy pontot veszített támogatottságából, így most a teljes népességben 24 százalékon áll az autoriter rezsimpárt. A Magyar Szocialista Párt egy pontot erősödött és most 11 százalékos támogatottságot könyvelhet magának. Ez számszerűen pontosan megegyezik a Jobbik népszerűségével, miután a szélsőjobboldali párt ismét egy pontot veszített támogatottságából. Ezzel folytatódik a több mint 9 hónapja tartó jobbikos népszerűség csökkenése. Azért mondhatjuk, hogy immár az MSZP éppenhogy beelőzte a Jobbikot, mert a kb. 900 ezer fős biztos szocialista tábor messze elszántabb és biztosabb politikai identitásában, valamint abban is, hogy szavazának, ha “ma” kerülnének megrendezésre választások, mint akár a jobbikosok, akár a Fidesz. Ez annak is tudható be, hogy az MSZP szavazóbázisa jóval idősebb mint a Jobbik tábora és az idősebb szavazók nem csak Magyarországon, de akár Kanadában, akár az Egyesült Államokban is nagyobb számban járulnak az urnák elé.

A Demokratikus Koalíció továbbra is 4 százalékon stagnál, míg a Lehet Más a Politika (LMP) támogatottsága 3 százalékon áll. Az Együtt párt – amely decemberben még nulla körül tendált, most éppen elérte az egy százalékot. De ez még aligha adhat okot optimizmusra.

Fontos megjegyezni, hogy az ezer fős felmérés szerint 44 százaléknyian “bizonytalanok” vagy egyáltalán nem vennének részt választáson.

A Publicus felmérése a Vasárnapi Hírek részére.

A Publicus felmérése a Vasárnapi Hírek részére.

Február 3-án kerül sor egy fontos eseményre Miskolc városában–ekkor vonulnak az utcára a helyi Herman Ottó Gimnázium lázadó tanárai és hozzájuk csatlakoznak nem csak szakszervezetek, de az Orbán rezsim centralizált, embertelen és diktatórikus oktatási rendszerében alkalmazott tanárok ezrei Magyarország különböző pontjáról. Országosan – és innen Kanadából is – figyelni fogják a február 3-ai eseményeket, a fáklyás felvonulást Miskolcon.

Kitartást kívánunk tengerentúlról a bátor tanároknak és mindazoknak, akik szolidaritást vállalnak velük!

85 hozzászólás

  • Na, végre egy jó hír!
    Remélem szélsebesen tovább erősödik az Mszp, hogy eljöjjön az az idő, amikor kiegyenlíti hátrányát a Fidesszel szemben. És akkor Orbán – mint 2002-ben Dávid Ibolyát – megkéri a mérleg nyelvét betöltő Vona Gábort a koalícióra, amit szerényen, a miniszterelnöki posztért cserébe Gábor elvállal.
    Szóval hajrá Mszp!!

  • Álmodik a nyomor – avagy kínunkban vigyorgunk?

  • Jesszus, ki akarja Vona Gábort? Olyan buta mint a föld, csak rá kell nézni…

  • Mszp, sajnálom, hogy vannak még egyesek akik hisznek ennek a pártnak.
    Már máshol is írtam, hogy kár az erőlködésért!
    A magyaroknak elegük van a szocik uralmából, ez már bebizonyosodott.
    Lehet hogy a Fidesz nem jó, de egyenlőre nincs jobb.

  • Az MSzP (esetleges) további “térnyerése” csak elodzza de meg nem akadályozhatja a tragikus végkifejletet:
    kettő út áll a magyarok előtt, harmadikra jelenleg nem látok lehetőséget:
    Ennek a népnek vérben és könnyben kell újjászületnie és a romokat eltakarítva lesz egységes büszke szabad magyar nép, vagy pedig elveszíti hazáját.
    A harmadik lehetőség előtt lezáródott a kapu.

  • A magyar nép semmi esetben sem fogja az MSZP-re alapozni a jővőjét.
    Szerintem elegük volt a 45 éves balos uralomból.

  • Kedves Figyelő “ki akarja Vona Gábort? Olyan buta mint a föld, csak rá kell nézni…” bejegyzése kicsit szíven ütött.
    ………
    Vona Gábor egyetemet végzett történelem szakon, a semmiből sok-sok munkával egy erős pártot épített. Nem Soros-pénzen, német liberális alapítványok és az SZDSZ segítségével lett kiválasztott politikus, hanem karizmájával, emberi habitusával, jövőképével. Ezt kevesen tudnák utána csinálni.
    Lehet vele egyet nem érteni, de “ránézésre” véleményt mondani róla nem korrekt.

  • végre! Végre valami remény nektek is kijut. Szinte már sajnállak titeket, azért mert 18 év reménytelenségben éltek, s a jővőtökse lesz valami túl fényes akár a fidesz nyer 2018ban, akár a jobbik. 18 év depreszió az elso orbán kormány,utána a naív Medgyesy Péter, majd a hibbant Néró. Most meg az orbán kormány a harmadikat éli. Borzasztó lehet nektek, lassan két évtizednyi szorongás után vagytok olyanok, mint amilyenek. Ezért szitkozódtok, s átkoztok és náciztok mindenkit. De ha ez segít rajtatok szidjatok csak nyugodtan, én meg ügyet se vetek rá, s magamba folytom, mint ahogyan egy pszickiátor segít egy lelki nyomorultan. Én megbocsátok nektek!

  • Volt már az MSzP nek is kétharmada saját erőből, választási törvények csalás-szintű módodítgatásai nélkül.
    Vagy tévedek?
    Mégsem forgatták fel az egész országot.

  • Hajókban és léghajókban alkalmazzák a ballasztvíz módszert, ahol az adott jármű stabilitása érdekében vizet szivattyúznak föl, vagy eresztenek le.
    A fidSS esetében ilyen felszívható – most éppen ez van – vagy elküldhető ballasztfluidum a Jobbik választó rétege, amely a nézeteit, és céljait illetően, tehát a fajsúlyában nem sokban különbözik a magukat egykor még fiatal demokratáknak kamuzó maffia állampárt szavazóitól. Ezért bármikor alkalmas, a pillanatnyi népszerűségi megingások kiegyensúlyozására… Az pedig, hogy ők ellenzékiek volnának el kell felejteni.

  • Van még MSZP?
    Akkorát sunyítanak, hogy nem is tudják az emberek, létezik-e a párt. A kivárás emelhet rajtuk pár százalékot, de aktivitás nélkül inkább a Kétfarkú Kutya. Ha vicc akkor inkább a valós humor.

  • Remélem -a FIDESZ akarata ellenére- hamarosan széthullik az MSzP .
    Én pár napja Bokros Lajost figyelem , miket csinál a Parlamenten kívülről.

  • Christopher Adam

    Viszont kéne Magyarországon egy kormányváltó, kormányképes baloldali párt. Bokros Lajos pártja soha nem lesz az, hiszen itt egy többnyire jobboldali, konzervatív mozgalomról van…amivel persze nincsen baj, ilyen is kell, de szociáldemokrata értékeket nem nagyon várhatunk tőlük.

  • Geyza
    Ha széthullik az MszP oda a szaktudás, ami ugye bolsevista csökevény.
    Neked nem hiányozna Gőgös, akinek a kisujjában több szakértelem van, van a Szent Magyar Földet ellopó oligarcháknak ?
    Szervusztok, jó napot !

  • Chris:
    Azt gondolom hogy most már mindegy hogy konzervatív vagy szoc-dem kurzus van.
    Nyugalom kellene már a népnek ! De nagyon.
    (Persze nem lesz.)

  • mavtelep:
    Kijajófranc az a “Gőgős” ?

  • Ha így kérdezed, akkor Neked ő “Az ismeretlen katona”…DDD

  • Hmmm…+Az ismeretlen katona”, ha már így kérdezed.

  • Pardon, itt valami történt…(((

  • mavtelep
    2016 január 31
    11:00 de.
    Van, vagy volt?
    Valóban ott VOLT a legkorrektebb szakember gárda a háttérben. Most azt sem tudni van-e MSZP.
    Végre el kellene dönteni, hogy szociális, vagy liberális, és aköré felépíteni a pártot. Így hogy sem az egyiket, sem a másikat nem vállalják be, annyi mint ha nem is lennének. Ráadásul annyira elvannak magukban, hogy azt sem vennénk észre, ha megszűnne.

  • Figyelő!

    Tévedsz Vona egyáltalán nem buta,ritkábban nyilatkozik,kevesebb indulattal….mint a többi
    párt vezetői,meg az is biztos,hogy sem a párt sem ő nem antiszemita..(mind a jobb,mind a baloldalon vannak szélsőségesek,mindkettő veszélyes)de persze ettől függetlenül nem kormányzóképesek!
    Egyébként holtversenyben vannak a szocikkal (11-11 %)az össz népesség körében,(a Fidesz vezet)és ez az arány a biztos szavazók
    körében a kormányzó párt javára még magasabb….így semmi esélyük
    a következő választáson,a kisebb (DK.PM stb)pártoknak meg pláne!
    Szerencsére sem a szélsőjobbtól de a szélsőbaltól nem kell tartani,marad az arany középút(a mostani sem hibátlan,)a jelenlegi kormány amelyik többszörösen bebizonyította,hogy a többség érdekeit szolgálja!
    Egyenlőre nincs rivális és a jelenlegi ellenzéket tekintve rövid időn belül nem is lesz!
    Ez van,persze csodák vannak,de nem mindig történnek,na majd az emberek többsége dönt és még odébb van….

  • Egyébként a Jobbik és az MSZP azonos helyen áll,a Tárki,a Medián,a Nézőpont szerint is a FIDESZ magasan vezet(a biztos szavazók körében!),na ezt nem hinném,hogy
    be lehetne hozni a mai ellenzéknek…hacsak nem születik rövid időn belül egy “tökéletes csodapárt”aki nem csak ígérni képes,de ismeri a jelenlegi gazdasági helyzetet,felméri a lehetőségeket és ennek ismeretében kínál végrehajtható programot (na még nem született meg)!

  • Figyelő!

    Szokása szerint már megint össze-vissza beszél!
    Nem tud ugyan semmit arról hogy “mi van otthon” (saját bevallása szerint) de már megint beszél bele a vakvilágba!

    Sokadszorra is azonosítja magát a “magyar néppel” és kijelenti, hogy nem hisznek többé az MSZP-nek, és elegük van a szocik uralmából….- talán magának van elege, anélkül hogy tudná miről beszél, hisz jóasszony maga elhúzott 60 éve! Feltudja fogni? Nem ciki magának ez a folyamatos égés?
    Szerencsétlen kis bevándorló, hát mi a francot tud maga a jelenlegi magyar népről, a jelenlegi “szocik uralmáról”, arról meg pláne, hogy per pillanat van -e a Fidesznél jobb? Hát magának biztosan nincs, miután semmi köze a hazai viszonyokhoz, nem érinti a belekotyogása semmilyen szinten, mert mint tudjuk, a kibicnek semmi sem drága!
    Maga utálhat bárkit – szíve joga, a tudatlan fecsegés még nem főbenjáró bűn – de ne azonosítsa magát senkivel, kivált a magyar néppel, tehát ne is döntse el helyettük, hogy nekik kiből és miből van elegük!
    Ha pedig olyan jónak találja a Fideszt, anélkül hogy lenne összehasonlítási alapja bárkivel,vagy bármely párttal – hát egye haza a fene és élvezze őket egy darabig, de a hazai feltételekkel ám !
    Átlag fizetés, átlag nyugdíj, átlag munka, átlag egészségügyi ellátás, átlag oktatás és átlag lakhatási viszonyok között – és még jó indulatú voltam, mert nem a létminimumot, és nem a közmunkabért javasoltam kipróbálásra!
    Ha ezt legalább egy évig végig élvezi az itthon élő “honfitársaival” együtt, majd megkérdezzük a véleményét!

    Tudja Simicska Lajos nagyvállalkozónak – nemrégiben még Orbán kebelbarátja volt – egy nagyon frappáns benyögése volt néhány éve, nevezetesen hogy “mindenkinek jogában van hülyének lenni” ! Ez így igaz, de még véletlenül sem más / mások rovására! Érthető ?

  • Charlie!
    2016.jan.30.3:05

    Vona Gábor bizony buta – nem is kicsit, nagyon!
    Ami pedig végképp nincs neki az épp a karizma – te tekintheted akár a példaképednek is, de szerinted erre a típusra, erre a habitusra mondjuk, hogy karizmatikus egyéniség? Ugye, hogy nem !
    Egy nagyon gyenge alkat mind megjelenésére nézve, beszéd készség tekintetében, és úgy általában a reakcióit illetően is! Néhányszor próbáltam meghallgatni egyes beszédeit, hát nem tudta lekötni a figyelmemet,nem tudott megragadni – közhelyeket nyomott, semmi egyéni, figyelemreméltó nem hangzott el tőle, ami egy kicsit is közelebb hozta volna, vagy megismertette volna ennek a pártnak a valós elképzeléseit! Jellegtelen, színtelen a hangja, úgy kavarja a levegőt beszéd címén, hogy félórás szöveg után sem tudod mit mondott, mert ha lehúzod róla a nagy piszkos népnemzeti mázat, bizony semmi konkrétum nem marad alatta!
    Néhányszor vendég volt az Olgánál is, hát az kifejezetten rosszul áll neki: mereven nézi a műsorvezetőt, mint aki szájról olvas, rendre nem érti vagy elérti a kérdést, célirányosan nem is tud válaszolni, legalább is sosem tette, tehát joggal gondolhatom, hogy nem megy.

    Ami az “egyetemi végzettségét” illeti – egyetlen életrajzából sem derül ki, hogy mikortól – meddig végezte az egyetemet, azaz mikor kapott diplomát, és ebből akár arra is következtethetek, hogy az ELTE főiskolai karán végezte az egyszakos történelem tanári képzést! (Ez nem szégyen, még mielőtt félre értenéd, csak némileg magyarázza a maszatolást.)
    Ez pedig, mint tudjuk nem azonos az egyetemi végzettséggel, pláne nem a “történésszel”, bár sok töri tanár a jelölt képzés birtokában történészként aposztrofálja magát anélkül, hogy egyetlen kutatást vagy érdemleges publicisztikát feltudna mutatni! A mi alpolgármesterünk pl 18 évesen (épp hogy betöltötte) bekerült az önk.képviselői testületébe,azóta már volt alpolgi, főpolgi, egy alkalommal parl.-i képviselő, szóval minden, aztán menet közben eszükbe jutott, hogy ennek a szegény gyereknek kéne valami kamu diploma, hisz szegény a gimiből épp a képviselői székbe esett, nem volt ideje se rá, hogy előbb a pályaválasztás, iskola aztán a karrier stb stb szóval beíratták a Károlira egyszakos, levelezős töritanár képzésre, és azóta a választási szórólapjain ő a “történész” – hát mit mondjak….!?
    Továbbá, ha figyelembe veszed, hogy Vona életrajzai szerint “csak rövid időt töltött tanítással”, viszont ezt követően volt nyelviskolában oktatásszervező két évig, majd újabb két évig Biztonságtechnikai üzletkötő, végül megint két évet egy szoftver fejlesztő cégnél töltött el! Láthatóan nem sok affinitással bírt a történelem tanítás iránt – márpedig, én úgy gondolom az ember fia nem azért végez el egy egyetemi képzést, hogy aztán messzire hajítva minden mást csináljon! Ezután már bejött a politika, listán bekerült a parlamentbe, és onnantól nincs megélhetési gondja neki se!
    Alapvetően egy (világnézetére tekintettel) kissé éretlen és kiforratlan személyiségnek gondolom.
    Ezt az egész iskolai okfejtést csakis azért írtam ilyen hosszan mert az egyetemi végzettségét döntő érvként vezetted elő – pedig lehet valaki ennek ellenére is alkalmatlan valamire, mint ahogy ennek hiányában is lehet alkalmas személy. De abban igazad van, hogy parlamenti szinten abszolút elvárható lenne a magasabb képzés, tapasztalat,gyakorlat stb

    Szóval többször gondolkodtam rajta,a Jobbik miért ragaszkodik Vonához mint elnökhöz,hisz a legkevésbé figyelemre méltó a bandából,aztán sorra vettem a kínálatot és rájöttem nem lehet véletlen….nézd meg Z.Kárpátit, vagy Novákot róluk mit tudsz mondani? A turul szelleme ott lebeg a fejük felett, de ha már iskola, akkor nekik mi a végzettségük,szakértelmük? Utóbbi még egy begőzölt, balhésztárt is maga mögé utasítana! Vagy Schneider a szociális bizottság élén mihez is ért? Nem ciki ez nektek? Dúró Dóra egy szimpla főiskolai politológusi végzettséggel vezeti az o.gy. kulturális bizottságát! Mezei képviselőként elég lenne, de a kulturális biz.-hoz nem kéne valami magasabb szakértelem, ami a kultúrával szorosabb szimbiózisban leledzik? És nyilván azért őt delegálta a jobbik mert a többieknek még ennyi se nagyon van!?
    Az enyhén debil Zagyva Gyula pl mind képzettségére, mind emberi, viselkedésbeli megnyilvánulására nézve nem volt meredek szerinted az országgyűlésben még akkor is ha mostanság már minden belefér? Ennyire “lejjebb” az életben nem volt az o.gy. színvonala, és bár nem igazán kell félteni a tisztelt házat, ebben a “színvonalban” sajnos a Jobbik élen jár! Az a néhány magasabban képzett kp. sem javít a statisztikátokon, mert az emberiesség elleni megnyilvánulásuk teszi ezt lehetetlenné (Gyöngyösi pl az összeírást javasolta )

    Szóval a Jobbik támogatottságának a növekedése nem volt véletlen – Orbán segédeként Vona és társai megtanulták a demagógia valamennyi fokozatát, és azt mondták, úgy mondták ahogyan azt a “nép” -jórészt vidéken – akarta hallani! A populista,népnemzeti duma,némi erdélyi himnusszal,zsinóros mentével, Trianonnal és zászlólengetéssel bejött…. Van egy sajátos réteg, amely valóban vevő erre, különös ismertető jelük a fejük köré kötött nemzeti szalag, vagy a sokadik sör után az árpádsávos zászló stólaként alkalmazása, többek között! Az a fiatalabb, felsőfokú végzettséggel rendelkező réteg akikre oly büszkék vagytok, nagyon necces!Többnyire főiskoláit most végző, pusztán csak az eszmét ismerő és éltető emberek akik a kivitelezéssel magával már nincsenek tisztában. Amint megismerik a jobbikos Magyar Gárdát (vigyázat, két évig Vona volt az elnöke!) általában elbizonytalanodnak. Könnyen belelkesedő ám hamar ki is józanodó emberek. Aki pedig a radikalizmusa miatt húzott a Jobbikhoz, azt eltántorította Vona Gábor “helyzetfelismerése”! Konkrétan az, hogy a rettenthetetlen igazságbajnok egy ideje rájött,hogy ha tényleg a hatalom közelébe akar kerülni, akkor lényegesen konszolidáltabb képet kell magáról festenie – nem nyerő pusztán azt ostorcsattogtatás! Nos, ekkor jöttek a vizslasimogató cukiság programok, miközben a csizmadobogások, és “cigányfenyítések” azért maradtak!

    És valóban volt egy szerencsétlen vidéki réteg aki a magyar gárdában látta a megmentőt,ám őket nem annyira a haza sorsa izgatta, inkább az eltűnt, ellopott terményei, melynek megmentésére ígéretet kapott, úgy egyébkén tett egyet Budaházy bő gatyájára, csikóskalapjára,vagy Toroczkai szája elé kötött betyárkendőjére!
    Ez egy darabig működött, ám mielőtt végképp célt ért volna, akadt akinek a cukiság nem jött be, volt aki a jobbik ellenére is hiába kereste a terményeit – de leginkább a Jobbik önbeteljesítő jóslata hatott: egyre több negatív hír, adat, és történés vette körül a Jobbikot! Kovács Béla ügye azt hiszem csak hab a tortán, de a sok botrány a bírósági tárgyalásokon, a zászlóégetéssel egybekötött EU-s zászló kihajigálása a parlament ablakán,határon kívüli képviselő leköpdösése, stb
    Vagy mindjárt Orbán értékítélete a Jobbikról: “Önök uraim tele vannak bűnözőkkel…” stb Lassan váltanak az emberek, még nem tudni hova, de már nem egyértelmű a lelkesedésük a Jobbik irányába. Van persze közöttetek is néhány jobb arcú értelmesebb ember – szoktam mondogatni baráti kőrben – de aztán rögvest megkérdezzük egymástól : van, de akkor mit keresnek a Jobbikban?

  • Don Ovuz
    MSzP van, és ha nagyon törekszem az igazságra, akkor azt kell mondanom : fogalmam sincs megszólalnak-e és mit mondanak ?
    De, maradva az igazságnál : ha megszólalnak, megengedi a hatalom
    hogy ez eljusson az emberekhez ? És ha eljut, létezik egyetlen egy ember, aki arra kíváncsi mit mondanak, és nem azzal van elfoglalva , hogy amortizálja őket ? (leginkább politológusok, elemzők, újság írók és egyéb állatfajták, akiknek a reál szféráról fogalmuk sincs )
    Szervusztok, jó napot !

  • Don Ovuz!

    Azt gondolom így, ezért az MSZP-ért nem igazán kár!
    Szerencsétlenségükre az elmúlt hónapok, évek csupa rossz döntést eredményeztek náluk és ez persze nem tőlük függetlenül történt!
    Hiba volt a pökhendi, majd mi megmutatjuk című erőszakos “fiatalítás”, rögtön azután, hogy az “összefogás” nekik (is) erősen tulajdoníthatóan megbukott.Illetve eleve hamvába holt, hiszen egyértelmű volt, hogy abban a formában, olyan előzmények után ahogyan az végül is létrejött, eredménytelen lesz!
    Már Mesterházynál ki voltam akadva, nem tudom, hogy jöttek rá, hogy ő legyen a min.eln. jelölt,kinek volt az ötlete de alapvető hiba volt, ( el is intézte M-t egy életre, pedig kár érte) ám ha a többiek aládolgoznak és teszi mindenki a feladatát, nem tökölődnek nyilvánosan azon, hogy most akkor mi vagy ti vagy együtt vagy ki-kivel, és jujjj ha te itt állsz akkor én ott, mert ha ők is ide ülnek akkor én átülök máshova…. szóval veletek igen de velük nem stb. Ez maga volt az agyrém, és nem tudom ők mit érzékeltek belőle de így kívülről nagyon gáz volt.
    Ám a sikertelen választások után némileg észhez lehetett volna térni,levonni a tanulságot, kiértékelni a történteket, egyszer végre alaposan szembenézni a dolgokkal,megkeresni és meg is nevezni a felelősöket és ha ez megtörtént, komolyan végig gondolva, megtervezni a következő lépéseket! Erre mi történik? Ismét megválasztják elnöknek a legalkalmatlanabbat, Mesterházy hozzá képest érsebész! Tóbiás J. vezénylete alatt nem csoda, hogy semmit nem erősödött a párt, hogy egyre fogyott az ötlet, a levegő, a népszerűség! Őszintén, hát mit vártak tőle?
    És az első hónapok langymelege és stagnálása után nem kellet volna észbe kapniuk, hogy már megint valamit rohadtul elbazseváltunk, vészhelyzet van, mindenki a fedélzetre?
    Ez a párt, a mai MSZP, akinek tagjai és felépítése már “nyomokban sem tartalmaznak” állampárti MSZMP-s beütéseket, – hisz aki még arról mesélhetne, az kevés kivétellel vagy eltávozott vagy rég átfröcskölt a Fideszbe, esetleg visszavonult – nos csak egy kicsit kéne gondolkodniuk ahhoz hogy sikeresek legyenek!
    Tényleg megengedhetik maguknak, hogy a sok év alatt összegyűlt és összeadható tudást tapasztalatot nélkülözzék?
    Tényleg komolyan gondolták, hogy Lendvai,Kovács L, Vitányi Iván, Baráth Etele stb szóval a párt “nagy öregjei nélkül” is eredményesek lehetnek? (sokan átmentek a DK-ba, mert talán látták a reménytelen folyamatokat)Rendben, hogy nem csak őket kell előtérbe helyezni,kellenek az új arcok, fel kell készülni amíg még lehet – de kijelentheti egy huszadrangú kis nyikhaj a pártból aki még semmit az asztalra le nem tett, hogy “ők lépjenek hátrébb,ne akadályozzák párt arcukat válását és különben is mit akarnak itt ezek a nénik meg bácsik….?” És lett valami következménye ennek az ostoba kivagyi bunkóságnak ? Az hogy a baloldal úgy szerepelt a legutóbbi választásokon ahogyan, az többek között a Harangozó féléknek és az őket vájúhoz engedőknek volt köszönhető! Mert Lendvai nem kell, de Harangozóból pl kettő is jöhet, mert az öcsike is ott téblábol, függetlenül attól mit tud, vagy mire alkalmas!

    Amikor a listát összeállították szemmel láthatóan egy céljuk volt – minél több új arcot minél fiatalabb variációban összehozni, kit érdekel honnan jöttek, kicsodák milyen szerepük volt addig a pártban mit tettek le a képletes asztalra. Az a néhány “tapasztaltabb” meg sajnos kiváló visszahúzó erő! Ugyan mit keres ott a szerencsétlen Lukács Zoltán? Nem csak a megszólalásai cikik, de már önmagában a megjelenése is kritikus, hisz lassan eléri a vágási súlyát, és néha azt hiszem nem fogja tudni végig mondani amit akart, mert elfogy a levegője – azért erre, már mint a küllemre is oda kéne figyelni nem? Nekem pl nem csak a tesze – tosza behízott agyú Tállai uram csípi a szememet! A gond ezekkel az emberekkel nem annyira súlyuk, hanem ami ebből következik! Burján Sándor, Gúr Nándor stb épp úgy átadhatta volna a helyét, néhány ciklus nekik is elég kellett,hogy legyen !

    A káder politikát néhány rátermett stratégára kellene bízni, nagyon körültekintően és megfontoltan, a szakpolitikát pedig külön kellene választani, mert nagyon úgy néz ki, hogy minden mindennel összecsúszott!
    De, hogy ne csak a hibákat soroljuk:
    Feljebb valaki említette Gőgős Zoltán nevét – nos ő valóban jó szakembernek tűnik, bár sok lövésem nincs az agráriumhoz, de valahogy ösztönösen érzem, hogy amit mond az helyén való,és hitelesen elő is tudja adni( bizony az egészsége érdekében no meg az összhatás miatt neki is lenne tennivalója)
    Szintén jó szakembernek találom Korózs Lajost is, őt pl kifejezetten szeretem hallgatni, mert abszolút követhető és érthető hogy miről beszél, mit akar mondani hova akar eljutni stb plasztikus fogalmazása, emelt hanghordozása és naprakész adatai nagyban megkönnyítik az eligazodást az adott témában. Tukacs I. szintén érti a szakmáját (pénzügyes) kár hogy kevéssé tudja eladni magát!
    Annak idején amikor fiatalon bekerült a párt képviselői közé, sokat vártam Bárándy Gergelytől – de be kell látnom, hogy bár érti a hivatását, nem töri össze magát!
    Tehát egy ilyen pártnak mint az MSZP is, aki magasról ívelt lefelé, és most úgy tűnik megállóban van, nagyon meg kéne gondolni ki és mit kommunikáljon. Ha már egyszer az értelesebbje és tapasztaltabbja elment önként, vagy “ajánlásra” – és nem sikerült a megfelelő embereket kiválasztva feltölteni a párt képviselői helyeit, akkor legalább most kellene változtatni néhány dolgon!
    Többször gondolkodtam rajta, hogy ha a párt végképp eltűnik a süllyesztőben még idejében ki kellene menteni onnan néhány jobb sorsra érdemes egyént akikért kár lenne, de az is igaz, mindenkinek jogában van felmérni a helyzetét, mi a nyerőbb neki, hol tudna inkább eredményesebb lenni – és aszerint tenni! Végül is ha mindenki elhagyná a pártot kiben még van egy kis szufla és előbbre tudná vinni a dolgokat,maradnának a Heringes Aniták,a Borbélynék, Demeter Márták, és a neve nincs emberkék akik most is ott ülnek, de még a nevüket sem tudjuk, azt meg pláne nem hogyan és miért kerültek oda?
    Kell a húzónév, kell hogy valamivel, valakikkel azonosítani tudják a pártot, aki miatt Rózsi néni, és Károly bácsi is rászavaz és az egyenlőre nem Demeter Márta lesz – noha nagyon szép, de mit tudni róla és a többi névtelen arctalan egyénről? Szépen módszeresen fel kellene építeni őket is ugyanúgy mint Kunhalmit, és onnantól kezdve mindenki azt csinálja amihez ért, és csakis olyan témában szólaljon fel, ami az asztala, még akkor is ha frakcióvezető – Lukács Zoltánnak pl a nyolcrétegű tokájával nem kéne a gyermekszegénységről és éhezésről értekeznie. Míg azt is erősen össze kellett volna hangolniuk, hogy ha már – megszólalnak az elmúlt napok bírói ítéleteivel kapcsolatban, akkor mit is nyilatkozzanak: mert hogy ők mint MSZP egyetértenek a Fidesz elégedetlenségével de tiszteletben tartva a bírói függetlenséget nem óhajtják azt kommentálni, majd kiáll megint Lukács az egyik ház elé, meglehetős ápolatlan külsővel és mint az utca embere elkezdi a nép igazságérzetére való hivatkozást…!
    Őszintén mondom nem sokkal volt különb, mint néhány perccel előtte a Fidesz kidobóembere, alias Német Szilárd!
    Nem elég hitelesnek lenni – annak is kell látszani, csak hogy a klasszikusokat idézzem!

  • Besancon
    2016 február 1
    7:07 de.
    Köszönöm, hogy a gondolataimat szavakba öntötted, és érted, hogy a három mondatos kommentem mit takart. Leírásodhoz sem hozzátenni, sem elvenni nem tudok belőle.

  • Mávtelep!

    Amit a sajtóról meg az elemzői, újságírói triumvirátus hozzáállásról írtál, abban tök igazad van – de ez úgy általában az egész baloldalra igaz! Ezt már jó ideje figyeljük és konstatáljuk, hogy tulajdonképpen a baloldalnak – azon belül az MSZP-nek- már nem is kell jobbos sajtó vagy ellenség! Elintézi azt a mindenkori baloldali “értelmiség”!
    Ennek ellenére miután kevesen vannak, az is szanaszét forgácsolódva – az ellenzék gyakorlatilag tehetetlen!
    Ezzel együtt is azt gondolom ha most átgondolt stratégiával, nagyon határozottan és következetesen mennének előre, és nem egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tennének, sikerülne tartósan befogni a Jobbikot, és visszakerülni oda ahonnan kezdték a zuhanást! Azt hiszem a Jobbikkal egy kissé elszaladt a ló, és már nagyon a hatalomban érezve magukat sok hibát vétettek, és még többet fognak ahogy távolodnak a lehetőségektől! A Jobbik eszméi iránt érdeklődők maximálva vannak, azzal a 18-20 százalékkal amin álltak nemrégiben, nagyjából elérték a plafont, ez a szám ( éppen a szélsőséges és primitív elképzelései miatt )nem növelhető tetemesen! Álságos az Eu-hoz való viszonyuk is, a kettős hozzáállás melyet a valóságban betöltött szerepük,és amelyet a parlamenti kommunikációjuk eredményez előbb utóbb a legvérmesebb jobbikost is elgondolkodtatja!

    Az MSZP ideológiájánál fogva lehet tömegpárt, még akkor is ha most 11 %-on állnak – a Jobbik ugyanezen okoknál fogva nem lehet!

  • Besancon
    ” ha most átgondolt stratégiával, nagyon határozottan és következetese mennének előre “, akkor ennek valami látszata lehetne , igaz ?
    Akkor most lássuk a környezetet, eszközöket, társadalmi csoportokat – akiket fentebb reál szférának neveztem-
    valamint azt, hogy hogyan tudják ezeket az MszP részéről elérni.
    -A választási törvényeket átírták, és át is fogják írni, ha a kormánypártoknak úgy tetszik.
    – Sztrájkjog gyakorlatilag nincs, és bár a kártékony Gaskót lemondatták, továbbra sem lesz.
    – Népszavazás…mitől és miért fél a Fidesz egy vasárnapi nyitva tartásról szóló népszavazástól ?
    Fentiek kifejezetten a baloldal lenullázását célozzák, nem mellékesen a nép arcul köpését, ami szintén fontos szempont.
    Médiája nincs a baloldalnak, de ha lenne is, 1 perc alatt taccsra lehet tenni, amihez tulképp a többi ellenzéki párt is boldoga asszisztál, mert minden mikropártocska az MSzP szidalmazásával hívta fel magára a figyelmet. Mostanában mintha változnának, de azért erre nem kötnék nagyban fogadást.
    És végül az emberek :nyilván nem lehet bekopogtatni a házakba -mint Jehova tanúi -, és szintén nem lehet műv.házakban Szabad Nép félórát tartani.
    Munkahelyeken az MSzP-t emlegetni tilos, mert az politizálás.
    Viszont, kulturális, sport programokat a baloldal nem tud szervezni, mert nincs pénzük.
    (Tanár Úr, (Tanárnő)én igazából nem készültem…)))

  • Ja, még egyet-kettőt !
    Amíg a nagy öregek politizáltak, addig a népség/katonaság ezen
    röhögött és gúnyolódott.
    Most Mesterházy és Tóbiás ” alkalmatlanságáról szól a történet, amit értek : hiszen ezzel a Fidesz “alkalmassága” felértékelődik.
    De nem értek : mert ki és milyen alapon állapította ezt meg ?

  • Besancon, köszönöm, hogy vetted a fáradtságot ilyen hosszú beíráshoz ebben a témában.
    Vonát a tények igazolják. Mennyi a befektetett energia és mi az eredmény. Nem ismerek hasonló szervezetet (talán a hitgyüli) amely ilyen gyorsan, ilyen ellenszélben, és ennyire kevés ráfordítással ekkorára nőtt volna. Lehet hogy Vona nem a legképzettebb, lehet kevésbé jó szónok, lehet hogy lámpalázas a tévében, de a nagy szakértői hátterű MSZP helyett a Jobbik mint párt kap 3 milliárd forintot ciklusonként az államtól. Hogy fájhat ez a kiesett, de szintén nagy koponyákkal teli, lecsúszott SZDSZ-nek hogy a villanyszerelő Zagyva Gyuri, a “macskajancsi” Novák Előd és fiatal neje fújja a “passzátszelet”. A saját sajtónk szintén hengerel, nem sírunk mint a baloldal a sajtószabadságért, hanem megcsináljuk a magunkét, ami olcsó és hiteles.
    Ez eredmény, méghozzá remek és országossá dagadt, hisz működő alapszervezetekben már jobbak vagyunk mint a Fidesz.
    …….
    Két alapvetéshez tartjuk magunkat, akár nevezheted ezt populistának is, hűség az országhoz és a magyaroknak legyen a legjobb Magyarországon. A mostani “néppártosodás” is ide vezethető vissza, az ország kárát szenvedné egy radikális Jobbik kormányra kerülésekor (lásd Haider miatt hogy szívtak a sógorok), arról nem is beszélve, hogy Fideszt váltani fideszes szavazókkal lehet (ahogy az MDF, Kisgazda szavazók is beálltak fideszesnek anno). Orbánt utáló mszp-sek már nálunk vannak, jönnek vidéki kisgazdák, valakinek a “csizmadobogás” tetszik, de a nagy falat a fideszesek viszonylag stabil tömege.
    ……
    A felsorolt negatív események marginálisak, a legfontosabb, hogy vezetőink erkölcsileg feddhetetlenek maradjanak, a legjobban egy tolvaj jobbikos polgármester bűnössége végezné ki a pártot.

  • Jobbik olyan párt, aminek a nevében is bennevan, mit képzel. Hogy jobb minden másnál. Főleg, jobboldalú pártoknál, azaz a Fidesznél.
    Engem, megalakulásuk kezdetétől fogva az piszkált, hogy miért nem csatlakzott a jobboldal egy pártba, miért kell egy második?
    Egyszerűen, a kis kakas jut az eszembe erről. A kis kakas saját dombján akar kukorékolni.
    Vona a párt megalapítója és vezetője, tehát ő.

  • mavtelep!

    Az az igazság,hogy az MSZP alkalmatlanságát az emberek többsége
    állapította meg,nem csak a FIDESZ érvei,(közvélemény kutatás,ismerősök,volt MSZP-sek)és ebbe beletartoznak a volt baloldali szavazók is,meg a kisebb baloldali pártok is akik az MSZP-ből váltak ki!Nincs hiteles, karizmatikus baloldali vezető!
    A Jobbik már elkezdi konkrét érvekkel javaslatokkal,országjárással aláásni a
    jelenlegi kormány hatalmát,míg a baloldaltól csak olcsó rágalmazások,megdönthető vádakra telik…..ne ez bizony kevés!
    Hát még van idő,de aki nyerni akar annak fel kell kötnie a gatyáját és nem várni az utolsó percig a csodára…..

  • Kedves Figyelő, a Jobbiknak a legnagyobb hálával tartozik a Fidesz, van kire, mint megfékezendő szélsőségre mutogatni, a Fideszt középre helyezi a politikai térben. Képzelje ha a Fidesznél csak balra álló pártok lennének, micsoda nácizás kezdődne. Száznál több önkormányzat működik fidesz-jobbik vezetéssel, ne féljen ki van ez találva.

  • Na charlie!
    Ebben van némi igazság,de a lényeg,hogy minden ellenzéki pártból csak haszna származik a FIDESZNEK,de ezt más is kihasználná egyébként!Hát valami “ütőssel” kell próbálkoznia annak aki nyerni akar!Meg ésszel….

  • Kiegészítés:
    A jobbik több olyan önkormányzati választáson győzött,ahol a cigány lakosság volt többségben,ezzel is bizonyítva,hogy nem antiszemita és
    pláne nem rasszista…(amit csak a lumpen elemek állítottak!)ezek atények ITTHON!
    Ezek után elképzelhető,hogy a következő választásokon a FIDESZ.KDNP
    esetleg a Jobbikkal lép szövetségre!Egy olyan jobbikkal, akik nem kirekesztők,nem szélsőségesek,de az internacionálé helyett,talán a magyar himnuszt tartják fontosabbnak….meg az ország érdekeit.
    Persze ha szükség lesz rá…(Az MSZP-vel pedig semmiképp..)
    Na majd elválik,kint meg egyébként felesleges előre izgulni,mi sem szólunk bele a kinti választásokba,mert nem ott élünk!!!!!

  • A Jóistennek mindenkivel célja van.
    A FIDESZ-el és a Jobbikkal az a célja, hogy eltakarítsák az útból a jelenlegi ál-baoldali és ál-demokratius pártokat.
    Ugyanis ezek a legfőbb akadályai egy új , valóban demokratikus és liberális ( nem kimndottan balos ) párt felemelkedésének.
    Bármilyen kis kezdeményezés alakul ki a demokratkus oldalon , ezek azonnal rászállnak és megfojtják.
    Ha a csodával határos módon ( és természetesen a Parlamenten kívül ) mégis létrejön egy ilyen párt , tarolni fog.
    Végre a “csendes 40 %” tudni fogja hová adni a voksát , a jelenlegi “balos” pártok illetve a mostani kurzus kijózanodottjaival egyetemben.
    De ez megintcsak nem fog létrejönni , mert a mai Magyarországon már nem lehet demokratikus módon választást nyerni.

    / Részletek az AN egyes tanulmányaiból,Bartus Laci tollából /

  • Geyza
    Bartus Laci bátran harcol a komcsik ellen New Yorkból, de még engem, a 12. alabárdost is kitiltott a lapjából, ha rá mertem világítani a mai, magyar hétköznapokra .
    Szóval ez így nem jó…)))
    Szervusztok, jó napot !

  • 2016.febr.1.4:15

    Na,kedves Marcsi az utolsó mondatodra jól figyelj, és tartsd szem előtt!

    Vagyunk ugyanis egy páran akik valóban úgy gondoljuk,hogy mindenki oda szavazzon és csakis oda, ahol él – ahol döntésének következményeit minden szempontból viselni köteles!

  • Charlie!

    Igen, jól mondod, ki van ez találva – ezzel ugyanis azt sugallod,sőt erősen célzol rá, hogy egyfajta “összedolgozás” történik a Fidesz és fiók pártja a Jobbik között!
    Nyilvánvaló, hogy mindennek ára van, a Jobbik bármit elvisel a Fidesztől,konkrétan Orbántól, a várt és remélt hatalmi morzsák fejében!

    Mondd már micsoda megalkuvás és sunyiság kellett ahhoz a Jobbik részéről, hogy egy hang nélkül eltűrje az Orbánnak nemrégiben a parlamentben egy Jobbikos képviselőhöz intézett válaszát (talán épp Vona volt a kérdező) melyben kijelentette “…Önök uraim,tele vannak bűnözőkkel….” a tiráda tovább is tartott, a párt viselt dolgaira utalgatva de az idézett mondatrész mindent vitt! A kamera közeliben hozta a jobbikos képviselők arcát: zavart vigyorgás,heherészés, tanácstalan pislogás – ám egyetlen őszintén felháborodott arcot vagy reakciót nem láttam!
    Akkor, ott a helyszínen, sem azóta semmiféle fórumon sajtótájékoztatón, közleményben nem hangzott el semmiféle visszautasítás,vagy akár konkrétumok kérése a párt elnök részéről !
    Azt gondolom ez azért nem semmi,ilyet senki nem mondhat a nagy nyilvánosság előtt, hacsak nincs erre minden kétséget kizáró bizonyítéka!
    Ez a kijelentés túl megy azon, hogy ki mit,hogy gondol, ki miben téved, kinek miben van igaza stb szóval az általános “egyetnemértés” az más kategória. Itt konkrét becsületsértésre alkalmas rágalom hangzott el, a magyar parlament kellős közepén, és ezt minden jóérzésű ember úgy gondolná,hogy nem szabad annyiban hagyni, mint ahogy nem is hagyná annyiban egy valamit is magára adó formáció – kivéve a Jobbik!

    Miért is? Erre lehet több oka is, konkrétan itt van mindjárt kettő: 1. pontosan tudják, hogy Orbánnak igaza van, bár nem tudják valójában mennyit tudhat – ezért nyilvánosan nem is feszegetik,zavart vigyorgással próbálják viccre venni a dolgot! 2. Bár a dologban sok igazság van, a Jobbik mégis elnézi a min.elnöknek, -magyarul az fát vághat a hátukon – hiszen rég lezsírozott megegyezés alapján mi oda mondogatunk, ti is oda mondogattok ( ez most egy kissé erősebbre sikeredett)időnként egy kissé hajbakapunk, hiszen mégis csak ellenzék volnánk vagy mifene, de azért érik a helyzet, a Jobbik pedig farok felcsapva lohol és ugrál a kialkudott hatalmi koncért! Magyarul a bokszzsákot alakítjátok Orbán bábszínházában!

    Erre utal a többszöri megjegyzésed egy majdani koalícióról,(ezért írtam feljebb, hogy álmodik a nyomor) hisz kétségeink sincsenek, hogy mindig ott teremtek,ha Orbánékat ki kell segíteni némi kis szavazatocskával stb de gondolom számoltok vele, hogy Orbán az ellenségein kívül csak a “szövetségeseivel” szokott mocskosabbul elbánni!
    Azt írod, “…legjobban egy tolvaj Jobbikos polgármester végezné ki a pártot…” – biztos vagy benne, hogy nincs /nincsenek ilyenek? Nem lehet, hogy Orbán beszólása többek között erre is utalt?

    Az már csak hab a tortán, hogy bagoly mondja….. !

  • Besancon!

    Igy igaz,az itthoni többség számít,nem amit kintről prédikálnak…
    Misem szólunk bele a kanadai választásokba,mert nem ott élünk és
    nem ismerjük közelről a pártokat!
    Ilyen egyszerű!

  • Amúgy csak megjegyezném,hogy talán számolni tudni kellene annak aki
    egy cikkben számokra hivatkozva állít valamit….
    Ha egy statisztikában,közvélemény kutatásban az első párt (a jelenlegi kormánypárt!)után két másik párt azonos %-on áll,akkor ugyan mire alapozzák,hogy a kintieknek szimpatikus párt vezet?
    Ja,hogy a Jobbiktól félnek?Minek,nincsenek itthon az “üldözöttek”,meg ugye az MSZP-nek olyan múltja van,hogy innen már
    nagyon valószínűtlenné válik a győzelem,a másiknak még nincs sötét
    múltja és a magyarságot próbálja képviselni,netán programot is ajánlani!
    Na tök égő a számtan…a félelem,meg nevetséges!

  • Besancon!

    Figyelő nem elhúzott,neki nyomos oka volt elmenni,nem úgy mint sok “ál üldözöttnek”..(provokátor,hazug,gyűlölködő).és legalább annyira magyar sokak szemében, mint
    a kintiek többsége,meg a még itthon maradottak egy része….akik nem képesek beilleszkedni,alkalmazkodni és sokan uralkodni is szeretnének (vallási,politikai,gazdasági alapon…)a többségen!
    Hát ez régen sem mindig sikerült,de ma még kevésbé,tudomásul kellene
    venni!

  • MArcsi azt mondtad felljebb hogy most már jobb dolgod is van minthogy itten írogassál..
    ( PEdig már úgy örültem)

  • mavtelep:
    Háát..a Laci már csak ilyen.
    Mit lehessen tenni ?

  • Geyza!

    VALÓBAN AZT MONDTAM,DE JÓVAL RÉGEBBEN,NEM MA…(KÖZBEN TE NEM VOLTÁL MAGADNÁL…)
    EGYÉBKÉNT MA IS JOBB DOLGOM VAN,ILLETVE SZÓRAKOZÁSOM,MEG EGYÉBKÉNT NEM NEKED ÍRTAM……NE ERÖLKÖDJ(AZ ÉRTELMEZÉSSEL HADILÁBON VAGY
    KISSÉ…..A TÉNYEKKEL,A JOGOS KRITIKÁVAL MEG SZINTÉN,DE AZ UTÓBBIVAL NEM VAGY EGYEDÜL!!)
    NA PÁ!

  • Az MSZP nem érdemli meg hogy, újra a hatalom közelébe kerüljön, mert amikor a beképzelt és hatalom ittas miniszterelnökük azt az ominózus igazság vagy hazugság beszédét kiszivárogtatta egy hatalma csúcsán levő pártot kimagyarázhatatlanul kompromitált, ők ahelyett hogy, akkor önkritikát színlelve félrerakták volna, amivel újabb szimpatizánsokat szerezhettek volna, öngyilkos módon tovább próbálták a megtépázott mundér és az őket elkápráztató Gyurcsány becsületét védeni, ami hatalmas politikai dilettantizmusra vall! Ha akkor ezt a bátor lépést meg merték volna tenni, akkor most az MSZP nem a sebeit nyalogatná, hanem 80 %-os támogatottsággal bársony székből vidáman kormányozhatna, aki ilyen hatalmas baklövést meggondolatlanul elkövet, az megérdemli hogy 100 évig okuljon belőle! Sajnos!

  • Elnézést, hogy véleményt nyilvánitottam a magyarországi pártokról.
    Így igaz, hogy a külföldi választáshoz sem szólhat hozzá egy magyar. Én nem is a választáshoz szóltam viszont, hanem egy külső véleményt írtam a Jobbikról.

  • A Jobbik már annyira cuki hogy akár a Kék Osztriga nevű bárban is felléphetnének!

  • Nagyokosocska Baláska :
    Megnyugtatlak az Öszödi Beszédet tanítani fogják a középiskolákban pár évtized múlva , amikor már senki nem fog emlékezni RÁTOK ! Vagy ha igen, csak mint roszz álomra.

  • Kis hír : 02.02-re összehívta az MSzP-s alelnök a Mezőgazd.Bizottság Ellenőrző Albizottságát.
    Az ülés meghiúsult, mert a kormánypárt tagjai nem jelentek meg.
    Tessenek mindenkinek levonni a következtetéseket !.)))
    Szervusztok,jó napot !

  • Nagy Balázs teljesen igaza van…..nem kellene feleslegesen erőlködni,csak ők tehetnek arról,hogy ilyen mélyen vannak.
    Ami pedig mavtelep hozzászólását illeti,az MSZP többször és fontos
    az egész országot érintő fontos ügyben(pld.migráns…) nem ment el szavazni,vagy tartózkodott,esetleg szerencsétlenül vádaskodott így előfordulhat,hogy a kormánypárt sem “ért rá éppen”,talán nem is volt olyan fontos!!!

  • Marcsi
    Neked a magyar föld nem fontos ???

  • mavtelep

    De fontos,mint sok más is…nehéz igazságot tenni,meg sajnos egyéb személyes és ennél fontosabb problémáim vannak,(betegség…).de sem Te sem én nem
    váltjuk meg a világot….csak véleményt írhatunk és reménykedhetünk,hogy talán jobbá válik…!Most nem tudok és akarok
    belemélyedni és vitatkozni,csak bizakodom az emberek érdekében,nem pártok függvényében!!!!!
    Üdvözlettel marcsi

  • marcsi:
    Te nem jobbá hanem jobberrá akarod tenni a Világot.

  • Marcsi
    Örülök, hogy újra találkozunk és nem változtunk meg…)))

  • Kedves Marcsi!
    febr.02.1:52

    Ne nevettess már – tudom, hogy vicces nő vagy, de azért tartsunk már egy kis formát!

    Ugye nem gondoltad komolyan, hogy veled fogom megbeszélni, te meg velem, hogy Figyelő miért húzott el?
    Te talán ott voltál a zsebében? Vagy milyen apropóból vállaltad fel Figyelő folyamatos mentorálását?
    Úgy viselkedsz kedves Marcsi mit egy tömbmegbízott,vagy utcabizalmi, de legalábbis mint egy kapuügyeletes – gondolom a házmestert már egy kicsit unod, pedig van benne valami!
    Te pontosan tudod mindenkiről, hogy ki az “ál-menekült”,és ki hol él!? Ha valaki nem azt fújja amit te hallani szeretnél az külföldön élő hazaáruló – ha meg a véleménye véletlenül találkozik a tiéddel, akkor az nagy magyar, függetlenül attól, hogy 60 éve lila gőze sincs a hazai viszonyokról, hisz aki életvitelszerűen nem itt él, az tök mindegy, hogy “megpróbál tájékozódni” ill. időnként két hétre hazalátogat – ha az elmúlt nem akármilyen 60 évet nem itt élte meg,annak valójában nem sok fogalma van bármiről is, kivéve ha napi szinten tartja rajta az ujját az ország ütőerén, és úgy egyébként rendkívüli intelligenciával bír! De 60 év, az akkor is 60 év!
    Na meg persze az sem mindegy, hogy fiatalon,avagy idősebb korban hagyja el valaki a hazáját, és telepedik le máshol.

    Visszatérve az eredeti témához, abszolút nem érdekel,hogy Figyelő miért ment el,de miután valamennyi oldalon valamennyi cikkel kapcsolatosan elővezeti az őt ért sérelmet, függetlenül az aktuális témától nem tud és nem is akar másra koncentrálni – ha van rá alkalom, ha nincs ezzel terheli az oldalakat, így aztán minden jóindulat ellenére sem tud igazán szimpátiát ébreszteni magán történéseivel szemben.
    Ennek nyilvánvalóan egyik oka lehet, hogy meglehetősen önkényesen kezeli a maga választotta egyetlen témát, na meg a valós tényeket! Nyilván ő tudja az igazat, hogy valójában miért is “kellett elmennie az országból” – ezt még soha le nem írta – azt viszont rendre elmeséli, hogy ő valójában nem akart,idős hozzátartozóira tekintettel,de a vőlegénye kérésének ill. zsarolásának engedett!
    Nem kitaláltam – ő maga írta le nem egyszer nem is kétszer!

    Láthatóan majdnem mindegy tehát, de azt erősen visszautasítom, hogy bárki “magyarságát” Te mint mindenek tudója ismerője szembe állítsad Figyelő sunyi “mártírságával”!
    Senki nem kérte, nem kötelezte a színvallásra – megtehette volna,hogy egy szót sem ír a saját sorsáról, sokan vagyunk itt, és úgy általában nem tudjuk kinek mi a háttere, még csak közünk sincs hozzá!
    De, ha már – akkor figyeljen oda, és vagy az igazat(nem kell minden részletre kitérnie) vagy semmit!
    Én leginkább a semmit javasolnám !
    Igyekeztem nagyon világosan fogalmazni,nem nehéz értelmezni ezért aztán megkérlek ha lehet nem magyarázd félre!

  • marcsinak beszéhetsz.
    A minap tényleg udvariasan megpróbáltam neki elmagyarázni mi a helyzet a már nem-is-tudom mivel kapcsolatban, a válasz valami odanemillő sértődött “kikérem magamnak” szerű kétsoros rasszista-ízű vakkantás volt,aminek semmi köze nem volt a témához.
    Valszeg fel sem fogta hogy mit írtam neki.

  • Char Lee-nek,
    (Tolvaj polgármester? Van itt ennél czifrább is..)

    http://bendeguz.info/news.php?extend.609

  • Eszembe jutott:
    Izrael modern-kori történelmét írtam le ennek a Marcsinak tényleg szépen és udvariasan.
    Mert szokásához híven valami Kurucinfos szagú blődséget nyomott ide be ezzel kapcsolatban.
    A reagálását feljebb , “2016 Február 3 4:07 du alatt “vázoltam.

  • Geyza 4:o7
    Ha elfordultál a PoliDilin, akkor tudod, hogy falra a borsó…)))
    Szervusztok, jó napot !

  • Geyza!

    Ha lehet nekem ne magyarázz,pláne,ha nem vagy képben!!!
    A legfrissebb itthoni internetes hiteles felmérés(közvéleménykutatás szerint) meg a HVG adati alapján is,akik ugye erősen baloldaliak…
    a következő a helyzet:
    Pártok %-a a választani tudók a biztos szavazók körében

    Fidesz 50 53 (%)
    Jobbik 20 19
    Mszp 13 15
    LMP 3 3
    DK 6 4
    (több kicsi párt 1-2%)
    de van egy új

    a kétfarkú kutya
    párt 1 0 (egyenlőre…)
    az utóbbi kissé komikusnak tűnik,de kell egy kis humor…..
    lehet,hogy még “addig ” utolérik a DK-t elvégre 2 farkuk van.

    Különben a fenti adatok 2016.januáriak!
    Egyébként maga a baloldal aggódik emiatt a legjobban és nem
    alaptalanul (az utca embere,meg több baloldali ismerősön is,
    akikkel egyébként jó viszonyt ápolok,mert tudják,hogy nem
    vagyok se náci,se fasiszta,se rasszista (jobboldali
    beállítottságom ellenére sem),mivel rendelkeznek némi ön-
    kritikával,hol rontották el….?.
    Na ez ezen a fórumon nem mondható el!

  • A táblázat kicsit félreérthető,(nem úgy sikerült ahogy szeretném)de az értelmesebbek talán felfogják az első szám a választani tudok,jogosultak, a második pedig a biztos szavazók %-át mutatja!

  • Egyébként igaz a mondás “sokat akar a szarka….de nem bírja a farka” nem csak erő nincs,de ész sem egyenlőre….hát majd elválik!

  • Geyza!

    történelmet sokféleképp lehet írni,magyarázni ritkán sikerül,hogy
    csak tények alapján és nem pártosan….régen is igaz volt és napjainkban is az,de vannak bizonyítható tények!!!.
    Én minden népet,vallást tisztelek egészen addig,amíg ok nélkül nem írtják egymást (vallási,gazdasági okok..)és nem akarnak uralkodni mások felett!

  • Marcsi:
    Történemet is meg népszerűségi listát is lehet legalább háromféleképpen magyarázni :
    Lehet náci-módra (Te és elvbarátaid szája-íze szerint )
    lehet szélsőbalos módon ( olyanokat nem ismerek, nem tépik magukat mindenhol)
    lehet (nem utolsósórban) normálisan , valósághűen is.
    De ezt neked nem fogom kifejteni mert te csak egy szimpla (és meglehetősen buta ) szélsőjobbos vagy. Mit érdekel engem az , amit nap mint nap itt el szajkózol ? Minek jársz egyáltalán egy liberális lapra ? Nem veszed észre hogy már mindenkinek büdös vagy ?

  • Geyza!

    Látod ez a baj,már arra sem emlékszel,hogy mit próbáltál magyarázni
    (febr.3-i hozzászólásod)csak a válaszomon akadtál ki…természetesen semmit nem értek…nácizás stb.
    Na ez nem jó senkinek,meg egyikünk sem váltja meg a világot,a
    gyűlölködésnek,sértegetésnek sincs értelme,de ha ok nélkül próbálnak belém taposni attól én is jogosan kapom fel a vizet!
    Nem mindig érek rá,most például TV-t nézek majd lefekszem,mert itthon nagy időjárási fronthelyzet van,ami engem mindig sajnos
    megvisel,mint több barátomat is.

  • Geyza!
    Reménytelen eset vagy,ezt most ismét bebizonyítottad,se stílusod,se eszed,se önkritikád.
    Nem tudom mit szólnál ga az örökös nácizásodra azt válaszolnám,hogy
    te meg egy hülye elborult agyú,gyűlölködő zsidó vagy,aki a sajátjainak is csak árt…na ezt csak gondoltam!Nem az a baj,hogy
    zsidó vagy,hanem az,hogy legalább annyira elítélendő(sötét,jellemtelen)mint a nácik voltak.
    Na el lehet szakadni,szerencse,hogy a zsidók többsége értelmes,normális legalábbis itthon,te meg jó messze vagy…….
    A te megszólítást szándékosan írtam kisbetűvel…..
    Örjöngj csak tovább,ha jólesik!

  • Azon is elgondolkodtam,ha a holokauszt tagadást bünteti a törvény
    (egyébként nagyon helyesen!)akkor az ok nélküli jogtalan nácizást,antiszemitázást miért nem?Talán így lenne igazságos!

    Nem kell válaszolni!!!

  • Hát..reméltem is hogy ezt mondod Marcsi !

  • Drágajó kollegák:
    Majd olvassátok és értelmezzétek amit Marcsi kollegina jegyzett itt be a következő időpontban:

    2016 január 31
    1:21 du.

    Ebben azt fejtegeti ez az idióta jóasszny hogy a Vona féle “népizenekar” nem antiszemita.

    Ezértaztán a mi Marcsink sem az.

    A fennti bejegyzésében is csak azért irta azt amit írt rólam , mert erős felindulásba hoztam őtet 😀 😀

  • Örülök,hogy Geyza ilyen jó messze van,de sajnálom,hogy az “ő állapotával” írt baromságokon mások nem botránkoznak meg……
    engem nem tud felidegesíteni,nincs azon a szinten……csak röhögni tudok rajta….
    Érvek helyett csak szajkózza asértésnek szánt hülyeségeit……
    másra nem képes…..meg egyébként sem számít senkinek mit hablatyol
    össze!
    Na pá!

  • Marcsi:
    ” Közelebb van a távolihoz az OTT mint a közelebbihez az ITT ”

    / Idéztem, na honnan is ? /

  • Hm..
    Kiváncsi lennék, hogy melyikőtök lakik családi házban, és melyikőtök a másodikon..
    😀 😀 😀

  • Falusikám:
    Én jégkunyhóban lakom.
    Itt olyan nagy a hideg , hogy kampósszöget verünk beléje.
    Arra akasszuk a medvebundát.

  • Geyza
    2016 február 5
    4:47 du.
    Nü, akkó’ nálad rendesen ül, hogy ” Bife-befagyott a tó, vörös a nap, halihó, didereg az eszkimó. Mégsincs kedve korcsolyázni, volna inkább falra mászni, de a kunyhó fala sík: ha felmászik, leesik..”
    (Fricibácsi..”

  • Kiről is szól itt a vita ??? :::
    MDP(Magyar Dolgozók Pártja) — MSZMP(Magyar Szocialista Munkáspárt)—Munkáspárt és MSZP.
    Rövid élettörténet ( a pártok életéből vett IDÉZETEK-kel mivel az idézetek itt közkedveltek)
    Ezzel az előtörténettel kell együttélniük ::::
    … A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) sztálinista irányvonalat követő kommunista párt volt Magyarországon 1948 és 1956 között, amely 1948. június 12-én alakult a Szociáldemokrata Párt (SZDP) erőszakos felszámolásával és a Magyar Kommunista Párt-ba történő beolvasztásával. Az egyesülés a kommunisták dominanciájának platformján jött létre és megszüntette az SZDP-t…
    … A Magyar Dolgozók Pártja az 1956-os forradalom idején átalakult (1956. november 2.), és Magyar Szocialista Munkáspárt néven működött tovább, 1957-től Kádár János vezetésével….
    … A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) marxista–leninista párt volt, mely a Szovjetúnió támogatásával és felügyeletével kizárólagosan gyakorolta Magyarországon a hatalmat 1956 novembere és 1989 októbere között. A magyarországi rendszerváltás során nem szűnt meg teljesen, csak átalakult, pontosabban két részre szakadt: a keményvonalasok megalakították a Munkáspártot, míg a demokratizálódás folyamatát támogatók a Magyar Szocialista Pártot (MSZP), ez utóbbi a párt jogutódja….
    … A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) 1990 óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) utolsó kongresszusán, annak jogutódjaként….
    … Az MSZP-be nem belépők 1989. december közepén folytatták az MSZMP XIV. kongresszusát, és Thürmer Gyulát választották a párt elnökévé. A Központi Bizottságban tag lett a korábbi párt két politikusa, Grósz Károly és Berecz János is. Az MSZMP 3,68%-os eredményével nem jutott be az új országgyűlésbe….
    …A két párt közül a Magyar Szocialista Párt örökölte az állampárt vagyonát, míg a Munkáspárt vitte tovább az ideológiát. Erre utal a korabeli vicc, hogy az „MSZP-nek jutott a tőke, a Munkáspártnak pedig Marx”….
    Persze fenti pártoknak közük van ezek kialakításához: „ Átlag fizetés, átlag nyugdíj, átlag munka, átlag egészségügyi ellátás, átlag oktatás és átlag lakhatási viszonyok…” évtizedeken keresztül alakították.

    Tehát az MSZP :::: A JOGUTÓDPÁRT !!!

  • Tótkám :
    Sakkor mivan ?
    A rendszerváltás a társadalmi megbékélés jegyében történt , az MSzMP átadta a hatalmat.
    Most akkor mit akarnak maguk ? Vérfürdőket vagy mit ??!

  • “Az igazság mindig kiderül,míg a hazugság megsemmisül”
    csak idő kérdése,de törvényszerű,akkor is ha sokaknak ez
    nem tetszik!
    Egyébként a téma szerintem kicsontozva……értetlen,makacs és
    tájékozatlan emberekkel időpocsékolás vitatkozni.

  • Marcsi:
    Hogyneeee…Most is szépen kiderült milyen módszerrel lopták el azokat az Úniós pénzeket, melyeket a közoktatásra szívott ki a Kormány Brüsszelből.

  • Na,hogy Geyza honnan idézett ….(mellékes,de ő biztosan tudja….meg én is…) és teljesen mindegy, a lényegen nem változtat!!!én meg szintén idéztem,de úgysem tud válaszolni,meg nem is várom el ezt tőle!

  • Kedves Uram : Sakkor mivan? Ez felér azzal a válasszal amit Horn Gyula válaszolt a pufajkás kérdésre : Na és ?
    Ez kb. azt jelenti amit már sokan elmondtak itt.Tehát az Önök oldalának mindent meglehet tenni,mert naés?,ilyen múlt nem számít a saját szemükben.
    Nézze meg,hogy folyamatos átvedléssel honnan alakult ki az MSZP ! Az előéletből is látszik, hogy a vérfürdőt mindig ez a vonal csinálta-legutoljára 2006-ban.
    Az MSZP-ben benne van az Mdp-től kezdve minden lelkület,azért ilyenek,ezek bármikor visszafelé is tudnak alakulni ha hatalmi helyzetük,meg a politikai érdekük,politikai befolyásolásuk( külföldről) úgy kívánja.Ezt a kérdést valaki itt már egyszer elsütötte,de a vérfürdőt nem mi akarjuk.Az ilyen provokáló kérdésekkel is csak sugalni akarják,hogy ez az oldal az aki mindenáron vérfürdőt akar.De itt erre utaló fél mondat sem volt.Ez olyan mint a folyamatos nácízás: -gondolván-minél többször elhangzik annál inkább igazolódik,hogy : tényleg ezek nácik és ezt így el fogja mindenki hinni.
    Az a fejlődési folyamat amin ők átmentek az megmutatja kik ők és valójában mire lehet számítani tőlük.
    IGEN: Az MSZMP átadta a hatalmat úgy hogy a háttérben mindent ő tartott kézben,mert minden hatalmi ág hátterében ott volt. Az új gárdának nem voltak meg az emberek a különféle posztokra,így gyakorlatilag a régiek irányítottak mindent.
    A társadalmi megbékélés a politikai elit között lehetett meg a köznép azt sem tudta mi zajlik,Őket a jobb élettel meg azzal hülyítették,hogy néhány év múlva utol érjük a nyugatot életszínvonal,bér stb. területen,elhitte és mindent megszavazott,meg belelkesült mindenre.Amikor rájött,hogy ez nem jött be akkor gyorsan visszaszavazta a régi gárdát ,mert mondván azokat legalább ismerjük és az előző rendszerben mindent milyen jól csináltak és azt hitték ,hogy a Kádár rendszer “nyugalmát , biztos életszínvonalát” is visszahozzák.Hát ez sem jött be.
    Hát ezek miatt kell aztán várni vissza az MSZP-t.
    Nagytiszteleti Üdvözlettel.

  • Geyza!

    Az oktatásról egy másik cikk szól….nem ez!
    Egyébként kicsit jobban képben vagyok abban a témában,mint te,aki
    kintről osztod az “észt”(????),nem vagy azon a szinten,hogy erről
    értekezzünk!

  • Marcsi:
    Én nem akarnék veled értekezni , az ” értekezés ” szó némi ÉRTELMET feltételez oyan meg neked nincs.

    Csak nem te is a KLIK zabhegyezői közé tartozol ?
    Épp most hallottam hogy elsinkófálták a gázszámlát is az iskoláktól :
    http://index.hu/belfold/2015/07/31/masfel_milliardos_gazszamlat_nem_fizetett_ki_a_klik/

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.