Érdekmagyar fenyegetés

2015 augusztus 28 5:22 de.9 hozzászólás

Nágó Zsuzsát erdélyi érdekmagyarok megfenyegették, hogy be ne merje tenni Székelyföldre a lábát, mert elégetik. Mi is a bűne? Semmi más, csak felismerte Orbánék aljas manipulációit, és ezek következtében úgy döntött, köszöni, de nem kér a magyar állampolgárságból, és visszaadja azt.Nos, dédelgetett erdélyi kettőseink már csak ilyenek. Jól érzékelhető odaát is az orbáni megosztás és a sikeres agymosás. Persze, ezek az agyonmagyarok is csak hátulról bátrak. Gratulálok Nágó Zsuzsának, hogy volt mersze – és gerince – ezt meglépni. Ráadásul kimondta azt, mit az egész magyar állampolgársági bohóctréfa mögött állt:
„A 2005-ös népszavazás után, később az Orbán-kormány ajándékként adta az állampolgárságot, de cserébe szavazóbázist reméltek.”.
Szívás. Ha ezt már a megajándékozottak is látják, akkor nagy a baj, repedezik a máz – habár az kétségtelenül vastag – Orbán orcáján!
Az meg csak hab a tortán, hogy amíg az ajándék állampolgárságot gyorsított eljárásban, napok alatt megkapták a nemzettestvérek, addig arról lemondani három hónapba kerül. Értem én, ez idő alatt éppen elég nyomást lehet gyakorolni a renegátra, esetleg ennek hatására visszavonja. És, ha nem? Lehet, hogy attól még ember marad, ahogy Nágó Zsuzsa is?

„Megfenyegették az erdélyi magyar lányt, amikor úgy döntött, visszaadja magyar állampolgárságát. Mégsem bánta meg. Nágó Zsuzsa most a Keletinél önkénteskedik, de hamarosan visszatér Törökországba, ahol az egyik legnagyobb menekülttáborban fog segíteni.

Nágó Zsuzsa bement a londoni magyar nagykövetségre májusban és az ottani ügyintézőtől azt kérte, hadd „adhassa le” magyar állampolgárságát. Azért akart megválni a határon túli magyarként kapott okmányoktól, hogy így tiltakozzon” a magyar kormány xenofóbiája ellen”.

“Azt mondták, a procedúra három hónap alatt zajlik le és a Köztársasági Elnöki Hivatalban intézik. Úgy tudom, rajtam kívül egy ember volt, aki megvált a magyar állampolgárságától és neki egy évbe került elintéznie ezt” – meséli.

Nago-Zsuzsa-2

Zsuzsával a Keleti pályaudvaron találkoztam, véletlenül. Az elmúlt napokban annak az önkéntes csoportnak segédkezett, amely minden nap főtt ételt készít a tranzitzónában várakozó menekülteknek. A következő napokban visszautazik Törökországba, a Suruc városa melletti menekülttáborba, ahol még mindig több tízezer szír és kurd ember várja, hogy visszatérhessen otthonába. Az állampolgárságáról azt mondja, az ő identitásában nem határoz meg semmit egy útlevél és a papírok.
“Ahogy mi, erdélyiek kaptuk a magyar állampolgárságot, ahhoz nekem nem fűződik semmilyen érzelem. A 2005-ös népszavazás után, később az Orbán-kormány ajándékként adta az állampolgárságot, de cserébe szavazóbázist reméltek.”

A magyar állampolgársággal járó praktikus előnyöket ő maga is kihasználta, például mikor utazott. Ezért sem tartotta erkölcsösnek megtartani azt.
“Ha én ennyire elítélem a magyar kormány álláspontját, nem helyes, hogy kihasználom az általuk adott állampolgárságot, és nem találtam erősebb módot, hogy tiltakozzak. Még úgy is, hogy tudom, a kormány nem egyenlő a magyarsággal. Én magam elsősorban ember vagyok, utána székely, magyar, talán román is. Ha az, hogy magyar vagyok, azt kell, hogy jelentse, hogy nem lehetek ember, mert a magyarságom fontosabb annál, hogy segítsek valakin, akkor inkább erről mondok le. Ennek a kettőnek nem szabadna ellentétben állnia.”

A Zsuzsáról szóló cikkek után rengetegen vették fel vele a kapcsolatot.
“Erdélyben borzasztó nacionalisták az emberek. Sokan semmit sem tudnak a menekült-kérdésről, csak látták a címeket: „Az erdélyi lány lemondott az állampolgárságáról”. Innentől kezdve a néhány támogató üzenet mellett rengeteg szörnyű dolgot is írtak. Arra számítottam, hogy sokan elítélnek Erdélyben, arra azonban nem számítottam, hogy kapok lincseléses fenyegetést. Azzal fenyegettek, hogy megkeresik a családomat, hogy ne merjem Székelyföldre betenni a lábam, mert elégetnek.”

Ennek ellenére nem fél hazamenni. Azt mondja, a fenyegető üzenetek arctalanok, olyanok írták, akik sosem bújnának ki az internetes inkognitóból. Mindemellett meggyőződése, hogy volt értelme a szokatlan demonstrációjának. Több olyan emberrel is vitatkozhatott, akik tiszteletben tartották az álláspontját és Zsuzsa elmondhatta nekik, kik azok a menekült emberek, akik ezekben a napokban is keresztülözönlenek az országon és milyen sorsuk lett volna a lerombolt otthonukban.”
Hir24

9 hozzászólás

  • Na ez valami!
    Nem egy ilyen erősgerincű, ráadásul nő kelelne hasonló. Egészen biztos, hogy miután majd egyre ismertebbé válik, a Keleti környékén majd megkeresik a fajmagyarok, hogy mielöbb elüzzék innen. Nekem az a megnyilatkozása tetszett, hogy nincsen képe kihasználni a magyar útlevél előnyeit.Most már nincsen szerintem semmi ilyesmiről szó hiszen a románnal is tud akadálytalanul utazni.Ami a munkáját illeti arra csupán csak egy szót találok: mindenképpen nemes és követendő. Ám sokan ennek az ellenkezőjét mondják. Tény, hogy bizonyos körök minél nagyobb káoszt akarnak csinálni a menekültáradattal. Ennek elejét kéne venni, hogy ez tovább folytatódjon. Egyfelől az ISIS és a velük szövetséges terrorbandák malmára hajtják a vizet, másrészt a 21. század elején az ilyen bánásmód amiben a menekülteket részesítik embertelen. Nem vagyok arab pártoló, én pusztán az embereket sajnálom. Mi aztán pontosan tudjuk mit jelent az hogy valaki üldözött és állandó veszélynek van kitéve vallási vagy etnikai hovatartozása miatt. De hagy szóljak egy párt szót Izraelről is itten. Talán vannak akik nem tudják de Izrael befogadó ország. Naponta tömegével érkeznek a sivatagon keresztül dél szudániak vagy eritreaiak illetve mások. Nyolcvanezerre tehető a számuk. Megkérdezném az európai illetékeseket, hogyan létezik az hogy egy háborus ország amely szinte naponta ki van téve a terroristák támadásainak hogyan képes mégis fogadni menekülteket? Mert azt sem tudja az elején ki kicsoda nem e terrorista vagy olyan aki esetleg beszervezett egy akármilyen terrorcsoportba? Ennek ellenére még is beengedi a menekülteket és emberi körülmények kozt várhatják meg amig vagy vissza illetve tovább tudnak menni (innen csak egy fele mehetnek, vissza. Izrael nem engedi hogy azok akik nála kerestek menedéket csupán csak ugródeszkának használják az országot. Nem tudom de lehet valami keretegyezménye az EU országaival) Ha valaki még is tovább akar innen menni csak hivatalos befogadó vízummal utazhat tovább az illető államba kizárólag. Tehát még is csak lehet humanitárius és mindentől független módon kezelni a menekült kérdést. Itt a bizonyíték rá.

  • Még egy apróság a menekültekkel kapcsolatban. Akik Canadában élnek bizonyára ismerik a montreali milliomos Steven Maaman nevít. Ő egy olyan akcióba kezdett, hogy pénzért kiváltja a Daas és más terrorszervezet fogságából a nőket és gyerekeket. Értetlenül nézik sokan a cselekedetét pedig nincsen mit csodálkozni. Ember maradt és a pénzét embermentésre fekteti be. Követni kéne és nem ócsárolni, hogy milyen zsidó az ilyen. Emberséges ami teljesen független vallási hovatartozásától

  • Csak nehogy Ille és Avi is lemondjon….!

  • Che!
    Rég nevettem ilyen jót. 🙂

  • Che: csöppet meg van zavarodva, elvtárskám. Nem látta a válltáskám? Lemondani csak kettősök tudnak. Nekem – bármennyire is fájó ez magának – csak egy van: magyar. Hontalan meg a maga kedvéért se leszek.

  • charlie: ugyan, idézné már ide, mit talált viccesnek? Csak, hogy én is nevethessek!
    amúgy kizárt dolog, hogy magának lenne humorérzéke, ahogy Che is csak erőlködik.
    Tudja, a gúnyolódáshoz nem humorérzék kell.

  • ˙

    A szentek bizony itt élnek közöttünk, szentté-avatás nélkül is. Őket az élet avatja szentté, de minimum boldoggá..,-mint ezt a Zsuzsát is…

    .

    Nézd a képét: ráadásul még helyes és bájos is !

    .

  • Szemezgetve az interneten : A hölgy már junius elején eldöntötte, hogy lemond, amikor még szó sem volt a kerítésekről… Egyes hirek szerint ezt Londonban teszi meg a magyar Nagykövetségen (gondolom feltűnési viszketegségből…). Zsuzsa bájosságát pedig alátámasztja a facebook-on vele pózoló fekete kandurcicája.

  • Che: és? Mondja, melyik szót nem értette? amúgy magának mije viszket, feltűnésileg?

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.