Archive for május, 2015

Kokó is elhagyta az orbáni naszádot

2015 május 11 5:53 de.13 hozzászólás
Kokó is elhagyta az orbáni naszádot

Régi megfigyelés az, hogy a hajó süllyedésének, megroggyanásának egyik legbiztosabb jele, hogy a bordázat finom neszeire érzékeny élőlények csendben, de biztosan távoznak. Annyira, hogy ez a népi bölcsességek egyikévé vált az évszázadok során. Képletesen is alkalmazott módon. Az egyes hatalmi, igazgatási, gazdasági szervezetek omlására vonatkoztatva. A Fidesz esetében az elsők közt menekülő Tölgyessy Péter elindulása a damaszkuszi úton alighanem egyfajta rajtpisztolyként dörrent némelyek fejében. Mert alighanem kényelmesebb még időben alkalmazni a rugalmas elszakadás művészetét, mint utólag magyarázkodni. Állítván, hogy ott sem volt sosem. Figyelmeztetésként ott vannak az MSZMP egykori káderei. S az a görcsölés, amellyel próbálják feledtetni, hogy nem csak […]

Read more ›

Orbán coming out-ja és más mesék

Orbán coming out-ja és más mesék

Hát túl vagyunk a Győzelem Napján is, szerintem remekül sikerült. Szeretett Viktorunk lábai összegabalyodtak a nagy pávatáncban, a tetejében hiába adta elő a rongyláb-figurát, Putyin emlékeztette őt a „Paksi kettős” című számra, egyben bejelentette, hogy magyar részről megerősítették, hogy az atomerőmű-építés körül minden a legnagyobb rendben. Ennek utána oda utazott vagy nem utazott, ahova akart, Putyin röhög rajta, mert idén már törleszteni kell a kölcsön – melyből ezidáig egy fabatkát se láttunk – erre az évre eső részletét, ez a világ legjobb boltja. Ennél már csak az lenne a jobb, ha Orbánt annyiért vettük volna, amennyit ér, és annyiért tudnánk […]

Read more ›

Európa felszabadítása: Kanadában 300 ezer tulipánnal ünnepeljük náci Németország bukását (Képriport)

2015 május 10 1:15 de.45 hozzászólás
Összesen 300 ezer tulipán van elültetve az ottawai Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Ha valaki akkurátus képet kíván kapni a sokszínű, dinamikus, alapvetően jókedvű és békés huszonegyedik századi Kanadáról, akkor érdemes ellátogatni a világ legnagyobb tulipán fesztiváljára, melyre Ottawában kerül sor minden májusban. Idén a fesztivált arra használják, hogy Európa felszabadításának 70. évfordulójára emlékezzenek azzal a 300 ezer tulipánnal, amelyet Kanada Hollandiától kapott ajándékba, amiután e fiatal brit gyarmat katonái felszabadították az északnyugati európai országot a náci megszállás alól. Kanadai katonák 1944 szeptemberétől harcoltak Hollandiában a náci megszállók ellen: először Antwerpet szabadították fel, aztán az ország további régióit. Több mint 7.600 kanadai katona halt meg a Hollandia felszabadításáért vívott harcban és ezt az […]

Read more ›

Kövér László elszámol?

Kövér László elszámol?

Ha már a vezér megszólalt egy konferencián, akkor természetesen a házelnök sem maradhat csendben. Holott valószínűleg a Fidesznek fűződne ahhoz a legégetőbb érdeke, hogy csendben maradjon. Nem csak a Parlamentben rendezett konferencián, hanem általában. Ehelyett kamera elé delegálták. Az MTI közleménye szerint legalább is megszólaltatták az M1 egyik műsorában. Az igen objektív, elfogulatlan és az ellenzéket is kiegyenlítetten mutató királyi TV-ben. A plafon meg repedezik az előző mondattól. Mert akkor, amikor a Parlamentben úgy szerveznek konferenciát, hogy „elfelejtik” az ellenzék arányos létszámú meghívását, egy igazi közszolgálati TV-nek illene ezt a csorbát némileg köszörülgetni. Morális, illetve sajtóetikai okokból. Amikor erre kísérletet […]

Read more ›

Más Őrség?

1:05 de.0 comments
Más Őrség?

Nem is olyan rég emlékeztem meg az Őrség-könyvek egyik tagjáról. A hazánkban megjelent utolsó előtti kötetről. Ami után teljesen értelemszerűen elolvassa a műfajt és Szergej Lukjanyenko alternatív világát kedvelő olvasó a következő kötetet is. Még akkor is, ha a címlapon társszerzőt lát felbukkanni. Ami óhatatlanul azt jelzi, hogy a megindította az íróstársak fantáziáját. A társzerző, ebben az esetben, tényleg inkább szerzőtárs, mert kötet két író három írását rejti. Ellentétben azzal, ahogy Lukjanyenko a Nappali Őrséget jegyezte a később önálló kötettel (Káosz-Őrség) is jelentkező Vlagyimir Vasziljevvel. Vitalij Kaplan „tollából” kér írás került be a Más Őrség (Galaktika Könyvek) címen megjelent kötetbe. […]

Read more ›

A kommunizmus áldozatai emlékmű magyar nemzeti színekben lesz kivilágítva Ottawában

2015 május 9 9:16 de.83 hozzászólás
A tervezett Kommunizmus áldozatai emlékmű Kanada fővárosában, a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt.  Illusztráció: Tribute to Liberty.

Magyar nemzeti ünnepek alkalmából piros-fehér-zöld világításban pompázik majd a kanadai fővárosba tervezett Victims of Communism (A kommunizmus áldozatai) nevű emlékmű, mely a Legfelsőbb Bíróság épülete elé lesz felállítva. Az emlékmű a kommunista diktatórikus rendszerek áldozataira hivatott emlékezni és jelenleg összesen 8 millió kanadai (tehát Kanada lakosságának csaknem 25 százaléka) menekült, vagy emigrált egy autoriter, kommunista rendszer elől.  Köztük van az a 37 ezer ötvenhatos magyar, aki a hetvenes évekig Kanada történelmének legnagyobb menekülthullámát alkotta. A Kanadai Magyar Demokratikus Charta képviselői talákoztak 2015 május 7-én az emlékművet felállító alapítvány elnökével, Ludwik Klimkowski-val az ottawai Rideau Club-ban. Klimkowksi úr fővárosi pénzügyi tanácsadó […]

Read more ›

Színházi fotók 18. — Ketten egyedül

9:04 de.0 comments
Színházi fotók 18. — Ketten egyedül

Szombat este van a bemutatója a budapesti Thália Színházban Terrence McNally: Ketten Egyedül c.darabjának. A történet New Yorkban játszódik. Egy étterem két alkalmazottja, a szakács (Csányi Sándor) és a felszolgáló (Schell Judit) összejönnek.Az együtt töltött éjszaka után adódik a kérdés hogyan tovább…Van-e közös jövőjük, vagy marad a csak időnként szeretkezünk..Mindkettőjük jövője talán most dől el, közben megtudjuk a múltjukat is. A darabból nagy sikerű film is készült Al Pacinóval és Michelle Pfeifferrel, Krumplirózsa címmel. Rendezte: Goda Krisztina Dramaturg: Divinyi Réka Frankie: Schell Judit Johnny: Csányi Sándor Fotók: Gergely Bea

Read more ›

Orbán feloszlatná az EU-t

Orbán feloszlatná az EU-t

A halálbüntetés, mint olyan nem éppen életpárti büntetési forma. Amellett elég irracionális is, ha az esetleges döntnöki tévedések lehetőségét tekintjük. A bíróságok és diktátorok sem tévedhetetlenek. Legfeljebb az utóbbiak, kellő számú verőlegénnyel elérhetik, hogy tapsoljanak is a hülyeségeikhez, és akár istennek is tekintsék. A magukat istennek hívők szép példái az egykori fáraók. Alkalmasint arra is példák, hogy a népek mennyire emlékeznek rájuk. Nem szívesen, vagy szívtelenül, hanem általában. Amitől persze az uralkodásukat nyögőknek nem voltak a hétköznapjaik jobbak. A mai piramisépítő stadion-mániás vezérrel is így lehetnek sokan. Alapjában véve fütyülnének arra, hogy ki a miniszterelnök, ha a hétköznapokat nem a […]

Read more ›

„ Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kísértek végig az úton”

„ Szabad szerettem volna lenni mindig s őrök kísértek végig az úton”

Magyarország jelenében a cigánysággal szemben, szabadon, büntetlenül bármit meg lehet tenni. Nem számít, hogy tudatlan, bűnöző vagy zseni vagy, egy a lényeg: ne légy cigány! Egy politikai pártnak nevezett bűnszövetség ma Magyarországon semmi féle fontosabb program nélkül pusztán a cigány ellenességet meglovagolva kormány pozícióba kerülhet. A rasszizmus szalonképessége nem egy Csurka Pista keretben zárt bagázsánál tart azt már régen meghaladva. Országgyűlési képviselőink, minisztereink és háttér tanácsadók is meghazudtolva szakmaiságukat mintha az internet pöcegödrét, azaz a kurucinfó semmitmondó, gyűlölködő katyvaszát bibliaként használnák. Ám kezdjük mindjárt Orbán Viktor miniszterelnöknél e sort. Orbán néhány éve elutasította a Jobbik felvetését arról, hogy a halálbüntetést […]

Read more ›

Egy kanadai arab lap terrorista vallásnak nevezte a judaizmust

2015 május 8 2:37 du.25 hozzászólás
Fotó: Meshwar c. lap.

A Mississauga nevű torontói elővárosban nyomtatott Meshwar arab hetilap szerint a judaizmus egy “terrorista vallás.” Továbba szerintük a zsidók –  en bloc – “megrögzött gyilkosok.” Mike Fegelman, az Honest Reporting Canada nevű szervezet vezetője rámutatott arra, hogy ez ugyanaz a lap, mely megtapsolt egy terror cselekményt egy izraeli zsinagóga ellen, melyben négy rabbi és egy izraeli rendőr is meghalt. A Meshwart több mint négyezren olvassák Ontario tartományban és megszokott, hogy a lap szalonképtelen cikkeket és szerkesztőségi anyagokat hoz le. Például néhány hónapja egy karikatúra jelent meg Benjamin Netanyahu izraeli kormányfőről, melyben palesztin gyerekek vérét fogyasztja a miniszterelnök. Ilyen szemszögből a Meshwar […]

Read more ›

Tíz évre biztosított a torontói Magyar Ház működési költsége

2015 május 7 5:07 du.6 hozzászólás
Torontói Magyar Ház előtt beszé Koszó Mihály. Képkocka a KMTV-ből.

Tíz évig terjedő bérleti szerződést írt alá a torontói székhelyű Kanadai Magyar Kulturális Központ az épületnek egy 13 ezer négyzetláb terjedelmű részére, mely bevétel a következő évtizedre fedezi a ház működési költségeit, így biztosítva annak középtávú fennmaradását. Koszó Mihály alelnök jelentette be a hírt a torontói Kanadai Magyar Televíziónak (KMTV). Egy 25 éves üzleti múlttal rendelkező vállalat kötötte a bérleti szerződést az idén októberre megnyitandó új Magyar Házzal. A “leased” táblát a KMTV felvételén függesztette ki az épület elé Koszó Mihály. “Én azt ígértem a 2011-es közgyűlésen, hogy lesz még Magyar Ház. Az volt az utolsó közgyűlésünk a régi Magyar […]

Read more ›

Balog Zoltán és a porrajmos – avagy az érdekes magyarázat

Balog Zoltán és a porrajmos – avagy az érdekes magyarázat

Porrajmos – elnyeletés, felfalatás, elpusztítás. O baro porrajmos – a nagy felzabálás – mármint, a cigány életeké. Nem szép szó, a cigányok nem is annak szánták. “1943-tól hurcoltak cigányokat kényszermunkára, Magyarország 1944. márciusi német megszállása után pedig legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, és több tízezer romát dolgoztattak embertelen körülmények között. 1944 júniusában már nagy számban kerültek különböző német megsemmisítő táborokba, augusztusban cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel. 1944. november 2-án indult meg szervezetten országszerte a roma családok internálása németországi táborokba. (MTVA)” Ezek után Balog Zoltán miniszter a hétvégén a holokauszt roma áldozatainak emléknapján szólalt meg a Kossuth rádióban. Tekintsünk […]

Read more ›

Megvásárolt és kozmetikázott hírek

2:00 de.0 comments
Megvásárolt és kozmetikázott hírek

Manapság minden megvásárolható. Minden pusztán csak pénz kérdése. Így van ez a médiákkal is. Ám vannak dolgok, amikről hiába tudjuk, hogy szemenszedett hazugság, az igazságot mégsem lehet megírni. Nem csak a cenzúra miatt, hanem mert bizonyos politikai érdekeket sértene, illetve olyan koszos dolgokról szerezhetne információkat az olvasó, melyek a mai akciófilmekben sem igen illeszthetők bele. Nemrégen került a könyvüzletek polcaira egy német újságíró riportkönyve, aki anno ott járt az iráni- iraki háborúban. Udo Ulfkotte a Frankfurter Algemeine Zeitung (vagy röviden FAZ) tudósítója. 1988-ban maga is tanúja volt, sőt szenvedő alanya, amikor az irakiak mérges gázt vetettek be a harctéren. 1988-ban […]

Read more ›

Döbbenetes baloldali forradalom nyugat-Kanadában

2015 május 6 12:03 de.37 hozzászólás
Rachel Notley, a keményen baloldali NDP vezetője lett Alberta tartomány új kormányfője.

Negyvennégy évig tartó regnálás után, ellenzékbe szorult kedd este Alberta tartomány Progresszív-Konzervatív Pártja (PC Párt), amely 1971 óta kormányozta – szünet nélkül – a nyugat-kanadai tartományt. A keményen baloldali Új Demokrata Párt (NDP) először nyert Albertában választást és erős többséggel vághat neki az átalakításoknak Rachel Notley, a tartomány 51 éves új kormányfője. A hosszú szakszervezeti múlttal rendelkező Notley már bejelentette: felváltja az egykulcsos tartományi adót a progresszív adózással és egyben megadóztatja a multikat, illetve a nagyvállalatokat. Több mint 1.700-an nyomultak az NDP választási központjában, ahol forradalmi szintre emelkedett a radikálisan baloldali aktivisták hangulata. A PC Pártból viszont olyan hangokat hallunk, […]

Read more ›

Elektrosokk

Elektrosokk

Az Országgyűlés Elnökében valószínűleg maradandó emlékeket hagyott eredménytelen elektrosokk-kezelése, mellyel elmeműködésének zavarait próbálták korrigálni hajdan. Nem vitás, kellemetlen dolog az ilyesmi, percekre harcképtelenné teszi az embert, márpedig a Fidesz-tag elsőrendű feladata saját harcképességének fenntartása, és az ellenség kiiktatása az adott szituációban.A régi emlék beleégett a Házelnök memóriájába, terjedelmes területet foglalva el az amúgy sem túl nagy RAM-ból, de milyen jól is jött ez most, amikor kiderült, hogy mód is van, politikai szándék is van a megvadult ellenzéki képviselők megfegyelmezésére – horribile dictu még pénz is akad rá.Igaz ugyan, hogy a ráfordításból a következő télen néhány nyuggert meg lehetne menteni a […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.