Orbán még 2006-ban és Gyurcsánynál tart

2015 május 6 12:01 de.25 hozzászólás

1990-ben voltak valami választások Magyarországon. Most hirtelen tekintsünk el azoktól a körülményektől, melyek megelőzték ezt a választást. Ahogy attól is, hogy egy olyan kerekasztal készítette elő, mellyel kapcsolatban legalább annyi kérdés merült fel az évek során, amelyet megválaszoltak a politikusok. Az azonban kétségtelen, hogy érdemes megemlékezni arról a korszakról.

Erre a következtetésre juthatott a vezérkar is, mert az erre emlékező konferencia színhelyeként igen exkluzív konferenciatermet jelöltek ki. A Parlament Felsőházi termét. Talán bízva abban, hogy a sámángyűlésnek is helyet biztosító épület, amely annyi marhaságot meghallgatott már, ettől a konferenciától sem fog összedőlni. Még akkor sem, ha a szervezők közt üdvözölhetjük a rasszista idegenrendészeti tömeggyilkosságok védnökének intézetét, a Veritas Történetkutató Intézet is. Mely intézet nyitóoldalán konferencia beharangozóját különben a „Sportemberek a fronton – sport a hátországban” cím alatt olvashatjuk. Talán nem is annyira véletlenül, mert a választási emlékülés egyik főszónoka nem más, mint a hazai stadionépítési mozgalom kormányzati főszónoka. Orbán Viktor miniszterelnök. A történészek, illetve Boross Péter mellett. S alig lennék meglepve, ha a felszólaló történészek számára egy téma tilalmasnak lenne jelölve.

Nevezetesen az, hogy az ellenzékinek állított, de inkább Pozsgay keze nyomán megszületett kerekasztal-tárgyalások során, és még jó darabig Orbán Viktor, illetve a Fidesz még igencsak liberálisnak állította be magát. S szó nem volt arról, hogy konzervatív, vallási alapon szervezett, álszekularizált országot szeretne berendezni az itt lakóknak. Feudális hűbérrendszerrel, és államilag biztosított, törvényileg garantált baksissal a haveroknak. No meg alamizsnával a népnek. Azért persze van ennek függvényében is valami pikáns abban, hogy Orbán Viktor szerint azonban ma van elegendő felhatalmazásuk, erejük ahhoz, hogy valóra váltsák a polgári Magyarország programját”. Ugyanis vagy akkor, vagy most nem fejtegette le az igazság minden rétegét a történelmi hűség érdekében. Habár az is elképzelhető, hogy se most, sem akkor nem tette. Mert az igazság másutt van. Mindig ott, ahol az alapvetően felelősségpánikos, és egyedül a hatalom megszerzését célnak látó személyiség látni akarja. Mint az a gyermek, akinek az éppen frissen kitalált valóságverzió az abszolút igazság. Csak ugyebár egy miniszterelnöknek érdemes előbb felnőni. Legalább a feladathoz.

Arról, hogy kormányfő polgári Magyarország 25 éve megálmodott berendezését nevezte a következő három év tétjének és feladatának egy másik ország-korszak juthat eszünkbe. Az a jó néhány évtized, amikor folyamatosan rakták le a szocializmus alapjait, és minden egyes tervidőszakban elmesélték, hogy a következő végére már akkora lesz a szocializmus, mint ide a Tűzföld. Talán csak a véletlen okozta áthallás, hogy annak idején is emlegettek három éves terveket. Az ötéves tervek mellett. De, szinte „természetesen” erről az áthallásról nem tett említést. Holott egykori KISZ-funkcionáriusként akár hallhatott is a terv-időszakokról. Mert azért érdemes a nagy polgárias, vagy nagypolgárias, komplexusok közepette nem elfelejteni, hogy az egy pártra jutó „komcsik” aránya a Fidesz-KDNP komplexben semmivel nem kisebb, mint az ellenzékben. De az sem kizárt, hogy nagyobb. Már akkor, ha a jelenleg a hatalom arcait nézzük. A főkomcsizó főházmesterrel, Kövér Lászlóval az élen.

Abban a kijelentésben azonban lehet valami, hogy 2010-re a többség a rendszerváltás vesztesének érezte már magát. A mindennapokra körbetekintve azonban ez nyugodtan extrapolálható azzal, hogy: „s ez napjainkra semmit nem változott, csak súlyosbodott”. A vesztességeket, egy szűk, a saját túlélését a gazdasági szférákon keresztül is bebiztosító hatalmi oligarchián kívül ugyanis mindenki a bőrén érezheti. Amikor közrabszolgaként kénytelen túlélni a mindennapokat, amikor a családtagjai az ország elhagyására kényszerülnek, amikor a gyermekei oktatását a szétverten központosított szellemi esztergapad (nem) látja el, amikor Audiból kiszállva osztanak malacot a kormányzati segédlettel is elszegényített embereknek. Az utóbbit különben Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó, az általa vezetett Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány nevében hajtotta végre. Mely alapítványi név nem véletlen. A nagy vesztesek a gyermekek, akik éhezése pusztán rossz szokás a KDNP egyik főbivalya szerint.

A veszteség-jelentés tehát, teljesen igaz. Csak éppen nem enyhült, hanem súlyosbodott az utóbbi években. Nem is csak annyiban, hogy kevesebb jut az anyagiakból. Az sokkal inkább megalázó, hogy az orbáni propagandagépezett pontosan azt a gyakorlatot folytatja, ami mindennél jobban leleplezi a hatalom valós természetét. Ahogy Észak-Koreában, vagy annak idején Romániában, úgy Orbániában is heves és kiparancsolt tömegektől elvárt a taps mindehhez. Ha nem megy, akkor ünnepségre kivezényelni szándékozott iskolásokkal. Az utóbbi időben az óvodától újjáélesztett kultusz-neveléssel. Bűnbakkeresésekkel, és bűnbakképzéssel. Megtalálva minden bajok okát a szegényekben, a külföldiekben, a bevándorlókban, vagy éppen a kivándorlókban. Esetleg a belföldiekben, ha azok nem tapsolnak elég hangosan. Az utóbbi kategóriába tartozik alighanem az, hogy ismét előkerült az őszödi beszéd témája.

Amiről azért érdemes tudni, hogy nem manapság, hanem közel kilenc éve hangzott el. Ha tehát a regnáló miniszterelnök még ebben bármi olyan témát lát, ami mintegy legitimálja a cselekedeteit, kiszólásait, akkor nagy baj van. Olyan, amiről leginkább talán az orvosi kamara egyes tagjai tudhatnának érdemben szólni. Ha mernek. Bár az országgal, mindannyiunkkal is. Hogy hagyja, hogy hagyjuk.

25 hozzászólás

  • Christopher Adam

    A többpárti parlamentárizmus 25 évéről emlékeztek meg…az ellenzék nélkül. Ez azért eléggé jellemző. Jellemző és primitiv: orbánék Veritas intézete úgy tartott megemlékezést a parlamentben a rendszerváltás 25. évfordulója alkalmából, hogy egyetlen SZDSZ-es, MSZP-s vagy nem fideszes politikus, illetve gondolkodót sem hivtak meg. A még élő volt kormányfők közül csak Boross Péter volt ott.

    És mindezt állami, adófizetői pénzen szervezte a Veritás. Hogy miképpen lehet a rendszerváltásról az egykori SZDSZ (az első demokratikusan megválasztott parlament második legnagyobb pártja) nélkül hiteles konferenciát tartani, azt nem tudom. Ráadásul közpénzen…

    A magyar olvasók között az ilyesmi már nem okoz meglepetést. De nyugaton, ilyet senki nem csinálna. Erről irtam angolul:

    http://hungarianfreepress.com/2015/05/06/celebrating-25-years-of-hungarys-parliament-without-the-opposition/

    Hozzátenném, hogy 2010 óta pontosan ez folyik a diaszpórában, illetve a külképviseleteken is. Ha egyetlen egy kritikai hangot mer valaki megütni az Orbán kormánnyal szembem, nem csak, hogy kiiratkozik a magyarságból, hanem a külképviselet, a diplomaták még a kritikus személy ellehetetlenítésén és elszigetelésén is dolgoznak.

  • Orbán szerint a haza nem lehet ellenzékben. Tehát, mivel van haza, ellenzék nincs is.
    Az orbáni skizoid embóliát az ilyesmi nem zavarja. Elvan ott bent a mátrixban. Orbán a Viktorral.

  • Nos Orbán már rég nem 2006-ban jár,azóta történt pár dolog,lehet,hogy nem mindent csinál jól,(hagyja magát befolyásolni,meg hoz hibás döntéseket sajnos…elvesztett szavazókat)de azért vannak tények,eredmények,míg Gyurcsány nem tud elszakadni 2006-tól,felemelkedni meg pláne nem a 3 %-ával,pedig nagyon igyekszik szegény,de ugye az emberek nem felejtenek,a régi pártja sem akikbe “belerondított”,de minek még mindig jobban állnak mint a DK…..hát ennyi,és ezek bizony tények!
    Hát ez van,ezen nincs mit ragozni!
    jelenleg “érdekes” a helyzet és a FIDESZ után a JOBBIk csak nagyon kevéssel van lemaradva az összes közvélemény kutató szerint!
    Na zen el kellene gondolkozni a nagyon okos….embereknek!

  • Ille István

    Marcsi: szokása szerint megint nem értette meg a cikk mondani valóját. Nem tünt fel, hogy nem Gyurcsányról szó? Vagy magánál is itt volt kinyitva a napi mantragyüjtemény?
    Az pedig, hogy MAGA minősíti Gyurcsányt és pártját, ugyancsak a móka és kacagás témakötébe tartozik 😀
    Jó ez a “rondítás” duma. Mondja, kért engedélyt Bencsics mamától az átvételére?
    Affrancba, nem néztem meg a TV-műsort. Nincs valahol egy jó film, ahova átkapcsolhatna?

  • Miről is beszélünk?! a NAGY SEMMIRŐL ÉS FELESLEGESEN!
    NA PÁ!

  • Ille István

    Marcsi hát ez az! Akkor miért okoskodik itt? Nincs egy jó film? Vagy kifogyott a vibrijéből az elem?

  • Marcsi
    2015 május 7
    3:01 du.

    A tény az, hogy Orbán egyetlen érve még mindig a 2006-os őszödi beszéd meg az elmutnyocév.
    Holott miniszterelnökként talán a diktatúraépítéstől eltérő tennivalói is lettek volna időközben.
    Na ez a nem mindegy.
    Orbán egy szánalmas skizoid marha. Emeberileg.
    Az ország is szánalmas, hogy nem teszi ahova való. A grazi pszichiátriára

  • Andy!

    Sok dolog nem kerek,kritizálok, véleményt írok több fideszes fórumon szabadon megtehetem,nincs megtorlás,szemkilővés stb.és legtöbbször választ is kapok!
    A valótlan rágalmak,uszítások,gyűlölködések zavarnak igazán!
    Ez mindenkinek árt,pártállástól függetlenűl.
    Az “ismert” Gyurcsánnyal és az ismeretlen sz …keverőkkel szembeni véleményem továbbra is fenntartom.
    Az ellenzék és főleg az MSZP legnagyobb kártevője maga Gyurcsány,aki teljesen szétforgácsolta a baloldalt!
    Ismétlem soha nem éltem pártpénzből,csakis munkából,így tiszta a lelkiismeretem!
    Többször győzni nem lehet kizárólag Gyurcsány bukása miatt,ezt minden normális ember tudja,a győzelemhez azért több kell!

  • Ille István

    Marcsi: hogy maga csakis munkából élt volna meg, az barokkos túlzás 🙂 A szája is nyalásra áll 😛
    Szemkilövés egy fideszes fórumon? Mondja, cselédlelkű, maga észnél van?

  • Ille ne járassa le magát még jobban!!!!

    Fideszes fórumon történő hozzászólás miatt valóban nem jár szemkilövés….Na ebben az egyben igaza van!

    A családom egyébként nemesi származású,( a maga származását én soha nem firtattam?) ennek ellenére én az egyszerű, de becsületes embereket mindig becsültem, de ugye nem mindenki tartozik közéjük?!

  • Ja és Andynak írtam,nem magának nem vette észre,akinek nem írok
    minek válaszol?
    csak nyüzsög feleslegesen és kéretlenül!
    Na most tényleg nem érek rá,részvétem az állapotához meg az egyéb erényeihez…..
    Pá “nagy ember”…

  • Marcsi
    2015 május 7
    3:01 du.

    Marcsi, maga szerintem a szíriuszon él, vagy onnan jött. Hol látott olyat, hogy Orbán hagyná magát befolyásolni? Éppen az a probléma, hogy semmit de semmit nem mernek neki mondani, mindenhez az ő személyes engedélye és jóváhagyása szűkséges. Szokott maga Orbánt hallgatni? Én vagyok olyan mazochista és szoktam, majdnem minden esetben elhangzik tőle egy-egy dolog kapcsán, hogy ezt, vagy azt “utasít” (idézem:”Utasítottam…”). Ez megint csak az önkényuralmi diktátorok sajátja, hogy egyszemélyben dönt mindenről. Orbánt nem befolyásolja az égvilágon senki ellenben az ő befolyása végtelen és használja is. Hogy maga mindig óriási ostobaságot mond, vagy tudatosan hazudik… Nem tudom, de így vagy úgy maga az őrület szinonimája.

  • Ille István

    Marcsi: hát persze, hogy nemesi származású 🙂 A vérvételkor mit szólnak a kék véréhez?
    Tudja, cselédlelkű – na, ennyi köze van a nemességhez, szolgálhatna náluk – valószínüsíthető, hogy jómagam is nemesi származású vagyok – ugyan csak balkézről -, ugyanis a dédanyám un. megesett uradalmi cseléd volt. Egy Szombathely környéki nemesi udvarháznál vetett rá szemet a báró úr, azonban valamiért – ki tudja, tán szeméremből – nem adta hozzá a nevét, így nagyapám a dédi családnevén anyakönyveztetett.
    Márpedig a vér kötelez, nem igaz?
    Maga csak tudja! 😛

  • Ille István

    Marcsi: tényleg nem ér rá? Biztosan? Pedig annyira élvezetes, amikor osztja az eszét 😛 Kíváncsi lennék, a maga állapotában hogy’ képes megítélni más állapotát?

  • Marcsi
    2015 május 8
    3:18 du.

    “A családom egyébként nemesi származású,( a maga származását én soha nem firtattam?) ennek ellenére én az egyszerű, de becsületes embereket mindig becsültem, de ugye nem mindenki tartozik közéjük?!”

    Csak csendben kérdezem, hogy van fogalma mit írt le?
    Nem a származását illetően, mert arról nem tehet.
    De ez ” ennek ellenére ” gyakorlatilag azt jelenti, hogy maga alapjában véve a származási előjogaira büszke, hiszen ennek ellenére ereszkedik le a pórok közé, ha azok a maga megítélése szerint tisztességesek.
    Ergo, feljogosítva érzi magát, hogy mások főlé kerüljön pusztán az ősei okán.

  • Hát igen, tegnap véletlenül az általuk köztévének becézett Állami Tévére kapcsoltam, ahol éppen a Baginacsa behódolt kettős adta elő kötelezően semmitmondó produkcióját. Közben úgy tűnik az állami előírásnak megfelelően bedobtak egy igen rövid állati szarul megrajzolt, primitív rajzfilmet, amely egy bizonyos “Böszme Feriről” kellett, hogy szóljon és bármennyire törtem humorban igencsak járatos agyamat, egy kukkot sem értettem, azt leszámítva, hogy a főfigura mindig hazudik… Ejjnye bejnye.
    A mai rádiókabaré ócskán előadott szar poénjai sem voltak különbek, különösen Fábri Sándor gyomorból préselt antihumora nem volt az, mert inkább emlékezteti a hallgatót egy éppen hányni készülő gyomorrontásos beteg hangjára.

    Hát így zendülnek ezek a 2006-os zendülők..

  • Nos sem a származásom,sem a cselekedeteim,sem a cikkel kapcsolatos hozzászólásom miatt nincs miért szégyenkeznem,arról nem tehetek ha egyesek nem értik,vagy nem akarják megérteni amit írok….nem az én készülékemben van a hiba!nem idegen tollakkal dicsekszem,sőt nem dicsekszem,tényeket írok!
    Ami Illét illeti…mindíg ő hangoztatja,hogy a hozzászólás kapcsolódjon az adott cikkhez,ehhez képest vibrátorról ír?….mint munkatárs és moderátor!!!!….hogy ezt megteheti az a fórum szégyene (amire nekem semmi szükségem sincs)válaszul,hogy “szorosan”!!!!!a cikknél maradjunk,kívánok neki egy “guminőt” aki talán meg tudja nyugtatni,vagy elviselni mit is beszél?….szegény ember!
    Na maradjanak csak együtt a hasonló értelmi szintű,fanatikus pártállású,tárgyilagosság és érvmentes baráti körükben !
    Sajnos nem csak olvasni,de értelmezni pláne nem tudják a “körön”kívüliek véleményét!
    A fentiek miatt maradnak el a “körükön” kívüli normális hozzászólók!

  • Ille István

    Marcsi: tényeket ír, maga, akinek fogalma sincs a tényekről, csak a jobboldali mantrát nyomja?
    Semmi szüksége nincs a fórum szégyenére? Nahát, micsoda meglepetés! Guminő, mint a megnyugtatás eszköze? Mit tud erről, meséljen!
    Maga normális hozzászóló, nem? Akkor miért nem marad el?
    Próbálja meg, mondjuk, végleg, mert úgy tűnik, képtelen ellenállni a vonzásunknak, mert vissza-vissza tér.
    Amúgy nem igazán értem, miből gondolja, hogy ítéletet tud mondani felettünk? Mert hát, a maga értelmi szintje, amit nálunk kritizál, hogy úgy mondjam, nem igazán alkalmas az ilyesmire 😀

  • Marcsi
    2015 május 9
    12:46 du.

    Bocs, de a származását, mint nemesit nem én kevertem ide. Szó szerint idéztem.
    Az “ellenben” kezdetű mondat az pont olyan, mint az “én is ismerek rendes cigányt” tipusú rasszizmus. Általánosít két táborra. A “mi nemesek” és a “hülye plebs”, akik közt olykor előfordul a maga fenekét kitörölni érdemes példány is.
    Egyébként erről a származása nem tehet. Azért nem is kell szégyenkezni. Magam is büszke vagyok az őseimre. Meg arra, hogy tudok róluk egyáltalán. Az ősök miatt ne is szégyenkezzen, ha nem szolgáltak rá.
    A diszkriminatív szemlélete miatt éppen akár szégyenkezhetne is. De láthatólag nem sikerült felfogni, hogy ez miért gond.

  • Ille István

    Andy Mage: Bodának nem erőssége a dolgok megértése, mivel ő maga mondja meg, milyenek is azok a dolgok, méghozzá megfellebbezhetetlenül.
    Csak akkor van bajban, ha még nem kapta meg a heti aktuális propagandaanyagot, amiben megmondják neki, mit is gondol a dolgokról 😀
    Fogalma sincs arról, hogy a szemlélete diszkriminatív.
    Szégyenérzetére meg nem érdemes hivatkozni, az – és még más – sincs neki.

  • Ille!
    Duguljon be! Elhiheti maguk és a dicsőített
    baloldali pártok vannak kisebbségben,nem kicsit hanem nagyon,ez nem az én hibám,kár ezen mérgelődni tudomásul kellene venni,meg azt is,hogy én egyik pártnak sem vagyok a lekötelezettje(ezt sokszor leírtam,az épelméjűek általában meg is értik!!!)nem pártokból, hanem munkából éltem,ha nehezen is fogja fel!!!!!Van ilyen!
    a SZÁRMATÁSOM VALÓBAN NEM ÉRDEM,nem is dicsekednék vele,de ugye ennél fogva nem lehetek cseléd és én nem foglalkozom a maga nemi életével….csak válaszoltam a maga idétlen( szexre utaló …)válaszára,amit normális érv helyett kínjában megeresztett…!
    na ennyi,mert tényleg egy jó film jön!

  • Ille István

    Marcsi: több, mint két éve görcsöl itt, izzadva, pocsékolva a baloldaliságot, ráadásul most is úgy gondolja, hogy származásánál fogva – nocsak, mégis többre tartja magát másoknál? – nem lehet cseléd. Nem is állította ezt senki, csak annyit, hogy cselédlelkű, de ez a maga gondja. Azon, hogy ki, hol van kisebbségben, el kellene egy csöppet gondolkodnia, ráadásul azon is, hogy megszabhatja-e?
    Normális érv – mi ellen is? A maga dogmái ellen? Ugyan, kérem.
    Megint egy jó film jön? Milyen érdekes, valahányszor elkenik a száját, mindig jó film jön 😛
    Hogy miből élt, az egyedül a maga állítása szerinti. Amiket összehord, az nem arra utal, hogy munkából lett volna, de pártkatonaként ugyancsak hasznos lehetett – mert hát, az, hogy egy pártnak se lekötelezettje, az barokkos túlzás 😀
    Tudja mit? Segítek magának, hogy a jövőben a tényleg jó filmek mellett maradhasson – hiszen, mint mondta, a normális hozzászólók már mind elmaradtak, és maga, ugyebár, normális…

  • Annyi durva szó éri a liberálisokat, legalább most már azt, hogy tolvajok, nem lehet rájuk sütni. Minthogy a Fidesz nevű bűnszövetkezet az éjjel nappali (24 órában és hétvégén is amikor a boltok zárva vannak) lopásait már mint keresztény-polgári értékeket hazudó, ha ez a valódi polgárokat sérti is, tehát keresztény-polgári pártként hajtották, hajtják végre, most is, amíg ezt ideírtam…

  • Marcsi milyen jó hogy itt van. Miért nem valamilyen erősen jobbos honlapon gyötri az ott kommentelőket, ott tuti nagy sikere lenne, innák a szavait, főleg ha leírná “sokszor”, hogy egyik párnak sincs “lekötelezve”.
    A származása meg nem érdekel senkit a családfát már majd valahol másutt tegye ki, mert itt szerintem amit maga csinál az nettó a “cselédkedés” a jobb(ik) oldalon.

  • moll: mazochista a lelkem, nomeg, küldetés tudata van, habár a futtatói jobban járnának vele, ha az utcasarokra küldenék ki, nem ide 😛
    Azon felül valóban cseléd, méghozzá cselédlelkű, de azok közül is a rosszabbik fajta: gondolkodás nélkül átveszi gazdái nézeteit és elveit – jobban mondva, elvtelenségeit. Sajnos, műveletlensége okán a szóhasználatukat nem tudja, így e tárgyban marad a saját szintjén, erősen beszűkült szókincséből ismételgetve.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.