Orbán Viktor beszédét elmondta

2015 február 28 10:46 de.15 hozzászólás

Szép volt, jó volt, rajongói és hívei megtapsolták, ahogy kell, bár hosszan tartó, lelkes vastaps nem volt. Pedig az talán felébresztette volna szunyókálásából Andy Vajnát. Igaz, egyszer felriadt – ki az? mi az? vagy úgy…-, de azután visszaaludt. Tarlós is le-le bólintott, de őt meg lehet érteni: kívülről ismeri az egész orbáni hablatyot.

A fő jelszó az volt, hogy Magyarország erősödik! Mert hát, ugyi, azt még sem lehetett kiírni, hogy Magyarország jobban teljesít, mert mindjárt az jut az eszébe az embernek: de mihez képest? Erősödni meg miért ne erősödhetne? A legtöbb testépítő is az alapokról kezdi.

Beszéde – ami kellő képpen zavaros volt, teletűzdelve idióta hasonlatokkal – arról tanúskodott, hogy ez az ember egészen más világban él, mint a magyarok többsége. Hazánk hamarosan Közép-Európa éllovasa lesz – vizionálja, a németek meg csak kapkodják a fejüket, figyu, mijük van ezeknek, amivel megelőznek minket? – hála új külpolitikai doktrínánknak (milyen finom megfogalmazása a tarhálásnak), lefejezve a külügyi szakmai gárdát, fiatal, ambiciózus, tehetséges (? talán a futsalpályán) embereket dobtunk a mély vízbe (mit mondjak, nem ártott volna előbb úszni megtanulniuk), gazdasági sikereinkkel pedig példát mutatunk a zavaros, és bizonytalan világnak.

Már az elején célzott holmi okoskodó elemzőkre, akik a polgári Magyarországot politikai terméknek tartják – pedig az – és kiállt a polgári Magyarország eszméje mellett. A dolognak csak két apró szépséghibája van: a „termék” meghatározást G.Fodor Gábor, a kormány házi elemzőcégének, a Századvégnek stratégiai igazgatója követte el, polgári Magyarország pedig polgárság nélkül eléggé nehezen alakítható ki.

Érezhetően van humorérzéke Orbánnak, mert azt találta mondani: sem egyéni ambíció, sem egyéni vagy csoportérdek nem kerülhet a haza érdeke és szolgálata elé, ez a kereszténydemokrata politika fundamentuma. A közönség fegyelmezetten megállta röhögés nélkül.

Kitért a bevándorlás kérdésére is, minek mentén ő már eldöntötte, hogy a hozzánk tántorgók nem hajlandók elfogadni az európai kultúrát, sőt, eleve azzal a szándékkal jönnek, hogy lerombolják azt. Na, igen. Ha a Vezér így mondja, akkor az biztosan úgy van. Mi több – szerinte – a bevándorlók csak a bűnt hozzák, meg elveszik a munkát. Könyörgöm, ki a bánat elől veszik el, amikor a) eszük ágában sincs itt maradni b) a honosoknak sincs c) bűnt meg követnek el bőven az echt szittyák is, lásd a börtönök 120%-os túltöltöttségét!

De megengedő is volt, mi szerint vannak dolgok, amiket érdemes megtartani az előző korszakból, pl. a demokráciát, de annak jelző nélküli formáját. Ehhez képest a befejező egységben az erő, egy a tábor, egy a zászló dohos jelszavát a polgári demokráciának ajánlotta. Most akkor van jelzős és jelző nélküli demokrácia, vagy nincs?

Persze, szerinte csődöt mondott a neoliberális gazdaságpolitika – látjuk, milyen siker lett az unortodox – a megszorítások politikája – persze, a 43 új adónem az a nemmegszorítások politikájához tartozik – a multikulturális társadalom (ami szerinte menekülttábort csinálna Magyarországból), és a liberális társadalompolitika, ami nem ismeri a közjót – itt az ember kezdi elveszteni a türelmét, mert ekkora marhaságot orvosi felügyelet nélkül senkinek nem lenne szabad mondania – és elutasítja a keresztény kultúrát – most inkább ne kérdezzünk vissza, mondja főnök, mi is lenne az?

Most jön szerintem a beszéd – mentális – mélypontja: a magyar ember természeténél fogva inkorrekt, vagyis még nem veszítette el a józan eszét. Magyarázza már el nekem valaki: ezek szerint, aki politikailag korrekt, az bolond?

A kedvező gazdasági eredményekről szólva kiemelte a bérek értékének növekedését – hogy a francba véli mégis úgy a pór, hogy kevesebb ezt meg azt kap a pénzéért a boltban, piacon? – a rekordokat döntő foglalkoztatást – na ja, a közmunkásokat és a kitántorgottakat is belefésülve a statisztikába – a devizahitelek forintosítását – ezt nem kellett volna, mivel ez egyértelmű ráfázás az érintetteknek -, a bővülő gazdaságot – nem ártott volna egy-két példa, hogy ki is, mi is, hol is, de ne legyünk telhetetlenek – az áremelések megfékezését – na, ez végleg ordas hazugság volt – a nyugdíjak értékének megvédését – ugyan, kérdezzenek meg már egy nyugdíjast (nem bánom, lehet fidszes is), hogy érzi, megvédték a nyugdíja értékét? – és a beruházások számának emelkedését – ezt már nem is taglalom, minek?

Egy kicsit körbe táncolta még a rezsicsökkentést, amit szerinte Brüsszel körmönfontan, az energiaunió örve alatt támad, tehát meg kell védeni! Csakhogy, a Vezérnek csöppet rövid a memóriája: ellenzékben még toporzékolva követelte az energiauniót. Hiába, no, az ő feje se káptalan.

Persze, a felfokozott választási év után sem nyugodhatnak, mert már most látszik, hogy folyamatos és kíméletlen támadások fogják őket érni, állandó lesz a negatív kampány. Hogy ez milyen érdekes! Ha ők teszik ugyanezt, akkor a lovagi tett, a demokrácia megvédése, de ha ellenük használják a saját fegyverüket, az aljas gaztett!

A végére, fogyván a patronok, gyurcsányozott egy kicsit, arról beszélt, hogy tavaly megígérte, ha 2014-ben győznek,végleg leszámolnak a kommunistákkal, csak hát ez még mindig nem sikerült, de semmi baj, a harcot folytatni kell (ez amúgy is az éltető eleme, harcolni kell, mindegy, hogy a győzelem esélye nélkül, de ha nincs harc, már senkinek nincs szüksége rá, a Vezérre), majd kommunista milliárdosokról regélt egy rövidet, akik álszent módon az urizálásról beszélnek, és holmi krokodilkönnyekről értekezett, amit ezek a szegényekért hullatnak, pedig elvették a nyugdíjakat, a fizetéseket és munkanélküli segélyezetté tették a magyar emberek százezreit.

Na, akkor most álljunk itt meg egy polgári szóra! Hogy’ is van ez az utolsó delirálása?

Holnaptól – 2015.03.01 – hála pártunk és kormányunk áldásos tevékenységének, megszűnik a méltányosságból adható ápolási díj, a méltányossági közgyógyellátás, a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás (csak ez maga kb. fél millió családot érint, ez az a tétel – 4-5.000 huf – ami megmentheti őket a villanyóra, vagy a gáz kikapcsolásától, de persze ettől fontosabb a 30-as évekbeli országzászlók tömeges felállítása a köztereken), az adósságkezelési szolgáltatás, az önkormányzati segély, a rendkívüli gyermekvédelmi és temetési segély, szeptembertől az óvodáztatási támogatás. Megszűnik a szociális étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a falu- és tanyagondnoki szolgálat. A Fidesz a társadalombiztosítási kötelezettséget kivéve az alapizéből oly mértékű szociális bizonytalanságot idézett elő, amire a II. Vh óta nem volt példa. Miről is beszélsz hát, mici?

Nézzük a szegénységet. A NAV – aki azért mégsem a libsibolsik ölebe – legfrissebb adatai szerint kb. 4,4 millónyian készítenek adóbevallást. Közülük 2,2 millió nem keres 87.500 forintot, ami a létminimum összege. Lehet itt mindennap keményen dolgozó emberekről és családokról hablatyolni, hogy hát azok százezreit be kell emelni a polgári társadalomba, csakhogy ezek a keményen dolgozó emberek napi 8-10 órai munkával se keresnek annyit, hogy emberhez méltó életet éljenek, és tisztességben nevelhessék gyermekeiket! Nodemajd, segély helyett közmunka! Hogy a klasszikussal éljek: lószart, mama! A közmunka nemcsak hogy nem értékteremtő tevékenység, de onnan tovább lépni szinte lehetetlen, ráadásul ma már fegyelmező eszközként a pártunk és kormányunk iránti lojalitás biztosítékaként használják!

Szóljunk az elvették a nyugdíjakat c. blődliről. Az előző ciklusban csalóknak nevezett rokkantnyugdíjasok közül soknak lejár a három éves ellátás. Csak hogy az országban jó, ha 40ezer munkahely van csökkent munkaképességűek számára. Ez nudli. Eddig a rokkantak, akiktől súlyos és visszafordíthatatlan állapotuk ellenére a felülvizsgálat után megvonták az ellátást (én még nem hallottam, hogy valakinek csonkolt végtagja visszanőtt volna, de a felülvizsgálat biztosan csodaváró), rendszeres szociális segélyt kaptak. Ennek holnaptól annyi. Akinek – rokkantsága okán, vagy bármi miatt – nincs elegendő szolgálati ideje ahhoz, hogy az öregségi korhatár elérésekor ellátást kapjon, az nem fog nyugdíjat sem kapni. Szép, új fideszes világ, nemde?

Mert azok a rohadt kommunisták! Nos, 2010-ben durván 2millió 800ezren éltek szegénységben. Most, ahogy a fenti számok mutatják, jóval többen. Balog páter minisztersége megkezdésekor fogadkozott, hogy le fogják csökkenteni a szegények számát fél millióval. Nos, nem igazán sikerült, cserébe jól megnövelték! 1,8 millió gyerek közül 740 ezer a társadalom peremén él. Ugye, tudják, ez mit jelent? Valami olyasmit, ami a kereszténydemokrata értékrend okán Harrach Péterileg megfogalmazva a következőt: a gyerekek azért mennek reggeli nélkül, éhesen az iskolába, mert náluk – t.i. a családban – ez életforma.
Annyira szegény ez az ország, ami, mint tudjuk, jobban teljesít, mi több, erősödik, hogy gyerekeknek éheznie kelljen? Az elmúlt évben 300 milliárdot vett ki a kormány az szociális ellátó rendszerből!

Miről is beszélsz, kis mici?

Berzsenyi írta volt: “minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs.” Se támasz, se talpkő. Inkább úgy néz ki, hogy a bűnt erénynek formálják át. A sokat hangoztatott demokráciánk meg közönybe fúl, a démosz elidegenedik a hatalomtól, az meg kontroll nélkül hozza felelőtlen, elhamarkodott döntéseit.
Azt gondolják, ha állandóan dicsérnek valamit, azt a nép elhiszi? Ha minden olyan picco bello csilli villi kánaán, miért kell folyton ismételgetni? Ha úgy van, azt a nép úgyis érzi. Ha meg nem, országló nagyjainknak készen áll a javaslat: ki lehet menni a piacra, lehet vásárolni, majd fizetni. Be lehet menni egy háztartási boltba, és meg lehet gondolni, mivel törölje ki a fenekét, azután majd fényezhetik magukat, ha van hozzá pofájuk!

Odaállhatnak a tükör elé, és megkérdezhetik: tükröm, tükröm…Csakhogy nincs válasz. A tükröket letakarták, mint ahol halott van a házban…

15 hozzászólás

  • Szomorú!Ha nem ismerném a mentalitást,azt mondanám,hogy hihetetlen.

  • VV Fanni szerint Orbán egész jó fej lenne, ha ki lenne egy kicsit gyúrva.
    Ez is egy vélemény 🙂

  • ” a liberális társadalompolitika, ami nem ismeri a közjót … és elutasítja a keresztény kultúrát”
    Én más forrásból úgy olvastam, hogy nem a keresztény kultúrát, hanem a kereszténységet mint társadalomszervező elvet.

    Ez a lényeg, a fundamentalista keresztény állam, vagyis modern időkben a fasizmus. Nyista demokrácia, szabadság, hatalommegosztás, fékek és ellensúlyok, meg hasonló elvek. Ha valaha volt Felvilágosodás (nagybetűvel, Eörsi István után szabadon), akkor most elhomályosulás (pontosabban: elsötétítés) van. Kötelező kamarai tagság és egyéb kötelező tagságok, tanári “életpálya-modell”, az önkormányzatok jövedelmeinek elvonása, feladataik halmozása, rendőrök az iskolákba, komisszárok az egyetemekre és a többi. Ordnung muss sein!

  • endre: nem a liberális társadalompolitika definíciójáról van szó, hanem Orbán beszédéről. A Vezér pedig keresztény kultúráról beszélt.

  • Egy kis adalék ahhoz a marha nagy gazdasági fejlődéshez:

    Az 505 millió lakosú Európai Unió éves GDP-je tavaly 14300 milliárd euro volt. Magyarországé ebből összesen csak 100! Vagyis a nagy egésznek mindössze a 0.7 %-a. A nulllllla-egész héttized százaléka! Még egyetlen százalék sem.

    Kérdezem ezek után: mit szólnának annak a cégnek a vezetői, melyben a részvények kevesebb, mint egy százalékát birtokló irinyó-pirinyó tulajdonos mindig mindenbe “belepofázna”? Pattogna és belepofázna, ahelyett, hogy örülne, hogy egyáltalán meghallgatják, és az ő cégébe kiszervezett munkákat előre kifizetik? Az Európai Uniós támogatásokra, a valódi nagy tulajdonosok (németek, franciák, britek) zsebéből kifizetett ezermilliárdokra gondolok.

  • “Orbán egy G Viktor úgy értékelt évet, hogy Andy Vajna bácsi elaludt a mesétől…..Orbán egy G Viktor sohasem ismeri be a tévedését, ahogy a lopást sem nagyon akarja abba hagyni a jelek szerint. hanem ahogy ígérte, folytatja. Nem beszélt ezért például az elhibázott kormányzati döntésekről. Nem beszélt az internet adó bevezetésének a kudarcáról. Nem beszélt az útdíjról. Nem beszélt a karácsonykor magára hagyott több tízezer éhező gyerekről. Nem beszélt a vasárnapi zárva tartásról. Nem beszélt a közmunka kiterjesztéséről. Nem beszélt a kitiltási botrányról. Nem beszélt a letelepedési kötvények hasznáról, ami magánzsebbe vándorol. Nem beszélt az önkormányzatok nyakába varrt segélyek és pótlékok kifizetésének a nehézségeiről. Nem beszélt a saját meggazdagodásáról. Nem beszélt a törvényesített korrupcióról, az ügyészség részrehajlásáról a kormánypártot érintő ügyekben. Nem beszélt a civil szervezetek elleni kormányzati akciókról. Nem beszélt sok mindenről, ami lényeges lett volna, például Simicskáról, és az új barátairól, akiket újabban a közpénzből tart feltűnően jól. Nem beszélt Habony Árpádról, a szennymédiáról ami közszolgálati kellene hogy legyen. Nem beszélt Putyinról, és a Paks körüli titkokról. Nem beszélt róla, hova lett a szavazótábora elég nagy része. Sok mindenről nem beszélt ami fontos lett volna egy évértékelőn.Helyette a régi jól bevált nyócévezést, komcsizást vette elő. A maradék tábor elme roggyantjait talán még érdekli az ilyen mese, és a hatása is meglesz náluk. Csakhogy már ötödik éve ők váltották fel a nokiás doboz rendszerét a törvényesített stadionméretű közpénz hazahordásával. Lehet az országot már előtte szétlopták, ahogy Orbán egy G Viktor fogalmazott, azonban a maradékot, ami nem lehet csekély mértékű most ő, és a bandája hordja haza. Vagy talán elhiszi valaki Mészáros Lőrinc tehetségét? Elhiszi valaki Mészáros nem Orbán kamarása? Elhiszi valaki Orbán lánya a saját lábán áll? Elhiszi valaki Lázár nem a közösből vett a gyereke nevére budai házat? Elhiszi valaki az ország legrongyabb külügyminiszteri bohózata nem a közpénzből vett családi segítséggel villát, és mást magának? Elhiszi valaki Rogán Tóni nincs benne a belvárosi mutyiban, és abból nem vitt haza részesedést? Elhiszi valaki Damu volt csaja, csak a szépségéért ment hozzá a szivarozó majomhoz, aki milliárdokat kapott ajándékba a kaszinóihoz? És aki bealszik az évértékelőn, mert neki ebben a korban már az a természetes. Elhiszi valaki a föld, a trafik, a takarékban, a jegybank, a támogatások, az uniós pénzek nagyobb része, nem kormányközeli zsebekben tűnik el? Szép mese volt az évértékelő, de sok dolog kimaradt belőle. Főleg a lényeg. Ezért is aludt el rajta akit nem érdekelt. “

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    ha valaki nézett volna, azt hihette volna rólam, -jogosan-, hogy megkergültem.
    Miért is?
    Ahogyan “ittam” döbrögi baromságait, amiket a szemem közé köpködött, közben üvöltöztem.
    *
    Amit most meglépett a mély szegénységben élőkkel szemben, amilyen segítségeket most elvett, a segélyeket pontosan felsoroltad. Szerinte, az ő mércéjével számolva rendben van így?! Azért írom, hogy szerinte, mert önmagáról is többes számban beszél.
    Ezer bocsánat, de hánynom kell… Tőle, döbrögitől, jelenlegi vezírünktől, meg az őt megtapsolóktól, az előtte hajbókolóktól, az egyéb alfelek “ápolgatását” magukra vállalókról nem is szólva.
    Mások is műveltek velünk szörnyű dolgokat, emlékezzünk a történmünkre. De nem azokra, melyek a könyvekbe vannak leírva, azok -többnyire,- hazugságok. Csak azokra a “tettekre” gondolok, amelyeket döbrögi elődei is megléptek.
    A legszegényebbeket ilyen szöges korbáccsal egy lehetetlen életnek nem nevezhető létbe kerget önjelölt “királyunk” és t.csapata.
    Akinek eddig rászorultsági alapon a legszükségesebb gyógyszereket térítés nélkül adták ki, most erre már reménye sincs. Mi ez, ha nem kegyetlen, ki nem mondott, előre megtervezett – népirtás.
    Először a rokkantak vegzálásával kezdődött. Maradjunk annyiban, azért az nem igaz, hogy olyan sok rászorultat visszaminősítettek. Út szélén hagytak, ellátatlanul.

    Ápolási díjra az a felnőtt gyermek, egyéb közeli hozzátartozó nem lesz jogosult, hogy a család elesett tagját ellássa, ellátná, ápolná. Akkor sem, ha éppen munkanélküli.A semmiből kellene még a saját részére is megváltania a TB-jét. Ezenkívül semmi, de semmi pénzt nem ad az állam.
    Miért?
    A közkórházakban, tudjuk milyen állapotok vannak. Akit oda belapátolnak, hamarosan “megoldódnak” eü. gondjai, mert meghal. Miért?
    Tudom, nem hallottam, láttam, megtapasztaltam, hogy kevés a pelenka. Mit tesznek a eü. dolgozók? A betegeknek katétert vezetnek fel, így “csak” a székletükben kell feküdniük, ideig-óráig. Jó esetben naponta csak 1x – mert kevés az ápoló. No nem hosszú ideig, csak addig, amíg rájuk kerül a sor, hogy tisztába tegyék. A vizeletet katéterrel zacskóba vezetik. Egy állandó katéter mit tesz egy elöregedett, lerobbant szervezettel? Előbb-utóbb fertőzés, majd… Tudjuk.

    Megetetésről szó sincs.
    Láttam! Az ételt a szerencsétlennek az éjjeli szekrényére lerakták, majd egy idő után el is vitték. Nekem megvolt a saját betegem, akit megetettem, elláttam, de volt, hogy több beteget is megetettem. Minden áldott nap azon imádkozom, ilyen helyzetbe ne kerüljek, de más sem. Ha hozzátartozó nincs, aki ezt megtegye, akkor éhen is halhat a szerencsétlen.

    Ettől a pokolból akarná bárki is kimenteni hozzátartozóját, mindazokra, akikre döbrögi rányomta a bélyegzőjét. Olyan erősen, hogy aki alá kerül, annak kampec-dolores.

    A hajléktalanoktól is pár ezer forintot vesznek el. Saját maguktól semmit nem vonnak meg. A szerencsétlenektől azt a keveset is, a legszükségesebbet – ami az életben maradásukhoz szükséges volna.
    A főkeresztények ilyenkor miért és mire tapsoltak?
    Ez is a családszeretetről szól. Nem. Ez tervezett népirtás. Hulljon a gyenge, az ő szerintük a “férgese”. Fityesz és döbrögi szerint ez a polgári lét. Ez az ő véleményük, ami az enyémmel nem egyezik, de nemcsak az enyémmel, sokunkkal nem. Miért a sok öngyilkosság? Ezen -eddig-, még nem agyaltak el a KDNP-sek, a fityesszel karöltve?

    Nem folytatom, mert irgalmatlanul átmennék “kocsis”-káromkodásba, amit a monitor sem bírna el.
    No meg tisztelem a KMH-t, jól tudom, nem arra hivatott, hogy szidalmaimat közvetítse.

    Önmérsékletet kell gyakorolnom. Azt tanultam, láttam, tapasztaltam meg, hogy aki tollat fog, vagy klaviatúrára teszi a kezét, hogy a gondolatait írásain keresztül közvetítse, nem káromolhat. Vallom, hogy ez most nekem bitang nehezen megy.
    Mi tart vissza? Neveltetésem, valamint az amit etikának neveznek.
    *
    Más.
    A fityesz kétszínűségét bizonyította az is, hogy ott, abban az épületben olvasta fel beszédét kormányunk (félre)vezetője, amit főleg EU pénzből újítottak fel. Feltűnt, hogy egyetlen egy EU-s zászlót nem láttam. Ezt már többször is megtapasztaltam, egyéb rendezvényeken is hiányoltam. EU-ról csak akkor van szó, ha a markukat tartják?! Meggondoltam írtam az egyes szám harmadik személyben “markukat tartják”. Ők. Nem mi, nem én, nem Te, aki ezt olvasod és nem mi, a többek, a nyomoronc sorba taszítottak.

    Egyre rosszabb itt élni, a csókosoknak van jövőjük, reményük. A többiek, akik a piramis csúcsától lentebb vannak, ők a “sokan”, ők, mi a Tajgetoszra ítéltetnek.

    Vélemény?
    Visszajelzéseket megköszönném.
    G.B.

  • G.B: micsoda segélyek? Balog páter szótára szerint olyan nincs, csak támogatás van! Ill. holnaptól már az se.

  • Georgina Bojana

    No igen, kedves István,
    akár segély, akár támogatás – egyre menne.
    A legszűkösebb megélhetésre, hangsúlyozom, a minimálisnál is minimálisabbra. A napi kettő szelet kenyérre.
    A huszon-valahányezer forintból rezsit már nem lehet fizetni. Gyertyára sem telik, nem vízre, fűtésre, ételre…
    Itt most nem ismételem magam, a rászorultsági alapon eddig megkapott közgyógy. támogatásra nem térnék ki. Ezt sem, mint a többit sem, nem véletlenül szüntették be.
    Hangsúlyozom itt és most, az előre megfontolt: “hulljon a férgese” gondolatmenetüket. Ez és így embertelen. Elfogadhatatlan.
    Hazudnak és hazudnak, bele a szemembe, szemünkbe. Elhallgatnak, titkosítanak. Az a Rogán Úr méltatlankodik banki ügylet miatt, Aki maga is nem ippeg “jól” sáfárkodott a rábízott ingatlanokkal. Írhatnám akár azt is, hogy “okosan”(??!) ügyletelt. Infóim szerint mások léptek a helyébe, s folytatják az eladásokat.
    Arról már nem is “énekelnék”, hogy az a Rogán Úr, ő aki “hintába” tette a devizásokat, szemrebbenés nélkül (valóban) kígyói tekintettel, folyamatosan lökte a szövegét. Miszerint szerencsések a devizások a forintosítással.

    Évekig húzták, voltak idők, amikor a forint sokkal jobban állt. Miért nem akkor léptek? No, csak miért nem?!

    Az a gond, hogy fel sem merül ott fent, hogy lent is tudnak ám gondolkozni.
    Semmit nem hiszünk már el. Azok MÉG tapsolnak, akiknek érdekeiket szolgálja ez a vircsaftos kormányzás.
    *
    Hozzászólásod megköszönöm.
    *
    G.B.

  • G.B, Orbánék tudatosan züllesztik le a középosztályt, mivel nekik a közmunka és az egyéb alamizsnák járszalagján nyűglődő engedelmes barmokra van szükségük, akik sem érdekérvényesítési képességgel, sem szervezettséggel nem rendelkeznek, és egyetlen tányér levesért eladják a lelküket. Orbánéknak a szegények, elesettek, gyámolításra szorulók csak felesleges teher, se tehetségük, se emberségük, de főleg, pénzük sorsuk jobbítására. Ilyen cinikus, embertelen és rabló kormánya még nem volt ennek a szerencsétlen népnek!
    A megbontott, szétcseszett szociális hálón meg szépen átpotyognak az emberek a nagy semmibe. Legalább le lesz a gond róluk.

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    írod, mert így igaz: “A megbontott, szétcseszett szociális hálón meg szépen átpotyognak az emberek a nagy semmibe. Legalább le lesz a gond róluk”.
    *
    A méregtől meg tudnék fulladni, amikor azt hallom ennyivel meg annyival kevesebb a munkanélküli.
    De azt bezzeg nem énekelik bele az arcomba, hogy azért, mert nem regisztrálják. Sőt, el sem látják. Menjenek a jó fenébe, vagy a halálba. Megdöbbentően sok az öngyilkosság. Főként a reménytelenség, a kilátástalanság, állástalanság, deviza- meg egyéb hitelek miatt.

    Kormányunk részéről még az sem igaz, amit kérdeznek. Ma hallgattam Havas Henrik műsorát az ATV-n. Előadta és joggal, hogy az unokája milyen ügyes, okos, külföldön jár iskolába (ott élnek a szüleivel), s az volt a feladat, hogy minden tanuló vigyen be bármit, amiért a szülőhazájára büszke. Havas unokája nagyon jól és jókat választott: golyóstoll, Rubik kocka, Erős Pista, ezenkívül fotók Budapestről, Halászbástyáról stb., előadta az osztálytársainak, hogy bizony magyar feltalálók dolgoztak sok mindenen, sőt a számítógép ősét is stb. stb. – Ekkor a gyerekek szinte irigykedtek, hogy a 10-11 éves unoka milyen jó és szép országból született.

    A kerekasztal beszélgetésben akkor felvetették, még jó, hogy nem kérdezték meg a gyerektől, hogy akkor mi a jó fenének mentek ki a szülei, ha Magyarországon jó élni.
    *
    Kis köpcös széttúrja a Városligetet, értelem és ész nélkül. Láttam a terveket, borzalom! Mindenbe belemászik, minden “nemzetivé” lesz, de azok a -nemzeti- dolgok, valahogy mégis átmásznak “magáncégekbe”. Kórházakat zárnak be, összpontosítanak, a fene nagy semmire.

    Most a fityesz fel van háborodva ezen a bankos botrányon. Nem harapnám meg az ujjam, hogy nincs közük hozzá, bármi módon. Nem vádaskodom, csak feltételezek. Hja, és nemcsak én. Az utca népe. Akkora összeget, ilyen “ügyesen” elkönyvelgetni – csakis külső segítséggel lehet.S, igen, az elkönyvelgetés már a fityesz hatalma alatt működött. S, bizony mondom, a fityesz pár éve már ül a nyakunkon, csak éppen azt nem mondhatom, hogy becsülettel.
    *
    Visszavezetik országunkat a zsellérkorszakba. Ugyanakkor a néphülyítő celebeket megfizetik. A népekkel nézetik a sok baromságot, előre megfontoltan, elsilányosítják az emberi kapcsolatokat. Bomlasztják a családokat. Megcsúfolják a legszentebb érzést, a szerelmet.
    Fiatalok ezrei tapadnak a tévé képernyőjére és azt látják, ma ezzel, holnap azzal bújnak ágyba/bokorba, mindenféle érzelem nélkül, az ott vidoran éldegélő szereplők. Belenéztem ebbe a TV2-őn futó borzalomba. Amit nem kis pénzért vezet B.Krisztián. Nem, nem irigylem a sok pénzt, de miért kapja? * Ugyanakkor ezt gondoltam S.Balázsról, V.Janiról is, amikor az Rtl csatornán forgatták a maguk kis sorozatát. Időnként belenéztem, majd pillanat tört része alatt kapcsoltam is át. Ott is mik voltak? Kígyók, patkányok közé élve, koporsóba temették el a “játékra” vállalkozót. Rettenetes ételeket etettek meg velük. Közben röhögtek a vállalkozón. Ők megkapták a jó kis pénzüket, az a szerencsétlen, aki bevállalta, elképzelhető, hogy szalmaszálként kapaszkodott a lehetőségbe. Őt megalázták. Erre nevelik a társadalmat, oszd meg, uralkodj és alázz a végtelenségig, no és “kussolj”.
    *
    Fiatalok ezt látják, ez a normális. Jelenlegi kormányunknak ez a jó, ez az tökély. Egy olyan igénytelen népréteget kinevelni, akik nem akarnak, de nem is tudnak semmiféle erkölcsi, etikai követelményeknek megfelelni. Bámulják a hülyeségeket, könyvet belülről olvasva nem ismernek, mert minek is. Homokra építik a kapcsolataikat, melyekből gyerekek születnek és azokat mire nevelik?
    Egy időben figyeltem a fiatal anyukákat, ha a 3 éves gyermekük bármit megkérdezett tőlük, hogy miért ez, vagy miért az? Meg, hogyan? A válasz az volt az “édesanya” részéről, fáradt vagyok, kussoljál.
    Ez a nevelés, egyre több családban.
    Ezekből a gyerekekből mi lesz? Egy érdektelen, egy (MEG)vezethető tömeg, önálló gondolat nélkül.
    *
    Azután érkezik el a fityesz részéről a “királyság”.
    Lesz egy embermassza, akik hajbókolnak, ellent nem mondanak, minek is, azt sem értik miről dönthetnek, vagy egyáltalán nincsenek döntésük erejében stb. stb.
    Meg vannak nyúzva a sokféle adók, járulékok miatt, alig keresnek, ezért igénytelenek mind külsőre, mind lelkiekben.
    Kevesen ágálnak, kevesen mondanak ellent, minden mindegy alapon élnek a mának. Szomorú, elveszett világ.
    Fityesz erre alapoz.
    G.B.

  • “tudatosan züllesztik le a középosztályt, mivel nekik a közmunka és az egyéb alamizsnák járszalagján nyűglődő engedelmes barmokra van szükségük, akik sem érdekérvényesítési képességgel, sem szervezettséggel nem rendelkeznek, és egyetlen tányér levesért eladják a lelküket”
    Ez biztos, ez a rendszer egyik állandó jellemzője.
    De nekem az az érzésem, hogy már nem csak cél, hanem kényszer is. Kezd elfogyni a harács forrása, nincs honnan begyűjteni Ráhelka luxuscikkeinek árát. Ezért IS kell egyre többet elvenni sokaktól, ezért SEM jut iskolára, kórházakra.

  • G.B, most alszom egy kicsit, majd írok egy rövid értekezést az elveszett 1,1 millió fideszes szavazóról. és a maradék arányairól.

  • “Meg kell védeni a keményen dolgozó magyarokat attól, hogy kihasználják és becsapják őket. Meg fogjuk védeni őket azoktól, akik vissza akarnak élni az erőfölényükkel, és azoktól is, akik nyerészkedni akarnak rajtuk, akik el akarják venni tőlük azt, amiért megdolgoztak.”

    na, akkor azoknak annyi…az eddigi megvédéseik is kurva jól sikerültek.

  • Georgina Bojana

    Kedves Beíróink és Olvasóink!
    Ma olvastam, mit ne mondjak, nem lettem boldogabb. Ezek szerint semmi kritika, mi marad(na) akkor a részünkre? A bólogatás, meg az, hogy széles mosollyal az arcunkon azt hirdessük: “Magyarország jobban teljesít!”

    Egyetlen kérdésem van, mert van: mihez és kikhez képest? Megdöbbenésem, határtalan.
    G.B.
    *
    http://vs.hu/kozelet/osszes/fideszest-gyalaztak-a-facebookon-most-a-rendorseg-nyomoz-utanuk-0303?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.