Európa felé

2015 február 24 11:22 de.97 hozzászólás

Mint az már sokak előtt ismert tény, a napokban volt a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszusa, ahol is megválasztották a párt új vezetőit. Megtudhattuk továbbá, hogy az új dizájnt váltott DK demokratikus úton és békésen kívánja leváltani a jelenleg regnáló Orbán-kormányt, ugyanakkor 2016-ra viszont előrehozott választásokat is szeretne Magyarországon. A Fidesz-kormány leváltása utáni terveiket pontokba foglalták, s a kerek 10 pontból álló elképzelésüket pedig a DK honlapján olvashatják mindazok, akiket ez érdekel.

Én, mint a Demokratikus Koalíció egyik gondolkodó szimpatizánsa, de semmiképp nem fanatikus híve, ahogy anno Pásztor Albert támogatásával, úgy most az előrehozott választási elképzelésükkel sem értek egyet. Nem kukacoskodni akarok, ilyesmi távol álljon tőlem. Csak úgy érzem, a hetedik érzékszervem azt súgja, hogy az aggályaim ismételten engem igazolnának. Márpedig szerintem több kudarc már igazán nem kellene.

Nem azt állítom, hogy a Fidesz-kormányt – amelyik köztudottan jól bebetonozta már magát a hatalomba – nem lehetne békésen, demokratikus úton leváltani. Azonban úgy gondolom, hogy 2016-ra a mai ellenzék viszont még nem érett meg arra a nemes feladatra, hogy a magyar nép zöme a kormányzást, és így a sorsukat ismét rájuk bízza.

Mert mit lát a nép? Lát egy többfelé szakadt balliberális oldalt, akik vezetői olykor még a legalapvetőbb kérdésekben sem képesek egymással megállapodni. Vagy ha mégis, akkor azt hosszú és kínos viták árán érik csak el, szemben a magukat konzervatív nemzeti jobboldali pártoknak hazudó, valójában szélsőséges nézeteket valló Fidesszel és Jobbikkal, akik – noha többször is előadnak ugyan egy-egy sokakat megtévesztő pávatánc-műbalhét – ugyanakkor közöttük elvi kérdésekben a teljes egyetértés jelei figyelhetőek meg. A Fideszben csalódott potenciális szavazók ráadásul nem a balliberális oldalt erősítik, hanem „egy a zászló egy a tábor” elvet vallva, a Jobbik színeit erősítik. Ebből pedig az a végkövetkeztetés vonható le, hogy egy 2016-ra előrehozott választás esetén – még ha abba a Fidesz békésen bele is menne – az bizony a demokratikus oldal képviselőinek és szavazóinak teljes kudarcával végződne. Véleményem szerint annyi történne, hogy a Fidesz, ha ugyan nem is lenne kétharmada, de a Jobbikkal koalícióban ugyanúgy véghezvinné őrült terveit, ahogy azt eddig is tette. A Jobbik, sokunknak tetszik, vagy sem, de jelenleg a második legnagyobb párttá nőtte ki magát.

Erről a jelenségről pedig szerintem részben a magát balliberális oldalhoz köthető egyik médiája is tehet, merthogy az ATV -ben már újabban – számomra felettébb érthetetlen módon – a Jobbik vezetői és karizmatikus személyiségei is egyre többször szerepelhetnek. Ezt az állításomat alátámasztva pedig érvként megemlíteném, hogy a Simicska-ügy után a Fidesz vezetői is a Hír-tv –ben szerepeltető Jobbikos politikusoktól tartottak a legjobban, mondván, hogy ez a cselekedet bizony sokat árthatna nekik, és övön aluli ütés volna a Fidesz-kormány amúgy is csökkenő népszerűségének.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor pedig sokaknak szimpatikus személyiség. A Facebookon olvastam egy számomra meghökkentő, ám nagyon is elgondolkodtató bejegyzésben, hogy hazánkban a magyar nők zöme állítólag szó szerint bele van szerelmesedve a sármos külsejű, jóképű Vona Gáborba. Őket – ahogy azt a poszt szerzője szellemesen megfogalmazta – egyáltalán nem érdekli, hogy a szerelmük tárgya milyen ordas elveket képvisel, ők a fényképét a bugyijukban hordják, s némelyikük talán még a férjét is elhagyná Vona Gáborért.
Nos, ebben is lehet valami…

Én tehát a Demokratikus Koalíció 2016-ra előrehozott választási elképzelését azért sem tudom támogatni, mert úgy érzem, hogy a több pártra szakadt balliberális oldal a jelen népszerűségi mutatókat figyelembe véve egyáltalán nem tudná legyőzni az elveikben egységet megtestesítő Fideszt és Jobbikot. Véleményem szerint, a jelenlegi balliberális oldalnak a Fideszt megvernie még 2018-ban is nehéz diónak bizonyulna. A Fidesz demokratikus úton való leváltása persze nem lehetetlen elképzelés, ám ehhez a folyamathoz – ahogy a jó bornak is, hogy élvezhető itallá váljon – bizony idő kell. Idő, rengeteg munka, és egyeztetés, valamint a közös siker érdekében meghozott intézkedések meghozatala is kellene. Ahogy azt anno Gyurcsány Ferenc mondta a reformok bevezetése előtt: „nem kell félni, nem fog fájni”. Ne feledjük, hogy már csak egyfordulós választások vannak. Többé tehát nincs sem mód, sem pedig lehetőség arra, hogy a pártok trükközzenek, és a második fordulóban visszaléptessék a jelöltjeiket az esélyesebbek javára.

Gyurcsány Ferencek tehát sorra le kellene ülnie a balliberális elveket valló pártok vezetőivel, majd értésükre adnia, hogy az elvi álláspontokat illetően többé nem rivalizálhatnak egymással. Ha ugyanis továbbra is ezt teszik, akkor a sok bába között elvész a gyermek, és ez a fajta, rivalizálásból fakadó cselekedet egyértelműen a Fidesz és a Jobbik malmára hajtja a vizet. A Fidesz legyőzéséhez teljes egység kell. Sajnos, van egy kakukktojás is a magyar demokrácia fészkében, a Schiffer András vezette LMP. A kisebb balliberális érzelmű pártoknak azonban – gondolok itt a Fodor Gábor liberális, a Bokros Lajos MOMA nevű, és persze a Szigetvári Viktor által jegyzett Együtt2014 pártjára – nos, nekik szerintem be kellene állnia a két nagyobb szavazóbázist magáénak tudható párt valamelyikéhez, az MSZP, vagy a DK mögé. Tudom, ez az elképzelésem sokak számára talán őrültségnek tűnik, ám itt most nem egy jelölt személyének közös támogatásáról van szó, mint Veszprémben az állítólag identitászavaros (?) Kész Zoltán esetében. Ott működhetett ez a modell sikeresen, ám óva intem még Gyurcsány Ferencet is attól, hogy a veszprémi győzelem okán vérszemet kapjon, mert a pártok önálló megmérettetése kapcsán 2018-ban ez a sokszínűség már egyáltalán nem hozhat sikert. Sőt. Én bátran kimerem mondani, hogy az elvi sokszínűség bizony csalódást és kudarcot fog hozni, hiszen egymástól szipkázzák el a szavazatokat és így nem egymást erősítik, hanem gyengítik. Véleményem szerint – lévén, hogy a józan ész is ezt diktálja – egyáltalán nem szabadna erőltetni az előrehozott választásokat.

A Demokratikus Koalíció 10. pontja felett pedig szintén nem tudok szó nélkül elsiklani.

Dicséretesnek tartom a szegénység felszámolására tett javaslatot, mert szerintem jelenleg ez hazánk talán legégetőbb problémája. Oka a szakképzett és a diplomás értelmiségi magyar emberek, orvosok, hazájukat való elhagyásának, a gyűlölködésnek és az antiszemitizmusnak, egyszóval gátja annak, hogy mi Európához tartozzunk. Itt már több kell, mint egy átlagos, hovatovább már-már sablonosnak tűnő üzenet. Az emberben ugyanis felmerül a kétely: – azok a politikusok, akik erről beszélnek, vajon komolyan is gondolják a szegénység felszámolását? Merthogy a magyar emberek naponta látják, ahogy egyesek úgy szórják a pénzt, a milliókat és a milliárdokat, olykor szinte már haszontalan dolgokra is, mint bolond a lisztet. Tudjuk, hogy ebben az országban sokan, százmilliós nagyságrendű osztalékokat vesznek fel évente – köztük van Gyurcsány Ferenc is – míg mások a munkájuk béreként ugyanakkor csak az aprópénz-garasaikat számolgathatják. Látjuk, milyen ütemben épülnek a drága stadionok, ahogy egyesek nyakló nélkül és féktelenül urizálhatnak, s hogy megy a habzsi-dőzsi ezerrel ebben az országban. A szegényeknek a politikusok ugyanakkor mégis lyukat beszélnének a hasukba. Miért? És e téren a jobb és a baloldal pedig mintha csak teljes egységet alkotna. Csoda, ha az emberek többsége legszívesebben már a rendszerváltás 25 évét is eldobná, és egy új, egy igazságosabb rendszerváltásról álmodozik?

Ha tehát a Demokratikus Koalíció nem csupán egy békés oligarchaváltást szeretne, hanem komolyan is gondolja a szegénység felszámolását, akkor mondják ki bátran, köntörfalazás nélkül, hogy Magyarország csak úgy tartozhat Európához, ha a magyar emberek is uniós bért kaphatnak a munkájukért.

Ezt a tabukérdést eddig egyedül csak a Jobbik merte megpengetni. A Jobbik Magyarország pedig jelenleg a második legnépszerűbb párt Magyarországon. Miért is? Nos, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Egyrészt azért, mert a Jobbik rendre elhatárolódik a 25 év disznóságaitól, másrészt pedig azért, mert a magyarok zöme is úgy érzi: rabszolga lett a saját hazájában.

„Ha a munkád után csak annyi bért kapsz, amiből ételt tudsz venni és a rezsidet kifizeted, akkor ez azt jelenti, rabszolga vagy”. (Mahatma Gandhi)

Végezetül még csak annyit hadd mondjak: Ha hazánkban a Jobbik hatalomra kerül és netán beváltja őrült terveit, úgy azt én Gyurcsány Ferencnek soha nem fogom megbocsátani!

97 hozzászólás

  • Vona sármos külsejű volna? Akkor még nem látták egzaltált, megszállott formáját, finoman szólva raszputyini kinézését!

    vagy ettől pisilnek utána petróleumot?

    Karizmatikus személyiségek a Jobbikban? Na, ne már!

  • Jól látod, Gézám.. Tegyem hozzá, a DK pr-osát jól tökön kéne rúgni, de legalább is elhajtani a robogó kismalac kunkori farkincájára.. A tisztújítón az a gitáros bohóckodás murvára nem segítette a népszerűsítését a pártnak.. Átlagpógár aszongya: ezek itten örömködnek, mikor nekem a só, kenyér, melegvíz kombinációt is nehéz megoldanom.
    Politikai párt ne jópofizzon, szórakoztasson, hanem bizonyítson. Mert az elmúlt néhány hónapban valahogy eltüntek. Éertem én, hogy jött a gyerek, meg akármi, de ne egy ember képviseljen egy pártot.

  • Bizony István Barátom, egy facebookon általam olvasott bejegyzés szerint, a magyar nők zöme annak tartja őt.

  • Géza barátom, akkor megérdemlik. Mondjuk, el tudom képzelni a férjüket/barátjukat.

  • A magyarországi helyzetet taglaló írások közül nem ez az első amit olvasok, és ámulok.Nem tudom mire vélni ezt a valóságot látni nem akaró naivitást a választásokat illetően. Magam nem vagyok DK-s,már szimpatizáns sem,mert ugyan a júniusi ellenállás napjára még elmentem, de ezzel be is fejezetem a DK iránt való érdeklődésemet.A vizet prédikálunk de bort iszunk hazug állításaira nem vagyok kíváncsi. (gyanítom egyre kevesebben) Ami a választást illeti. Evidens szerintem, hogy diktatúrát választással nem lehet leváltani. Ha mégis, ott kő kövön nem marad.Kaptunk kóstolót 2006-ban, amikor Orbán meg akarta puccsolni a kormányt. Hűséges ölebe Vona,de gyanítom még Schiffer is beszállna a diktatúra megvédésébe.A fidesz beágyazottsága egyébként is olyan mély, hogy itt egy új kormány már 2.nap keresztre lenne feszítve.Ezt nem venni figyelembe,enyhén szólva is dőreség.Lehet ezért kinevetni, de én csak egy megoldást látok. Orbán elzavarását, ami megsemmisítő, és megszégyenítő vereség lenne, és kizárná hogy valamikor is labdába rúghasson.Ehhez viszont civil szerveződések kellenének,egy monolit tömeg,ami egy akarattal Orbán elzavarásában érdekelt.Hogy a pártok választásban gondolkodnak az az ő szégyenük. Demokratáknak hazudják magukat, és ezzel a szemfényvesztéssel operálnak a tudatlan tömegek, híveik felé. Ugyan mennyire demokrata az a párt,amelyik esküt tesz egy Alkotmányt hatályon kívül helyező illegitim NER-re?Diktatúrát kiált, de parlamenti jelenlétével együttműködik a hatalommal? Naponta vizet prédikál, és bort iszik? Szégyen ami Magyarországon történik, szégyen hogy nincsenek államférfijaink akik következetesen megvédték volna az Alkotmányunkat,és ezzel együtt a jogainkat.Kormányváltásra készülnek, miközben egy diktatúra bebetonozása folyik!Rendszerváltásban eszükbe sincs gondolkodni. Néha azt hiszem hogy álmodok.Közben a Kossuth téren jogainkért demonstráló OGYM sátrait már negyedszer bontja el a hatalom az éj leple alatt, teljesen törvénytelenül.Az ellenzék hallgat. Szolidaritás nincs.Választásra készülnek. Ha lesz egyáltalán.Vagy Magyarország ura törvényt változtat, mert megteheti. Ott ül vele segítségnek az asszisztencia a parlamentben az ellenzéki pártok képviseletében…És a törvénytelenség törvényt ül.Van ennél lejjebb?

  • Falusi Barátom, én is teljes mértékben egyetértek az általad vallottakkal. Erről van szó! Ők örömködnek, jópofiznak és bohóckodnak, az éhező emberek pedig bizony ezt nem nézik jó szemmel. Ennyire jól megy ebben az országban, hogy egy Fideszt leváltani akaró párt ilyesmit is megengedhessen magának? Tartok tőle, hogy nagy kudarc lesz ebből, nemcsak nekünk, állampolgároknak, de nekik is. Sajnos.

  • Gyurcsány nem “akar”2016-os előrehozott választást, hanem pont azokat az indokokat mérlegelve, amit a cikk is felhoz (nem fognak készen állni) TART ATTÓL, hogy Orbán a további népszerűségvesztés esetén váratlanul ki fogja azt írni. Tehát nincs idő tesze-toszaságra, meg patópáloskodásra (ej ráérünk arra még), ezért addigra készen kell állni a kormányképes alternatívával.
    Aki ez ellen beszél, az a felkészülés ellen szól. Pedig még a régi mondás is azt tartja: Bízz Istenben – de tartsd szárazon a puskaport, meg para bellum, ha békét akarsz.
    És akkor még egy 2015 öszi előrehozott választás veszélyeiről még nem is szóltam!

  • Fiatalabb korában Orbánba voltak a nők szerelmesek, így lett népszerű. Vona Gábor arcát nem bírom, bár nő vagyok. Én az intelligens arcokat kedvelem, Vona hiányolja ezt-.
    Sajnos a nőkről általában rossz véleménnyel vagyok, nem akarom részletezni.

  • kekec: teljesen mind1, ki, mit akar. A helyzet az, hogy a Költségvetési Tanács bármelyik kormányt meg tudja buktatni. Hogyan? Nem fogadja el a költségvetést. Márpedig a KT-ak (három tagú) két fideszes tagja van. Ha nem fogadja el, az államelnök feloszlatja a parlamentet. Az pedig 2017-ben már Orbán lesz. Ez a nagy trükk.

  • Végül, meg kéne értenie az ellenzéknek, hogy széthúzással, kakaskodással nem érnek el eredményt-.. A magyar nép nagy része Fideszt akarja, mert hazafias érzelmű.
    Az ellenzék ezt soha nem állitotta, mindig a régi balos dumát adja le, Nem látja sehol a magyar a nemzeti érzelmet, tehát inkább Fideszre, vagy Jobbikra szavaz.
    Ez mutatja, hogy a kommunizmusban élő és született magyar generációkból, nem volt képes a kommunizmus a nemzeti érzelmet kiőlni!

  • “…Végezetül még csak annyit hadd mondjak: Ha hazánkban a Jobbik hatalomra kerül és netán beváltja őrült terveit, úgy azt én Gyurcsány Ferencnek soha nem fogom megbocsátani!..”

    Ne haragudjon, de ez valami elképesztő! Hogy Vona esetleges győzelméért is Gyurcsány lenne a hibás??????? És ezt egy ellenzéki polgár állítja???????

    El kéne már felejteni egyszer s mindenkorra azt, hogy a Fidesz és a Jobbik disznóságaiért Gyurcsány Ferenc a felelős. A Fidesz és a Jobbik disznóságaiért a Fidesz és a Jobbik a felelős, nem más. Lehet mondogatni olyat, hogy ha akkor Gyurcsány nem azt teszi, hanem amazt, nem így csinál, hanem amúgy, akkor ma nincs kétharmad, de ez teljesen gyerekes, bizonyíthatatlan állítás, és de facto a Fidesz propagandájának szoft változata.

    Én roppant mód tudom sajnálni, hogy nálunk annyi baloldali és liberális értelmiségi a Fidesz-KDNP karaktergyilkossági hadjáratának hatása alá került, és már a holnapi jégesőért is Gyurcsányt tartja felelősnek, de ki kéne végre gyógyulni ebből a marhaságból és belátni, sőt szégyelleni, hogy gyengék voltunk, tulajdonképpen elhittük a Fidesz állításait Gyurcsányról.

    Aki meg forradalmat akar csinálni – bumburi pl. – annak nosza, lehet kimenni a Kossuth térre, aztán meglátjuk, a nép követi-e a lánglelkűeket. Nem fogja. Magyarországon semmiféle forradalmi helyzet nincs, a népek nem ragadnak kaszát, sőt szeretik az ő Viktorukat minden látszat ellenére. Mert Viktor a maga tahó bumfordiságával, pálinkaivásával, sunyi antiszemitizmusával, kocsmai danolászásaival, primitív előítéleteivel a magyar átlagember pontos lenyomata. Ezért szeretik, ezért bocsátanak meg neki olyat is, aminek az ezredrészéért egy szoci politikust már felhúztak volna a fára. Ezért van még minidg hatalmon, nem pedig azért mert a DK ilyen meg olyan és Gyurcsány gitárral nyit meg egy kongresszust.

    A szegények szavazhattak volna tavaly háromszor is a kormány ellen, helyette szavaztak a náci Jobbikra és a szoftfasiszta Fideszre. A vidék, a falvak, a kisvárosok vastagon narancs- és fekete színűek. Innentől azt állítani, hogy csak azért nem szavaznak milliószámra a DK-ra, mert Gyurcsány gitárral a nyakában jelenik meg, orbitális tévedés.

  • Figyelő, maga feltehetően nem Magyaroszágon járt iskolába, különben nem állítaná, hogy megpróbálták kiölni a nemzeti érzést a gyerekekből. Nem próbálták meg. Én legalábbis dögivel tanultam a magyar népdalokat, a magyar verseket, a magyar irodalmat. Egyetlen tanárom nem volt se általános-, se középiskolában, aki nem-magyarrá akart volna nevelni.

    Magyarkodásra, turulkodásra, zsidózó busongásra, más nemzetek lenézésére – no, erre valóban nem neveltek. Nagyon helyesen.

    Mit tegyünk, az az átkos kommunizmus ebben is jobban teljesített, mint a maiak…

  • Kedves István.
    Nagyon nehéz dolog egy “Tahótlanítani” gombot szerkeszteni? Öreg vagyok ehhez, sajnos nem tudok ebben segíteni.
    Ha nem lehet, én átgörgetem ezt a figyelőt, de a gomb ezt megoldhatná… Valamikor volt itt egy marcsi is – azt is. A demokrácia nevében.
    Bocsánat, hogy alkalmatlankodtam.

  • cornelius

    Azt ugye elhiszed, hogy 2004-ben az olimpiai doppingbotrány idején Gyurcsány volt a Sportminiszter? Igaz, Schmitt pedig a MOB elnök. A magyar állapotokat jól érzékelteti,hogy ez nem volt akadálya annak, hogy az egyikből Miniszterelnök, a másikból Köztársasági elnök lett. Aztán kiderült, hogy mind a kettő plagizált. Bocsánat, Gyurcsány “csak” elveszítette a bizonyítványát.

  • HunCanada
    2015 február 23
    3:06 du.
    Téved úram, én Rákosi korban jártam itt iskolába…amíg mehettem…

  • Aptyuka
    2015 február 24
    3:59 du.
    Látom, ezen a blogon csak balos, ellenzékiek írhatnak.
    Ha már kritika, más vélemény akad, akkor meg kell nyomni a “gombot”..
    Úgy emlékszem, hogy igen büszkék a szólásszabadságra.
    Ha büszkék rá, akkor gyakorolják is.

  • Figyelő
    2015 február 24
    10:20 du.

    Kedves Figyelő! Én nem írtam semmi olyat, hogy hol járt iskolába. Azt a cornelius írta. (szerintem, amire gondolt.)

    Ellenben sok mást írtam, amire szívesen veszem ha kifejti véleményét (Más cikkeknél is).

  • HunCanada…írta Figyelőnek:

    “Ellenben sok mást írtam, amire szívesen veszem ha kifejti véleményét (Más cikkeknél is)”

    Bocsánat, hogy közbeszólok. Ha valóban azt szeretné, hogy Figyelő válaszoljon, intézze el, hogy ne fenyegessék és sértegessék folyton (Más cikkeknél is).

  • 1. “Nem azt állítom, hogy a Fidesz-kormányt … nem lehetne békésen, demokratikus úton leváltani.”

    Én meg azon csodálkozom, hogy ez miért nem nyilvánvaló. Hogyan lehetne “békésen, demokratikus úton” leváltani?

    2. “Magyarország csak úgy tartozhat Európához, ha a magyar emberek is uniós bért kaphatnak a munkájukért”

    Ez nagyon jó lenne, de odébb kellene tenni a bilit, mert belelóg a kezünk. A bér nagyságát piaci viszonyok között a helyi munkaerő-piac, a tőkehozam és a helyi munkaügyi törvények együtt határozzák meg. Nem szándék kérdése.

    3. “a szegénység … Oka … a gyűlölködésnek és az antiszemitizmusnak”

    Ez szokásos, de súlyos hatású tévedés. A szegénység csak táptalaja, de nem oka ezeknek.

    (Ugyanúgy, ahogy a szegénység a terrorizmusnak sem oka, csak a közharcosok, golyófogók utánpótlását biztosító tényező.)

  • bumburi
    2015 február 24
    12:32 du.

    “.. civil szerveződések kellenének,egy monolit tömeg,ami egy akarattal Orbán elzavarásában érdekelt.”

    Vajon hol van ez a monolit tömeg? Mi akadályozza a civil szerveződéseket abban, hogy ott legyenek és támogassák az OGYM-et?
    Terelés, hárítás, tologatás, vádolás, önfelmentés.
    No meg várakozás, türelmetlenül, ezerrel. Jöjjön már egy megváltó, aki megteszi, aki elviszi a felelősséget rólunk és akit majd lehet teleszájjal hibáztatni.
    Én meg úgy gondolom ez esélytelen. Nem kicsit, nagyon..))

  • Cornelius! Kösz, mindent elmondtál helyettem!
    Aptyuka! Léci, ugord át magad a lesőket (figyelőket), de ne akarj cenzúrát a moderálás helyett. Én ugyan szívesebben venném, ha a másik oldalról érveket sorolnának, nemcsak bőgnének bele a nagy MAGYAR ÉJSZAKÁBA, de egymást nem válogathatjuk meg. Enterprise szokott adatolni, de nem hiszi el, hogy azok az adatok sajnos nem a kormány zsenialitását igazolják, sőt.

  • Ámulva olvasom minden oldalról (minden szinten, szinte minden..)), hogy Gyurcsány. Hát mi a jó túró ez a figura? Egy giant? Mégis hogyan képzelitek ezt? Minden tőle függ, minden rajta múlik?

    Egy frászt. Akkor én is felsorakozok az elvárásommal a hosszú tömött sor végére. Eszébe ne jusson megfelelni az elvárásoknak! Eszébe ne jusson az “élre állni”!
    Különben soha a büdös életben nem fogjuk megtanulni, hogy nincs mindent irányító vezér egyszerre a népség lehető legtöbb kívánalmát figyelembe vevő, a folyamatosan változó igényekre, lehetőségekre rugalmasan reagálni képes rendszerrel. Illúzió.

  • Figyelő
    2015 február 24
    1:16 du.

    “A magyar nép nagy része Fideszt akarja, mert hazafias érzelmű.”

    Rossz lehet ilyen reménytelenül ragaszkodni egy képzethez.
    – A szavazólapokon pártok neve szerepel, nem kérdés, hogy hazafias érzelmű e vagy sem. Ha azt akarja mondani, hogy csak a fideszes és jobbikos szavazók hazafias érzelműek, akkor meg mondja azt, ne fogja vissza magát.
    – A magyar nép nagy része sem fogalmilag, sem matematikailag nem egyenlő kb. 2,2 millió szavazóval. Még a jobbikosokkal együtt sem a nép nagy része. Az előzőhöz kapcsolva, azt is mondhatja, hogy a magyar nép nagy része nem hazafias érzelmű. (magyart megbélyegző, magyarellenes szöveg..))

  • Endre.

    Ebben a posztomban csak felvázoltam egy olyan valóban kézenfekvő okot, amiért a Fideszt szerintem nem lehet békés úton leváltani. De ez csak egy ok volt csupán, igaz, ezt azonban csak kevesen említik, pedig lám, neked is feltűnt, hogy mennyire kézenfekvő. De van itt más is. Például, hogy a Fidesz nem azért alkotta meg a választási rendszert a maga szája ízére, hogy őt demokratikus úton és békésen le lehessen váltani a hatalomból. Ezt gondolom, nem kell megmagyaráznom. Végösszegzés: a Fideszt csak a népharag lesz képes elzavarni a hatalomból.

    Az uniós bér, nagyon is reális elképzelés, és bármelyik kormány képes lenne megvalósítani. Feltéve persze, ha ezt akarná is megtenni. Mit kellene tennie ehhez? Csak annyit Endre, hogy a kormány nem sarcolná meg úgy a magyarországi cégeket, ahogyan azt jelenleg teszi, akik így a dolgozóiknak minden gond nélkül uniós bért tudnának adni. Igaz, akkor a kormány sem szórhatná a milliárdokat haszontalan dolgokra, ahogy azt jelenleg teszi. Aztán így, egyik oldal oligarchája sem érdekelt abban, hogy uniós bért adjon a dolgozóinak. Adja a mindenkori kötelező minimálbért, oszt’ jónapot! Magyarországon tehát a szegénység legitimizálva van, és ez ellen eddig még egy kormány sem tett jóformán semmit a 25 év alatt. Lásd továbbá, hogy nálunk van a legnagyobb áfa Európában, ami szintén szegények számát növeli. Az egykulcsos adórendszerből pedig egy átlag magyar minimálbéres dolgozónak újfent csak nem származik semmi haszna, mert annak kedvezményeit csupán a gazdag réteg tudja kiaknázni. Ez az igazság kedves Endre.

  • Aptyuka: erre szolgál a spamra tétel. Marcsi – és még sokan mások – ennek az áldását élvezi. Figyelővel más a gond: annyira más világra emlékszik – és jelenleg is egy másikban él – hogy végül is túl nagy büntetés lenne neki a letiltás. Nomeg, ki maradna, aki jól példázza a jobboldali elvakultságot?
    Eddig legalább 5x jelentette be, hogy ő azután ide soha többet nem…de hát, úgy látszik, hiányzik neki a társaságunk 🙂

  • Figyelő: szólásszabadság Orbanisztánban nincs, az olyasmit ugyanis deklarálni kellett volna az alapizében pl. Véleményszabadság, na, az van, csak hát, a magáét legtöbb esetben még annak se lehet nevezni.

  • Kedves bumburi!
    Lassan már én is úgy vagyok ezzel a kérdéssel, mint ahogy Te is. Hozzád hasonlóan én is kezdek már minden pártból kiábrándulni.
    Teljes mértékben egyetértek az általad írott gondolataiddal. Igen, én is olvastam, hogy mit műveltek az OGYM sátraival. Gyalázat! Annak viszont nagyon örülök, hogy nem sikerült megtörniük a tüntetők lelkesedését.
    Azt sajnos nem tudhatjuk, hogy a hatalom urai részéről lesz-e lejjebb. Én azt mondom erre, bármi is lesz, tartsatok ki, mert igaz, hogy kevesen vagytok, ám szerintem sokan szurkolnak Nektek!

  • mkati
    2015 február 25
    5:42 de.

    “A szavazólapokon pártok neve szerepel, nem kérdés, hogy hazafias érzelmű e vagy sem.”

    Amikor a Fideszt vagy a Jobbikot nácizzák, olyankor külön kérdés nélkül is pontosan tudják melyek a nemzeti érzelmű pártok.

    Amikor közvéleményt kutatnak, akkor sem az egész lakosságot kérdezik meg, hanem csak egy reprezentatív mintát. Aztán a részből következtetnek az egészre. A reprezentatív mintánál pedig sokkal pontosabb egy, az egész országra
    kiterjedő népszavazás. Úgy, hogy a népszavazás eredményei alapján Figyelő joggal következtethet a részből ez az egészre.

    Egyébként, hibái ellenére Gyurcsány ismerte fel először, hogy a baloldal túlzásba vitte a “jusztis” nemzetietlenkedést, és a rendezvényeken elkezdte óvatosan újból használni a magyar zászlót, sőt kampányában egy dal is született Magyarországról.

  • jani: azért a nemzeti érzelem és a Jobbik/Fidesz lenácizása közt van egy cseppnyi különbség. Még véletlenül sem lehet összekeverni a kettőt, egybemosni meg pláne.
    Az pedig, hogy Figyelő mire következtet joggal, javaslom, hagyja meg neki. Gondolom, évek óta figyeli a “munkásságát”. Na, annak értelmében a következtetései elég neccesek.

  • cornelius
    2015 február 24
    3:14 du.
    Igen, cornelius, erről részben Gyurcsány is tehet, mert már nem az a harcos politikus, aki volt, és akit azért szerettünk, mert küzdött és kiállt az elesettekért, hanem ehelyett, nagyon is úgy tűnik, mintha ezt az énjét feladta volna. Gyurcsány Ferenc bohóccá silányult. Sajnos. .

    A FIDESZ lebontotta a hatalom ellenőrzését szolgáló fékeket és ellensúlyokat. Így ők most a hatalom felett gyakorlatilag kontroll nélkül uralkodhatnak. Ne áltassuk magunkat, merthogy Orbán Viktor illiberális demokráciája valójában ezt jelenti. Miénk a hatalom és az ország, ebbe pedig senki ne szóljon bele. Az ellenzék pedig gyakorlatilag ez ellen nem tesz semmit. Nem lázad, nem szervez tüntetéseket, nem hívja az utcára a népet, akiket képviselni hivatottak. Bejárnak a Parlamentbe, részt vesznek a törvényalkotásokban, ezáltal pedig ők is legitimizálják a Fidesz korrupt és diktatórikus rendszerét. Az egyedüli kiút ebből a nehéz helyzetből pedig szerintem az lenne, ha létrejönne egy új demokratikus erő, amely a demokrácia értékeire fekteti a hangsúlyt. Ez a demokratikus erő pedig szerintem képes lesz majd leváltani a mai korrupt, országromboló pártszövetséget. Gyurcsány Ferencet pedig azért vádolom cornelius, mert ő ez ellen nem tesz semmit.

    Jön Gyurcsány, és egy gitárszólóval megnyitja a DK-kongresszust. A küldöttek és a fanatikus hívők pedig el vannak ájulva a produkciótól. Ferink! Hát te ilyet is tudsz?

    Ezek után komolyan gondolja bárki is, hogy ez a milliárdos bohóckodó ember és az ő pártja fogja a szegényeket képviselni? Mert ez, amit újabban tesz, az szerintem nagyon is méltatlan hozzá.

  • Kedves Géza, én – bár a kongresszusi beszédét nem hallgattam még meg – egyáltalán nem látom, hogy Gyurcsány kevésbé harcos lenne, legfeljebb azt látom, hogy a taktikát kénytelen igazítani a lehetőségekhez. Meg vagyok győződve róla, hogy ha tényleg csak egy szikra kellene az Orbánt elzavaró forradalomhoz, vállalná a szikra szerepét. De ma nincs ilyen helyzet. Baromira nem látom, hogy feladta volna a nyugatos, modernizáló, polgári, polgárainak jólétéért működő baloldali-liberális állam vízióját, és ameddig ezt gondolja az országról, az én támogatásomra bizton számíthat, még akkor is, ha nem vagyok pártjának a tagja.

    A DK fanatikus, Feriző híveit és ezek fanatizmusát én is utálom, és ha elolvassa Debreczeni József könyvét, amit még 2006-ban írt az új miniszterelnökről, a 443. oldal alján ott van, hogy Gyurcsány szó szerint azt mondja egy hosszú monológban: “ez idegen a mi kultúránktól, és engem iszonyúan zavar… mert kritikátlanságot jelent”. Nem kéne tehát őt vádolni egyes elvakult híveinek gyermeteg rajongásáért. Ez ellen nem lehet mit tenni, el kell viselni.

    “Az ellenzék pedig gyakorlatilag ez ellen nem tesz semmit. Nem lázad, nem szervez tüntetéseket, nem hívja az utcára a népet, akiket képviselni hivatottak.” – írja.

    Ez sem igaz. Hívná, de a nép nem jön. 2010 és 2014 között, igaz ugyan, hogy egyedüliként a pártok közül, a DK minden évben több alkalommal is kiment az utcára, de néha az MSZP is kinn volt, sőt az Együtt-PM is. Meg tudtak mozgatni 4-5000 embert. Pedig a lehetőséget megadták, és ha a jónép akart volna tüntetni a regnáló hatalom ellen, ott volt az alkalom. Nem tette, mert a pártellenes népbutítás és az ellenzéki teszetoszáskodás meg a civilség felmagasztalódása megtette a hatását. Kiment viszont több tízezer ember évente egyszer a Milla tüntetéseire, ahol hótgyenge, a tömeg óhaját és elvárásait fel nem ismerő ún. szónokok beszéltek belvárosi nyelven, oszt jónapot, utána megkérték a hallgatóságot, hogy békésen menjenek haza. Nevetséges.

    “Az egyedüli kiút ebből a nehéz helyzetből pedig szerintem az lenne, ha létrejönne egy új demokratikus erő, amely a demokrácia értékeire fekteti a hangsúlyt.”

    Rendben van, ez akár igaz is lehetne, csak ez az erő az istennek nem akar létrejönni. Hol vannak az új, friss, tehetséges, változtatni akaró politikus-palánták, akik generálnák, akik vezetnék ezt az erőt? A rendszerváltás politikusgenerációja 50 éves, vagy annál idősebb, és az utánuk következő generációból egyetlen nevet sem tudok mondani, akire felcsillanna a szemem. Elképesztő az a nívótlanság, az a tehetségtelenség, amit ez a generáció fel tud mutatni. Hol van egy fiatal Kuncze, aki nevetségessé tudná tenni a humorával a fideszes bagázst? Hol van egy 30 éves fiatal, aki rendelkezik egy Gyurcsány szónoki képességeivel, és egy vitában képes lenne lealázni az isteni Viktort? Hol van egy Hornhoz hasonló külügyi profi? Hol vannak a fiatal gazdaságpolitikusok? Hol van egy Kiss Péterhez hasonló, a munka világát töviről-hegyire ismerő politikus? Nincs. A politikusi kontraszelekció elérte csúcspontját: szürkeség és unalom mindenhol. Tóbiás? Ugyan… Szigetvári? Dumagép. A PM nulla befolyással rendelkező titánjai? Szóra sem érdemes.

    No, ebből a mezőnyből az előző generációhoz tartozó Gyurcsány úgy emelkedik ki, mint tölgyfa a mocsárból. Lebohócozni egy megnyitó miatt? Ugyanmár…

    A milliárdos, aki eleve nem képviselheti a szegények érdekeit, mert milliárdos? Megbocsásson, de ez vérbő demagógia.

    Emlékeim szerint Friedrich Engels pl. gyáros volt…

  • Bogdán Géza,

    Köszönöm a választ.

    A népharagban egyetértünk. Az nem békés, de nem is vezet mindenképpen fegyveres forradalomhoz (bár nagy rá az esély).

    A bérek ügyében: Igen, az adórendszer és az adók szintje valóban példátlan, és csak azért van rá szükség, hogy a hatalom urai sokat lehessenen zsebre. Ha ez megszűnne, akkor talán növekedésnek indulna a magyar gazdaság (nem csak GDP-ben, hanem a szereplők számában mérve is), és a béreknek is nagyon jót tenne. De a bérek felzárkózása csak következmény lenne, ezért én semmiképp nem fogalmaznék úgy, hogy “uniós béreket!”, mert ahogy én értettem, úgy fogja (félre)érteni más is.

  • jani
    2015 február 25
    11:15 de.

    “Amikor a Fideszt vagy a Jobbikot nácizzák, olyankor külön kérdés nélkül is pontosan tudják melyek a nemzeti érzelmű pártok.”

    Max azok tudják pontosan, akiknek a nemzeti = náci.

  • mkati

    Csak találgatom, hogy mire utal sejtelmesen?

    Amit szerintem joggal tart igazságtalannak a baloldal, hogy Nyírőt kötelező iskolai anyaggá tették. Mostanában pedig, hogy Ságvárit méltatlanul piszkálják. Ezekkel én sem értek egyet.

  • jani
    2015 február 25
    4:54 du.
    Jani. Szvsz mkati egyáltalán nem volt sejtelmes. Odahaza a “nemzeti”, legtöbbször árvalányhajas nagymagyarország siratást, székelyhimnuszt, meg Pártus herczeget jelent, esetleg Turult, Csodaszarvast, meg zsidó és cigánygyűlöletet. Persze, lehet ezt körbe pávatáncolni, de attól még a sok büdösszájú nyilaspatkány, az büdösszájú nyilaspatkány marad..
    Most, hogy lőttek a kétharmadnak, a Fidesz csak a szálsőjobbról tud hiveket begyűjteni. Cafka idők jönnek a politikában is, az országban is.

  • falusi, sajnos meg kell cáfoljalak és egy kicsit megrójjalak. Nem tudni mikor jártál Magyarországon, de a te általad emlitett jelzők tévesek. Én egy magyart sem ismerek aki gyűlőli a zsidót vagy a cigányt és nem hord árvahajat sem. Nem tudom mit olvasol, de az amivel hitegeted magad hazug állitás és hamís kép.

  • Ez lemaradt. EGy képviselő megbukott, attól még mindig többségben maradt a Fidesz.

    “büdösszájú nyilaspatkányok”, már régen eltűntek a történelem forgatagába….

  • István !

    Anno, a német nők zöme Hitlert, mint férfit is imádta. Most rámondhatnánk, hogy “megérdemelték”, de ennél sokkal összetettebb, veszélyesebb kérdésről van szó… Ezt az embert, az ilyen egyéniségeket rombolni kell, ahol csak lehet.

    .

  • mkati !

    Nemzeti*, az tényleg, valóban egyenlő a nácival. Lásd: Hitler Német Nemzeti* Szocialista Munkáspártját, azaz Deutsche Nacional*-szocialistische Arbeiterpartei –> a saját, rövidített becenevük szerint is “N a z i”, azaz náci párt…

    Komolyabbra fordítva a szót. A nemzeti eszme az európai népeknél a XVIII-XIX. századra bontakozott ki. A maga idejében történelmileg szükségszerűen korszerű és progresszív eszmeiségnek bizonyult, melynek természetesen viharszerű erejét elsősorban a polgárság, burzsoázia fogta be sikerrel a vitorláiba és emelte vele a kapitalizmust a legmodernebb termelőerővé. Ugyanez az erő éppen az őt létrehozó eszmeiséget igen rövid idő alatt múlta felül egy új korszakban amelyet korábban imperializmusnak, manapság pedig globalizmusnak szeretünk nevezni és élünk meg.
    Sajnos a nemzeti eszme az elején, a maga idejében még, mint előrevivő áramlat volt, pár-száz év alatt viszont visszafelé ható, az emberiséget nem a haladás, mint inkább a visszafelé haladás a retrográd erők eszközévé, játékszerévé tette. Arra még nagyon is alkalmasnak bizonyult történelmi példák sokasága igazolja, hogy a nacionalizmust sokkal több rosszra, mint az emberiség javára használták volna. Többek közt mindkét világháború egyrészt a . t ő k e , másrészt a “n e m z e t i . ö n t u d a t” talaján virágzott ki, majd hozta meg borzalmasan torz termését, az addig nem is látott, szavakkal kifejezhetetlen, egymás után két világégést.
    A nemzeti eszme ma sem viszi előre az emberiséget, sőt… Itt van ez az újszülött Európai Unió, amelynek a legfőbb ellenlábasa éppen és megintcsak az a nemzeti gondolat, amely éppen nacionalizmusa – még nem teljesen náci – lényegéből fakadóan képtelen megemészteni az egyébként független népek együttműködésére épülő közös államnak még a gondolatát is. Ezért még a szalmaszálat is keresztbe teszi néhai Habsburg Ottó nagy álma, egy demokratikus és földrésznyi unió előtt. Jelenleg Magyarország ebben a cipőben, és élen jár…

  • falusi

    m.kati szerintem sem volt sejtelmes, csak nem akartam belebonyolódni a lelkivilágába. Továbbra is nyugodtan szavazzon bármelyik baloldali pártra, nem fogom ÁVH-snak tartani és nem feltételezem, hogy egyetért Sztálin eszméivel.

    Nekem az, hogy “nemzeti” hazaszeretet jelent. Fajoztatás nélkül. És nem szeretem, ha más mondja meg, hogy én mit gondolok vagy érzek, beleértve a jobboldalt is.

  • A történések hangsúlya már évek óta nem a Fideszen nyugszik, hanem csak Orbán Viktoron. Őt nem érdekli a Fidesz sorsa, csak a magáé. Nem véletlen tehát, hogy a Jobbikal fennálló szövetsége, mint annak nemcsak a névadója, de társadalmi értelemben vett keresztapja is nincs félnivalója. Ő a Fradi B-középnél éppoly magas tiszteletnek örvend mint a jobbik Kossuth-téri hugyosai körében. Az, hogy ezek a rétegek éppen ott, ezekben a fikciókban, akár a Jobbik,a 64vármegye,a Betyársereg, azaz a Kvázimagyargárdában leledzenek az sokkal inkább neki köszönhető, mint az általa a nép (az általa kitalált, ún. polgári körök) sorából kiemelt Vona Gábornak, aki csak egy báb a diktátor kezében. Ezek a diktátor rohamcsapatai minden esetre és bajok esetére…
    Őt tehát nem lehet csakúgy megbuktatni, legföljebb felfelé. Már készül is – biztos, ami biztos – a díszes Ministérijumban a köztársasági elnöki rendszer piszkozata… És, már épül a budavári Királyi Palotában az örökös elnök, kormányzó rezidenciája is. 2018. már nincs is oly messze, mint gondolhatnánk.
    Az egyetlen lehetőség őt leütni e sajátmaga emelt piedesztálról, amelyre csatlósai – köztük ez a Vona is, aki maga nem is karizmatikus, mint azt sokan megprobálják már előre beállítani – állították, az pedig egy palotaforradalom a Fidesz köreiben, hisz a Jobbik hatalomra kerülése esetén is csak támogatná az ő államfővé választását és az ott tartását, hisz ezt az egész hatalmi rendszert ő maga agyalta ki már évtizedekkel ez előtt, ezért csak ő tudja megtartani is.

  • Figyelő: meglehetősen szűk lehet az ismeretségi köre 🙂 Aki itt magát hitegeti és hamis képet épít, az biza, nem “falusi”!
    Ami pedig a képi világát illeti, kétségbeejtően szegényes! Mondja, képtelen képletesen felfogni az árvalányhajat – ami ráadásul ma már védett növény?

  • Figyelő: nem maradt többségben, de magának nem mind1? Mondja, miért erőlködik?

  • Figyelő
    2015 február 26
    12:26 de.

    Virágszálam, csak neked, csak itt, csak most: Tavaly három hónapot töltöttem otthon. Jártam Érpatakon, Felcsúton, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérváron, Móron, Szombathelyen, SDoppronban, Pécsett, meg kéttucat kisebb faluban. Elmentem néhány demonstrációra, csináltam egy tv-s interjót Mécs Imrével, felvételem van arróúl, hogy Gylyás gergely tökönvágja magát a kettészakadt transzparensével, hogy az érpataki pógármester csizmanadrágban, árvalányhajas kalapban, puskaporos szaruval a derekán jár-kel a faluban, mint egy túlérett szedertől kótyagos kiskakas, (úgy nézett ki benne, mint egy hormonzavaros tojás..)Szal, ne magyarázzad már el -ha kérhetlek,- hogy mi, merre, és hány méter. Résztvettem egy Betyársereg “verbunkon”,- itt nem engedtek videózni,- két Jobbikos vezetőségi értekezleten, a csatkai búcsún, valamint a győri cigányság tisztújító naggyűlésén.. Nehogymá’ nyulelftárs hurcolássza a Puskint..

  • jani
    2015 február 26
    4:06 de.
    Tod, tezsvér, nekem a hazaszeretet jelenti a hazaszeretetet.
    Valamiért,- valszeg bennem van a hiba,- sem a Nemzeti Dohánybolt, sem a Nemzeti Kissámli, vagy miatököm, tod, amire a Salaktörvényt rakják,- nem dobbantja hangosabban szüvemet.

  • jani
    2015 február 26
    4:06 de.
    Tegyem még hozzá, asszem, murvára nemértetted, hogy mkati mit írt.. (“Max azok tudják pontosan, akiknek “..)

  • Figyelő
    2015 február 24
    1:16 du.
    “A magyar nép nagy része Fideszt akarja,..”
    hát, gyöngyvirágos kisangyalom, neked már az általánosban is komoly gondjaid lehettek mind a százalékszámítással, mind a tört számokkal.. 😀

  • Kedves cornelius!

    Igen, Friedrich Engels valóban gyáros volt. A marxizmus tudományos elméletének egyik megalapozója tehát egyben kapitalista is volt.
    Csakhogy ő nem olyan kapitalizmusban gondolkodott, mint amit nálunk is létrehoztak a rendszerváltás után. Ez a mi kapitalizmusunk ugyanis a 25 év alatt egy olyan kizsákmányoló rendszerré fajult, amelyből csak a termelőeszközöket birtoklóknak van haszna, míg a dolgozók azonban – ahogy azt a posztomban a Grandi idézettel is szemléltettem – ők ennek a rendszernek a rabszolgái csupán. Nem a rendszerrel van baj, mert ha az rossz lenne, akkor a több ezer magyar ember sem ment volna el Nyugatra munkát vállalni, hanem, úgyis mindegy alapon, inkább itthon maradt volna. A mi kapitalizmusunk rákfenéje tehát az, hogy nem a fogyasztói társadalomra épít. Márpedig anélkül szerintem egy piacgazdaságra épülő kapitalizmust normálisan működtetni nem lehet, s ennek eredménye, hogy például már a Baumax cégcsoport is kivonul hazánkból. Ezt kellett tennie, mert a mi rendszerünk nem a fogyasztói társadalomra épít. A magyar embereknél nincs pénz, tehát nincs fogyasztás sem. Ebből adódik, hogy emiatt termelni sem kell itt senkinek, aztán a cégek sorra becsődölnek, a boltok bezárnak, a dolgozók pedig az utcára kerülnek. Ebben a mi rendszerünkben pedig az a pláne, hogy egy un. egyenes arány figyelhető meg: ahogy nő a gazdagok vagyona, úgy nő a szegények száma is. Sebaj, éljen a közmunka!

    Tavaly Zala megyében 1343 ember dolgozott rendes, bejelentett munkakörben, cégeknél.
    Ezzel szemben 15. 439 ember dolgozott közmunkában. No, comment!

    Mivel már hazánkban olyan mértékű lett a szegénység, ezért a rendszerhez már sajnos kényszerűen kapcsolódik, egy un. neoliberális gazdaságpolitika is. Magyarán, a szegény embereket a kormány a sorsára hagyja, s már olyan, mondhatnám drasztikus intézkedéseket is hoz, mint pl. a szegény rétegű betegek gyógyításának megtagadása, vagy a szociális temetés intézményének bevezetése. Ez egy olyan bűvös ördögi spirál eredménye, amelyből kitörni szerintem csak úgy lehetne, ha hazánk kormánya nem az illiberális rendszert favorizálná, hanem a demokratikus elveket tisztelve, a fogyasztói társadalmat szorgalmazná. Ehhez pedig uniós bérek bevezetésére lenne szükség. Ha nem is egyszerre, de fokozatosan, mert balkáni bérekkel a szegénység örvényéből kitörni képtelenség! A szocializmust a kapitalizmussal ötvözni nem tanácsos, mert akkor úgy járunk, mint Mary Shelley Frankensteinje, aki egy szörnyet szült. Nálunk, ez a szörnyszülött él és virul, sőt, nagyon is úgy tűnik, hogy már elpusztítani sem tudjuk. De miből is táplálkozik ez a mi szörnyünk? A szegénységből. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a legszegényebb megyékben és településeken a legnépszerűbb. Azokban a megyékben és településeken tarol, amelyek egykor a szocialisták és a szabaddemokraták fellegvára volt.

    Ugyanakkor az is egy érdekes jelenség, hogy a Jobbik az egyedüli magyar párt, amelyik uniós bért adna a magyar embereknek. Mi van akkor, ha hatalomra kerülnek és ezt a sokak számára lehetetlen elképzelésüket megvalósítják? Rövidre fogom. Az akkor ránk, Magyarországon élő cigányokra különösen nagy veszéllyel fog járni. Miért? Azért, mert ha ezt a tervüket sikeresen megvalósítják, akkor utána már a nép bármilyen szörnyűségükben asszisztálni fog nekik. Akár még abban is, hogy irtsuk a zsidókat és a cigányokat.

    Nos, kedves cornelius, ez a posztom, utolsó, sokak számára talán demagógnak tűnő, Gyurcsány Ferenchez intézett mondatának magyarázata.

    (Most várok pár hetet, addig nem bántom Öt. A gitáros bohóckodása is meg van bocsájtva neki, mert ugye tudom, hogy megszületett a gyermeke, ezért ő most nagyon boldog, s emiatt egy kissé talán át is van dimenzionálva, meg aztán a feleségétől is kapott pár hét gyermeknevelési szabit, erről is értesültem. De aztán utána már a harcos Gyurcsány Ferencet akarom ám látni, és demokrata politikushoz méltóan vigyen életet ebbe a k…a országba, mert én őt rock sztárként egyáltalán nem tudom elfogadni.) 🙂

  • falusi
    2015 február 26
    8:16 de.
    Örülök, hogy ennyi helyen jártál és sokat tapasztaltál.
    Az én meggyőződésem sajnos végleges, de Te talán még fejlődhetsz.

    A másik az hogy a ketté vállt Magyarország senkinek sem tesz jót. Gondolod, hogy ha Gyucsány lenne az élen, akkor NEM így lenne???

  • “harcos” gyf, nem tudom nevessek vagy sírjak.
    Szóban nagy harcos (közpes formátumú ripacs), de “harcos” szövegei elszállnak a szélbe. Javaslom ügyében Bartus László írásait tanulmányozni, különös tekintettel erre:
    http://nepszava.com/2015/02/velemeny/bartus-laszlo-veszprem-utan.html

  • falusi

    Na és akkor sem dobban meg a szíved, ha nemzeti színekben pályára, dobogóra, pástra, rajtkőre stb. lépnek a sportolóink? Vagy ha idegenben magyar szót hallasz? Nem kéne olyan véresen komolyan venni a politikát, mert láthatóan mindenről arra asszociálsz.
    Egyébként, szerintem egy értelmiségi nem kötődik pártokhoz. Nem egészséges.

    Hogy a cikkre visszatérjek és komolyra fordítsam a szót,… szerinted, ha valaki karizomra gyúr, akkor az már karizmatikus?

  • Figyelő

    Nem mindenben van igazad. Ma is vannak olyan lányok, akiknek nincsenek szülei, ők bizony árvalányhajat viselnek.

  • Figyelő
    2015 február 26
    2:03 du.

    De biztosan így lenne, ahogyan 2002-től ellenzékben elkezdte osztani kétfelé az országot a Fidesz és egyetlen egy ügyben sem volt képes konstruktíve együtt dolgozni az Országért, mert mondjuk nem is járt be Orbán a Parlamentbe 3 évig, aztán amikor meg bejárt, akkor meg egyből frakcióstul ki is vonult. Ezt nehéz nem úgy értelmezni, hogy kereste az együttműködés lehetőségeit Orbán Gyurcsány idejében. Vagyis ha nem kereste akkor úgy is fogalmazhatunk, hogy gátolta azaz megosztó politikát folytatott. Ennyi..

  • jani
    2015 február 26
    6:21 du.
    Herczegem.. Én mnég ríni is tudok, ha magyart látok egy dobogón, játsszák a Himnuszt, és a fijju/jány könnyeivel küzd a dobogón. Ugyanakkor, egyre kevesebbszer reagálok arra, ha erreség magyar szót hallok. Valamikor, -harmincvalahány éve,- mentem oda, és örvendeztem,: teis, maga is magyar!! Már nem. Nem mondom, mais murvára büszke vagyok a magyarságomra, csakhogyám, mára az országra már kevésbé.. Tod, nemigazán van mire.. ( A gulyást, meg a töltöttkáposztát már ismeri a világ, – és nemtom mér’,- de az illiberális eszmevilág valamiért ellenérzéseket vált ki a demokráciákban senyvedőkben..
    Emberi, mezei magyarként, sohasem vettem komolyan a politikát. Mondjuk, ez így hamis kép. Fogalmazzunk úgy, hogy kb harminc évig végrehajtottam/tattam politikai elvárásokat, utasításokat, egy cél érdekében. A cél elérve lett 1989-ben..Azóta egyre jobban timsózódik bennem az egykori büszkeség, hogy “megcselekedtük amit, megkövetelt a haza..” Manapság inkább a tengeri halak a kedvenceim. Pl.: Sqarok rája..

  • Figyelő
    2015 február 26
    2:03 du.
    Meggyőződéseken nemigazán akaródzanék változtatni, ti.: magánügy.
    Csak háttérinformációként: Magyarország nem ketté, hanem kismillió darabra szakadt. Tod, túlélni akar.. A cigány is, a zsidó is, a kisvállalkozó is, a könyvelő is, meg a sarki zóccséges is. A gond az, hogy a túléléshez olyan -erkölcsileg megkérdőjelezhető- kompromisszumokat kell/ene kötnie, amikkel önmagát, emberi tartását, a maga által felállított erkölcsi normákat kell/ene felrúgnia, leköpnie.. És egyren többen fognak megalkudni, mert sír a gyerek, kikell fiozetni a villanyszámlát, és kell a közmunka, mert anélkül még szárazkenyérre sem tellne..
    Hát.. Úgytom, neked már nincsenek odahaza közeli rokonaid. Nekem vannak, vagyis joggal (írhattam volna kötelezettséget is) figyelem, kritizálom és féltem azt az országot.
    A hülyéktől, az istáktól, és a nárcisztikusoktól. (Direkte nemírttam barmokat..)

  • endre
    2015 február 26
    4:01 du.
    Idezsdrága jótezsvírem, enrde..
    Gy. F. -szvsz- nem ripacs, csak azt próbálja előadni, amit a
    plebsnek magától kéne tudni..(Csak ondom, nem kedvenc politikusom, de odahaza pillanatnyilag veri a mezúnyt..)
    Bartus,- néhány éve valóban komolyan kellett volna venni azt amitb írt, mert nem zríkának szánta, hanem szerette volna felrázni az embereket, megdöbbenteni a filisztereket. Sajan (télleg..) azóta elszállt vele a Sánta Pegazus, mára nem véleménye, szuggessziója, tenniakarása a mérvadó, hanem az egoja, a megmondóember státuszának megtartása a cél. Le lehet persze vezetni mindenféle éleményekről az éltalunk, kívántkonzekvenciákat, csakhogyám annak annyi köze lesz a valósághoz, mint nekem a NASA űrprogramjához..

  • endre
    2015 február 26
    4:01 du.
    Akkor is olvastam magyar lapokat, amikor nem éltem itt.
    Bartus írásait nagyon szerettem, amíg odahaza élt, és testközelből látta, láttatta a dolgokat. Kimondottan kerestem az írásait.
    Amióta kint él, kissé radikalizálódott, és beleszűkült a magával vitt sérelmeibe. Ez nagyon látszik az írásain is. Noha a vér nem válik vízzé, azaz jó újságíró volt, írásai elég kereknek tűnnek, és vannak jó gondolatai is. Viszont amióta az egyéni sértettsége átsüt az írásain, nem igazán szeretem. Hiányzik belőle az objektivitás, amit régen annyira szerettem nála.

  • A szegénység – nem felszámolása, azért olyan országok mint Ausztria, Új-Zéland, Svájc, Hollandia vagy Skandináv országok ( csak a világ néhány leggazdagabb országában nincs számottevő szegénység ) szintjére eljutni talán egy évszázad is kevés lenne Magyarorsz.-nak, ha egyáltalán elindulna valamikor egy fejlődési pályán – enyhítése nem érdeke a magyar uralkodó osztályoknak. Egy szélsőséges szegénységben – vagy inkább harmadik világbeli szintű nyomorban – vegetáló, lelkileg is megnyomorított, megalázott tömeget, amellyel elhitetik hogy hogy azért van olyan helyzetben “mert ez a világ rendje” ( ebben pl. a mindenkori uralkodó osztályokkal összefonódott vallások – “történelmi egyházak” ! – is mindig is nagy segítséget nyújtottak ) , s eleve alsóbbrendűek, lehet a legkönnyebben uralni. EZEN alapult Magyarország amióta csak létezik. A képmutatóskodó, mindig is úri allűrökkel rendelkezett, de szintén szolgai beállítottságú középosztályoknak, amelyek az uralkodó osztályok segédcsapatait alkotják, szintén kényelmes az a tudat hogy ha már ők is alattvalók, azért alattuk is vannak még – “semmirekellő”, “dologtalan”, “tanulatlan” ( persze logikusan felmerül a kérdés, hogy az oktatás helyett idomító, s a társadalmi mobilitás akadályozását szolgáló iskolarendszerben hogy a frászban lehet számottevő tudást, minőségi képzettséget elsajátítani… ) egyszóval “alacsonyabb rendű” – tömegek szép számmal. Nem mellesleg ezen középosztályok alkotják az egyesek által messiásént kezelt “ellenzék” tömegbázisát is. Arról nem is beszélve, hogy a korrupció mint olyan, ennek a társadalmi mentalitásnak az egyenes következménye s bármiféle gazdasági, társadalmi haladás előfeltétele ennek visszaszorítása. A mindent átható korrupció bizony nem csak politikai, jogi, hanem társadalom-lélektani probléma; ezért válik rendszerré.

    http://www.youtube.com/watch?v=NQwR2huxoh0

    Akik szerint ezek az “ellenzékiek” baloldaliak, vagy akár csak liberálisok s hogy egy korlátok nélküli, ellenőrizhetetlen hatalom szavazócédulákkal leváltható ( most komolyan: Putyin, Lukashenka, Aliyev s társaik is választásokon leválthatóak…? az ukrajnai viktort mi kényszerítette épp egy éve távozásra…? ) azokat csak sajnálni tudom. Szóval legfeljebb csak bámulhatunk Európa felé.

  • Falusi szinte mindent elmondott helyettem, de muszáj mégis szólnom, 1-2 konkrét dologban.
    1. Eleftheria! Az a Bartus cikk színtiszta hazugság. Vagy Bartus nem tudja, hogy mi a különbség a SZAVAZÁS és a JELÖLÉS között, vagy direkt hazudik. A DK tagjai valóban elektronikus úton, a tagsági könyv alapján adott kóddal JELÖLHETTEK a tisztségekre (elnök, alelnök, elnökségi tag stb.), ezek alapján állította össze a JELÖLŐ BIZOTTSÁG (Pártszavazási Bizottság, vagy mi a fene, amiről BL beszél, nem volt) a JELÖLTLISTÁT, amelynek alapján a kongresszuson a tagok a szavazólapokat papíron, névtelenül,urnába dobva SZAVAZTAK. A jelöltek közül az nyerte a tisztséget, akire a legtöbb SZAVAZAT (név nélküli papír szavazólapon) érkezett. Jelölőbizottságot egyébként minden ilyen esemény előtt állít egy magára valamit adó szervezet, részben szondázva a szélesebb közvéleményt, részben megelőzve azt a helyzetet, hogy mondjuk valakit nagy többséggel megválasztanak, és akkor derül ki, hogy nem vállalja, vagy nem is tagja a szervezetnek. (Szervezőként volt ilyen élményem – nem a DK-ban -, hogy olyan ismert embert akartak vezetőnek, aki nem is volt a szervezet tagja.) A JELÖLÉST is a kongresszus véglegesíti, tehát akár jelölhet új embereket is, vagy leszavazhatja bárki JELÖLÉSÉT, a jelölési folyamat általában nyílt szavazással erősíttetik meg.
    Géza! Nekem más véleményem van a szegénység felszámolásának módjáról, de erről már többször írtam. Most csak annyit: semmiféle kormány nem képes felszámolni a szegénységet, csak úgy tudja alakítani a törvényeket, hogy a társadalom szegényebb tagjainak is legyen esélyük a megélhetésre. Ha valaki Neked legközelebb úgy kampányol, hogy a “nép javát akarja” – azt hajtsd el sürgősen a fenébe. Nem a fogyasztói társadalom a szegénység ellenszere, hanem a magában bízó, öntudatos, tevékeny és szolidáris társadalom.
    Ja, A tőke a kapitalista működési modell legteljesebb – számos tekintetben ma is érvényes – bírálata. Maga Marx írta valamelyik vitairatában, hogy munkásságuknak lényege, hogy nem bírálhatatlan modellre akarnak példát adni – ha dogmává süllyedne az elméletük, az lenne az idea halála. És lőn…

  • fakusi, Don Ovuz,

    Bartus valóban radikális. Stílusa hasonlít a reformáció klasszikusainak stílusához. De próbáljátok ettől függetlenül értelmezni, amit ír. Nem csak minősítsétek, hanem érveket keressetek ellene.
    Mert olyasmit nem írtatok.

    Szerintem félreértitek. Olyan félreértés ez, mint amikor a “fasiszta” jelzőt nem tényállításnak értik, hanem szitoknak. Bartusnál ez tényállítás, és alaposan megindokolt állítás. A gyurcsány ferikével kapcsolatos állításai is alaposan indokoltak.
    Bennem is felmerült, hogy mi a fenének ragadt le gyurcsánynál, miért foglalkozik vele ennyit, újra és újra. De erre kérdésem nélkül is válaszolt, alaposan meg is indokolta.
    Lehet vele vitázni, de az akkor vita legyen, ne hőbörgés.

  • Eleftheria,

    A szegénység enyhítése érdeke lenne “a magyar uralkodó osztályoknak”, csak ezt képtelenek felismerni.
    Az ő jólétüknek is gátat szab a magyar elmaradottság.

    Persze nem teljesen világos, mit értsünk “a magyar uralkodó osztályok”-on. Szerintem valójában nincsenek is ilyenek. Uralkodó csoportok, bandák, elitek vannak, akiknek valóban nem érdekük a nyomor enyhítése, mert helyzeti előnyük ebből fakad.

    De ha a gazdagok (vagy meg nem bukott vállalkozók és örökösök) gazdagsága családi vagy saját vállakozó kedvükből és egyéb hasznos képességeikből fakad (mint ahogy részben abból is, még most is), akkor fel kellene ismerniük, hogy a hasznukat megtermelő tömegek termelő képességeit nem elnyomniuk, hanem segíteniük kellene.

  • Eleftheria
    2015 február 27
    7:04 de.
    Ez egy kitünő cikk volt és igaz!

  • Még egyszer: az Efetheria által idelinkelt BL cikk színtiszta hazugság. Részletezve fentebb.

  • endre
    2015 február 27
    9:09 de.
    Bartus és Gyurcsány viszonya a bojkott elmélet kezdetekor változott meg. Akkoriban rendszeresen jártam az AN oldalára.

    Volt a Ferenc barátom megnevezés mindaddig amíg az elmélet meg nem fogant Bartus fejében. Az első ötleteknél írt is róla, hogy felvette ez ügyben a kapcsolatot. Az ügyben akkor sem ért el eredményt, ha azt nem vesszük annak, hogy azóta ha teheti alávág Gyurcsánynak. Mint mondottam nem teljes az objektivitása. Mint falusi jól megfogalmazta, közelebb áll a megmondó emberhez, mint objektív újságíróhoz. Az ország teljes lakosságának leszólása a gój motorosokkal történt afférja után lett jellemző. Ebben odáig elment, hogy lemocskolta a Himnust is. Tudtad azt, hogy a világon az egyetlen himnusz, amit nem bevezettek, hanem a nép választotta, és erre bólintott rá a hatalom amikor hivatalossá tette?

    Nem akarom végigvezetni a dolgot, de újabban inkább az indulatai vezetik a tollát. A személyes dolgai miatt odaszúr. Mint mondottam, nekem nem jön be ez a stílus. Ha neked igen, olvasd. Részemről ennyi.

  • Utoljára: a belinkelt BL cikk nem “radikális, meg indulatos”, hanem színtiszta hazugság. Cáfolat részletesen 8.54-es bejegyzésben.

  • Don Ovuz,

    Csak arra kérlek, hogy
    1. kapcsold ki az indulat-érzékelőt, amikor olvasod,
    2. és akár kikapcsolod, akár nem, megítélésében ne írásának indítékait keresd, hanem állításainak igazságát vagy tévességét.

    Lehetnek írásaiban tévedések, sőt, lehet hogy egy-két kérdésben elfogult. De már többször kaptam magam azon, hogy elfogultnak vagy tévesnek ítélt részekről később rájöttem, hogy okkal hangsúlyoz (látszólag túl) valamit, és állításai megalapozottak.

    Az biztos, hogy nem semleges megfigyelőként ír, hanem olyan személyként, aki érdekelt a hazai viszonyok alakulásában. Ebben is igaza van, mert vannak olyan ügyek, amiben nem lehetünk semlegesek.

  • A szavazás lebonyolításával kapcsolatos esetleges pontatlanság, sem változat azon a TÉNYEN, hogy Gyurcsánynak épp úgy nincs kihívója és érdemi kritikusa pártjában mint ahogyan az uralkodó pártban több mint negyed százada. Ez a párton belül uralkodó, tekintélyelvű szellemiségből származik, ez a magyar társadalom szellemisége; ez és az ebből származó kudarcok miatti bűnbakképzés tépi elsősorban a magyar társadalmat nem a “balsors”… De hát az alapjában véve jobboldali, reakciós beállítottságú magyarok többségének ez kell akár narancsos/árpádsávos ( azaz fasiszta/nemzetiszocialista ) akár dékás, azaz konzervatív-reakciós ( a dékásnál még a maszopon, vagy a korai szdsz-en belül is nagyobb demokrácia volt, nem beszélve egy nyugati konzervatív/neoliberális pártról ) kiadásban. Bartus ( az ellenséges amerikai imperialista ügynök; mi…? hajrá! ) még kifejezetten visszafogott; Magyarország lehúzhatja magát a harmadik világ klozetjába, ahová mindig is tartozott. Európa, hogyne persze; legfeljebb a két világháború közötti…

  • Még egyszer Bartus lenézett rögeszméiről:
    Bazári beszéd:
    “elengedtük a liberális társadalompolitikát, ami nem ismeri el a közjót, és elutasítja a kereszténységet mint a társadalomszervezés alapját.”
    Bartus már vagy négy (vagy öt?) éve írta cikkét az Unió első fasiszta államáról.

  • endre
    2015 február 28
    6:00 de.
    Mint mondottam, nem kívánok tovább foglalkozni Bartus csúsztatásaival. Olvasgasd.
    Amúgy jól határoztad meg a gój incidens időpontját, azóta nála minden magyar szemét ember. Nem hiszek az ország iránti jóindulatában, mert az nem a lemocskolásban kell megnyilvánuljon. A féligazság nem igazság.

    Ha leáltalánosítanak, és egy kalap alá vesznek a fasisztákkal, tapsolnom kellene? Bepiszkolja a himnuszt, tapsolnom kellene? Gyáva vagyok, mert nincs bojkott, ami ha csak a parlamenti pártokat nézzük, akkora baromság, mint Bartus maga. Tapsoljak? Alja nép vagyok, mert nem folyik vér, nincs forradalom. Tapsoljak neki?
    Féligazságokkal operál, amit egy kalap alá lehet venni a fidesz “hazudtunk éjjel-nappal” féligazság mondatával. Az is elhangzott. Bartus igen jelentősen csúsztat, mint most a DK ügyben összemosva a jelölést a szavazással. De ez a megmondó emberek sajátja. A véleményem évek alatt alakult ki róla, a keresett cikkeitől a mai, megváltozott véleményemig. Úgyhogy a továbbiakban nem is kívánok foglalkozni vele.

    Apropó! Miben érdekelt a hazai viszonyok megváltozásában?
    “Leszarom az egész országot! Megyek kirándulni a családdal.” by Bartus, ha valaki nem istenítette, hogy szép volt Laci.

  • Eleftheria
    2015 február 28
    5:29 de.
    Attól hogy Bartust nem istenítjük, nem kellet volna berágnod.
    Nem vagyok DK szimpatizáns, de azért mondjál egy embert ott, akitől fosik orbán? Avagy szerinted ki lehetne a kihívója, és milyen apropóból? Már ha azt nézzük, hogy elég szépen ível felfelé a párt támogatottsága a semmiből indulva, kívülállóként sem látok okot náluk a változtatásra. Ha netalán most egy baki miatt zuhanna az indexük, egyetértenék veled. De a mindenáron való változtatás sem kifizetődő.

  • Eleftheria! NEM kisebb pontatlanság. Hanem hazugság. AMI JELÖLÉS, AZ NEM SZAVAZÁS és fordítva.

  • A fenti vitához: Gyurcsány már megprobálta Orbánt megbuktatni, egyszer sikerült is neki.
    Sajnos, az akkori Gyurcsány kormány csődbe ment, igen rosszúl végzett. Na, más nem maradt a fővonalon azóta, mint Orbán és követői.
    Ha majd lesz aaki ledönti uralmát, majd akkor tapsolunk, addig nem.

  • Figyelő
    2015 február 28
    11:17 de.
    Azt is rosszul tudja!
    Medgyesi buktatta meg. Orbánnak nem sikerült megbuktatni Gyurcsányt. Csak hogy tudja. Orbán Bajnait buktatta meg.

  • Don Ovuz: pontosítsunk. Valakit megbuktatni – politikai szempontból – csak ciklusa alatt, annak kitöltése előtt lehet. Egy választási győzelem nem egyenlő a megbuktatással.

  • Don Ovuz,
    Olvasgatom. Kár, hogy igaza van. (Neki.)

  • Don Ovuz,

    Dehogy vagyok berágva; DE az is meglehetős csúsztatás, hogy a választások bojkottja, mindjárt véres forradalmat jelentene. Egy országos tüntetéssorozat, általános sztrájk, polgári engedetlenség mind-mind a tiltakozás békés formái.
    Amúgy Orbánnak és körének legkésőbb az Alkotmánynak az illegálisan bevezetett illegitim alaptörvénnyel való hatályon kívül helyezésekor a vádlottak padján kellett volna landolnia államcsínykísérlet vádjával és egy Fidesz ( és Jobbik ) nélküli előre hozott választásnak kellett volna ezt követnie, ha Magyarország megérett volna a demokratikus jogállamiságra. Persze ehhez az ellenzéktől kezdve az igazságszolgáltatásig s a végrehajtó hatalomig ( beleértve nem utolsó sorban a fegyveres testületeket ) tudnia kellett volna mindenkinek, hogy mi a feladata: nem a hatalom gyakorlói iránti, hanem a törvények és az Alkotmány iránti hűség…

    Vissza a bojkotthoz és a polgári engedetlenséghez: legfeljebb a hatalom nyúlna fegyverhez, mint ahogyan a taxisblokád idején is legszívesebben tette volna, megmutatva, hol a földi halandó magyar ember helye… De a jelenlegi európai geopolitikai helyzetben azért nem engedhetné meg, hogy a szíriai forgatókönyv szerint játsszon. De ha a magyarok megvárják a helyzet esetleges fordulását ( mondjuk pl. ha Ukrajna nem bírja tovább az oroszokkal szemben ) akkor akár könnyedén külföldi szuronyokkal találhatná szembe magát az ellenzék… Szóval csak arról van szó – Bartus ide vagy oda – hogy mindennek megvan az ára; a szabadság, demokrácia, társadalmi béke és jólét nem fog SOHA a magyarok ölébe pottyanni, ha a finoman szólva csődöt mondott uralkodó politikai osztályukra várják mindezeknek a megteremtését s egyáltalán ha nem nőnek fel ezek intellektuális és MORÁLIS követelményeihez.

  • Don Ovuz,

    Orbán a legkevésbé sem fosik Gyurcsánytól, teljesen a kezében tartja. Ha egy nap úgy gondolja simán félre tolja az útból egy koncepciós per “segítségével”. Mindenesetre én nem tudok róla hogy Magyarországon jogállamiság uralkodna… Az október végi internetadó elleni tömegtüntetés, na az már olyasvalami volt amitől tényleg fosott a hatalom – időlegesen meg is hátrált…
    Többre sajnos nem futotta.

  • Eleftheria
    2015 február 28
    6:26 du.

    Így van. Pontosan erről van szó. Köszönöm.

  • Eleftheria
    2015 február 28
    6:26 du.
    A forradalom csak úgy került képbe, hogy ezt a kettőt vizionálja a kedvenc újságírótok.

    A bojkott és a polgári engedetlenség viszont két külön kategória. Bár gondolom, az indiai példát szeretted volna felvezetni. Igaz, az meg nem adaptálható magyar viszonyokra több okból.
    A taxis blokád idején csak és kizárólag Gönc Árpádnak köszönhető, hogy nem lőttek. Ugyanis mint főparancsnok, kivette a katonaságot a kormány kezéből, így a rendőrséget nem merték bevetni. De csak ezen múlott.

    A bojkott mint olyan, a parlamenti pártoknál jöhetne szóba. Mert ugyebár az állampolgár mit bojkottáljon?
    Beindul a bojkott az egyik oldalon. A másik oldalon ott a fidesz, kdnp, jobbik, lmp. Vagyis minden megy tovább, mintha semmi nem történne. Noha nem akartam foglalkozni vele, Bartus erre bele vizionálta, hogy majd az unió, meg jelzés külföldnek…stb. A pártlista alapján ez úgy ahogy van halott ötlet. A külföld, meg az unió tudja mi van itt, de ez a saját trágyadombunk, nem fogja ellapátolni helyettünk. Vagyis az egész bojkott ötlet megvalósíthatatlansága okán baromság. Akkor lenne hatásos és megvalósítható, ha csak kétpólusú lenne a parlament.

    A polgári engedetlenség, mint volt a taxis blokád, egy adott törvény vagy intézkedés miatt jön létre, de hogy szerveznéd meg például a korrupció ellen? Mit bojkottáljon konkrétan a tömeg?
    A földmutyinál például mit kellet volna bojkottálni? Így szépen hangzik, de nem átgondolt az elv, amit hangoztattok.

    Az internet adó esetében például egy adott intézkedés ellen mozdult a tömeg, de nem találtam újságírót sem, aki ne fanyalgott volna, és nem húzta rájuk a vizes lepedőt. Még a kedvencetek sem. Pedig ezek a csírái az elégedetlenségnek, amit használni lehetne. Ebben egyet értünk.

    Orbán nem tartja a kezében Gyurcsányt, nincs mivel. Bocs, de ez butaság. Ha tehette volna, megteszi. Volt halvány kísérlet, de a ráállított csapat nem tudott annyit összeszedni, hogy beinduljon a dolog.
    Viszont a megoldás keresésben, akár tetszik, akár nem, a meglévő pártokban kell gondolkozni. Nem azért mert szimpatikusak, hanem egy ország élére nem elegendő odaállni. Ahhoz igen kiterjedt háttér apparátus szükséges. Ebben az egészben egy politikus nem más mint szónok, aki elmondja az apparátus döntését. Illetve elvi irányokat mutat, amit a háttérstáb kidolgozik. Ebben a favorizált polgári megmozdulások sehol sincsenek, bármennyire szimpatikusak. Viszont ha a lakossági megmozdulások eleve kizárják a pártokat mint szervezeteket, degradálódik szánalmas hőzöngéssé, ami némi hangoskodás után kifullad.

    A forradalomhoz még ettől is több kell. Konkrétan gyújtószikra, és olyan helyzet, amiben a tömeg nem lát más kiutat, csak a fegyvert.
    Úgy nagyon röviden ennyit az elméletekről.

  • Don Ovuz,

    1. Gönc Árpád: O.K.

    2. “Bartus erre bele vizionálta, hogy”, na ez nem OK. Ez tipikus: hosszan cáfolni olyasmit, amiről szó se volt. Velem is megesik (sajnos), hogy mást olvasok, mint ami írva van. Mert a megértést gátolják saját gondolataim, előfeltevéseim.
    Bartus eleve a parlamenti pártoktól várta el, hogy bojkottálják a törvénytelen alaptörvényt és parlamentjét. Hogy ez nem történt meg, levonta a következtetéseket.

    Hogy ha a pártok nem, akor kinek és hogyan kellett volna és kellene megmozdulnia, azt mások írták, pl. én is. Én írtam valamelyik hozzászólásomban, hogy gyengének, oktalannak, alkalmatlannak, gyávának bizonyultunk. Így, többes számban, magamat is beleértve. Bizonyára vannak néhányan, akikre ez nem igaz, de az egészre igen. A túlnyomó többség nyilván nem gyáva, hanem oktalan, gyenge, vagy belátja, hogy hiába, stb., de az egész együtt mégis ilyen.

    De lehet, hogy tévedek, és okosak, bátrak stb. vagyunk, akkor viszont igaz Rákosi állítólagos megállapítása, hogy ez egy fasiszta nemzet. (Ami egyébként nagy marhaság, mert a nemzet nem lehet fasiszta, csak az állam, és persze lehet, hogy az ideológia elterjedt, de az egész más.)

    Az a gondolatsor, hogy mi lett volna, ha az “ellenzéki” pártok bojkottálnak, alapvetően hibás szemlélettel terhelt. Nem az (lett volna) a bojkott fő hozadéka, hogy informálja a külföldi közvéleményt, hanem hogy a hazait rázza fel. Mi vagyunk a cél és a terep, rólunk van szó.

    Én sem hiszem, hogy orr bán kezében tartaná gyurcsányt, viszont most már parkolópályára tette, és legyinthet rá. Pontosabban: gyurcsány maga lavírozta magát ebbe a helyzetbe.

    Forradalmat pedig itt nem sokan akarnak (én sem). Nem is hiszem, hogy lesz, legfeljebb zavargások, ami nem ugyanaz.

  • endre
    2015 március 1
    3:10 de.
    Azt mondtad, olvasgatod!
    Olvass visszafelé is. Nem a sorokat, a cikkeket. Én tudom miről írok, te meg hiszel. Két kategória.

    A koncepciód hibás. A hazait nem rázta volna fel egy le karaktergyilholt ellenzék. Ugyanaz mint a nem szavazatuk volt. Lófing! Látszat cselekvés a semmibe. Kik is szavazták meg? Sorold. Így is, úgy is megszavazzák. Ennyi, ezen kívül semmi. Akkor az ország fele támogatta őket, a másik fele csalódott apátiában. Kit is rázott volna fel azon kívül, hogy még ki is röhögték volna őket a csalódottak is, mondván,: Most ugráltok? Miről beszélgetünk? A tényeket is figyelembe kellene venni. Az elméletek szépek, de ha elszakad a valóságtól, csak mese.

  • Don Ovuz:

    A békés, polgári engedetlenségi, tiltakozó mozgalmaknak rengeteg GYAKORLATI példája van, nem most kell feltalálni a spanyolviaszt. Számos diktatórikus rezsim bukásához vezető erjedési folyamat elindítója volt napjainkban ( Ukrajna, Tunézia ) is illetve régebben. Szerintem elsősorban a hatalmon múlik, hogy el megy addig amikor már a fegyvereké a szó. Amúgy a forradalom nem a fegyveres erőszak szinonimája, járhat azzal is, de nem feltétlen.

    Általános sztrájkok ( a teljes magán és állami szektorban ), tömegtüntetések, útlezárások, középületek megszállása, adófizetés megtagadása mind a békés engedetlenségi mozgalmak ismert taktikái. Boldogabb országokban, a demokratikus jogállamiság felszámolásához képest tized akkora szemétségekért is folyamodnak ilyen eszközökhöz és nincs fegyveres erőszak. Megint csak a hatalmon múlik, hogy fegyvert fog e ( valamint azon, hogy hány olyan patkány van aki kész fegyvertelenekre lőni ) a saját népe ellen.

    Egy tömeges tiltakozó mozgalom erőszakos, netán véres leverésére az unió pénzétől függve orbánéknak talán azért csak nincs lehetőségük. Azért MÉG nem vagyunk Szíria, Szudán, Irán, Burma , Észak-Korea stb. helyzetében. A NEM EU tag szomszéd viktor is belebukott; talán egy az unióban trójai falóként viselkedő rezsim az, amely a legkevésbé hiányzik a nálunk kulturáltabb országoknak. Legfeljebb az ország kilép/kirúgják az unióból ( szerintem formálisan nem lenne szabad kirúgni, a tagsági jogosítványok felfüggesztésére lenne szükség mindaddig, amíg a demokratikus, jogállami viszonyok helyre nem állnak; még egy kilépést sem lenne szabad legitimnek elismerni ). Na éppen ezért lesz annál nehezebb, minél tovább várnak; mert egyszer lehet, hogy úgy alakul, hogy uralkodó osztályaink megvannak a Brüsszeltől lenyúlt eurómilliárdok nélkül is ; miközben az ország éhen veszhet.

    No igen, persze a magyar viszonyok ugara és az elmélet: egy hatalomváltás helyett szerintem sötét, rideg, zord jövőre ( amelyhez képest még az utóbbi öt év is “Hawaii” volt ) készülhet az ország; csakúgy mint eddig is “balsors tépte” történelme folyamán. Már több helyen is hallottam a találó megjegyzést, hogy egy sorozatos rossz döntések katasztrofális következményeivel és egy legalja uralkodó rétegekkel megvert, hibáiból sosem tanuló ország tulajdonképpen mázlista, hogy még mindig létezik…

  • Még az előbbiekhez annyit, hogy a polgári engedetlenségi mozgalom mellet meg kellene lenniük az azt támogató konkrét elképzelésekkel rendelkező pártoknak. A VALÓDI ellenzékként viselkedő párok a mozgalmat támogatva azzal párhuzamosan hallatnák hangjukat, lennének részesei az eseményeknek, de nem gyűrnék maguk alá azokat. Mint ahogyan normális demokráciákban a hatalom nem gyűri maga alá a civil társadalmat… no de ezt még tanulni kell… Viszont készülnének a leendő szabad választások utáni esetleges kormányzásra konkrét tervekkel. Nem pedig a rezsim kitartottjaiként urizálnának ( amúgy a “balliberális ellenzék” egyre inkább megmutatja a jobboldali, reakciós valódi énjét, de ennek okainak messze vivő elemzése itt most mellékszál… ). Ezek ne lennének a rendszer kezében? Ne vicceljünk…

  • Don Ovuz,
    Amit ellene felhoztál, az nem a koncepciót cáfolja, hanem Bartus (és Kertész Ákos) keserű következtetéseit igazolja.
    Nem volt bojkott (vagy akármi hasonló), mert sem a levitézlett “ellenzék”, sem a hazai közélet más felelős szereplői, sem a tömegek nem voltak kaphatók rá. Ezt lehet utólag úgy minősíteni, hogy lófing lett volna, de akkor azt a minősítést is el kell fogadnunk, hogy ilyenek vagyunk (hogy pontosan milyenek, az a megnyilatkozó vérmérsékletétől is függ). A lényeg az, hogy leszerepeltünk, így együtt. Lehet másra kenni a felelősséget, a pártokra, az értelmiségre, stb., én nem akarom. Én is benne voltam, és ha tettem talán valamit, az nem volt elég. Ha tőlem elég lett volna, csak mások tettei hiányoztak, akkor is itt élek, és hogy itt élek, az az én felelősségem is, hiszen már régóta nem vagyunk bezárva.
    Bartus korán felismerte, hogy független újságíróként nem lesz hosszú élete Magyarországon, és ezért távozott. De még visszatért néhányszor, nyilvánosan is szerepelt (élőben, a helyszínen, nem médián keresztül), és még mindig, azóta sem hagyta a fenébe az egészet. Úgyhogy éppen őt nem kellene leszólni.

  • Eleftheria
    2015 március 1
    12:56 du.
    A kiegészítő válaszodban kilőtted azt, amit az első blokkra válaszoltam volna. Így most nincs vita közöttünk.

    Viszont az általad emlegetett dolgokat is szervezni kellene, mert egyéb esetben ott vagyunk mint a lakossági megmozdulásoknál általában. Némi hangoskodás, átfogó cél nélkül. A magát ellenzéknek nevezők bár jó irányba tartanának, csak viszont a kommunikációjuk nem azt a szintet célozza meg, amit a várt támogatók megértenek.
    Ha azt mondják például, hogy nyugati rendszerű demokráciát akarnak, ezt a lakosság hány százaléka tudja átfogni? Az meg nem igazán tömeg akik meg is értik mit takar.
    Akik viszont leegyszerűsítik a kommunikációjukat, azok meg jobb, ha nem kerülnek hatalom közelébe.
    Ebben az ellenállási mozgalomban totálisan elszakadt egymástól a lakosság, meg a pártok. Így a pártok kussolnak támogatás híján, a lakosság meg kussol, mivel úgy érzi magára hagyták. Az egyén meg nem tömeg.

  • endre
    2015 március 1
    1:09 du.
    Mint mondottam kurvára nem érdekel Bartus. Kár fárasztanod magad!
    Így két mondat után otthagytam a kommented is.

  • mkati
    2015 február 25
    2:23 du.
    Ez a beírása már jóval előbb volt, de most figyeltm fel igazán rá. Ebben azt állitja, az a kifejezés, hogy nemzeti az= egyenlő a nácival.
    Úram, minden nemzet ezt értelmezi saját országára, legyen az angol, lengyel vagy orosz.

  • Don Ovuz,

    Enyém a vár, tiéd a lekvár!
    (…vagy valami hasonló. Nem Bartusról van szó főleg, hanem a bojkottról és Magyarország népéről, arról nagyon, de ha valaki nem akar, hát mit tehetünk…)

  • endre
    2015 március 1
    11:03 du.
    Fiatal vagy, és visz a világmegváltó lendület, időnként fejjel a falnak. Annyira belebolondultál Bartusba, hogy nem látod a fától az erdőt. Most utólag vettem a fáradtságot, és elolvastam.

    Jó, kicsit járjuk körbe a bojkottot. Ha nem a pártok bojkottjáról beszélünk, és nem arról hogy egy egy törvénytervezet miatt kimennek az emberek, akkor ez sima jogi kategória. Kimentek, és mégis bevezetik, akkor mi van? Be kell tartanod a törvényt. Ha nem, a törvény mellé rendelt szankciót kapod. Bojkottálod az adót, akkor behajtják rajtad, még ki is rakhatnak az utcára. Az itt felemlegetett taxis blokád után is készült erre a kormány, csak Árpi-bácsi kiállt, és azt mondotta, a hivatalomnál fogva amnesztiába részesítem a blokádban részt vevőket. Ez volt. A Janika kiáll melletted? Pluszban szerényen megjegyzem, hogy ugyan nem egyben, de két év alatt nem oda, hanem háromszorosára emelkedett az üzemanyag ára.

    Ahogy látom, a jelenlegi pártokat elutasítod, mert Bartus is azt teszi. Tegyük fel, megbuktatod a kormányt. Hogyan tovább? Jó lenne ezt is felvezetni, mert valamit el lehet utasítani, ha van alternatíva. Ti a “civil” mozgalom nem vagytok az, mivel felkészületlenek vagytok, és akkor akarjátok tanulni a dolgokat, amikor oda kerültök. Ráadásul, azon kívül,hogy szidjátok a rendszert, és minden pártot, semmit nem mutattok előrefele. Az a dilettantizmus semmivel nem jobb a jelenleginél, mivel ugyanazt az ötletelést hozná mint a jelenlegi.
    De hogy pozitívumot is mondjak, még az ötlet nélküli megmozdulás is megmozdított embereket. Csak nem azt a mennyiséget, amit vártatok. Ahhoz több kell, mert aki túl van az ifjonti hevületen, az nem fog úgy ugrani a semmibe, hogy nem lát legalább egy lépést előre. Annak van felelőssége a családja iránt.

    Akkor visszatérve a cikkekre. Egy cikk igazi megértéséhez igenis ismerni kell a keletkezésének körülményeit, mert egyébként nem érted miről szól.
    No, ha már előhoztad Kertész Ákost, mivel ismerem az írás előzményeit, megértem az indulatait. Ha nem ismerném az előzményeket, sima antiszemita írásnak nevezném. Ugyanis van benne rendesen. Fogalmazd meg az antiszemitizmus ismérveit, és olvasd el újra, úgy, hogy elfelejted az előzményeket. Ugye, hogy akkor másképpen fest a dolog? Ugyanis nem jelenséget, vagy egy eszméhez tartozó csoportot szid, hanem leáltalánosít fajra, származásra. És ez ugyebár a definíció szerint antiszemitizmus. Hát ez a helyzet Bartussal is. Ha tudod miért írta, másképpen látod és érted a mondatokat, mint ha tudatlanként olvasod. És ez a különbség kettőnk között. Én értem, te hiszed.

  • Don Ovuz,

    Na, ezt legalább értem, mert érdemi válasz. Köszönöm.

    Én ott tartok, hogy nem vagyok hajlandó megalkudni olyan pártalakulatokkal, és civil alakulatokkal sem, akik a jelenlegi rendszer által kialakított kereteket elfogadják.

    Igazad lehet, alighanem igazad van, hogy ezen az úton most nem lehet előre jutni. Igen, a bojkott, vagy a passzív ellenállás szankciókat terem.

    De ha senki nem indul el ezen az úton, akkor soha nem is érünk oda. Világosan meg kell mondani, meg kell mutatni, hogy mi a cél, és el kell indulni az úton. Amíg ez meg nem történik, addig követők sem lesznek. A hatalom bitorlóinak legfontosabb feladata annak megakadályozása, hogy az üzenet eljusson a címzettekhez, és elérjék, hogy ha mégis, akkor azok ne értsék, vagy féljenek tőle, vagy más célokkal legyenek elfoglalva. Persze, ez világos. De az az üzenet, amit én fontosnak tartanék, most csak úgy juthat el hozzájuk, ha valakik kitartóan elindulnak az úton.

    Kész Zoltán teljesítménye, eredménye figyelemre és tisztelere méltó, de messze áll attól amire szükség lenne.

    Ezt nem azért írom, mintha én el tudnék indulni, vagy javasolnék valakit, akit követni lehet. Csak ez a véleményem.

    A fiatalságot pedig inkább ne emlegessük. De szép lenne!

  • endre
    2015 március 2
    9:36 de.
    Ezt most így jól látod. Itt ezzel le is tudjuk úgy zárni a vitát, hogy valamiben egyet értünk.

    Kellenek a világos célok, mivel globális általánosságok, mint előre az úton, meg európa felé, nem fog tömegeket mozgatni. Ezeket a dolgokat csak egy szűk csoport érti. Konkretizálni kell a célokat, innen ide akarunk menni. Nem lenézve a tömegeket, le kell egyszerűsíteni a kommunikációt. De legelőször is kidolgozni a konkrét ütemtervet.

    Igaz, hogy nyomorban élnek az emberek, de ha csak egy fél szelet kenyér jut a gyereknek, az európa felé jelszóra nem mozdul, mert nem látja, hogy holnap a fél szeletből egész lenne.
    Globálisan ezt úgy fogalmaztam meg, hogy a pártok elszakadtak a lakosságtól. Én ebben látom a legnagyobb problémát.

  • Kedves falusi !

    Végigolvastam a hsz-eket – nem titkoltan a “falusi” bejegyzéseket, és reagálásokat keresve – és azt kell hogy mondjam jól sőt túlságosan is jól látod a dolgokat, teljesen mindegy hol is élsz valójában ! Azt gondolom, ha mind azok akik itt élnek csak fele ennyire látnának világosan a hazai viszonyok között – már nem itt tartanánk.

    Különösen egyetértek a Bartust illető megállapításaiddal, mintha csak én mondtam volna – ugyanaz a gondom vele. Valamikor meghatározó volt a véleménye, ma már az első 5-6 de legkésőbb a 10. mondata után nyugodtan be is lehet fejezni, mert mindenhol és minden mondatában ugyanazt mondja, fújja, erőszakos térítéssel. Nem kérdés, hogy jót akar, az sem hogy valamilyen szinten igaza van (?) de nem fogja fel, hogy a kevesebb többet mondana, és ha folyton arról akarnak meggyőzni valakit, hogy tulajdonképpen mindenki hülye, csak ő a helikopter – az nem vezet sehova, ellenben mérhetetlen ellenszenvet kelt, és akkor már az igazát sem látjuk egyértelmű igazságnak.

    Gyurcsány valóban nem szent – gondolom nem is ez a célja – de széles e hazában nem lelni nála alkalmasabbat / pillanat! Miről beszélünk hát ? Mindenféle “sviháksága” ellenére ( mert tény hogy nagy ász a pasas !) tud valamit, amit nem sokan tudnak az országban : magára vonni a figyelmet, előadni, meggyőzni valamiről a hallgatóságát, hitet adni az embereknek, ha kell a saját példáján keresztül! nagy kár hogy mostanság leállt /leálltak, mert óriási a kereslet rá, tök mindegy hogy mit vartyog a jobbos média, a Rogántónik, meg Kövérelftársak stb. Nem véletlen, hogy még ma is vörös posztó a szemük előtt!
    Egyébként pedig meggyőződésem, hogy az egyik legbecsületesebb ember ma a politikai “planétán”(by Torgyán Attila)minden műfajban – úgy társadalmi, mint emberi minőségében!

    Az árvalányhajas turbó mélymagyarságról – azaz a rohadt nagy magyarkodásról nagyon szemléletesen írtál: én – bár itt élek – a felén, sőt a negyedén nem vettem részt ezeknek a rendezvényeknek amiről írtál ( esetenként egy egy jelentősebb tüntetésre megyek el, fizikailag az is megvisel) mégis tudom a hogy a pontos és valóságos állapotokat taglaltad!
    A mi önkormányzatunkon széles, és hatalmas erdélyi zászló leng ( EU-s az nem, még mit nem , há’ mi myagyarok vagyunk!) de a péntek du. betérő, segítséget kérni szándékozó marosvásárhelyi polgárt úgy hajtották el, ahogy kell! Telefonálni szeretett volna haza, mert állítólag beteg volt a gyereke, és erről kapott hírt, kérte adjam kölcsön a mobilomat, ám bevallom ez nekem nem igen akaródzott , mert hittem is nem is amit a koma mondott, hát ajánlottam, hogy mivel egy ugrásnyira voltunk a hivataltól mely az erdélyiek és egyéb határon túli testvéreink nagy barátja,( szövegeiben feltétlenül) hát ajánlottam, forduljon a hivatalhoz,ők majd segítenek, egy telefont biztosan eszközölhet ott ! Hát nem….. !

    Szóval ostobák , pöffeszkedők,és írígyek vagyunk – a történelmet nem tudjuk, nem is érdekel – nekünk oszt’ ne magyarázzon senki, nyelveket nem beszélünk, még egy általános társalgási szinten sem vagyunk hajlandóak, mert hógyisne ! Tanuljon meg magyarul az aki tőlünk akar valamit … stb Nekünk az EU-tól csak a pénz kell, mert az nekünk jár !!!!! aztán húzzanak is a pékbe, nem pofázzanak bele semmibe ! Mit nekünk demokrácia, jogállam, alkotmányossság – úti huncutságok melyért nem adnak semmit a boltban, – de a rezsicsökk ! Az igen, az már döfi !
    Megalkuvók és idegengyűlölők vagyunk – ez abból is látszik, hogy folytonosan tagadjuk, de tenni nem teszünk ellene – aki meg mindezt le meri írni, intőleg figyelmeztetni kíván, hol a hiba a magyarság gondolkodásában, azt messzire űzzük, fenyegetjük…….
    Barbárok vagyunk, nekünk még évszázadok kellenének ehhez a nagypiszkos Európához, olyan messze vagyunk tőlük….

  • Besancon: ez valami önkormányzati betegség lehet – mármint, a székely zászló (mely korábban nem is létezett, eredetéről most nem kezdenék vitát) lengetése. Mogyoród – kies falum – még kaphat felmentést, mivel akad erdélyi testvérfaluja. Node az ország házán – mábocs – mijafrancnak lengedez az uniós zászló helyett? Milyen közösségben is vagyunk Erdéllyel? Mélymagyarban? Mit is kaptunk tőlük? Néhány fideszes vendégszavazatot, az se ért sokat.
    Valahogy fals ez a hovatartozás szemlélet is. István úgy döntött, a nyugathoz tartozunk, mert egyedül ez jelentette hazánk felvirágzását. Tessék már mondani, Orbán hol a francban van Istvánhoz képest, hogy merészel irányt szabni az ország hovatartozásának?

  • Ille István
    2015.április 3.
    6.41 de.

    Én sem értem ezt az erdélyi zászló mániát, hisz nem csak hogy nincs történelmi múltja – de sokan nem is tudják ezt, és úgy vonulnak egy- egy tüntetésen, hogy vállukon a magyar,az erdélyi, és tetejében az árpádsávos, és még jó ha nem a fejét köti vele keresztül vagy esetleg nem stólaként viseli pl a magyar zászlót! ( Láttam rá példát eleget!)
    Vonulgatnak és torkuk szakadtából üvöltik magát az “erdélyi himnuszt” is ami e tekintetben méltó párja a zászlónak, és ha mondod nekik nem hiszik el….
    De mit várhatunk Mari bácsitól vagy Józsi nénitől, ha maga az országház elnöke – mert ő csak tudja ! – is e módon játssza a mélymagyart!
    Mert az előző kettőnek fogalma nincs a történelem egyes szakaszairól – az csak úgy elment felette, anélkül hogy elemezgette volna – nem tuja mi a talmi, mi a puszta díszlet, amit kap azt fogyasztja, és ha olyan nagy emberek mint a kerületi polgármester ( évek óta Fidesz-Jobbik uralom van a testületben, és a vezetésben )avatja azt nagy csinnadratta közepette hát eszükbe sem jut, hogy ők most tulajdonképpen át vannak verve!
    Évek óta egy barbár, beszélni, kommunikálni nem tudó primitív méregzsák elnököl a magyar parlamentben akit egyszer a tehetetlen dühe és a bosszúvágya fog felrobbantani – és ebből eredezik minden hazai szemlélet: mit lehet és mit nem ! Ő mondja meg a tutit,kell e vagy tiltott az az Uniós zászló, amiknek a pénzéből tétezünk, de ezt mindenki ráhagyja…
    Én pedig úgy gondolom egy P-i elnök nem feltétlenül égnek és földnek az ura !

  • Besancon: akkor nézzünk egy kicsit a kulisszák mögé:

    A “székely himnusz” 1921-ben született, konkrétan egy műdal, semmi köze a székelységhez (mely soha nem volt államalkotó, csak egy népcsoport), így himnuszként aligha alkalmazható.
    “A himnusz (görög ‘dicséret, magasztalás’) költői és liturgikus műfaj, az ódai műfajcsoport tagja, melynek tárgya és alkalma valamely istenség, esetleg elvont eszme, természeti erő vagy isteni tulajdonságokkal felruházott ember dicsérete. Az egyik legősibb lírai műfaj, a mitikus világképű kultúrákban mindenhol fellelhető.”

    A székely zászló legalább némileg közelebb van az eredethez. Igaz, hogy csak 2004-ben született meg, mikor is a Székely Nemzeti (?!) Tanács kijelentette, hogy akkor ez az, de volt eredete: az 1601-es boroszlói csatában zsákmányolt hadizászlók egyikét kapta meg Báthory fejedelemtől Székely Mózes (tipikus székely név, ugyebár) seregfőkapitány, és ez szolgált alapul a jelenleginek.
    Amúgy akad egy másik verzió is, nappal és holddal díszítve, vörös és fekete mezőkkel, melyek a székely női népviselet színkombinációira utalnak.
    Mind1. Se egyiknek, se másiknak nincs hiteles előzménye, csak úgy megszülettek…

  • Figyelő
    2015 március 1
    8:35 du.

    “Ebben azt állitja, az a kifejezés, hogy nemzeti az= egyenlő a nácival.”

    Nem ezt állítom.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.