Tüntetés volt? Mi végre?

2014 október 28 11:20 de.19 hozzászólás

2014. október 26.-án lezajlott az első tüntetés az internetadó ellen. Kinek mekkora várakozással? Azt a tisztelt olvasókra bízom. A hurráoptimizmus iránt fogékonyak pedig akár tovább se olvassák. S egyáltalán nem azért, mert roppant módon szeretnék adót fizetni valamiért, amiért irrealitás külön adót beszedni. Hanem azért, mert éppen hogy nem szeretnék.

Ellenben a tüntetés előzetese és a zajlásáról csordogáló hírek tükrében azért az sem kizárt, hogy érdemes a nagy rózsaszín vágyfellegek mögé nézni. Legalább gondolatilag. Egyébként a kötözködők kedvéért leszögezem: nem voltam kint a tüntetésen. Leginkább azért nem, mert szinte egész a tüntetés megkezdéséig vártam néhány, korábban megfogalmazott kérdésemre a választ. Ezek, pusztán az ismétlés örömének engedve ezek voltak:

  • Milyen cselekvési tervet szeretnének pártfogoltatni a jelenlevőkkel?
  • Mi az A-terv?
  • Mi a B-terv?
  • Mi az elérendő cél, illetve mi a minimálcél, amit mindenképpen el szeretnének érni?
S ne tegye fel a kezét, aki szerint maradéktalan válaszok születtek, hanem tegye rá először a szívére, majd a billentyűzetre. Aztán ossza meg másokkal is a VÁLASZT. Már csak azért is, mert a tüntetésről szóló tudósításokban sem volt túl sok nyoma az említett kérdésekre adott válaszoknak. A cselekvési tervet illetően ugyanis az egész szervezés egész odáig bírt csak eljutni, hogy ha nem mond le a kormány az internet meg-különadózatásáról, akkor kedden ismét összejönnek. Azaz fogalmuk sem volt arról, hogy a puszta elutasításon kívül mit is akarnak. Kedden különben mit fognak mondani? Azt, hogy összejövünk legközelebb is? Aztán legközelebb? Amíg végül jól megérdemelt érdektelenségbe fullad az egész? Ez a forgatókönyv vészesen hasonlít arra, ahogy az „ellenzéknek” sikerült totális érdektelenségbe fullasztania gyakorlatilag minden rendezvényt. Amelyek esetében különben szintén nem volt sem „A”, sem „B”, sem semmilyen terv, Mármint a publikus kommunikációban. Mert a háttéralkuk ebben nem játszanak.

Látszólag volt és maradt egy cél. Az internetadó teljes negligálása. Ultimátummal, felszólalással „nemhaggyuk” előskandálásával. Ahogy kell. A szervező szerint. Alkalmasint persze tudhatóan, hogy az internetadó az adott pillanatban csak tervezet volt. Az életbelépése előtt tüntetni a visszavonásért kommunikációs öngól. Egy meg nem történt esemény elutasítása ugyanis játékteret nyit a kommunikációs értékkel bíró módosításoknak, azaz alapvetően a legélesebb fegyvernek is csorbítja az élét. Amivel már csak azért is kár volt játszani, mert a felülről korlátossá javasolt, alapvetően kádárista trükk előre látható, Rogán Antalnak köszönhetően előre tudható is volt. A tüntetés tehát ebből a szempontból a legnagyobb gesztusokat a kormányzat felé tette:

  1. Orbán, különben demokráciával csak erős alkoholos befolyásoltságban vádolható kormányzata megkapta a szépségflastromot, hogy: van itt kérem demokrácia, hiszen tüntethetnek.
  2. A különben szinte semmiben nem engedő kormányzat úgy tüntetheti fel magát, hogy meghallgatta a nép szavát, és mérsékelte az adóprést; Az utóbbival némi gesztust gyakorolva a tüntetés szervezői felé is, akik így bebeszélhetik maguknak a nagy machinátorság üdvös önámítását. Abban ringatva magukat, hogy elértek valamit.
  3. A nyilvánvaló szervezési hiányosságok miatt a Fidesz-székház minden lehámlott vakolatmolekuláját, és üvegcserepét úgy mutogathatják, mintha nyílt színen zajló lincselés zajlott volna.
S alkalmasint a szervezési hiányosságok közé tartozik nem csak a gyűlés biztosításának, hanem magának az időzítésnek és helyszínnek a kiválasztása is. Az ultrákkal közel egy időre szervezéssel lehetőséget adni a „buli van” hangulatban törpülő szellemiségek tobzódásának azért persze könnyelműségnek tűnik. Még akkor is, ha persze utólag lehet azon vívódni, hogy ki provokálta ki a Fidesz-székház molesztálását. Azonban a tüntetés előtt is olvasható volt a felhívás arra nézve, hogy mindenki vigyen magával használt számítástechnikai vickeket és vackokat. Ha tehát a szervezők a Hősök teréig szervezték a szervezendőket, akkor vajon ott akartak ebből gúlát emelni? S ha ott akartak, miért nem emeltek? Az ugyanis jól látszik a közvetítések során, hogy egész a Lendvay utcáig nem kerültek felhasználásra. Ott meg ultra-módra.

Azon persze lehet polemizálgatni, hogy az a hat ember, akiket előállítottak kinek a buzdító hatására kezdte a székház piszkálását. Az azonban biztos, hogy a fentebb említett okokból nagy szívességet tettek a kormánynak. Miközben persze lehet azon is sopánkodni, hogy a rendőrség mit bénázott össze az objektum védelme kapcsán. Habár a TV székház egykori védelmét alulmúlni azért nem igazán sikerült. Habár a vasárnap estéről készült képriportok egyikében olyan kép is látható, amit nehéz másként magyarázni, mint azzal: a rendőrség bizony bevetésre kész gázpalackkal várta a tüntetőket. Amiből az is következhet, hogy parancsra nem léptek közbe. Például, mert kiszámított volt a székház mérsékelt megrohanása éppen úgy, ahogy a kommunikációs haszon érdekében a minimális károkozás engedélyezése is. Amit aztán ki is használ most a Fidesz.

kóbor gázpalack

kóbor gázpalack

Így talán érdemes mérleget vonni a „kinek az érdeke” szempontjából is a vasárnapi tüntetés kapcsán. A Fidesz egyértelműen kommunikációs hasznot zsebelhet be. Ráadásul nem kényszerül valós, előre ki nem számítható engedményre. Ráadásul a civil ellenzékiséget ismét egy lépéssel tovább terelhette a fásultság országútján. Ráadásul továbbra sincs egységes ellenzékiség. Ráadásul megkapta a demokrácia flastromát. Ráadásul..? Ráadásul nem tudom, hogy vajon szimplán ostoba módon lett szervezve ez a tüntetés, vagy előre megfontoltan látszik ilyen ostobának a szervezés? Mert a jelen felállásban akár Orbán Viktor is szervezhette volna. Ahogy a választások előtti „ellenzéki” történések jó részét is akár a Lendvay utcában is tervezhették volna. Ráadásul szeretnék meggyőzetve lenni, és nem pofonok útján, lehülyézéssel érvelve, hogy nem így volt.

19 hozzászólás

  • Már bocs, hogy szólok : de tulképp mi is a baj ?
    Egy röpke napok alatt létrehozott tüntetéstől hogyan lehet számon kérni egy hadjárat (háború?) teljes stratégiáját, vezérkarának felállítását, egy hosszú folyamat megszervezését ?
    Az internetadó derült égből a villámcsapás, és nagyon klasszul mozgósítottak a szervezők.
    Meglátjuk,mi lesz belőle…
    Szervusztok, jó estét !

  • mavtelep
    2014 október 28
    12:02 du.

    A gyorsaság nem mentesít a felelősség alól. Nadon dulván a 2 perces gyorssal foggant gyerekért is felelős vagy.
    A gyorsan létrehozott tüntetés is gagyi vagy áruló, ha nincs valósan megfogalmazott valós célja, és annak hoz többet, aki ellen hirdetik

  • Ma kb 40 000 ember tüntetett Budapesten. A vidéki városokról nincs információm.

  • Erőltetett kekeckedés és okoskodás az egész cikk.

    Amolyan tipikus belvárosi értelmiségi fanyalgás, ahogy manapság hívják az ilyen írásokat.

  • A Fidesz semmiféle kommunikációs hasznot nem zsebelt be, tövig be vannak szarva, és ezt nagyhangúskodással palástolják.

    Teljesen mindegy, milyen üvegcserepeket mutogat a Fidesz, mert az ellenoldal erre teljes joggal felmutatja a lángoló TV-székházat, a százával megsérült rendőröket és a feldúlt utcákat. Annak örüljön a Fidesz, hogy csak ennyi történt.

  • Talán az első cikk itt a KMH-n, ami precíz és logikus.
    Gratula.
    Remélem lesz még több is.

  • cornelius
    2014 október 28
    5:06 du.

    Lehet. De a feladat baromi egyszrű. Van benne 4 kérdés.
    Kezd el megválaszolni a publikus adatok, programok alapján.
    Van benne 3 felvetés.
    Kezd el tételesen levezetni a cáfolatot.

    Ha sikerül, akkor O.K. Ha nem, akkor nézz kicsit magadba. Hátha Te vagy populizmussal megvezetett pupák.

  • cornelius
    2014 október 28
    5:08 du.

    Mint fentebb. Cáfolj.
    A “be vannak szarva” az nem cáfol semmit. Amellett nem is okvetlen igaz

  • Andy Mage

    Eszem ágában sincs egy olyan cikkre túl sok időt pazarolni, ami nem másról szól, mint arról: ha valami nem ezer százalékig tökéletes és kidolgozott, akkor bele se fogjunk. Tele van az írás olyan állításokkal, amikkel nem értek egyet, ráadásul a 28-a esti tüntetés után végképp okafogyottnak érzem ezeket az állításokat.

    Mit lehet mondani pl. erre?

    “Az életbelépése előtt tüntetni a visszavonásért kommunikációs öngól. Egy meg nem történt esemény elutasítása ugyanis játékteret nyit a kommunikációs értékkel bíró módosításoknak, azaz alapvetően a legélesebb fegyvernek is csorbítja az élét.”

    Tehát türelmesen várjuk meg, amíg egy elutasításra méltó tervet életbeléptetnek, és csak az UTÁN kezdjünk tüntetni ellene. Eszünk ágában se legyen még a terv fázisában ellenállni, mert akkor kommunikációs öngólt rúgunk, hiszen a terv kiagyalója módosíthat a terven, és ettől jobb színben tűnhet fel.

    Hát lószart, mama! – hogy klasszikust idézzek.

    A reakciókat nézve csinálhat most már a Fidesz akármit, ebből jól nem fog kijönni (legfeljebb a Birkamenet népe előtt, de azok meg, szegények, agyi állapotuk miatt nem igazán vehetők komolyan). Még ha visszavonja az ötletét, akkor se. Aki ott volt a 28-i tüntetésen és hallotta, miket skandálnak a tömegben, végképp megbizonyosodhatott róla, hogy a netadó csak EGY pont, amit a tömeg elutasított. Elutasította a keletre fordulást, az antieurópaiságot, a tomboló korrupciót, a diktatúrát, a hazudozást és mellébeszélést, Orbán ötletelését és magának Orbánnak a személyét. Ezek az indulatok akkor is maradnak, ha ezerszer is visszavonják a netadót. Ezért bukta ez már mindenképpen a Fidesznek.

    Ezt a kormányt semmi mással nem lehet rákényszeríteni valamire, csak erővel. Ezért kell tüntetni, még akkor is, ha egyelőre valóban a kormány látszik erősebbnek. Nem úriemberekkel állunk szemben, hanem bűnözőkkel (copyright by Popper Péter).

    Hogy pár huligán bedobott két ablakot a Fidesz székházban? Keletkezett kb. 150000 forintos kár. Rémes. Szörnyű. Igaz, nem égett TV-székház, nem sérült meg száznál több rendőr, és nem lángoltak autók sem. És nem kéne a dolgot a jelentéktelenségével ellentétben jó naggyá felfújni ellenzéki cikkíróknak sem. Mert mindössze mellékes és méretében jelentéktelen hordaléka volt egy jó célért indított tüntetésnek. Hogy a Fidesz kihasználja? Tegye. Csak a Fidesz-híveket tudja vele elbódítani, aki utálja ezt a bandát, arra már nem hat, az tudja, hogy hazugság ennek a hangsúlyozása, hogy elterelje a figyelmet a tüntetés valódi céljáról.

    A keddi tüntetésen pedig a jóval nagyobb tömeg ellenére sem történt semmiféle atrocitás, tehát akkor most a Fidesz a cikk logikája szerint kommunikációs hátrányba került.

  • Andy Mage
    2014 október 28
    6:40 du.
    Véleményem szerint cornelius-nak van igaza!
    Itt nem csupán magáról a net-adóról van szó, hanem ez a lépés a fidesz vizitdíja. Átbillenési pont. Az elmúlt hónapokban ment a számháború a választások kapcsán a tényleges hívek, és a közönyösek arányáról. Nos, ez a lépés megmozdította a választások alatt közönyös tömeget. Vagyis függetlenül attól, hogy visszavonja avagy nem, nem jöhet ki jól a dologból, mivel felkavarta az álló vizet.

  • Horváth Béláné

    Kedves Endre! Nem kéne fanyalogni! Évek óta ennyi ember egyszerre nem volt kint az utcán tüntetni, nem támogatták vidéki városok (11!) a Budapestieket! Végre – lehet, hogy nem pont ezen kellett volna fölháborodni, igaz! – kimentek a “zemberek az utcára! Nem kevesen, sokan, mostanában nem látott tömegekkel! Ezt kell értékelni, hogy végre valaki tenni és tenni akar, akarnak. Ne bántsa őket, ne szólja le őket, inkább segítőkészen álljon hozzá, s akkor még sikerülhet is! 🙂

  • cornelius
    2014 október 28
    8:19 du.

    Az a helyzet, hogy a Fidesznek két betört ablak elég. Mivel rendpárti programmal lépett fel, nem érdemes a provokálni. Bevittek pár “aktivistát” és a hiveknek ez elég. Szerintem.

    A szervezőknél meg tényleg kilóg a lóláb.
    Ha Te azt mondod a szomszédnak, hogy beviszed hozzá a ruhásszekrényt megpakolva, de lehet, hogy csak a zakod akasztod a kilincsre, és ő feljelent azzal, hogy vidd ki a ruhásszekrényed, ami bent sincs, akkor mit szolsz hozzá.
    Alighanem kijelented, hogy de hiszen csak a zakorol volt szo valójában. Egyik sem illik, de hulyét csinálsz magadból.
    Amellett egy torvény beterjésztés és életbe lépése közt van idő. Na akkor kelllett volna 1 hullámban félmillió embernek Ádernél és a képviselőháznál megjelenni. Nem este, amikor a biztonsági őrön kivül senki nincs, hanem napközben amikor van értelme a “gyertek ki” szövegnek.
    Az üt. A kormányon is.
    A szabadidőben megrendezett, valós tömeg talán számit.
    100 ezer ember sok akkor, ha terelni kell és szép képeket kell tömegről fotozni. De tudhatóan nem itt van a lélekteni határ.
    Tudod, a klasszikus. Asimov irta. Vagy kevés embernek kell sokáig, vagy rövid idő, de akkor nagy tömeg kell.
    A tüntetők jelenleg a hatékony létszám alatt és 1-2 órát vannak az utcán.
    Szépen abba fog maradni, mint a diákltüntik is.
    Ha nem, akkor majd kiderül 2 hónap mulva.
    Ha visszavonják az internetadót, és Orbán lemond, Áder kiirja a rendkivüli választást, akkor tévedek. Mert az lenne a valós eredmény.

  • andy mage: hogy mit ír ki áder? rendkívüli választást? az a marionettfigura ugyan nem fog kiírni semmit, legfeljebb egy cédulát az ajtajára: ne zavarjanak!

  • Ille István

    2014 október 29
    6:55 de.

    Bocs de ezt a durva inszinuációt meg kell kifogásoljam: azoknak a bábuknak súlyuk van, a madzagok rángatásához erőt kell kifejteni! MIndez Áderről nem mondható el! =))

  • Andy Mage

    2014 október 29
    2:49 de.

    Az a helyzet, hogy most olvastam Asimovot, aki arról ír, hogy: “Scandal’s Olivia Pope Doesn’t Know How to Drink Wine”

  • Jól mondod sjna igazad van!!!!!!!!!!!!!!

  • RonaGyuri
    2014 október 29
    7:34 de.

    Az egy másik Asimov lehet :-))

  • Don Ovuz
    2014 október 29
    1:44 de.

    O.K. Pár hónap mulva visszatérünk rá 🙂
    Ha kell, örömmel kérek elnézést a tévedésemért.
    Jelenleg nem tünik nagyon ütősnek a cucc. Inkább olyan fékezett habzású kormány-gesztusnak. De meglássuk

  • Andy Mage

    2014 október 29
    12:49 du

    Isaac unokaöccse Eric a világ egyik leghíresebb W&F kritikusa a NYT- publicistája

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.