Luxembourg, lécci, lécci…

2014 augusztus 26 8:13 de.17 hozzászólás

Akadt a Ráckevei Járásbíróságon bíró, aki fel merte tenni a kérdést, hogy mi a fene is ez az egész, amit “devizalapú forint kölcsön” néven emlegetünk:

” A magyar bíróság a probléma egy eddig nem vizsgált vetületével foglalkozik, és lényegében azt kérdezi a luxembourgi testülettől, hogy a devizahitel nyújtása olyan tőkepiaci devizaműveletnek minősül-e, amelyre vonatkoznak a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv befektető-védelmi rendelkezései. Ez utóbbiak arra kötelezik a befektetési vállalkozásokat, hogy informálódjanak az ügyfélnek a kiválasztott termék vagy szolgáltatás szempontjából releváns befektetési ismereteiről és tapasztalatairól, pénzügyi helyzetéről és befektetési céljairól azért, hogy az ügyfél számára megfelelő befektetési szolgáltatásokat és pénzügyi eszközöket kínálhassanak. E rendelkezések alapján továbbá, amennyiben a befektetési vállalkozás az így kapott információ alapján úgy ítéli meg, hogy a termék vagy a szolgáltatás nem megfelelő az ügyfél számára, úgy erre az ügyfelet kifejezetten figyelmeztetnie kell. A Ráckevei Járásbíróság arra is kíváncsi, hogy a devizahitel-szerződések megkötésekor az ügyfél az irányelv befektető védelmi rendelkezései szerinti tájékoztatásának az elmaradása az ilyen szerződések semmisségét vonja-e maga után. ”  – lehetett olvasni a sajtóban. Bátor lépés, de mennyire az! Ha az Európai Bíróság úgy döntene, hogy itt valami tőkepiaci devizaműveletre vonatkozó szerződés jött létre (tehát nem klasszikus banki kölcsön), annak következményei beláthatatlanok lennének Magyarország számára.

Az egész, beteg és sunyi werbőczyánus jogászkodás, amit (nagyon szomorú módon a Kúria segítségével) a magyar törvényhozás az utóbbi időben véghezvitt, meg még amit csak tervez, mind mehetne a kukába.

A Ráckevén zajló pör felperese – ha az Európai Bíróság úgy dönt – abba a helyzetbe jut(hat), amelyben (akár különleges parlamenti normaalkotás segítségével) minden magyarországi devizaalapú forinthitelesnek régen lenni kellene: kapott a banktól pénzt, rendes magyar fizetőeszközben, amellyel természetesen tartozik a banknak. A deviza felejthető, úgy, ahogyan van, s a feleknek – akár bírói, jogerős kötelezéssel – meg kell állapodni annak a szerződésnek a részleteiben, amely az átvett forintkölcsönre vonatkozik.

Nem részletezem, hogy ez milyen következményekkel járna. Annyi biztos, hogy az egész magyar kereskedelmi bankrendszer ellen 2010 óta zajló idióta, a legrosszabb vulgár-marxista elvi alapokon álló (tehát: belőve, mámorosan támolygó) jobboldali kormányzati kommunikáció igen érdekes fordulatot venne. A hazai kereskedelmi bankok lennének egy szempillantás alatt a Fidesz oly édes gyermekei, mint például az orosz népért forrón és szabadságszeretőn aggódó Vlagyimir Putyin. Mást se hallanánk fideszes, századvéges, békemenetes “szakértőktől”, mint hogy a nyugat támadja a magyar bankrendszert.

Ezen nem is lenne mit csodálni, hiszen a magyarországi kereskedelmi bankokra a kollégista srácok 2010 óta úgy tekintenek, mint valami szivarozó, keménykalapos multimilliárdosra, akitől nyugodtan el lehet venni annyi pénzt, amennyit csak akarnak, ha a magyar államháztartás szorult helyzete ezt indokolja.

A magyar államháztartás pedig évtizedek óta szorult helyzetben van. Nem is szabad neki másban lenni. Ez a ő kötelező állapota, nagy magyar történelmi küldetése. Hogyan is lehetne másként, ennek hiányában magyar politikus mivel hülyíthetné (el) a választóit ?

Kéry Ádám

17 hozzászólás

  • ezek szerint a ráckevei járásbíróságon akadnak még tökös bírók.
    ez megnyugtató.
    off: remélem, egy fidesz-fan által elkövetett becsületsértési eljárásban is ilyen tökösek lesznek…véletlenül ugyanott tárgyalják.

  • Ha viszont a nemzetközi bíróság befektetésnek ítéli, összeomlik a magyar bankrendszer. Megérhetjük azt, mint a nagy infláció idején, hogy egy havi fizetés egy fél darab rajzszeget ér.

  • ja. csak kérdés, kinek a seggébe fogják felnyomni?

  • Kiszely Anna Mária

    A fijuggg alapelve, hogy minél zavarosabb legyen valami, mert abban lehet legjobban halászni.

  • anna mária: elég szapora a fenéken megvontatott hármas horog. ugyan rapsickodás és büntetendő, de sokat hoz a konyhára.
    a fijjug meg sohase voltak se törvénytisztelők, se gátlásosak.

  • Kiszely Anna Mária

    Húúúú azt aztán a legnagyobb rosszindulattal sem mondhatja rájuk senki :))))

  • Werbőczyánus, ez a legtalálóbb…

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Éppen 100 éve:

    “…Elmegy a kútágas,
    Marad csak a kútja,
    Meg híres Werbőczi
    Úri preputtya.
    Árvult kastély gondját
    Kóbor kutya őrzi,
    Hivasd a törvénybe,
    Ha tudod, Werbőczi.”

    Ady Endre: Ülj törvényt, Werbőczi (részlet)-1914.

  • Még szerencse hogy nem cenzuráznak. Hol van az én kommentem??.Ki az a bátor aki a szabadság színterén töröl kommenteket. Na ezt máshol megírom.Szégyeljék magukat.Csak azokat a kommenteket lehet nyivánosságra hozni ami az Úráknak Hülgyeknek tetszik. Ezek beszélnek. Fujjjj.

  • Dréga szerkesztök, Önök beszélnek szabadságról,Kanadában?
    Ez azért megér egy misét, hogy mások is megtudják milyen is ez a ‘Kanadai Magyar Hirlap.

  • nancyke: Hozzászólás: 2014-08-27 – 10:45 de. itt a kommnetje.
    azt ír meg máshol, amit akar, nem fogjuk a körmünket harapdálni idegességünkben, hogy jajistenemmostmilesz!
    eddig mindössze kétszer tévedett. csak így tovább!
    ja, és kiskegyed is budapestről osztja az észt…

  • nancyke: csak rajta. köszönjük az ingyen reklámot! tudja, én mogyoródról beszélek a szabadságról, úgy is, mint szerkesztő. úgy tudom, mogyoród még nem kanada része – bár nem lenne rossz.
    na, erre varrjon gombot 🙂

  • Judith Kopácsi

    Nahát! Nancyke ki van kelve magából! Jaj Istenem, most mi lesz? Semmi. Minden marad, mint Arad, Nancykének meg ha nem tetszik, menjen máshova.

  • Ille István: ügyes, kimondottan ügyes,képzelje nem akarok semmire gombot varrni, de hogy beteg édesanyámat ápolom szerintem köze nincs hozzá senkinek és nem Budapesten.Egyébként Barrie,Ontario lakom, nekem nincs tikom, ellentétben másokkal.
    http://www.harunalrasid.nolblog.hu jók a novellái kimondottan érthetők.
    Egyébként csak eltévedtem,azt hittem hogy egy független hírforrással van dolgom(ami kanadai),de a nyílt egyenes beszédhez kicsit több bátorság kellene.
    Szeretem a barikádok mögüli dobálózókat.Nem kell azt szégyelni ha valaki bal oldali.Én egyébként nem politizálok.

  • nancyke: hazudik. szigetstmiklós még nem tartozik kanadához. azt pedig, lássa be, nem tartozik kompetenciái közé, hogy meghatározza a KMH bátorságát az egyenes beszéd területén.
    maga nem szereti a barikádok mögül dobálózókat, ugyanis nem tudja, kitől kapta telibe az orcájába csapódót.
    a novelláim meg nem a maga minősítésére vártak 😀 (ezek szerint régi “rajongóm”)

  • Ille István: ha már nyomoz akkor legalább tegye pontosan.
    De borzasztóan nincs ennek jelentősége hogy merre is vagyok, most.
    A lényeg hogy Ön megtalálja a boldogságát hogy fontosnak hiszi magát(addig amíg hagyják)
    Egyébként engem senki nem vágott még pofon és nem is fog.
    Tudja én arra törekszem hogy a saját nemzetemet össze tartsam és nem uszítok, hanem mindenhol segítek ha tudok, politikától mentessen.Lehet ha Ön is ezt tenné nem kapna pofont.
    Egyébként maga hazudik és nem én, kikérem magamnak!!!!

  • nancyke: ne erőltesse. magának esélye sincs összetartania a nemzetét, ne értékleje túl magát, kicsi pont ahhoz. ahhoz pedig, hogy valaki engem vágjon pofon – nem tudom, honnan veszi, hogy magával kapcsolatban ilyet írtam volna, talán a szövegértésével van a gond – ahhoz ember kell, nem csak nadrág 🙂
    nyomoz maga után a fene. nem akartam az ip-címét kibontani addig, hogy megmondja, hány tömött foga van. nem szép látvány.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.