Vita-ügy: Az érintettek nem állnak ki

2014 március 27 2:13 du.80 hozzászólás

Viszont lesz vita (inkább beszélgetés) a Népszabadság és az ATV szervezésében. Aki bújt bújt alapon…

“Az ATV és a Népszabadság szerkesztősége értetlenül áll az előtt, hogy nem egészen két héttel a magyar társadalom legfontosabb eseménye, az országgyűlési választás előtt nincs mód arra, hogy az eséllyel versengő demokratikus erők érdemben kifejthessék elképzeléseiket. Ehhez sem elég akarat, sem méltó fórum nem akadt idáig.

Ezért a két szerkesztőség közösen hirdet szakpolitikai fórumot: április 1-jére a külpolitikai, 2-ára az oktatáspolitikai, 3-ára az egészségügyi és 4-ére a gazdaságpolitikai elképzelések megvitatására. Fölkérik ugyanakkor a demokratikus erők miniszterelnök-jelöltjeit, hogy április 5-én, a választás előtti napon vegyenek részt egy vitán – adta hírül az ATV és a NOL.hu.

Az eseményeket a Népszabadság és az ATV egy-egy újságírója moderálja élő adásban, pártatlan feltételeket biztosítva.”

Nem egymással kell vitatkozni – ez most majd nem erről szól. Fel kell tenni azokat a kérdéseket, amiket a jelenlegi kormányfőnek, szakminisztereknek stb. feltennének, ha azok nem az Olimposzról lengetnének be, vigyorogva, de gyáván.

A kérdésekre a válasz a levegőben marad.

A kérdésekre a válaszokat nem az ellenzéknek kell megadni – épp ellenkezőleg.

Mert  nem erre vár a közvélemény. A zállampolgár. Az állampolgár Orbán – Mesterházy vitára vár, de úgy vár, hogy tudja: úgyis hiába vár. Orbán mára az a despota, akinek nem kell senkivel szóba állni, elég, ha ül a képzelt trónján és kinyilatkoztat. Hazudik magyarán, állandó jelleggel – a párhuzamos világban amiben él (jobbkeze szerint tündérországban), ami még csak nem is emlékeztet a valódi országra, amelynek a kormányfője. Egy gazdag, boldog ország ez, korábbi gaz vezetői idején szegény volt és boldogtalan – de jött ő, másodszor, és azóta Kánaán van és a folyók tejet, mézet hömpölyögtetnek, az államadósság csökken, a rezsi még jobban, nincs is rezsi, boldog itt már mindenki, irány a barackfa. Minek a boldogságról, a sikerről, a jólétről, a jónál is jobb kormányzásról vitázni?

Kövér Laci és a bagoly

A Baloly és a Kövér Laci

Még netán (2006 óta először) bizonyos  kellemetlen kérdéseket kapna. Azt se tudja elfelejteni, de még a 2002-es Medgyessyt se, akinél ő ugyan jobb dumás – de mégis Megyó nyert – ilyen  furák az állampolgárok.

Papír is kellene, felolvasni a válaszokat – ahogy a beszédeit olvassa, és milyen szerencsés, szemüveg se kell… és a beszédírók kitesznek magukért, mint szombaton is.

„azért dolgoztunk 2010 óta minden áldott nap, hogy ide megérkezhessünk”. Hozzátette, „mindent elvégeztünk, amit kellett, és amit lehetett”. Kis hatásszünet után megjegyezte, „néha úgy éreztem, többet is”.

Hajaj, erről Mészáros Lőrinc, Simicska, az új vő, Nyergesék és Anikó asszony tudna bővebben beszélni…-)

Mesterházy meg ezeket kérdezné:

Hogy került több mint négymillió magyar a létminimum környékére és alá 2010 óta?

Miért tántorgott ki fél millió magyar munkát keresni?

Miért volt szükség 42 új adóra, 27 százalékos áfára?

Miért kellettek az állandó újabb lejárató kampányok Gyurcsány és Bajnai ellen, a Sukoró-botrány Gyurcsány hazug megvádolása, Budai és Papcsák ámokfutása mire volt jó?

Hát az egypárti alaptörvény saját asztallal?

A CÖF  milliárdok, a civilség álságos látszatával?

Hogy képzelték 2010-ben, hogy visszamenőleges törvényeket hozzanak? Hogy bekebelezzenek mocskos trükkel 3000 millió nyugdíjpénztári megtakarítást? Számot tudna adni arról Orbán Viktor, hová lett az a pénz? Hogy egy vas nincs belőle – de csak 2000 milliárddal tudnak úgy ahogy elszámolni, a többi köddé vált? És mi lett az egyéni számlákkal, amit annyiszor megígértek?

Mire kell annyi teljesen felesleges stadion, olyan országban, ahol meghalt a foci? Mikor közben több százezer gyermek éhezik? Egyáltalán, minek egy kormányfő háza kertvégében stadion, közpénzből? Hallott ilyenről miniszterelnök úr a világban máshol, valahol?

Csökkent a munkanélküliség. Állítja a miniszterelnök. De csak a  közmunkával és a külföldre távozottakkal csökkent. A közmunkások 47 ezret keresnek, ha 8 órát dolgoznak – ha csak négyet, 23 ezret. Miniszterelnök úr, meg lehet  47 ezerből élni? Nem véletlenül valós, társadalom biztosításos, nyugdíjra jogosult rendes munkahelyek kellenének?

És a jogállamiság lebontása? A fékek és ellensúlyok kiiktatása – mivel hogy mindenütt fideszes fejbólogató ül? És Matolcsy elkúrásai? A 42 új adó, aminek vonzatain a rezsicsökkentéses humbug csak a felszínen látszik, a valóság: az emberek nagyon nagy hányada rosszabbul él.

Nem kis része van ebben az egykulcsos adónak – amihez csökönyösen ragaszkodik a kormányfő – miért is?

De beszéljünk másról, mondaná a Kormányváltó erők jelöltje: mi is van azzal a rengeteg mutyival? Hogy került fideszes kézbe a dohánykereskedelem? És a földek –  arról reggelig lehetne mesélnie Önnek miniszterelnök úr – ha abban a másik párhuzamos világban eljutna a füléig, mi is itt a gond.

Paks.

Orbán audenciára várva

Orbán audenciára várva

Na ez 1000 sebből vérzik. És hazudtak össze vissza több mint egy évig – ugyan miért Miniszterelnök úr? Miért kötöttek olyan szerződést sutyiban, ami ráért volna, ami előnytelen MINDEN szempontból – kik azok akik eddig ebből a mutyiból profitáltak?

Ennyi kérdés egy órás műsorban belefér – sajnos rengeteg kimaradna, de miket válaszolna ezekre papíros nélkül ez az ember?

De legeslegfőképpen azt kellene megkérdezni tőle: négy éve kormányoz, hogy a bánatba’ lehet, hogy egyetlen nyugati kollégája nem kíváncsi rá? Jó, nem kíváncsi, de azért még szökőévenként fogadhatná… de nem fogadja. Nem áll vele szóba vele a 27  uniós országból senki. Amerika meg? Majd ha piros hó esik a felcsúti stadion felett…

Alijev azért nem Francois Hollande! És főleg nem Angela Merkel! Putyin se éppen, ha nagy is a hatalma – de könnyen bekapja az orbáni Magyarországot, mint a lúd a cserebogarat…ha akarja.  Megváratta Putyin? Mint ő hajdan Torgyán Józsi bátyját, aki unalmában a parlamenti folyosó képeit nézegette? A művészetkedvelő kondás… csak a szotyi hiányzik a fogai közül.

Szóval ez hogy van – mert mi hazafiak olyan országot szeretnénk, amelyet elfogad és becsül a nyugat, ahová tartozunk. Mert most nincs így.

Ezekre a felvetésekre csak hazudozni tudna a kormányfő jó szokása szerint. Hogy miért alázták meg a rokkantakat, miért vették el (nem is költségvetési pénz), a munkanélküli ellátás kétharmadát, miért kergettek egy életet ledolgozó bányászokat az öngyilkosságba, miért hazudnak az egészségügyről (ami katasztrofálisabb nem is lehetne), az oktatás hogy került a padlóra, miért élnek ma sokkal rosszabbul az emberek – miért akarják már előre elcsalni a választást.

Hogy a gyáva miniszterelnök mit válaszolna ezekre a felvetésekre, nem tudni – azt igen, hogy a Házelnök, aki közjogi méltóságként Orbán felett van, hogy reagálna:

“emlékezzünk arra, hogy milyen kampányt folytattak itt 2002-ben. …ellenem is, meg mások ellen is, a miniszterelnök úr ellen már 1990 óta. 1990 óta próbálják meg erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a méltóságát, és sárba taposni. Ezekkel állunk szemben, nehogy véletlenül elfelejtsék. Nem változtak semmit sem 1917 óta. Ugyanazok, részben személyükben is, részben pedig ugyanannak a brancsnak a tagjai. Ugyanazt gondolják az életről, az emberről, mint az elődeik, csak legföljebb az eszközök változtak, ők nem”.

Nos Laci bátyám, a te eszközeid mit sem változtak 2002 óta – te már érzed, ugye, hogy nem annyira biztos a végeredmény.

Ossián

80 hozzászólás

  • Nincs min vitatkozni egy olyan ellenzékkel”egylettel”akik
    különböző programmal….nézetekkel rendelkeznek és még egymással sem jönnek ki,valamint az összes tevékenységük
    abban merül ki,hogy kétségbeesetten védekeznek,tagadják a naponta kiderülő botrányaikat és hazug módon uszítanak,amivel egyben szeretnék elterelni a figyelmet a
    tényleges bűncselekményekről,stiklik sorozatáról…..
    Gyalázkodásra,hazudozásra (pláne ordenáré módon…)a közvélemény sem igazán kíváncsi!
    Ugyan mit mondana Mesterházy?…..mellékes,ha netán győznének semmi garancia nincs arra,hogy a “szövetségesei”….egyértelműen hozzájárulnának a programja megvalósításához,meg az is kérdés,hogy egyáltalán tényleg komolyan gondolja az “elképzeléseit”…
    vagy csak etetés,aztán lesz ami lesz,ha hatalmon vannak,
    akkor csak megegyeznek egymással….?ugye ez a lényeg,nem az emberek!Hát így tényleg nincs értelme az erőlködésüknek!

  • Christopher Adam

    A vitáról szóló vitát én tényleg nem értem. Kanadában egyszerűen elképzelhetetlen, hogy a kormányfő szimplán bejelenti egy választási kampányban, hogy nem hajlandó senkivel vitázni. Ezt már azért sem merné egyetlen kanadai politikus sem megtenni, mert két-három nappal később zuhanni kezdene népszerűsége. De úgy látszik, hogy a magyar jobboldalon sok az igénytelen szavazó és nekik tök mindegy, hogy a kormánypárt program és vita nélkül kéri azt, hogy adjanak nekik még négy évet. Aztán pedig lesz ami lesz.

  • boda, valóban, a hazudozásra a közvélemény nem kíváncsi. ezt tudja orbán is, ezért nem áll ki vitázni. jobb ez így neki.
    azért a maga érvelésén is megérezni, hogy komolyan működik a fideszes agymosás 🙂
    ami pedig a gyalázkodást illeti, nem ismerős ez magának?
    “1990 óta próbálják meg erkölcsi értelemben ellehetetleníteni a méltóságát, és sárba taposni. Ezekkel állunk szemben, nehogy véletlenül elfelejtsék. Nem változtak semmit sem 1917 óta. Ugyanazok, részben személyükben is, részben pedig ugyanannak a brancsnak a tagjai.”
    ez az erkölcsi nímand tényleg azt hiszi, hogy az emberek mindent elfelejtenek? neki van pofája 17-et emlegetni? nagypapája 1919-es VÖRÖSKATONA volt, szülei családjában többen (a pletykák szerint egymást igazolták) SZOCIALISTA HAZÁÉRT kitüntetettje ő maga többször KISZ-titkár, majd diplomázása után a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága egyik intézete (MSZMP-KB Társadalomtudományi Intézete) munkatársa lett.
    a maguk dicsőséges kövér-köteles lacusáról van szó.

    a gondolatnak azonban van egy részlete, ami még ezen is túltesz. kövér mélységes gyűlölete azoknak szól igazán, akik ha ilyen demonstratív komcsi előélettel nem is rendelkeznek, de nincs pofájuk hangosan rohadt-komcsizni, mint ő.

  • Kedves C.A.!

    Szerintem Kanadában egy olyan politikus mint Gyurcsány, már rég erkölcsi halott lenne! Aki Vele szövetkezik, – az is! Akinek a helyettese 4-5 éve adócsaló, az szintén lelépne a színpadról! Savanyú amikor egyik nap: “beszéltem Vele”. másnap már:”csak az újságcikkek alapján gondoltam”! Ha egy hasonló kaliberű, ambiciójú politikust megidéz a Kanadai Parlament Nemzetbiztonsági bizottsága, akkor ott is beintenek Nekik?
    Nos egy ilyennel miért kellene vitázni? A többit már elmondta Marcsi!

  • Miért gyáva a miniszterelnökünk sőt,vezérlőtábornokunk???
    Mert örök életében gyáva és hazudós volt,aki meg hazudós az általában lopós is.az el múlt négy évben pedig csak a beszédeiről botrányairól baráti osztogatásról, az un ortodox gazdaság politikájáról híresült el.Tisztességes megmérettetésre képtelen. -A Kövér Lászlóról csak annyit–
    Elnézést kérek ,ha jól látom a gyöngy bagolytól,hogy malaccal hasonlítják össze.-ez a gyönyörű madár szép is meg hasznos is,-a másik meg az ellenkezője.

  • Orbán nem gyáva,csak a hamisan vádaskodó,gyűlölködő vitára
    nem hajlandó különösen úgy,hogy Mesterházy nem önálló…
    akkor sem ha “közös”miniszterelnök jelölt és a vita programjának megvalósítása kétséges.
    Gyurcsány egy nagy “szövegláda”annak idején valóban legyőzte
    Orbánt,de csak ideiglenesen,mert hamar kiderültek a hazugságok (ebben ő maga is segédkezett,pofátlanul…..Őszöd..)a hétköznapokban is!
    Soha nem állítottam,hogy ez a kormány nem követett el hibákat,de azt sem ígérte,hogy mindenkinek jó lesz…és azonnal!!
    A hamis vádalat pedig a mai napig nem sikerült bizonyítani!
    Az ellenzéknek 8 éve volt …..sajnos arra,hogy tönkretegye az országot,a mostani kormány 4 év alatt ezt nem tudta kijavítani,amit nem is lehet elvárni!

  • “Álruhát nem tud ölteni, felismerik mindenhol. Régóta van a politikában, ha akarna sem tudna eltűnni az emberek elől.

    Nem is akar. Csak biztonságban lenni. Ezért van az, hogy országjáró programjait titokban szervezik. Még a helyi sajtót is csak néhány órával az érkezése előtt értesítik arról, hogy a kis-nagy ember a település vendége lesz. Átad valamit, felavat, szalagot vág át, mond valami bődületes ostobaságot.

    Megtudjuk, hogy Magyarország jobban és erősebben. Nagyobban. Ha még ez is kevés, akkor magyarabban.

    Nem mondják meg előre, merre jár. Programja titkos, egyszer csak feltűnik. Ha kedvünk lenne viccelődni, azt is mondhatnánk: szereti a magyar embereket, ezért meglepetésekkel kedveskedik nekik.

    De nincs kedvünk viccelődni. A helyzet nem vicces, és mi sem vagyunk vicces kedvünkben.

    Ezért csak leírjuk a tényt: Orbán Viktor fél. Nem kicsit, nagyon. Olyannyira retteg, hogy csak szigorúan ellenőrzött helyszíneken mutatkozik, válogatott közönség előtt, nagydarab, éberen figyelő emberek társaságában.

    Március 15-én fizetett statiszták vették körül, idén már nem először. A békemenetre sms-ben trombitálják a híveket, a helyi Fidesz irodákban szervezik a Pestre történő utazást. Ott persze nem lehet mindenkit ellenőrizni, de épp ezért jó, ha minél több megbízható ember vesz részt a masírozáson.

    Orbán fél. Ezt érte el 25 év alatt: demokratából despota lett. Nem jött könnyen, megdolgozott érte. Ezúton is gratulálunk.

    Ja, és a Seuso-kincsek visszavásárlásához is. Az sem volt két fillér, de valakinek biztosan nagyon megérte.”

    Titkos kampány – na ilyen se volt még= igazi NER találmány…-DDD

  • Marcsika drága!

    Akár elhiszi, akár nem: Orbán fél.

    Miért? Ennek több oka van. Már nem az a debatter, aki ifjú korában volt – neki már rég mankó kell a szövegmondáshoz. Papír magyarán. Itt pedig spontán kérdésre spontán, előre megírt szöveg nélkül kellene válaszolni rengeteg kínos kérdésre.

    Én azzal kezdeném, hogy megkérdezném: hogy képzelte, hogy a koleszos társaiból fabrikál közjogi méltóságokat?

    Aztán azt: vajon hogy lehet, hogy a saját veje erdőt lop?

    És amikor kellőképpen kiakad, akkor azt is: hogy lophatták el szemérmetlenül a lakosság adományait – 2 milliárdot a vörösiszap károsultaktól? És hol a pénz?

    Ezek a kicsike lopások. Apró cseprő disznóságok És akkor jönne mindaz, amiket a cikkben felsoroltam.

    Higgye el, drága Marcsika, Orbán makogni se tudna! Csak pislogna, mint hal a szatyorban.Mert a másik ok, hogy ez a kondás csak ünneplő közegben és a csicskásai közt nagy legény: még én is a sarokba tudnám szorítani konkrét kérdésekkel, nemhogy a Mesterházy.

    Hát EZÉRT nem megy oda semmi pénzért!

  • Marcsi, kivételesen sok pontban egyetértek Magával. Orbán valóban nem gyáva, hanem okos, mert nem megy helybe a pofonért.Gyurcsány valóban nagy hibát követett el, amikor beismerte, hogy “elkúrta”, mert ez megbocsáthatatlan bűn. A Magyarság évszázadok óta folyton “elkúrja”, de nem ismeri be. Orbán sem ismerte be — helyesen — a hibáit, hanem feszte állította, hogy itt minden a legnagyobb rendjén megy, és ez így van jól, mert a Nemzet ezt várja el Tőle.
    Amiben nem értek egyet, az az elmúttnyócévezés, mert arra már Orbán is rájött, hogy ez a buzzword választások előtt már nem nyerő.

  • Marcsi Úgy érzem ,hogy Ön az Öszödi beszéd értelmét,akkor sem értené meg ha tölcsérrel a tartalmát a fejébe burítanák.
    Mert a szöveg értelmezés nem az Ön erőssége.–
    Orbán pedig –ige is-egy gyáva hazudozó.-az egész politikai pálya futása alatt az volt,-jelenleg 25 oldalnyi Orbán hazugságot tudok idézni–Kéri???
    .

  • tényleg, ossi, hol az az iszapos pénz? mert ahhoz képest a simon 240 milléje csak borravaló!

  • “Ugyan mit mondana Mesterházy?…..mellékes,ha netán győznének semmi garancia nincs arra,hogy a “szövetségesei”….egyértelműen hozzájárulnának a programja megvalósításához,meg az is kérdés,hogy egyáltalán tényleg komolyan gondolja az “elképzeléseit”…
    vagy csak etetés…”

    Hát ezt épp Orbánra jellemző, tekintve, hogy mindennek az ellenkezőjét csinálta, mint amit beígért a 4 év előtti kampányban.

    Gondoljon a 42 adóra, a manyup “megvédésére” a rokkantak és nyugdíjasok megvédésére, az 1 kulcsos adóra,az áfa felemelésére, az államadósság növelésére csökkentés helyett, az egészségügy szétrombolására – az elvonásokra, az oktatás szétverésére – ezt ígérték?

    És amiket fent felsoroltam azok tények.

    Tessék megcáfolni tételesen.

  • tényleg, a seusó! 2006-bn 10millét sajnált kiadni az akkori kultuszminiszter az EGÉSZ gyűjteményért, mert úgy gondolta, hogy másra jobban kell a pénz.
    most a nemzet atyja 15milléért megvette a FELÉT, mert hát, ő már csak szereti ilyen ajándékkal meglepni hőn szeretett népét!

  • Marcsi: Most egy vitában elmondhatná milyen rossz volt a “nyóc” év és milyen fantasztikus nekünk most. E helyet arra büszkék, hogy a szomszéd országok látva azt, milyen jól működött a nyugdíjvagyon elrablása, most ők is utánozni akarják. Erre azután büszke lehet a kormány. Megnézném az arcszínedet mikor a te nyugdíjadat lopják el. Mert az tetszett neked mikor a másét lopták. Most pedig törleszkedsz és reménykedsz nehogy te is sora kerüljél.
    A gyávák fegyvere mikor “nem ereszkednek le” vitatkozni valakivel, mert nem méltó hozzá. Te még ezt is megeszed.
    Vagy jó a gyomrod vagy a fejedben nincs rendben valami.
    Ha lehet akkor ne fárassz a te nem is itt élsz szöveggel. Valami értelmesebbet, jó?

  • Nos a őszödi beszéd értelmét sokan felfogták azóta….
    az ellenzék is.
    Gyurcsány nagyot bukott,de hosszú ideig képtelen volt elszakadni a hatalomtól(más országokban kevesebbért is lemondanak,akiknek van önkritikájuk és jellemük!)
    Az a helyzet,hogy Fletó nem a nagy nyilvánosság (a nép!!)előtt gyakorolt önkritikát,csak a “sajátjai”előtt
    stikában,amit kiszivárogtattak pechjére(de lehet,hogy tudtával?….)Hát nem díjazta a nép!!!
    Ami Orbánt illeti neki nincs mitől félnie,mert még csak hasonlót sem követett el,de ha valaki ezt állítaná azt bizonyítani kellene….na ez nem megy az ellenzéknek…!
    Egyébként még mindig vezeti a kormány a népszerűségi listát,akkor is ha persze ők sem tökéletesek…de ugye vannak óriási különbségek,meg jellembeli fokozatok!
    Nem kell izgulni,rövid időn belül minden eldől!
    Egyébként magyar régen eltünt… kincseket visszaszerezni
    azért mégsem “akkora bűn”mint lopni, csalni vagyonokat hamis szálára menekíteni stb….

  • llanfair!

    Te ott kint aztán tényleg naprakész vagy….
    A nyugdíját senkinek nem lopták el,mindenki kap aki jogosult.
    A magánnyugdíj pénztárak közül többen lebuktak a kétes befektetéseikkel…Egyébként a dicső szocik tették kötelezővé,de garanciát nem vállaltak!!!!!.Ma a nyugdíjazás időpontjában mindenki
    megkapja a befizetett összeget.(állami és az államosított
    magánnyugdíj pénztári befizetéseket,amit külön szálán tartanak nyilván!!!)
    Egyébként én önkéntes nyugdíjpénztári tag voltam és 2008-ban
    S.O.S kivettem a pénzem,mert egy év alatt, nemhogy nőtt
    volna,de csökkent az összeg a befizetéseim ellenére,az ígért kamatról már nem is beszélve!!!
    Nagy volt a pánik és nem én jártam így egyedül!
    Ez az igazság!!!!!!
    Több pénztár ellen eljárás indult,mert felelőtlenül,sokszor csalóként bántak a befizetett pénzekkel!!!
    hanem csökkent 100 ezres nagyságrenddel,kamatozás helyett!
    Nem kell a rémhír,pláne olyanoktól akik nem biztos forrásból értesülnek!

  • Hát, ennyit erről.

    Marcsika a milliárdok ellopását bocsánatosnak tartja, a szálkát meglátja az ellenzék szemében, a gerendát (gerendát? egy egész erdőt) meg nem hajlandó az istennek se meglátni.

    Mit gondol bárki, honnan lett 3 (három!!!) év alatt 8 milliárdos vagyona )nem 240 millió, hanem 8000 millió), Mészáros Lőrincnek, Orbán csókosának és földijének??? Hogy csak az osztaléka 800 millió évente?
    Lopott pénz az, nem is lehet más – egy vízvezetékszerelő milyen munkából szerezhet ENNYIT?
    Ez egy Fordnak is legalább 2 évtizedébe tellett volna a korlátlan lehetőségek hazájában.

    És Mészáros nem is árulja el, honnan a nagy vagyon – aminek nagy valószínűséggel a valódi tulajdonosa az Orbán család.

    Nos, ezeket be kell majd bizonyítani, valóban. Meg a többi mutyit – mert egyelőre se rendőrség, se ügyészség ezzel nem foglalkozik – el vannak foglalva hamis vádak gyártásával.

    Marcsika nem vette észre, hogy a másfél ezer feljelentésből egyből se lett ítélet? Amelyik egyáltalán oda jutott = felmentéssel zárult.

    A maffia bűnei nem így végződnek majd. Egyszer eljön a leszámolás ideje.

  • Egy diktátor legnagyobb ellensége a művelt ember,akinek véleménye van,és ezt ki is mondaná neki,ezért nem tűri el a tudást a környezetében-rá és hatalmára nézve ez veszélyt jelentene.csak rá kell nézni Orbán környezetére,általa kinevezett személyekre.-mennyire árulkodó.
    .

  • boda, ne hazudjon, legalább előttünk ne, akik ugyanabban az országban élünk, mint maga!
    az önkéntes nyugdíjpénztárt ne hasonlítsa össze a magánnyugdíjpénztárral!
    NINCS külön számla, annál is kevésbé, mert a bekényszerített pénzt az államadósság csökkentésére fordították! az biza, nyuszó-muszó, szépen letűnt a nagy kalapban! amúgy szépen, pontosan írta: államosított…tudja, az orbanisztánban azt jelenti: ami a tiéd, az az enyém is, ami pedig az enyém, ahhoz semmi közöd!
    ha ide sorolná, melyik pénztár ellen indult eljárás, nagyban növelné a hitelét.
    ráadásul orbánék most éppen egy méretes pofonba szaladtak bele, mivel mégsem államosíthatják a takarékpénztárakat, pedig milyen jó kis pénz van benne!

  • Lehet, hogy nem szándékosan hazudik Boda, csak elhiszi a Selmeczi féle hazug propagandát.

    Én viszont autentikus információkkal rendelkezem, lévén egy azok közül, akik maradtak a manyupnál.
    Nos, annak ellenére, hogy jelenleg csak kezelik a pénzemet, mert a kormány lenyúlja a havi járulékokat, a 3 év alatt kifejezetten nagy nyereséget – vagyis reálnövekedést könyvelhetek el.Épp most kaptam értesítést, és nagyon meg vagyok elégedve.
    Ha az igaz lenne, amit Boda állít, akkor hogy kaphatott 3 millió ember közel 300 milliárdnyi reálhozam után visszatérítést? Még 2011-ben.
    Az a 300 milliárd reálnövekedés honnan volt, ha veszteségesek voltak a pénztárak???

    Mert nem voltak veszteségesek.

    A kormány pedig az utolsó vasig eltapsolta a 3000 milliárdot, ami azt jelenti, hogy az már sosem lesz meg, és a manyuposok tuti, hogy alig kapnak valamit nyugdíj gyanánt.

    Loptak, és ebből is jutott magánzsebekbe, lefogadom, mert az utolsó 1000 milliárdról el se számoltak. (1351 milliárd az államadósságba ment 600 milliárd a 2011 évi költségvetésbe – a többi elszállt – mára egy fitying sincs. Hát, akinek ez a jó gazdálkodás a nyugdíjakkal, az nem normális).

  • Meghogy spontan kerdesek(???) es spontan valaszok…
    Ugyan kerem. A kerdesek mar reg meg vannak SZERKESZTVE, meghozza nagy gonddal. Na es a “partatlan” moderatorok…
    Ez mar nevetseges egy gyereknek is.Meg a vegen az is kiderul, hogy a forum is “partatlan” lenne.

  • jimbo: maradjunk annyiban, hogy magának arról, hogy mi a spontán, fingja nincs. illetve, két valamiről lehet: a pollució, ami koránál fogva nem igazán elképzelhető, a másik meg az inkontinenciájával van összefüggésben.
    orbán amúgy sem képes spontán válaszokra. az neki nem megy, ahhoz igencsak kevés a tudása.
    különben is, magyarország miniszterelnöke nem arra van, hogy bírálják 😀

  • Marcsi: Szerintem elég biztos forrás az, hogy Tőlünk lenyúltak 9 milliót. A Mi befektetésünk jó volt.
    Azzal, hogy kitolták a nyugdíjkorhatárt egy vonaltól és még azt a nyugdíjat is csökkentették amit majd kap, aki meg már fotelben volt az úgy maradt az minden csak nem igazságos. De neked tetszik mert neked jó. Az a lényeg nem?
    Nem értem a szocialistáknak mi köze van hozzá? Nem a nyugdíjpénztár találmányával van a baj hanem az ellopásával. Azt sem értem miért írod. Soha nem dicsőítettem a szocialistákat. A Hagyót például rühelem.
    Olvashattál már itt róla. Az ennél jobb az nem azt jelenti, hogy jó. De nem ők lopták el!!!!!!
    Mit nem értesz?
    A kifogásod pedig nagyon nevetséges. Az elektronika korában miért ne lehetnék naprakész az információkkal? Nem mindegy, hogy interneten beszélek a barátaimmal vagy személyesen? Így hasznosabb mert a lényegtelen beszélgetések elmaradnak. Tényleg azt hiszed az van a világon csak amit Te tudsz? Több pénztár ellen indult eljárás? Akkor az a megoldás, hogy egyszerre ellopják a pénzt? Te olvasod amit leírsz?
    Mivel tudsz Te többet a lakásodban mint én az enyémben? Gondolod családom és barátaim szándékosan rosszul élnek, hogy engem becsapjanak? Nyisd ki a szemed mert nincs értelme az önámításnak. Vagy csak így tudod átélni a jelent? Élsz egy kis körben és azt hiszed a világnak?! Tévedsz. A világ nagyon nagy. De minket ne nézz ostobának, hogy elhiggyük az álmaidat. Európa szinte minden országában jártunk és van jó ismerősünk. Sok orvos van ám kint. Véletlenül még Izraelben is ismertük a nagykövet feleségét. Véletlenül feleségem kolléganője. Nekünk van összehasonlítási alapunk. Azzal nem leszel világlátott, hogy kétségbe vonod más világlátottságát. Vedd ki a fejed a homokból. A strucc sem csinálja csak legenda, hidd el.

  • ossi: boda igen egyszerű emberke, csupa alapegységből van összerakva, semmi chiptuning. ő szereti, ha megmondják neki, merre az előre, mi a jó, és mi a rossz, akkor nincs gond. az ő agya nem önálló gondolkodásra való. neki anno a kezébe nyomták május. 1-én a zászlót, révült mosollyal az arcán lengette, és hódolattal tekintett a tribünön integető elvtársakra.
    neki megmondták, hogy veled vagyunk vietnam, és ő vele volt. őt megkérték, hogy hogy tartsa nyitva a szemét és fülét, mert a rendszer ellenségei mindenhol ott vannak, és ő nyitva tartotta. azután a tapasztaltakat össze is foglalta csinos ki hangulatjelentésekben.
    neki megmondták, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, és ő rosszabbul élt. később megmondták, hogy jobban élünk, mint négy éve, és ő engedelmesen jobban élt.
    neki mindig kell egy megmondó ember, egy vezér, aki mögé be lehet sorakozni, egy a zászló, nemde, így nem is kell gondolkodni. elég hinni. így hát ő hisz. hisz abban, hogy a fűcsomó, amire most engedelmes birkaként, nyálcsorgatva rácsodálkozik, egyszer az övé lesz. de nem, azt is államosítják. hisz abban, hogy az, ami az orra előtt van, az a horizont. de nem, az csak birkatársának a szaros segge. hisz abban, hogy őt majd nem fogják megnyírni, mert az ő gyapja olyan különleges. de meg fogják.
    végül hisz abban, hogy a pasijának azért kicsi, hogy neki ne fájjon 😛

  • llanfair: bodától ne várj értelmes választ, főleg, ne hamarosan. ő ugyanis szigorú napirend szerint él.
    9 óra: templom, imádkozás az élő istenhez. 10 óra: piacbejárás, hogy ellenőrizze, jobban él-e, mint négy évvel ezelőtt. útközben megsimogatja egy cigánygyerek fejét. 11 óra: beszélgetés egy rendes zsidóval. 12 óra: ebédfőzés, amiből visz az önhibáján kívül környezetromboló látvánnyá lett hajléktalan utcaszomszédjának is. 13 óra: leolvassa a villanyóráját, a gázóráját és a vízóráját, hogy ellenőrizze, csökkent-e a rezsije, majd jól megérdemelt szieszta egy fárasztó délelőtt után. 15 óra: net-es eligazítás, az aznapra rendelt fideszes mantrák letöltése, bebiflázása. 16 óra: megsétáltatja az aranyhalait. 17 óra: sajtófélóra. MNO, Heti Válasz. felkészülés a KMH-ra. 18 órától szabad foglalkozás. akkor talán megtisztel minket szellemi sziporkáival és gondolatainak igazgyöngyeivel.

  • Ille István: Ha csak így nem. Pedig 10 perc gondolkodás és az egész kártyavár a fejecskéjében összedőlne. Lehet, hogy pont ezt nem akarja (meri)? Mert ha látná az igazságot nem tudna mit kezdeni vele? Fene tudja.

  • llanfair: olyasmit vársz el tőle, amire törzsfejlődésileg képtelen. a dakoták törzse nem gondolkodik.

  • Ille István: Az igaz. A régi sziúkat is könnyen becsapták. De miért nem tanultak belőle?

  • 2014 március 28
    2:45 de.

    Meghogy spontan kerdesek(???) es spontan valaszok…
    Ugyan kerem. A kerdesek mar reg meg vannak SZERKESZTVE, …”

    JIMBO, ne legyen gyerek.

    Az természetes, hogy az ellenzék régen TUDJA mit kérdezzen, nem ott és nem akkor találja ki. A spontaneitás ott lenne, hogy őszinte és valós kérdéseket szegeznének a miniszterelnöknek, akinek nem lenne ideje előre megírni és felolvasni (ahogy évek óta csinálja) a válaszokat.

    És meghalna ott, mert már SPONTÁN nem tudná összeszedni a választ a gondolataiban. Mára már mindenütt, még egy pár perces átadásnál is (lásd Seuso kincsek) papíros kell neki, arról makog, mint egy tehetségtelen bemondó.

  • Szóval ott tartottunk, hogy a nagy vezér megmentette a magánynyugdíjakat. Mert az volt a szöveg: megmenti a gaz pénztáraktól, akik elrulettezik (Orbán maga mondta a parlamentben). Az enyémet nem sikerült megmenteniük, mert nem adtam, ennél fogva alighanem lesz nyugdíjam, legalább onnan.

    De ma reggel (amíg a kanadai barátaink a legédesebben aludtak), Orbán Viktor, a padrone kijelentette a Kossuth rádióban:

    “Nekünk meg kellett menteni Magyarországot – ezzel magyarázta az elmúlt négy évben felvállalt konfliktusokat Orbán Viktor.” (rádió)

    Már az egész országot…-D Ebből is látszik, hogy fokról fokra borul el az elméje.
    2010-ben megmentette a manyupot – ellopta (nála megmenteni= ellopni) – aztán a nyugdíjakat, aztán a devizahiteleseket mentette meg, aztán a munkanélkülieket – 3 hónapra levitte a járandóságukat – aztán megmentette az oktatást – jégre vitte – aztán megmentette az egészségügyet – az összeomlott – aztán az államadósságot is megmentette – úgy hogy az sha nem látott méretekre nőtt).

    Most az egész ország megmentése a duma – vagyis tulajdonképpen bevallotta, hogy az is el lett lopva. Mészáros Lőrinc, Simicska Lajos, Nyergesék, Habonyék, a régi koleszosok és családjaik, az Orbán család – már egy vővel kibővítve gondoskodott róla.

    És kér még 4 évet, mert nagyon sok még ez ellopni való.

  • llan

    – Ha a magánnyugdíj pénztárak kitalálásának pillanatában mindenki átléphetett volna, és át is lép, akkor az OEP, az állam miből fizette/fizetné a nyugdíjakat?
    – Ha a pénztárak csak a Munkavállalói járulékokat kapták volna meg, szerinted hány magánnyugdíj pénztár alakult volna?
    – Az lett volna az igazságos, hogy akik nem léphettek át, (már 15 éven belül voltak a nyugdíjkorhatárhoz képest), azok levonásai mentek volna az OEP-hez, akik átléptek azoknak semmi köze a nyugdíjaokhoz!
    ezeken nem ártana elgondolkozni!

  • lelszi: Én a magánnyugdíjpénztár létét nem vitatom, nem a megvalósítását. Itt is fizetnek nyugdíjpénztárt, persze önkéntesen. De a lenyúlása egyértelműen rablás. Mint ahogy annak a közlése is, hogy a nyugdíj nem jár, hiába dolgozott valaki 40 évet. Úgy tudom nem volt kötelező átlépni. Én is a határon voltam.
    Az állam pedig a mindenkori adóból fizesse a nyugdíjat. Az adó az adó bármilyen címszó alatt szedi. OEP vagy útadó az csak címke. Az adók összessége számít. Az, hogy milyen címen könyvelik az útszéli döglött kutyát nem érdekli.
    De akkor most betették az OEP pénztárába? Lemaradtam valamiről? Tudomásom szerint elverték a pénzt. Végleg és haszon nélkül.

  • lelszi
    2014 március 28
    7:47 de.

    Gondolkodni semmiképpen nemárt.
    Pl azon, hogy kötelezővé csak a friss munkavállalóknak tették, a többieknek opcionális volt, viszont olyan, hogy tizenöt évvel a nyugdíjazás előtt nemlehet belépni, nü, olyan nemvolt..
    Gyelzem, a bruttó bérekből 8% került a tagoknak a magánpénztárakhoz, 1.5% az állambácsihoz. Ez nyugaton (pl) tökéletesen műxik.
    Tod, az állami nyugdíjak szinte mindenhol a világon mindössze sóra, kenyérre, meg melegvízre elegek. A jó(bb)létet a magánnyugdíjak biztosítják. Hosszútávon jóval könnyebb lett volna az államnak. Igaz, rövidtávon meg nemigazán. Viszont lenyúlni, akkoris mocskos dolog volt. Van ismerősöm, akitől közel kolencmilliót nyúltak le. Az meg különösen gusztustalan és becstelen dolog volt, hogy azzal ijesztették el a népeket, hogy aki nem lép vissza, az egyáltalán nemkap állami nyugdíjat.
    Teis gondolkodj el. Pl ezen.

  • Ille István
    2014 március 28
    5:06 de.

    😀 😀 😀
    Hüjjjjjje!!!

    😀 😀 😀

  • lelszi: Még annyit. Miután “nick” nevem csak “nyóc” betű ezért kérem írja ki. Úgy is másolja. Én sem játszom senki nevével.

  • Végül is hogy ment el végleg a manyup lopás irányába a téma?

    Mert az csak csepp a maffia törvénytelenségeinek tengerében.

    Emlékeztetőöl, pár kiragadott téma, ami remélem a vitában is téma lesz:

    Hogy került több mint négymillió magyar a létminimum környékére és alá 2010 óta?

    Miért tántorgott ki fél millió magyar munkát keresni?

    Miért volt szükség 42 új adóra, 27 százalékos áfára?

    ogy képzelték 2010-ben, hogy visszamenőleges törvényeket hozzanak? Hogy bekebelezzenek mocskos trükkel 3000 millió nyugdíjpénztári megtakarítást? Számot tudna adni arról Orbán Viktor, hová lett az a pénz? Hogy egy vas nincs belőle – de csak 2000 milliárddal tudnak úgy ahogy elszámolni, a többi köddé vált? És mi lett az egyéni számlákkal, amit annyiszor megígértek?

    Mire kell annyi teljesen felesleges stadion, olyan országban, ahol meghalt a foci? Mikor közben több százezer gyermek éhezik? Egyáltalán, minek egy kormányfő háza kertvégében stadion, közpénzből? Hallott ilyenről miniszterelnök úr a világban máshol, valahol?

    Csökkent a munkanélküliség. Állítja a miniszterelnök. De csak a közmunkával és a külföldre távozottakkal csökkent. A közmunkások 47 ezret keresnek, ha 8 órát dolgoznak – ha csak négyet, 23 ezret. Miniszterelnök úr, meg lehet 47 ezerből élni? Nem véletlenül valós, társadalom biztosításos, nyugdíjra jogosult rendes munkahelyek kellenének?

    És a jogállamiság lebontása? A fékek és ellensúlyok kiiktatása – mivel hogy mindenütt fideszes fejbólogató ül? És Matolcsy elkúrásai? A 42 új adó, aminek vonzatain a rezsicsökkentéses humbug csak a felszínen látszik, a valóság: az emberek nagyon nagy hányada rosszabbul él.

    Nem kis része van ebben az egykulcsos adónak – amihez csökönyösen ragaszkodik a kormányfő – miért is?

  • Osszian!
    nem én hazudok,próbáljon meg olvasni….nem ellopták,hanem államosították és az érintettek a kellő időben megkapják,
    amire több nyugdíjpénztár fennmaradása esetén semmi esélyük
    nem lenne!!!!!
    A többi hiteltelen,szint alatti papagájnak akik csak a betanult hazugságaikat képesek szajkózni,nem válaszolok!

  • llanfair!
    Bizony le van maradva,de nagyon!
    Sajnos kötelező volt sok(fiatalabb)kollégámnak belépni,(a szocik alatt!!)
    akkor még dolgoztam!!!!,rám szerencsére nem vonatkozott,mert nyugdíjas voltam!Ez így igaz,pártállás és mindenféle mellék
    zönge nélkül,utána lehet nézni!!!

  • ossi: friss vélemény a büszke statisztikájukról. ha levonjuk a közmunkásokat és a külföldön dolgozókat a dicsekvésükből, kiderül, hogy egyetlen munkahellyel sincs több, mint az elmúlt évben.
    nem lesz ez így jó! az emberek nem csak, hogy gondolkodni tudnak, de számolni is!

  • SZÓGÁLLATI KÖSZLEMÍNY!!!
    mostóvasta fő a tanittóur, hogya jappánnevü ezüstkíszletet nemis vásárotuk vissza, csak azé fizettük a nígymmillijárdot, hogy mink őrizgethessük!!
    Aszongyaja kántor, hogy ő a felijáris megőriztevóna..
    Fransetuggya.. Ha belegondulok, hogy mennyit kölleggy illen dógot puceványi, csollánykiütíst kapok..
    Maj’ megnízem üket a felcsuti bucsukor.

  • Osszian!
    nem én hazudok,próbáljon meg olvasni….nem ellopták,hanem államosították és az érintettek a kellő időben megkapják,
    amire több nyugdíjpénztár fennmaradása esetén semmi esélyük
    nem lenne!!!!!”

    Marcsi!

    Mondom, a napokban kaptam meg az éves elszámolást, és nagyon elégedetten vetten tudomásul, hogy nagyon szépen gyarapodott a pénzem.
    Ha hagyom magam államosítani, akkor ugrott a nyugdíjam, legalább is ez a pénz örökre elveszett volna, ahogy a 3 millió hülyének (szegény naivaknak) el is veszett.

    Mert az egy dolog, hogy államosítunk, és betesszük az ezer milliárdokat egy alapba, ahol megmarad mindenkinek, a havi járulék pedig megy az állami pénztárba.
    De ezek eltapsolték, és 20-30 évekre előre nem adhatnak garanciát.
    Vagyis a kellő időben NEM fogják megkapni, mert MIBŐL? Az akkoriak majd megvonják a vállunkat: volt nincs, egy felelőtlen, tolvaj kormány eltapsolta, elszórta, minek hagyták, vessenek magukra.

    A többi is mind ámítás volt. Nem lettek egyéni számlák, nem lesz örökölhető,egyszerűen az a pénz eltűnt. Nem lett kisebb az államadósság sem, és a nagy részét meg könnyen lehet, hogy szépen ellopták magáncélra – 1000 milliárdot, mert azzal el se tudnak számolni. (Kb 2000 milliárddal el tudnak).

    Ez a valóság.

    Nem tudom, hány éves Marcsika, de ha benne van is a korban, kívánom, hogy megérje, amikor úgy fogják a nyugdíjba menők (15-20 év múlva már esedékes lesz), a tolvaj kormányt, mert nem lesz nyugdíjuk, míg akik maradtak, azoknak lesz – szidni, hogy a sírjukban is meghallják a gazemberek.

  • ossi: bodának mind1. ő jobban él, igaz, a fia nem, de az az ő baja. pedig magyarország jobban teljesít, és van egy csomó új munkahely, de a gyereknek nem jut belőle, pedig aki akar, az talál magának munkát (fideszes mantra.
    nem csak az a baj, hogy benne van a korban, de érzékelhetően már az öregkori demencia előre haladott állapotában leledzik. kezdek aggódni érte.
    nemsokára már nem fogja megismerni a családját. a külvilággal már most sincs sok kapcsolata, egyre kevésbé tudja, hogy mi folyik odakinn. a maga saját kis világában él, ami egyre szűkebb.
    virágot algernonnak.

  • lanfair!
    Bizony le van maradva,de nagyon!
    Sajnos kötelező volt sok(fiatalabb)kollégámnak belépni,(a szocik alatt!!)”

    Jaj, Marcsika, legalább a 3 felkiáltójelet ne tette volna oda – 1998-ban léptem be – igaz, hogy kötelező volt, de már az Orbán kormány volt a színen (szeptemberben kezdtem el dolgozni).
    Ez már 16 év, jól kerestem az átlaghoz képest – bizony, jobban járok így, ez biztos, a pénz gyarapodik. Igen, utána lehet nézni.

  • Falusi.

    Eddig nem tudtátok?

    Bizony, afféle zálogban van nálunk. Épp fordított az eset, mint a családi ezüsttel lenni szokott (megszorult családok beadják a zaciba), itt a helyzet az, hogy a magyar állam lett a ZACI, kifizetett 5 milliárdot (biztosítással = 250 millió HUF + 15 millió euró) hogy őrizhesse naftalinban a hajdani római Seuso uraság táljait.
    Erre olyan hallatlanul büszke a lókupec, aki immár felcsapott ószeresnek…-D

    (ironikus vagyok, mert ezt is olyan eszementen csinálták, pedig mű és művészetpártoló lennék amúgy, és azok a portékák nagyon nagyon szépek).

  • ossi: ráadásul ő akkor még dolgozott, bár már nyugdíjas volt.
    “A rendszerváltás után 1997-ben a Horn-kormány vezette be a pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságát. A második Orbán-kormány nemzetgazdasági miniszterének, Matolcsy Györgynek 2010. november 24-én bejelentése szerint a(z addig kötelező, azontúl önkéntes) magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2011. január végéig el kell dönteniük, visszatérnek-e az állami nyugdíjrendszerbe; aki valamelyik magánnyugdíjpénztár tagja marad, elveszíti a jogosultságát az állami nyugdíjra, járulékot azonban változatlanul fizetnie kell. Ez lényegében a magánnyugdíjrendszer államosításával egyenértékű.”
    tegyük fel, hogy boda 1997-ben, mint nyugdíjas, mondjuk, 62 éves volt. most akkor 79 éves. így már érthető minden 😀
    visszavonom: nem demenciás. még. csak szenilis 😛

  • Ille maga egy sötét alak,én 2005-től vagyok nyugdíjas és nem sokkal előbb vezették be (nem a a pályakezdőkről beszélek!!!)a kötelező magánynyugdíj pénztári belépést,nem
    1997-ről van szó nagyokos!
    Maga nem ért semmit,mert esze egy szál se!Maga sem lépett be,mert hasonló korú min én és akkor már nem volt kötelező.
    Egyébként a családommal,a fiammal ne foglalkozzon,majd megoldja a problémáját(rá lesz kényszerülve)technukusi érettségije van és nyelveket is beszél…bár sok mai fiatal
    maga tehet róla,hogy nem dolgozik!
    Egyébként nekem van hitem(nem vagyok bigott vallásos)jellemem és nyugdíjam,magának ebből csak a nyugdíj jött…..össze
    ,ja és szintén a régi számítás szerint….!ha ehhez hozzávesszük a jól jövedelmező “kétes” tevékenységét,akkor
    a megérdemeltnél(képességeinél)jobban él!
    Ami a napirendemet illeti,hát nem stimmel,sok baromságot írt….de magtól nem is várható más!
    Na nyugi “okosok”!!!
    llanfaír pedig kint egy “félre tájékoztatott” aki nem a nyugdíjából (ha van neki?..)hanem a feleségéből él,ez nem bűn csak szerencse……

  • boda, ne akarja, hogy megszégyenítsem azzal, hogy ide idézem zavaros kommentjeiből mindazt, amit összehordott. azt írja, a szocik idejében volt kötelező a belépés, de akkor maga már nyugdíjas volt. ki vezette be a kötelezőt? horn. mikor volt az? 1997-ben, maga segghülye, idióta cselédlekű senki! elég szégyen magára nézve, hogy van hite – vagy legalábbis valami, amit annak tart. mások, mondjuk, elborult agyú seggnyalásnak hívják.
    a napirendjét illetően nem gondolom, hogy tévednék. magának már csak az maradt, mert az összes többi gondolkodást igényelne. arra meg – megfelelő agyállomány híján – képtelen.
    ami pedig a “jól jövedelmező kétes tevékenységemet” illeti, jobban teszi, ha megnevezi, mi is az, ellenkező esetben úgy elküldöm a jó édes anyja redvás nemi szervében, hogy azt se tudja, merre előre! ne strapálja magát feljelentéssel, ez még nem a tényleges elküldés, csak annak kilátásba helyezése, cselédkém!

  • “Ille maga egy sötét alak,én 2005-től vagyok nyugdíjas és nem sokkal előbb vezették be (nem a a pályakezdőkről beszélek!!!)a kötelező magánynyugdíj pénztári belépést,nem
    1997-ről van szó nagyokos!”

    Az, hogy maga, Marcsika mikor lett nyugdíjas, az indifferens ebben az esetben.

    Mert mi az a “nem sokkal régebben” időszak? Az bizony valóban 1997, mert akkor tették a pályakezdőknek kötelezővé – így nekem is, amikor (de már az Orbán kormány alatt) dolgozni kezdtem. 16 éve vagyok tehát manyup tag, és nagyon szépen gyarapodnak a millióim, és áldom az eszemet, hogy semmiféle zsarolásnak nem engedtem – maradtam – és lesz nyugdíjam.

    Tehát a pályakezdőknek 8 éve már kötelező volt akkor, amikor kiskegyed nyugdíjba ment.De csak pályakezdőknek.

    Nem tudom, miért irkálja ide ezeket a torz információkat, jó, rosszul emlékszik, van ilyen – de higgye már el, benne vagyok, szinte az elejétől, mert abban az évben végeztem a tanulmányaimmal – akkor jöttem haza Chicago-ból és akkor kaptam munkát – emlékezetes év volt.

    Ja, és miért mertem maradni?

    Mert nem hittem, hogy évek múlva is úgy gondolják az illetékesek, hogy a manyup tagok majd nem kapnak állami nyugdíjat.
    És igazam lett! Már az Orbán kormány visszavonta ezt az intézkedést – az alkotmánybíróság elmeszelte.
    Ennyit a szavatartásukról.

  • Kedves Marcsika és a többiek.

    Veszekedni felesleges. Vannak (voltak) törvények és tények, dátumok és tanulmányok is, bőven. Egyikből idézek, úgy hogy belinkelem a részletes szaktanulmányt is:

    “A magyar nyugdíjrendszer 1998-as reformjával lényeges átalakult. Bevezették az úgyne­vezett második pillért, létrehozták magánnyugdíjpénztárak rendszerét, a rendszer harma­dik pillérét pedig az – 1994 óta mûködõ – önkéntes nyugdíjpénztárak alkotják. Jelentõs
    változás a lakosság számára, hogy elõször szembesült azzal, hogy döntéseket kell hozni a saját jövõbeli nyugdíja érdekében. Az állampolgárok többségének arról kellett dönte­nie, hogy marad a megreformált régi rendszerben – azaz az Országos Nyugdíjbiztosítási
    Fõigazgatóság folyósítja majd a nyugdíját –, vagy átlép az új rendszerbe, és a majdan megállapításra kerülõ nyugdíjának csak mintegy háromnegyed részét kapja az elsõ pillér keretében.

    Járulékbefizetéseinek negyede egy magánnyugdíjpénztárhoz kerül, amely gyûjti és befekteti a befizetéseket.

    Ezt a felhalmozott összeget nyugdíjba vonuláskor járadékra
    lehet váltani. A szolgáltatásokról azonban a tagoknak még nincs tapasztalatuk.”

    A pályakezdőknek kötelező lett. Másoknak választható.

    Marcsika! Meg kell szoknia, hogy én mindig, mindennek utánanézek, mielőtt véleményt nyilvánítok.

    http://unipub.lib.uni-corvinus.hu/318/1/Kszemle_CIKK_922.pdf

  • ossi: felesleges bodának érvelni. agyi szerkezete nem alkalmas a tények befogadására, se logikus következtetésekre.
    egy mentális cseléd.

  • Na ha mag a utána nézett az évszámnak az nem változtat s lényegen,hogy a szocik vezették be!Ki a segg hülye ?maga és még sötét bunkó is!!!!

  • Ilyen bunkó paraszt csak ezen a fórumon írhat és még
    “moderátor” is lehet!
    Az Anyámat ne vegye a szájára,mert maga egy MODERÁLVA,szégyellje magát,ha egyáltalán tudja mit jelent ez a szó…..

  • boda, magának volt anyja? azt hittem, lombikbébi volt, csak kicsit elbabrálták 😀
    nálam hízelgéssel semmire sem megy, maga szellemi homeless 😛

  • Christopher március 27-i beírásában azt nem ért, hogy a magyar államfő nem kiván TV-n vitatkozni ellenfelével.
    Mikor volt hajlandó a kanadai államfő Stephan Harper a TV-n vitatkozni ellenfelével?
    Nem emlékszem rá.

  • Na Ille kitett magáért,a kritikát nem bírja…a saját aljas
    mocskolódását “elmentettem”megőriztem…..,én nem szidom az anyját mert nem vagyok a maga szintjén,de sikerült még jobban lejáratnia magát….a kedves mama csak részben tehet a szintjéről(nem volt ideje nevelni,gyerekszobáról már nem is beszélve?…és esetleg nem józan állapotban készült,így selejt lett)az aljasságát meg esetleg a kétes múltú és jellemű (komcsi vagy
    ÁVH-s..)ősöktől örökölte!
    Na azért jó lesz vigyázni miket ír…..,mert mindennek van határa!!!!

  • boda: egyetértek. magának elég jól behatárolható a határa: a kezelőintézeti udvar kerítése.
    utoljára szólítom fel, jelölje meg kétes jövedelmem és kétes múltam, de konkrétan, ha szabad kérnem.
    a maga anyját nem szidta senki, legfeljebb sajnálta, hogy ilyen egyedet hozott a világra, mint maga.

  • Ejnye Ille!….
    Úgy is mint munkatárs,úgy is mint moderátor,moderálja már magát,bár tudom az igazsággal sikerült felbőszítenem,de vegye már észre,hogy én kulturáltan szoktam a cikkekhez hozzászólni és mellékesen nem magához,minek töri magát?!!!
    Csak nyugalom ,azért mert átvette Gyurcsány stílusát(sőt lekörözte…)még nem lett fontos ember,meg vegye már észre,hogy többeket próbál sértegetni(akik kicsit magasabb szinten vannak…)de senki nem veszi komolyan,illetve mindenki
    lecsinálja az őrjöngését,meg a kiokítását…sértegetéseit!

  • boda, nyugodjon le, nemsokára jönnek a gondozói az esti gyógyszerével, ne is próbálja becsapni őket, ellenőrzik, hogy bevette-e?
    ez a magasabb szint valami rögeszme lehet magánál, de megértem, mivel nincs összehasonlítási alapja.
    maga, cselédlelkű jóasszony, engem nem tud felbőszíteni, ahhoz valakinek kellene lennie, de maga csak egy senki. igaz, fideszes senki, de akkor is.
    már régebben mondtam, hogy az ürítési gondjaival forduljon orvoshoz.

  • Na Ille én nem vagyok egy párt tagja sem,de maga egy becsavarodott fanatikus …libsi…szegény,magának kéne lenyugodni,de
    sajnos a régi gyógyszerét már megszokta…új kéne
    Én egyáltalán nem vagyok se izgatott,se ideges,na pá…..itt
    csak maga meg a szélsőbal az ideges…..talán okkal?
    Na kösse le magát valami értelmes és kevésbé kockázatos…
    illetve értelmetlen dologgal!

  • boda, ne értékelje túl magát. maga nemhogy egy pártnak se tagja, de deklaratíve egy senki, egy mentális vagonlakó. kérjen új szigetelést az agyára, mert ereszt az IQ-ja 😀
    hamarosan indul egy értelmi fogyatékosoknak kiírt kulturális tehetségkutató a MEOSZ égisze alatt. ugyan maga túlkoros lenne, de a kiírók – ismeretem szerint – elég humánusak. úgy vélem, igen jó helyezést érhetne el. javaslom, nevezzen be. máj. 20-ig van határidő.

    még 1x kérem – most még udvariasan – hogy bizonyítsa be, hogy a KMH szélsőbal. ellenkező esetben kénytelen leszek elvakult idiótának nevezni. ugye, nem akarja? mert hát, nem sértés, hanem tényközlés lenne.
    ami a kockázatot illeti: csak nem tájékoztatták erről is – külön magát, természetesen – hogy mi is vár rám?

  • Ille maga ne kérjen tőlem semmit a nagy “udvariasságával”(röhej ..!)sem,mert már sokszor minősítette magát nem csak
    nálam,de sokak előtt,meg maga egy nagy senki, akinek nem vagyok köteles semmit sem bizonyítani,különösen mindenki számára nyilvánvaló tényeket!!!!!
    Aztán míg egy normális politikus megválogathatja,hogy kivel áll le
    vitázni…. én is megtehetem,kocsma szintre nem megyek le….
    Na nyugodjon le szépen!!!Ne őrjöngjön,mert még beteg lesz…
    bár már most is az!

  • boda, nem kérek én magától semmit. ha nem hajlandó bizonyítani, két lehetőség között választhat: vagy leül szépen lélfai mellé a vádlottak padjára, (alaphelyzet “különösen mindenki számára nyilvánvaló tényeket!!!!!”) vagy kényszerkezelésre vonul be. higgye el, mindkettőt el tudom intézni.
    az egyiket illetően btk: rágalmazás. ilyet már megnyertem.
    a másik: ptk. majd kitalálom, hogy mivel vigyem padlóra.

  • Na ne ijesztgessen Ille a vádlottak padját meg már kibérelte
    pár baloldali(a rendesek nagy szégyenére),de még lehet helyet szorítani ….
    Nos én nem vagyok baloldali és nincs mitől és kitől félnem,
    maga a becsületsértései miatt könnyen odakerülhetne,de nekem
    ennél fontosabb dolgom is van,hogy az ilyenek…
    foglalkoztassanak,meg magát az “állapota” miatt senki nem venné komolyan!Ami a feljelentgetést, a hamis vádakat illeti
    az meg a maguk specialitása,de már nem divat!
    Na törölje meg a száját,mert habzik a gyűlölettől!
    Szólás és véleményszabadság van,ha nem tudná?van aki ezt
    kulturáltan teszi,van aki meg a rá jellemző szinten,ami
    nagyon égő!

  • Osszián!

    Örülök,hogy eddig nem érte veszteség és az elszámolás alapján szépen gyarapodott a pénze,remélhetőleg ez így is marad és kap majd rendes nyugdíjat.mert gondolom az még odébb van….
    Én csak önkéntes pénztárban voltam,egy darabig nekem is szép hasznom volt,de mint ahogy régebben ,megírtam 2008-ban kiderült,hogy az előző évinél is kevesebb volt a számlámon
    (100 ezres nagyságrendek)na akkor gyorsan kivettem.
    Sajnos kiderült,hogy több pénztár csaló volt,vagy rosszul
    fektetett be.
    Az állami kifizetésekre van garancia,míg a többire nincs.

  • Marcsi

    – Az ille tényleg el tudja intézni, hogy alperesként bíróságra kelljen mennie.
    – Aggódnia viszont nem kell, ott nem az illen szellemi szint a divat!
    – Azt hiszi, mert egyszer egy pert megnyert, akkor ő már minden pert megnyer, mint polihisztor-jogász!
    – Majd a tárgyalás után, (még nem volt), figyelje meg! 🙂

  • lelsz!
    Nem is lesz,mert nem érdekel,fontosabb dolgokkal foglalkozom és a politika ha érdekel is nem ment még az agyamra,
    én nem szoktam feljelenteni senkit,de ha kell meg tudom védeni magam,sőt bizonyítékok alapján előfordult már,hogy
    a vádlóból vádlott lett!……A szabadidőmet hasznosan szeretem eltölteni mint a legtöbb normális ember,persze van
    egy szenilis idős ismerősöm,aki mindenkit feljelent,persze
    a bíróságon még nem nyer,csak bosszankodtak miatta,de volt olyan is,hogy kiröhögték!Na ő is az a fajta,hogy “majd kitalál valamit”(mint az átkosban…)
    Ja meg mellékesen én normális munkából éltem és lettem
    nyugdíjas,no meg az őseim sem feljelentgetésből,bejelentgetésből éltek !

  • boda: szólásszabadság nincs, csak véleményszabadság. olvassa el az alapizét – már, ha képes felfogni az abban foglaltakat.
    valszeg hiába is perelném be, mivel elmeállapota okán felmentenék, tehát maradok a kényszergyógykezelése javaslatánál.

  • boda, szabaduljon meg már a rögeszméjétől!
    miért is lenne a kifizetésekre állami garancia, amikor nincs rá nyugdíjalap? már kértem, hogy hozzon ide bizonyítékot csaló nyugdíjpénztárakról, de képtelen rá, mivel nincs annyi esze.

  • lélfai: én is azt javaslom, hogy várja meg a tárgyalást. mi több, öltözzön fel rendesen, mert a bíróság nem szereti, ha az előtte megjelentek úgy néznek ki, mint egy kukáslegény – ahogy maga a múltkor megjelent előttük – mert azt tiszteletlenségnek veszik.
    valamint javaslom, ne halmozzon több parazsat a fejére a megjegyzéseivel, mert ezek is iratkiegészítés tárgyát képezik.
    maga, fiam, nagyon amatőr 😀

  • Ille István

    Tudja ez az egyetlen ruhám amiben kimehetek az utcára, ha kukáslegénynek nézek is ki benne! Mennyivel lenne jobb ha felöltöznék Csekonics bárónak, és amikor rámnéznek egy nagyképű bunkót látnak, amikor megszólalok egy öntelt, hiú III/III-ast? 🙂

    (Ne felejtse el elmenteni és csatolni a vádirathoz! Halálbüntetést azért ne kérjen!)

  • Bár a cikk tartalmától réges -rég eltértünk…Illét ez most érdekes nem zavarja,engem sem ő…..
    Kapott egy szurit amitől kicsit jobban lett(na nem azt mondtam,hogy észhez tért!!!)így meggondolja mivel próbálkozik…..de abbahagyni nem tudja szegény!
    Hát ez van!
    Egyébként Lélfai,lelszi tök mindegy,hogy milyen ruhában
    megy s bíróságra,mert ott az a lényeg,hogy valaki épeszű,
    hiteles legyen és a bizonyítékok sem mellékesek!
    Ő(Ille” “Napóleonként”fog bevonulni, két ápoló kíséretében, tehát
    nem lesz nagy tárgyalás….(bár lehet,hogy az ápolóit ő

    fogja hülyének nézni…)
    Na részemről befejeztem,ezután is a cikkekhez fogok hozzászólni és nem hozzá…persze az állapota miatt ezt
    lehet,hogy nem veszi észre,meg azt sem,hogy egyre többen
    helyre teszik jogosan,de ő nem adja fel ilyen állapotban is sikerélménye van,persze csak ezen a fórumon,ahol megtűrik!

  • Ja utoljára írok és nem Illének,(mint eddig sem!)csak hogy
    többen képben legyenek!
    Az önkéntes pénztárakon(több is volt) kívül(akikkel nekem is gondom volt! OTP)
    konkrétan az Axa,Erste,Aegon ellen indult eljárás 2012-ben(a Kehi kezdeményezésére),persze azóta (vagy előtte…)máshol is lehettek problémák,de mivel én szerencsére nem vagyok benne
    érintett,így nem igazán érdekel a dolog,de a károsultakat sajnálom!

  • Drága Marcsika, következetesen keveri az önkéntes, és a magánynyugdíj pénztárak esetét.
    Nyilván elkerülte becses figyelmét, hogy két különböző dologról van szó.

    A magánnyugdíj pénztári befizetés, a tag adózatlan (brutto) jövedelmének a 8%-a volt, pályakezdőknek kötelező jelleggel, de korukat nézve még képben lévő nem kötelező érvénnyel más is tag lehetett.

    Az önkéntes pénztári tagság más eset, a harmadik pillér: nos itt már ÖNKÉNT, az adózott jövedelméből szánt erre a célra bizonyos + összeget valaki, aki biztosítani akarta a nyugodt öregséget – hogy itt voltak-e anomáliák, nem tudom – de a két pénztárnak semmi köze nem volt egymáshoz.

    Az biztos: aki a manyuopknál maradt, nem bánta meg – aki átlépett, és magas jövedelem után fizette a járulékot, mindenképpen rosszul járt – és 20 év nagy idő.
    Ezt a mai rablókormányt akkor fogják igazán átkozni.

  • “Na részemről befejeztem,ezután is a cikkekhez fogok hozzászólni és nem hozzá…persze az állapota miatt ezt
    lehet,hogy nem veszi észre,meg azt sem,hogy egyre többen
    helyre teszik jogosan,de ő nem adja fel ilyen állapotban is sikerélménye van,persze csak ezen a fórumon,ahol megtűrik!”

    Ó, megint óriási tévedésben van Marcsika.Ille Istvánt itt nem “megtűrik”, hanem ő az Ellenszék” szerkesztője. Ő tűr meg itt másokat.
    De jól van, ne bántsuk egymást.

    Hamarosan kinyilváníthatja hittel vallott objektivitását a következő cikkemnél: Tóni&Cili

  • ossi, te bodát csak flexbe fogott korundkővel tudnád bántani, de még az se biztos. mostanában amúgy is elég labilis az idegrendszere, mert levelet kapott egyiptomból, hogy ne legyen annyira önérzetes, mert minden ellenkező híresztelés dacára az archeológusok megállapították, hogy egyöntetű bizonyíték van arra: nem ő nyalta hegyesre a piramist!

  • Osszian!

    Na erre szokták mondani,hogy” fejtől büdösödik a hal”,de szerencsére a “beosztottak” között azért akadnak kulturált,normális emberek is,ha más párttal szimpatizálnak,
    illetve más nézeteket is vallanak,de azért “szalonképesek”!!
    Nem mindig jelent előnyt a “főnökre”hasonlítani különösen akkor,ha egy beosztott több ésszel,jellemmel és intelligenciával rendelkezik!

  • lelszi: “Tudja ez az egyetlen ruhám amiben kimehetek az utcára, ha kukáslegénynek nézek is ki benne.” hát, ez végtelenül szomorú. ezek szerint nem jutott magának többre az átkos alatt, se a fidesz uralma alatt. akkor viszont nem igazán érthető a jobboldali seggnyalása. nem fog érte kapni semmit. akkor meg?
    nem kell nekem ezt a vádirathoz csatolni. tudja, lélfai fiam, van ott elég bizonyíték. de, ha már, inkább csatolom azt, amiben 30 éves besúgói, feljelentgetős ténykedésemről szól. meg ez az idióta III/III-ast. többet ér. az ugyanis már rágalmazás. na, gondolja el: becsületsértés ÉS rágalmazás, magának mennyit ér?
    javaslom, állítsa be magát a következő képre: én magától balra, az ügyész helyén – tudja, a magánvádlónak kb. annyi jogköre van, mint az ügyésznek (hacsak az ügyészség nem veszi át a vád képviseletét, ami a maga esetében sokkal rosszabb lenne) – maga meg középen, a vádlottak padján – ami, azért lássuk be, elég frusztráló lehet. nem lehet ugyanis kényelmesen ülni rajta.
    a bíró kérdez, maga szépen feláll, és válaszol. én kérdezek, maga szépen feláll, és válaszol. hogy’ fog ízleni?
    felejtse el a bugyuta elemzéseit, amit a maga nézeteihez fűzött. tudja, elmulasztotta a viszont vádat. ettől kezdve a maga kommentmagyarázatai szart sem érnek.
    basszus, nem értem: maga ennyire hülye? lehetősége lett volna megúszni egy bocsánatkéréssel – de turulban született kevélysége nem engedte. mégis, mit vár? lódobogást? jön majd a felmentő sereg?

  • Ille István

    A fentebb vizionált “ügyészi ténykedése” megható, de lenne egy áthidaló javaslatom!
    – Ébredjen fel, és vegye észre, hogy bilibe lóg a feje és pattogzik a zománc! 🙂

  • lelszi: nekem is lenne egy áthidaló javaslatom.
    keressen rá a “magánvádló jogállása” c. fogalomra.
    de tudja mit? ide idézem magának:
    A magánvádló
    494. § (1) A terhelt bűnösségének bizonyítása a magánvádlót terheli.
    (2) A magánvádlót a sértett jogain kívül a vád képviseletével járó jogok illetik meg, feltéve, hogy e törvény eltérően nem rendelkezik.
    (3) Ha az ügyben több sértett van, a megegyezésüktől függ, hogy melyikük jár el magánvádlóként. Megegyezés hiányában a magánvádlót a bíróság jelöli ki. A magánvádló megnevezése vagy kijelölése után a többieket a sértett jogai illetik meg.
    (4) A magánvádló viszonvád hiányában tanúként hallgatható meg.
    495. § (1) A magánvádlót a vád képviseletével járó jogok az általa emelt vád tekintetében illetik meg. Az ellene emelt vád (viszonvád) esetén a vádlott jogai illetik meg, és kötelezettségei terhelik.

    felhívom szíves figyelmét a 494/2-re, az ugyanis azt jelenti, hogy a magánvádlót ügyészi jogok illetik meg. tehát, ha kérdezek, maga szépen feláll, és felel. nem mellébeszél, nem hazudozik, arra felel – az igazságnak megfelelően – amit kérdezek.
    meg fogja tudni oldani?
    ennek értelmében meg kell, hogy állapítsuk, a bili és valamely testrész összefüggésében csak az maga feje jöhet szóba.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.