Ez a harc lesz a végső!

2013 október 29 1:53 du.66 hozzászólás

[Ilyen hatalmas méretű felvonulást, ilyen egységes akarattal történt tömegmegmozdulást, ilyen pompás ünnepséget még nem látott Budapest. Csodálatos felvonuláson tüntettek a tömegek a demokrácia mellett. Az elsők között meneteltek a magyar szabadságharcosok, akik a háborúban fegyverrel, most pedig munkájukkal küzdenek a demokráciáért. A dolgozók hitet tettek a magyar béke mellett, a város különböző részeiből vonultak a Hősök terére.]

Egy a jelszónk: a béke! – a menet a Mussolini tér környékén, az Orbán Viktor sugárút közepe táján járt, de a tribünön várakozó párt-és állami vezetők tisztán hallották: Harcba boldog jövőért megyünk!

A Generalisszimusz, a Nagy Honvédő Háború, Forradalom, Rezsi- és Szabadságharc vezénylő tábornoka, az őt teljes dicsőségében megörökítő, a hungarocellnél is maradandóbb, gránitszilárdságú anyagból szobort monumentum tövében állva, elégedetten nézett körül; minden a haditerv szerint alakul.

Világnemzet lett a magyar, a békemenet hadrendbe állt [oximoron!], felszabadította saját életét, visszaverte a gyarmatosítási kísérletet, hadüzeneteket küldött, csapatai a Hősök teréről egyenesen a frontra masíroznak.

A nemzetre rontó baloldalt és a jellemtelen bizonytalankodókat egyszer és mindenkorra elemészti a végső megoldás [Endlösung]. Akit nem lehet futballstadionokba gyűjteni, a békemenet vezetőjének irányításával – a szeretet jegyében – beássák nyakig a földbe, az orgoványi erdőben.

A Vladimir Putyinról elnevezett atomerőmű üzembe helyezése a kegyelemdöfés volt a nemzet legfőbb ellenségei, az energiaszolgáltatók számára (milyen olcsón megkaptuk a szovjetektől a Csernobilban már bevált reaktor-technológiát!), és az ország iparosítása is szépen haladt az ötéves terv alapján.

[Az emberhullám szünet nélkül hömpölygött. A Hősök teréhez érkezve egyre nőtt a tömeg lelkesedése. Szűnni nem akaró ünneplésben részesítették a dísztribünön lévő vezetőket. Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, és Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt elnöke álltak az emelvény elején: „Köszöntöm Budapest dolgozó népét, akik ezt az új magyar demokráciát minden erejükkel és mindenkivel szemben megvédelmezik.”]

Ez a harc lesz a végső! – dúdolta a megafonokból harsogó mozgalmi indulót a Békehadvezér, amikor a felvonulók befordultak a Felvonulási térre. A sok lelkesedéstől kipirult arc, a lángoló, tiszta tekintet, az elszánt léptek dübörgése megacélozta lelkét: Milliónyi szív dobogja ritmusát, (ritmusát, ritmusát,) nincs oly erő, mely legyőzné, ki a népért küzd!

[Egymás után vonultak el előttünk a gyárak, üzemek, a kerületi, pártszervezetek dolgozói.]

Zászlók helyett a gáz-, víz-, villanyszámlájukat lobogtatták (a narancssárga mezőben jól kivehető: Éljen Viktor, Éljen a Párt!), a transzparenseken: „Aki agresszív fél. Mi nem félünk!” (sic!), „Ő értünk, mi érte”, „Az ország nem vált a csürhék országává” – felirat.

[A magyar munkásság forró ünnepén bebizonyosodott, hogy lelkesedéssel és meggyőződéssel sok akadályt le lehet győzni. Budapest dolgozó népe tanújelét adta egészséges élni akarásának és törekvésének, hogy a demokrácia útjáról soha többé senki le nem téríthesse.]

Aztán az Élő isten egyetlen intésére a menet megtorpant, és egy emberként, áhítattal a szónoki emelvény felé fordult. Egy pillanatra mindenkit elvakított a Putyin Erőmű fölött felragyogó Új Nap. A kritikus tömegből sugárzó szeretet lökéshullámai meglobogtatták a Kárpát-medence Géniuszának őszülő haját. A béke szinte tapinthatóvá vált, energiája elárasztotta a teret, részecskéi megsokszorozódtak, ekvivalens dózisának mértéke meghaladta a Csernobilban mért 350 mSv/teljes élet-et, a boldog jövőbe vetett hit elektromágneses impulzusai pattogtak az egyre forrósodó légkörben. A Rezsiharc bevégeztetett.

A gombafelhőt a békemenet tagjai közül más senki sem látta.

De a többi magyar ember sem…

Vendégszöveg: Orbán Viktor, Berendik István, Icsey Rudolf, Nagy László, Zólyomi

Éry Balázs

66 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Jajjj! NE!!!!! 😮

    *
    Ezt soha!
    🙁 )) – 😮

  • Érdekes agyszülemény egy “életművésztől”.

  • Mégegy békeharc, és cső csövön nemmarad..

  • szevasztok!
    Nem semmi – semmi igen!
    id. Kiss László

  • marcus aurelius

    Balázs, térj inkább vissza a pop-zenéhez…. (Azért Fletó emlékére legalább egy kuplerájt el lehetett volna neveztetni a sugárutak környékén, hisz kedvenc szavajárása volt !)

  • Bocs! Az előzőt töröljétek lszi, mert a fáradtságtól lázas agyammal sok hibát ejtettem, és utólag már nem tudtam javítani. Ez a javított!
    —————————-

    Illés Zoltán atomerőműellenes zöldség, az atomsugárzásban elpárolgott gerincét keresi azóta is körbe-körbe csúszkálva.
    orbán árnyéka pedig a népen is átütő fénytől megvakultan tapogat teste párája után.
    Csak smidth mária és matolcsi szeme villant össze utoljára örök tűzijátékszerűen keringve alig másfél méter magasan a földtől – vetekedve robbanás fényerejével, miközben a plazmahőtől az alaptörvény gránitszerűre olvadt üveglapjai között végtelenedetten visszhangzik a papagájkórus “jobban teljesítünk!”-je.
    A békamenet páralenyomatának csak a gőzbe merevedett tekinteteinek koncentrált kisugárzása szegeződik az immár megüresedett dísztribün sámlijára, ami alatt ott gurigázik félárván az eddig zubbonyba rejtegetett királyi korona és a beégett árnyékot szétzúzó jogar.
    A sárosnarancssárga fényözön tébolyultan kering a kihalt házak tiltakozó taszításától, amíg fel nem oldódik a környékről még mindig mindenhonnan sugárzó elementáris sötétségben,s végül simicska éghetetlen bukszájában továbbtátogva telhetetlen feketelyukká alakulva el nem nyeli, majd a Felvonulási térrel az Andrássy utat, gyorsan utána a Parlamenttel és a Várral együtt Budapestet és végül Nagymagyarországot.
    Így a zen tanai szerint unortodox módon érjük el a megvilágosodást, a fényevést, a Nirvánát és pránánk aurája piros-fehér-zöldben luminál az ózonlyuk helyén, centrális erőteret sugározva katalizálja újbóli kiemelkedésre az óceán mélyéről az ősmagyar földet – Atlantiszt.

  • Na ez a harmadik “idétlen” kétségbeesett vergődés a témában,de ez már szinte várható volt….
    Ide minden “képzett,tárgyilagos őstehetség”írhat……de minek?Ja ez a demokrácia ITTEN…..

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 október 29
    5:50 du.

    “de minden “képzett,tárgyilagos őstehetség”írhat”

    Na látod most objektív voltál! Valóban, ez egy annyira humánus fórum, hogy ide még egy magadfajta tárgyilagosan és közveszélyesen mentális környezet szennyező lény is írhat!
    🙂 )))
    A szerkesztők Nobel-békedíjat érdemelnének, amiért ily emberfeletti empátiával megtűrnek téged itt! Emlékszel még?! Az nem az amit Kertész Imre kapott…! 🙂

  • Marcsi
    2013 október 29
    5:50 du.
    maga is írhatna ide, boda, de hát, ez nyilván meghaladja a képességeit 😀

    magukról, fiam, két dolog jut eszembe:
    az egyik, a fölényes “fiam” teljes jogú használata magukkal szemben. egyszerűen nincsenek velünk egy kategóriában. balázsnak, jóasszony, még a nyomába sem érhet, lévén, hogy megáll a személyeskedésnél.
    hiába, na, ennyit tud. mint említettem, a cselédet is fiamnak szólították jobb helyen. érti már?

    a másik, ami magukról eszembe jut, a szürke marha. egy teljesen értéktelen, kereskedelemben nem hasznosítható, de igencsak nemzeti lózungokkal jól ellátható állatfaj. max. dekoráció a fidesz kalapján. gulyáshúsnak jó, vagyis, megy a levesbe 😀

    ami a kétségbe esett vergődést illeti, szava hihető tanúk szerint a kedves mamája adta elő, amikor eljött az ideje.
    csak – sajnos – a természetnek nem lehetett gátat szabni, előbb kellett volna meggondolnia magát, így hát, megszületett maga.

  • Basszus Mariska! Akkor miért olvasol és miért irsz? Mert te is tárgyilagos őstehetségnek tartod magadat? Ja hogy megtudod különböztetni a szádból kilógó munkegységet, az eke szarvától. Már az is haladás ám.
    Balázs! Egy refrént kihagytál: nevezetesen azt, hogy égen földön zeng az ifjuság, több kaját , repetát. Vagy már annyira nagy a jólét, hogy ez divatjamulttá vált

  • Avi ben Giora
    2013 október 30
    5:02 de.
    miért, miért…mert boda kényszeres 🙂

  • Georgina Bojana

    Drága Marcsika!
    Próbáld ki, egy darabig “álljad meg”, oszt ne gyűjjél befele a fórumba!
    Figyeld meg, a FIÚK! könnyesre áztatják az oldalt, elvonási tüneteik lesznek, hogy nem Vagy!
    Próbáld csak ki!
    Meglásd, könyörögnek, hogy jöjjél, jöjjél, mihamarabb! Csak most “nagy a szájuk”, persze, mert itt vagy!
    De ha nem?
    Akkor?
    No akkor? Meglásd! Könyörögnek majd, hogy gyere, gyere, mihamarabb!!!

  • Nü, akkormost onnéttól együtt, hogy: “kééényszervolt egykora munka, maaaaa hősi tett!”
    🙂

  • Értem nagyjából a cikket. Éry Balázs a Rákosi féle tüntetéskhez hasonlítja a legutobbi Békemenetet.
    Szerencséje van, hogy most él, s nem 65 évvel ezelőtt!
    Bizony kicsit más volt az akkori menet a mostanihoz mérten.
    T,i, akkoriban KÖTELEZŐ volt megjelenni, iskolákat kirendelték , éppen úgy a vállalatokat is.
    Jaj volt annak aki nem ment!
    Most viszont azok mentek akik Orbánra szavaztak szeretetből és emlékezni akartak 56-ra.
    Micsoda különbség!

  • Figyelő
    2013 október 30
    11:50 de.

    “Most viszont azok mentek akik Orbánra szavaztak szeretetből és emlékezni akartak 56-ra.
    Micsoda különbség!”

    🙂 🙂 🙂
    Persze. Állami pénzecskékből fizetett különbuszokkal, háromszori étkezéssel..
    Igaz, ma jobban élünk, hát tellik erre is..

  • Figyelő
    2013 október 30
    11:50 de.
    “Most viszont azok mentek akik Orbánra szavaztak szeretetből… ” szereteből szavazni valakire? ejnye, bencsics, ezt tanulta kanadában? ennél azért többre tartottam…

    “…és emlékezni akartak 56-ra.”
    hát, ez esetben orbán rendesen átverte őket!
    mert hát, amit a vezér ott felbüfögött magából, az minden volt, csak nem ’56-os megemlékezés 😀

  • Georgina Bojana
    2013 október 30
    9:10 de.
    bocsika, G.B! akinek elvonási tünetei lennének, az boda 😀
    kényszeres KMH olvasó, nemfideszes és nemjobboldali, mindezt úttörő becsület szavára, csak éppen nem bírja az orbáni rendszer kritikáját 😀
    ha ilyet olvas, meglobogtatja az árvalányhaját, billentyűzetet ránt, zászlót bont, és kilovagol a gaz baloldaliak ellen, mert hát, neki küldetése van!

    érthető: neki vannak rendes zsidó ismerősei, találkozott már boldog cigányokkal, beosztottai szerették, sőt, sudár termetű 😀

  • Parittyás Ille és a többi “észkombájn”!

    Én soha nem tartottam magam őstehetségnek mint ti…..akik
    ugye nagyon szint alatt vagytok.(Fiatal koromban írtam cikkeket,no nem ebbe a szennylapba,és különbeket)
    Ille FIAM…habzik a szája a sok hülyeségtől,meg Parittyás
    az a különbség köztem és köztetek,hogy én ha véletlen elírok valamit,akkor korrigálom(mint a Nobel békedíjat is régebben)(most aztán jól megmondtad,te szerencsétlen,de ki nem sz…ja le,hízik a “mellyed”mi,okos vagy….?)
    de ti a hülyeségeiteket és a hazugságokat soha nem ismeritek be,na ez ugye intelligencia kérdése,meg az is
    hogy olyan “szinten” amin vagytok bizony nem irkálnék ,nem hogy hozzászólást de cikket(Ille) pláne nem!
    Georgina,lehet,hogy csatlakozol egyesekhez…..a Te dolgod……de sem Te sem az “egyebek”…nem szabhatják meg,hogy mikor és mit írok,legfeljebb páran idegesek lesznek
    és akkor mi van? “Állítólag”…..ez egy demokratikus
    fórum lenne csupa intelligens tehetséggel…….rajtuk kívül ugye mindenki hülye?….Miért nem ültök le a “hasonló” szintűek….egymással beszélgetni?Kis helyen is elférnétek!
    Na pá,szerencsére nem vagyunk fölé ill.alárendelt viszonyban!!!

  • Ja Ille!
    Abban tényleg igaza van,hogy nem vagyok (és sokan mások sem
    ezen a fórumon!)magával egy kategóriában,szerencsére fiam…

  • falusi
    2013 október 30
    1:22 du.
    Falusi, nem hinném , hogy a budapestieket valaki is is szállitotta vagy etették volna. A vidékieket elhiszem. Tudod miért?
    Mert ez egy nemzetközi szokás a vidékiekkel szemben. Lányomat mikot itt Quebecben rávették, hogy utazzon egy QUebec cutybe tüntetésre, őt is buszosztatták és etették. Ez már így van. De Budapesten, a vidékiek voltak kisebbségen, tehát már ez a mondat,hogy buszoztatás és etetés ÁRÁN voltak ilyen sokan..
    A Rákosi korban viszont, életeddel, állásoddal játszottál ha véletlenül nem jelentél meg egy tüntetésen, főleg az április 4-re voltak kényesek, tudjuk miért.

  • Marcsi
    2013 október 30
    4:20 du.
    már többször kértem, hogy ne hisztizzen, de cáfoljon!
    írja le tételesen, mikor, melyik állításom nem valós, és áollítsa szembe vele a bizonyítékait!
    ilyen egyszerű ez.
    ami pedig a szennylap minősítést illeti, gondolkodom rajta, hogy megvonjuk a kommentelési lehetőségét.
    ezzel túllépett azon a határon, amit még a véleményszabadság nevében tolerálni lehet.

  • Marcsi
    2013 október 30
    5:30 du.
    “Abban tényleg igaza van,hogy nem vagyok magával egy kategóriában.”
    ez kétségtelen. de miért is kellene erre büszkének lennie?
    a bányászbéka se büszke a státuszára 😀

  • Georgina Bojana

    Kedves István!
    Szúr az oldalam!
    Csúnya dolog így, no meg ennyire megnevettetni!?
    (( 🙂 ))

    Orvost! ( 😮 ))

    Szép dolog, mondhatom. Amit Bodáról írtál, kiütött. Rendesen.
    Mégegyszer elolvasom, jó dolog, ha vihorászással kezdem a napomat!

  • Nagyérdemetek volt,hogy az orszàg 2010-ig jutott,kedves és meghunyàzkodo,valamint tevöleges tàmogatàsotokkal.A SZÀJAKROBATA vezéreitek ADOSSÀG csapdàba szerencsétlenkedték az orszàgot,”nem kormànyoztunk,hazudoztunk,elkurtuk
    nemis kicsit,nincs még egy orszàg,amelyik ekkora hibàt követett el…”. Pedig 2002-ben még volt pénz!
    Mint màr-felnött-bàrànyok,most ujbol készen vagytok öket vakon és
    süketen követni?

  • Georgina Bojana

    Csak mondom, írom.
    🙁 ))

    Mi itt teljesen hiába rágjuk egymást és magunkat.
    Felettünk döntenek, a megkérdezésünk nélkül.
    Ettől félek. Ha meg is kérdeznek, a válaszunkat kozmetikázzák, mert, hogy meg miszerint “Magyarország jobban teljesít!”
    Meg kevesebb a munkanélküli.
    Persze, hogy kevesebb, hiszen csak 3 hónapig kapják a segélyt. Azután a teljes létbizonytalanság, mert munka egyre kevesebb.
    A szavazásban sem bízom, sok az elbizonytalanodott,
    még több a megvezetett, annál is több az érdektelen, legtöbb pedig a közönyös ember, akik majd el sem mennek. Mondván, úgysem történik semmi.
    Pedig el kellene menni, szavazni akkor is, ha nem bízunk. Miben?
    Ha nem írom le, akkor is tudjuk, sejtjük.
    Nekem legalábbis vannak sejtéseim.

    Mi lesz így velünk?
    Megyünk, mint a nyomtató ló, a kitaposott ösvényen,
    egyre szegényebben és reménytelenebben.
    Ez a meglátásom. Sajnos.

  • Figyelő
    2013 október 30
    10:32 du.
    A budapestieket nem kellett különbuszoztatni. Viszont Erdélyből, lengyelországból, a megyékből, falvakból kellett.
    Lányod utaztatása, .s az utóbbi között annyi a különbség, hogy az előbbit egy adott szervezet a saját pénzéből fuvaroztatta, mig a mostani demonstratív összeborulásra az államkasszából történt a kifizetés.
    A FIDESZ 2OO9-ben nyolcszámillió forint minuszban volt, plusz elkötelezte magát a mecénások felé, hogy kormányra kerülésük után, nem lesznek hálátlanok.
    Ma a FIDESZ kasszájában három és félezer milliárd forint van. A gyarapodás hogyanját a fantáziádra bízom.

  • falusi
    2013 október 31
    12:36 du.
    “Ma a FIDESZ kasszájában három és félezer milliárd forint van.”
    mit nem mondasz? pedig anno még a székházukat is eladták, olyan csórók voltak.
    lehet, hogy azt a pénz forgatták meg, igencsak jó érzékkel?

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 október 30
    4:20 du.

    Szennylap??? Marcsi, gyakorlatilag mindennap olvasod a lapot, hiszen gyakorlatilag mindennap több bejegyzéssel is kommenteled, ezért a tényszerű igazság az, hogy a lap hozzá tesz a szabadidőd kulturált eltöltéséhez akkor is ha a cikkek tartalmával többnyire nem értesz egyet. Ennek fényében szennylapnak nevezni olyan hajmeresztően aljas rágalom aminél nincs hová lejjebb süllyedni. Christopher végtelen nagy türelméről árulkodik, hogy azonnal nem vágott ki innen mint egy rongyot! Nem lenne vitatható a döntés! Mindegy, ezzel a lehető legtárgyilagosabban kiállítottad a bizonyítványt magadról. Egy hatalmas nagy nulla vagy!

  • T.Boda Marcsi, a figyelmeztetést megkapta, ennek ellenére tovább személyeskedett. A MODEM-ben foglaltak értelmében a jövőben a témától eltérő hozzászólásai nem kerülnek megjelenítésre!

  • Lélfai Szilárd

    T. Lélfai, a MODEM-ben foglaltak alapján személyeskedés miatt hozzászólása törölve.

  • Lélfai Szilárd

    KMH önjelölt közgazdász “zsenijei”!

    A Goldman Sachs (GS) még derűsebben látja Magyarország helyzetét, mint szeptemberben, ugyanis a cég a múlt hónapban még 0,8 százalékpontos év végi inflációt jósolt, míg mostani előrejelzésében már 0,6 százalékos tizenkét havi inflációval számol a közműdíjak csökkenése miatt.

    A prognózis a szűkebb térségen belül is a legalacsonyabb: a GS elemzői Csehországban 1,8 százalékos, Lengyelországban 1,3 százalékos tizenkét havi inflációt jósolnak 2013 decemberére.

    Az MNB visszafogottabb
    Az MNB aktuális inflációs jelentése szerint a fogyasztóiár-index a jegybank teljes előrejelzési horizontján (a következő 8 negyedévben) a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat.
    Mások is osztják a véleményt

    Az 1 százalék körüli, illetve ez alatti magyarországi infláció más nagy londoni házak előrejelzéseiben is szerepel. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének szakelemzői a legutóbbi inflációs adatok utáni értékelésükben közölték: várakozásuk szerint a magyarországi éves infláció 2013 végére valószínűleg 1 százalék körüli szintig lassul, és várhatóan 2 százalék alatt marad 2014 első felében is.

    A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég közgazdászai nem adtak pontos számszerű becslést, ám a szeptemberi inflációs adatokat értékelő elemzésükben azt jósolták, hogy a háztartási energiaárak újabb csökkentése az idei év végéig „jóval 1 százalék alá” viszi a tizenkét havi magyarországi inflációt.

  • Érdekes demokrácia…van ezen a fórumon,ha a lap és egyes hozzászólók sértegetik,lekezelik a más véleményen lévőket,
    munkatársakkal az élen az nem baj?nem moderálják,még a trágárságot sem….de ha valaki netán jogosan visszaír kissé
    kulturáltabban azt moderálják,mint az utolsó két hozzászólásom…..na itt arról van szó,hogy nem tetszik a válasz!Aztán a baloldali sértegetők ugye nem a témához szólnak hozzá,ez sem baj?
    Világos,nem bírják a kritikát!
    Jogtalan volt a törlés,de le vonom a konzekvenciát…..
    Semmivel sem írtam sértőbbet,mint amiket én kaptam egyesektől…akik ugye nem tudnak megsérteni!
    Kár,hogy itt nincs tárgyilagosság!

  • T. Boda M, végre érti a lényeget. az itteni demokrácia pont olyan, mint a 2/3-é. irányított. avagy úgy véli, hogy valakit hazaárulónak minősíteni csak egy “más vélemény”?
    ha levonja a konzekvenciát, annak csak örülni tudunk.
    amennyiben a jövőben a cikkek tartalmához kíván hozzászólni – és tartózkodik a sértegetésektől – kommentjei természetesen meg fognak jelenni.

  • T. Parittyás, Boda M. a jövőben vélhetően megtalálja a helyes utat, és a cikkek tartalmához fog szólni. ennek értelmében kérlek, ne vitasd szellemi állapotát, nem lenne korrekt.

  • Lélfai Szilárd
    2013 október 31
    5:42 du.
    szives figyelmedbe,- de Déneske is elolvashatja..

    Jövőbelátás helyett, nézzük a tényeket:
    http://index.hu/chart/2013/10/04/szektorok_megtakaritasok/

  • Falusi, miért? Az index az szerinted szentírás?
    Ismerjük a híranyagát nagyon jól!

  • Figyelő
    2013 november 1
    10:11 de.
    Soha az életben többet nem vitatkozom veled gazdaságról, amennyiben megválaszolsz két kérdésre:
    1. Minek az alapján tudható előre a várható gazdasági mozgás, változás, mire kell figyelniük a gazdasági elemzőknek?
    2. Mi a szerepe a statisztikának az előrejelzések meghozatalában?

  • Még az a szerencse, hogy tintába, papírba nem kerül ez a sok marhaság, amit a szerző leírt, de még így is kár volt az időért.

  • “Most viszont azok mentek akik Orbánra szavaztak szeretetből és emlékezni akartak 56-ra.”

    Most mindazok ott voltak, akik MEGFÉLEMLÍTVE érzik magukat az orbáni önkényuralom, diktatúra által. Féltik a munkahelyüket, mert ha elveszítik a család élete, mindannapjai borulnak…. nem részletezem.

    Ott voltak, oda kényszerültek, s a FENYEGETETTSÉG a teljes résztvevőkre villogtatta magát a “Mutyi-Orbán” mögött felsorakozott FEGYVERES HADSEREG !!!!! – erőt, magabiztonságot adott Orbánnak, mert ő csak így érzi magát jól, ja meg, ha az ételeit havi tízmilliós összegekért ELŐKOSTOLTATJA, ő ezt is megengedheti magának, így aztán lehetett hányingerrel körítve ünnepelni mindazoknak, akik KÉNYSZERBŐL VOLTAK OTT – SOKAN ! –

  • Nos az azért tanulság…hogy Ille “bányászbékázása”és
    Georgina nagy jókedve(Bodán…?)nem lett törölve,mert az a cikkhez tartozik,míg az én válaszom erre a kedvességre…
    már nem(bár nem volt sem sértő sem trágár)
    Egyébként a moderátor elöszőr leközölte a hozzászólásomat
    a kifogásolt?(válaszomat) mondatokat vastagon kiemelve,utána meg az egész eltűnt,na erről a kettős mérce jut eszembe!

  • Bocsánat,de bátorkodom megkérdezni,hogy a” helyes út és a szellemi állapot” eldöntése is ennek a fórumnak a kompetenciája lenne?Ha igen akkor elnézést kérek a
    “tudatlanságom miatt”
    Addig is a jelenlegi szellemi állapotomban járom a “macskaköves” …utam!

  • Marcsi Hozzászólás: 2013-10-31 – 5:59 du. Ez a harc lesz a végső!
    ott van az, keresse csak meg.
    ahogy megkapta a figyelmeztetést is. szóval, vagy hazudik, vagy figyelmetlen.
    ” itteni hazaáruló,fröcsögő színt alatt lévő buta baloldali itthoni és kinti “volt”magyarok erre képtelenek, igazodva a levitézlett balliberális ellenzékiek sötét önlejáratásához,Heller és Kertész tanítványaként” ez pedig nyilván nem sértő.
    a maga köreiben biztosan nem.

  • Sajnos igen ez lesz a végső,hiszen ha nem lesz széleskörü az ellenzék összefogása,akkor a mai rezsim marad!Felháboritó hogy a diktátor nem mer egyedül kiállni,most még a katonákat is odarendelte diszletnek.Gyalázat és felháborító hogy külföldról buszokkal és az ország minden hü alattvalót felutaztattak akiknek fizettek!Az emberek pedig nyomorban élnek!

  • A parittyás hangja

    Ille István
    2013 október 31
    6:33 du.

    István! Természetesen ehhez fogom tartani magam!

  • Nálam a harc régen kezdődött!
    És amíg élek folytatom……

  • és mégis, mi ellen is harcol? mert az azért nem tiszta.

  • Balosok ellen….kedves Ille! (De ez egy nagyon leegyszerűsített fogalom.)

  • Georgina Bojana
    2013 október 31
    11:02 de.

    Tudod, mit kozmetikáznak ki, kedves Georgina Bojana?
    Az itteni kommentjeinket, legalábbis a jobboldali fórumozókét, amikor ille van műszakban.

  • rendben, figyelő. oka? vagy csak, mert? hősi küzdelem a baloldal ellen? úgy en bloc, persze, mert hát, maga jobboldali! mióta is? miért is? szűkebben? fideszes? jobbikos? vagy elv nélküli jobboldali?
    érdemes még a hátra levő életében ennyi energiát belefektetni ebbe az értelmetlen harcba?
    nem lenne jobb dolga?
    hiszen maga régebben egész értelmes írásokat közölt!

  • A parittyás hangja

    dakota
    2013 november 4
    11:26 du.

    Dakota! Csak szólok, kezdesz valóban mélyre süllyedni a jellemtelenség messziről bűzlő mocsarába! Tényleg őszintén kérdezem, te állsz valami gyógyszeres kezelés alatt mert nehéz mással magyarázni, hogy milyen szélsőséges kilengéseket tud produkálni az alapvető emberi normáknak való megfelelésed!

  • Ez a swarcz lesz a végső..
    🙂 🙂 🙂

  • Ille István
    2013 november 5
    3:02 de.
    15 éves koromtól vagyok ellenálló egyhúzamban.Mikor voltam 15 éves ? A legsötétebb Rákosi korban. Nem titok. Akkori akciómat csak egy igazgatói fegyelmivel megúsztam. Legközelebb két év múlva, annak már sokkal, de sokkal sulyósabb következményei voltak. De nem tartozik ide.
    Azóta is egyhúzamban konzervatív maradtam, mint magyar és mint kanadai polgár. Semmiféle pártnak nem vagyok függvényében.
    Ahogy írtam már, az is maradok, amig élek!

  • Kedves figyelő,több iráshoz hozzászóltam,de ön mindig megrótt!Most láttom hogy ön nem figyelő hanem a jobboldalt védi!Kössyü hiszen nem itt él,s nem látja mi folyik az ó-hazában!Javaslom mielőtt ir,tapasztalja meg!

  • Kovács Éva
    2013 november 6
    11:59 de.
    Sajnálom, a balosokat rühelem! Ez van.
    Ja, hogy nem ott élek és szólni merek?
    Sokan élnek kint akik balosok, de ők szólhatnak?
    Kedves Éva, ezt hívják otthon, kettősmércének.

  • szóval, a balosokat rühelli. azonban ez nem más, mint zsigeri gyűlölet. helyette nem nevez meg alternatívát, maga is csak valaki/valami ellen szavaz, és nem valaki/valami mellett.

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 6
    5:49 du.

    “Sajnálom, a balosokat rühelem!”

    Tömör, kerek, maradéktalan megfogalmazása egy egész réteg szellemiségének! Érdemes észben tartani!
    És nem utolsó sorban gyönyörűen emberi, biblikus mondat! 🙂
    -Ezt egy meglett korú, keresztény, értelmiségi nő mondta?
    -Há mé csodálkozol? A világ már rég kifordult a sarkaiból!
    -A világ legjobb golfozója fekete, a világ legjobb rappere fehér, a németek meg nem akarnak háborúzni! Ezek után már szinte természetes, hogy a keresztények meg rühellnek! 🙂 )))))))))))))

  • Kedves parittyás!
    Mi köze ennek a kereszténységhez?
    Ez öszinte véleményem.
    Szerinted minden balos nem keresztény?
    Én nem így látom, ne haragudj.
    Ha meg mindenképpen antiszemitázni akarrsz, akkor sajnálom.
    Kanadában sem szeretem, most mit tegyek?

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 7
    11:17 de.

    Kedves Figyelő! Most direkt hisztizik!:) Melyik szavam, akár csak utalt is antiszemitázásra??? Nem is gondoltam ilyesmire mikor ezt írtam!
    Ja! Lehet az ucsó mondatot félre értette! Az nem rám vonatkozott! Az általánosító volt. A kereszténységhez meg mindössze annyi köze van, hogy javítson ki ha tévedek de Jézus mintha valami más előjelű viszonyulást tartott kívánatosnak embertársainkhoz, akkor is ha nem értünk velük egyet. Valami ilyesmiről egyébként pont maga írt nekem régebben… És én igazat is adtam…

  • Azt írtam, hogy “rühelem” a balosokat.
    Nem azt írtam, hogy utálom, gyülőlöm stb.
    Beírtam, bár nem jelent meg, hogy miért.
    Jézus és a keresztény fogalom ettől messze van. Jézus is kiverte a templomból az árusokat.
    Nem szokásom hisztizni..

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 november 7
    12:44 du.

    “Jézus is kiverte a templomból az árusokat.”
    Nem mondja! Csak nem komcsik voltak? 🙂 )))))

    Figyelő drága! Ebből a rühellem témából már nem tud jól kijönni!:) De én ennek ellenére sem rühellem magát, bár okot ad rá mert Halifaxért roppant mód irigylem! 🙂 Az egy olyan város ahol minden a tengerről szól és az nekem maga a paradicsom!:)

  • Kovács Éva
    2013 november 6
    11:59 de.
    Sajnálom, a balosokat rühelem! Ez van.
    Ja, hogy nem ott élek és szólni merek?
    Sokan élnek kint akik balosok, de ők szólhatnak?
    Kedves Éva, ezt hívják otthon, kettősmércének.

    ennyit írt, figyelő, és nem többet. nem igazán látom, hogy a miértet megfogalmazta volna.

  • A parittyás hangja
    2013 november 7
    1:12 du.
    Nekem felejtehetetlen emlék marad Halifax. Két hetet töltöttem ott, mert férjemet a hajón lekapcsolták, a tüdejét vizsgálták ki, MINDENKIT átvilágítanak, mielőtt
    bejöhet Kanadába. Nagyon félnek a TBC-től!
    Tudja, mikor a hajó közeledett Halifax partjához, fantasztikus élmény volt 9 napos viharos tengeri út után!
    Azóta voltam egyszer még Halifaxban 2003-ban. Akkor bementem, az emigrációs hívatalba is és megnzéztem egy filmet ott a sok ezer emigránsról kik ide érkeztek.

  • A parittyás hangja
    2013 november 7
    1:12 du.

    Látod, látod…
    Liverpoolban is minden a tengerről szól..(Meg a fociról..)
    Tudtad pl, hogy már csak Liverpoolban a kikötőben kaphatsz “eredeti” Fish and Chipset?
    Úgy értve az eredetit, hogy újságpapir-stanecliben.. Igaz, már nem a “valódi” újságpapír, csak hasonlónak kinéző csomagolópapír, de visszaadja a kikötő hangulatát..
    És akkor a korcsmákat még nem is említettem..

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 november 8
    4:18 de.

    Hah! Tényleg? Nem tudtam, pedig a F&Ch a kedvenc gyorskajám volt mindig mikor Angliában jártam. Mondjuk Liverpoolban sajna nem voltam még, de biztos nagyon szeretném mert igen, az a város is elválaszthatatlan a tengertől.
    Csak a focijuk, ajjajaj…! 🙂 )))))))

  • Noszticzius Judit

    Orbán Viktor NAGY HÜLYE,DIKTÁTOR és nagyon utáljunk Orbánt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 🙁 🙁

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.