Orbán figyelmébe

2013 október 8 11:35 de.69 hozzászólás

Bár kétlem, hogy a jelenkor legnagyobb magyarja olvasott volna Széchenyitől – egyáltalán, bármit, a sportrovaton és a napi sajtó összefoglalón kívül – de mégis figyelmébe ajánlom Orbán vezérnek és újsütetű agyonmagyarjainknak gróf Széchenyi István ma is érvényes szavait.

Hosszú lesz, de talán lesz elég idejük az érintetteknek elolvasni. Ha nem, hát nem. Nem én leszek szegényebb tőle.

Széchenyi István

Széchenyi István

„Csüggedni érzem erőmet, tisztelt gyülekezet, és tehetségem parányiságának tudata görcsbe vonja keblem, midőn ezen oly felette kényes életkérdés taglalásába bocsátkozom, mi már ezelőtt is nem egy ízben történt, noha siker nélkül; s pedig kivált, mert valamint – tudom – nem egy kapacitás saját vallomása szerint nem bír a dolgok mélyébe hatni, mielőtt gondolatinak szót tudna találni, úgy én – korlátozottabb tehetségű – megint gondolatimat nem vagyok képes mindig szavakba foglalni, főképp ha annyira áradoznak belsőmben azok, mint a jelen oly felette fontos kérdés körül.

Axioma-tisztaságban vélem látni nézetem kirekesztő helyességét; midőn másrészrül tapasztalni vagyok kénytelen, hogy hazánknak még leghűbb fiai s legkitűnőbb tehetségei közül is többen, mintha nézetem csalódás volna, felette kevés kivétellel mind más, sőt éppen ellenkező utakon járnak azon cél felé, melynek eléréséhez szintúgy s oly őszintén kötöm én is fajtánk megmentését és egykori feldicsőítését, mint, teljesen hiszem, ők. Egyeztető, középutat ez esetben pedig nem látok. – Mily kínos epedések közt nézek én ennélfogva nemzetünk jövő sorsának elibe, ki-ki elértheti, ki fajtámhozi hűségemben bízik, minthogy vérünk egy részét nemzeti ügyünk fölött még mindig halálos fagyban szenderegni látom, és esküdni mernék, hogy bizony ez sem megmenteni, sem magasbra emelni nem fogja a hazát; midőn más részrül azon irtózatos kép áll előttem – és itt lelkemet merném rákötni, hogy e kép nem tünemény, hanem valóság -, mihez képest mindazon gyönyörű érzelem és szent lelkesedés, mely hazánknak, hála az ég, számra mindig növekedő hű fiaiban buzog, s mi a legnagyobbnak, legdicsőbbnek lehetne apadhatlan forrása, nemcsak nem fogja magasbra emelni, de még csak biztosítni sem a hont, sőt egyenesen meggyilkolni azt előbb, mint gondolnók, ha, mielőtt késő, legalább vérünk jelesbjei nem okulnak azon mesterségben: oly drága, de olyannyira kényes kincset, mint nemzetiség, nemzeti sajátság, némi biztossággal, és a siker némi hihetőségével miképp lehessen őrizni, miképp lehessen ápolni s növeszteni leginkább, sőt kirekesztőleg.

Mint fentebb bizonyítám, senki nálam tágabb kört nem enged azon féltékenységnek, mely nemzeti hűségbül eredve, bármit is nemzeti színbe ölteni vágyik. Ha jobban buzog a magyarnak vére, mint akárki másé, honának puszta említésén is; ha már mennyekbe ragadtatni véli magát, mikor a magyar hölgynek ezelőtt oly sokáig néma ajkán a nemzeti hang zengedez; ha életét kockára bocsátni kész, mikor vére mentőjét csak megkarcolva is gondolja: mindez, jóllehet sok által még most is egyedül nyavalyás kitörésnek tartatik, felette helyes s vajmi örvendetes jelenet, mert ez egyedül a visszatért becsületérzés és a magához hű erőnek eredménye, s csak ebbül pezsg élet és fejlik jövendő. Ennélfogva még a kelleténél többet tenni buzgó fiatalság túlzásit is némileg megbocsáthatóknak tartom; mert ki szegheti szárnyát az élet tavaszkorában azon lelkesedésnek, mely eget kér, hol megégeti ugyan néha magát, melynek híját azonban fiatal kebelben semmi a világon nem pótolhatja ki; mert az isteni szikrának nincs szurrogátuma. S jaj, százszorta jaj azon fiatalnak, kinek lelke testében mindig megfért.

Férfitul azonban többet lehet, többet szabad követelni, s kivált olytul, ki vezetői szerepre emelkedik. De itten búba merül lelkem, mert én legalább, felette kevés kivétellel, alig ismerek egy valóban buzgó magyart is – és ezen őszinteséggel tartozom szent ügyünknek, melynek minden személyes tekintetet alávetek -, ki bármennyi ősz haj fedné is fejét, bármily tapasztalás és életbölcsesség redőzte volna is egyébiránt velejét, mint elmetévedett, ha rögzeszméje (fixe Idee) pendítetik meg, többé-kevesebbé ki ne vetkeznék a kölcsönös méltányosság, sőt az igazság szabályaibul is némileg, ha nyelvünk s nemzetiségünk ügye kerül szőnyegre. Ily alkalomnál a leghidegebb vérű elragadtatik, a legélesebb látású vaksággal van verve, és a különben legméltányosb, legigazságosb is hajlandó felejteni, sőt néha valóban egészen is felejti az örök igazságnak soha nem változó még azon legelső szabályát is – melyet egy alkalommal sem volna szabad szembül szalasztani -, miszerint másnak soha olyast ne tégy, mit tőle sem fogadnál örömest. S annyira megy ez elfogultság, ezen felingerült állapot, miképp mindennapi eset, kivált mostani a természetesen túl még mesterséggel is felcsigázott napokban, éppen azok kikelésit és gyanúsításit hallani legsértőbb változatokban, ha más ajkú, egyenesen csak példájukat követve, ön vére mellett buzog, kik legcsiklandósbak saját nemzetiségük körül. Valóban szomorú, szívrepesztő látvány. Bosszútlan egy hajszált sem enged fején csak érintetni is, és ez helyes; ámde mást üstökénél ragadni hajlandó, és ez is egyes viadalban vagy verekedésnél, mikor ember áll ember ellen, és anyagi erő s állati bátorság határoz legtöbbet, felette helyes lehet; nemzetnek békés újjászületési működésében azonban ha nem is gyávaság, valóban felette nagy bűn, és a legkímélőbb kitétellel mindenesetre nem kevésb, mint szánakozásra méltó, maga-magán uralkodni nem tudó pajzánság; melynek, tisztelt gyülekezet, ha a mélyebben gondolkozók tapintata, és általján véve a nemzet súlya, mielőtt késő volna, féket, zablát nem vet: bizony mondom, a magyar nem “lesz”, mint azt többen oly gyönyörtelien álmodánk, de rövid idő múlva egyedül e négy betű: “volt” fogja illusztrálni valahai létét; s pedig mert a nemzetek békés átalakulási működésében, mikor minden, bár a legkisebb erőszak is ellenhatást, és egyetlenegy igazságtalanság ezer megbosszulót szül, semmi nem győz, mint egyedül lelki felsőbbség és az örök való.

Felüdülési nagy kérdésünket tekintve nemcsak ferde logika után nem indultunk tehát, de kirekesztőleg azon egyedüli szerint, melyet valamint becsület, úgy saját nemzeti fenntartás, és ekképp a legszentebb kötelességérzet jelelt ki. Egészséges nemzet nem kénytelen efféle álszínben mutatkozó lépcsőzet után járni; kiléphet az legott, a műveltség bármily fokán álljon, egyenesen a cselekvés mezejére, a nyavalygónak azonban egészség kell előbb, a némának szó, mielőtt neki józan, neki szabad volna egészséges népek lépcsőzetit követni mindenben. S ím ez kulcsa – mert hiszen nemzetiség dolgában még most is távul vagyunk a teljes egészségtül, sőt nagyobb mozgalmak közé állítva, még tán veszélyesb állapotban mint ezelőtt -, miért kever oly sok és kivált a lelkesb magyar bármibe is annyi nemzeti fellengzést, miszerint őt mindazok, kik állásának titkaiba nem hatának – s ugyan magyaron kívül, de még született magyarokat is ideértve, hány van, ki erre elég időt s fáradságot szentelt, vagy kinek erre elég tág lelke volna – oly ábrándteli lénynek tartják, kivel teljes lehetetlen a gyakorlati élet bármily kérdését is, minden útbulvágás és mellékes tekintet nélkül, egyszerűen fontolóra venni és oldani fel. Ámde ki sokáig élt becsület nélkül, és azt visszanyerni kezdi, részint visszanyerte már, az százszorta féltékenyebb e kincse körül, mint az, ki ily erkölcsi agónia közt soha nem élt. Nemritkán házsártos lesz ez okbul az, és a megbántásnak de csak árnyékát is véresen megbosszulni hajlandó, ki azelőtt igenis hanyag vala e kincse körül. – Szintígy van a magyar nyelvével, nemzetiségével. Hol más nemzet egyedül lojális versenygést lát, ott közüle legtöbb, kivált most, midőn egy idő óta minden szenvedelmek úgy szólván elvileg és rendszeresen felkorbácsoltatnak, elnyomatást, útbanállást, tűrhetlen sérelmet gondol észrevehetni. Midőn más nemzet – jó egészségű emberként, ki sem öltözetére, sem eledelére nézve túlgonddal nincs – egyedül a dolog jósága után hajol, nemigen aggódván, mily oldalrul s mi formákban jő az: addig a magyar mindent, a legnagyobbat úgy, mint a legkisebbet, magyar köntösbe akar ölteni, és mi nem ebben jelenik meg, már gyanús előtte. Míg más nemzetű, imáiban az egek uránál gazdagságért, hatalomért, vagy erényért és bölcsességért esdeklik, hadd árassza a menny ezeket fajtája fölött el, azalatt nem egy buzgó magyar térdreesve azért sóvárog az egek felé, bárcsak a magyar nyelv válnék általjánossá; és annyira megy, tisztelt gyülekezet, e féltékenység, miképp még testületünkben is – és nem hiszem, hogy csalódnám – tán a nagyobb rész tisztán fel nem fogva az emberi szózat legdicsőbb célját: “lelkünk legmélyebb érzelmit lehető legvilágosban tárhatni ki”, éppen oly mértékben örül az új, habár homályosabb kitételnek, legyen csak magyar, mint a legvilágosbnak kész megtagadni a honosítást, ha idegen. – Ennyire emeli tán legtöbb tagtársunk, nyelvünknek nemzetiségünk kifejlésével egybefüggő szeplőtlenségét annak gazdagulása fölé, ennyivel magasbra a szüzesség rideg ideálját mindazon bőségnél, gazdagságnál és ebbül folyó uralkodói hatalomnál, mely Minerva minden lelki tehetségének tárt agyábul háramlanék ránk.

És szintígy emeli a lelkesb magyar megint a magyarság külszínét is nemritkán magasbra, mint a dolgok velejét, ha idomuk nem magyar.

Az újabb kor, buzogva a legszebb lelkesedéstül s vágytul: minél előbb ragyogni a nemzeti egészség fényében, nem bírta szellemdús hevében felfogni, hogy javulási lépcsőzetünk okvetlen csak halk lehetne, mert süllyedésünk sem vala rögtöni; felejtvén efölött: nemzeti tekintetben mennyire javultunk legyen már, eliszonyodott csigalépteinken, s fajtánk más nemzetekhez képest még mindig oly alacsony állásán. S így lőn, hogy legtöbb magyar vakhevében úgy jutott azon tévútra, melyhez képest magán kívül keresett segítséget, valamint a hullámokkal küzdő is ha magában nem bízik, mindent megragad, mire csak kezét teheti. “Jaj mily kevesen vagyunk – így sopánkodának -, lehetetlen, miképp ennélfogva a roppant számú német- és szlávban el ne olvadjunk; terjeszteni kell tehát a nyelvet s nemzetiséget mindenek előtt.” És ez felette helyes, csakhogy a miképp körül forog a siker, minthogy nem minden modor vezet célhoz, sőt a mostan divatozó attul egészen eltávolít. Engem soha nem ijesztett csekély számunk, de fennmaradhatásunkért annál erősebben rettegtem mindig azon okbul – s ezt ki kell végre mondani -, mert fajtánk anyagi mint szellemi léte oly felette könnyű. Itt a baj, és essünk át elvégre az önmegismerésnek ezen legkeserűbb adagán – mert csak ezután javulhatunk teljes egészségre -, miképp ti. nem a mennyiség, hanem a minőség a szellemi erőnek sarkalata, s eszerint éppen nem azért forog veszélyben létünk, mert kevesen vagyunk, hanem mert súlyunk oly parányi. És ezt sok magyar sejti, és azért tüzeli saját magát s másokat törhetlen bátorságra, mi felette dicsőséges, csakhogy itt megint más csalképzetbe bukik, mi annak jele, hogyha felébredett is már nagy száma, azért mindnyája korántsem ábrándult ki még; s a múltat a jelennel s Magyarország azelőtti és mostani bajait összekevervén, oly hangulattal ül lovára most is, mintha jelenleg is törökkel vagy franciával kellene vívnia, észre sem vévén, hogy az nem kontyos, se nem veres sipkás, kivel dolga van, de egyenesen a civilizáció, melyen kard nem fog, s mely előtt a legtündöklőbb vitézség is térdre esni kénytelen. S ugyanis a bátorság több árnyéklatú. Van ti. olyas, mely mindent megrohan, és még az ágyúszájtul sem fordul el; meg van olyas is, mely kitűrni tud, s minden handabanda ellenére bevárja az alkalmas időt, meg a polgárok hevével szembeszállni, s hirtelenkedésünknek gátot vetni kész. Mindkettő maga helyén arany. Sok azt hiszi: az elsőben több anyagi, tán állati vegyület, a másik neműben ellenben több lelki vegyület van, s hogy az elsővel bírók e földön rendszerint – s legtöbb esetben anélkül, hogy tudnák – gép gyanánt szolgálnak; midőn azon másik nemű bátorság tulajdonosai viszont rendszerint a gépforgatók. Már ez bármiképp legyen is, tagadhatlan marad, hogy azon katonai bátorság, ha úgy nevezhetni, melyhez képest a hős bárminek is nekirohanni kész, mit egyébiránt egy pohár pálinka, mint tudva van, néha igen elősegít, még korántsem elég oly szövevényes s rendszerint oly hosszadalmas munka sikeres folytatására, mint egy egész nemzetnek újjászületési működése, hol az enthuziazmus ritkán használ, a hóbort pedig mindig árt, de egyedül a józan, a kiábrándult felfogás, és kirekesztőleg csak az összevető s kiszámító felsőbbség győz.

Az előhozott viszketegek, melyek – megengedem – jobbadán a legnemesb, csakhogy egészen még ki nem ábrándult kedélyekben veszik eredetüket, azonban általján véve oly csekélybe vétetnek – ti. a magyarok által, és “mert hiszen nem magyar törvény elleniek”, és itt lappang a bökkenő, hogy ti. fél és bíró egy kalap alatt áll, és a méltánylat, lojalitás s bölcsesség törvénye még vajmi sokat tilt, mit a magyar törvény nyilván nem ellenez – miképp mintha Mátyással valóban kimúlt volna Magyarországbul az igazság, legtöbb fel sem foghatja, mi nagy megbántást és sérelmet lelhet mindezen kicsiségekben (!!) a más vérű, a más ajkú; sőt nem egy magasztos lelkületű nemzet-önállási ábrándiban bona fide még bámul is: egyenesen kegyelemnek miért nem veszi mindazt például a szláv, mit érette és vele tenni szándoklanak, és ha kelleténél hevesebben védi vérét, miben annyi magyar szintúgy hibáz, s sokszor vajmi erős példával jár elő, mert mindennek megvan saját határa, ezt neki korántsem bocsátja meg, de midőn oly gyanún szinte dühre hevülve, és méltán, melyhez képest valaki róla azt mondaná: “minden, mit véredért teszesz, csak ürügy, és a közbirodalomtúli elszakítás lappang kebledben”, sarkán fordul, és keleti komolysággal – s hozzá lehet tenni, keleti igazságszeretettel is – minden lelkesedését csak ürügynek mondja, és a legocsmányabb cimborasággal kész vádolni őt. – Ugyan férfiúi, lovagias-e ez, s hozhat-e áldást?

Nem elég mai időkben törvényeket írni; de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni. És ha valaki olyas törvénynek nem hódol, mely előtte gyűlöletes, melytül természete visszaborzad, sújthatja őt a betűnek szigorúsága ugyan, de célját veszti; mert mártírt emel, ez pedig fanatizmust szül. És ha mindenki rögtön nem hódol oly törvénynek, mely csak idővel, s egyedül szeretetre méltó lét által vesztheti el sanyarúságát, illik-e, sőt szabad-e nekünk magyaroknak minden átallás, minden illetődés nélkül olyasokra anatémát szórni, kik ily bűnökbe esnek? Mi olyannyira kristálytiszták vagyunk-e? Nyúljunk keblünkbe s feleljünk őszintén: illik-e, szabad-e nekünk ilyest tenni, kik szinte nemcsak pirulásra méltó hanyagok vagyunk törvényeink végrehajtásában, de még azoknak sem engedelmeskedünk mindig és mindnyájan, melyek hozatalában nemzeti lelkesedéstül forrott vérünk, vagy ilyest legalább affektált a nagyobb rész.

Valóban akarat ellen is elfordulni kénytelen ily szomorú jelenetektül a kiábrándult, s mély búba süllyed lelke: ha tapasztalja, hová vezethet vak hév és rosszul fékzett lelkesedés, s hogy egyesek bűnös túlzásai néha mily rossz világba s ferde helyzetbe állíthatják a nagyközönség legszentebb érdekeit.

Oh vajmi jól tudom felfogni, mily kimondhatlan irigységi színben mutatkozik nemzeti nagyság a nemesb kedély tükrében, s mily kínokat kénytelen érezni honunk minden hűbb fia, ha parányi, sötétségtül körülvett, maga keblében dúló vérünket ama szerencsésb fajtákkal hasonlítja elfogulatlan össze, melyek a civilizációtul környezve, vagy azzal napontai érintkezésben léve, nagy nemzetekké alakultak, s hol, habár náluk sincs kiküszöbölve minden aljas – mibül halandó tökéletesen kilábolni soha nem képes -, mégis nagy és kicsi, boldog s boldogtalan csak egy nagy családot képez, s hol legalább fő vonásokban egy érdekért, egy hazáért élve s halva, mindent már csírájában meg nem ront, meg nem gyilkol a viszálkodás, az irigység démona. Ily boldogság, melyhez képest anyaföldünk körül, bármennyi színre oszoljunk is egyébiránt alább rendelt lépcsőzeteken, mindnyájunkat csak egy nagy érdek fűzne össze egy családba; ily boldogság azonban távul tőlünk. Ezt el kell ismernünk. De azért sem kétségbeesnünk nem szabad, s ellankadva a vak sorsnak átengednünk jövendőnk kifejlését, sem önhittségtül felfúva, s minden hatalmakat felbőszítve és ellenszegülésre kihíva, erővel törekedni azután, mit kirekesztőleg csak bölcsességgel, ti. élet- s nem egyedül szoba- és könyvbölcsességgel érhetni el.

Nincs a haza terén egy, ki nemzetiségünket ne terjesztené, vagy azon csorbát ne ütne. Ki erkölcsileg bármily kicsinnyel is felsőbb, az terjeszt; midőn a bár hajszállal alantibb, csorbít. És e körülmény közt nemcsak a magyar vér létezik, de honunk minden ajkú lakosa. Mert valamint nem ritkán inkább az ellenség hibái fűznek hírkoszorút a győzőnek homloka körül, mint személyes elsőbbségei: úgy emeli a magyar vért is e hazában minden másajkúnak alantisága, túlzása; s viszont.

S ha ez áll, mit nemigen vonhatni kétségbe, hahogy a lélek fölötti uralkodást nem zavarjuk össze a test fölött gyakorolható zsarnoksággal, és azon ámításban nem élünk, mintha már szellemileg is hódítottunk volna, mikor anyagilag győztünk: akkor az önismeretnek tükrébül, feltéve ha őszintén és mélyen vettetik abba tekintet, sok előtt tán a legváratlanabb igazságok fognak visszasugározni. Nem egy lesz köztünk még az itt jelenlevők sorában is, s annál inkább a haza tág területén, megvallani kénytelen, hogy tán éppen akkor ütött legnagyobb csorbát fajtánkon, mikor a sokaság lelkesedésétül felmagasztalva és elszédítve leginkább volt azon édes hiszemben: mily óriási léptekkel, sőt sasreptileg mozdítá legyen azt elő; s egyedül azon pillanatokban munkált terjesztése körül egy kicsit, mikor magábavonulva és kevés tanúk előtt, bármily kis erényeiért is szimpátiát és utánzási vágyat ébreszte. Ez egyébiránt bármiképp legyen is, s bármennyit s mi által járult legyen is ki-ki vérünk gyarapításához vagy olvasztásához, annyi igaz marad, miképp az általam most felhozott eszme mindenkinek csalhatlan hévmértékül szolgálhat, melynél fogva, ha saját magával őszinte s szigorú számot vetni akar, ki-ki csalhatlanul azon becses tudomáshoz jöhet, hogy valljon vérének olvasztásán működik-e szerencsétlenül, vagy szerencsésen másokat olvaszt-e abba; honnét száraz igazságilag az foly, miképp nemcsak mulasztás, de túlhév által is lehet olvasztgatni a hazán, vagy más szavakkal: hogy nemcsak a “semmit nem tevők, álgyönyörök közt élők, a haza zsírját ingyen szívók” hosszú serege járul közanyánk gyengítéséhez és végképpi meggyilkolásához, de hasonlólag a magas paripán ülők azon parancsoló osztálya is ront a hazán, mely indiszkrét negédtül hajtva, elég előkészület nélkül, minden erőkkel szembeszállni buzog, és ekképp úgy veszélyezteti hazánk felmagasztalási díját, mint minden fejletlen erő okvetlenül legyőzetik, ha versenygésnek indul. – Mikbül elvégre az világlik ki, hogy alkalmasint azon kevesek ápolják, dajkálják és növesztik fajtánkat leginkább, kik tőlünk tán nem is ismerve, keveset említve, s éppen nem méltatva, minden pompa, zaj és követelés nélkül, szerényen, de híven járnak el istenrendelte mindennapi hangyamunkáikban.

Ha azonban ezen híveknek, de azért mégis gyakorlatiaknak – mely tulajdont azért emelem itt különösen ki, mert sok előtt csak a fellengős a haza hű fia – csekély számát tekintjük, kik jóllehet nagyobbak, mint körük, mégis oly kétkedő szigorúsággal töltik be helyüket, mintha arra kettőztetett erejük sem volna elégséges – és ily ember emel hazát, és nem ellenkezője – ha, mondom, ezen helyüket tökéllyel álló híveknek csekély számát s pedig mindenben tapasztaljuk – kiknek mennyei vigasztalás lebegjen halántékik körül – akkor lehetetlen nemzeti olvasztó erőnk parányiságátul vissza nem borzadnunk.

Oh dicső hazafiság, te az egek legnemesb magzatja, ki a halhatlanok sorába emeled az agyag fiait, mennyi rút, mennyi aljas búvik tisztes palástod alá, s hány ocsmány szégyenfi, mert ajkán nemzeti szó peng, ékeskedik címeddel!

S tisztelt gyülekezet, ha igaz, hogy egyedül az önmegismerés keserű gyümölcse által nyerheti el teljes egészségét az emberi lélek; s ha igaz, hogy egyedül ennek egészséges léte emelhet valamint embert, úgy nemzetet is valódi hivatásának fényfokára: akkor ürítsük a megismerésnek keserű serlegét fenékig ki, s valljuk meg, hogy tán nincs ország e földön, hol annyira össze volna zavarva a hazafiságnak magasztos eszméje a hazai nyelvvel, mihez képest nem egy gyalázattal megrakott, erkölcsi fekélytül émelygésig rossz szagú vérrokonunk tartatik mentségre s kíméletre méltónak, sőt nem ritkán még a legjobb hazafiság hitelében is áll, s pedig egyedül: mert magyarul jól pereg nyelve, nagy szónok s ügyesen tudja viselni a magyar szerepét; mintha a hazafiság e küljelei már elégségesek volnának a hazafiság legveszélyesb mirigyeit eltakargatni. Mi nem egyebet jelent, mint velő elibe tenni külsőt, lényeg elibe színt, élet elibe halált; minthogy nincs elidegenítőbb, nincs semmi visszataszítóbb, méltó antipátiát gerjesztőbb, mint az üres, nyavalyás, bűnös kebelre rámázolt hazafiság.

A magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán, ki, mert éppen nincs más tulajdona, és a vak hév által mégis felhőkbe emeltetik, azok hazafiságát is gyanússá teszi, homályba állítja, sőt ellenük antipátiát és gyűlöletet gerjeszt, kik szeplőtlen kebellel, minden efféle undok salaktul menten, a honszeretet legtisztább szellemében kapcsolvák vérükhöz. – S ím ez fő oka, miért áll a magyar hazafiság sokkal kisebb becsben, sőt, nem legtisztább fényben a világ nagy színpadán, s miért nem képes civilizációi szimpátiát s hódító közvéleményt gerjeszteni a legmagasztosb magyar polgári erény is odakünn. Ám mert annyi bitor fényű álhazafiságtul van környezve és elrútítva, mely tapsot arat s bálványul emeltetik idebenn.”

 

69 hozzászólás

  • különösen az utolsó bekezdést ajánlom agyonmagyarkodóink figyelmébe.

  • Georgina Bojana

    “Férfitul azonban többet lehet, többet szabad követelni, s kivált olytul, ki vezetői szerepre emelkedik”.
    *
    Kedves István!
    Köszönöm beírásodat. Minden szava ma is igaz. Előszeretettel emelném ki a fenti idézetet.
    Azonnal meg is válaszolnám, engedelmeddel.
    Az a gond, hogy hol van itt a FÉRFI?!
    Olyan FÉRFI, aki vezetői szerepre emelkedett és a nép javát, a magyar nép javát szolgálná és nem a saját családi, baráti köreinek biztosítja be a jövőjét.
    Talán több száz évre.

    Óriási birtokok cserélnek gazdát, de olyan arcpirító módszerekkel, hogy a lélegzetem is elakad. De nemcsak nekem.

    Aztán hiába a sok blog, az egyéb észrevétel, Orbán atyuska, Kusza Szemmel karöltve, megy csak előre, töretlenül. Mondhatnám azt is, nagyon is megfontoltan.
    *
    Az viszont igaz, amit az elmúlt héten művelt az ellenzéki, az gyomorforgatóan undorító volt. A szobordöntögetésre gondolok.
    Nem így, nem ilyen módszerrel kellene érvényt szerezni annak, hogy itthon szeretnénk biztonságos megélhetést. No és ami még ezzel jár(na).
    Az adózott pénzeinket megfontoltabban kellene megforgatni, a hasznot pedig vissza. Mármint visszaforgatni, mint ahogyan erre már volt példa.
    *
    “A magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi”.
    No itt a bökkenő, mindenre itt a magyarázat.
    Hiába burkolódznak jelenlegi vezetőink, bele, a “nemzeti lobogóba”, 🙁 ))
    de közben a saját kásájukat kavargatják. Attól még nem lesznek nemzetünket szolgáló, jó és hiteles vezetők.
    *

  • Orbán szobordöntése nem tetszett több okból sem. De nem dughatom a fejemet a homokba, úgy téve, mintha nem értem azt amit a fideszes erkölcscsőszök sulykolnak. Ezek a csőszök, hol a fenébe voltak az alábbi esetek idején?

    Gyurcsány otthonában félemlítik meg Gyurcsány családját, gyermekeit, feleségét, és Orbán hallgatott, ma Orbánék “utcájába” sem lehet bemenni.

    Három akasztás Bajnainak, és Orbán-Fidesz erkölcsőszei hallgatnak.
    http://www.vagy.hu/tartalom/cikk/5565_harom_akasztas_bajnainak

    “Vajon háborogtak-e a jobb térfélen, amikor például céltáblát szerkesztettek Gyurcsány képével, vagy amikor azt üvöltötték ritmusosan az utcákon, hogy dobják a Dunába. Hol vannak a jobboldali tömegek, amikor rasszista skandálástól zengenek a stadionok, vagy háborús bűnösök molinóját feszítik ki? Pedig olyankor a félelemkeltés valódi. Többről van itt szó, mint képmutatásról vagy álszentségről, ez kőkemény politikai cinizmus.”
    http://mandiner.hu/cikk/20131002_lanczos_vera_szobordontes_igen

    Leköpték Gyurcsányt, egy volt magyar miniszterelnököt, és Orbán hallgatott, a jobboldaliak hallgattak, a jobboldali média sem háborodott fel. Ettől szélsőséges a magyar jobboldal egész tábora. Ez van. Orbánt is leköpték ezzel jelképesen, csak nem érti mert buta.
    http://www.hir24.hu/belfold/2013/09/17/lekoptek-gyurcsanyt/

    A barom még véletlenül sem mondja ki, hogy elítélem!
    “Tudósítónk Kövér László házelnököt kérdezte ennek kapcsán:
    atv.hu: Mi a véleménye arról, hogy 2008-ban az egyik Gyurcsány-ellenes tüntetésen egy Gyurcsány Ferencet megformáló bábut felakasztottak és elégettek?

    Kövér László: Nem voltam ott egyetlenegy ilyen tüntetésen sem.”
    http://www.atv.hu/belfold/20131007-kover-nem-volt-ott-amikor-gyurcsanyt-egettek-interju

    ” „Rossz lehet az alkotónak, de még rosszabb nekünk. Halálosan unom már a szimbolikus politizálást, halálosan unom a szocikat, a nem szocikat, az egész ellenzéket, ahogy ragaszkodnak a szimbólumokhoz, amelyekkel a saját sírjukat ássák. Annyi eszük se volt, hogy felfogják, akik ellen ez a szobordöntés és fejrugdosás szólt volna, azok nem értik a szimbólumokat, mindent szó szerint vesznek. Mikor a finom tollú publicista az orgoványi erdőről ír, akkor ő azt nagyon is konkrétan érti, akkor ő a nyakig a földbe ásott ellenségre gondol, miként a Gyurcsány-bábu égetése vagy a »Gyurcsányt a Dunába« rigmus szintén konkrét, csak ami a megvalósulást illeti, messze volt a Duna-part.”
    http://mandiner.hu/cikk/20131006_megyesi_gusztav_kenyes_izles

  • Kínos lehet a legnagyobb Magyar gondolataival vitatkozni..
    Főleg ha ülnek, mint Másenyka a bozótosban…
    “Oh dicső hazafiság, te az egek legnemesb magzatja, ki a halhatlanok sorába emeled az agyag fiait, mennyi rút, mennyi aljas búvik tisztes palástod alá, s hány ocsmány szégyenfi, mert ajkán nemzeti szó peng, ékeskedik címeddel!”
    …….

  • Fájdalmasan kell rádübbenni, hogy a Magyar Nép nem tud mit kezdeni a szabadsággal, mert abból anarchiát teremt. Ez a gyűlölettel határos pátokra bomlás és a közöttük viselt határtalan ellenségeskedés, ameddig az idegen hadsereg ott állomásozott kushadt alázattal maradt rejtve. Amint az ország valóságban felszabadult 23 éve, elszabadult a pokol. Hogyan lesz ebből egyszer egy normális demokrata ország ? Hogyan lesz ebből a felkavart felszított, alkotó elemeire bomlott tömegből egy kiegyensúlyozott demokratikus felfogású társadalom ?

  • Komlói Török Gábor
    2013 október 8
    4:31 du.
    nos, kétségtelen, hogy egyetlen mai magyar politikus sem széchenyi utódja. még csak halovány árnyéka sem.
    DE!
    mit vársz egy olyan közállapotban, amikor az általad felsoroltak büntetlenül maradnak, de egy európai körözési listán szereplő szotyolázós haverről azt mondja az ügyészség, hogy nincs mit vizsgálni?
    ahol a kockakő csak a véleménynyilvánítás eszköze?
    egyben igazad van: EZEK csak az erőből értenek.
    ahogy rajongott vezérük kifejtette: ha mód van rá, a legyőzött ellenséget semmisítsd is meg!
    ellenségről beszélt, és nem ellenfélről.
    mert neki – és itt és otthon ágáló híveinek is – ellenségei vannak! ez tartja életben: az ellenség képzés, és a harc.
    mi több, nemsokára már egy egész haza.
    pedig a haza nem lehet ellenzékben!
    amikor ezt mondta, még ellenzéknek tartotta.
    most már az ellenzék=ellenség.
    “Oh dicső hazafiság, te az egek legnemesb magzatja, ki a halhatlanok sorába emeled az agyag fiait, mennyi rút, mennyi aljas búvik tisztes palástod alá, s hány ocsmány szégyenfi, mert ajkán nemzeti szó peng, ékeskedik címeddel!”

  • Avi ben Giora

    Szegény Szécheny! Valami azt súgja nekem, hogy ha semmi mást, de egyetlen dolgot ez a kormány is alkalmaz. Köztudott, hogy Széchenyt egy döblingi idegszanatóriumba zártak. Egyes “nagytudású” történészek azt bizonygatják, hogy önszántából vonult be a szanatóriumba. Tegyük fel igaz, mert már nem birta azt a sok megpróbáltatást, amiben része volt. Viszont az “öngyilkossága” az bárhogy is nézzük kissé fura. Lehetséges, hogy nem is öngyilkosság volt? Nos még is hova akarok kijukadni. A mai poltikában is előfordulnak hasonló esetek, csupán nem jutnak el a hírközlésbe illetve mire már eljut addigra már nincsen semmiféle megrázó ereje. Orbánék hőzöngenek de nagyon is alkalmazzák ezt a módszert. Ha valaki kicsit reflektorfényben van és ugy jártatja a száját, azt csak ugy lehet elhallgattatni mint szegény Széchenyit. A tömeg skandálása, hogy Dunába vele, meg elégetik a papirbábut az csupán látványosság a népnek(értsd: cirkusz ha már kenyér nincsen) A valóságban pedig az történik, hogy véletlen kiderülnek az illetőröl olyan dolgok amit valakik gyorsan megszerkesztettek, és ugy, hogy annak a hitelességét ember nem fogja tudni kibogozni. Ha ez sem használ, akkor bevetik a régi jólismert módszert: autóbaleset, gázrobbanás stb. Most gondolhatják, hogy eszement baromságokat hordok itt össze. Pedig nem egy ilyen eset volt csak nem került semmiféle hirközló szervhez. Illetve ha tudtak is róla nem akarta senki sem bedugni a fejit a hurokba. Mert manapság ilyent megírni csak fővesztés terhével lehetséges. Márpedig sokan szeretik a fejüket a nyakukon hordani. De mondjuk nem ennyire durvák, mert azért van már némi “emberség” is bennük. Megelégszenek manapság azzal, hogy nagyhirtelen elveszti a vagyonát, ellehetetlenítik a cégét, megzsarolják stb. A skála igencsak széles. Érdekes módon mindig sikerrel tudnak járni.

  • Goebbelsi terv része:
    Orbán-Fidesz aktivisták által feltüzelt ganék gyújtogattak feltehetően amerikai titkos jelentések alapján, rendőrökre támadtak, és azok megkezdték a törvénytelen tüntetés feloszlatását és gumilövedékkel is történt oszlatás! Valószínű, hogy Vona-Jobbikosoknak is köze volt és más szélsőségeknek is spontán. De tudjuk azt is, hogy Orbánék szándékosan szerveztek a rendőri kérés ellenére Astoriához tüntetést, és azt is tudjuk, hogy a rendőrök figyelmeztették a Fidesz tüntetést szervezőket időben még, hogy merre hagyják el a tömegek biztonságosan a tüntetés helyszínét.

    ” „Igen, Magyarország!” meghirdetése. Noha ettől kezdve minden este nagygyűlést tartanak a téren, a tömeg napról napra apad, a projekt kifulladni látszik…

    Október közepe táján úgy tűnik, a miniszterelnök kihúzza fejét a gondosan elkészített hurokból – ám Orbán nem hagyja ennyiben a dolgot. Nem akarja elengedni a sebzett vadat, megérezte a vére szagát, makacsul üldözi tovább. A fideszes vezérkarban napról napra azt latolgatják, meddig bírja még Gyurcsány. Mikor omlik össze a roppant nyomás alatt, mikor fogy el az ereje és a támogatottsága? Ám mindegyik kitart, sőt növekedni látszik. Így közeledünk október 23-ához, az 56-os forradalom ötvenedik évfordulójához.
    És Orbán elhatározza, hogy ez alkalommal dűlőre viszi a dolgot.

    A Fidesz 20-án váratlanul bejelenti, hogy felhagy a Kossuth téri gyűlésezéssel, és ünnepi nagygyűlést hirdet október 23-ára. A Belváros szívébe: az Astoriához. A magyar főváros ezen a napon több mint ötven külföldi delegációt – állam- és kormányfőket – lát vendégül, amelyek a jubileumra érkeztek. Részt vesznek a Kossuth téri hivatalos ünnepségen, szálláshelyeik a Belváros luxusszállodáiban vannak (Kempinski, Intercontinental, Marriott), az Astoria közvetlen közelében.

    A Fidesz sosem tartott itt korábban semmiféle demonstrációt. A Kossuth tér mellett a budai vár volt gyűléseik hagyományos színtere, az ’56-os megemlékezéseké pedig a Széna tér. Az Astoria – a Belváros közlekedési csomópontja – egy nagy útkereszteződés, nem szélesedik ki térré: valójában alkalmatlan nagy létszámú gyűlés megtartására. A forradalom semmilyen eseménye sem kötődik ide. Ám logisztikailag épp félúton van a két legfontosabb helyszín, a Corvin köz és a Kossuth tér között. Gyakorlatilag ki sem lehet kerülni. És Orbánék épp ezt választják ki maguknak, s ehhez mindenáron ragaszkodnak is…

    Azt láttuk: a „fölkelők” számítottak a Fidesz Belvárosba vitt tömegeire. Az pedig nem is kérdés, hogyan viszonyultak ehhez Orbánék, mert a válasz adott: úgy viszonyultak hozzá, hogy a Belvárosba vitték a maguk tömegeit. Előre megfontolt szándékkal, tálcán kínálva föl őket. Ne tudták volna, hogy ez miféle kockázattal jár? Pontosan tudták.

    Orbánék épp ezzel kalkuláltak. Olyan csapdát állítottak föl az Astoriánál, amelybe a rendőrségnek (noha mindent megpróbált, hogy elkerülje) szükségképpen bele kellett mennie. És a rendőröket (s a mögéjük fantomizált politikai döntéshozókat) azóta abszurd módon vegzálja nemcsak a Fidesz és a jobboldal, de a balos jogvédők, a liberális értelmiség, továbbá az egész média, hogy miért ment bele a neki fölállított, elkerülhetetlen csapdába.
    Csak a csapdaállítókat nem vegzálja senki!

    Noha a színpadról kitűnően látszott, hogy az emberek tömegesen indulnak a Deák tér felé, noha a rendezőknek a rendőröktől kapott folyamatos tájékoztatás révén pontos tudásuk van arról, hogy az az irány veszedelmes –mégsem szólnak egy szót se. Zenét adnak. Várnak. Várnak tizenöt-húsz percet, és csak azután mondanak valamit, ám továbbra is elhallgatják a legfontosabb információt. És mindezek okán nem őket, a fideszeseket vegzálják, hanem (immár hat éve) a rendőröket! Holott senki másnak, mint nekik kellene föltenni a kérdést: mi volt a céljuk mindezzel?! A kérdés persze költői. Ha tudjuk, mi történt az előző napokban, hetekben, hónapokban, akkor tudjuk rá a feleletet. Orbánék nem azért vitték az Astoriához a tömeget, hogy az előre kalkulált és szépen kialakult helyzetből kivigyék őket. Amikor a vezér beül a páncélautóba, jól tudja, mi következik. Akarja is. Hisz az következik, amit eltervezett.”
    http://www.168ora.hu/itthon/2006-debreczeni-orban-rendorseg-fidesz-nagygyules-105943.html

  • A legnagyobb magyart mindenre felhasznàlhatjuk még a kevésbé magyarkodok is.
    Minek örült volna a “legnagyobb magyar”:Hogy elprivatizàltàk az orszàg értékeit/pl.Malév,Dunafer…/és mégis adossàg növekedés,2007-es svàjci figyelmeztetés ellenére DEVIZAHITELEK
    terjedése,2008-as VÉSZKÖLCSÖN,2012-töl fizessétek vissza.
    2004-töl 2010-ig TULKÖLTEKEZÉSI ELJÀRÀS-minden évben 6-7 %,a megkövetelt 3 % helyett,2006-ban 9,4 %,igy halmoztàk az adossàgunkat “a szakértöi”szakértetlen kormànyok 2010-ig.
    Ilyen vezetést a legnagyobb magyar-mint a tööbbi honfitàrsunk is
    tette- a sivatagba küldte volna.MERT MIT OLDOTTAK MEG A RÉGI PROBLÉMÀINKBOL 8 ÉVÜK ALATT? MALÉV,MÀV,VOLÀN,3-as METRO EGÉSZSÉGÜGY,OKTATÀSÜGY DEVIZAHITELESEK,BUDAPEST és a többi ÖNKORMÀNYZATOK ELADOSODÀSA,A TÜZOLTOK 2004-2007 KÖZÖTTI TULORÀI.. Természetesen a kezdeményezetteik és pàrtkatonàik ujbol hozzàjuk dörgölödnek, mit érdekli öket a
    szerencsétlenkedö SZÀJHÖSÖK LESZEREPLÉSE,az orszàg gödörbe vezetése,a posztok ràjuk osztàsa a lényeg.
    2010-töl 2013-ig 3 % a TULDEFICIT ,megszüntetve az EU eljàràs.
    2012-töl vissza fizetve a SZÀJAKROBATÀK 2008-as VÉSZKÖLCSÖNE.
    Az orszàg vissza vàsärolja a stratégiailag fontos cégeket,igy
    befolyàsolhatja az àrakat-REZSI CSÖKKENTÉS-.
    A “legnagyobb magyar”-nak is az lenne a véleménye,mint a többi
    àllampolgàrunknak 2010.ben,az uj-régi SZÀJAKROBATÀKROL.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Bojana !
    .
    Csak egy kérdés. Gyomorforgható volt e számodra, amikor Orbaniniék Károlyi Mihálynak az első Magyar Köztársaság elnökének a szobrát döntötték le, vagy megbotránkoztál e azon, amikor József Attila költő-óriásnak a szobrát le-….ták az alsó rakpartra, ahogy ők mondták, “hadd nézze, hogyan úszik el a dinnyehéj”… ?
    Orbánnak a Sztálinszoborra emlékeztető – tehát arra a rendszerre emlékezető rendszerszimbólumot – papírszobrot faragtak és be-bronzozták > ez lett ledöntve tulképp. diktatúra ellenes szimbólika mentén rendezett performansz volt ez, amely aztán, hogy a fej – sajnos – az eséstől letörött spontán megnyilvánulásokat is generált 1-2 embertől.
    Na még egy kérdés, felháborított e téged az is, hogy 2006-ban nemcsak Gyurcsány miniszterelnök úr, de még több baloldali politikus figuráját tették az Országház előtti Kossuth Lajos téren akasztófára a fideszesek és gyújtották föl azokat…?

  • Dénes ERÖS
    2013 október 9
    4:20 de.
    Há’ üdvözűlek, jókomám!!
    Mink itten igendicsíretes dolognak tarcsuk, hogy rajtatartod a kezed a problámakör ütőerinn, aszt nemhagyod magadat etéríttenyi mindenféle tínyektű befojásúva!!
    Moncsak meg jól a komenyista eltársaknak, hogy merre hányóra!!
    Mer a Szecsuányi is asztenné!!
    Iga, a nemvitteja pízt hanem atta, deammá régenvót, mega Viktorse ismerte, merha ismertevóna, akkó nemmertvóna illeneket mondanyi!!
    szal, csak szigorujann Déneseltárs!!
    Nemhagyni az igazmagyariságot kizökkenteni a száguldó gyorsnasszád sinnyirű!
    Mer’ ennyire még sosevótuk igaszmagyarok! Amimeg annyittesz, hogy félázsijai!
    Mink meg télleg. A zország jobbódala ázsijai, a másikfele meg fél..
    Na, ürülök, hogy meginnjó ebeszígettünk, gyere maj máskoris, mer itten mink szeressük a kaszaéles gondúkodásu intelligencséket!!
    Csókutatunk baráccságosságbú kifojólagossann!

  • Alex
    2013 október 8
    10:46 du.Egyetértek hozzászólásával, csak az Őnével.

  • Figyelő!

    Hasonló a véleményem,meg saját gondolat egy szál se Ille
    részéről,csak egy hosszú idézet egy NAGYTÓL!! amit ugye
    balosan….,hamisan….,ügyeskedve….. fel lehet használni!
    Szánalmas!

  • Falusi
    Miért kell kekeckedned? Igaz a magyarsàg jobban keveredett,mint a többség itt Europàban,mert utoljàra jött el a szélekröl.
    De ti milyenek vagytok?

  • Alex!………….Magyarország felszabadult?Kinek az előnyére és kinek a kárára?

  • Dénes ERÖS
    2013 október 9
    1:08 du.
    Há’ üdvözűleg esmeg, jókomám!
    Tod, ittemink szeressüka kekecet. Hagománnyoss minálunk, minda betyárseregbe a zanálszeksz.
    demegitten tulajdonkíppen dicsírtelek, hogy nemhagyod etántorintany magadat attú a hat számtú, három mondattú, meg a két névtű, amit valahunnan kimásútá. nincsenisazza semmi baly, csak előtte nízzed meg lagalább a cimít, amihő odabiggyeszted..
    Plébánosur mondottiseggy hason lattot, mer üveleis törtíbtmá ijen.
    Voteggy oskolatársa, aki dadogott. aszt mikó tízévmúva tanákoztak, akkó kérdeszte tüle, hogy hogyannáll a dadogása. Ammeg helybű rávákta, hogy a gyönyörűszépnyáriégena bárányfelhők békéjétőrzendő, sasokvijjogna kíméletlenül..
    Plábánosurnak lejesetta zálla, mikor megtodott szólanyi, hát aszonta, nü, esz igenszíp javulás..
    Erre a koma monta neki, hogy j…j…jaám, cs..cs..cs..csa..csak nemle..le..lehet..mi..mi..minderenmondani…
    Há, valahogy teisigyvagyó a hózzászóllássa..
    sebaj komám, maj lessz gyavulás. Sok pájinkát kő innyi rájja, az segítt..
    Na üdvözűlek ebucsuzásilag, mer mekkő etetnem a tikokat.

  • – Ady Endre –
    Nekünk Mohács kell

    Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
    Veréshez szokott fajta,
    Cigány-népek langy szivű sihederje,
    Verje csak, verje, verje.
    Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
    Én magyarnak születtem.
    Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
    Üssön csak, ostorozzon.
    Ha van Isten, földtől a fényes égig
    Rángasson minket végig.
    Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
    Mert akkor végünk, végünk.

  • A parittyás hangja

    falusi
    2013 október 9
    5:20 du.

    🙂 🙂 🙂 )))))

    Ez megint egy parádés gyöngyszem! Sírok a röhögéstől! )))))

  • Làtjàtok feleim,hogy csak àltalànossàgik juttok.
    De Gaulle utàn mondanàm nektek:az a propaganda,amikor valaki
    0-5-10-20 % valosàgtartalmat àltalànosit,vagy igazsàgnak akar tàlalni.Csak idàig ér a takarotok? Ti vagytok ilyen zsengék,vagy a
    tàborotokrol nem lehet jobbat elövaràzsolni?

  • Dénes!
    Ne strapálja magát,az itteni ” észlények” közül többen nem
    ismerték az urat……,meg egyébként sem értik meg amit ír,
    olyan magas intelligenciával rendelkeznek!

  • Írta: Török
    Nincs visszaút

    Életünkre törnek hatalmukkal
    a gyávák, mert ellenükre élünk.
    Ellenség gyárakat üzemelnek,
    és programokkal pusztítva ölnek..

    A lelkünket támadják a Nérók
    félelemben, reménytelenségben,
    rettegésben tartva nemzetünket
    a gaz, fideszes apparatcsikok.

    Most sötét fellegek gyülekeznek
    sorban, aztán fölénk tornyosulnak,
    és szétterülve bekerítenek,
    befognak, ölelve fojtogatnak.

    A népvihar elsöpri a jelent,
    a hazugsággal bemocskolt múltat.
    Még ünneplik a győzelmüket fent,
    és a hazug fülkeforradalmat.

    Felhőhálót szőnek a gaz lárvák,
    sunnyogva leplezve céljaikat.
    Konspirálnak most, és nyilvántartják
    már védtelen áldozataikat.

    Gátlástalan lények a múltunkban,
    a jelenünkben buzgón kutatnak,
    hogy bármivel megvádolhassanak,
    így döntve életünket romokba.

    A törvényszegő oligarchiák,
    már most is törvényt ülnek felettünk.
    Életünkre törnek a gaz cápák,
    és ezt mi soha el nem feledjük.

    Ezek nevetgélnek balsorsunkon,
    kacagnak, röhögnek nyomorunkon.
    A siralomházzá vált hazánkon,
    az embertelen haláltusánkon.

    Nem értik ők azt, hogy mi a bajunk,
    nem értik meg a szörnyű fájdalmunk.
    Mert nincsen élettapasztalatuk,
    nincs empátiájuk, nincs szánalmuk.

    Most szánd meg hát a magyart Teremtőm,
    adj néki demokrata vezetőt!
    Értelme lészen a mi éltetőnk,
    így segítve meg minden szenvedőt.

    Áld meg Isten a sok, sok szenvedőt,
    adj néki egészséget, jólétet,
    a tudás terméséből bőséget,
    szorgalmáért boldogabb, jobb jövőt!

    Komló.2011.04.05.

    A magyar szavaink jelentése nem több és nem kevesebb jelentőséggel bír, mint amit érteni kell rajta általában. Persze ez nem mindig van így. Ismerjük az irónia különböző értelmezési lehetőségeit, amely értelmezési lehetőségeket a humor kategóriájában tartjuk számon.. Továbbá az sem mindegy, hogy kitől, kiknek a szájából hangzanak el bizonyos szavaink és kik humorizálnak vele. Ez nem iskolázottság kérdésköre. Ez nem magas művészeti kérdés. Ez életfelfogás és emberi értékrend kérdéskörének része. Horthy, Szálasi rasszista, antiszemita szellemi utódainak a szájából például a “szebb jövőnek” más a jelentése és más a történelmi üzenete. Miért? Mert ismerjük Horthy és Szálasi “szebb jövőjének” népirtó és megbocsáthatatlan tragédiájának következményeit. Úgy érzem, hogy a szavak ártatlanok és itt is tényként leszögezhetjük az ember felelősségét, amely felelősség személyre lebontva önmagában is és szervezetek, pártok ideológiájában is tetten érhető annak használata, értelmezése és cselekedeteik következményeként. Összefoglalva: Szavainknak “ember” által gonosz célra, a gonosz cél elérésének érdekében, emberiségellenes használatával van a probléma. Megállapíthatjuk, hogy vannak olyan személyek és jelképeink is, amely jelképeink és személyek a jövőben sem rehabilitálhatók és továbbra is fenntartom, hogy a rehabilitálható szavainkat sem mindegy, hogy ki és milyen cél érdekében használja, vagy használják fel aljas céljaiknak elérésének érdekében. Csaló, és hazug politikusok szavai leamortizálják, szétzilálják erkölcsi értékeinket, kultúránkat, nemzeti örökségünket silányítva el, ordas, alantas eszmék oltárán feláldozva népet, és hazát. Azt hirdetik, hogy lehet a gazságot is rehabilitálni, és értékként bemutatva azt. Ez a mai Fidesz-KDNP-s( jobbszélső-szélsőségesen aljas) magyar vezetők megbocsáthatatlan bűne. Ezek semmit sem bántak meg a múlt hibáiból. Ezek semmit sem tanultak a múlt bűneiből. Ezek a magyar szavainkkal vissza élnek, álnokságra használják. Ne azt nézd amit módok, Orbán után szabadon! /Török/

    Hát nézzük mit is csinál Orbán és bandája!
    ” A pesti srácok forognak a sírjukban. A hivatalos ünnepségeken nemcsak a Fidesz reprezentánsait, szimpatizánsait, de a szélsőjobb (köztük újnácik) közismert figuráit és az egykori pártállam köpönyeget fordított kádereit is kitüntették.

    Orbán Viktor előterjesztésében – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át – Boross Péter, Lomnici Zoltán, Rétvári Bence jelenlétében – az állami kitüntetéseket, többek között Ekrem-Kemál Györgynének és Szentmihályi Szabó Péternek is. Az özvegy a 2009-ben elhunyt Ekrem-Kemál György nevében vette át a kitüntetést, aki a hazai szélsőjobb legpenetránsabb figuráinak egyike volt. A kilencvenes évek elejétől részt vett az „ébredő” magyarországi újnáci mozgalomban, s Szabó Albert, valamint Györkös István társaságában az újjáalakuló Hungarista Mozgalom társelnöke lett. 2001-ben alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt 2 év (5 évre felfüggesztett) börtönre ítélték, ám ennek ellenére folytatta korábbi tevékenységét. 2003-ban szimpatizánsai élén Szálasi Ferenc sírjánál emlékezett a nyilas nemzetvezető születésnapjára. 2006-ban pedig régi álma beteljesülését láthatta, egyike volt azoknak, akiknek heccelő szavaira a tömeg a tv-székházhoz vonult, majd aktív résztvevője volt az azt követő Kossuth téri eseményeknek is.”

    http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/11/10/Ami_a_DornerCsurka_ugynel_is_na

  • Dénes ERÖS írta!!

    “Falusi
    Miért kell kekeckedned? Igaz a magyarsàg jobban keveredett,mint a többség itt Europàban,mert utoljàra jött el a szélekröl.
    De ti milyenek vagytok?”

    Mi is magyarok vagyunk, de mi majdnem mindig középen voltunk a medencében, esetleg még nyugatabbra is, és nem vándoroltunk a szélekre, és onnan vissza.

    Igaz, hogy tudomány mai állása szerint mi is Afrikából jöttünk, mint a többé nép. Még a nácik is onnan jöttek, csak eltévedtek szellemileg, mert megártott neki a Nap! 😛

  • Komlói Török Gábor
    2013 október 12
    6:05 de.
    a franc se tudja, hogy erősnek mi ártott meg, hogy svájcban, konkrétan bernben, zászlajára tűzte a lendvay utcai rögeszméket, és reggelenként azzal kel, hogy ma is majd jól kioktatja ezeket a rohadt libsibolsibibsikomcsi KMH-sokat 😀

    ezek a scájciak piszok nehezen adják meg az állampolgárságot. lehet, hogy ez frusztrálja?

  • István!

    Szerintem Svájc egy liberális demokrácia. Vajon erős tisztában vele? Vajon nem tévesztett országot, Iránt(?)Csak azt nem értem, hogy egy ilyen személy mit is keres ott amennyiben nem szereti a liberális demokráciákat?

    Talán a svájciak ezt tudják róla, és ezért kap, ha kap nehezzen állampolgárságot. 😛

  • István!

    Szerintem Svájc egy liberális demokrácia. Vajon erős tisztában van vele? Vajon nem tévesztett országot, Iránt(?)Csak azt nem értem, hogy egy ilyen személy mit is keres ott amennyiben nem szereti a liberális demokráciákat?

    Talán a svájciak ezt tudják róla, és ezért kap, ha kap nehezzen állampolgárságot. 😛

  • Kedves internacionalistàk!
    Probàljàtok megcàfolni amit irok!
    Tetszett volna a “legnagyobb magyarnak”,hogy 2002-ben még volt pénz,de”szakértöi” szakértetlen kormànyzàsok utàn 2008-ban màr VÉSZKÖLCSÖN kellett,2009-ben 6,8 % minuszt csinàlt a következö”szakértö”,igy növelték az adossàgunkat,PEDIG SZORGALMASAN ELADOGATTÀK,amit lehetett:DUNAFERR,MALÉV….,de ilyen kozmetikàzàsok ellenére sem tudtàk teljesiteni az EU 3 %-os
    ujdeficit eljàràsàt soha-csak mi nem-.TULDEFICIT ELJÀRÀS. Pedig a VÉSZKÖLCSÖNT csak 2012-töl kellett vissza fizetni!
    3 év ORBÀN kormànyzàs és az eljàràs megszüntetve,az inflàcio 2 % alatti. Ezt kellett volna a SZÀJHÖSÖKNEK 8 ÉV ALATT ELÉTNI,igy bevezethettük volna az EU-t-60 % adossàggal.
    MELYIK RÉGOTA HUZODO PROBLÉMÀT OLDOTTÀK MEG?
    OKTATÀSÜGY,EGÉSZSÉGÜGY,BKV,VOLÀN,MALÉV,MÀV,3-as METRO,BUDAPEST és a TÖBBI ÖNKORMÀNYZATOK ADOSSÀGA,DEVIZAHITELESEK,TÜZOLTOK 2004-2007 KÖZÖTTI TULORÀI ÉS HILLER MINISZTER 5 Milliàrd Ft minuszàt.

  • Kedves Christopher!

    Szerinted az belefér a szabályzatba és úgy egyáltalán az etikába, törvényességbe, amit ille művel folyamatosan? Konkrétan visszaél az általad neki adott szerkesztői joggal, miszerint felhasználókról információt szolgáltat ki. pl.

    Ille István
    2013 október 12
    11:52 de.

    “a franc se tudja, hogy erősnek mi ártott meg, hogy svájcban, konkrétan bernben, zászlajára tűzte a lendvay utcai rögeszméket”

    Mi az, hogy kiírja az oldalra a felhasználók adatait vagy azok egy részét, megsértve a személyiségi jogokat?

    Az, hogy hozzáfér ezekhez az adatokhoz, még nem jogosítja fel arra, hogy nyilvánosságra hozza azokat. Ez már jogi kategória, kedves Christopher, csaxólok.
    Jobban megválogathatnád, hogy kiket juttatsz ilyen pozíciókba.

  • Török, mit jelent az, hogy “Ellenség gyárakat üzemelnek”?

  • dakota
    2013 október 12
    9:12 du.
    Próbáld meg kötőjellel..
    Ellenség-gyárakat..
    (sokat nem, de valamit segít..)

  • dakota
    2013 október 12
    9:10 du.
    majd, ha kiderül, hogy erős dénes polgári neve erős dénes, akkor kezdjen el berzenkedni.
    nem ártana egy kicsit utána néznie, mit is fed a személyiségi jog.
    majd ha az ip címét is közlöm, akkor szóljon.
    amúgy: köze?
    esetleg a kaliforniából gyilkosságra buzdító burkusról lenne hasonló véleménye…

  • Kedves internacionalistàk!
    Én nem kértem svàjci àllampolgàrsàgot,màig jol megéltem a születésem
    utàn megjàro magyar àllampolgàrsàgommal svàjcban.
    Üdvözlettel

  • “2013.05.28. – … Persze mindenkinek van egy rémtörténete meg a fidesz közeliellenséggyár is jól működik Főleg a gonosz nőgyógyászokról szólók tetszenek …”

    dakota, akinek hányingere van tőlem, és azt állította hogy nem is ír nekem, és a falusival kötőjellel mit is jelentenek nekem?

    Dakota hazudós talán?
    Dakota írta, aki nem ír nekem undora, hányingere miatt! 😛

    “Török, mit jelent az, hogy “Ellenség gyárakat üzemelnek”?”

    falusi írta:
    “dakota
    2013 október 12
    9:12 du.
    Próbáld meg kötőjellel..
    Ellenség-gyárakat..
    (sokat nem, de valamit segít..)”

    Nos, hát oldjuk meg együtt a problémát!

    Számomra azt jelenti, hogy végre egy igazi kritika. Várom a helyes okfejtést is mellékelve, mert úgy lenne az igazi. Most sajnos elmaradt. De a személyeskedést is szívesen fogadom kritikaként tőled vagy bárkitől! 😛

    Azt, hogy egy követ fújnak valamiben. Mi francban is? Szerintem elárulják hamarosan. Miben is fújnak egy követ? Talán rádöbbenteni szeretnének arra, hogy nem nekem való az írás. Vagy tévednék, és nemesebb a cél? Biztos megtanítanak helyesen veres írni, és azt díjaznám is. (-Török, te reménytelenül szánalmas vagy. Ne legyél te beképzelt! Mit gondolsz magadról, tán ötven év múlva már tehetséges kezdő is lehetsz. ) Szerintem jól eltudnék beszélgetni magammal is. 😛

    (Ellenség gyárakat) kötőjellel, vagy anélkül?

    (Ellenség gyár) = emberek, vagy csoportok pszichikai, pszichológiai, eseteként fizikális nyomorba döntésére, ellehetetlenítésére szolgáló boszorkány-konyha= gazemberek társasága. Vajon ki ezeknek a cinkosa? 😛

    Ellenség gyár
    Ellenség-gyár
    ellenséggyár

    Köszönöm az észrevételt. A kritikából arra jöttem rá, hogy akik hasonlóképpen írtak, azok egybeírták. Maradok az egybeírásnál jobb híján amennyibe egyetértetek velem, és másokkal. Köszönöm. Köszönöm. Küldök (nékem nem verset ) , nektek ajándékba! 😛

    Írta:Török
    Vitatkozom

    Szégyen ide, szégyen oda,
    írásomban sok a hiba.
    Érzem én azt, hogy írnom kell,
    belülről tör rám erővel.

    Az írás mint a szép ruha,
    de hiába a szép külső,
    ha te belülről gonosz vagy.

    Tehát neked jutott a szép
    külső, a helyes beszéd és
    írás, a gonosz gondolat,
    hogy te lenézel másokat.

    Nekem meg a csúnya írás,
    a külsőség sok hibával,
    igaz, becsületes szavak.

    Te azt mondod, hogy szégyen az,
    ha valaki nem ismeri
    a magyar nyelvtant, a nyelvet
    és sajnos most igazad van.

    Én azt mondom, hogy szégyen az,
    ha valaki hazugságra,
    vagy becstelenül használja.

    Mert az ördög jól ismeri
    az írást, a magyar nyelvet,
    gyakran használ szép külsőt, és
    drága, ékes öltözéket!
    Komló, l989. o8. o5.

    Igaz, hogy a patás sem védi meg minden seggnyalóját, ezért annyi történt, hogy vége lett Schmittnek. Az egyetemi doktoriját egy csaló végzete el, csalárd módon és azt mondom, hogy ebből csinált Orbán államfőt. Akinek helyesírása mint az enyém? De nekem nincs egyetemem. Mert Schmitt a motor. Hülye ez, és nem motor, még akkor is az, amennyiben motornak nevezi el magát sajnálatosan. 😛 Most kiszégyellje magát, és nem csak az írásra értem? A gonoszra, részvétlenségre, csalásra, a kígyó hazug szavára gondolok! Hol vagyok én ezekhez képest?

    Inkább írna Orbán is azon a szinten mint Palibarátja!
    Erkölcsi géniusz (!)

    “Megtanultam, hogy amikor esélyed van megölni riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed” – mondta 2007. június 26-án egy nagykövetekkel tartott találkozóján Orbán Viktor egy korabeli amerikai távirat szerint. Az üzenetet küldő diplomata arról ír, hogy az MSZP-n belül többen csak idő kérdésének tartják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását – számolt be az Index.

    Orbán “Balatonöszödi” beszéde!
    A miniszterelnök még 2006 szeptemberében azt mondta uniós nagykövetetek előtt: „pay no attention what I say to get elected” azaz „ne figyeljenek arra, amit azért mondok, hogy megválasszanak.” Ezek után 2006 szeptemberében azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy sohasem hazudott az embereknek.”
    http://www.168ora.hu/itthon/viktor-jol-kezdodik-az-oszod-81981.html

    Persze várom a további kritikát is írásaimmal kapcsolatban továbbra is, amennyiben nem csapja el egyesek hasát! Hogy lehetne megbeszélni velem? Talán úgy, hogy: Kedves Gábor, írásod gondolatisága nem tetszett, a helysírásod egy kicsit jobb volt. Mit hazudozok: Szörnyű volt. Hogy mégis írok neked az azért van, mert már hányni sem bírok.
    üdv: vak indián dakota

    Ellenséggyár | infoBlog | infoRábaköz | Friss hírek, helyi hírek …
    http://www.inforabakoz.hu/…/permalink:ellenseggyar-2012-09-07-164708/‎
    2012.09.07. – Hölgyeim és uraim! Produkció! Most bemutatjuk önöknek, hogyan kell biztosan megnyerni egy csatát. 1.pont: ne vedd figyelembe, mit is mond …
    Önkény és centralizált ellenséggyártás Almádiban | Párbeszéd …
    parbeszedmagyarorszagert.hu/…/onkeny-es-centralizalt-ellenseggyartas-a…‎
    Az önkény, a beteges centralizáció és a központilag irányított ellenséggyártás áldozata lett az Almádi gimnázium. Ahogy a teljes magyar közoktatás. Botrányos a …
    PRAE.HU – Az ellenséggyártás megújítható módjairól
    prae.hu/prae/articles.php?aid=4611‎
    2012.02.20. – A Marom Egyesület a Sirállyal közösen indított – havonta jelentkező – sorozatot a Kádár-kori nyilvánosság “alternatív regisztereiről”, informális, …
    Fórum – Ellenséggyártás | Női Portál
    http://www.noiportal.hu/forum/hozzaszolasok2.1256.html‎
    2009.05.22. – 6 hozzászólás – ‎5 szerző
    Szerintem mindenkivel előfordult már,hogy azt hitte a szomszédjáról, a közértes fiúról, a tanárnőről stb…hogy rosszat gondol rólunk, vagy azt …
    Ellenséggyártás – Szabad Újság
    http://www.szabadujsag.com › Közélet‎
    Ellenséggyártás. Be a rendőrségre a papírokkal, hiszen a kettős állampolgárság bűn Szlovákiában! Sajnos erről kell híreket készítenünk egy olyan korszakban, …
    Szabadságharc, háború, ellenséggyártás:… – Szabadelvű Polgári …
    https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid…id…‎
    Szabadságharc, háború, ellenséggyártás: a diktatúrák kötelező kellékei.
    Scheiring Gábor blogja
    scheiringgabor.blog.hu/‎
    3 napja – Az önkény, a beteges centralizáció és a központilag irányított ellenséggyártás áldozata lett az Almádi gimnázium. Ahogy a teljes magyar …
    paradimga – Scheiring Gábor blogja
    scheiringgabor.blog.hu/tags/paradimga‎
    2013.10.02. – Önkény és centralizált ellenséggyártás Almádiban. Az önkény, a beteges centralizáció és a központilag irányított ellenséggyártás áldozata lett …
    Dési András – Népszabadság
    nol.hu/megmondok/desi_andras/‎
    Mumuskeresés, mesterséges ellenséggyártás folyik. A miniszterelnököt tegnap hallgatva erre a szerepre továbbra is a brüsszeli bürokraták az esélyesek. Azok …
    A rezsiharc kudarcra van ítélve – eurologus
    eurologus.444.hu/2013/09/17/a-rezsiharc-kudarcra-van-itelve/‎
    2013.09.17. – A külső ellenséggyártás receptje évek óta jól bevált. A gazdasági szabadságharcot már megnyertük, hiszen kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás …

    “Ellenséggyár”
    http://www.inforabakoz.hu/infoblog_olvas/szoveg/permalink:ellenseggyar-2012-09-07-164708/

    Ellenséggyár | infoBlog | infoRábaköz | Friss hírek, helyi hírek …
    http://www.inforabakoz.hu/…/permalink:ellenseggyar-2012-09-07-164708/‎
    2012.09.07. – Hölgyeim és uraim! Produkció! Most bemutatjuk önöknek, hogyan kell biztosan megnyerni egy csatát. 1.pont: ne vedd figyelembe, mit is mond …
    Hálapénz – page 2 – Szavazás – PoliceSecurity fórum
    http://www.policesecurityforum.hu/index.php?topic=147.5;wap2‎
    Persze, mindenkinek van egy rémtörténete – meg a fidesz-közeli ellenséggyár is jól működik. Főleg a gonosz nőgyógyászokról szólók tetszenek: ugye elvárjuk a …
    Gyorsfilm: Emberprogramozás Orbán-módra: Delta hadak a …
    http://www.echelon8.org/emberprogramozas_orban.htm‎
    … engedelmesség, mentális hatalom, telepátia, telekinézis, hadviselés, hadászat,ellenséggyár, ellenséggyártás, milliárdos, Isten, Jézus Krisztus, Szent Szellem …
    Emberprogramozás Orbán-módra: Delta hadak a … – Napi forrás
    napiforras.hu/…/emberprogramozas_orban_modra__delta_hadak_a_kor…‎
    2013.07.12. – … mentális hatalom, telepátia, telekinézis, hadviselés, hadászat,ellenséggyár, ellenséggyártás, milliárdos, Isten, Jézus Krisztus, Szent Szellem, …
    archive-hu.com: policesecurityforum.hu – Tankolás
    archive-hu.com › HU › P › POLICESECURITYFORUM.HU‎
    2013.05.28. – … Persze mindenkinek van egy rémtörténete meg a fidesz közeliellenséggyár is jól működik Főleg a gonosz nőgyógyászokról szólók tetszenek …

  • Ismétlés a tudás anyja, ez kérem rám nem vonatkozik!
    De a módszer jó, és javítottam a javíthatatlant! Bár csak a fityesznek is ennyi hibája lenne!

    Írta: Török
    Nincs visszaút

    Életünkre törnek hatalmukkal
    a gyávák, mert ellenükre élünk.
    Ellenséggyárakat üzemelnek,
    és programokkal pusztítva ölnek..

    A lelkünket támadják a Nérók
    félelemben, reménytelenségben,
    rettegésben tartva nemzetünket
    a gaz, fideszes apparatcsikok.

    Most sötét fellegek gyülekeznek
    sorban, aztán fölénk tornyosulnak,
    és szétterülve bekerítenek,
    befognak, ölelve fojtogatnak.

    A népvihar elsöpri a jelent,
    a hazugsággal bemocskolt múltat.
    Még ünneplik a győzelmüket fent,
    és a hazug fülkeforradalmat.

    Felhőhálót szőnek a gaz lárvák,
    sunnyogva leplezve céljaikat.
    Konspirálnak most, és nyilvántartják
    már védtelen áldozataikat.

    Gátlástalan lények a múltunkban,
    a jelenünkben buzgón kutatnak,
    hogy bármivel megvádolhassanak,
    így döntve életünket romokba.

    A törvényszegő oligarchiák,
    már most is törvényt ülnek felettünk.
    Életünkre törnek a gaz cápák,
    és ezt mi soha el nem feledjük.

    Ezek nevetgélnek balsorsunkon,
    kacagnak, röhögnek nyomorunkon.
    A siralomházzá vált hazánkon,
    az embertelen haláltusánkon.

    Nem értik ők azt, hogy mi a bajunk,
    nem értik meg a szörnyű fájdalmunk.
    Mert nincsen élettapasztalatuk,
    nincs empátiájuk, nincs szánalmuk.

    Most szánd meg hát a magyart Teremtőm,
    adj néki demokrata vezetőt!
    Értelme lészen a mi éltetőnk,
    így segítve meg minden szenvedőt.

    Áld meg Isten a sok, sok szenvedőt,
    adj néki egészséget, jólétet,
    a tudás terméséből bőséget,
    szorgalmáért boldogabb, jobb jövőt!

    Komló.2011.04.05.

    A magyar szavaink jelentése nem több és nem kevesebb jelentőséggel bír, mint amit érteni kell rajta általában. Persze ez nem mindig van így. Ismerjük az irónia különböző értelmezési lehetőségeit, amely értelmezési lehetőségeket a humor kategóriájában tartjuk számon.. Továbbá az sem mindegy, hogy kitől, kiknek a szájából hangzanak el bizonyos szavaink és kik humorizálnak vele. Ez nem iskolázottság kérdésköre. Ez nem magas művészeti kérdés. Ez életfelfogás és emberi értékrend kérdéskörének része. Horthy, Szálasi rasszista, antiszemita szellemi utódainak a szájából például a “szebb jövőnek” más a jelentése és más a történelmi üzenete. Miért? Mert ismerjük Horthy és Szálasi “szebb jövőjének” népirtó és megbocsáthatatlan tragédiájának következményeit. Úgy érzem, hogy a szavak ártatlanok és itt is tényként leszögezhetjük az ember felelősségét, amely felelősség személyre lebontva önmagában is és szervezetek, pártok ideológiájában is tetten érhető annak használata, értelmezése és cselekedeteik következményeként. Összefoglalva: Szavainknak “ember” által gonosz célra, a gonosz cél elérésének érdekében, emberiségellenes használatával van a probléma. Megállapíthatjuk, hogy vannak olyan személyek és jelképeink is, amely jelképeink és személyek a jövőben sem rehabilitálhatók és továbbra is fenntartom, hogy a rehabilitálható szavainkat sem mindegy, hogy ki és milyen cél érdekében használja, vagy használják fel aljas céljaiknak elérésének érdekében. Csaló, és hazug politikusok szavai leamortizálják, szétzilálják erkölcsi értékeinket, kultúránkat, nemzeti örökségünket silányítva el, ordas, alantas eszmék oltárán feláldozva népet, és hazát. Azt hirdetik, hogy lehet a gazságot is rehabilitálni, és értékként bemutatva azt. Ez a mai Fidesz-KDNP-s( jobbszélső-szélsőségesen aljas) magyar vezetők megbocsáthatatlan bűne. Ezek semmit sem bántak meg a múlt hibáiból. Ezek semmit sem tanultak a múlt bűneiből. Ezek a magyar szavainkkal vissza élnek, álnokságra használják. Ne azt nézd amit módok, Orbán után szabadon! /Török/

    Hát nézzük mit is csinál Orbán és bandája!
    ” A pesti srácok forognak a sírjukban. A hivatalos ünnepségeken nemcsak a Fidesz reprezentánsait, szimpatizánsait, de a szélsőjobb (köztük újnácik) közismert figuráit és az egykori pártállam köpönyeget fordított kádereit is kitüntették.

    Orbán Viktor előterjesztésében – Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át – Boross Péter, Lomnici Zoltán, Rétvári Bence jelenlétében – az állami kitüntetéseket, többek között Ekrem-Kemál Györgynének és Szentmihályi Szabó Péternek is. Az özvegy a 2009-ben elhunyt Ekrem-Kemál György nevében vette át a kitüntetést, aki a hazai szélsőjobb legpenetránsabb figuráinak egyike volt. A kilencvenes évek elejétől részt vett az „ébredő” magyarországi újnáci mozgalomban, s Szabó Albert, valamint Györkös István társaságában az újjáalakuló Hungarista Mozgalom társelnöke lett. 2001-ben alkotmányos rend elleni szervezkedés kísérlete és lőfegyverrel visszaélés miatt 2 év (5 évre felfüggesztett) börtönre ítélték, ám ennek ellenére folytatta korábbi tevékenységét. 2003-ban szimpatizánsai élén Szálasi Ferenc sírjánál emlékezett a nyilas nemzetvezető születésnapjára. 2006-ban pedig régi álma beteljesülését láthatta, egyike volt azoknak, akiknek heccelő szavaira a tömeg a tv-székházhoz vonult, majd aktív résztvevője volt az azt követő Kossuth téri eseményeknek is.”

    http://hirszerzo.hu/velemeny/2011/11/10/Ami_a_DornerCsurka_ugynel_is_na

  • Súlyos választási kampánycsend sértés történ Baján, amely a névazonosság miatt alkalmas volt arra, hogy az ellenzéki jelöltet lejárassa a név hasólóságra tekintettel a szavazni szándékozó bizonytalan szavazók körében! Kérdem én, hogy ki a felelőse a választások tisztaságának ellenőrzéséért, annak betartatásáért? Mindig azok akik vezetik a várost, és az országot kormányozzák nagy többséggel! Vajon, hol voltak a hatóságok és hol volt a rendőrség?
    A rendőrség vajon kinek falazott, kinek segített be az elmaradt intézkedésével?
    Rendőrség minden szabálysértést köteles elhárítani, most miért nem tette meg?

    “A Baja város honlapján közzétett határozat szerint a Fidesz, valamint az MSZP-Együtt 2014-PM-DK fordult a testülethez arra hivatkozva, hogy az Összefogás Párt, amely nem állított jelöltet a választáson, a szavazókörrel szembeni közúton kampánygyűlést tartott.

    A helyi választási bizottság szerint az Összefogás Párt megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. Egyrészt kampánycsendsértést követett el, másrészt megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét. A bizottság különösen súlyos jogsértő magatartásként értékelte, hogy a párt demonstrációnak álcázott politikai kampányrendezvényt, választási gyűlést tartott – amelyen gulyást főzött –, s a párt nagyméretű plakátját tartalmazó furgonnal jelent meg. A testület arra is kitért, hogy a párt a jogsértő cselekményt annak ellenére valósította meg, hogy a bizottság egy korábbi határozatával már pénteken eltiltotta attól, hogy a kampánycsendsértő rendezvényt megtartsa.

    A bizottság a másik vasárnapi határozatban a Fidesz október 11-én – a Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálat honlapján – közzétett közleményét találta jogsértőnek, mert megállapítása szerint abban a párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti. A testület felszólította a Fideszt és Zsigó Róbert polgármestert, hogy haladéktalanul tegye meg a lépéseket a megjelölt linken található sajtóközlemény eltávolítása érdekében.

    A helyi választási bizottság határozatai nem jogerősek, azokkal szemben két napon belül a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottsághoz lehet fellebbezni.”
    http://www.168ora.hu/itthon/baja-ket-kifogasnak-is-helyt-adott-a-valasztasi-bizottsag-119485.html

  • falusi
    2013 október 12
    11:55 du.

    Kedves falusi, köszönöm a hozzám való jóindulatodat.
    Ha tudtam volna, hogy egy méteres litániát kapunk válaszul, és még több versnek látszó valamit, akkor inkább nem érdeklődtem volna:)

  • Komlói Török Gábor
    2013 október 13
    1:10 du.

    “és a falusival kötőjellel mit is jelentenek nekem?”

    Mit jelentünk neked, Török?
    Szegény falusi csak megpróbálta a lehetetlent. Köszönet illeti érte.

  • Kedves dakota!

    “Komlói Török Gábor
    2013 október 13
    1:10 du.

    “és a falusival kötőjellel mit is jelentenek nekem?”

    Mit jelentünk neked, Török?
    Szegény falusi csak megpróbálta a lehetetlent. Köszönet illeti érte.”

    dakota!
    Érdemben semmi választ nem kaptam tőled. Pedig meg is köszöntem csak biztos olvasási problémáid vannak. De ez a te problémád.

    “Köszönöm az észrevételt. A kritikából arra jöttem rá, hogy akik hasonlóképpen írtak, azok egybeírták. Maradok az egybeírásnál jobb híján amennyibe egyetértetek velem, és másokkal. Köszönöm. Köszönöm” írtam én háromszoros.
    Még egy nem verset is küldtem. 😛

    Na de a jóságodért miért is nem kapsz érdemi választ kérdem magamtól? Válaszom: Talán még nyelvtani hibáimat sem képes érvekkel alátámasztani? Majd kiderül.

    dakota írta:

    “és a falusival kötőjellel mit is jelentenek nekem?”

    Mit jelentünk neked, Török?
    Szegény falusi csak megpróbálta a lehetetlent. Köszönet illeti érte.”

    dakota, megköszöntem az észrevételt még neked is. 😛
    Azt biztosan tudom, hogy értelmezési problémáid vannak, mert megírtam azt is, hogy mit-gondolok:

    Török írta:
    “Számomra azt jelenti, hogy végre egy igazi kritika. Várom a helyes okfejtést is mellékelve, mert úgy lenne az igazi. Most sajnos elmaradt. De a személyeskedést is szívesen fogadom kritikaként tőled vagy bárkitől! 😛

    Azt, hogy egy követ fújnak valamiben. Mi francban is? Szerintem elárulják hamarosan. Miben is fújnak egy követ? Talán rádöbbenteni szeretnének arra, hogy nem nekem való az írás. Vagy tévednék, és nemesebb a cél? Biztos megtanítanak helyesen veres írni, és azt díjaznám is.”

    Dakota nem csalódtam benned! 😛

  • dakota indián írja!
    “Kedves falusi, köszönöm a hozzám való jóindulatodat.
    Ha tudtam volna, hogy egy méteres litániát kapunk válaszul, és még több versnek látszó valamit, akkor inkább nem érdeklődtem volna:)”

    Máskor meg azt írja, hogy többet nem ír nekem. Meg sem bírná állni. Még, hogy többet nem olvassa az írásaimat, írja dakota indián. Remegve várja.

    Igaz, hogy falusi nem nekem írta jóindulatú észrevételét, és nem rajtam kívánt segíteni, hanem a dakotának.. Biztosra veszem, hogy reménytelen vagyok.

    Köszönöm a segítséget negyedszer, östödször is mindkettőtöknek, sajnos reménytelen eset vagyok! 😛

  • Írta:Török
    Le kell győzni a vakság sötétségét!

    Le kell győzni a vakság sötétségét,
    hogy világosságot gyújtson fejekben az ész!
    Le kell győzni a gyávaságunk korlátait
    szívvel, akarattal, és áldozattal!

    Éhes gyomorral, és fagytól reszkető
    testtel vagytok véreim ti, magyar milliók!
    Minden hatalmas bánatra van egy orvosság,
    télre ott van a tavaszi virágzás.

    Az élet örök, és forog a kerék,
    ma lent, holnap felülre kerülnek milliók.
    Leverjük a bilincset, rabságot magunkról,
    és szabadok leszünk megint magyarok.

    Orbán a sötétség, a gonosz maga,
    kerüljön hát pokolba, a pokol fajzata!
    Menjenek a követői is a pokolba
    utána, Jobbikkal a gyehennára!
    Komló.2013.02.17.

  • Lélfai Szilárd

    KMH gazdasági “szakértőinek” figyelmébe!

    (tudom, az S&P Capital IQ ellemzői sehol nincsenek, (legalább is az itteni “közgazdákhoz” képest!), de mégis…

    Magyarország javított

    Az S&P Capital IQ kedden ismertetett harmadik negyedévi globális országkockázati listáján – a halmozott távlati törlesztésleállási rizikó (CPD) szeptember végi mérőszámát figyelembe véve – Magyarország a 20. helyen szerepel, két helyet javítva az előző negyedévi listához mérve. A kimutatás szerint e mutató alapján Magyarország jelenleg kevésbé kockázatos államadós, mint például az euróövezeti tag Spanyolország, Olaszország és Szlovénia.

    A legnagyobb probléma
    A magyar államháztartást és az egész nemzetgazdaságot érintő legjelentősebb probléma a felhalmozott államadósság – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

    A GDP-arányos államadósság csökkenése tendencia, amely az IMF-hitel törlesztése miatt a harmadik negyedévben is folytatódhat – mondta a szeptember eleji adatok kapcsán egy interjúban Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese.
    A CDS-kontraktusok árfolyamait tekintve az európai felzárkózó gazdaságok az elmúlt negyedévben – Ukrajnát nem számolva – átlagosan 7 százalékot javítottak, és a térségen belül Litvánia, Magyarország és Szlovákia teljesített a legjobban – áll a ház keddi elemzésében.

    Szerintem ezeket is lefizette a FIDESZ! 🙂

  • Komlói Török Gábor
    2013 október 13
    1:10 du.
    Kedves Gábor. A kötőjelet nem kritikának szántam, hanem segítségnek dakota számára. Soha nem kritizálom mások verseit, mert Arannyal értek egyet, amikor a szebeni diákok levelet írtak neki a megjelenés után, hogy “ugye ezt akarta írni a költő úr”. Arany röviden válaszolt: “Akarta a fene.”
    Merhogyám, számomra a vers olyasmi, mint a mozi. Azt látok bele amit akarok, felhasználva annak érzelemvilágát, szavait, indulatát, ritmikáját, és azt, amit számomra mond.
    magyarázatod után úgy gondolom, teljesen félreértettem, ti. én úgy értelmeztem, hogy szinte üzemszerűen működő, ellenséget, vagy ellenségképet kreáló “gyárakról” van szó.
    Tévedtem.
    Mentségemre szolgáljon, hogy a lónak is négy lába van, mégsem asztal..

  • falusi
    2013 október 15
    5:38 du.

    Kedves falusi, egyszerű érdeklődés volt részemről az alkotóművész úr felé, mert néha teljesen olyan érzés olvasni az általa megfogalmazottakat, mintha egy kínai fordítóprogram alkotását kellene értelmezni.
    De, ha egyszer neki belső késztetése van, akkor nincs mit tenni:)
    Minthogy saját bevallása szerint sincs sok remény pozitív változásra, inkább nem kérdezek máskor, mert így hátha megússzuk egy “verssel” és nem kell hármat végigszenvednünk:)
    Nyugodalmas, jó éjszakát kívánok:)

  • Nézzük a dakota indiánt!

    1. Azt írta nem is olyan rég, hogy nem olvassa, nem válaszol írásaimra érvekkel, még az utálatát is kifejtette személyeskedve..
    Azóta elég sokat olvasott tőlem utálata ellenére, még reagált is írásaimra, csak tudnám, hogy mikor mondott igazat? Ezt jobb helyeken hazudozásnak neveik. Az is lehet, hogy pártkatona ként teszi, de ezzel sem tudom megvédeni tisztességét. Pedig azon vagyok. 😛

    2.Azt írta dakota, hogy köszönet illeti Falusit.. Igaz, hogy nem nekem szólt Falusi segítő szándéka, ennek ellenére is megköszöntem, és nem csak neki az észrevételt..Sajnos dakota értelmi képességeit indulatai behatárolják, és ezért ezt a tényt figyelmen kívül hagyta. Van még egy lehetőség ami szóba jöhet,és ez sem mentség számára, még pedig az, hogy alantas szándékkal hagyta figyelmen kívül. Szerintem mindkettőnek tanúi lehetünk legnagyobb sajnálatomra. 😛

    3. Érdemben képtelen cáfolni írásaimat, és ez tény. Most érvelek: Ugyanis megtehette volna. Miért is? Mert amibe tudott, abba bele is kötött eddig is, és ez tény. Amennyiben ebből indulunk ki, akkor elfogadhatjuk azt is logikailag ténynek, hogy dakota tudása ennyi volt. 😛

    4. Nézzük vereseimet csak azért is!
    Soha nem dicsekedtem velük. Versnek is csak ritkán nevezem alkotásaimat. Verstanilag, és néha üzenetében is lehetnek félreérthető részek, gondolatok. Ember vagyok én is. Nincs kivel megbeszélni őket, és soha nem is volt magamon kívül. Félreérthető részek, gondolatok, szavak mások írásban, sőt, mások verseiben is tetten érhetők lehetnek. Talán írásaimra nem ez a jellemző, és dakota érdekes módon nem segítő szándékkal emlegeti fel ezen vélt, vagy valós hibákat.

    Nem segítő, nem jóindulatú szándék vezérelte dakotát, és ez a döntő dakota hozzáállásában! Nem zavar. Örülök amennyiben kritika éri “verseimet”. Ez jó. Ez azt jelenti számomra, hogy érdemes volt írnom. Mert nem közömbös a számára amit írok. Ez volt a célom. 😛

    5.Azért egy verses írásnak valamivel nehezebb a megformálása mint a prózai testvérének, annak ellenére is, amennyiben nem éri el a művészi tökély színjét. Hogy ez valakinek nem tetszik? Elfogadom. De el kell ismernie azt a tényt, hogy egy sima prózai vitaírásnál több munkát igényel a verses megformálású vita írat!Ez tény. Tudom, hogy ehhez nem egyoldalúságtól elferdült “derékra”, alattvalói gondolkodásra van szükség, hanem elfogulatlan tiszta objektivitásra. Ez egy altvalónak sajnos, nem megy valahogy. 😛

  • Kedves Falusi!
    Megtisztelő számomra írásod. Sajnos a kétlábú ló előbb megbotlik, és igazad van. Botladozom én is bús magyarként, keresem az utam, keresem a helyes utat, miközben gyakran eltévedek. Tudom, hogy segíteni szándékoztál dakotának. A jó szándék benned volt. Bocs amennyiben azt tapasztalhattad, érzékelhetted, hogy félreértelmeztem szándékodat! Az életben sajnos minden elfordulhat. Még az is, hogy nem csak benned, de önmagamban is kételkedek néha..Ez persze emberi dolog.

    Visszautalva a versek értelmezésére, értelmezhetetlenségére: Teljesen igazat adok abban, hogy a verseket amennyiben egyénileg saját magunknak értelmezzük, akkor más, és más eredményekre juthatunk egymástól eltérő módon, és mégis a kép amit látni szeretnék igaznak bizonyulhat mindenkinél másként, más aspektusban. Persze ez nem törvényszerű. Sokkal nagyobb probléma az, amennyiben a “vers”, vagy próza nem hiteles, nem rendelkezik tartalmára tekintettel hiteles kordokumentummal. Az is súlyos probléma, amennyiben nem igaz, tisztességes szándék vezeti a sorok íróját. Összefoglalva: A kép, a költői, írói képek hasonlóan egy képtári alkotáshoz üzenttel bíró műalkotás részei. Mennél többször olvasom el, vagy nézem meg a képet, gondolkodom el a költi képen is, annál inkább bizonytalanodok el az első benyomásomra visszatekintve, arra visszagondolva. Persze ezt sem lehet általánosítva mindenkire érvényes szabályként leszögezni… Mégis mi az igazság? Mi értelme van az egésznek? Gondolkodásra késztet. Gondolkodásra késztet, és ennél többet nem is kérhetnék másoktól. Ennek van értelme. 🙂

  • Komlói Török Gábor
    2013 október 16
    9:26 de.

    Török, én nem elemeztem az irományodat, mert az első néhány sor után nem is érdekelt tovább:)
    Ne akard, hogy részletezzem:)
    Igen, a versírás lényegesen nehezebb a prózában történő megfogalmazásnál, de, ha valaki képtelen megfelelő minőségben az alapvető ismeretek alkalmazására, vagyis ebben az esetben, nyugodtan mondhatjuk, hogy elsajátítására, az ne kínozza az irományaival a környezetét, hanem tartsa azokat a fiókban.
    Ugyanis ezek, ebben a formában “szellemi vegyifegyver”-nek minősülnek.

  • Lélfai Szilárd írta:

    “KMH gazdasági “szakértőinek” figyelmébe!

    (tudom, az S&P Capital IQ ellemzői sehol nincsenek, (legalább is az itteni “közgazdákhoz” képest!), de mégis…”

    Igen az is egy szempont, nézőpont, és én tiszteletlenben is tartom véleményüket ,amennyiben nem zárják ki vitathatóságukat. Azért kerülnek hátrébb más országok nálunk, mert még nálunk is rosszabb gazdaságpolitikát folytattak. Azt amit Orbán megígért, követelt Gyurcsánytól,Bajnaitól megszorítások helyett ,és ma már Orbán sem felel meg a saját 2010-2011 előtti évek, saját költekezési elvárásainak. Egyszeri nagyarányú, fedezet-nélküli adócsökkentésnek, a fogyasztásnővelő drasztikus intézkedéseknek a következménye is volt máshol az eladósodás, az álmháztartási hiány, amit Orbán is képviselt tarthatatlansága ellenére, és ezt sem valósította meg hála az égnek. Máshol megtették, most isszák a levét a fedezet nélküli pénzek kiáramoltatásnak..Orbán ezekkel a példákkal dobálózott annak idején, més ágált értük.. Rájuk hivatkozott, hogy hazánknak is ezt az utat kéne járnia. Nálunk 2006 óta helyes gazdaságpolitika volt irányára tekintettel, aminek a világgazdasági válság vetett véget Orbáni ellenszélben, lejáratva külföldön hazánkat. Így a spekulánsok számára kedvező lékört biztosítva. 😛

    Lélfai Szilárd írta:

    “Magyarország javított”

    Magyarország jobban teljesít, csak azt nem írja, írják, hogy mihez is képest 😛

    Az S&P Capital IQ írta: 😛

    “kedden ismertetett harmadik negyedévi globális országkockázati listáján – a halmozott távlati törlesztésleállási rizikó (CPD) szeptember végi mérőszámát figyelembe véve – Magyarország a 20. helyen szerepel, két helyet javítva az előző negyedévi listához mérve. A kimutatás szerint e mutató alapján Magyarország jelenleg kevésbé kockázatos államadós, mint például az euróövezeti tag Spanyolország, Olaszország és Szlovénia.”

    Hála az 500 milliárd IMF hitelnek, a nyugdíjpénztári pénzek elpocsékolásnak, hogy az MNB is felett tőkésítve Gyurcsányék által behozott IMF pénzből, amit Matolcsy most herdál el valószínűsíthetően, ezzel meggyengítve országunk tartalékait, devizatartalékait. Orbán kormány az elődei által meghagyott forrásokat tékozolja el, meríti ki az utolsó tartalékait az országnak vállalati, banki szektor teljesen legyengítésével.

    Az S&P Capital IQ írta: 😛

    “A legnagyobb probléma
    A magyar államháztartást és az egész nemzetgazdaságot érintő legjelentősebb probléma a felhalmozott államadósság – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.”

    Orbán meg is indította harcát az államadósság ellen, ami súlyos kudarcba fulladt. Erről most hallgatnak nagyon. Orbánék azt hazudták aljas módon, hogy azért van szükség a 3 ezer milliárd magánnyugdíj pénztári pénzek elrablására, hogy az államadósságot jelentősen lecsökkentsék. Magasabb az államadósság, mint valaha is volt. Három-ezermilliárd magánnyugdíjas pénzének ellopásának eredménye, hogy a nyugdíjrendszer jövőjét, biztonságát, öngondoskodásba vettet hitet, ahhoz fűződő társadalmi, ország, gazdasági érdeket szétrombolták, leamortizálták az öngondoskodást, és az államadáságunk érdemben nem csökkent. Hol a lé?

    Az S&P Capital IQ írta: 😛

    “A GDP-arányos államadósság csökkenése tendencia, amely az IMF-hitel törlesztése miatt a harmadik negyedévben is folytatódhat – mondta a szeptember eleji adatok kapcsán egy interjúban Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese.”

    Valóban a pártkatonák jó munkát végeznek a gazdaság szétverésében, annak lefagyasztásában.

    Economist: A magyar gazdaság ijesztő állapotban van
    http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2011/09/30/economist-magyar-gazdasag-ijeszto-allapotban-van

    http://nepszava.com/2013/07/velemeny/richard-field-hazugsag-szemermetlen-hazugsag-es-a-statisztika.html

    http://hvg.hu/gazdasag/20130923_GKI_folytatodik_a_magyar_gazdasag_leszaka#

    Az S&P Capital IQ írta: 😛
    “A CDS-kontraktusok árfolyamait tekintve az európai felzárkózó gazdaságok az elmúlt negyedévben – Ukrajnát nem számolva – átlagosan 7 százalékot javítottak, és a térségen belül Litvánia, Magyarország és Szlovákia teljesített a legjobban – áll a ház keddi elemzésében.”

    Lélfai Szilárd írta:

    “Szerintem ezeket is lefizette a FIDESZ! :)”

    Erről szó sincs. Csak nem minden fontos dolgot vesznek figyelemben. Magyarország még mindig stagnál, mert a várható növekedési prognózis hibahatárra, ennek az “eredménynek” felel meg. Aztán azt sem veszik figyelembe, hogy az ország adó, és más forrásaira tekintettel, tartalékai kifogyóbán vannak. Nagyon sérülékeny hazánk gazdasága. Egy gyors tőkekivonás azonnali államcsődöt eredményezhet a tartalékok lecsökkent volta miatt, mert az államkötvények eladása a hitelezők részéről ki nem mondott, és bármikor bekövetkező fenyegetést jelent, amit illene komolyabban venni. Varga ma már az egykulcsos adó megszüntetésről értekezik, ami nyílt beismerése az Orbán-Matolcsy adórendszer bukásának.

  • Komlói Török Gábor
    2013 október 16
    9:26 de.

    dakota írta:
    “Török, én nem elemeztem az irományodat, mert az első néhány sor után nem is érdekelt tovább:)”

    Aki nem csak a verseimre értette azt, hogy nem ír, nem olvassa írásaimat. Még is belekezdett.

    dakota írta:
    “Ne akard, hogy részletezzem:)”

    Szeretném. 😛
    Talán minősítés helyet megtehetted volna, és érdemi bírálattal is élhettél volna. Hitelesebb lennél. Tudod, hogy mi a különbség érdemi bírálat, és személyeskedő, sértegető írás között? Biztos vagyok benne, hogy nem.
    Tudod, hogy máshol sokaknak tetszik a verses megfogalmazása írásaimnak? Tudod akinek nem tetszik ismerőseim közül, azok nem nyilvánítanak véleményt, vagy nem is olvassák el írásaimat. Facebook kitűnő példa erre.

    dakota írta:
    “Igen, a versírás lényegesen nehezebb a prózában történő megfogalmazásnál, de, ha valaki képtelen megfelelő minőségben az alapvető ismeretek alkalmazására, vagyis ebben az esetben, nyugodtan mondhatjuk, hogy elsajátítására, az ne kínozza az irományaival a környezetét, hanem tartsa azokat a fiókban.”

    Ide vártam volna az érveket, amik elmaradtak megint részedről. Képtelen vagy érvelni. A gyűlölködés annyira életformád, létkérdéssé vált számodra, hogy amennyiben tehetnéd fegyverrel pusztítanál el. 😛

    dakota írta:

    Ugyanis ezek, ebben a formában “szellemi vegyifegyver”-nek minősülnek.”

    Ez megint csak minősítés, ami nélkül életképtelen vagy mint a fideszesek, jobbikosok általában. Kérem az érdemi vitát az ügyben!

    Írta:Török
    Szolga népnek butasága.

    Magyarnak a magyar
    a legnagyobb ellensége,
    hol a régi dicsősége?

    Nem érdemel ennél
    jobb sorsot a buta barma,
    röhög rajtunk Európa.

    Csalók, hazugsággyártók
    szabadságharcának ára,
    népünket pusztulás várja.

    Pusztulj magyar, hát pusztulj
    uraidnak rabszolgája,
    gyáva hűséges kutyája!

    Magadra ismersz kérdem
    tőled balga, tudatlan nép?
    Ma már az léted a tét.

    Mégis megvetlek, szeretlek
    magyarságom nyomorában,
    ravatalon, mély gyászában.
    Komló, 2013-10-10.

  • Orbánt megviselhette a holland-magyar
    Orbán Viktor szerint a magyar futball kifejezi nemzetünk legnagyszerűbb tulajdonságait, mint például a sajátos észjárás, bátorság, cselvetés. Erről még korábban, a románok elleni hazai vb-selejtező előtt beszélt a miniszterelnök. A hollandoktól elszenvedett történelmi vereség alapjaiban cáfolta Orbán Viktor magyar futballról alkotott felfogását. Kivéve talán egy tulajdonságot: a nagyvonalúságot – bár ezt nyilván ő sem így gondolta.
    http://www.atv.hu/belfold/20131014-ilyenkor-vert-kohogok-orbant-megviselhette-a-holland-magyar

  • Komlói Török Gábor
    2013 október 16
    11:40 de.

    “Pusztulj magyar, hát pusztulj
    uraidnak rabszolgája,
    gyáva hűséges kutyája!”

    Török, erre öt karakterrel válaszolhatnék, de nem teszem mert tiszteletben tartom Christopher-nek ebbe a weboldalba fektetett munkáját.

  • A parittyás hangja

    Lélfai Szilárd
    2013 október 15
    4:45 du.

    Lélfai Szilárd szarértő figyelmébe!

    “A Magyar Nemzeti Bank tegnap közzétett adatai szerint egyébként a második negyedévben 98 milliárd forinttal csökkent az államadósság. Az államháztartás EU-szabvány szerint számolt, névértéken számításba vett konszolidált – úgynevezett maastrichti – adóssága 23 249 milliárd forint volt június végén, a GDP 81,1 százalékára csökkent a március végi 82,3 százalékos szintről.
    Elemzők rendszeresen rámutatnak arra, hogy a második Orbán-kormány minden dicsekvése ellenére képtelen érdemben csökkenteni az adósságot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Bajnai-kormánytól 82 százalékos (még a gazdasági világválság által érintett) államadósságot vett át. NOCSAK!!!!!!!!!!

    A második negyedévben a kötelezettségek közül jelentősen növekedett a központi kormányzat hosszú lejáratú értékpapír- és hitelállománya. Ebben kiemelkedő szerepet játszott a második negyedévben lezajlott önkormányzati adósság-átvállalás, emellett nagymértékű állampapír-kibocsátás is történt.”
    Világgazdaság online

    Ezeket meg a baloldal fizette le fajankó?

    Öreg az hogy egy adott szöveget összeollózol, összetördelsz úgy hogy az a valósággal köszönő viszonyban sem lévő diadal menet legyen nem új! A FideSS kommunikáció ezzel a módszerrel teremt egy nem létező valóságot a birkáinak három éve. De az hogy még erre hivatkozva fikázol arrogáns szemtelenséggel másokat, na ezért vagy egy igazi patkány!!!

  • dakota!
    Az alkotás félig kész műve az amit felraktam,és olvashattad előbb, biztos vagyok benne, hogy neked ez sem jobb, de azért ez az amit közölni szeretnék másokkal!!

    Írta:Török
    Szolga népnek butasága

    Magyarnak a magyar
    a legnagyobb ellensége,
    hol a régi dicsősége?

    Nem érdemel ennél
    jobb sorsot a buta barma,
    röhög rajtunk Európa.

    A hazugsággyártók
    szabadságharcának ára,
    hogy hazánk a végét járja.

    Pusztulj magyar, pusztulj
    uraidnak rabszolgája,
    gyáván hűséges kutyája!

    Vagy szed össze magad
    szerencsétlen sors verte nép,
    mert ma már a léted a tét!

    Balgán megvezetve
    is szeretlek nyomorodban,
    ravatalodon mély gyászában.
    Komló, 2013-10-10.

  • Komloi..ez vers mar 6 napos , megromlott mert lejart a szavatossaga

  • dakota
    2013 október 16
    1:02 du.

    Török írta:
    “Pusztulj magyar, hát pusztulj
    uraidnak rabszolgája,
    gyáva hűséges kutyája!”

    dakota írta:
    “Török, erre öt karakterrel válaszolhatnék, de nem teszem mert tiszteletben tartom Christopher-nek ebbe a weboldalba fektetett munkáját.”

    Szerintem egyértelmű, hogy magunkért, a magyarokért aggódom és figyelemfelkeltő a megfogalmazásom. Mert finom szóra immúnis, finom szóból nem ért a népünk. Egyébként a szövegkörnyezetéből nem is szabad kiragadni a mondatott, mert más jelentést kaphat. 😛

  • álmos? írta:
    2013 október 16
    3:00 du.

    “Komloi..ez vers mar 6 napos , megromlott mert lejart a szavatossaga”

    Tényleg, ennyi az érdemi hozzászólás? Látom, hogy nem nyerte el a tetszésedet? Mi nem tetszik a versemben? 😛

  • Ez kérdés pontosabban, másként van megfogalmazva!

    álmos? írta:
    2013 október 16
    3:00 du.

    “Komloi..ez vers mar 6 napos , megromlott mert lejart a szavatossaga”

    Tényleg, ennyi az érdemi hozzászólás? Látom, hogy nem nyerte el a tetszésedet? Mi nem igaz a versemben?

  • álmos?
    2013 október 16
    3:00 du.

    Kedves álmos?, ennek a valaminek sosem volt szavatossága, ráadásul, már mondtam neki, hogy erre az irományra volna egy ötkarekteres válaszom, ha nem tartanám tiszteletben Christopher munkáját.

  • Dakota…az F world 4 karakter , az 5 jobb lehet de nem jut eszembe , magyar szo vagy angol ?

  • Írta:Török
    Gonosz törpe cinkosai!

    Gonosz törpe manó üli torát,
    tönkretéve népet és hazát.
    Erkölcsről papol, és szabadságról,
    rabságot hozz ránk és bánatot.

    Rólatok szólnak vádló szavaim,
    gyalázatnak vazallusai!
    Kiszolgáljátok a diktatúrát,
    nyomorba döntve népet, hazát.

    Édes hazám, és drága nemzetem,
    elárultak a gaz pribékek!
    Átkom igazsága szálljon rájuk,
    magyar földben ne legyen nyugvásuk!
    Komló, 2012. 11. 10.

  • Csak is azoknak akik képesek értelmezni a leírtakat, idézeteket!

    “Szabad vers

    A szabad vers mai értelemben olyan költemény, amelynek írásképe versszerűen tördelt, de nem versritmussal, hanem prózaritmussal rendelkezik, esetleg minden ritmust mellőző és rímtelen próza. A ritmikai és más zenei elemeket keverten és kötetlenül alkalmazza, gyakran megtartja a gondolatritmust. A fogalom kezdetben – a 17. századtól – a kötött ritmusok fellazítására, a verslábak, ütemek ingadozó számú alkalmazására vonatkozott. Ma már az ilyen műveket nem tekintjük szabad versnek, megkülönböztetésképp szabadsorú versnek nevezik őket. A szabad vers klasszikusának az amerikai Walt Whitman számít Fűszálak, 1855 című kötetével. 19. századi kialakulásában jelentős szerepet játszottak a szimbolisták, majd kiemelkedőek Apollinaire, Majakovszkij, a szürrealisták alkotásai. A szabad vers ma már világszerte elismert forma. Az 1920-as évek pályakezdői majdnem mind írtak szabad verseket, az 1950-es évektől pedig általánossá vált ez az alkotásmód. Magyarországon kiváló művelője volt Kassák Lajos, a fiatalabb generációból pedig Marsall László, Parancs János, Orbán Ottó, Tolnai Ottó.”
    http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Szabad_vers.htm

    “SZABADVERS: olyan versszerű sorokba tördelt költemény amelynek szabályozott versritmusa nincsen – verstanilag kötetlen formát jelent -”
    http://www.literatura.hu/lexikon/s.htm

    Írta:Török
    Szolga népnek butasága

    Magyarnak a magyar
    a legnagyobb ellensége,
    hol a régi dicsősége?

    Igen, voltak dicső napjaink. Ezt is másként látom, és mást gondolok róla mint évekkel ezelőtt. A békés, nyugodt fejlődést többre becsülöm, mint a háborúkat, forradalmat.

    Nem érdemel ennél
    jobb sorsot a buta barma,
    röhög rajtunk Európa.

    Ezzel a tunya, lusta beletörődést, a megalkuvást, egy jobb falatért eladó, azt eltűrő népet nevezem így. Néha az ember saját magát sem kíméli, és előfordul az is, hogy lebarmolja. Ebbe bizony beletartozom én is.

    A hazugsággyártók
    szabadságharcának ára,
    hogy hazánk a végét járja.

    Igen a fidesz, és egész hűbérhada beletartozik, akik most teszik tönkre hosszú időre visszafordíthatatlanul hazánkat, és löknek árokba nyomorékot, gyengét, szegényt.
    Aki ezt nem látja az vak. Aki komolyan gondolja azt, hogy pusztulását, és nem felrázni szeretném a magyart, az megérdemli a balga nevet.

    Pusztulj magyar, pusztulj
    uraidnak rabszolgája,
    gyáván hűséges kutyája!

    Ezért írom azt, hogy pusztulj magyar, pusztulj mert valamit tenni kéne, a szemednek ki kéne nyílni, és világosságnak kéne gyúlni a fejekben, ha élni szeretnél tovább. Hisz én is magyar vagyok és együtt pusztulunk még akkor is, ha kicsit messzebbre is látok mint az átlag.Azt viszont tudom, hogy ők is érzik, de még bizonytalanok, restek, gyámoltalanok mint én.De a fülke magányában szabadok leszünk megint, és megmenthetjük magukat.. Csak az érti félre, aki kételkedik magyarságomba, vagy a gyűlölettől már értelmezni sem képes az írásokat.
    Ezt nevezik érvelésnek is jobb helyeken. Ócska dakota minősítések nem érvek. 😛

    Vagy szed össze magad
    szerencsétlen sors verte nép,
    mert ma már a léted a tét!

    Igen van kiút, van választási lehetősége a népemnek, mert ellehet zavarni ezt a bandát, és kiszolgálóit tiszta ésszel, a hittel, akarattal.

    Balgán megvezetve
    is szeretlek nyomorodban,
    ravatalodon mély gyászában.
    Komló, 2013-10-10.

    Ez mindent megmagyaráz. Minden körülmények között is szeretni fogom hazámat, és népét. Ki nem érti? Csak a magyarság árulói nem értik. Azok akiknek nem fáj a nyomorunk, azok nem értik. A gyalázat kiszolgálói nem értik. Hányingerem van tőlük.

  • Ebben a felmérésben még nincs bent az újabb populista rezsicsökkentés hatása!
    “2013. okt 17. 10:22
    Az elemzés összegzésében az olvasható, hogy megállt a Fidesz elmúlt negyedévi “felfelé araszolása”, a szeptemberi 27 százalék után most 26 százalékos a választókorú népességen belüli tábora. A második helyen tartózkodó MSZP valamelyest növelte a támogatottságát, a múlt havi 14-ről 16 százalékra. A Jobbik tartja a harmadik helyet és híveinek száma sem változott, 6 százalékon áll. Az Együtt-PM tábora az Ipsos szerint némileg bővült, szeptemberben 3 százalékot ért el, most 4 százaléknyian állnak mögötte. A DK támogatóinak aránya az idei évben állandósulni látszó 1 százalékról előbb 2, most 3 százalékra nőtt. Az LMP az előző választások óta eltelt időszak leggyengébb eredményét érte el, jelenleg a szavazásra jogosultak 1 százaléka nevezte meg első számú kedvenceként.
    http://nepszava.hu/cikk/1000837-ellenzeki-erosodest-mert-az-ipsos/

  • Írta:Török
    Baja dicső polgárai!

    Hazánknak népe Bajára tekint,
    igaz magyar most Orbánnak beint.
    Véreim ti választó polgárok,
    ezt a gaz kormányt leszavazzátok!

    Mondjatok hát nemet Orbánéknak,
    a hazugságnak, a gyalázatnak!
    Nem volt hazánknak vezetője,
    ilyen Néró huszonhárom éve.

    Lehetnétek a fény a földtekén,
    amely felragyog hazánknak egén.
    Büszke lenne rátok a nagyvilág,
    mert lesöpritek a diktatúrát!

    Nem hozhattok szégyent a hazánkra,
    a gyönyörű szép Magyarországra.
    Baja népe nem az egész ország,
    most ér véget ott a Fidesz kórság.

    A világ szeme is Bajára tekint,
    szabadság népe Orbánnak beint.
    Egy ország feszülten figyel rátok,
    rázzátok le a Fidesz átkot!
    Komló, 2013-10-11.

  • Komlói Török Gábor
    október 14., Komló környékén
    Írta:Török
    Szolga népnek butasága

    Magyarnak a magyar
    a legnagyobb ellensége,
    hol a régi dicsősége?

    Nem érdemel ennél
    jobb sorsot a buta barma,
    röhög rajtunk Európa.

    A hazugsággyártók
    szabadságharcának ára,
    hogy hazánk a végét járja.

    Pusztulj magyar, pusztulj
    uraidnak rabszolgája,
    gyáván hűséges kutyája!

    Vagy szed össze magad
    szerencsétlen sors verte nép,
    mert ma már a léted a tét!

    Balgán megvezetve
    is szeretlek nyomorodban,
    ravatalodon mély gyászában.
    Komló, 2013-10-10.
    1Tetszik · · Reklámozás · Megosztom
    Ferencné Toth, Hun László, Péter Pintér és további 2 ember kedveli ezt.

    Aniko Kazai Egészen jó!! Míly jó lenne ha olvasvàn fejükhöz kapnának, kinek van, -mármint benne valami mivel gondolkodni képes- s soraidon elgondolkodván megszívlelnék mindazt, mitt fentebb papírra, vagy gépedre vetettél!
    október 14., 23:39, mobil használatával · Tetszik

  • álmos?
    2013 október 17
    1:28 de.

    Magyar.

  • dakota…nem tudok rajonni ..adj valami clue-t=hint=rautalo segedkeres mert nem ugrik be

  • ” ( Szolganépek ) butasága” vers címe ki lett már javítva, de a régebbit használom, bocs amennyiben bárkit is zavart, mert csak most vettem észre. Nálam a mennyiség sajnos ezzel jár. Lehet, hogy másnál is? Nagy a kupi a blogjaimban. 😛

    Így helyes a vers cím:
    “Szolganépek butasága”

  • A Fidesz vezír önkényuralma nem csak a pártban, nem csak kormányban, nem csak a parlamentben…Csak tudnám, hogy mit is hagytam ki? A haza nem lehet ellenzékben. Vajon a haza sorsa kinek a kezében van most? EU-n kívül is van élet Orbán szerint.
    Ki irányítja az ügyészséget vajon? Kinek az embere a legfőbb ügyész? Vajon kinevezte másodszor is ki?
    A magyar ügyészség addig jár a kútra, míg eltörik a kancsója,
    A hazug ügyészséget előbb utolérik, mint a sánta kutyát?

    “Az ügyvéd az ügyészségnek küldött leveleiben azt írta: a júliusi iratismertetéskor előkerült iratanyag egy, a nyomozás során az ügyészséghez ismeretlen személy által eljuttatott hangfelvétel leirata, melyen Földesi-Szabó, üzlettársa, Jakubinyi Róbert és egy ügyvéd beszélgetései hallhatók. Az iratokból kiderült, hogy az ügyészség a felvételt igazságügyi szakértőnek adta ki, aki leiratot készített a szövegből. Ezen úgy tudjuk, olyan “tanács” hangzik el Földesi-Szabóék részére, hogy “kenjenek mindent Galambosra”, ráadásul olyan szövegkörnyezetben, hogy “úgy könnyebben eljutunk a szocikhoz”. ”
    http://nepszava.hu/cikk/1000781-mento-korulmenyt-titkol-az-ugyeszseg

  • Noszticzius Judit

    Orbán Viktor mindig elborzalmozik a hazuságokat,diktáatúrát politizálni ártatlan szegény emeberektől !!!!!!!!!!!!!!!!! 🙁 🙁 🙁

  • Orbán Viktor egy nemzeti bolsevik, aki a demokráciával visszaél, és nem él. Sajnos a szegénységi olló tovább nyílt Orbán országlása idején. Magyarország ma úgy néz ki a havi 49 ezer forintos közmunkásaival, a 4, 5 millió nyomorgóval, mint az 50-es években. 🙁

  • A parittyás hangja

    Noszticzius Judit
    2013 november 17
    4:44 de.

    “Orbán Viktor mindig elborzalmozik a hazuságokat,diktáatúrát politizálni”

    Van benne valami megkapóan bájos ahogy Judit játszik a szavakkal! Nincs valakinek kölcsön egy Bábel hala?
    🙂 ))))

    Kedves Judit! Nehogy félre értsen, nem bírtam kihagyni a poént, egyébként egyszerűen imádom a bejegyzéseit!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.