A magyarországi zsidó “kérdés” tisztázása

2013 október 2 11:41 de.76 hozzászólás

Még mielőtt valaki elkezdene majd fenyegetőzi vagy lebecsmérelni, előre bocsájtanám, hogy nem vagyok se egyfajta „bérenc” és legkevésbé provokátor. Pusztán egy firkász, akinek vannak némi történelmi ismeretei, és megpróbál feltárni olyasmiket amik itt vannak az orrunk előtt.

Sokak számára köztudott, hogy a zsidóság úgy, mint nép vagy vallás, sokáig üldöztetésnek volt kitéve. Ok mindig akadt bőven, ha meg nem, mindig gyártottak. Anno amikor II. József meghozta a szabad vallásgyakorlatról szóló törvényét és letelepedési jogot adott a zsidóknak a monarchia területén, szinte Európa valamennyi államából ideköltöztek a zsidók. Főleg Lengyelországból (polisi zsidók, ahogy a köznyelvben is emlegetik őket) és Oroszországból, a havi rendszerességgel megtartott pogromok elől. Hamar be is illeszkedtek és a befogadó ország aktív polgáraivá váltak. Vagy egyszerű kézművesek lettek, vagy kereskedők saját üzlettel, ahol mindent lehetett kapni. Aztán lassan jöttek az ügyvédek, orvosok és más tanultabb foglalkozásúak. Mindig is lojálisak voltak a befogadó országhoz. Anno még a magyar szabadságharcban is jeleskedtek mint honvédek, sőt az aradi vértanuk közt is volt zsidó származású, akit kivégeztettek.

Dohány utcai zsinagóga

Dohány utcai zsinagóga

A jó középosztályhoz tartoztak mindig is, és a polgárosodás egyik alappillérei voltak. Csakhogy, mint minden népcsoportban, ugyan úgy a zsidók közt is voltak és vannak „svindlerek”. Ezek bizony fogékonyabbak az olyan eszmékre, mint a kommunizmus. A századforduló után nem csak a világháború tört ki, de röviddel a befejezése előtt a nagy orosz forradalom is. Szinte egész Európa feszülten figyelte az eseményeket. A magyar zsidóság egy része meg különösen nagy figyelemmel. Egy részük már másod vagy harmadgenerációs, akiknek déd vagy nagyszüleik éltek ott. Érdekes módon vagy talán éppen ezért, egész Európában egyedüli követőkként itt tört ki szintén forradalom, amit Magyarországon úgy emlegetnek, mint az „őszirózsás forradalom”.

Vizsgáljuk egy kicsit jobban meg a dolgot. Az, aki később az ideiglenes forradalmi kormány vezetője lett, Kun Béla (alias Kohn Béla), mint szakszervezeti pénztáros „meglovasította” a szakszervezeti pénztárat. Utána őt választották meg a forradalom egyik vezetőjének. Ez csak egy dolog, mert mint ahogy fentebb is írtam, szinte minden népcsoportban voltak és vannak hasonló elemek. Nem a vallástól, vagy népcsoporttól függ az, ki becsületes és ki nem, és egy kirívó hiba alapján nem lehet az egész csoportot általánosítani, elítélni. De sajnos, volt ennek a forradalomnak több más, zsidó származású „hőse”. A „Lenin fiuk”, akiknek vezetője Szamuely Tibor volt, szintén zsidók voltak. Több társukkal az orosz titkosszolgálatot utánozták minden téren. Ugyan úgy fekete bőrkabátot viseltek, besúgók kétes információi alapján fogtak el embereket és kínoztak halálra, hogy utána a vagyonukat eltulajdoníthassák, amit aztán saját céljaikra fordítottak. Nem ismertek semmiféle kegyelmet, és mindenfajta megkülönböztetés nélkül irtották az embereket. Köztük zsidókat is, akik a közép és felső osztályt képviselték. De hatalmuk nem tarthatott sokáig, mert jött Horthy Miklós a már elhíresült híres fehér lován, és vérbe fojtották a forradalmat. Utána vette kezdetét a fehérterror. Azok a vezetők, akik életben maradtak, azok Oroszországban találtak menedéket.

Természetesen Horthy, hogy elejét vegye annak, hogy még egyszer előfordulhasson ilyesmi, erős katonai diktatúrát vezetett be. Sőt! Egyik minisztere, Teleky Pál, még egy törvényjavaslatot is elfogadtatott a parlamentben (elsőként Európában): a Numerus Clasust, mely már akkor korlátozta a zsidók jogait. A törvény ellen csupán csak a tehetősebb zsidó réteg mert fellázadni, akik éppen úgy áldozatai voltak az „őszirózsás forradalomnak”. Nem tudni kik és hogyan, de nem sokan tiltakoztak, hiszen az akkori uralkodó osztály sok mindenben élvezhette a segítségüket, éppen ezért nekik mindig maradt egy kiskapu. Mert kölcsönt csak zsidó bankár volt hajlandó adni az akkor már erősen legatyásodott magyar dzsentriknek, holott tudta, hogy fizetésképtelenek. Viszont a saját fajtájának, a szegényebb rétegeknek nem volt hajlandó ugyan ilyen nagyvonalúságra. Még uzsorakamatra is csak ritkán adott pénzt. Ha nem is nagyon beszélnek róla, de a zsidó közösség, ahol igen jelentős volt számbelileg is a jelenlétük az akkori Magyarországon, két részre szakadt. Ezt csupán vallási okokra vezetik vissza, holott ezek társadalmi problémák volta.

A bankárok, üzletemberek, gyárosok, tehát a tehetősebb réteg képviselőinek nagy része úgynevezett neológ zsidónak tartotta magát, akik tradicionálisan valamelyest betartották a vallási előirásokat. A másik rész, akik entellektüelként definiálták magukat, azok az ortodoxia képviselői voltak. A neológok mindig is lojálisak voltak a rendszer vezetőivel, míg az ortodox irányzatnak állandó jelleggel gondjai voltak. Hozzá tenném nem véletlen.

De térjünk vissza azokra az emberekre, akik a 19-es forradalom után Moszkvában találtak menedékre. Nagy részüket az orosz titkosszolgálat likvidálta. Ezekre egyértelmű bizonyítékok még nem kerültek napvilágra, de a későbbi magyar vezetők visszaemlékezéseiből egyértelműen lehet erre következtetni. Akik mégis megfeleltek az orosz elvtársak elvárásainak, azok már akkor megkapták a kiképzést, hogy majd a jövőben ők vehessék át az irányítást Magyarországon. Mert még a harmincas években megszületett a terv, hogy Közép-Európa bizonyos államaiban, ha kell, erőszakkal is kommunista diktatúrákat fognak hatalomra segíteni. A világháború szelei csak az utolsó évben érintették Magyarországot. Egész Európában itt érezhették magukat a zsidók valamelyest biztonságban. Ezt főleg annak köszönhették, hogy az akkori gazdasági életben igen jelentős pozíciók voltak a kezükben. Gyárosok, bankárok és tehetős tőkések, akik élvezték az akkor kormányzó vezetők „jóindulatát”. De ez csupán egy egész kis réteg volt. Ezt jól tükrözi az a tény is, hogy amikor mint a Hitleri Németország szövetségese zsidó munkaszolgálatosok ezreit küldte el a biztos halálba, hiába tiltakozott a tehetős zsidóság egy része, az nem volt elég erőteljes, csak amolyan látszólagos.

Pedig az anyagi előnyeit kihasználva sokkal jelentősebb nyomást tudott volna gyakorolni az akkori kormányra. Mégis elértek némi sikert, mikor is Horthy leállítatta az utolsó csoportok kiküldését az orosz frontra. Talán ennek is köszönhette Horthy, hogy röviddel a német megszállás után a nyilas csőcselék vehette át a hatalmat. A németeknek megrendült a belévetett bizalma. Két fiát is „védőőrizetbe” vették, ami miatt sokan fel próbálják menteni Horthyt a háborús bűntettei alól. A nyilas csőcselék aztán nem kímélt senkit. Minden zsidót vagy deportáltak kivégeztek, illetve gettóba zártak. A vagyonukat, ami még maradt, elrabolták. Nem akadt egész Európában még egy olyan rendszer, amely ennyire maradéktalanul teljesítette volna a német parancsokat. Pedig a háború utolsó éviben jártunk, és ha nem a nyilas banda van hatalmon, akkor talán megúszhatták volna azt, amit szinte egész Európa zsidósága megszenvedett.

Ami érdekessége, vagy „fintora” ennek a kálváriának az, hogy sajnos, az akkori hitközségi vezetőség is szinte segítséget nyújtott a németeknek és a nyilasoknak. Mert ahelyett, hogy szabotálták volna a parancsaikat, szinte feltétel nélkül kiszolgálták őket, sőt a tehetősebb zsidók listáját is kiszolgáltatták. Módjukban lett volna megsemmisíteni még időben, hogy legalább egy szerény százalékuk megúszhassa a borzalmakat. De akadnak ennél cifrább történetek is, amikor a hitközségi vezetőség még csírájában elfojtotta (!) a gettólázadást, és arra is volt példa, amikor a tehetősebb zsidó családoknak sikerült pénzük révén kiváltaniuk magukat a deportálásból és sikeresen kijutottak valamelyik semleges államba, ahol bántódás nélkül túlélték a háború utolsó hónapjait. Persze, mind ez érhetetlen annak a ténynek a tudatában, hogy a köztudatban szinte a mai napig az idegződött be, hogy a zsidók összetartó népség volt.

A felszabadulás után aztán az orosz segítség hatalomra juttatta azokat, akiket a bosszú hajtott, illetve visszahozták azokat az elvtársakat, akik már megkapták még anno a megfelelő kiképzést Oroszországban. A magyar történelem úgy tartja őket számon mint Rákosi, Farkas, és Gerő kormányozta diktatórikus rendszert. Nem véletlen, hogy az akkor még hatalma teljében levő Joszif Sztálin pont egy zsidó csoportot bízott meg a hatalom gyakorlásával. Tisztában volt vele, hogy azoknak a zsidóknak a feltétlen támogatására is számíthat, akik neki tulajdonítják, hogy végül is élve megúszták a borzalmakat. Ez az országlás aztán elszabadította az indulatokat, amely aztán az ’56-os forradalom kitörésével tetőzött. A forradalomban ismét egymás ellen harcoltak a zsidók. Mert nagyon sok értelmiségi, illetve egyszerű zsidó felismerte azt a szomorú tényt, hogy nem csak a magyarokat nyomorítják meg, hanem a zsidók nagy részét is. Sokan részt is vettek a forradalomban, és annak vérbefojtása utána, ha sikerült életben maradniuk, igyekeztek külföldre menekülni. Ismét a régi még 19-ben felállított egyenlet alakult ki. A hitközség és a még ottmaradt zsidóság a rendszer közvetlen kiszolgálója lett. Sokszor még olyan is előfordult, hogy zsidó zsidót jelentett fel és juttatott börtönbe. Senki sem bízhatott meg addigi barátjában, mert dacára a vallási összetartozásnak, mégis feljelentették egymást.

Miért írtam le mindezeket? Pusztán csak ezért, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a magyar zsidóságnak éppen most lenne ideje rendet teremteni saját háza táján. Ez a múltbeli rendszer újraélesztése csak a mindig is létező antiszemitizmust táplálja. Rendet kellene teremteni, nem egymást túlkiabálva csak a hatalmat, a pozíciót hajhászni. Mert sajnos a magyar zsidóság eddigi katasztrófái is pont erről szólnak.

Helyre kellene tenni a dolgokat, mert ha ezt nem fogják megcselekedni, még nagyon sokáig lesznek a kirekesztettek, az örök „ellenségek”, a bűnbakok, holott szerves részei a magyar társadalomnak.

Avi ben Giora

76 hozzászólás

  • Kedves Avi ben Giora!
    Elképesztően öszinte cikkét, köszönöm!

    Mivel átélője voltam a magyar történelem itt idézett közeli idejének, csak elismerésemet tudom nyilvánitani, hogy bátorsága volt, ilyen komoly történelmi tényekkel alátámasztani írását.
    Szerintem sok mindennel jobban tisztába vagyunk és sok régi kérdésre válaszolt.

  • Ja, és köszönet a szép képért a magyar zsinagógáról, mely a legnagyobb és legszebb egész Euórpában!

  • Gratulálok a jól megírt cikkhez!

  • Kedves Avi ben Giora,
    Amiket leír megköszönjük, érdemes olvasni minél többször.
    Ugyanakkor.
    Akik anti-szemiták, akik erős előítéletekkel élnek, azok, ha elolvassák is, nem lesznek meggyőzve, akik pedig nem anti-szemiták, akik nem a megkülönböztetés alapján viszonyulnak embertársaikhoz, azokat nem kell meggyőzni.
    Szerintem az anti-szemitizmussal, az anti-szemitákkal, rasszistákkal lehetetlen és fölösleges vitázni, nekik helyük egyszerűen nincs egy demokratikus társadalomban, ahol a faji, vallási, származási megkülönböztetés alkotmány ellenes.
    Vannak azonban társadalmak, ahol az anti-szemitizmus nem csak elfogadott, de alapja az állam ideológiájának. Tehát ide kell deportálni azokat, akik kárt okoznak a demokratikus társadalom bomlasztásával, aktívan anti-szemitozmust, rasszizmust, bármilyen megkülönböztetést hirdetve, azt bevezetve törvényekbe iktatva, vagy tettlegesen alkalmazva ártanak polgártársaiknak. (Például Magyarországon az összes szélső jobboldali politikusokat, gárdistákat és egyéb náci szervezetek tagjai) A szélsőséges, tettlegesen embertársainak életére, vagy szabadságának korlátozására törő emberek száműzetése szerintem morálisabb, humánusabb, hasznosabb a demokratikus társadalom számára, mint hosszú börtönbüntetések. A gárdisták legyenek boldogok Iránban és ne boldogtalanok Magyarországon.

  • Avi…mar irtam,hogy te vagy az egyik vilagos feju itt….de mar a cimed is ROSSZ….nincs zsido kerdes magyarban……itt a 2 felzsido unokam es kutya bajuk a magyarokkal es a zsidokkal…na szevasz es NE csinalj zsido kerdest mert csinalni lehet de MINEK ?

  • Miklóssal is egyetértek, ha pár hülye zsidózik egy meccsen és emiatt a zsidók egy egész országot büntettetnek meg a zárt kapus meccsel, akkor ezzel és a többi olyan irányú tudatos tevékenységgel, mint a médiákban a magyarságnak, mint nemzetnek antiszemitának nyilvánításával, valamint a provokatív célzattal itt megrendezett világkongresszussal, a vendéglátók becsmérlésével egész jó úton haladnak afelé, hogy látatlanban is minden értelmes magyar megutálja őket, de jelenleg nincs itt semmilyen zsidókérdés, hiába gerjesztik sokan ilyen-olyan médiában.

  • Kedves Avi,
    nagyon tetszett és nagyon jó az összefoglalód,kalapot le;– remélem, nem lesz a sok érdekes és pontos tényböl és magyaràzatbol újabb adag falrahànyt borsó.
    Üdvözlet és mégegyszer köszönet a cikkért.
    —–
    gybognarjr
    2013 október 2
    12:16 du.
    Màr hiànyoltam,–mindig örömmel olvasom kommentàrjait.

  • Nagyon érdekes történet.
    Számomra annyi jött le, hogy az ember alapvető tulajdonságait az határozza meg, milyen környezetben született, milyen társadalmi körülmények között szocializálódott.

    A magyarországi zsidóság semmivel nem volt jobb, vagy rosszabb mint az őt körülvevő környezet. Ez nem csupán a zsidóságra áll, hanem minden emberre.

    Viszont tény, hogy a jelenlegi magyar zsidó hitközösségnek a belső hatalmi harc helyett teljes mellszélességgel ki kellene állnia az ország fasizálódása ellen, amíg újra késő nem lesz.

    Jó cikk, tiszta levezetés.

  • Avi G. G.,
    nagyjából – de nem mindenütt – egyetértek azzal a történeti áttekintéssel,amit írt. Több részletből, korábbi hozzászólásaimból a sakktábla Ön által is érintett egyes részeit kirakhatja belőle. Amit fontosnak gondolok:
    – Igen, Magyarország mindig is integráló, befogadó típusú állam volt, itt nem voltak zsidó pogromok, de nem volt Hugenotta éjszaka, inkvizició sem. Azt is mondhatnám, a vallási türelem magas szintü volt, az, hogy egy pápista anyázott egy kálvinistát, az olyan volt, mint a házasfelek veszekedése – normális (lásd Egri Csillagok, Cecey…)
    – Tóth, zsidó, szerb, oláh, bosnyák, bolgár, görög stb. megélhetett – és biztonságban, jól is
    A zsidók “emancipációja” (a zsidóknak is el kellett fogadni bizonyos játékszabályokat, cserébe egyenjogú tagjai lettek a társadalomnak) az 1800-as évek első harmada végén kezdődött, a szabadságharc során folytatódott. Onnantól 1944. márc. 18-ig úgy éltek itt, mint Marci Hevesen. Sokan kikeresztelkedtek, magyarosítottak, mások neológok lettek, míg sokan ragaszkodtak az ortodoxiához. Katonai szolgálatot teljesítettek, állami karriert csináltak, vállalkoztak stb.
    – Jól írja, minden népnek van alja is, 1918.ban a zsidók alja a lumpenproletáriátussal szövetséget kötött, s hatalomra jutott, óriási károkat okozott Magyarországnak, meg a zsidóknak is
    – A Horthy-Bethlen érában a “kis zökkenőt” leszámítva mentek tovább a dolgok, Goldberger, Weisz Manfred, Richter stb., orvosok, ügyvédek, bankárok, tanárok, szatócsok, kishivatalnokok stb. az asszimiláció és a lojalitás vagy identitásuk megtartása szellemében tették tovább a dolgukat – Európa azon utolsó országában, mely német befolyás alatt volt, mégis a zsidók s más veszélyeztetettek utolsó menedéke volt
    – Ez a történet szomorú fordulatott vett 44 márc.18-al, a német-nyilas hatalomátvétellel
    – Sajnos ezt 1945 után nem konszolidáció követte – Sztalin Magyarország megszállásával – ismét a 18/19-es alját/szövetséget ültette a tetejére – ugyan úgy az ócska lumpenproletáriátussal szövetkezve, ugyan azokkal a módszerekkel az ÁVÓ-ba, párthatalomba épülve, csak szovjet katonai megszállásra támaszkodva, okozva még nagyobb kárt az országban, elkeseredést az emberekben
    – Ez az alja sajnos a kommunikációt, történelmet is eltorzítva lehetetlenné tette, hogy helyére kerüljenek a dolgok a fejekben, szívekben, bármelyik érintettnél
    – Sajnos a csapat jelentős befolyással bírt a “rendszerváltás”-ban is, tovább odázva a problémát
    – a zsidók közül a java, akik túlélték a háborút és a kommunizmust, elmentek az USA-ba, Ausztráliába, Izraelbe (több lépcsőben 45-47, 56) stb., de sokan elfelejtették, kik miatt mentek el 45 után (írtam már Ausschwitzből jött, Recskre ment, vagy internálták…). Sokuknak sok mindent be lehet adni Magyarországról, s ez meg is történik még ma is hittestvéreik által, a szituációt csak jellemzem azzal, hogy a Mazsihiszt még mindig a munkásőr Zoltai tartja a kezében…
    Ez az a kérdés, amelyet a zsidóknak kell lerendezni egymás között.
    Magyarország nem változott, most is minden hű és szorgalmas állampolgára, fajra, nemre tekintet nélkül szabadon s jól élhet, de az elvárások, kötelezettségek morális, és anyagi szinten is az állam és az állampolgár között mint mindig kétirányúak.

  • Kerekes Sandor

    Kedves Avi!

    Attol tartok, hogy az altalad eloadott “zsido kerdes,” illetve annak szinte minden reszlete mendemonda, ferdites es a recitatuma a szokasos hamis kozhelyeknek.
    Ez talan nem lenne baj, ha a baj nem lenne maris eppen eleg nagy.
    A cikk feluletes es nem foglalkozik az ok es okozat kerdeseivel.
    A zsidok nem eltek, mint Marci hevesen, megkulonbozteto ruhakat kellett hordaniuk, hogy nehogy valaki veletlenul embernek nezze oket, 1526-ban kitiltottak oket Sopronbol. A varosok, mar amelyik hajlando volt beengedni oket, belepodijat szedtek a zsidoktol, ha be akartak menni es duplat, ha ott akartak ejszajakazni. Volt pogrom is szepen. 1848 marciusaban Zala megyeben, 1883-ban Pozsonyban, de meg 1946-ban Miskolcon es Kunmadarason is.
    Es igy tovabb.
    Talan megerne, hogy befektess Komoroczy Geza magyar zsido tortenelmebe, hamar eddig elszalasztottad a valosag megismereset. A konyv tavaj jelent meg, Pesten szinte minden konyvuzletben kaphato, es nagyon megeri az arat. Amellett kituno olvasmany is.
    Sajnalom, de ez az osszefoglalod nem valt senki javara.

  • Szevasztok!

    A türelemnek is van határa – veletek ellentétben nem tudok ítéletet mondani – írni az elmúltakról – csak amit megéltem. 2014.02.14-én leszek 62 éves ha megérem, jelen pillanatban is nagyon beteg vagyok, mert el is estem és vagy a csigolyám, vagy a bordáim eltörtek már 17 napja. orvoshoz miért nem mentem – minek? Aki eltörte majd meggyógyítja a Jó Isten. Biztos megérdemeltem, Szóval csak röviden azt akartam leírni nektek, hogy KÍSÉRTETIESEN HASONLAT EZ A KOR – amit megéltem – a rádöbbenésemet követőn megértve amiről ítélkeztek – és bánt ha az a megmozdulást bántóan és lealacsonyítóan – és olyasan jelzővel illetni ami közmegvetést és elítélést produkál – követ – mert kérdezem én, ha itt 2014-ben de lehet, hogy 2013- ban elszabadul a pokol – minek fogjátok nevezni – megint nyilas csőcseléknek – fasisztának – nácinak – antiszemitának – meg stb. jelző ugyan kérem – ezen már túl vagyunk régen – én magyar vagyok – mert ez a szülőhazám – generációkon át – ez a fészkem és otthonom – megvédem az olyanoktól akikről már tudjuk elakarják hódítani és bennünket őslakosokat kiakarnak irtani – na nem nyíltan hanem sunyi alattomos “modern” eszközökkel, módon folyik a jelenben is.

    N a látjátok ebben kérem a segítő készségetek – mert mind írtam -ha a peronra kikerülsz már nincs vissza út..

    Pont erről is volt szó Kubínyi úr műsorában tegnap – ha hallgatsz cinkos vagy – a cigány terror és a zsidó terror leküzdésében és attól való nyílt elhatárolódás kifejezésének elmulasztása miatt ha hallgatsz és nem ordítasz ellene!
    http://www.kubinyitamas.hu/

    becsülettel – tisztességgel a tisztességeseknek e szerrel a tettel:
    id. Kiss László

  • miklos
    2013 október 2
    2:30 du.
    Köszönöm, hogy betette ezt a nagyon aktuális lnket!

  • Georgina Bojana

    Nagy vonalakban, korrekt írás.
    Szisztematikus részletességgel képtelenség, kevés volna a terjedelemre felhasználható felület.
    Akkor már könyvről kellene beszélnünk.

    Elismerésem!
    (( 🙂 ))

  • Mar irtam: miota itthon vagyok(hala Istennek) nem hallottam sem zsidozast, sem ciganyozast senki mastol, mint zsidotol es ciganytol. Erre kulon figyelek es ezt KEPPES vagyok megallapitani. Ez az egesz, arra megy ki, hogy az ellentetek meg jobban kiszelesedjenek.
    Kerdes: kinek/kiknek erdeke ez? Ha valaki tudja, kerem vilagositson fel!

  • Id.Kiss Laszlo “ur”nak!
    Eloszor is,fogadja sajnalatomat csigolya-
    vagy bordatoreserol es javulast kivanok.
    Latja, itt kezdodik a kulonbseg koztunk.
    Egy atlag zsido- legyen szegeny vagy gazdag
    {nem minden zsido gazdag},vallasos vagy vallastalan-
    azt mondja : “Segits MAGADON, az I-n is megsegit”.
    Igy tettek azok,akik mar regebben megertettek,
    mi var rajuk a “muvelt” Europaban-attol fuggetlenul,
    mit es mennyit tettek ok es apaik nagyapaik a “befogado”
    orszag felviragoztatasaert es haladasaert.
    Erdemes megnezni, hany zsido van a “magyar”
    Nobel dijasok kozott.
    Mivel on azt irja, hogy minek fogjuk nevezni-
    “ha elszabadul a pokol-nyilas csocseleknek-fasisztanak-
    nacinak-stb” es megvedi az olyanoktol “akikrol mar tudjuk
    el akarjak hoditani es bennunket oslakosokat kiakarnak
    irtani”….ez nagyon felemelo volt.
    Csak nem azokrol a jottment “zsidrakok”rol van szo,
    akiknek faj a foga M.O foldjere,vizere,stb..?
    Kozlom onnel, hogy mivel valamennyivel idosebb vagyok
    en is ateltem egyet es mast.
    Pl.annak dacara,hogy mi is “oslakossag” voltunk-
    apam es anyam csaladjai- tobb nemzedeke Nagy-Magyarorszagon
    elt, nagyapam az Elso Vilaghaboru magyar katonaja volt.
    A “kituntetes” amit kaptunk: a Numerus Clausus
    {zsido torvenyek}- apam es nagybatyaim elpusztitasa
    a munkaszolgalatban,nagyneneim es unokatestvereim
    elpusztitasa a “munkataborok”ban.
    Az is “erdekes” volt, hogy mikor ozvegy anyam
    {aki a halalmars es a “munkataborok” “vegzettje”volt}
    1956-ban hazatert munkahelyerol{nem volt sem AVO-s
    sem magasrangu hatramozdito}- a kovetkezo feliratot
    latta az utcan- gondolom,egy nagy “patriota”tol.
    “Icig, most nem viszunk Auschwitzig”.
    EZ VOLT AZ OKA- KIVANDORLASUNKNAK es annak,hogy
    az en bator kis anyam-mar nem fiatalon- ujra elolrol
    kezdett mindent- es vallalt minden munkat hogy
    talpra alljunk.
    A linket – amit kuldott- reszben megneztem-
    es oszinten- nem tudtam, hogy sirjak e –
    vagy nevessek- az agymosason, bar ez nem uj.
    Pl. a szonok- a nagy “kozel-keleti szakerto”
    beszelt Amerika szereperol a tersegben-errol
    ugyan nekem is van velemenyen, de “elfelejtett”
    nyilatkozni az iszlam terrorrol,a siita iszlam
    osszeutkozeserol{Iran “vezerletevel”} a szunitakkal
    {Sziria,Egyiptom,Szaud Arabia}-es a keresztenyek
    menekuleserol.
    Az is erdekes volt amit a csaladok szetbomlasztasarol-
    es Josephin Baker- miniszoknyajarol “szonokolt”.
    Pl. “elfelejtette” megemliteni, hogy itt folytatodott
    a nok emancipacioja- ez csak egy tunete volt- az is,
    hogy a bevonult ferfiak helyett “alltak” a hatorszag
    frontjat gyarakban,uzemekben,csaladban.
    De hagyjuk, ez egy “turulos” link.
    Talan- en is hozzajarulok valamivel- ha erdekel.

    http://www.magyarzsido.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=26:antiszemitizmus-vervadak-&catid=4:antiszemitizmus-holokauszt&Itemid=4

    http://hessenwinkel.wordpress.com/2013/01/20/petschauer-attila-halalra-kinzas-davidovkaban/

    Az elso linkkel kapcsolatban| A Tiszaeszlari Pert
    Kossuth Magyarorszag szegyenenek- a kozepkorhoz valo
    visszateresenek nevezte.
    A Jobbikban- ugy latszik- nem hallottak rola.

    Vegul- hadd idezzek egy nagy koltot- IGAZI MAGYAR HAZAFIT-
    aki SZEMTANUJA volt 1944-nek.
    Remelem- meg nem tiltottak ki a tantervbol.

    http://www.magyarvagyok.com/kultura/irodalom/a-hazaszeretet-versei/a-masodik-vilaghaboru-alatt-es-utan/1961-Illyes-Gyula-Mustra-az-1944-es-versekbol.html

  • id Kiss László: A Jóisten nem foglalkozik Jézus óta gyógyítással. Kitalálta az orvosokat. Elég ideje múlt gondolkodásod van. MENJ ORVOSHOZ, AMÍG NEM KÉSŐ!

  • Puchert János

    ” A Horthy-Bethlen érában a “kis zökkenőt” leszámítva mentek tovább a dolgok,” Bravó Enterprise hát ezt jól összehoztad szerinted hatszázezer ember meggyilkolása csak kis zökkenő térjetek már észre nem lehet a holokausztot a németek nyakába varrni Magyarországon a holokauszt a zsidótörvényekkel kezdődtek Hitlert bizony megelőzve, a magyar adminisztráció percizen listázta a zsidókat és a vagonba rakásukat is a magyar karhatalom végezte a napokban ismerte el a miniszterelnök a magyar állam felelöségét egy konferencián, de 1941-ben még nem volt megszállva Magyarország amikor húszezer zsidót deportáltatott a belügyminiszter Ukrajnába akiket az SS lemészárolt a sors fintora, hogy ezt a belügyminisztert is meggyilkolták a németek

  • Avi!
    Köszönöm a tàrgyilagossàgra törekvö iràst.
    Sajnos mindennép között voltak,vannak szélsöségesek.Bocsànatot kell
    kérnünk az elsö megkülönböztetö törvényeinkért,de nekünk volt-mint
    irtad- Kun Bélànk,Szamuelly Tiborunk…és ez igy ment tovàbb a
    szélsöségesekkel,a nyilasokkal,majd Ràkosival…jogosan kereshetitek,büntethetitek Ti is az elkövetöket.
    Sajnàlatos,hogy a magyarsàg érzéketlen,tevöleges részvevöje volt a
    deportàcioknak és a megtörtént kegyetlenkedéseknek,gyilkolàsoknak.

    Tisztelettel és köszönöttel Erös Dénes

  • JIMBO
    2013 október 3
    4:04 de.
    biztos, hogy itthon van?
    akkor nem ártana code-page-t váltania – már, ha tudja, hogy kell 😀
    KEPPES rá?

  • A parittyás hangja

    izraeli
    2013 október 3
    7:00 de.

    Kedves Izraeli! A köztünk lévő korkülönbség ellenére most én szeretnék egy szívből jövő tanácsot adni neked! Kérlek ne vesztegess egy pillanatot, egy betűt se egy ilyen alakra mint ez a Kiss! Ez a nyomorult konkrétan elmebeteg! Nem akarok idézgetni az agyrémeiből, te is olvastad, de ilyeneket ép elméjű ember nem ír! Nem érdemli meg azt a kulturált felvilágosítást amivel reagáltál rá, ráadásul annyira zavarodott az ürge, hogy úgy sem fogja fel! Azt érdemelné amit tőlem kapna, de meg sem próbálom a moderálás miatt. Ha egy kocsmában lennénk a kora meg a törött csontjai ellenére is megetetném vele a sörös korsót csak hogy makoghasson a zsidó terrorról, de így? Ez egy senki, és annak is degenerált!
    Elnézésedet kérem a durva fogalmazásért de szétcsesz az ideg, hogy léteznek még ilyen állatok a földön!

  • A parittyás hangja

    Kerekes Sandor
    2013 október 2
    4:49 du.

    Ez igazán érdekes! Tegnap írtam néhány sort ami tartalmát tekintve nagyjából pont megegyezett Sándor bátyám írásával, és azzal fejeztem be, hogy mindenkinek, a szerzőnek is ajánlom Komoróczy Géza, A zsidók története Magyarországon I-II című könyvét, de aztán kitöröltem az egészet gondolván még megkapom, hogy állandóan könyvet reklámozok.
    Szóval igen, a cikk nem teljesen fedi mindenben a valóságot, és néhol pontatlan. Ha valaki erről a témáról akar cikket írni, mindenképp érdemes elolvasni Komoróczy könyvét. Nincs átfogóbb, szakmailag alaposabb munka a témában! Ráadásul azóta önálló kötetben kiadták a munka forrásanyagait is ami szintén nagyon érdekes és komolyan alátámasztja a könyv szakmaiságát.

  • Puchert János
    2013 október 3
    11:01 de.

    Kicsit figyelmesebben olvasson, a “kis zökkenő” az a Tanácsköztársaság és megdöntése volt, vörös terrorral majd felelősségre vonással (túlkapásokkal). A meggyilkoltak száma hivatalosan 437000.

  • marcus aurelius

    Valaki mintha már említette volna, de kidomborítom: Ha a zártkapus magyar-román focimeccs kapcsán a MAZSIHISZ (vagy pláne az izraeli nagykövet) eljárt volna a “magas fórumokon” Magyarország (saját hazája) érdekében, nagystílűen elbagatelizálva a pártucat barom hőbörgését , – most közel tízmillió igazi zsidóbarát élne az országban!!!

  • A parittyás hangja
    2013 október 3
    2:31 du.: Nem szeretném a haragodat “élvezni”.

  • Parittyas.
    Kedves Parittyas!
    Koszonom a tanacsot,de tudod,mikor ilyen
    alakokkal “talalkozom”-okolbe szorul a kezem.
    Igy volt mar gyerekkoromban is,mikor valaki zsidozott.
    Kulonben,erdekes hogy Komoroczyt emlited.
    Egy antiszemita forumon piszkoltak- azt hittek,hogy
    csak zsido lehet.
    Mivel en olvastam egy beszelgetest vele- kozoltem,
    hogy svab-magyar kisnemes “keverek”.
    Az ipseknek{sajnos nem lattam}- majd leesett az alluk.
    Duhongtek, hogy veszik a konyvet,mint a cukorkat.
    Neked es mindenkinek ajanlom a LINKEKET amiket KULDTEM.
    1} A Tiszaeszlari Vervadrol{tekintettel a Jobbik altal
    valo “szellozteteserol”.

    2. Petchauer Attila- a magyar zsido vivo vilagbajnok,
    aki annyi dicsoseget szerzett Magyarorszagnak-
    mig a munkaszolgalatban bestialis modon megoltek.

    A “Napfeny ize” cimu {kanadai-magyar} film allit
    neki emleket- a magyar zsidosaggal egyutt.{Sunshine}.

    Meg egy erdekes konyv Szita Szabolcs “Halalerod”
    cimu konyve- a magyar zsido munkaszolgalatosokrol.
    En megvettem fiaim szamara-heberul.
    “Es mondd el fiadnak”- neveben.

  • Avi

    Eddig ez a legtömörebb, legvilágosabb, legszakszerűbb és objektívebb írás, amit a témában olvastam. Ezt a diákok is értenék, betennék a tananyagba.

  • Az őszirózsás POLGÁRI DEMOKRATIKUS forradalom vezetői Károlyi Mihály, Jászi Oszkár stb. voltak. A “Tanácsköztársaság” szovjet mintájú hatalomátvételének vezetője volt Kun Béla, Szamuely Tibor stb. . Nem világos miért kell a kettőt összemosni… ezt a fasiszta szélsőjobb szokta…

  • Walla!
    2013 október 3
    7:23 du.
    Egyszer már levezettem nekik a dolgot, de mivel nevében ott van a POLGÁRI DEMOKRATIKUS megnevezés, félinformációs agyukban összemosódik a fogalom a NÉPI fogalommal. Ez tulajdonképpen arra mutat, hogy saját eszmeiségük alapjaival sincsenek tisztában. A másik dolog, hogy agitprop. tananyaguk azt tartalmazza, minden ami halálesettel végződött, rá kell kenni a másik oldalra.

    Viszont amit nem értek. Történelmünk ezen eseményei a függetlenségről, vagy a lakosság életének jobbá tételéről szóltak. A magukat jobboldalnak vallóknak mi a problémája ezekkel a törekvésekkel.
    Mint tudjuk, vagy legalábbis a demokratikus oldal, az őszirózsás forradalom az ország elszakadásáról szólt az osztrákoktól. A 19-es forradalmat összemosni a sztálinizmussal megint csak nevetséges, hiszen Sztálin csak 1934-ben lett országvezető. Vagyis a 19-es törekvéseket a nép, a lakosság felemelése az azelőtti jogfosztott állapotból, valamint a lehetőségeinek kiszélesítésére a minőségibb életre, nincs köze a sztálinizmushoz. Ugyanúgy nincs köze a sztálini mintára épült Rákosi korszakhoz.
    De ugye, ennek megértéséhez kevés a párthűségük. Ehhez tárgyilagosság szükségeltetik.

  • izraeli
    2013 október 3
    7:00 de.
    id. Kissel egyszer én is tengelyt akasztottam, amikor politikai kivégzésekről rakott fel videókat.
    Egyetértek parittyással. Túlságosan zavaros az ideológiája. Hol politikai kivégzések, hol zavaros vallási vagy sámánista irányzatok, hol rasszizmus. De ezek az irányzatok is már egy átlagos ember számára is zavarosak ahhoz, hogy komolyan vegye őket. id. Kiss valahol a valóságon kívül él az elvont kis világában. Ahhoz túlságosan elvont, hogy vitapartner legyen.

  • Avi ben Giora

    Sajnos nem voltam gépközelbe, hogy időben tudjak válaszolni a kommentekre. Láttam, hogy van benne pro és kontra a cikkel kapcsolatban. Mindenkinek köszönöm a kommentet. Sajnos azért láttam szép számmal olyant is akik mint mindig simán csak mocskolódásból irtak be.
    Kerekes ur! Ne haragudjon kicsit sikerült félremagyaráznia, de ezt már megszoktam. A magyar zsidóságnak van egy rettenetesen nagy hibája. Nem képes objektiv lenni. Senki soha sem mondta, hogy a zsidóság nem volt mindig is egyfajta másodrendű(ha nem harmadrendű polgárnak tartva. Csak akkor volt jó honfitárs vagy polgár ha pénzt adott)sőt azt sem állítottam soha, hogy nem volt bántódása. Viszont nézzék már meg azt a hülye “valódi” történelem könyvet és látni fogják amit más is ideirt, hogy mindennek ellenére itt egyedül szinte egész Európában volt relativ nyugalmuk. A falsoroltak már akiket felsoroltam azok mind egytől egyig léteztek. Ugy Kohn ur mint Szamuely vagy a többi. Én nem vagyok zsidógyülölő de most tegye a szivére a kezit és ugy nyilatkozzon meg: ez volt a köszönet amiért a 19.szazadi Magyarországon szinte teljes polgárokként élhettek? De ne általánosítsunk. Mert a cikkemben is benne van, hogy minden társadalomban nacionáléban vannak kirivó kivételek és ezek voltak ezek is. Nem lehet ez alapján általánosítani ami megtörtént nem csak itt de másutt is. Én pusztán példának hoztam fel az említett személyeket. A gyülölet ami egy időre le volt folytva ellenünk ekkor ujult meg és nem is akárhogyan. Ezt nem tudja nekem senki sem átfesteni átirni szépíteni. Ezek TÉNYEK sajnos mint ahogy TÉNY a HOLACOUST is.

  • Simon Attila, marcus aurelius: Nem csak az a baj, hogy néhány idióta zsidózik. Az a baj, hogy sok idióta szerint ez nem baj. Na ez a legnagyobb baj. És nem egyszeri, állandó műsorszám. Sajnos a zsidózásra élveznek. Komoly betegség.

  • Llanfair
    2013 október 4
    5:46 de.

    Pontos.
    Nem az izmusokkal, az istákkal van a gond..

  • Avi…..a cikk remek ….te vagy itt az egyetlen igazi zsido aki latja a zsidok hibait is….egyedul a cimben szereplo KÉRDÉS szó zavar mert ne csinaljunk zsido kerdest amikor nincs csak regi serelmek , de azokat ki kell beszelni irni mint te teszed

  • Don Ovuz! Anno a nagy orosz forradalom sem arról szólt amit manapság mondanak. “Átreformálták”. Mert ott is akadtak olyanok akik valóban a szegényeknek akartak jót és nem csak maguknak happolni. Csak egy a sok közül. Trockij. Ő is forradalmár volt és nem ugy gondolta ahogy sokan mások. Meg is kapta a jutalmát. Megölték. Amit meg mégkevesebben tudnak Sztálin elvtárs nem volt Lenin elvtársa. Már hogy is lehetett volna mikor ő és csapata posta és vonatrablók söpredéke volt. Nem bízonyított de sokan mondják, hogy Lenin elvtárs nem saját jószántából ruházta rá a hatalmat. Jobblétre szenderítették. Az az öszirózsás forradalom már a kezdet kezdetén rosszul indult. Ha Kun vagy kohn Berci nem lett volna egy sikkasztár egy közönséges tolvaj akkor még azt mondom na ja valóban jót akart a népnek. De a valóság nem erről szólt. Való igaz azért talált még is sok követőre mert sok volt az éhes elkeseredett ember. De ez más lapra tartozik. De Rákosi testvérnek aztán igazán semmiféle ilyen multja nincs(vagy én nem tudok róla) Ő egy hataloméhes vaddisznó volt aki annó az orosz emigrációban megkapta a kellő kiképzést, hogy utána uralkodhasson.

  • Szevasztok!

    Ha azt hiszed, hogy mélyen megsértődve neki állok itt veletek vitatkozni, és még durvább jelzőkkel illetni amivel illetettek engem – – tévedtek – mert tudom, sajnos – ilyenek vagytok – gyűlöltök mindent – gyűlölitek a valóságot, és azt is aki azt kimondja – inkább magam mellé emellek bennetek – gyere és érts meg engem – és kérlek ne magyarázd félre amit sugallok felétek – sugallom a szeretetet és harmóniát – hogy túl éljük ezt – azt – a borzalmat ami még előttünk van – lesz.. még –
    Szóval – röviden ne minősíts engem, hisz nem is ismersz –
    ha ismernél – mélyen elszégyellnéd magad, hogy miket írtál rám…

    becsülettel -a tisztességeseknek – e szerrel a tettel:
    id. Kiss László

  • Avi ben Giora
    2013 október 4
    12:43 du.
    Kedves Avi!
    Visszaadtad a hitemet ebbe a fórumba!
    Ilyen rövid és igaz összefoglalót ritkán olvastam.
    Köszönöm.

  • A kommenteket olvasva, sajnálatosnak tartom, hogy Orbán “éppen” beteg lett, s kórházi ápolásra szorult……

    Sajnálatosnak tartom, hogy bármi módon nem ment el pont egy olyan programra, ahol ott lett volna a helye.
    Elmehetett volna az “átmeneti” kezelése mellett, megtehette volna, ha AKART volna elmenni!

    Katolikusként tisztelek minden vallást, mert azt ne mi magunk határozzuk meg magunknak, hanem a szüleink révén beleszületünk abba! Miért kellene ezt megszenvednie bármely vallású embertársunknak?

    Ja, igen, az ÉRDEKEK…….

  • Avi ben Giora
    2013 október 4
    12:43 du.
    Nincs vita. Valóban a legfelső szinten így is, úgy is a hatalomról szól a dolog. Ami ellen viszont felemeltem a szavam az a történelem hamisítás. Illetve itt már olyan párhuzamokat vontak, ami nem lehetséges.

    Az ön cikkében leginkább a tárgyilagosság tetszett. Abban a pillanatban amikor nem magasztalunk egy dolgot az egekig, vagy alázzuk a porba, azt mondom, rendjén van a dolog. Vannak jó és rossz emberek. De ezek emberek, és nem nemzetek. A múltat akkor is fel kell vállalni, ha a múltban nem voltunk mindenben tökéletesek. A cikk is erről szól. Van egy nemzetiség, és ebben vannak olyanok, akik a rossz oldalra álltak. Akkor viszont csak ennyi. Akkor emberek, és nem nemzetiségek felett kell ítélkezni.

  • A parittyás hangja

    Avi ben Giora
    2013 október 4
    5:20 de.

    Tisztelt Avi ben Giora! Nem akartam belemenni ebbe a vitába, mondván csontot dobni a jobbosoknak jó ez a cikk, de ha már ilyen laza mozdulattal lesöpörte a kritikai észrevételeket mondanék néhány szót. A témáról amire vállalkozott évek-évtizedek óta vitatkoznak a magyar történészek, filozófusok de a dolog loy rettentően összetett, és valamilyen előjellel majd minden réteget érintően sok szempontú, hogy a “tisztázás” még mindig nem sikerült maradéktalanul, lásd a Galamuson hónapokig folytatott Romsics vitát amelybe szinte az egész történész társadalom bekapcsolódott. Ön egy ötperces cikkben, ellentmondást nem tűrő okfejtéssel letudta. Merész! Talán mégis elkapkodta kicsit mert a cikk tárgyi hibákat is tartalmaz, konklúziója, a “tisztázás” eredménye pedig kifejezetten rossz, sőt ki merem jelenteni káros! A legfőbb tartalmi hibát Walla már említette. Ordító hiba az őszirózsás forradalmat, és a Tanácsköztársaságot így összemosni lévén a két történelmi esemény időben, ideológiai alapjaiban, céljaiban és vezetőiben sem volt egy és ugyanaz. Amit meg az írás “tisztázásként” sugallni akar, hogy az első világháború utáni forradalmi események, illetve a ’45 utáni kommunista diktatúra a zsidók felelőssége egészen elképesztő. Elnézését kérem de egy ilyen vélekedésnek a kurucinfón van helye nem egy liberális lapban! Nem véletlenül tapsolnak neki ilyen kitörő örömmel a jobberek! Ezzel alátámasztja azokat az antiszemita értelmezési toposzokat melyek a kommunista bűnöket a zsidóság bűneinek értékelik. Igen tudom, hangsúlyozta, hogy nem általánosít pedig egy ilyen mondattal konkrétan azt teszi. Idézem:
    ” ez volt a köszönet amiért a 19.szazadi Magyarországon szinte teljes polgárokként élhettek?”
    Az hogy a forradalmi eseményekben mért volt felülreprezentált a zsidók aránya roppant bonyolult kérdés, de az hogy mert köztük is voltak svindlerek elég ovis magyarázat. A magyar szupremácia illúzióját kergető keresztény magyar középosztály, mikor már lehetősége lett volna rá, a kiegyezést követő évtizedekben sem akart hallani a belső reformokról, mint az általános választójog, földreform, nemzetiségi törvény, stb. A változások elképzelhetetlenek voltak számukra. A változásokra azok a társadalmi csoportok voltak fogékonyabbak akik nem voltak annyira bebetonozódva a hagyományokba. Ilyen volt a zsidóság. Thomas Mann ezt így fogalmazta meg:
    “A zsidóknak ugyanis több a valóságérzékük, az agyukat nem ülte meg semmiféle mítosz.”
    Ezért, bár a magyar zsidók legnagyobb része már 1848 után szívvel-lélekkel kiállt a magyar hazafias célok, a magyar kultúra művelése mellett, mégis könnyebben vált fogékonnyá az ellenzéki mozgalmakra és ezért találunk a polgári radikálisok, még inkább a szociáldemokraták és később a kommunisták között is sok zsidó származásút. DE ami az ön írásából hiányzik és ezért tévútra viszi az egész okfejtést, hogy mint Jászi Oszkár, vagy Garami Ernő, és bármily hihetetlen, de még Kun Béla is meg volt róla győződve, hogy amit tesz, az Magyarország érdekét szolgálja. Eszükbe sem jutott volna azt gondolni, hogy ők nem magyarok, hogy nem magyarként gondolkodnak és cselekednek! Magyar reformereknek és magyar forradalmároknak hitték magukat. Zsidó származásuk csak abban jelentkezett, hogy kevésbé kötődtek a régi tradíciókhoz. Ezért óriási, otromba csúsztatás a nekik felróható hibákat, netán bűnöket összekapcsolni a zsidó identitással!
    Végül csak annyit még, hogy Komoróczy könyvét hülye “valódi” történelem könyvnek minősíteni egy liberális lap zsidó származású szerzőjétől, háát… több mint fura… Ez Szaniszló szintje!

  • Avi ben Giora

    Marcsi!
    Ha én eltudom ismerni és le is merem irni a hibáinkat akkor mások erre miért nem képesek? Mert nem kell hozzá semmi csak egy gép meg némi irástudás. Na és persze olyan tények amik magukért beszélnek és alátámaszthatók. Nem pusztán vádaskodás meg a szomszéd nője jobb mint az enyém. Sokunknak itt a KMH-n az a hibánk, hogy nem vagyunk képesek reálisan megirni azt ami valóban felháborító és ami miatt sokaknak kell szenvedniük. Ha nem azt néznék sokan, hogy mi eshet le a Fidesz “adakozó” földesurjaitól avagy a szociktól akik még hatalmon sincsenek, hanem egy vadi uj eddig ismeretlen platform alakulna akik se nem Fidsz se nem Szocik akkor talán lenne remény arra hogy ez az ország visszaemelkedjen oda ahol annó is volt sok sok évvel ezelőtt. Hu de nehéz ezt tényleg megvalósítani nem? Olyan amikor a káposztának is meg kell maradni a kecskének is jól kell laknia és a farkasnak is legyen meg a betevője. Pedig ilyen ez az “országlásban” is. Ezeken az elveken alapul.

  • Avi ben Giora
    2013 október 5
    5:17 de.
    Kedves Avi!
    Egyetértek ezzel a feltételezéssel, de szerintem ez a szép vizió, csak álom marad.
    Több generációnak kell meghalnia és születnie, hogy a két oldal különbségét és ellenszenvét az idő megszüntesse. Véleményem az, hogy ha nem volna Fidesz, hanem valami más néven létező konzervatív párt hatalmon, azt éppen úgy gyülőlné az ellenzék, vagy a balos média.
    T.i. az van állandóan a levegőben, hogy a másik fél mikor hazudott, lopott, csalt a haza rovására. Ez kölcsönösen folyik évek óta. Bizalom vagy tolerancia a másik féllel szemben zéró.
    Talán egyszer, a század közepe-vége felé majd valami kialakulhat.

  • 2013 október 5
    12:00 de.

    Avi ben Giora
    2013 október 4
    12:43 du.
    Nincs vita. Valóban a legfelső szinten így is, úgy is a hatalomról szól a dolog. Ami ellen viszont felemeltem a szavam az a történelem hamisítás. Illetve itt már olyan párhuzamokat vontak, ami nem lehetséges.

    Az ön cikkében leginkább a tárgyilagosság tetszett. Abban a pillanatban amikor nem magasztalunk egy dolgot az egekig, vagy alázzuk a porba, azt mondom, rendjén van a dolog. Vannak jó és rossz emberek. De ezek emberek, és nem nemzetek. A múltat akkor is fel kell vállalni, ha a múltban nem voltunk mindenben tökéletesek. A cikk is erről szól. Van egy nemzetiség, és ebben vannak olyanok, akik a rossz oldalra álltak. Akkor viszont csak ennyi. Akkor emberek, és nem nemzetiségek felett kell ítélkezni.

    Pontosan erről van szó. Én nem itélkezem és nem az egész zsidóságot hibáztatom és vonom felelősségre, csupán egy csoportot. És ez sem felelősségrevonás, pusztán észrevétel.
    Parittyás! Te most lehet hogy azt gondolod én nemes egyszerűséggel és amolyan félválasan egy ziccert adok az olyanoknak akik kifejezetten utálnak minket és most majd az én cikkemet fogják bőszen lóbálni. Nem ez a célom és ezt egyáltalán nem akarom. Pusztán felemlegettek dolgokat amiket ki igy ki meg amugy értelmez. Van egy mondás, ne szarjunk bele saját fészkünkbe. És ha már beleszartak azt kellene kitakarítani? Mert én pontosan erre célzok a cikkemben. Ahogy fentebb a Don Uvoz nevű ur irja pár ember cselekedete miatt nem lehet egy egész nemzetet hibáztatni. A baj abból van, hogy a mai zsidó vezetőség akik magukat annak tartják szinte kopirozza a multat. Néha annyira tenyérbemászóak, hogy én mint izraeli megtudnám csapni őket. Most akkor képzelje el, hogy az ellenségeink mekorra tőkét kovácsolnak ebből. És persze nem rajtuk csapódik le hanem azokon akik igyekeznek kimaradni mindenből még is ők azok akik megszenvedik. Ez sajnos mindig is igy volt a történelem során. Mármint a valódiban és nem az átirtban. Egy kérdés: megtudná mondani mennyi idő is kellett ahhoz, hogy a katólikus egyház elismerje, hogy ok nélkül üldözte a zsidókat valótlan vádakat terjesztve, noha akiben hisznek és Isten fiának tartanak ő maga is zsidó volt. Nem is tudom. János Pál pápa volt az első aki ezt megmondta sőt bocsánatot is kért ezért a zsidóságtól. Mennyi idő után? Cirka olyan ezer valamennyinek igen csak. És ugyan miért? Pusztán azért mert egy begyepesedett elmélet alapján minden zsidót azzal vádoltak, hogy Jézust ők ölették meg. Politika kezi csókolom. Egy réteg valóban félt tőle és kiakarta csinálni de nem az egész nemzet. Ugyan ez áll a magyarokra is és minden nemzetre. Nem szabad általánosítani hogy azért mert egy vagy több ember a rossz oldalra áll. Attól még a többi lehet rendes ember. A második világháboruban voltak rendes magyarok aki az életük kockáztatásával mentettek zsidókat katonaszökevényeket. Még is sokszor azt hallani, hogy a magyarok fasiszták voltak és maradtak. Itt a hiba. Általánositani és egy egész népről ilyen véleményt alkotni ordas hiaba. Márpedig még manapság is ez megy. Próbáljunk meg tárgyilagosan mérlegelni mert sok háboruságnak elejét lehetne igy venni. Sajnos a legtöbben csoport emberek. Ez nálam azt jelenti, hogy a Kohn azt mondja a magyarok nagyrésze antiszemita akkor az csak részben igaz, mert nem minden magyar antiszemita. Mint ahogy a fordítottja is igaz. Ezt akartam csak pusztán tisztázni és nem mást. Ha ezért én leszek a judeo náci vagy a jobbikos bérenc vállalom

  • Avi!
    Nos ehhez a cikkhez nem szóltam hozzá,de mivel Te hozzám igen, akkor válaszolnék illetőleg kérdeznék valamit.
    Jól megírt cikk,bár egyes dolgokon lehetne vitázni,de nem teszem,csak azt szeretném megkérdezni,hogy ezen a fórumon
    több zsidó származású miért sértegeti,provokálja a keresztényeket,mások vallását,papjait, világnézetét sokszor
    durván és ok nélkül?és miért csodálkoznak azon ha a sértettek visszaírnak…..Senki nem (én sem)vitatja a múltat,a
    zsidókat ért atrocitásokat,de ha itthon például többször közös misét tartanak,zsidók és keresztények(aki jár templomba és itt él azt tudja!)megemlékeznek a holokauszt
    áldozatairól,zsidók és keresztények jó barátok(mint én is
    az egyik barátnőmnek)akkor miért kell ellentétet szítani
    olyanokkal szemben ,akik azt nem érdemelték ki.A befolyásolható emberek ettől lesznek szélsőjobbosok!
    Aztán vannak szélsőségesek(mint sok más országban is!)de
    bizony nem csak jobb, hanem baloldaliak is,mint sajnos ezen a fórumon többen!Ez nagyon helytelen, békétlenséget
    és ellenkező hatást vált ki!

  • Azért lássátok be,hogy Jimbó hozzászólásában bizony van igazság.Új fejezetet kéne nyitni vádaskodás helyett és most
    is üdvözlöm a tárgyilagosságot és a mások megértését!!!!

  • Avi!
    Egy fontosat kifelejtettem,nagyon helyesen írtad,hogy
    sokszor zsidó árult el zsidót,mint sajnos keresztény keresztényt a történelem során,hát ez bizony szégyen és nagyon igaz!
    Kyten megjegyzése persze élő példa az ok nélküli uszitásra,
    mert ugye mindenkit érhet baleset és lehet beteg,nem kéne
    mindenbe rosszindulatú politikát belevinni,ezt fordított
    esetben is megírtam volna!Volt rá példa a kommunizmus áldozatainak emléknapján,amikor semmilyen
    hátráltató tényező nem indokolta,hogy egyes baloldaliak
    azon is részt vegyenek!!Igy lett volna korrekt!

  • marcus aurelius

    3:11
    Kosztolányi: Édes Anna (Kún Béla elrepül…)

  • Avi ben Giora
    2013 október 5
    12:51 du.
    Azt hiszem ezzel a beírással, Parittyásnak akart válaszolni, hibás cím.

  • Avi ben Giora

    Figyelő!
    Tulajdonképpen mindenkinek! Marcsi!Mint látja mindent meglehet beszélni emberi hangnemet használva, ocsmánykodás és pocskondiázás nélkül. sajnos ebben is iagazt adok, hogy elég egy olyan aki teljesen mindegy hogy jobbikos vagy balos, de betzdja folyásolni a tömeget és aztán teljesen mindegy mik a tények és még az is lehet hogy barát barátnak esik neki. Ilyen a világ és a politika. Mert az embereket gyakorta meglehet vezetni vesztegetni és tudjuk a pénz nagy ur. Gondolta volna valaki aki ismerte és halotta a mai Fidesznyikek javát, Viktort, Ádert, Kövért vagy Deutsch Tomikát, hogy ilyenné válnak? Nem fognak még csak emlékezni sem arra, amikor egy szál jeansben polóban nagy dumát vágtak le a népnek? És mindig tudták mit kell mondjanak, hogy támogatókra találjanak. De ugyan ezt tette és teszi minden párt. Valamivel el kell kánítani a szavazókat és szimpatizánsokat kell találni természetesen. Nos ebből következik az, hogy a két tábor támogatói elvakult és felesleges vitákba mennek bele. Még pénzt sem kapnak érte mint ahogy sokan gondolják. Ez csupán egyfajta gőzkieresztő szelep. Itt fujják ki a jogos vagy jogtalan dühüket. Pedig lehetne ezt normális keretek közt mint ahogy most ez történt meg.

  • Küldök két dokumentumot. Kommentet nem fűzök hozzá.

    London, 1943.október 14.
    Sir A. W.G. Randall Külügyi Tanácsos feljegyzése Namier professzorral folytatott beszélgetéséről

    “Namier professzor (Jewish Agency) tegnap közölte velem, munkatársai súlyos aggodalommal gondolnak azokra a lehetséges következményekre, amelyek a Magyarországon viszonylagosan biztonságosan élő 800 000 zsidót sújtanák, ha a magyar kormány idő előtt szakítana Németországgal. Mint mondja, az itteni zsidók úgy érzik, Németország valószínűleg nem tűrné el a magyarok elszakadását, és amíg azt hadseregük helyzete lehetővé teszi, a magyar kormány ilyen lépésére a németek az ország megszállásával válaszolnának, és kiirtanák az Európában utolsóként fennmaradt jelentős zsidó közösséget.
    Azt mondtam, hogy ez a kérdés a közvéleményt is foglalkoztatja (lásd a Tablet legutóbbi számának egyik cikkét), ez az egyik oka annak, amiért nem szánja rá magát Magyarország az idő előtt átállásra.
    Namier professzor közölte, a zsidókat illetően az egyetlen remény, hogy a magyarok nem tesznek semmit addig, amíg gyakorlatilag nem látszik valószívűnek, hogy a németek már nem képesek reagálni.”

    Randall
    34498/C 12035

    Az irat referáló lapján D. Allen október 20-i feljegyzése: “Mindig nagy figyelmet fordítottunk erre a kérdésre, mert ez egyike volt azon érveknek, amelyek szerint ne sürgessük a magyarokat, hogy azonnal és nyíltan álljanak ellen a németeknek, mert azzal együtt járhat a német megszállás veszélye. Hajlunk arra a véleményre, hogy jelenleg ez a kockázat csekély.

    (Magyar-brit titkos tárgyalások 1943 ban. MTA Történettudományi Intézete).

  • Nem tudom Marci mire küldted ezt a videot? Ni az összefüggés a video és a beirásaim közt na meg az egész cikkel amit irtam? Ez a háborű kimnetelét mutatja meg negyventől. Épeszű ember ismeri és tudja ezt(már bocs) Sajna még nem vagyok nagyapa, pedig már jó volna annak lenni

  • A parittyás hangja

    marci unoka
    2013 október 6
    4:03 de.

    Hülye Burkus! Kotródj vissza a ketrecbe! Ki engedett már megint ki? Csak nem az unokák? Még mindig nem meséltél nekik magadról? Félsz mi hogy legközelebb patkányirtót kapsz só helyett a kásádba…?

  • Szilyasztok!

    Valaki a beszelgetokoromben elhozta ezt a cikket az Avi Ben Gioratol, mire valaki mas nagyon leszolta a cikket, mint olyat, ami teli van hibakkal.

    Megkerdeztuk mik azok a hibak, es a beszelgetotarsunk igy valaszolt:

    1. “…Európában egyedüli követőkként itt tört ki szintén forradalom, amit Magyarországon úgy emlegetnek, mint az “őszirózsás forradalom” – irja a szerzo.
    Nemetorszag kutya?

    2. Nem illik osszeteveszteni az 1918. oktober vegi un. oszirozsas forradalmat az 1919.marcius 21 – augusztus 1. kozott fennallt Tanacskoztarsasaggal.

    3. Nem illik osszeteveszteni sem 1918. oktober 31.-an a Habsburg Jozsef foherceg (mint homo regius) altal miniszterelnokke kinevezett, majd masnap – IV. Karoly kiraly altal – keresere az eskuje alol feloldott, majd a Nemzeti Tanacs altal ismet kormanyfove valasztott Karolyi Mihalyt
    Kun Belaval.

    4. Szamuely Tibor népbiztos soha nem volt a magukat Lenin-fiuknak nevezo alakulatnak sem a vezetoje, se a tagja. A Lenin-fiuk vezetoje egy Csernyi János nevu mellekesen: nem zsido) tengeresz volt.

    5. “…jött Horthy Miklós a már elhíresült híres fehér lován, és vérbe fojtották a forradalmat.”
    No, hat ha (a nagy belso elegedetlensegen kivul) valaki leverte a Tanacskoztarsasagot, akkor az a roman hadsereg volt. Horthy a Tanacskoztarsasag idejen a franciak altal megszallt Szegeden dekkolt, szervezkedett, es majd csak hetekkel a Tanacskoztarsasag bukasa utan kert engedelyt a francia katonai hatosagoktol, hogy csapataval atvonulhasson a Dunantulra, ahol, Siofokon, Orgovanyban, stb. kulonitmenyesei valoban “hosi tetteket” hajtottak vegre a bukott Tanacskoztarsasag valos vagy velt helyi resztvevoi,no meg a jobbmodu zsidok ellen. Mindenesetre gondosan elkerulte, hogy a Baranyat megszallva tarto jugoszlav hadsereg egysegeivel akarcsak veletlenul talalkozzon. Amikor az Antant a roman megszallo
    csapatokat kiparancsolta, csak ezt koveten, november 16.-an mert bevonulni Budapestre.

    6. A Tanacskoztarsasag vezetoi – a szerzo allitasaval szemben – nem Oroszorszagban, hanem Ausztriaban kaptak menedeket.

    7. “A bankárok, üzletemberek, gyárosok, tehát a tehetősebb réteg képviselőinek nagy része úgynevezett neológ zsidónak tartotta magát, akik tradicionálisan valamelyest betartották a vallási előirásokat.
    A másik rész, akik entellektüelként definiálták magukat, azok az ortodoxia képviselői voltak. A neológok mindig is lojálisak voltak a rendszer vezetőivel, míg az ortodox irányzatnak állandó jelleggel gondjai voltak.
    Hozzá tenném nem véletlen.” – irja a szerzo.
    En pedig ehhez a marhasaghoz azt tennem hozza, hogy szemmel lathatoan meg a neologiai versus ortodoxia mibenleterol,
    helyzeterol sincs fogalma.

    8. “A nyilas csőcselék aztán nem kímélt senkit. Minden zsidót vagy deportáltak, kivégeztek, illetve gettóba zártak.” – all a cikkben. Nos, az en szereny ismereteim szerint a nyilasok 1944.oktober 15-16.-an kerultek hatalomra, mig a kb. 437.000 videki zsido gettoba deportalasa majus 15. es julius 9. kozott,
    meg az “aldott emleku” vitez nagybanyai Horthy Miklos ofomeltosagana teljesen legitim, torvenyes regnalasa idejen zajlott le. [Ezt itt gunynak szanta a baratunk. (Moshe)]

    9. “…a hitközségi vezetőség még csírájában elfojtotta (!) a
    gettólázadást”
    Hat nem tudom, nyilvan nem a szerző, hanem en vagyok teljesen tudatlan, de errol a gettolazadasrol valahogy meg nem hallottam.

    Nnnna, hat ennyi. Most olvassatok el ujra a cikket, aztan most is gratulaljatok az irojanak. 🙂

    Udv;
    Moshe

  • Avi!

    Én eddig is a kulturált véleménycsere híve
    voltam,mert az esetleg eltérő gondolkodás ,világnézet és tapasztalat ellenére is lehet normális hangnemben vitázni!
    Ez így demokratikus!

  • A parittyás hangja

    Marcsi
    2013 október 5
    2:38 du.

    “több zsidó származású miért sértegeti,provokálja a keresztényeket,mások vallását,papjait, világnézetét sokszor
    durván és ok nélkül?”

    Figyu! Ezt a rögeszmédet tíz bejegyzésedből kb nyolcban elmondod, némi formai változtatásokkal. Mondanám, hogy idézz csak egyetlen kommentet ami erről szól, sértegeti a vallásod, meg annak papjait, stb. de minek hisz annyira “tárgyilagos” vagy hogy amikor konkrét tényekkel kellene bizonyítanod a “tárgyilagosságod” meg sem hallod a kérdést! Az hogy kényszeres vagy egy dolog, sajnálatos pszichés zavar, az viszont tényleg roppant irritáló, hogy a saját kényszeresen vádaskodó modortalanságod folyamatosan másra vetíted, így akarván tisztára mosni magad az etikátlanságból.
    Idézz Boda, Idézz! Mert ez így annyira gyenge, hogy már aljas…!

  • Moshe Akiva

    “a kb. 437.000 videki zsido gettoba deportalasa majus 15. es julius 9. kozott,
    meg az “aldott emleku” vitez nagybanyai Horthy Miklos ofomeltosagana teljesen legitim, torvenyes regnalasa idejen zajlott le.”

    Moshe! Nem bonyolódom veled történelmi vitába, láthatóan felkészültebb vagy. Avi mentsége, hogy a legtöbb ember (én is) a német megszállással szokta összekötni a nyilas hatalomátvételt. A német megszállás pedig márc. 19-én volt. Ide másolok egy ezzel kapcsolatos idézetet a wikipediából:

    “Március 15-én Hitler tárgyalásra hívta Horthyt melynek következményeként, a német nyomás hatására, Horthy megígérte, hogy nem ad parancsot az ellenállásra, meneszti Kállay-t és a németek elvárásainak megfelelő kormányt nevez ki. Cserében Hitler megígérte, hogy a megszállás csak átmeneti lesz.”

  • Én továbbra is jónak tartom Avi cikkét. A pontosításokkal még jobb lesz.

  • Avi ben Giora

    Mojsele ha nakmad! Kösz a történelmi kiegészítésedet. Nem egészen állja meg a helyit de ugy látszik te is azon zsidók közé tartozol akik foggal körömmel akarják védeni a “mundér” becsületét. Senki sem téveszt össze semmit semmivel. Kun alias Kohn Béla mi volt ha nem népbiztos vagy mifene? Szamuely meg szintén az volt. Hogy mi köze is volt a Lenin fiukhoz? Arról egy “kárvallott” mesélt Izraelben nekem. Sajnos már nem él. A román hadsereg valóban résztvett a forradlom elfolytásában leverésében. De nehogy már csak úgy jöttek volna? Ahogy annó 56-ban az oroszokat is behívták ugyan ugy a románokat is. csahogy a románok kitakarodtak átadva a terepet Horthynak. Nem vagyok zsidó ellenes de csupán csak azt szeretném hangoztatni, hogy mint minden más nációban a zsidók közt is vannak “angyali küldetést végrehajtók” akik a rossz oldalára álltak és állnak. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy minden zsidó gazember.
    Sajnos kevesen tudják pedig lett volna ilyen. Az egyik fő szervezőjét ismertem is. Nem élt a gettóban hanem hamis papirokkal élt. Sőt! Résztvett abban az akcióban amikor a nyilasokat kipofozták a saját pártházukban. Cserhalmi néven volt ismert mint bokszoló. Már ő sem él sajnos, de nem hiszem, hogy csak Andersen meséi lettek volna. Ami meg az akkori vezetőséget illeti. Hát jót vagy semmit tudom. De ők még képesek voltak hajbókolni is a nyilasoknak és németeknek.
    Mai napig meg van a hatalmas szakadék a neológok és az ortodoxok közt. Ha véletlen Izraelben él akkor a saját bőrin is tapasztalhatja. Csak egy kicsi kis példa. Sabbeszkor kik gátolják a közlekedést a normális életet? Kik miatt nincsen sabeszkor buszközlekedés? Ugyan mondja már meg. Tudom nehéz szembenézni olyan tényekkel amikor is zsidó zsidónak esett neki de sajnos volt ilyen is(meg van is) és ezt nem kell a szőnyeg alá seperni. Ez nem olyan mint a szerencsétlen hajléktalanok. Ha nincsenek kint az utcán és nem látni akkor nincsen. Igen is van és beszélni kell róla még ha az kellemetlen is. Nos én ezt tettem ha meg sérti kicsit az önérzetét akkor nem kötelező elolvasni. Itt van még demokrácia ha másutt ez hiányos

  • Moshe Akiva
    2013 október 6
    2:26 du.
    Kedves Moshe,
    élettapasztalatom arra tanított, hogy a magyarok, vagy magyar eredetű emberek, többféle történelmi könyvet, hagyományt ismernek. Attól függ például ki mikor élt, mikor járt iskolába, milyen családi és baráti befolyás alá került. Ennyit Moshe, a cikk korrektizálásáról.
    Csak egy példát hozok, amiben téved: a 19-es vérengző gárda EGY része menekült Ausztriába és Angliába, a másik fele Oroszországba….

  • sárdi jani
    2013 október 6
    4:41 du.
    Pontosan így van, ahogy írtad. A zsidók tömeges deportálása vidéken már megkezdődött a német megszállás UTÁN,/1944 márc.19/ Budapestre ez csak ősszel ért. A német megszállás alatt pl. őrizetbe vette a GESTAPO Bakai Szilárd tábornokot is, Budapest védelmére kirendelt parancsnokot. Pedig nem is volt zsidó.
    Ismertem, házát béreltük, majsd a szovjet hatalom ki is végezte!

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 október 7
    10:49 de.

    Figyelő, ha figyelmesen elolvassa, Moshe észrevételeit, azok nevek, dátumok helyre rakásáról szólnak legnagyobb részt. Nem halottam még olyanról, hogy bármilyen történelem könyv összekeverte volna az Őszirózsás forradalmat a Tanácsköztársasággal, Kun Bélát Károlyival, a lenin fiúk vezetőjét bárkivel, lévén ezek egzakt adatok. A történelmi események dátumait pedig kifejezetten nehéz többféleképpen ismerni. Csak nem ismerni lehet! Moshe észrevételei megfelelnek a történelmi valóságnak, és ennek felismerése nem politikai elkötelezettség kérdése, egyszerűen csak tudás. Esetleg az elismerése az… Ennyit meg a maga korrektizálásáról!

  • Avi ben Giora

    Mosenak sok dologban biztosan igaza van hiszen pár szemtenuval is tudott értekezni meg a szülei is elmondhattak egyet és mást. Én pusztán csak könyvekből meg internettről tudtam tájékozódni. A történelem tanulást azt meg sem említem mert az utóbbi időben nem is tudom hányféle képpen tanítják a fehérterrort ami nem is volt terror és a forradalom az nem is orosz utanzát volt stb. Szóval maradjunk annyiban, hogy nagy vonalakban ismerem de bizonyosan vannak benne hibák. Ami az emigrációt illeti. Kun Béla az oroszoknál halt meg. nagy valószínűséggel a KGB elődje nyirta ki akárcsak a többit akik oda mentek. Párat meghagytak(fogalmam nincsen milyen szelekciós elvek alapján) és ezekből dobtak be 45 után jópárat akik országlása sajnos sok kívánni és kivetni valót hagy maga után.

  • Kedves Avi es Figyelo!

    Nem az en erdemem a “kiegeszites” (inkabb helyreigazitas) en csak atmasoltam mastol, aki ismeri is egy kicsit ezt a reszet a tortenelemnek.
    Igy aztan nincs benne semmifele “irany”, egyszeruen tortenelmi tenyekrol van szo.

    Arrol en is tudok, hogy egy resze a 19-es komcsi csurhenek Sztalin elvtars birodalmaba szokott. Szerencsere annyira vakok voltak, hogy nem vettek eszre, Sztalin elvtars mennyire utalja sajat maga is a kommunizmust. Ennek folyomanyakent aztan szep lassan le is gyilkoltatta az osszes igazi komcsit, es ezt megtette akkor is ha az illeto kulfoldi volt. (Itt a “parttisztitasokra” gondolok.)
    Szereny velemenyem szerint Spanyolorszagba is azert kuldte oket, es azert hagyta oket cserben, hogy neki minel kevesebbet kelljen kivegeztetnie beloluk odahaza.

    Sztalin elvtars nem komcsi volt, hanem elvtelen megalomaniakus. Legalabbis szerintem.

    Udv;
    Moshe

  • hu.wikipedia.org/wiki/Szamuely_Tibor‎

    “Szamuely és a vele egy véleményen lévők terrorkülönítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”-nak nevezték magukat. Ez a terrorcsoport gyakran együttműködött a Cserny József vezette terrorbrigáddal. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot, és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek”

    “A Forradalmi Kormányzótanács megosztott volt. A szociáldemokrata politikusok nagy részében ezek az intézkedések kezdettől fogva félelmet ébresztettek és még Kun Béla is attól tartott, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. Végül április végén – főleg a szociáldemokraták hatására – minden „politikai terrorcsapat vagy más elnevezés alatt működő külön csapat” lefegyverzése mellett döntöttek.”

  • A parittyás hangja

    Figyelő, Sárdi Jani!
    Moshe egyetlen szót írt pontatlanul, gettót írt láger helyett talán ez zavart meg titeket. Hogy rendbe tegyem, a kronológiát. A német megszállás után (márc 19.) 1944 április közepe és május vége között majdnem az ország teljes zsidó lakosságát gettókba illetve gyűjtőtáborokba internálták majd május 15. és július 9. között mintegy 430 ezer embert deportáltak Auschwitz-Birkenauba. A július elején leállított deportálások a nyilas hatalomátvétel után (nov 15.) novemberben és decemberben folytatódtak és mintegy 50 ezer budapesti és munkaszolgálatos zsidót vittek Németországba.

  • Moshe Akiva
    2013 október 6
    2:26 du.
    Avi ben Giora cikkében valóban vannak pontatlanságok. De ez most másodlagos kérdés. Ő arról írt, hogy a magyarországi zsidók nem külön elszigetelt és valamiféle misztikus kasztot alkottak, hanem ugyanúgy részt vettek a magyar történelemben, mint bárki más. Voltak akik a rossz oldalon harcoltak, és voltak akik a jó oldalon. Ott ahol nem egy-két emberről beszélünk hanem egy nagyobb létszámú csoportról, természetes is, hogy nem egyféle nézetet vallanak.
    Ez egy annyira természetes dolog, hogy ha megnézi a kommenteket, pártállástól független senki nem kezdett mutogatni, sőt a dátumok pontatlanságával sem foglalkozott senki.

    Az ön által képviselt nézet, a sokszínűség tagadása az, ami után elkezdődik a mutogatás. Azt nem kell, sőt nem is szabad tagadni, hogy voltak akik a rossz oldalon álltak. Viszont szembe kell állítani azt, mennyien álltak a jó oldalon. Úgy az a pár megtévedt ember már nem is fog számítani.

    Üdv. Don Ovuz

  • Moshe Akiva
    2013 október 6
    2:26 du.
    Kiegészítés
    Avi cikke inkább szolgálja a megbékélést, ugyanis ha a zsidó vallási csoportot egy elkülönült, a társadalmon kívüli csoportnak akarjuk bemutatni, azt a véleményt erősítjük, hogy egy idegen góc az ország testén. Az idegen testtől meg természetszerűleg meg akarnak szabadulni.

    Avi cikke arra világít rá, hogy az izraelita vallás csak egy vallás volt, a Magyarországon élők meg az események hatása alatt vagy az egyik, vagy a másik csoporthoz csatlakoztak. Vagyis éltek ugyanúgy, mint mindenki.

  • Kedves Don Ovuz!

    A hibak sohasem masodrendu dolgok, meg akkor sem ha valaki joindulatuan teszi. Ilyen kenyes dolgoknal foleg pont az ellenkezojet erheti el a cikkiro, mint amit akart.

    Maskulonben meg en is szinesben latom a vilagot, csak nem kedvelem egyik-masik szint.

    Avi cikke azt felejti el, hogy pogromok voltak mar joval hamarabb is, raadasul a Haszkala utan, amikor a zsidok nagy resze mar betert keresztenynek.
    Tovabba, csak azert mert egy “idegen goc” van valahol ez meg nem adhat normalis embereknek okot arra, hogy azt “termeszetszeruen” eltavolitsa. Ez a “termeszetesseg” jogossa teszi a tomeggyilkossagot is, es egyenlove teszi az aldozatot a rablogyilkossal.
    Persze tudom, vannak orszagok ahol ez valoban termeszetesnek tunt es meghozza nem is csak a lakossag egy elenyeszo reszenek.

    Van ennel “szebb” leiras is, ami ennel sokkal reszletesebb, de azt most hirtelenjeben nem talalom:

    http://nol.hu/archivum/archiv-496377?ref=sso

    Oh ja… es Avi a jelek szerint nem sokat tud az ortodox es konzervativ zsidosagrol, kulonben nem irna olyat a cikkeben, hogy a konzervativok husegesebb hazafiak voltak (a befogado nemzethez) mint az ortodoxok.

    Udv;
    Moshe

  • Kedves Sardi Jani!

    Ha megnezed ugyanezen a site-on mit irnak a “Lenin fiukrol” akkor kicsit vilagosabb a kep:

    “Spontán módon szerveződött, majd alárendelték a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának. Szamuely Tibor támogatásával és a budapesti Teréz körúti Batthyány-palotában székelő Cserny József vezetésével 200 fős halálosztó különítményt állítottak fel. ”

    Ha vegigolvasod a cikket, mar latod, hogy a vegefele osszekevertek Szamuely rablogyilkosait a Lenin fiuk nevu rablogyilkosokkal.

    Udv;
    Moshe

  • Parittyás nézz már utána más cikkekben,hogy hányszor sértegették “egyesek”…a keresztényeket a papokat persze
    mindenkit le nácizva,fasisztázva,ha a KISEBBSÉG(szerencsére annak is csak az alja…) sérteget,
    provokál igaztalanul,akkor a TÖBBSÉGNEK joga van reagálni,
    az más kérdés ha ez egyeseknek nem tetszik!(Például:Bölcskei)
    Önkritika és kultúra hiánya!

  • Moshe Akiva
    2013 október 8
    10:58 de.

    Több helyen is megnéztem a netten, de tényleg nehéz helyesen értelmezni Szamuely Tibor, Csernyi és a Lenin fiúk kapcsolatát. Azt nem írom, hogy nincs jelentősége, mert kijavítasz és nyilván igazad is van. Mindenesetre, kösz’, hogy ebben a zavarban megpróbáltál világot gyújtani.

  • Lélfai Szilárd

    Walla
    “Károlyi – pacifista és wilsonista politikája jegyében – attól tartott, hogy a katonai ellenállás rontaná Magyarország esélyeit a háborút lezáró békekonferencián”
    “… ez a haderő az 1918-as honvédelmi miniszter, Szurmay Sándor tábornok szerint teljességgel elég lett volna a történelmi Magyarország határainak megvédésére. A hadügyminisztérium november 8-án leszerelési rendeletet adott ki, egyben új magyar hadsereg felállításáról is szólt. Linder Béla a Károlyi-kormány első hadügyminisztereként még a közös hadsereg leszerelését siettetve hangoztatta elhíresült kijelentését: „Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” A hadseregszervezésben járatos, háborús frontparancsnoki tapasztalatokkal rendelkező Szurmay Sándor tábornokot, korábbi honvédelmi minisztert Károlyi utasítására letartóztatták, és internálták.[4] Károlyi – az antant óhajának engedelmeskedve – hasonlóan járt el a Budapesten át hazatérőben lévő August von Mackensen német tábornaggyal is, a Balkán-hadsereg parancsokával, aki Erdély felszabadításában játszott szerepe miatt a magyar lakosság körében nagy népszerűségnek örvendett. Mackensent a magyar kormány letartóztatta és kiszolgáltatta az angoloknak. A hadsereg leszerelését szorgalmazó Linder Béla hadügyminiszter, majd az ő harmadik utóda, Böhm Vilmos, valamint Stromfeld Aurél hadügyi államtitkár meg is kezdték az hadsereg újjászervezését, elrendelték a toborzásokat is, de ez lassan és akadozva haladt. A magyar egységeknek december végén francia megfigyelők szerint katonai szempontból „semmilyen értékük” nem volt.”
    Az ország szétrablása, majd szétdarabolása itt kezdődött el!

  • Gusztos István

    Zagyva írás.

  • ennél azért tőled többet várnánk, lévén, hogy a téma szakértője vagy.
    legalább is, a nolblogon úgy tűnik…

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.