Fasiszta ünnepek, magyar diplomaták

2013 augusztus 23 9:40 de.110 hozzászólás

Lázár György – akit olvasóink a KMH virtuális hasábjairól is ismerhetnek – ezuttal az Amerikai Népszavában számolt be arról, hogy az Egyesült Államokban, egy magyar főkonzul szervezésben tartottak Wass Albert háborús bűnős író tiszteletére nosztalgia estet. Kálmán László Los Angeles-i főkonzul éppen Las Vegasban tartott kihelyezett konzuli napot, melynek keretében állampolgári eskűre is sor került. A hetven éves Wass Miklós  – Wass Albert fia – vette fel ünnepélyes keretek közt a magyar állampolgárságot. Tegyük mindjárt hozzá, hogy ezzel eddig semmi probléma. Wass Miklós pedig semmiképpen sem felel apja bűneiért.

A gond igazán ott van, hogy Wass Miklós – apja emléke miatt – igencsak különleges bánásmódban részesült. Egyszerű állampolgársági eskütételből bensőséges szélsőjobboldali pártrendezvény lett. Pótápi Árpád fideszes képviselő, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke jelen volt és Kövér László üdvözletét tolmácsolta Wass Albert fiának. Ajándékként pedig a bonyhádi Wass Albert-emlékműről készült fényképet adott át Pótápi Wass Miklósnak a főkonzuli szertartáson.

Pótpári Árpád és Wass Miklós

Pótápi Árpád és Wass Miklós

A magyar diplomácia által tanúsított visszataszító cinizmusra utal, hogy miközben szélsőjobboldali írókat ünnepelnek és a kortárs fasiszta jobboldal kielégítésére összpontosítanak, angol nyelvű és nem magyar füleknek szánt üzeneteik általában a zéró toleranciáról szólnak. Mint, ahogy Lázár György rámutatott: két hónappal a Wass Albert-est után, Kálmán György főkonzul éppen az American Jewish Committee (AJC) igazgató-helyettesének – Gosia Weiss-nek – mesélte el, hogy mennyire erélyesen lecsap kormány minden antiszemita megnyilvánulásra.

Azt már tudjuk, hogy kétarcú a magyar kormányzat kommunikációja. A nemzetközi közvélemény előtt el tudják játszani, hogy konzuljaik és nagyköveteik csupán szalonképes, eurókonform diplomaták, akik semmiben sem különböznek belga, holland, vagy német partnereiktől. De a kevésbé reklámozott emigráns rendezvényeken már korántsem ügyelnek ennyire a zéró tolerancia és a szalonképesség látszatára. Biztosan vannak diplomaták akik szélsőjobboldali meggyőződésből kollaborálnak és vannak olyan karrierdiplomaták, akik inkább pragmatikus okokból. Elképzelhető, hogy Kálmán László főkonzul is felső utasításra rendezett Wass Albert ünnepséget, miközben csendben, titokban rettenetesen kínosnak találta az egészet. De van egy pont, amiután erkölcsileg nem lehet eltekinteni az e féle aktusok felett, még akkor sem ha az elkövető csupán azért teszi mindezt, mert állását, megélhetését félti. Ez a félelem bizonyára jogos, ugyanakkor aki lándzsát tör fasisztákkal és antiszemitákkal, az számíthat arra, hogy kormányváltás esetén nem lesz  szolgálatára többé igény a magyar államigazgatásban. És ha az ilyen esetekről netán megfeledkezne kormányra lépéskor a demokratikus oldal, lesznek civilek és lesz megfelelő dokumentáció, hogy morális kötelességükre emlékeztessék őket.

110 hozzászólás

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    Lazar urnak ugy kell egy kis fasizmus mint egy falat kenyer…Bartusnak szinten

  • CA!
    Wass Albert nem volt haborus bunos. Te hiaba mondod annak. A konyveiben, meg abszolut semi sem utal antiszemitasagara.
    Most aztan lehet hasravagni es irni egy csomo peldat az ellenkezojere. HAJRA!!!

  • Nem tudom, hogy a cikk írója hány könyvét olvasta el Wass Albertnek? Én mindegyiket, pedig elég sok volt. Sehol sem találtam benne fasiszta, vagy antiszemita szöveget.
    Egyszerüen a magyar balodal terjeszti csak róla és helyesli azaz elhiszi, a román bíróság halálra itélésének okát.Ez bizonyitottan valótlan, ma is per folyik erről.A háború után, egyszeűen a Wass birtokra így tették rá kezüket a románok!
    Bizonyitékul a rágalmak ellen, idézni tudom egyik könyvéből “Elvész a nyom” címmel, egy szakaszt arról hogy mi volt a véleménye Wassnak a “barna ingesekről”, azaz a nyilasokról! Egyszóval a mai m.kormány nyugodtan rendezhet Wass emlékesteket, fiát üdvözölheti anélkül, hogy antiszemita legyen.
    A cikk jelentéktelen eseménye arra utal, hogy csak provokálás céljából írta.

  • Wass Albert se nem háborús bűnös, se nem antiszemita.
    Ha a szerző annyira biztos ebben, mutasson egy idézetet valamelyik könyvéből vagy verséből, ami erre utalna.

    Wass Albert azért vállalhatatlan a “demokraták” számára, mert neki
    – nem a holokauszt, hanem Trianon jelenti a legnagyobb fájdalmat
    – nem a nácizmus, hanem a kommunizmus a leggonoszabb ideológia
    – a magyarság és a hazaszeretet fontosabb, mint a demokrácia és a tolerancia.

    Annakidején Göringnek volt egy mondása, miszerint hogy ki a zsidó, azt ő dönti el.
    Ma meg a balliberális újságírók vannak vele úgy, hogy ők döntik el, hogy ki az antiszemita.

  • Azt nem értem, hogy miért kell egy középszerű írót ennyire erőltetni. Háborús bűnös vagy nem. Ez bizony egy csak azért is mozgalom. Ha nem ellenkezett volna senki, a kutya se olvasná! Több szobrot emelnek lassan a középszerűnek, mint a magyar íróknak együttvéve. Ez mire jó?

  • Christopher Adam

    “Wass Albert azért vállalhatatlan a “demokraták” számára, mert neki
    – nem a holokauszt, hanem Trianon jelenti a legnagyobb fájdalmat
    – nem a nácizmus, hanem a kommunizmus a leggonoszabb ideológia
    a magyarság és a hazaszeretet fontosabb, mint a demokrácia és a tolerancia.”

    Vipera,

    A román és szlovák nacionalisták is pontosan ezt az értékvilágot követik, lásd például Gheorghe Funar, vagy éppen Jan Slota példáját. Akkor érvényesülhetnek a kisebbségben élő magyarok, amikor a liberális demokráciára és toleranciára helyezik a hangsúlyt a többségi társadalomban.

    Ami pedig a Holokausztot illeti – ha valaki nem gondolja a 600 ezer magyar állampolgár lemészárlását fájdalmasnak, sőt: az ujkori történelem egyik legfájdalmasabb fejezetének – akkor elég komoly baj van.

  • Vipera, utolsó mondata nagyon tetszik!
    Llanfair, a “közepes” író igen népszerű a mai magyaroknál, talán azért, mert NEM olvashatták a háború óta, 1990-ig !
    Milliós példány fogy belőle országszerte.
    Mennyire közepes,azt nehéz eldönteni. Magyar viszonylatban a “Tizenhárom almafa” című könyve, hihetetlen jó! Nekem a meseszerű Kard és Kasza is tetszett. Leghíresebbb könyve a “Funtineli bosszorkány”amiben a románokkal kis békére invitál.Sok nyelvre leforditották.
    Izlés és politikai beállitottság dolga.

  • Christoher nem tudom mikor volt Ersdélyben? De a “liberális demokrata” szlógam valahogy nem elegendő a kisebbségben élő magyarok számára. Igenis, egy magyar érzelműnek, Trianon egy fájdalmas esemény marad, ha tetszik, ha nem..A román és szlovák vélemény ellenére.

  • Christopher Adam

    Figyelő,

    utoljára kb. öt éve voltam Erdélyben…de voltam ott a kilencvenes években is – van amikor havonta egyszer – , amikor kolozsvári polgármesterként Funár román trikoloros lobogókat aggatott a Szent Mihály-templom köré és feltúrta a templom előtti teret, hogy lehetőleg ne nagyon lehessen könnyen megközeliteni. Szóval nehezen tudom elképzelni, hogy az átlag kolozsvári magyar jobban örült a nacionalista, “hazaszerető” Funarnak, mintha lett volna egy, a toleranciát hirdető liberális demokrata polgármestere a városnak.

  • Funan mikor került hatalomra?
    El se tudok képzelni egy nem nacionalista polgármestert Kolozsváron.
    A baj máshol van, amiről te beszélsz, nem létezik Romániában.

  • Wass Albertet Funarral vagy Slotával összehasonlítani meglehetős tájékozatlanságra utal…
    Azért is sántít a hasonlat, mert Romániában a liberális, demokrata pártok a leginkább magyarellenesek (lásd Pontáék).

    A holokausztról pedig jól írod: EGYIK legfájdalmasabb fejezete. De nem A legfájdalmasabb. Elutasítom a népirtás minden formáját, de azt is, ha valaki rám akarja erőszakolni, hogy az fájjon nekem a legjobban.

  • Figyelő: Kedves Figyelő! A Beatles is népszerűbb Beethovennél. Pedig….De ízlésről tényleg nem érdemes vitatkozni. De Wasst nem az olvasók tették jó íróvá, hanem a jobboldali politika. Jó írónak nincs ilyen segítségre szüksége. A “művész” fogalmát ma ott (M.o.), furcsán értelmezik.
    Vipera utolsó mondata pedig butaság. (Tényleg az utolsó?)

  • Ott voltam Kálmán László fogadásának estélyén. A megjelentek közül, ismerőseimmel együtt ugyanaz a első benyomásunk volt, teljesen függetlenül jutottunk ugyanarra a következtetésre. ALACSONY KÉPESSÉGŰ, NYALIZÓ, A PÉNZÉRT KISZOLGÁLÓ, ELVTELEN BESÚGÓ! Mára talán megtanult kicsit Angolul, mert amikor idejött, makogni is nehezen tudott.

  • Llanfair, nem tudom hogy népszerübb a Beatles Beethovennél, teljesen más zenetipus.
    Persze az is igaz, hogy nem zárja ki egyik a másikat.
    Így van, nem az olvasók tették Wasst jó íróvá, hanem hogy az.
    A jobboldalnak nem sok köze van ehhez.
    Népszerűsége viszont azt mutatja, hogy a magyarság többsége úgy gondolkodik, mint ő.

  • Gybognarjr, egy fogadáson, hogyan lehet valakiről MINDEZT megállapítani: Nyalozó, pénzértkiszolgáló, elvtelen besúgó!
    Valóban hihetelen képességű lehet maga….
    Egy nagykövet meg nem lehet nyelvtudás nélkül, ez meg köztudott..

  • Figyelő,Jimbó!
    Teljesen igazuk van,ez a cikk megint egy alaptalan vádaskodás a javából!!!!!!
    Attól,hogy Vass Albertnek a Trianon..,vagy a kommunizmus.. jelenti a magyarok többségének, illetőleg az országnak a legnagyobb tragédiát,személye nem nevezhető fasisztának
    illetőleg antiszemitának,arról sem tehet,hogy ő nem volt sem zsidó sem cigány!
    Irói munkásságát kell nézni,ami vitathatatlan és nem antiszemita, mint ahogy itt egyesek állítják!
    Ezzel szemben,akiknek csak a holokauszt jelent szörnyűséget,fájdalmat(sérelmeikből adódóan jogosan)
    azok csak a saját fájdalmaikat,megpróbáltatásukat
    tekintik tragédiának, kizárólag vallási alapon,vagy túlélőként(bár kétségtelen,hogy a XX.század szégyene volt sok ártatlan áldozattal!)azok nem gondolkodnak a NEMZETBEN!
    Aztán Radnótit sem bírálja a jobboldal,mert “az oly korban éltem én….”verse bizony igaz vádakat tartalmaz,de Ő ennek ellenére azt is írta,hogy “nekem szülőhazám,e lángoktól ölelt….” kis ország,amiben a magyarságát sem tagadja meg,szenvedései ellenére,arról már nem is beszélve,hogy a holokausztnak nem csak nálunk,hanem egész Európában voltak áldozatai…..!!!!!!
    Fentiekből következik,hogy ez a kormány nem antiszemita
    fasiszta(mint sokan hamisan állítják),amikor megemlékezik egy magyar íróról.
    Örülök,hogy ezt főleg olyanok támasztják alá,akik esetleg
    többet is ……olvastak tőle,mint akik alaptalanul bírálják!!!!!!
    Tudomásul kéne venni,hogy a HAZA nem kizárólag egy vallásból.. illetve népcsoportból…. áll,és csak ezután
    szabadna véleményt írni!!!!

  • Ha már az ünnepeknél tartunk:

    Idén Litvániában emlékeznek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól az európai emléknapon. A KIM tájékoztatása szerint a megemlékezésen jelen lesz Vytautas Landsbergis európai parlamenti képviselő, volt litván köztársasági elnök, Juozas Bernatonis, Litvánia igazságügyi minisztere, Janis Bordans lett igazságügyi miniszter, Hanno Pevkur, Észtország igazságügyi minisztere, valamint Linas Linkevicius, Litvánia külügyminisztere. A részvevők csütörtök este meglátogatják a Tolerancia Központot, majd a Népirtás Áldozatainak Múzeumánál közös gyertyagyújtással emlékeznek a diktatúrák áldozataira. Navracsics Tibor pénteken beszédet mond Az európai fiatalság és a totalitárius diktatúrák bűneinek emlékezete témakörben.

    Magyar–litván–lengyel kezdeményezésre az EU-országok igazságügyi miniszterei 2011. júniusi luxembourgi tanácskozásukon, a magyar soros elnökség alatt fogadták el a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozataira emlékező tanácsi következtetést tartalmazó dokumentumot. Ebben az 1939-ben Moszkvában megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum, más néven Hitler–Sztálin-paktum aláírásának napját, augusztus 23-át jelölték meg a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjául. A dokumentum elfogadásával az Európai Unió lépést kívánt tenni a közös európai múlt tudatának és a kollektív emlékezetnek az erősítéséért.

    Mécsesgyújtással emlékeztek a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, pénteken a budapesti Terror Háza Múzeumnál.

    … Rétvári Bence ezt követően újságírók előtt arról beszélt, hogy a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja az első, amely egyszerre emlékezik meg a holokauszt és a kommunizmus áldozatairól. Magyarország és az egész közép-európai térség számára azért volt fontos ennek az emléknapnak az európai elfogadása, hiszen azt a fajta kettős mércét csökkenti, amelyet sokszor tapasztalni. Azt, hogy „valahogy azoknak az áldozatoknak az emléke halványabb, akiket a kommunista rendszer gyötört meg” – mondta.

  • Vipera
    2013 augusztus 23
    12:21 du.
    Wass Albert egyrészt az Ukrajnába, valamint később a Romániába bevonult magyar hadsereg tagjaként elkövetett gyilkosságokért, (polgári személyek ellen), valamint zázlósi rangban polgári személyek kivégzésére adott parancsai miatt lett háborús bűnös. Az akkori hadvezetés ezt két esetben ismerte el vaskereszttel, de a háború után a nem harctéri gyilkosságok háborús bűnnek számítanak.
    Lehet, íróként vitatott a ténykedése, még jelenleg folyik az irodalomtörténeti feldolgozás, de adott esetben egy háborús bűnös vállalhatatlan, ha egyébként a múltja nélkül el is fogadnánk.

  • “Szólj igazat, betörik a fejed.”
    Az alábbi vers ma is aktuális.

    Wass Albert: Ébredj Magyar!
    Országodon kufárok osztoznak,
    rabtartóid leszármazottjai,
    s kik raboltak, öltek, véredet vették,
    ma mástól rabolt palotákban élnek.
    Szétterelnének száz apróka pártba,
    hogy szavazatod feldarabolódjon,
    s egy kisebbség, fölzárkózva keményen,
    uralkodhasson a többség felett.
    Gyermekeid lelkéből már kiöltek
    tisztességet, Istent és Hazát.
    Volt kínzólegények demokráciára
    tanítják ma az unokát.
    Szabadságról rikácsol a lopó,
    a fosztogató igazságról fecseg,
    s aki kifosztott, ma igazságról kesereg.

  • A parittyás hangja

    Vipera! A kutyát nem érdekli, hogy neked mi a legfájdalmasabb, lévén hogy bevallottan egy neonáci párt szimpatizánsa vagy, így a véleményed nem releváns a civilizált világban.

    A történelmi tények a “nem háborús bűnös”, “nem antiszemita” Wassról.
    -Ő és apja utasítására követte el a bevonuló magyar hadsereg 1941 szeptemberében a cegei és ombuztelki mészárlásokat, a beszállásolt katonákat és csendőröket arra használta fel, hogy segítségükkel megfélemlítse és terrorizálja a környező lakosságot.
    -Személyesen rendelte el gróf Schilling Jánosnak, hogy a Szamos környéki zsidókat Dézsen kell összegyűjteni, hogy aztán elszállítsák őket megsemmisítésre Németországba. Az áldozatok közül csak néhányan élték túl a haláltáborokat.
    -Tevőlegesen részt vett a 1944 szeptemberében elkövetett sármási vérengzésben A brutális mészárlásban 126 ártatlan zsidót és románt gyilkoltak meg.
    -A németek I. és II. osztályú német Vaskereszttel tüntették ki.
    -A háború után tevékeny tagja volt az emigráns Hungarista Hírszolgálatának.

    A franc se tudja írónak milyen volt ez a náci mocsok, de nem is érdekel! Ember nem volt az biztos!

  • na, ez se semmi, amit bodáék itt előadnak 😀
    de hát, mit is lehet várni tőlük, amikor orbanisztánban a visszarévedés dívik, egészen az orgoványi erdőig …

  • A parittyás hangja

    Boda Marcsi
    2013 augusztus 23
    2:57 du.

    “Tudomásul kéne venni,hogy a HAZA nem kizárólag egy vallásból.. illetve népcsoportból…. áll,és csak ezután
    szabadna véleményt írni!!!!”

    Bizony ez nagyon így van Marcsi! És rögtön fel is merül a kérdés, hogy akkor te miért írsz véleményt, mert fényévekre vagy ettől a gondolattól!

  • Az itteni két beyrónak, akik aWass bűnősségét állitják:
    a dázumokkal és helyzsínekkel van csak baj állitásukban.Wass a harctéren volt, igen, kapott vaskeresztet, mert kimentett egy csapatot mint hadnagy, a Kárpátoknál. Más is kapott, s nem lett emiatt fasiszta.
    Háborúban volt 44-ben és nem lehetett a helyszínen a zsidó depportlásoknál.
    A polgári gyilkosság amivel a román kormány vádolta, akkor éppen NEM tartozkodott otthon, vadászni volt a hegyekben.
    Ahogy sok koncepciós per hazugságon alapult komcsi időkben Magyarországon, éppen ílyen formán alakultak a perek Romániában 1945 után.
    Már írtam, a vádat és itéletet már megtámadták fiai és az ügyvédek tárgyalnak a román hatóságokkal.
    Jóbb lenne ha Parittyás is, nem a román mesékre hallgatna,

  • Lélfai Szilárd

    Christopher Adam
    Cikkedben ezt írod!

    ” Wass Albert háborús bűnős író”—–Wass Miklós pedig semmiképpen sem felel apja bűneiért.”

    Magyarázkodásodban pedig ezt!

    “Wass Albert azért vállalhatatlan a “demokraták” számára, mert neki
    – nem a holokauszt, hanem Trianon jelenti a legnagyobb fájdalmat
    – nem a nácizmus, hanem a kommunizmus a leggonoszabb ideológia
    – a magyarság és a hazaszeretet fontosabb, mint a demokrácia és a tolerancia.”

    Az, hogy a demokraták számára miért vállalhatatlan az más kérdés, de ettől miért lesz valaki háborús bűnös ez nem tiszta, történésztől végképp érthetetlen, „ KMH-s baloldalitól” viszont logikus!
    Ami a magyarázkodásodat illeti:
    – a holokauszt bármilyen fájdalmas és embertelen volt, kevesebb embernek okozott fájdalmat, nyomorúságot mint Trianon,
    – a nácizmus és a kommunizmus fő ideológiája közt nem sok különbség van, ha az áldozatok számát nézzük a kommunizmus kiütéssel győzött!
    – miért baj, hogy Ő nem azt vallotta: „ahol a kenyerem, ott a hazám”,
    – „demokrácia és a tolerancia”- kis rossz indulattal ellentétes fogalmak, de olvasd el a Tizenhárom almafát, vagy az Elvész a nyom -ot !

    Figyelőnek azt írtad: “utoljára kb. öt éve voltam Erdélyben…de voltam ott a kilencvenes években is”
    – az igazi kérdés az lett volna: szivedben mikor voltál ott (nem fizikailag!)?

  • Figyelő: Beethoven A zene. A Beatles, amint egy nagy karmester mondta “négy csontváz zörög egy bádogtetőn”! De nem erről van szó. Sajnos a mai magyar műveletlen és tanulatlan része azt tartja művészetnek, amit vezérei sulykolnak (ez most Wasstól független). Sajnos a tömegízlés ritkán találkozik a tiszta művészettel.
    De ha jól emlékszem, fél Európa azonosult a Mein Kampf című förmedvénnyel. Azért remélem fércműnek tartod?
    Ha a jobboldal nem folyatja a csapból Wasst, akkor a mai fiatalok Aranyt és Jókait olvasnának. Mindenki jobban járna.

  • A parittyás hangja

    Figyelő! Wass 1943 áprilisától 1943 decemberéig volt az ukrán fronton. A román és erdélyi zsidóság deportálása jórészt 1942-ben történt ezekben vett tevékenyen részt Wass, nem írtam mást! 1944-ben Romániában már nem deportáltak zsidókat, valóban, akkor nem is vehetett rész ilyesmiben, akkor már “csak” simán gyilkolászott Sármáson!
    Kérem tanulmányozza kicsit még a második világháború történelmének idevágó fejezeteit és jobb lenne ha nem a kurucinfó és más náci portálok meséire hallgatna!

  • Christopher Adam

    “Figyelőnek azt írtad: “utoljára kb. öt éve voltam Erdélyben…de voltam ott a kilencvenes években is”
    – az igazi kérdés az lett volna: szivedben mikor voltál ott (nem fizikailag!)?”

    Léfai Szilárd,

    soha. Én csak fizikailag voltam Erdélyben…kb. húsz alkalommal. Akad nem kevés nyugati emigrációban élő magyar aki “szívben” sokszor járt Magyarországon, de fizikailag utoljára több mint 50 éve. Az ő Magyarországuk már valóban csak szívükben és képzeletükben létezik. Gondolom, sokan hasonlóképpen vannak Erdéllyel.

  • Llanfair, értem amit mondasz. Nekem más a véleményem Wass munkáiról, anélkül, hogy a jobboldal befolyásolt volna, mert Montrealban olvastam először. Nagyon jót nevettem pl. A tizenhárom almafa c. könyvén. Élveztem a többit is. Persze, nem mindegyik elsőosztályú, ahogy Jókai könyvei között is van jó és gyengébb.
    A Mein Kampfot nem olvastam, Észak Amerikában nem szabad árulni.

  • A holokauszt azért nagyobb tragédia, mint Trianon, mert a 600 ezer áldozatot nem lehet már visszahozni..

  • Vass Albertből nem vagyok elég felkészült. De az biztos, hogy a románok szoktak történelmet hamisítani. Lásd. dákó-román kontinuitás, aztán szerintük Hunyadi János és Dózsa György is román volt. A székelyek és a csángók pedig elmagyarosodott románok.

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    Figyelo….Glastonbury connecticut USA….public library….annyira liberalis varos hogy a kuruc info ott elerhetetlen…de hitler mein kampf-jat KIKOLCSONOZHETED….azert tudom mert en is ott kolcsonoztem ki

  • Gépészmérnök,
    Connecticut messze esik Montrealtól. A könyv nem éri meg az utat.

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    Figyelo…igazad van…en se talaltam benne semmi normalisat

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    van ott vagy 5 konyv george SOROS – tol is , leirja hogy adta ugyved apja egy nyilas ugyved kezebe akinel jatszva veszelte at a holokausztot budapesten es a getton kivul

  • sárdi jani
    2013 augusztus 23
    5:53 du.
    Én olvastam Wass Albertet. Írónak gyenge közepes, és valóban csak a fasiszta nézetei miatt lett felkapott a szélsőjobbos nézeteket vallók körében. De sokan olvasnak például ponyvaregényt is, aminek szintén kérdéses a művészeti értéke. De ha nekik tetszik, olvassák. Viszont azt kérni, hogy emiatt emeljük piedesztálra, túlzás, és nevetséges.

    A neonácik körében további erénye, hogy “üldözött” háborús bűnös volt. Igaz, mindössze a kiadatását kérték, ami nem igazán üldözés. A történelem hamisítással kapcsolatban. A magyaroknak is van eredet mondájuk.
    Hunyadyval kapcsolatban, valóban nem tisztázott, hogy bojár, vagy kun. Inkább keverék.
    Apja egy havaselvi kenéz, anyja Morzsinai Erzsébet (Morzsinay/Morsinai Erzsébet) volt.
    A román eredet az írásmódból származik. A Voicu írásmóddal román névnek tekintik, de jelentése megegyezik a magyar Vajk szóval. (családi eredetnév) Az eredeti írásmód Voicu. Ebből adódik a Magyar, vagy Román eredet vita.

  • “-A háború után tevékeny tagja volt az emigráns Hungarista Hírszolgálatának”. Akkor puszipajtas volt Szemenyei Kis Tamassal. Az pedig itt jeleskedett. Ez egy bkicsit homalyos, mert Ille meg SzKT taitvanyanak vallja magat.

  • Wass Albertet ajnározzák utcát neveznek el róla miközben akik ezt művelik azoknak egy jó szavuk sincs a 80 éves Konrád Györgyről akit a művelt világ tisztel, a német államelnök is meghívta a hivatalába egy teára . Aki a trianoni katasztrófát súlyosabbnak tartja mint a holokausztot az nagyon ostoba vagy nagyon hitvány ember vagy mindkettő

  • WaSS Alberetet Jogerősen halálra ítélte a Román Bíróság 8 ember meggyilkolása miatt.
    WaSS Albert hitlertől vette át az I.és a II.osztályú Vaskeresztet!
    Vajon milyen Háborús Bűntettééért?

  • Ezt találtam:

    “A román hatóságok többször is kérték kiadatását, 1979-ben az USA Igazságügyi Minisztériuma többszöri átvizsgálás után, nem kellő megalapozottságára hivatkozva elutasította a kérelmet. Ez történt akkor is, amikor a Wiesenthal alapítvány tett feljelentést ellene, mivel azok között az emberek között, akiknek kivégzésére állítólag parancsot adott, két zsidó is volt. Az USA az ügy átvizsgálása után ejtette a vádakat.”

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 23
    5:20 du.

    Ezt írtad: “Wass 1943 áprilisától 1943 decemberéig volt az ukrán fronton. A román és erdélyi zsidóság deportálása jórészt 1942-ben történt ezekben vett tevékenyen részt Wass,..”

    http://www.korunk.org/?q=node/7611‎

    “1942 és 1944 között mintegy 15 ezer észak-erdélyi zsidó férfit vezényeltek munkaszolgálatra
    …a kassai vasúti parancsnok által rögzített adatok szerint 1944 májusában és júniusában Észak-Erdélyből összesen csaknem 134 ezer személyt szállítottak Auschwitzba.”

    “Mindkét zónában szép számmal éltek kikeresztelkedett zsidók és zsidó származású keresztények is, akiket mindkét térségben szintén üldöztek. Ezekkel együtt egyes kutatók az észak-erdélyi zsidóság számát a bécsi döntés pillanatában 164 ezer körülire teszik”

  • Lélfai Szilárd

    Christopher Adam
    “Én csak fizikailag voltam Erdélyben…kb. húsz alkalommal.”
    – Erre próbáltam célozni! Ha ott is ilyen (A parittyás hangja, gybognarjr, stb.) KMH-s “szerzőkkel” beszélgettél, vagy a román hivatalos szószólókat hallgattad, akkor érthető az álláspontod!
    -Nem kérdezem, hogy hány könyvét, versét olvastad Wass Albertnek, (azt mondnád mindet), de legalább egyet olvass el! Megéri!

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 23
    11:23 du.

    Kösz’ az infót.

  • aser
    2013 augusztus 24
    2:32 de.
    Igen, a nyolc embert saját kezűleg gyilkolta meg, mind a nyolc polgári személy.
    A vaskeresztet meg egy nem árja katonának, csak nagyon nagy tettekért adták…
    Ha jól tudom, az ukrán korszakára tehető.

  • Don Ovuz,

    Először is NINCS neo-náci Magyarországon. A Jobbik szélső jobbos párt, de nem az.
    Fogalma sincs a magyar olvasókról.
    Márai Sánodor könyvei éppen úgy tiltva voltak a rendszerváltásig, mint Wassé. Két író könyvei mennek a legjobban azóta, hogy megjelenhettek. Ne mondja már, hogy Márai is fasiszta volt! Tudom, nem is mondja, mert Márai felesége zsidó származású volt. Wass meg gróf.

  • Sárdi Jani,
    Igen többször vizsgálták USA-ban Wass háborús bünösségét. A románok követelték kitoloncolását. Két merénylet is történt ellene.
    Az USA úgy döntött, hogy az itélet, NEM felel meg a valóságnak és amerikai állampolgár lett Wass Albert! Legidősebb fia meg amerikai tábornok.
    Jani, azt ajánlom, hogy olvassa el Wass könyveit, különösen az “Elvész a nyom” címüt és saját maga döntse el, hogy igaz e amit Róla ITT állitanak.

  • marcus aurelius

    Akit érdekel….
    1993.aug.20-án Göncz Árpád (!) köztársasági elnök Wass Albertnak oda ítéli a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét (amit a floridai magyar konzul adott át).

  • Figyelő
    2013 augusztus 24
    10:35 de.
    nincs neonáci…ha maga mondja, biztosan úgy van 😀
    ahogy istván királynak is szarkófája van, és nem szarkofágja. vagy esetleg szarkómája? 😛

  • Tisztelt Gépészmérnök voltam stb., az aug.23. @11;14-kor beirt infoja: azt hiszem, azt a könyvet amit emlit, nem Soros György testvére irta, ha jol tévedek:Tibor vagy Tivadar a neve?
    a cime meg mintha Mascarade lett volna? – majd ha legközelebb a könyvtàrba elmegy:megkérném, nézze màr meg,hogy jol emlékszem-e. Nem volt egy nagy was-is-das:mint irodalmi mü,de pàr érdekes gondolat-informàcio és kvàzi àltalànos àllàsfoglalàs volt benne.Feltételes módban mondva mindez;hogy ha valoban ez az a könyv, amire én emlékszem.
    –Amugy pedig;kedves Puchert Jànos ur, most is teljesen igaza van, és tökéletesen fogalmazta meg amit én is érzek.Tisztelettel üdvözlöm!

  • marcus aurelius

    Aser
    Ön, aki (az itt kommentelők közül) messze a leghitelesebb és (testközelben is) leginkább érintett a borzalmas Holokausztban, kérem, mondja el röviden véleményét: Mi a véleménye arról az esetről, hogy 1939-ben a St.Louis hajót 900 zsidó menekülttel az USA hatóságai visszafordítottak Európába és utasai Hollandiában a fasiszták martalékává lettek. Meg arról az “eset”-ről, hogy az auschwitzi táborokban több millió szerencsétlen embert megsemmisítettek/elégettek , s az angolszászok nem bombázták le az odavezető hat nyomorult sinpárt!!!. (Már ne hogy azt a marhaságot mondja valaki, hogy a nyugati kémelháritás, légi fényképezés nem tudott semmit több éven keresztül…!!!)
    Ebben a borzalomban a mi Wass Albertünk egy nyeretlen kétéves.

  • marcus auralius, és Canadában NEM engedték be a menekült zsidókat.

  • Figyelő
    2013 augusztus 24
    10:35 de.
    Noha kommentjeimben többször hivatkoztam egy egy időszak kapcsán külföldi tartózkodásra, hosszabb ideje Magyarországon tartózkodom. Innen írom kommentjeimet. Történetesen a nagy-alföldről. Noha munkám kapcsán dolgoztam Lettországban, Finnországban, Spanyolországban, Olaszországban, sőt egy évet Ditroitban is. Vagyis amikor a magyar helyzetről, emberekről beszélek, sokkal precízebb információim vannak mint önnek. Jelenleg öt éve élek Magyarországon. Vagyis miről is beszél?

  • Don Ovuz, akár hol ér, ilyen marhaságot még a román bíróság sem állitott!
    Don Ovuz
    2013 augusztus 24
    8:24 de.aser
    2013 augusztus 24
    2:32 de.
    Igen, a nyolc embert saját kezűleg gyilkolta meg, mind a nyolc polgári személy.
    A vaskeresztet meg egy nem árja katonának, csak nagyon nagy tettekért adták…
    Ha jól tudom, az ukrán korszakára tehető.

  • Az, hogy Wass Albert NEM ária katona volt, ezen hangosan nevettem.
    A vaskeresztet a katonái hősies megmentésért kapta, és igenis ária volt, azaz keresztény.

  • Figyelő
    2013 augusztus 24
    12:58 du.
    “Süket ember”! Akkor miért is ítélték halálra? Netalán gyengécskére sikerült ponyvaregényei miatt? Noha azok is felérnek egy merénylettel az igazi kultúrával szemben.
    A saját katonái megmentéséért max. a lovas-tengerész tüntette volna ki, nem a bajuszos.
    Nem érzi nevetségesnek magát?

  • Figyelő
    2013 augusztus 24
    1:01 du.
    ária…mégis, melyik? radames áriája, vagy gildáé?
    méghogy hangosan nevetett…szegénykém….

    “Szigorúan, tudományosan véve az árják az indoirániak, tehát az indoeurópaiaknak az az ága, amelyik a történelem előtti időkben behatolt Indiába, Iránba, stb…Árjáknak a szigorúan vett értelemben csak az indiai indoeurópaiakat, az óperzsákat (óirániak) és a médeket nevezhetjük. Indiában a legfelső, vezető kaszt. Maga a szó jelentése “nemes, erényes”, összefüggésben áll a latin “arete” és az ófelnémet “ehre” szavakkal, melyek jelentései közeliek egymáshoz.”
    uppsz.

    keresztény 😛 😛 😛

    valaki gyújtson már maga mellett, bencsics, egy mécset, hogy kicsit világosabb legyen maga körül 😀

  • A parittyás hangja

    Puchert János
    2013 augusztus 24
    1:11 de.

    Puchert János Úr!
    Nagy tisztelettel köszönöm a hozzászólását! Szívemből szólt!

  • gépészmérnök voltam oszt jónapot

    Tisztelt Annamaria 08/24/11:15 de….en mar floridaban elek de ott is csak telen , ha eljutok meg Glastonbury-ba megnezem , de biztos vagyok benne hogy a konyvet a nagy SOROS a penzugyi magus irta , 1944-ben 11 eves lehetett mert most 80 . zsenialis huzas volt az ugyved edesapjatol hogy fiat egy nyilas ugyved gondjaira bizta hamis papirokkal , ez bombabiztos alibi volt , en erdekesnek talaltam a konyvet mert a penz es a penzvilag erdekes es Soros oszinten dicsekedve ir apjarol magarol stb

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 augusztus 24
    10:35 de.

    Először is VAN neonáci párt Magyarországon! A jobbik szélsőjobbos párt mely náci eszméket vall! Magának van egy értékrendje, olyan amilyen de nem is azzal van a baj, hanem azzal, hogy tudatosan vagy mert kezd elszivacsosodni az agya, folyamatosan ferdíti a valóságot, és nyilvánvaló tényeket tagad le. Ha Wass Albertet ikonnak tekinti ok, nem vagyunk egyformák, de akkor miért nem vállalja Wass Albertet annak ami volt? Egy hazáját szerető de antiszemita, hungarista eszméket valló, a fasiszta németekért feltétlen rajongó, és maga szerint jó írónak! Mert ha így tenne, akkor lenne magában emberi tartás, így viszont nagyon úgy tűnik, nem csak ízlése de gerince sincsen. Pont olyan mint akiért rajong, az írása silány, a jelleme hitvány! Szarember!

  • parittyás,
    remélem, hogy utolsó írását már a moderátor úr észre is veszi.
    T.i. ez csak magára vet rossz fényt.

  • Parittyás!…………….Tomika!Nem szeretnél mesélni egy kicsit az egyszemélyes hungarista hirszolgálatról?

  • Figyelő!
    ne reménykedjen a moderátor nem vesz észre semmit….,mert
    nekik mindent lehet és sajnos ez az alapvető “stílusuk”,de
    azért ne adja fel,igaza van!
    A hazugságot igenis cáfolni kell!

  • A parittyás hangja

    Topapó
    2013 augusztus 24
    3:53 du.

    He?! Te meg miről beszélsz majom?! Csak nem azt hiszed, hogy én vagyok Szemenyei??? Hogy te mekkora vadbarom vagy!

  • A parittyás hangja

    Figyelő! Nem a minősítések miatt kellene hisztiznie, azok tényszerűek, hanem inkább azon eltűnődni, hogy sikerült egy egész élet alatt erre a turulként szárnyaló szellemre elérni!

    “igenis ária volt, azaz keresztény”
    Ááááá 🙂 )))))))))
    Szegény asszony… Nehéz lehet ott az otthonban… 🙂

  • Tisztelt Marcus Aurelius,
    2013 augusztus 24 -12:23 du.
    És : Önnek mi a véleménye erröl a 2 tényröl?
    Igy volt:sem Kanada sem USA nem engedte be a hajot, valamint nem bombàztàk soha a sineket és percnyi pontossàggal érkeztek a vonatok a koncentràcios tàborokba.
    És/de: mi is a köze mindezeknek Wass Alberthez?
    — en passant: bevallom:én az utobbi tényt (a soha le nem bombàzott vasuti sineket)elöször egy Costa-Gavras-sal készitett riportban olvastam nyomtatàsban -amely riportban olyan kirohanàst rendezett a nyugati hatalmak képmutato magatartàsa ellen,hogy csak ugy csattant.

  • Tisztelt Gépészmérnök – azért, hogy Floridàban telel, nem fogom sajnàlni,(ezt vicces hangnemben irtam nehogy megsértödjön!)de hogy ott nincs egy jolfelszerelt könyvtàr, az sajnàlatra mélto. Valoban zseniàlis huzàs volt igy megmenteni a gyereket.
    Megprobàlom megkeresni a könyvet valahogy, habàr igencsak utàlom a pénzügyi szakembereket, de ha az életéröl ir és az életbenmaradàsàrol, akkor az màs;azt elolvasnàm szivesen.Ajànlom figyelmébe azt a könyvet, amit a testvére irt, azért azt is érdemes elolvasni,ha valaha kezébe kerülne.Köszönöm az informàciot!

  • Topapó
    2013 augusztus 24
    3:53 du.
    Ha életrajzot akar íratni, ne parittyást kérje fel, még beleírja az igazat, akkor mi lesz?

  • Boda Marcsi
    2013 augusztus 24
    4:17 du.
    Az utolsó mondatával tökéletesen egyetértek!
    Ezért is vagdossuk önnek is, meg társainak is a fejéhez az igazságot.
    Csakhogy az meg nem tetszik, és itt nyekeregnek, ha a “fagyi visszanyal”, és megmondjuk, mekkora baromságokat írnak.

  • Lélfai Szilárd

    Ovuz, aki csak szeretne Don lenni!

    – Ti nem az igazságot vagdossátok a Boda Marcsi és társai fejéhez, hanem csak az általatok igazságnak vélt vélaményeiteket!
    – A “fagyi visszanyal” témában fordulj bizalommal élharcosotokhoz, -illéhez – ebben a témában ő igazi szartekintély!
    – Kezditek átvenni az IQ szinteteknek megfelelő stílust,lásd az alább mellékelt, az íróját minősítő választ!

    “A parittyás hangja:
    Topapó
    He?! Te meg miről beszélsz majom?! Csak nem azt hiszed, hogy én vagyok Szemenyei??? Hogy te mekkora vadbarom vagy!”
    – Nem tudom olvastál-e Wass Alberttől valamit, az idézett mondatod alapján semmit!
    “Süket ember”! Akkor miért is ítélték halálra? Netalán gyengécskére sikerült ponyvaregényei miatt? Noha azok is felérnek egy merénylettel az igazi kultúrával szemben.”
    Javaslom olvasd el a Patkányország című novelláját, két okból!
    – egy ilyen félreérthetetlen kórképért a románok mást is halálra itélnének,
    – sokan az Őt pocskondiázók közül szintén magukra ismertek!

  • A parittyás hangja

    Don Ovuz
    2013 augusztus 25
    12:43 de.

    🙂 ))))
    Lájk!

  • A parittyás hangja

    Figyelő! Nehezen emésztem ezt sértett önérzetét, ezért még néhány szót. Mert mondja, mégis mi az ami minősít engem? Talán az, hogy hangot adok bosszúságomnak mert valaki Kanada jóléti demokráciájából, demagóg hazugságokkal agitál egy fasizálódó, személyi kultuszt építő autokrácia mellett? Mert zavar, hogy valaki akinek köze nincs ehhez az országhoz, képmutatóan dicsőíti azt a rezsimet amelyik milliók nyomoráért fellelős, amelyik öncélú hatalmi érdekből, polgárháborús retorikával uszítja vakhitű híveit saját honfitársaira, csak mert azok másképp mernek gondolkodni a demokráciáról? Mert zavar, hogy maga klassznak tartja mikor egy demokratikus, az európai uniós alapelveket elfogadott ország miniszterelnöke, parlamenti beszédében azt bírja mondani, hogy -mi magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat-? Mert ez a mondat eszmei tartalmát tekintve ugyanúgy hangzik mintha azt mondta volna-mi magyarok kiirtjuk zsidó honfitársainkat-, lévén a hangsúly a megkülönböztetésen van, és utoljára a Horthy-rendszer antiszemita, hungarista politikusainak beszédében jelent meg a magyar állampolgárok etnikai alapon való megkülönböztetése!
    Maga könnyeket hullajt egy, az egész világ számára nyilvánvalóan náci szellemű, és életű íróért, ugyanakkor bár hosszasan kerestem egy bejegyzését nem találtam amelyikben szót emelt volna Kertész Imre Nobel-díjas írónk alpári kigúnyolása ellen, vagy Konrád György magyarságának vérlázítóan primitív megkérdőjelezése ellen, vagy József Attila szobrának eltávolítása ellen! Mondom József Attila! Hallott már róla nagy magyar asszony?
    Szóval nem önérzeteskedni kell gestanyó, hanem egyszer magába nézni, hogy az évtizedek alatt vajon hol térhetett le az emberség útjáról…

  • A parittyás hangja

    Lélfai Szilárd
    2013 augusztus 25
    12:20 du.

    Lélfai, ez roppant zavarosra sikerült! Nyugodj meg kicsit, vegyél mély levegőket, és aztán próbálj meg valami értelmezhetőt össze tákolni! Ha nem megy, szólj bátran, majd felírok valami erősebbet! 🙂

  • Lélfai Szilárd
    2013 augusztus 25
    12:20 du.
    Nocsak, a sértett náci!
    Hát bizony, ha csökkent is az idő folyamán az IQ szintünk, az ön szintjére azért mégsem süllyedünk. Ennyire mélyen azért még nem vagyunk. Persze, ha sokáig itt lebzselnek, még az is előfordulhat, hogy IQ szintünk kopik annyit, amikor már egy szinten leszünk.
    Várjon türelemmel. Egyenlőre még csak közelítően próbálunk az ön, és az önhöz hasonlóak értelmi szintjének megfelelően fogalmazni. Hátha úgy érthetőbb.

  • Lélfai Szilárd
    2013 augusztus 25
    12:20 du.
    valóban, lélfaikám, nyugodtan forduljon maga is hozzám, még tudok magának is újat mondani 😀
    a cím teljesen ráillik orbanisztánra: patkányország, valóban, 2/3-nyi élpatkánnyal.
    szegény lélfai…
    tudja, én inkább állva halok meg, minthogy térden állva éljek, mint maguk!
    igaz, ez a póz kiválóan megfelel legjellemzőbb napi tevékenységüknek. az egyik orbán seggének nyalása. a másikat az ellenkező oldalán művelik.

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 25
    2:01 du.
    nálad a pont 🙂

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 24
    2:27 du.

    Tükörbe néztél, parittyás?

  • Parittyás hangja!

    Nem akartam írni, de utolsó beírása válaszra késztett.
    Mindent meg lehet írni, megfelelő hangon és stílusban.
    Engem, nem először illetett durva szavakkal, amit kikérek magamnak. Én SENKINEK soha nem írok sértő hangon, magának meg még ritkábban, mert többnyire nem válaszolok. Egyetlen egy témához, cikkhez nem szóltam hozzá ami a mai magyar kormányról szólt, soha nem védtem, vagy vitáztam erről.
    Hiszen nem élek otthon.
    Én csak az olyan rágalmakra reagálok,ami például ez a cikk is. Egyszerűen azért, mert nem igaz. Wass Albertet ismertem, olvastam legtöbb könyvét, és jó magyar írónak tartom.
    Amit a románok tettek vele és családjával, kitalált vád volt, mint sok más hasonló kommunista vád.T.i. olvastam életrajzát.(Nem a wikipédiában)
    Családi birtókára és házukra ilyen alapon könnyű volt rátenni a kezüket.
    Ami meg a magyar baloldal híresztelését illeti, az sem tényeken alapszik, hanem olyan emberek állításai szerint, akik nem csak irigylik írói sikerét, hanem kitalálnak elképesztő valótlanságokat is.
    Ilyen volt például a Hungárista mivoltja. Semmi tárgyi hitele nincs.Az hiresztelte róla, aki valóban az volt!
    Cikkei MINDEN észak-amerikai újságban megjelentek, természetes, hogy a jobboldali újságok is leközölték. Nem tudom pl. Canadában és Amerikában melyik újság volt Hungárista? Én egyet sem ismertem meg 57 év alatt!
    Pedig sok újságba írtam cikkeket.

    Az a vád hogy nekem nincs semmi közöm Magyarországhoz, kikérem magamnak!
    Canadában 40 évig munka és gyereknevelés mellett, a magyar kultúráért dolgoztam, Zenetársaságot, Irodqalmi kört létesítettem. Számtalan kultúrális előadást rendeztem, magyar zenészeknek és művészeknek.Két könyvet adtam ki, egyik 3 nyelvű montreali antológia magyar írók és művészek közreműködésével. A másik erdélyi utazásomról illusztrált könyv. Tanítottam a m.iskolában, végűl 1000 darabból álló könyvtáramat adományoztam magyarországi könyvtárnak.
    Amit egy magyar emigráns tehet, azt mind megtettem.
    Annak ellenére, hogy állampolgárságomat elvették, és csak 1994-ben kaptam vissza.

    Kérem ne hazudjon ilyen nyiltan és tegyen szavakat a számba, amiket soha nem mondtam. Sem a mai miniszterelnökről, sem arról amit az mondott.
    Azért mert nekem esteleg más vélményem van általában a dolgokról, nem kell ennyire gyülőlni, mert én sem gyülőlöm magát.

  • http://www.informationclearinghouse.info/article8451.htm

    America discovers its own GULAG. Stalin never made it that bad: Torture Inc. Americas Brutal Prisons

    A jelenleg Amerika, de nem is olyan régen a Szovjet Gulágok Birodalmának talpnyalói figyelmébe.

    (Akinek nem inge, ne vegye magára.)

  • ugyan, ugyan, kicsi bencsics…vajha miért is vették el az állampolgárságát, ha ennyire önzetlen hazaffy volt?

    “Canadában 40 évig munka és gyereknevelés mellett, a magyar kultúráért dolgoztam, Zenetársaságot, Irodqalmi kört létesítettem. Számtalan kultúrális előadást rendeztem, magyar zenészeknek és művészeknek.Két könyvet adtam ki, egyik 3 nyelvű montreali antológia magyar írók és művészek közreműködésével. A másik erdélyi utazásomról illusztrált könyv. Tanítottam a m.iskolában, végűl 1000 darabból álló könyvtáramat adományoztam magyarországi könyvtárnak.”
    szegény gyerekek…remélem, helyesírást és nyelvtant nem tanított nekik!
    hungárista 😀

    amúgy tényleg semmi köze magyarországhoz, de tudja mit? wass alberthez se.

    amit pedig a szájába kellene tenni, na, azt inkább hagyjuk.

  • Lévay Atilla
    2013 augusztus 26
    2:27 de.
    Kérem, forduljon bizalommal az USA emberjogi szervezeteihez. Oda tartozik az eset!
    A KMH Kanadával, az Ellenszék rovat pedig a magyarokkal, magyarországi eseményekkel foglalkozik.
    A brutalitás elítélendő, bárhol történik, de talán a magyar rendőrség berkeiben kellene keresgélni. Ott is van! Ja, hogy az rossz fényt vet a fideSSre?
    Én kerestem, íme!
    http://m.nyugat.hu/tartalom/cikk/videon_a_rendorseg_ma_hajnali_akcioja

  • Don Ovuz
    2013 augusztus 26
    8:08 de.

    Nincsenek illúzióim. 2006 október 23.-án nekem is volt szerencsém találkozni a magyar rendőrség néhány tagjával.
    Egyébként, köszönöm tanácsát.

  • A parittyás hangja

    Ille István
    2013 augusztus 26
    7:32 de.

    🙂 )))
    Lájk-Lájk:)

  • Lélfai Szilárd

    ille

    “, én inkább állva halok meg, minthogy térden állva éljek, mint maguk!”

    Ahhoz, hogy elérje a Homo erectus” szintet, még néhány évezrednyit fejlődnie kellene!

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 augusztus 25
    10:27 du.

    Figyelő! Egyetlen dologban tagadhatatlanul igaza van, valóban soha nem illetett bántó szavakkal, ezért elnézést kérek a sértőnek talált megjegyzéseimért! A jövőben tartózkodni fogok a használatuktól magával szemben! Ettől függetlenül a véleményem fenntartom az összes felmerült, vitás kérdésben. Egyébként meg nem gyűlölködöm, tényleg csak bosszús vagyok mikor azt tapasztalom, hogy kívülről is ráerősítenek, a hazámat mételyként rágó ideológiai hadjáratra. Úgy, hogy tényleg nem sok fogalma lehet a hétköznapi magyar valóságról, a közgondolkodásról, a magyar realitásokról. Rengetegen olvassák Wass Albertet???
    Ha itt élne tudná, hogy azt sem lehet kijelenteni, hogy rengetegen olvasnak bármit is. Ma Magyarországon csak egy nagyon vékony réteg az akiről el lehet mondani, hogy rendszeresen vásárol, kikölcsönöz, olvas könyveket. A döntően nagy többség maximum, de tényleg csak maximum a fájóan primitív bulvár lapokat olvassa. Másra nincs idejük, energiájuk, de leginkább igényük. Wass Albertről rengetegen beszélnek mert Nyírővel, Tormaival együtt a “nemzeti” érzésnek lett szimbóluma mint az árpádsávos meg székely zászló, meg a búsuló juhász jelmez.
    A zombivá fanatizált, műveletlen tömegek akik a “nemzeti” fogalmát mosóporkultúrás címkévé silányították húsz-harminc éve nem vettek könyvet a kezükbe. Azt hiszi, most el kezdték falni Wasst? Ugyan már! Azt se tudják hogy néz ki belülről egy könyvesbolt! És egyébként Llanfair tökéletesen jól mondta, ha a felnövő korosztályok a néphülyítés hatására Wasst meg Tormait kezdenek el olvasni a klasszikusaink helyett, akkor vége lesz ennek az országnak!

  • Ille István
    2013 augusztus 26
    7:32 de.
    Ostobaságát semmi sem jellemzi jobban, mint ez a beírása.
    Mindenkinek elvették az állampolgárságát aki 56-ban kimenekült.
    Ami meg a otrombaságát illeti, csak magáról állitott ki bizonyitványt!
    Nekem nem árt vele, csak magának, persze gondolkodni is jó lenne….ha volna mivel!

  • parittyás

    Puchner János írt egy frappáns hozzászólást, amiben tömören, nem vádaskodva, nem személyeskedve, kifejtette baloldali véleményét, ami szerintem a jobbosokat is elgondolkodtatta. Te is egyetértettél vele.. Kár, hogy aztán a személyeskedéssel elcseszted.

    Egyszer önkritikusan írtad valakinek, hogy nem mindig tudsz higgadtan fogalmazni. Nem csak te vagy így. Ezért volna jó, ha ilyen esetekben Christ diszkréten moderálna.

  • Újra átolvastam a hozzászólásokat (Sárdi Jani írása után.
    Először is sjnálom, hogy Christophernek /#comment-92911/ Erre a soraira éremben nem válaszoltam:
    “Wass Albert azért vállalhatatlan a “demokraták” számára, mert neki
    – nem a holokauszt, hanem Trianon jelenti a legnagyobb fájdalmat
    – nem a nácizmus, hanem a kommunizmus a leggonoszabb ideológia
    – a magyarság és a hazaszeretet fontosabb, mint a demokrácia és a tolerancia.”

    Miért fáj annyira a magyaroknak Trianon? Egy kis számadat az akkori határozatból:

    A háború előtti utolsó – népszámláláskor 18 264 533 lakosa volt. Ebből az utódállamok fennhatósága alá került 10 781 773 lakos, köztük összesen 3 727 205 magyar. A csonka országban maradt 7 481 954 főből – az 1920. december 31-én tartott népszavazás adataival kompenzálva – 7 156 727 fő volt magyar anyanyelvű, pontosan helytálló tehát az az állítás, hogy minden harmadik magyar ember idegen uralom alá került. Az első világháború kitörésekor Magyarország területe 282 870 négyzetkilométer volt (a horvát megyék és Fiume nélkül), a trianoni békediktátum ebből 62 937 négyzetkilométert ítélt Csehszlovákiának, 20 956 négyzetkilométert Szerbiának. 102 787 négyzetkilométer jutott Romániának, ez egymagában nagyobb terület annál, amennyit Magyarország megtarthatott: az osztrákok annektálta 5055 négyzetkilométer híjával összesen 91 114 négyzetkilométert.
    Szerintem nincs olyan nemzet melynek ne fájna ekkora veszteség! Nehéz ezt megérteni?
    Természetes, hogy ez fáj és fájni fog mindig a magyaroknak.
    Megértem Wass Albertet is,mikor rádión hallgatva a határozatot, hogy a falú ahová való marad e magyar vagy nem, szörnyű élmény lehetett.
    Megértem a zsidóságot is, gyászát 600 ezer deportált emberért!
    De nem gondolod Chrisztopher, hogy nem elég már az örökös emlékezés? Ezt értem a trianoni sÍratokra is.
    Ami meg két ideológia értékelését érinti, nem sok különbség van köztük. Én mindkettőt végigéltem Budapesten. Anyám bújtatott egy zsidó lányt is az ostrom alatt- aki még ma is boldogan él Tel Avív mellett.
    A nácizmus ideje talán egy év volt, a legsötétebb idő, 1944 oktoberétől, mikor Horthyt házőrizet alá tették, és Szálasi jött hatalmora 1945 febr.11- ig, t.i akkor esett el Budapest, és a németek szaladtak egyész Bécsig..
    A kommunizmus viszont 1948-tól 1990-ig tartott Magyarországon.Jó, a forradalom után már nem volt olyan kegyetlen, de az is kommunista volt. Számomra NEM szocializmus, amit elhitetni akarnak. Szabadság még mindig nem volt!
    Hogy hány magyar embert vitttek el Szibériába, vertek agyon az ÁVÓ-n, hány koncepciós tárgyalás volt halálos itélettel, plusz Kádár gyilkosságai a forradalom után. Ha mindezt összevetjük, bizony szép szám jönne ki.Nincs még komplett statisztika erről.Ezt sem könnyű elfelejteni.
    Mellesleg Hitler nem csak a zsidókat írtotta, Németországban a homoszexualisokat, Katolikusokat, szocedemeket is. Érdekes regényt olvastam nem rég: Philip Kerr: Berlin Noir, Igen tanulságos…
    A komcsik viszont mindenkit, aki ellenük szólt, vagy “osztály idegen volt”, zsidót is. Sok elvtársukat is. Nagy Imre nagyon jól tudta ezt… A “Temetetlen halott” című filmben, melyhez lánya segített az anyag hitelességéhez, Nagy megmondta a tárgyalásán is.

    Na érdekes téma, de nagyon belementem.

    Puchernek válaszom csak az, hogy nagyon sajnálom, de két könyvét olvastam Konrád Györgynek és nem tetszett, sem a stílusa, sem a mondanivalója. Örülök, hogy külföldön szeretik.
    Viszont tetszett Kertész Imre: Sorstalanság c. könyve.
    Azért mert nem úgy írja mint egy szenvedő alany, hanem mint egy kivülálló riporter. Ezért tudtam azonosulni vele….

  • Ille István
    2013 augusztus 26
    7:32 de.

    ’56-ban egy nagybátyám távozott (disszidált) Amerikába. Tanúsíthatom, hogy neki is elvették a magyar állampolgárságát.

  • Figyelő
    2013 augusztus 26
    3:41 du.
    én, otromba?
    csak ajánlottam magának valami élvezetet 😀
    már elég régen lehetett benne része!

  • sárdi jani
    2013 augusztus 27
    2:56 de.
    és?

  • A parittyás hangja

    Figyelő
    2013 augusztus 27
    1:38 de.

    Figyelő! Kommunizmus soha nem volt Magyarországon, ahogy egyetlen országban sem ezen a sárgolyón. A kommunizmus egy elméletben létező társadalmi berendezkedés melynek alapjait Marx és Engels fektette le, és az általuk felvázolt államformánál nincs, és valószínűleg nem is lesz haladóbb, emberibb, szociálisan fejlettebb rendszer. Más kérdés, hogy ennek szovjet típusú építése diktatórikus eszközeivel, személyi kultuszra építő hatalomgyakorlásával köszönő viszonyban sincs a marxi kommunizmussal. Ezért mindenki visítozni fog, de ettől még objektív tény marad, minden (rákényszerített!!!) hibája ellenére a Kádár-rendszer, és talán Fidel Castro Kubája az amelyik szociális érzékenységében, ténylegesen a népért élő hatalomgyakorlásában, ideológiai alapjaiban a legközelebb jutott a marxi elmélethez de messze nem volt kommunizmus, még szocializmus sem!
    Trianonról meg annyit, hogy valóban rettenetes tragédiája a nemzetnek, csak valahogy a valós okairól mindig “megfeledkeznek” a jobboldalon, sőt a magát hangsúlyozottan “kereszténynek” nevező rendszer Károlyi Mihály mellé gyorsan talált bűnbakot! A zsidókat! Nem ám a százezer holdas latifundiumait görcsösen védelmező katolikus egyház, és nem is a tízezer holdas, feudális értékrendjükbe belecsontosodott főrendek. Nem a nyomort csendőrséggel “kezelő” úri hatalom, és nem a nemzetiségeket gátlástalanul elnyomó politika…
    Igen! Trianon soha nem múló fájdalom, de hogy Márait idézzem:
    “De mit tanult ez a nemzet Trianonból? Semmit. Felnevelt egy zsebrák, basáskodó, önző és műveletlen középosztályt, s utált mindent és félt mindentől, ami igazi műveltség. … mindenki gyanús volt, zsidóbérenc, vagy titkos bolseviki aki demokrata nevelésről szólott. … Ez a gyökeréig romlott magyar középosztály még mindig nem akarja, nem meri látni a valóságot.”
    (Márai, 2004 {1945} 89,110,123,195)
    És ez, mellbevágóan a jelen valósága is…!

  • A parittyás hangja
    2013 augusztus 27
    8:22 de.

    Gyűjtőnéven hívja a történelem és a világ kommunizmusnak ezt az időt, ami végre megbukott 1990-ben!
    A marxisták viszont “szocializmusnak” nevezik, vagy még annak sem.
    Mert a valódi marxista szégyenli az eredményt, úgy gazdaságilag,mint társadalmilag.
    De viszont akár milyen volt, mégis Marx filózófiája volt az alapja. Ami nem móködött.
    Azért nem, mert teljesen kizárta az individumot a rendszerből..ja volt munkásosztály, paraszt társadalom,,de egyéni ember nem számított.
    Nem lehet sikeres gazdaság, boldog szabad társadalom ilyen rendszerben.
    T.i. az individum az ami előbbre viszi a technológiát, az üzleti világot, a társadalom minden vonalán.A kultúrát is.

    Mivel Márait idézte, én is tudnék számtalan idézetet hozni tőle, amit a kommunistákról és a zsidókról írt.Ő már ilyen író volt.
    Talán, egyszer lesz rá időm keresgélni…….

  • Parittyás!…………………..Király László,Lendl Tamás nem mondanak neked semit ezek a nevek?

  • A parittyás hangja

    Topapó
    2013 augusztus 27
    2:03 du.

    Majom, hát hát legyen már vér a pucádban! Szedd össze magad, és mond bátran mire szeretnél kilyukadni! Ki a tököm az a Király? A másik én vagyok, de ne érezd már magad ekkora dicsőségben, hogy mit ki nem derítettél, te sötét idióta, lévén, hogy többször aláírtam már teljes nevemmel a bejegyzéseimet mert semmi titkos nincs benne.
    Egyébként meg a kis családoddal foglalkozzál te senkiházi hülyegyerek!

  • Parittyás!……………….Vedd be a gyógyszered és níugodj meg mert a végén még gutaütést kapsz.Mikor állitottam,hogy te vagy Szemenyei?Csak azért, hogy megnyugodjál kis családom nevében ls kivánok Neked hosszú stresszmenres öregkort:………Dietrich István.

  • A parittyás hangja

    Topapó
    2013 augusztus 28
    1:44 de.

    István! Ha tudsz így is írni, nem nagyon értem miért kell otrombán személyeskedni mikor nem is volt vitánk egymással! (mostanában) 🙂

  • FIGYELŐ!
    Teljesen osztom a véleményed,annál is inkább mert én itthon élek,sokkal rosszabb körülmények között,mint akik kimentek.
    Sajnos igazi magyarok, akik megértik az itthoniak helyzetét
    itthon és kint is kevesen vannak,remélem tévedek?
    Bízom benne,hogy a “férgese”kihullik és “sok kártékony alak”áskálódása ellenére talán szebb jövő vár ránk!

  • Tóapó!
    Csak ne adja fel!!!!

  • Marcsi
    2013 augusztus 31
    3:57 du.
    magára, kicsi próbanáci, kétségtelen, hogy szebb jövő fog várni. csak, van egy rossz hírem: az utógondozóban.
    mert, nácibarbi, most csak időlegesen szabadult 😀

  • hoppá! topapónak van becsületes polgári neve?
    te jó ég!
    a szülei, ha még élnek, rohadtul szégyellhetik magukat, hogy becsületes sváb nevüket hogyan mocskolja be ez a mentálisan erős kihívásokkal küszködő genetikai tévedés 😀

  • Lélfai Szilárd

    ille

    Tényleg nem veszed észre, hogy mekkora közönséges barom vagy? Pl. a két utolsó beszólásod mire volt jó, a saját szórakoztatásodon kívül?

    Írd be ezt is a szöveggyüjteményedbe, a “jó lesz ez még a bíróságon” jeligére!

  • Kedves Figyelő,Lélfai!
    Oda se neki,ezeknek (néhány kivétellel)se eszük,se stílusuk
    nincs az emberségről…..már nem is beszélve!
    Aztán ugye mindenki “náci”, aki nem osztja a hülyeségeiket…
    Nem kell bosszankodni,azt kell nézni kik írogatnak és milyen
    “szinten”vannak és azt javaslom,hogy ne adják fel,legalább
    valami értelmeset is olvashatunk ezen a fórumon a sok alaptalan hazugságon kívül!

  • Marcsi
    2013 szeptember 1
    5:38 du.
    megkövetem. maga nem náci.
    csak simán idióta 😀

  • Lélfai Szilárd

    Ovuz, de nem Don!

    Az IQ-tok csökkenésére ne várjatok, csak a számokban van negatív, az IQ ban a O alatti már nem létezik! Aki nem a ti dalotokat fújja az mindenki náci, antiszemita, rasszista!

  • Lélfai Szilárd
    2013 szeptember 21
    4:20 de.
    egy fenét az. csak idióta 😛
    az az O betű meg mit akar jelenteni? csak nem az origót?
    csodálnám, ha ismerné a szó jelentését.
    az iq-t, ugyebár, természetes számokban, egyenes számsoron fejezik ki.
    olyan, hogy O alatti nem létezik, csak a nullához képest negatív tartomány.
    az origónak ugyanis x-y tengely szerinti kifejezéseknél van értelme.
    tudja: sinus, kosinus, ilyesmi.
    persze, a maga origója nem kétséges 😀
    nem megy ez magának, kicsi lélfai 😛
    már eléggé fáraszt, hogy folyamatosan le kell, hogy alázzam. lehet, hogy a jövőben ignorálni fogom.
    na, akkor min fog erőlködni, kicsi lélfai?
    én a wc-t javaslom. meg a reparont. tudja, a nagy erőlködéstől eléggé károsodik a kloákája 😛

  • Lélfai Szilárd

    ille

    Az Ovuznak írtam és az O-t azért írtam a 0 (nulla) helyett mert reméltem, hogy nem ismersz magadra! Tévedtem!Az origó esetén tényleg van negtív tartomány, de a ti IQ-tok alatt már csak a nihil!
    “már eléggé fáraszt, hogy folyamatosan le kell, hogy alázzam.” Tényleg nem veszed észre, hogy csak magadat alázod?
    – bár ez a mondatod: “én a wc-t javaslom. meg a reparont. tudja, a nagy erőlködéstől eléggé károsodik a kloákája :)” szintén az értelmi szintedre, valamint az érdeklődési körödre jellemző!
    – írod: “a jövőben ignorálni fogom.”, sajnos ezt remélni sem merem!

  • istóczi győző

    Szóval Wass Miklós semmiképp sem felel apja bűneiért. Akkor sok millió magyar miért fizet kárpótlást mások nagyapjának a bűneiért?

  • istóczi győző: Az adósság is öröklődik.

  • Mikola László

    Miért! Miért beszélnek anti-sémitizmusról? Amikor a sémi zsidók csak egy része a világon létező zsidó közösségeknek! Hát ott vannak az összes többi zsidók, akik ellen soha de SOHA nem kritizált senki! A sémi lenne az a nép, akik miatt az egész Világ bajban van, akik miatt ez a furcsa törvény létezik, miszerint “antisémita” lenne az, aki megszólal és elmondja, hogyan csalták meg a sémi zsidók őt, aki nem sémi zsidó??!!

  • Mikola László

    Tudjátok-e kedves Barátaim, hogy Magyarországon ismét tombol az ellenzékiek körében a kommunizmus azzal, hogy megint csak nem lehet kimondani bizonyos népek nevét, megnevezését – például azt, hogy zsidó – pedig a mai kormány egyértelműen és természetesen támogatja (mondjuk ezt nem értem, miért ez a nagy nyalakodás, de mindegy a zsidókat, holott van jó néhány rendes és becsületes etnikum is a Hazánkban) amit támogatni lehetne jobban: a swábok, a szlovákok (tótok), a németek, a szerbek, románok, wisigótok, gepidák, rómaiak, alánok, kelták, és a többiek.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.