Archive for július, 2013

OTP-pánik: Orbán elvesztette egyik szövetségesét

2013 július 19 2:38 du.70 hozzászólás
Csányi Sándor

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója aligha vádolható “balliberalizmussal” – akármit is jelent ez a szitokszó kormánypárti körökben. Csányinak mégis elege lehetett Orbán Viktor bank- és piacellenes hangulatkeltéséből, melynek legújabb megnyilvánulása szerint akár tíz évig maradhatnak a bankszektort súlytó és külföldön is vitatott különadók. Ráadásul a devizahitelesek kormányzati kisegítése is elsősorban az OTP-nek jelent komoly vesztességet, mely a budapesti Népszava információi szerint a 250 milliárd forintot is meghaladhatja. Ezért – és talán belső gazdaságpolitikai információkra, vagy feltételezésekre alapozva – Csányi úgy döntött péntek reggel, hogy eladja OTP-s tulajdonosi részvényeit, ami 8,7 milliárd forintos tőkekivonást jelent az OTP-ből. Eddig az elmúlt két évtized […]

Read more ›

A hazugságra épített rendszer előbb-utóbb összeomlik

House built on sand

Több mint két éves az alábbi bejegyzésem, és annyira aktuális, hogy szó szerint közölhető, az ország mai állapotával némileg kiegészítve. Ugyanis a két év alatt nemhogy nem változott semmi előnyére ebben a maffiaországban, de minden elképzelést felülmúlóan ment tönkre minden, beindultak az újabb rablások, mutyik, lenyúlások, és természetesen a szakadatlan hazudozás. Ha 2010-től 2011 májusáig annyit hazudtak, hogy ezt a címet voltam kénytelen adni a bejegyzésnek – akkor az elmúlt 26 hónapban ez a tendencia fénysebességre kapcsolt. Azóta már nemcsak ellopták három millió ember magánynyugdíjra félretett pénzét, de ugyanabban a pillanatban el is bokázták. 2010 nyarára már semmi se maradt […]

Read more ›

Agyonnemzetiek leszünk

2013 július 18 10:55 de.42 hozzászólás
Nagy Magyarország

Nemzetiek leszünk, tetőtől talpig. No, nem valójában, hanem címkékben. Már van sok féle nemzetink – a színházat most kihagynám, mert az az építészeti giccstömeg (némely jobb ízlésű kritikusa nemes egyszerűséggel csak síugrósáncnak nevezi), és a körülötte folyó cirkusz minden, csak nem nemzeti. De van nekünk nemzeti trafikunk, nemzeti autópályánk, nemzeti adó- és vámügynökségünk, nemzeti összetartozás dalunk, nemzeti együttműködési rendszerünk, nemzeti közlekedési hatóságunk, nemzeti közszolgálati egyetemünk, nemzeti sportunk, nemzeti tankönyvkiadónk és sok más nemzeti firlefrancunk, nemzeti dalunk. Ez utóbbi üdítő kivétel. Amúgy agyonnemzeti vagyunk. Na, hála Viktorunknak, a győzhetetlen hadvezérnek, újabbal gyarapodtunk. Az MTI egy tegnapi híre „A Nemzeti Magánszállás Tanúsító […]

Read more ›

KMH videó: Magyarország jobban teljesít

A budapesti Dohány utca és Kertész utca sarkánál, harom élelmiszer üzlet együttes szemete jó alkalom az utcán élõknek egy vacsoráravalót összeguberálni. Ilyen az a “jólét,” melyet az Orbán rezsim varázsolt Magyarországnak.

Read more ›

A Sólyom Hungarian Airways irodákat bérel a Ferihegyen

2013 július 16 10:26 de.24 hozzászólás
Sólyom Hungarian Airways A320

Egyre komolyabb kezdeményezésnek tűnik a Sólyom Hungarian Airways, mely a a tavaly becsődölt Malév szerepét lenne hivatott betölteni. A Budapest Airport Zrt. megerősítette, hogy megállapodott a részben közép-keleti tőkéből létrehozandó Budapest-centrikus légitársasággal és már a héten beköltözhetnek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren bérelt irodáikba. Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvívője azt is megerősítette, hogy a reptér Facebook oldalán látható Sólyom Airways látványterv hivatalos és valódi. Ezek szerint trikoloros, magyar népi motívumra enyhén emlékeztető logóval száll fel Budapestről az új légitársaság.  A Népszabadság a közép-keleti befektetők eredetét találgatta – a lehetséges ománi üzletemberek mellett, szerintük vannak esetleg iráni érdekek is […]

Read more ›

Miért Kanada

2013 július 15 10:18 du.60 hozzászólás
Pride

Kanadai budapesti nagykövetsége idén is támogatta a köznyelven csak melegfesztválnak nevezett Budapest Pride névre hallgató, a szélsőjobb részéről minden évben agresszív reakciókat kiváltó rendezvényt. A szervezők szerint ennek célja a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) közösség építése és erősítése, a többségi társadalom megszólítása, az LMBTQ emberekkel szembeni sztereotípiák és előítéletek csökkentése, valamint figyelemfelhívás a jog- és esélyegyenlőség fontosságára. Kanada kultúrállam, Magyarország meg egy észak-balkáni ország, diktatúrácska, egy nevetséges kis diktátorral, Gumicsizmácskával a nyakában. Mint tudjuk, a Caligula név csizmácskát jelent… A minőségi differencia a két ország nemi identitáshoz való hozzáállásán szépen lemérhető. A kanadai nagykövetség közleménye leszögezi, […]

Read more ›

Egy hithű kommunista őszinte levele Kövér Lászlóhoz

Kövér László

Tisztelt Kövér Úr! A hortobágyi templomban 2013. június 22-én elhangzott beszéde igen érdekes gondolatokat ébresztettek bennem. Ön akkor úgy fogalmazott, hogy “mi magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig”. Elképzelhető, hogy kommunistákból valóban a legalja jutott nekünk, hiszen annak idején sajnos Ön is, valamint testvérei és kedves édesapja, sőt nagyapja is az MSZMP tagjai voltak. Méghozzá nem is akármilyen tagjai. Nagypapája megkapta Szocialista Hazáért Érdemrendet, Ön pedig, mélyen tisztelt Kövér úr, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének […]

Read more ›

Beindul a Sólyom Hungarian Airways nemzeti légitársaság? Kanadában a Porter Airlines-nak sikerült…

2013 július 14 9:36 de.21 hozzászólás
Sólyom Hungarian Airways

Magyarország két jobboldali napilapja optimistábban fogadta azt a hírt, hogy augusztusban létrejöhet egy új Budapest-centrikus légitársaság – mely a tavaly februárban csúfosan becsődölt Malév szerepét vállalná magára – mint a HVG, ahol szakértők bírálták az üzleti terv eddig ismert részleteit. De a budapesti Magyar Hírlap információi szerint a Sólyom Hungarian Airways képviselői jövő héten írják alá azt a lízingszerződést Londonban, melynek révén 2013. augusztus 20-án felállhat a légitársaság hat gépből álló flottája. Amint meg van a szerződés, a hat gépből háromra azonnal felkerül a Sólyom logója és a légitársaság neve. A Magyar Hírlap azt is megerősítette, hogy heteken belül – […]

Read more ›

A Lac Mégantic-i tragédia: A szolidaritás és a PR kudarca

2013 július 12 8:38 de.8 hozzászólás
Szinte teljesen elpusztult Lac-Mégantic városközpontja

Mint, ahogy arról a magyarországi sajtó is beszámolt, július 6-án Kanadában példanélküli vonatszerencsétlenség történt a Québec tartománybeli Lac-Mégantic-ban, mely 50 emberéletet követelt. Egy 73 tartálykocsiból álló, olajat szállító szerelvény siklott ki és robbant fel a kisváros kellősközepén. Eddig 24 holttestet találtak és még 26-ot keresnek. Lac-Mégantic városközpontját pedig romokba döntötte a baleset és az azt követő robbanás. Összesen 30 épület pusztult el a 6 ezer lakosú településen. Egyetlen egy dolgozó felelt a 73 szerelvényért, miközben ilyenkor legalább két személyt kellett volna alkalmazni. De nem csak a vasútbaleset volt példanélküli, hanem a vonatot üzemeltető Montreal Maine & Atlantic Railway (MMA) nevű cég […]

Read more ›

A felcsúti nap ne süssön Európára

2013 július 11 10:34 de.105 hozzászólás
Sun power

“Nem tudjuk elfogadni, hogy azt az alapszerződést, mely alapján – népszavazással is megerősítve – beléptünk az Európai Unióba, most valaki egyoldalúan felül akarja írni” – mondta Orbán. Arra reagált így a kedves vezető, hogy az Európai Parlament elfogadta a Tavares-jelentést, és ezért ismét csak szégyellhetik a pofájukat a magyarok, hogy ilyen kormányuk van. Olyan, amelyik szarik az európai értékekre, szarik az európai jogra, és amúgy szarik mindenre, ami emberi és tisztességes. Van képe azt mondani, hogy valaki egyoldalúan felül akarja írni az Unió alapszerződését. Miközben ő nem tartja be az alapjogokat. Az merészel így siránkozni most, aki az utóbbi három […]

Read more ›

Csak a Viktor!

Orbán Viktor

Olvasom, hogy milyen rút támadást intézett nemzetünk ellen az EU, liberális, kommunista utódpárti baloldala, valamint a pomogácsok. Vezérünk csodálatosan védte nemzetünk érdekeit, és a rezsicsökkentést. Mondjuk, ez utóbbit könnyen tette, mivel a tárgyalásnak a rezsicsökkentés nem volt témája. Asszem, a támadók részéről ez szóba sem került… De mindegy, mert a rezsicsökkentést megvédjük. Kerül, amibe kerül – nekünk. Aztán úgy visszaemlékeztem az utóbbi huszonhárom évére Vezérünknek… Politika pályafutására – ha ez annak nevezhető(?) mert például, ha egy pártelnök választást veszít, akkor ott, ahol nincs rezsicsökkentés, és különben is lemaradtak már mert Magyarország jobban is teljesít, szóval ezekben a gyenge államokban a […]

Read more ›

Nem tudunk beszélni

Viharfelhők

A minapi sajtó,- független attól, hogy magyar vagy külhoni, – tele volt Orbán Viktor strasbourgi nyilatkozataival. A nem magyarnyelvű azt írta, hogy Orbán támadta az Európai Parlamentet. Kicsit meglepődtem. Ugyan miért kelt ekkora „visszhangot”, hogy egy EU tagország miniszterelnöke kritizálni mer ezt vagy azt, ami országára vonatkozik. Utána persze rögtön megnéztem, ugyan mit írt a magyar sajtó ezzel kapcsolatban. Most nagyon könnyen előfordulhat, hogy saját csapdámba fogok beleesni. Én ugyanis soha sem voltam EU-párti. Már mikor létrejött és mindenki eufórikus hangulatba került akkor megkérdeztem ismerőseimet: ugyan minek örültök annyira? Jó, leomlottak a falak és állítólag a nyugat szeretné minél előbb felzárkoztatni […]

Read more ›

Négyszázezer új magyar állampolgár, avagy újabb kormánygagyi

Egyszerűsített eljárás?

Már irtam itten, hogy milyen fura dolgokat tudnak elkövetni a magyar kormányhivatalok. Nos most egy ujabb gyöngyszem. Ez év márciusában, feleségem és jómagam megszerettük volna ujítani lejárt magyar ótlevelünket. Befáradtam a Magyar Köztársaság bécsi nagykövetségére informácíót kérni ezügyben. Tájékoztattak, két variánsról. Az egyik, ami látszólag egyszerűnek nézett ki, hogy a követségen kiállítom az ürlapokat, mellékelem a szükséges dokumentumokat, és kifizetek fejenként valami ötven vagy hatvan eurót. Erre jön még persze más kiadás is, mint postai költség hiányzó dokumentumok, stb.   A másik megoldás, az úgy hangzott, hogy menjek le Sopronba, és forduljak az ottani ökmányhívatlhoz kérésemmel. Nem sokat firtattam mi […]

Read more ›

Jobb vagy bal – választható politikai alternatívák

2013 július 10 10:33 du.13 hozzászólás
Abstract wheels

Hosszabb ideje meditálok, létezik-e vállalható formában jobb-, illetve baloldal, úgy mint választható politikai alternatíva. A magát balnak minősítő oldallal kevesebb a bajom, de elkeserítő, amit produkál sunyiságban, gyávaságban, perspektíva nélküliségben és hatalomvágyban; a jobb pedig egyszerűen nemzeti katasztrófa. Mára azt mondom: el kell felejteni ezt a tartalmatlanná vált felosztást, hisz mindkét oldal a hatalomért harcol, holott a modern demokráciában a politika a hatalom elleni harcról szól. Egyik oldalnak sincs pozitív üzenete, egyik oldal sem borul ki az érpataki polgármester üzelmeitől, mindkét oldal vezető ereje (centruma) a félelem vezérelte negatív érzelmeinkre játszik (számít). Buddha egy alkalommal az én értelmezésemben azt mondja, […]

Read more ›

Fideszes csapatszellem

All in!

A tradicionális terminológia: Capo di tutti Capi – avagy a “Főnökök főnöke”, a Cupola vezetője, de facto titulus a legerősebb maffiacsalád fejére. Capo di Capi Re – tisztelet kifejezése, a maffia egy idősebb vagy visszavonult tagja kapja. Capo Crimine – a Don, a család feje. Capo Bastone – az alvezér, második a rangsorban. Consigliere – tanácsadó, közvetítő a családon belül és családok között Contabile – pénzügyi tanácsadó, felügyeli és felülvizsgálja a pénzügyeket. Caporegime – kapitány, aki körülbelül tíz vagy több katonából álló legénységet irányít. Sgarrista vagy Soldato – katona, befutott ember a maffia tagja, aki a napi üzleti tevékenységért felel. […]

Read more ›
This site is protected by Comment SPAM Wiper.