Az Atilla – A legkatonásabb öltözet megszületéséről

2013 március 23 12:35 de.39 hozzászólás

“Arad megyében Csáky gróf ajánlatára a nemes ifjak az Árpádok és a hunok viseletét újra behozni elhatározták. (…) Minden jel arra mutat, hogy ez az ősrégi viselet behozatala nem a véletlen műve, hanem holmi gonosz célzattal van összekötve. (…) Bővebb tudósítást is kérek arról, hogy kinek az eszméje volt az ősi hun öltözet s milyen mértékben terjedt el a szomszédos megyékben. Vajon van-e a dolognak valamelyes politikai háttere?” (1825, augusztus 6-án, August Sedlnitzky császári belügyminiszter.)

Az Atilla

Néhány hét múlva mind a Temes, mind a Bihar megyei főispáni beiktatáson résztvevő bandériumok atillában, azaz zsinóros hosszúdolmányba öltözötten vonultak fel. De az atilla nem maradt a Pártiumban, hamarosan bevonult az országgyűlésre. Orczy Lőrincz aradi főispán ruhájáról még rendőri jelentés is készült, a káptalani követ pedig korholta az urak “tatár ruháját”. Bécsben tartottak a ruha mögött megbújó esetleges politikai motivációtól, Széchenyi István viszont kigúnyolta érte, az általa amúgyse sokra tartott, Hunyady grófot.

Az atilla (2), a magyar érzelmű, romantikus öltölközést kedvelő férfiak ruhadarabja lett. Még “alkotmányos kalpagot” is teremtettek hozzá, három fehér tollal. Ugyanebben az évben Veszprémben, majd Somogy megyében is megtiltották, hogy a megyegyűléseken német ruhában (“bugyogóban és pofoncsapott kalapban”) jelenjenek meg a résztvevők. Lassan a vármegyei nemesség szimbolikus jelentőségű ruhadarabja lett. Az 1832-1836. évi országgyülésen a tárgyalási terembe már csak atillában volt szabad belépni (így hát a követek egy jórésze eladta díszmagyarját), 1844-ben pedig Metternich herceg is fekete atillában volt kénytelen megjelenni az országgyűlés megnyitóján.

A szabadságharc leverése után igencsak elszaporodtak a passzív ellenállás kellékei: a Kossuth-kalap, Petőfi-gallér, Zrínyi-dolmány stb. Az atilla megjelenésében is szerepet játszhattak a politikai-ideológiai motivációk, de miért pont egy XVII-dik századi divatot élesztettek fel, a hosszúdolmányt, s adtak neki egy hun nevet.? Mennyi köze volt ehhez a Nádasdy Mausoleumnak? Talán sok. Nádasdyak Attilája térdig érő dolmányt visel.

………………………………..

1. A Mausoleum a hun és magyar vezérektől egészen I. Lipót trónra lépéséig, vagyis 1657-ig követi királyaink történelmét. 59 rézmetszet alkotja az uralkodók egészalakos portrésorozatát. A kötetet 1664-ben Nürnbergben adták ki, Nádasdy Ferenc gróf saját költségén és ajánlásával.

2. Magyar szabók adták ezt a nevet a testhez álló zsinóros dolmányak, amit hősöket ábrázoló régi metszeteken láthattak. Tudomásom szerint 1817-ben, Bártfán említik először, 1838-ban pedig már szótározva van.

Rosu Mária

39 hozzászólás

  • koszonom a cikket .. bocsanatot kerek a kovetkezo link miatt a szerzo Urholgytol…..semmi koze a cikkhez , de mindenkeppen a baloldali okoskaknak szanom es lusta vagyok masik cikkhez atmenni wwww.magyarhirlap.hu/bagolykopet……majd hozzaszolok a cikkhez is de meg el se olvastam

  • nos uraim ez a kulonbseg koztunk es mas okosabb nepek kozott…mi 1825-ben is csak POFAZTUNK HULYESEGEKROL es ma is…..miert baj az osi viselet ? …izraelben SENKI se azert szidja az ortodox zsidokat mert nevetseges mozes korabeli ruhakban paradeznak hanem azert mert NEM katonaskodnak es nekem eccer brooklynban lefasiztaztak herzl tivi apot mert ok ugye nem cionistak ok csak imadkozni akarnak …aztan ha birkakent tereltek oket 1944-ben….

  • Judit Noszticzius

    Igazi történelmi ruhájában viseltek !!!!!

  • Köszönöm a színvonalas tájékoztatást!

    J

  • Köszönöm, kedves Mária, ez nagyon érdekes.
    Van egy heraldikai kislexikonom, az – többek között- ezt írja az atilláról:
    “Atilla eredetileg rövid díszes zsinóros kabát, a hunok királyáról, Attiláról elvevezett ruhadarab, a magyar úri viselet része. Hasonló volt hozzá a bocskai kabát. A címereken is gyakran megjelennek. Manapság ezt egyesek különleges vagy ünnepi alkalmakkor viselik.
    A legősibb a bocskai, egy dolmány, hosszú felső kabát, amit különféleképpen neveznek (kismagyar, kis magyar dísz(ruha), magyar zakó, magyar úri viselet, magyar szmoking, bocskay). Bocskai viseletről akkor beszélhetünk, ha a féfrfi vagy női felsőruha zsinórdíszes gombolással van elllátva. Bocskai István fejedelemről kapta a nevét, de nem ismert pontosan, hogy miért éppen ő lett a ruha névadója. Viselése a 18-19. századi magyaros ruhamozgalom után az 1920-as évektől, a felerősödő hazafias mozgalmaknak köszönhetően vett nagy lendületet. A diákok egyenruhaként hordták. A fiúk sapkát, zakót, nadrágot és rojtos selyem nyakkendőt hordtak, a lányok pedig blúzt és szoknyát.
    Az atilla a lovasruhából alakult ki, mely része volt a huszárok öltözékének. A bocskaitól a zsinóratában különbözik. Oldalvonala karcsúsított, az alja kiszélesedik, a derékvonalig szűk utána „szoknyásan” bővül, ami megkönnyítette a lóról való le- és felszállást. A sújtás mellett vitézkötés díszítette. Később katonai ünnepi viselet is lett. Az 1830-as években alakult ki, miután a 18. század végén a magyaros ruha kezdett eltűnni. II. József azonban a németet tette meg hivatalos nyelvnek, mire válaszul a magyar nemesség visszatért a huszárok viseletének elemeihez. A Bach-rendszer idején tiltották a magyaros viseletet, ezért a bálokon (1857-es jogászbál, 1859. Batthyány Emma grófnő esküvője) sokan tiltakozásként viselték az atillát és más magyar ruhadarabokat, majd divattá vált a magyar ruha viselése.

    A díszmagyar tartozékai: kócsagtollas forgó, föveg, mente, alatta dolmány, csizmanadrág, díszkard, kardkötő öv és rámás csizma. Formai előképe a törökös ízlésből átvett magyarosnak tartott férfiruha volt. A 16. században a dolmány térden alul ért és hosszabb volt mint a mente. A 17. századtól mindkettőt paszománttal, ritkábban hímzéssel látták el. A dolmány és a mente 1820 táján volt a legrövidebb. A kardot mindig a dolmány fölé, azaz a mente alá kötötték. A mentét gyakran vállra vetve viselték. A dolmányt 1817-től atillának nevezték, majd önálló ruhadarab lett és a reformkor függetlenségi mozgalmának kifejezője lett.
    Hasonló volt a cifraszűrök szerepe a paraszti öltözködésben. Három fő központban készítették: Nagyvárad, Debrecen és Veszprém. Gyakran hímezték ki nemzeti színekkel, jelképekkel (koronás nemzeti címerrel), ezért 1848 után tiltották a hímzett szűrök viselését és ennek megszegése miatt egyeseket be is börtönöztek.”

  • Köszönjük Rosu Mária, köszönjük falusi. Legalább ezt is tudjuk.

  • Lélfai Szilárd

    Csatlakozom Sárdi Janihoz!
    Ha csak ilyen cikkek és ilyen hozzászólások jelennének meg a lapban akkor sokkal színvonalasabb lenne!

  • Lelfai Szilard!
    Igy van ahogy irja, de sajnos az ellenszek-let betolakodasa ota, ez nem megy itt. Nagy tevedes volt a lap tulajdonosatol, hogy beengedte oket. Ha O nem igy gondolja, akkor nagyot csalodtunk benne.

  • …..én is köszönöm falusi. Megmozdítja az emlékezetet, no meg belelop egy kis sóvárgást is.

  • Elnézést, az én hozzászólásom eltűnt (pedig az volt az első), így ismét szeretném megköszönni a korrekt, és hasznos tájékoztatást és “emlékeztetőt”..

    J

  • Most mégis látom, nem tudom mi történt.. Elnézést a zavarért..
    J

  • Szeretem a történelmet, így örömmel olvastam a cikket.

  • A KMH neolib káoszában elképesztő, meglepő és egyben üdvözlendő, hogy egy ilyen cikk is megjelenhetett. Most még azt lenne jó elérni, hogy Magyarországon, ha nem is Attilában, de legalább Bocskaiban meg lehessen jelennie egy közéleti személynek, ami nem váltaná ki a bal-libek bömbölését, a “magyarkodó-neonáci-antiszemita” vádakat!
    ps: csak az öltözködés történet kedvéért, a mi huszáraink dísz-öltözékében kísérik II. Erzsébetet is az ő gárdista huszárai, és a francia köztársasági huszárezred is “huszárul” jelenik meg!
    Egy másik huszároktól vett kiegészítő, az a nyakkendő. Franciául, mert ők kezdték másolni, a nyakkendőt, a “cravatte” a zsoldos huszárok öltözékét díszítette. Ezek a huszárok horvátok voltak, franciául Croate, amit ők “fordítottak” cravatte-ra…és kezdték hordani, amit II. Károly vitt a brit szigetekre…1660.-ban.
    A Kán-Kán táncról (can-can) majd később, annak is a huszárainknál kell ugyanis keresni az eredetét.

  • En, most apr 13.-an HAZA MEGYEK SzepMAGYARORSZAGBA.56 ev utan. Az elso dolgom less, hogy kikeressem, hol lehet Szegeden Bacskay oltonyt keszitetni. Abban fogok meg akocsmaba is menni. Volt mar ra pelda, hogy az oltozekkel fejeztek ki a Magyaremberek(apraja-nagyja),hogy hova is tartoznak. Csak a gyengebbek kedveert: ugy hivtak, “nema ellenallas”. Es megcsak nem is Orban kedveert teszem majd. Ha zsiroskenyeren kell elenem, akkor is less BOCSKAY-m.

  • Elnezest, sok helyesirasi hibaert.

  • Azért az gyönyörű – és egyben tanulságos,- hogy néhány pontagyű tényleg képes még egy teljesen politikamentes, ismeretet adó és terjesztő topikot is tönkrevágni..
    Hofinak volt igaza..
    Magyarországon az egy főre eső bunkók száma két fő…

  • falusi

    Én bájosnak tartom JIMBÓ lelkesedését.

  • Kedves Jimbo! Lelkesedése helyes, de, félek el kell vegyem a kedvét a “Bocskay” csináltatástól, pláne Szegeden! Magyarországon kihaló félben van a még létező “úri szabó”-ság, már ha még itt-ott van is. Budapesten van 2-3 méretes szabóság, egy bocskai kb.100-250 ezer Ft.-(500-1.500$)
    Ezen a címen akár a net-ről is rendelhet…:
    http://www.hagyomanyorzobolt.hu/fokat/4b5145ad769dx_Bocskai_ruhak

  • JIMBO
    2013 március 25
    1:14 de.
    Ebben a formában támogatom a lelkesedését. Abban a pillanatban amikor nem politikai tartalmat kapcsol hozzá, szép gesztus a hagyomány megőrzése.
    Az a baj, amikor ezeket a történelmi ereklyéket lealacsonyítják a napi politika szintjére. Különösen akkor ellenzem azt, amikor a történelmi szerepétől teljesen eltérő ideológiát valló csoportok teszik, napi politikai célzattal.
    A hagyomány szép dolog. Remélem, jól sikerül majd.

  • Uraim, a legendás múlt nem léphet a valóságos történelem helyébe, ahogy semmiféle politikai megfontolás sem adhat felmetést az alól ha nemzettudatunk összetéveszthetetlen jelképeit teátrális külsőségekké degradáljuk. Ezek nem valamilyen célt vagy “magas polcot” szolgálnak, hanem a magyarságunkat, benne saját emberségünket és kultúránkat.

  • Don Ovuz!
    Szerintem inkabb nezopont kerdese az egesz. En cask annyira politikai celzattal fogom a Bocskaimat viselni,
    ameddig a magyarsagomat fogja jelenteni. Ezt akkor is megtennem, ha, mondjuk a szocik lennenek hatalmon. Ezt eleink sem “politikai” okbol tettek annakidejen, hanem,azert, mert a magyarsagukat akartak megsemmisiteni, de legalabb is megnyirbalni.Ez amolyan szavazas, partook es szavazo cedulak nelkul.

  • JIMBO
    2013 március 25
    1:14 de.
    http://www.bocskaioltonyok.hu/

    Van rajta telefonszám, e-mail cím, érdeklődjön az árakról, méretre készítésről, átfutási időkről.
    Üdv.

  • Látja, K. Jimbo, a “magyarok” még a bocskai-atilla-nevezetű ruhacikkeket is tudják “magyar”. “magyarkodó”, és retardáltnak nevezni. Ezen a lapon, KMH, ami fasisztát, antiszemitát szeretne hallani/olvasni, van itt minden, csak egy nincs. A jelenleg 2/3-al kormányzó akármelyik magyar politikus, parlamenti képviselő, vagy falusi polgármester képe, atillában, vagy bocskaiban, mert mindegyik FÉL! Mindegyik! Attól fél, hogy nem EU-konform, hogy “retrográd-horhysta-nyilas-elviszem a zsidókat a Dunáig” vádakat kapnak, mert “magyarul” öltözködnének! Ön nem volt itthon 35 éve, így nem is tudhatja, milyen “vélemény-megbélyegezés-fasizmus”-ban élünk, hogy a magyarságunk, az szégyellni való lett a saját hazánkban?! Nézze meg a KMH cikkét, mert találtak egy fotót a “zorbánról”, fehér ingben és mellényben. A KMH szerint ez nyílván “magyar gárda” egyenruha…Nem is ragozom!!

  • Varga Sándor
    2013 március 26
    10:15 de.
    Én szégyenkezem a mélymagyar csoportosulások miatt, ha már egy történelmi cikkhez szintúgy elhozta ezen sötét lelkületű emberek kultúráját. Nem az országot, nem a Magyar nemzetet, önöket szégyenlem. Tudja, a családi rongyosban nekünk is van Bocskay-öltöny, ráadásul korabeli, nem utánzat. Fiatal koromban felpróbáltam, de a mai korszakban inkább megmosolyogni való.
    Egy nemzet nagyságát elsősorban az adja, hogyan viszonyul a saját kora kihívásaihoz. A múltba merengés a kihívások felvállalása helyett inkább gyávaság, elmenekülés a problémák elől. A kirekesztés, fajüldözés, és ezen dolgok a pótcselekvés kategóriába sorolhatóak. Elterelik a figyelmet saját tudatlanságunkról, alkalmatlanságunkról.

    Bár ezeket a dolgokat hiába magyaráznám önnek, úgysem érti meg.
    A múltba merengésről még csak annyit: Ha restaurálják a feudalizmust, a neve alapján ön a pórnéphez tartozik, így az eke szarva mellett a helye. Képviselje csak nyugodtan a múltat.

    A jelenben megértem a dilemmáját. A fidesz az első ciklusa alatt felszámolta, megszüntette, beolvasztotta a jobboldali pártokat. Így ha nem pártprogramok szerint, hanem az elméleti jobb-, és baloldal szerint szemléli a dolgokat, önnek nincs alternatíva. Vagy a fidesz, vagy a fasiszta pártok. Ezt értem, de a vakságot elutasítom.
    A haza jövője a mostani tetteinkben van, nem a múltban.

  • egyetlen nemzet nem fektet ennyi energiat a multjaba, mint a magyar, a jelen es a jovo epitese helyett!

  • Varga Sándor
    2013 március 26
    10:15 de.
    nem találták, orbán pénteki szózatához ezt a jelmezt vette fel. hivatalos sajtófotó, picinyem. az, hogy magának fogalma sincs a fidesz pr stratégiájáról, még nem mentesíti a hülyeség alól. ha a nemzetvezető pénteki szövegét egy kicsit rávetíti a neonácik szövegrendszerére, még maga is képes rájönni, hogy biza, az a jelmez jelzésértékű volt!
    bár, a nemzet bohóca még mindig jobban festett ebben, mint a kifakult csíkos ingében 😀

  • Don Ovuz!
    Probaltam remelni, hogy Onnel lehet normalis dialogust folytatni. Legnagyobb csalodasom az utobbi idoben: nem lehet!!
    Varga Ur!
    Igy van ahogy irja. Ezek felnek a “magyarkodoktol”, mint a szomszed allamokban a magyarszotol. Sot, meg a HAMVAKTOL is felnek. Talan azert, mert ezek a HAMVAK Magyar.
    Kerdes: ki ossza maeg a Magyar nepet. Van is ra valasz, de nem itt.

  • Don Ovuz!
    Koszonom(ujfent)a feltett cimet. Okvetlen elmegyek oda. Ugy tunik,ott mertere is lehet keszetetni oltonyt.
    Csak melesleg: ha On ilenek irant erdeklodik, akkor meg semi sincs veszve(az On reszerol). Megegyszer koszonom.
    Udv. JIMBO(rovidesen IMRE).

  • Megint ez a [email protected] Wisky, ezert a hiba az irasban,de rovidesen PALINKA less, ha meg lehet talalni SZEP MAGYARORSZAGBAN.

  • JIMBO
    2013 március 26
    8:29 du.
    Ne a mennyiségre, hanem minőségre menj..
    Glenfiddich, Glenlivet, Jameson..
    Ne add lejjebb…
    🙂

  • Varga Sándor.
    Tévedésben vagy.
    Magyarországon minden évben vannak Vitézi bálok, ott a Bocskay, az atilla a menő..
    kicsit nevetséges, kicsit farsangi hangulata van, de évente megrendezik.
    És nemcsak Budapesten, hanem az ország más részeiben is.
    Itt találsz néhány linket:
    http://www.bacsalmasilapok.hu/index.php?option=com_phocagallery&view=category&id=33:vitzi-bl-bcsalmson&Itemid=7
    http://www.helyihirek.hu/index.php?fp=cikk&id=6167&v=fooldal
    http://www.vitezirend.co.hu/Archive/Archive%202010/2010%2002%2013%20Vitezi%20bal%20Bp.htm

  • Sárdi Jani
    2013 március 25
    11:29 de.
    Nem Jombóra, hanem Kakukk Marcira utaltam..
    szerencsérlen burkislaci..
    Nem érti, hogy nem elég nevet cserélni..
    🙂
    Mióta bekerült a családjába néhány zsidó, hall szavakat, kifejezéseket, utalásokat, csak éppen fogalma sincs, hogy mi, hova tartozik, miért van úgy ahogy, mi az értelme, a jelentősége..
    És nem veszi észre, hogy tulajdonképpen rosszat tesz a zsidóságnak is, a magyarságnak is a hozzászólásaival..
    Unatkozó vénember, aki valami ismeretlen küldetéstudattól átitava azt hiszi, most jól odamondogat a liberálbolsi komenyistáknak..

  • JIMBO
    2013 március 26
    8:27 du.
    Mielőtt elhagyom a cikket.
    A címet kimondottan önnek kerestem meg, mivel úgy láttam hagyománytiszteletből, és nem félresiklott eszmények miatt akarja az öltönyt. Az adott linken egy most megnyíló szegedi áruház címe, és telefonszáma is rajta volt.
    Egyébként nem a múlttól félünk, hanem felháborító, ahogyan a fasiszták újabb történelmi ereklyéket kívánnak zavaros, ellentmondásos eszményeikhez, és térnyerésük esetén újabb népirtáshoz felhasználni.
    Ellentmondásos, hiszen trianont visszasírva egy soknyelvű, és sok nemzetiségű országot sírnak vissza. Ennek alapból ellentmond a népcsoportok üldözése, az idegenszívűség, és egyéb zavaros ideológiák. Ameddig uraltuk ezen tartományokat, a vezetés volt a kezünkben, csak a vezetés! A lakosság viszont azonos jogokkal, és kötelezettségekkel rendelkezett, mint a magyar ajkúak. Ebben a nyelvhasználat, a kultúra, a jogi megítélés, az anyagi javak, minden benne volt.

    A fasiszta ideológia trianon után nyert teret, és csúszott át a jelenlegi mindenkit gyűlölök aki nem Magyar formába. Ez ugyebár egyben bűnbak keresés is, a rossz döntés miatt, ami a terület vesztéshez vezetett.
    Ön szerint ez akkor most a részemről magyarellenesség, avagy egy zavaros, senkinek sem jó ideológia elvetése?

    Kezeljük a saját helyén a múltat! Történelem, elmúlt!
    Ha elkezdünk visszafelé menni az időben, akkor ezen területet nagyon sok nemzet követelhetné, attól függően, meddig megyünk vissza. Ugyebár voltak osztrákok, törökök, szlávok, olaszok (római), németek, angolok, és még ki tudja miféle törzsek. Attól függően, meddig megyünk vissza. Mert ha mi visszamegyünk, más is visszamehetne. Ugye, akkor már nem is annyira kedvező a dolog?
    Vegyük alapul a sógorokat.
    Rajtunk keresztül uralták a magyar tartományokat.
    Trianonnal elveszítették, sőt, még egy Magyarországnyi területet pluszban. Vagyis többet veszítettek, mint mi. Két kísérletet tettek a visszaszerzésére, majd beletörődve a dolgokba, elkezdték építeni a megmaradt területeiket. Most példaképeink lehetnek, és sóvárgunk a fejlettségi szintjük után, mert lényegesen előttünk járnak.
    No ez a különbség a múltban, vagy a jelenben élés között.

  • Jávorszky Mária

    Ille Itván 2013.március 26.2:49 du.
    Ahogy így elnézem, kendnek nagyon jól passzolna egy skót szoknya.A lábait nem kell hozzá leborotválni, úgy jó ahogy van, szőrösen.
    Nem vót még majomparádé Mogyoródon?

  • JIMBO
    2013 március 26
    8:29 du.
    imreeee? nem sbaj tóbiás? csak nem akar itt letelepedni? nem magának való, itt a bumerángja, ha egyszer eldobja, soha nem jön vissza 🙂
    a wiskyt egyébként whiskynek írják, még a bozótban is, a less meg egy fosztóképző , tudja, topless, homeless, a szép magyarországban meg nem találnak semmit, legfeljebb magyarországon. de megnyugtatom, magának az se lesz szép.

  • JIMBO
    2013 március 26
    8:29 du.
    Tényleg “[email protected]” lehet, hát igyál inkább whisky-t, vagy whiskey-t!!! =))

  • Ille!
    Ez a riposzt rad vall. Nem is var toled senki kulonbet.
    Teged mar sajnalni sem lehet,de meg gyulolni sem.A gyulokodes, a te termeszeted.

  • RonaGYuri-mv!
    Amerikaban wikey, mindenutt mashol wisky!! Csak mondom.

  • Don Ovuz!
    UJFENT koszonom a cimet, amit feltett. Mar erintkezesbe leptem veluk. Rendes tarsasagnak latszanak.Mert nelkul nem vesznek fel rendelest.
    A beirasanak a tobbi reszere,csak azt tudom mondani, hogy ez szigoruan nezopont kerdese.A sogorokat sehogy sem lehet a magyarohoz hasonlitani. Mindket haboru utan
    (valami erthetetlen ok folytan) a gyoztesek, oket mas elbiralassal kezeltek. Az elso utan meg jutalmaztak is oket. Ez, szerintem,nagy kulonbseg. Kar, hogy ezt ok nem(sok massal egyutt) latjak be.

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.