Archiválja az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívuma
Archived by National Széchényi Library Electronic Periodicals Archive & Database

Kanadai Magyar Hírlap

Növekszik a “nem” tábor a magyar népszavazáson

Posted in Magyarország by Christopher Adam on február 1, 2008

Népszavazás 2008Még mindig sokkal többen szavaznának igennel a 2008 március 9-re kiírt magyarországi népszavazáson, de a nemmel szavazók aránya növekszik. Ez derül ki a legújabb Medián felmérésből. A szavazók 64 százaléka támogatja a tandíj eltörlését, míg a nemmel szavazók most 15 százalékon állnak. Ez annyit jelent, hogy az “igennel” szavazók aránya három ponttal csökkent, míg a “nem” tábor három százalékkal gyarapodott. A vizitdíj eltörlésére a megkérdezettek 67 százaléka szavazna “igennel” és összesen 13 százalék voksolna nemmel. A kórházi napidíj esetében az igenek aránya 69 százalék, a nemek tábora pedig 11 százalékon áll.

Bár úgy tűnik, hogy az Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) kampányolása aktivizálta a kormánypárti szavazókat a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) népszavazása ellen, nem valószínű hogy az igenek száma meghaladja a nemmel szavazók arányát. De a népszavazás eredményessége még egyáltalán nem biztos, hiszen ehhez kb. 2 millióan kell, hogy szavazzanak az “igen” mellett. A legutóbbi becslések szerint a Fidesz tábora kb. 1,8 millió elkötelezett szavazóból áll. A megkérdezettek 40 százaléka mondta, hogy biztosan résztvesz a népszavazáson és igennel szavaz a három kérdésre.

A Medián legutóbbi felmérését január 18 és 22 között végezte.

Kanadai Magyar Hírlap

Jelezd elsőként, hogy neked ez tetszik: post!

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <pre> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>