Nem vicc

Brahms brácsás kamarazenéje CD-n

Szerző: Eszes Kinga
Lapszám: 2018 december

Egyetlen más hangszer művelőivel kapcsolatban sem ismerünk annyi tréfásnak szánt, gonosz viccet, mint amennyit a brácsásokról alkotott a zenészvilág. De miért épp ők váltak a gúny fő céltáblájává? A témáról tanulmány is készült, melynek szerzője, Carl Rahkonen szerint a viccek elsődleges célja a zenekari hierarchia megerősítése. Az University of Pennsylvania professzora maga is brácsás, a téma azonban nem sértett muzsikusként, hanem kíváncsi etnomuzikológusként kezdte foglalkoztatni: nemcsak gyűjtötte az általában ügyetlennek, önállótlannak és az együttesben nélkülözhetőnek ábrázolt figurát középpontba állító - humoros célzatú, valójában azonban inkább rosszindulatú - poénokat, hanem igyekezett a brácsás vicc folklórjának mélyére is ásni.

Az izgalmas zene- és hangszertörténeti kérdéseket felvető téma egy új Hungaroton-kiadvány kapcsán vetődött fel bennem: Bársony Péter, Frankl Péter és Komlósi Ildikó Brahms-lemeze ugyanis az összes brácsás viccet értelmezhetetlen, alaptalan és hazug sztereotípiává degradálja. Mi több, a Brahms Project címet viselő felvétel - melyen a zeneszerző eredetileg klarinétra komponált op. 120-as szonátái mellett az alt hangra, brácsára és zongorára írt Brácsadalok szerepelnek - azt a gyanút veti fel a hallgatóban, hogy az ilyen élcelődés hátterében csakis kisebbségi komplexus és féltékenység állhat. Bársony Péter játéka ugyanis mindenekelőtt a brácsa univerzalitásra hívja fel a figyelmet - a muzsikus keze alatt a hangszer rengeteg arcát megmutatja: ha kell, a magas regiszterben fényes és karcsú hangon énekel, ha arra van szükség, lent sötét tónussal, csellószerűen szól, kísérő szerepben és szólistaként is differenciáltan, kifejezésmódját mindig a zenei anyag szolgálatába állítva nyilvánul meg. A felvételt hallgatva meglepődik az ember, hogy a kései klarinétszonáták milyen megkapó természetességgel szólnak brácsán. A kiváló klarinétos, Mühlfeld játéka ihlette kompozíciókat Brahms - feltételezhetően a darabok eladhatóságát, népszerűségét növelendő - már az első kiadásban alternatív brácsaszólammal látta el, később pedig hegedűváltozatot is készített belőlük. Míg ez utóbbit nagyon keveset játsszák, a brácsaszonáták a hangszer romantikus irodalmának sarokkövei lettek. Bársonyék előadása nem hagy hiányérzetet a hallgatóban, a brácsára írt verzió egyáltalán nem alacsonyabb rendű az eredetinél, sőt eszünkbe sem jut, hogy átirattal van dolgunk. Frankl Péter a brácsaművésszel fantasztikus egységet alkot, rendkívül színes és szuggesztív előadásmódja bámulatos technikai biztonsággal párosul. Zongorajátékának elképesztő frissessége miatt - ahogy azt más fiatal partnereivel is megtapasztalhattuk - a kettőjük közti 40 évnyi korkülönbség egyáltalán nem érzékelhető.

A szonáták magukon viselik Brahms kései stílusának legfontosabb jegyeit: miközben a zenei nyelvet valamiféle zártság, letisztultság jellemzi, a lényegre törő, tömör szerkesztés mégis gazdagon áradó, kitárulkozó zeneiséggel párosul. Az egyszerre visszafogott és intenzív kifejezésmódban rejlő sajátos kettősség Bársony és Frankl olvasatában is központi szerepet kap. Előadásukban különösen az eltérő karakterű témákat felvonultató, változatos, mégis koherens egészet alkotó tételek megformálása ragadja magával az embert. Lenyűgöző az az arányérzék és finomság, amellyel az Esz-dúr szonáta nyitó tételének egymással kontrasztáló témái - a nagyívű, szenvedélyes főtéma, a poétikus, meditatív melléktéma és a rajongással teli zárótéma - kiegészítik egymást. Érzékletesek az Allegro appassionato hangulatváltásai is: az izgatott kezdő témát nemcsak a belőle a scherzo rész végén kibontakozó, nosztalgikus zárószakasz, hanem a fenséges nyugalmat sugárzó, himnikus trió is markánsan ellenpontozza. Megkapó, ahogy az f-moll szonáta Allegro appassionatójának vívódó, szenvedélyes hangja a tétel végére líraivá szelídül, vagy ahogy az Allegro grazioso elegáns keringője népies színezetet ölt, majd a trióban a finoman lebegő indítás tétova bizonytalanságát egyre határozottabb, magabiztosabb tónus váltja fel. Egyedül az f-moll szonáta lassú tételével kapcsolatban alakul ki némi hiányérzet a hallgatóban: a szép hang és az érzékeny formálás ellenére - talán a kívánatosnál leheletnyivel gördülékenyebb tempónak köszönhetően - az Andante kissé távolságtartónak és tárgyilagosnak hat, ettől pedig épp a különleges atmoszférájú tétel titokzatossága és varázsa vész el.

A lemezen a két szonáta Brahms op. 91-es Brácsadalait fogja közre: a zeneszerző és Joseph Joachim több évtizedes barátságának emléket állító két dal - az 1884-ben komponált Gestillte Sehnsucht (Friedrich Rückert) és az 1863-ban íródott Geistliches Wiegenlied (Emanuel Geibel) - énekszólamát Komlósi Ildikó érett és kifinomult muzikalitással formálja meg. Jó ízléssel adagolt, érzékeny és differenciált vibrátója külön említésre méltó, produkciójának legemlékezetesebb pillanata pedig a bölcsődal összes versszakának végén megismétlődő Stillet die Wipfel kezdetű két sor legutolsó, csöndes, átszellemült megszólalása. Zenésztársai mindvégig méltó partnernek bizonyulnak: mindhárom szerepben - az instrumentális be- és átvezető részekben, az énekessel folytatott intim párbeszédek során és háttérbe húzódó kísérőként is - remekül megállják a helyüket. Produkciójuk egyik legszebb momentuma egyúttal a zeneszerző stílusának esszenciáját is magában hordozza: a Gestillte Sehnsucht hangszeres bevezetőjében a bensőséges tónussal megszólaló brácsa és a rejtett belső szólamokat apró ékkövekként felvillantó zongora harmonikus együttműködésében kiválóan megmutatkozik a brahmsi dallamosságot jellemző nyughatatlan vivőerő, mely a burjánzó dallamot - pont mikor megpihenne - új erővel feltöltve fonja tovább. }


 




The Brahms Project


Két brácsaszonáta, op. 120

Brácsadalok, op. 91


Bársony Péter (brácsa),


Frankl Péter (zongora),


Komlósi Ildikó (ének)

Hungaroton, 2018. szeptember HCD 32808




Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.