Bőven van még felfedezni valóm

Fejérvári Zoltán

Szerző: Belinszky Anna
Lapszám: 2017 június

- Alig néhány napja, hogy megnyerted a Montreali Nemzetközi Zenei Versenyt. Hogyan indultál neki a megmérettetésnek?

- Több éve terveztem, hogy még egy nagyobb versenyen részt veszek, és most érkeztem el arra a pontra, hogy végig is tudtam vinni ezt a döntést. Egy hirtelen ötlettől vezérelve jelentkeztem épp a montreali versenyre - megláttam a kiírást, és úgy éreztem, hogy a felkészülés egy olyan periódusra esik, amelyet nem nagy áldozat tisztán a versenynek szentelnem. Másfél hetem maradt, hogy elkészítsem a jelentkezéshez szükséges DVD-anyagot, amely egy Bach prelúdium és fúgából, egy klasszikus szonátából, egy etűdből és két szabadon választott műből állt össze. Ez volt az első megmérettetés számomra, hogy jó minőségű felvételt készítsek, amellyel kijuthatok a versenyre. A sikerhez végül némi szerencse is kellett: a határidő lejárta előtt két perccel került fel az utolsó videóm is a szerverre. Azzal ugyanis nem számoltam, hogy az anyag feltöltése tizenkét órát vesz igénybe. Néhány héttel később, február végén érkezett meg a jó hír, hogy beválogattak. Úgy éreztem, nem engedhetem meg magamnak, hogy nem készülök fel rendesen azok után, hogy állják a repülőjegyet és családoknál kapunk ingyenes szállást. Nekem végül csak gyakorolnom kellett.

- Mennyire volt kötött a verseny műsora?

- A kiírás nagyon szabad volt, ezért is tetszett nekem ennyire ez a verseny. Mindössze azt határozták meg, hogy az első két fordulóban el kellett hangoznia egy klasszikus és egy romantikus műnek. Ezen kívül voltak még választható elemek, amelyek közül én végül Bachot játszottam, de alapvetően szabad volt a terep, és mindenki a saját repertoárját játszhatta.

- Mit tekintesz saját repertoárodnak?

- Ez a repertoár folyamatosan alakul, de mostanra kikristályosodtak olyan szerzők, akikről úgy érzem, hogy hosszú távon sem fogok lemondani. Közéjük tartozik Schumann, Janáček, Bartók és Bach, de Bachot annyira természetesnek veszem, hogy külön ki sem emelném. Az ő zenéjükön kívül játszottam még a versenyen egy Ligeti-etűdöt és egy ritkán hallható Szkrjabin-szonátát is. Úgy gondolom, hogy sikerült az első két fordulóra igazán érdekes anyagot összeállítanom: Schumann Humoreszkje sem tipikus versenydarab, a Bartók-Improvizációk pedig végképp nem.

- Ezek szerint már a programválasztással is kitűntél a mezőnyből?

- Meglehetősen sokan érkeztek sztenderd repertoárdarabokkal: legalább öten játszották Chopin h-moll szonátáját, hárman vagy négyen a La valse-ot, rengeteg mutatós Liszt-mű volt műsoron, nem is beszélve arról, hogy a fél mezőny Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét jelölte meg a harmadik fordulóra. Szerencsére a hat döntősből végül csak ketten voltak, akik ezzel szerepeltek. Úgy gondolom, hogy az első díjhoz nagyban hozzájárult a darabválasztásom is. Bartók 3. zongoraversenye nem volt rizikómentes vállalás, később a visszajelzésekből derült ki számomra, hogy sokak szerint bátorságra vallott, hogy ezt játszottam. Nekünk, akiknek itt Magyarországon a 3. zongoraverseny az életünk része, talán nehéz is megértenünk, hogy máshol ez nem ilyen természetes. Úgy érzem, ezzel a művel egyszerűbb volt valamiféle névjegyet letennem, mintha Csajkovszkijt vagy akár Brahmsot játszottam volna. Számomra nagyobb üzenetértéke van ennek a Bartók-műnek, és több közölnivalóm is van ezzel a zenével, mint a nagy általánosságban ismert zongoraversenyekkel.

- Mi az, amit a zsűri keresett? Tudtad-e a verseny közben, hogy mire kíváncsiak igazán?

- Egyáltalán nem tudtam. Mások produkcióival tudatosan nem foglalkoztam, úgy éreztem, hogy rossz hatással lenne rám. Abból tudtam csak, hogy fogékony a zsűri arra, amit képviselek, hogy mindig tovább engedtek.

- Másképp játszol versenyszituációban, mint koncerten?

- Nem játszom másképp, de más köti le a figyelmemet, és másképp reagálok a „hibákra". A versenyen nem tudtam megtenni, hogy ne gondoljak rájuk, és rögtön magam mögött hagyjam őket. A visszajelzésekből ítélve azonban ezek a figyelmetlenségek nagyrészt mentális szinten maradtak, nem ért el mind a megszólalásig. A zsűri sem a „hibák" alapján ítélt - jó példa erre a Janáček-szonáta, amelyet a második fordulóban játszottam. A koncentrációm pont ennél a darabnál került mélypontra, és volt sajnos egy-két nyilvánvaló bakim a játékban. Az előadásomat mégis beválogatták a második forduló legjobb pillanatai közé. A hibák dacára is érvényesülni tudott az erős mondanivaló és az, hogy ritkán hallható darabról van szó.

- Mi volt a verseny során a legmeghatározóbb visszajelzés, amire emlékszel?

- A visszajelzések legnagyobb része itthonról érkezett, követni lehetett a közvetítést. A zsűrivel a fordulók között egyáltalán nem érintkeztem. Számomra a legpozitívabb egy olyan kritika volt, amely a felszabadultságomat emelte ki az első forduló után. Ennek már csak azért is örültem, mert az első forduló előtti időszakra a felszabadultság az utolsó szó, amit használnék. Szorongva készültem erre a fordulóra, ráadásul a harmadik napon játszottam, ami miatt csak tovább nőtt bennem a feszültség. Nagyon boldog voltam, hogy a színpadon mindezt magam mögött tudtam hagyni.

- Milyen céljaid voltak a versennyel, és mi az, amiben változást hoz egy ilyen győzelem az életedben?

- Az elmúlt időszakban nagyon sokat kamarazenéltem, és rá kellett jönnöm, hogy a szólórepertoárral nem foglalkozom annyit, amennyit szeretnék. Nagyon szeretem a kamarazenét, de a tavalyi évadban mindössze kétszer adtam talán szólóestet, amit keveselltem kicsit. Szerettem volna a kezembe venni az irányítást és többet játszani, többet foglalkozni ezzel a hihetetlen gazdag repertoárral, és úgy éreztem, hogy ehhez segít hozzá a verseny. Ezt most is így érzem, a verseny a következő két-három évben biztosan előre fogja lendíteni a szólófellépéseimet. Hogy pontosan mennyivel, az az előttem álló hónapok kérdése. A nyolcvanezer dolláros nyeremény nagyobb része egyébként, az Azrieli Alapítványtól kapott ötvenezer egy kifejezetten karrierfejlesztésre fordítható keret. Emellett maga a verseny is nyújt megannyi koncertlehetőséget, elsősorban Kanadában és az Egyesült Államokban. Biztosan lesz több fellépésem Montrealban zenekarral is, de kaptam meghívást Vancouverbe és egy kaliforniai fesztiválra is. Még nem tartunk ott, hogy konkrét időpontokat egyeztessünk, a verseny után most egy rövid szünet következik, aztán egy-két hét múlva indulhat a koncertekkel való gyakorlati munka.

- A szólistafeladatokon belül inkább a zongoraversenyekre vagy az önálló szólóestekre szeretnél koncentrálni?

- Nagyon szeretném most a magányt, az egymagában lévő zongorarepertoár jelenleg jobban foglalkoztat. Volt jó pár zenekari fellépésem is az elmúlt években, és megvan a varázsa, a szépsége a zenekarral való játéknak is, mégis úgy érzem, hogy egy zongoraverseny sikere nagyban a körülményektől függ. Fontos, hogy milyen a karmester és a zenekar, és legtöbbször csak egy vagy két próba áll rendelkezésre. Mindezt a darab sínyli meg, és előadóként én is jobban megsínylem. Most az érdekel a leginkább, hogy meddig tudom terjeszteni a szólórepertoárt, kiknek a zenéjét akarom játszani. A következő öt évre bőven elegendő feladat, hogy megtaláljam, milyen szerzőkkel van dolgom és milyen zenékkel van közölnivalóm. Ezekből a zenékből kell minél szélesebb repertoárt megszereznem és megtanulnom. Bőven van még felfedezni valóm. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.