Befejezett kutatás

Vikár László (1929–2017)

Szerző: Sebõ Ferenc
Lapszám: 2017 június

1929. június 8-án született Szombathelyen, 18 évesen került be a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének-zenetanári és karvezetői szakára, tanárai Ádám Jenő és Vásárhelyi Zoltán voltak. A karnagyi és zenetanári diploma megszerzése után (1952-56) a zenetudományi szakot választotta, mivel érdeklődése a népzenetudomány, a népzenekutatás felé terelte. A főiskola elvégzését követően Kodály tudományos aspiránsaként folytatta tovább tanulmányait (1956-59), majd 1960-73 között tudományos munkatárs és titkár a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjában (1974-től MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Osztály), 1973-tól tudományos főmunkatárs, 1977-91 a Népzenei Osztály vezetője, 1981-84 az intézet igazgatóhelyettese, 1991-től tudományos tanácsadó.

1970 óta oktatott népzenét a Zeneművészeti Egyetemen, kezdetben óraadóként, később mint az intézmény adjunktusa, 1982-97 docense, 1997-től egyetemi tanára. 1985 óta a Calgary Egyetem (Kanada) előadója. 1961-ben védte meg kandidátusi értekezését, 1989-ben nyerte el a zenetudományok doktora címet. A tudományos életben kivívott tekintélyét jelzi, hogy az MTA Urálisztikai (Finnugor) Komplex Bizottságának és a Zenetudományi Bizottságnak tagja. Élete során számos társadalmi funkciót is betöltött: a Nemzetközi Kodály Társaság alelnöke (1975-93), a Magyar Kodály Társaság alelnöke (1978-84), az ITCM magyar nemzeti bizottságának ügyvezető elnöke (1970-95). Munkássága elismeréseként 1995-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki. Életének 88. évében, 2017. május 12-én hunyt el.

Vikár László 1956 szeptemberében lett Kodály aspiránsa, miután végzett nála a Zeneakadémián. Néhány hónapra rá a Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjában Kodály a tőle megszokott lakonikus modorban tudtára adta, hogy őt szemelte ki a Volga-vidék zenéjének tanulmányozására. Bartók is, ő is foglalkoztak a Volga-vidéki finnugor és török népek zenéjével, és szerettek volna eljutni a helyszínre, mivel mindketten jól tudták, hogy pusztán könyvekből nem lehet megismerni egy zenei stílust. Ez az expedíció akkor sajnos nem jöhetett létre, ezért Kodály a háború után azonnal megragadta a kínálkozó lehetőséget, és államközi megállapodás keretében tanítványát küldte Keletre, hogy felderítse azoknak a pentaton kvintváltó cseremisz dallamoknak a forrásvidékét, melyek Robert Lach hadifoglyoktól gyűjtött könyvéből váltak ismertté.

Vikár Lászlónak és társának, Bereczky Gábor nyelvésznek 1958-ban azzal kellett szembesülnie, hogy egy nagyon szűk területen kívül senki sem énekel ilyeneket. A helyszínen már tisztán látszott, hogy a Lach-gyűjtemény arányai nem tükrözték a valóságos helyzetet. A cseremisz valóban hozzátartozik a közép-volgai népek zenéjéhez, de nem biztos, hogy az a legtipikusabb. E tapasztalatokból kiindulva más területek felé fordult. Így került sor a finnugor népek hagyománya mellett a török-tatár népzenék feltérképezésére is. 1979-ig összesen kilencszer tértek vissza négy-hathetes gyűjtőutakra, és mintegy 4000 lejegyzett, illetve felvett dallamot és dalszöveget hoztak haza.

A Volga-vidéki gyűjtéseiről elhíresült Vikár László a Kárpát-medence magyar gyűjtéseiből is alaposan kivette a részét. A keleti utak előtt és után a Kárpát-medence területén is jelentős mennyiségű népzenei anyagot gyűjtött. Kodály megbízása épp a karádi monográfia megírása mellől ragadta ki 1957-ben. A magyar gyűjtéseket az MTA Népzenei Kutatócsoportjának tagjaként végezte. A Csoport munkáját, egész tevékenységét Kodály irányította, aki már a Főiskolán is igyekezett beavatni tanítványait saját gyűjtési tapasztalataiba. Vikár László lejegyzései, felvételei a Zenetudományi Intézet Archívumát gyarapítják. Mint egykori növendéke tanúsíthatom, hogy az órán elmesélt személyes élményei a tananyagnál is értékesebbek voltak hallgatói számára. Szerencse, hogy ezek egy részét könyv alakjában is megjelentette 2002-ben, Volgán innen, Volgán túl. Naplójegyzetek a magyar őshaza vidékéről címmel.

Ennek szinte folytatásaként 2003-ban a Hagyományok Háza kiadta Vikár gyűjtőnaplóját, melynek címe: Dunán innen, Dunán túl. Ebben a Kárpát medencében 1952. január 17-től 1964. május 1-ig végzett gyűjtéseiről számol be. A gyűjtőnapló a rengeteg adat és a gyűjtés körülményeinek felvázolása mellett szubjektív véleményeinek, reflexióinak is helyet ad, emiatt a kötet fontos kordokumentumnak számít.

Az eredetileg rajzokkal, térképekkel és sok fényképpel díszített kéziratból Puskás Katalin szerkesztett könyvet. A kötettel párhuzamosan egy CD is megjelent, melyet Németh István szerkesztett az MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Archívumának gyűjteményéből. E válogatás hangzó élményekkel is kiegészíti Vikár László beszámolóit.

  

Zenetudományi tanulmányaim során megragadt bennem egy fontos intelme, amely arra figyelmeztetett, hogy kerüljük a túl széles körök nyitását, a lehetetlen feladatok felvállalását, mert a jó tudós pontosan annyi célt tűz maga elé, amennyit el is tud érni. A munkák akkor érnek valamit, ha magunk be is tudjuk fejezni őket. Senki nem fogja az általunk félbehagyott kásahegyeket rendbe rakni. Sajnálatos, de a valóság azt mutatja, hogy nem olyan vonzó feladat más után söprögetni, akármilyen nagy ember legyen is az illető. Jól tudom ezt, mert volt részem ilyen munkákban részt venni, akár a Vikár-hagyaték feldolgozására, akár a Kovács Sándorral sajtó alá rendezett Bartók-rendre, a Magyar Népdalok Egyetemes gyűjteményre gondolok. Vikár tanár úr azt tanította nekünk, hogy ez érthető is, mert minden nagy kutatómunkához személyes érzelmi kötődés kell, anélkül nem megy a dolog. És az ilyesmit - úgy látszik - nem egyszerű mástól megörökölni. Ő azonban azon tudományos kutatók közé tartozott, akik nagyon ügyeltek arra, hogy megkezdett munkáikat az utolsó vonásig befejezzék. }

Sebő Ferenc Vikár Lászlóval 2002-ben készített beszélgetését szeptemberi számunkban közöljük.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.