Egy utópia vált itt valósággá

Szerző: J.Gyõri László
Lapszám: 2017 május

- Mielőtt leültünk volna beszélgetni, végigvezetett ezen a fantasztikus épületen, legfőképpen pedig megmutatta ezt az impozáns termet, és közben arról is beszéltünk, hogy ön aktív muzsikusból, nagybőgősből, a Concertgebouw Zenekar művészéből lett zenei menedzser.

- A Concertgebouw-nak nem voltam állandó tagja, ott csak kisegítettem, szabadúszóként rengeteg mindennel foglalkoztam. Hollandiában tanultam, az Eötvös Péter és Ton Koopman vezette hilversumi rádiózenekarnak voltam tagja - sajnos időközben ezt a remek együttest megszüntették. De a Concertgebouw Zenekar sok produkciójában vettem részt. Képzeljen el egy olyan évet, amikor Chailly vezetésével, turnékon 25 alkalommal játszottuk Mahler 5. szimfóniáját... A zenekari muzsikálás mellett egy idő után elkezdett más is érdekelni, és lassanként belekeveredtem a menedzserségbe. Végül vettem egy nagy levegőt, és megtettem a szükséges lépést: abbahagytam az aktív zenélést, és állást vállaltam Londonban: a Gabrieli Consort and Players menedzsere lettem. Hét évet töltöttem ott, majd Koppenhágában, a rádiózenekar igazgatójaként folytattam a pályámat, és onnan jöttem Berlinbe, a Mahler Chamber Orchestrához. Ez egy nagyon színes, rengeteget turnézó, nemzetközi együttes, de az irodájuk Berlinben működik. Hozzájuk ötéves szerződés kötött, amiből még csak az első év telt le, amikor Daniel Barenboim megkérdezett, nem volna-e kedvem elvállalni az épülő Boulez-terem vezetését. Akkor nemet kellett mondanom, később azonban találtunk egy megoldást, hamarabb eljöhettem onnan, és 2015 októberétől intendánsként a Boulez Saalnál dolgozom. 2016 szeptemberében bemutattuk az első szezon műsorfüzetét, és májusban bemutatjuk a következő, 2017-18-as, immár teljes évad programját.

- Olyan épületben ülünk, közvetlenül a Staatsoper épülete mögött, amely azelőtt az operaház díszletraktáraként szolgált. Mikor épült eredetileg?

- 1953-ban. A II. világháború után itt semmi sem maradt, pontosabban a Hedwig-székesegyház és az operaház épülete komolyan megsérült, de nem pusztult el teljesen. Itt viszont nem maradt semmi, úgyhogy ez akkor új épület volt. Azóta műemléki védelem alá került, a külsején nem volt szabad változtatni, belül viszont teljes átalakuláson ment át.

- Amennyire tudom, a Boulez-terem és a zenekari akadémia létesítése Barenboim ötlete volt.

- Az ötlet nem egyszerre, hanem több lépésben született. 1999-ben, amikor Weimar Európa kulturális fővárosa volt, Barenboim bemutatta akkori legfrissebb projektjét: fiatalokat hívott meg a Közel-Keletről, Izraelből és a palesztin területekről, hogy zenéljenek együtt. Kezdetben egyszeri alkalomról volt szó, de annyira jól sikerült, hogy folytatták, nagy, zenekari projekt lett belőle, amely rengeteg munkát és nehézséget jelentett: vízumot kellett szerezni, össze kellett hozni a térség különböző országaiból a fiatalokat. Ennek ellenére ennek az ügynek akkora sikere volt, hogy még tovább kellett fejlődnie, állandósulnia kellett. Ma már állandó zenekarról van szó, vagyis nem csak a nyár öt hetében zenélnek együtt, hanem egész évben, sőt négy éven keresztül együtt tanulnak. Először valahol a közel-keleti régióban akarták megszervezni a képzést, ez azonban gyakorlati okokból nem valósulhatott meg. Ha ugyanis az egyik közel-keleti ország biztosítana neki otthont, akkor egy másikból nem mehetnének oda a fiatalok.

Ekkor jött a képbe az akkori kormányzó polgármester, Klaus Wowereit, aki megkérdezte Barenboimot, nincsenek-e ötletei a Staatsoperrel, és ennek a háznak a renoválásával kapcsolatban. Nem volt ugyanis elég a pénz, hogy a város ezt a raktárépületet is renováltassa. Wowereit azzal az ajánlattal állt elő, hogy ezt a - védett, és ilyetén formán elidegeníthetetlen - épületet odaadja Barenboimnak hasznosításra, amennyiben ez Berlinnek nem kerül pénzébe. És valóban, most havi 1 euró bérleti díjat fizetünk érte. Barenboim privát pénzeket, és egy idő után állami, szövetségi támogatást is szerzett. A szükséges pénz tehát nem Berlintől, hanem az államtól és magánforrásokból érkezett. Németországban ez a fajta Public Private Partnership modell nem mindennapos. A fenntartást sem Berlin fizeti: a szövetségi kulturális minisztérium és a külügyi tárca együttesen biztosítja a büdzsénket. A Külügyminisztérium adja a közel-keleti diákok ösztöndíját és szállásköltségeit.

A zenekar és az akadémia létesítése mellett nyilvánvaló volt az is, hogy itt egy koncertteremre is szükség lesz. Frank Gehry nagyon nagy érdeklődéssel kísérte figyelemmel a West-Östlicher Divan Zenekar fejlődését, és azt találta ki, hogy diákjaival feladat gyanánt hangversenytermet terveztet a zenekar számára. Felvette a kapcsolatot Barenboimmal, akit arra kért, segítsen abban, hogy diákjai találkozhassanak a zenekar tagjaival, és konzultáljanak velük, szerintük milyen lenne egy ideális hangversenyterem. A diákok és mestereik végigbeszélték a kérdés minden aspektusát a konkrét technikai igényektől a társadalmi kérdésekig és a népek közötti megértésig. A beszélgetések során az építészhallgatók és a muzsikusok összebarátkoztak, és nagyon közel kerültek egymáshoz, a végén pedig Gehry felajánlotta, ha bármiben segíthet Barenboimnak és zenekarának, akkor nagyon szívesen áll rendelkezésükre. Amikor aztán az építkezés lehetősége valóban felmerült, Barenboim megkereste őt, elkészítené-e a hangversenyterem terveit. Gehry azonnal vállalta a feladatot, és megkérte barátját, a világhírű akusztikust, Yasuhisa Toyotát, működjön közre a tervezésben. Gehry és Toyota díjazás nélkül, az ügy iránti lelkesedéstől vezérelve dolgozott, és nagyszerű munkát végzett.

- Szokatlan a terem formája. A hangversenytermek két alaptípusát szokták megkülönböztetni, a cipődoboz és a szőlőskert alaprajzút. Ez egyik sem igazán, pontosabban talán a kettő együtt. Mindenesetre egy nagy, szögletes térben ovális alakban vannak a helyek, a muzsikusuk pedig ennek az oválisnak a közepén játszanak.

- Alapjában véve ez mindkettőt egyesíti, és mégis valami egészen új. Alaprajzát tekintve cipődobozra hasonlít, bár már-már négyzet alakú, a közönség pedig két ellipszis formájú nézőtéren ül, ami valóban a szőlőskert-formát idézi. De a terem akusztikája a cipődoboz alakú hangversenytermekére hasonlít. Ami a teremben kerekded alakú, mind-mind hangelnyelő: párnázott székek például. Azok a termek, amelyek kerek alaprajzúak, akusztikailag általában problematikusak. Itt csak a közönség foglal helyet nem egyenes formájú széksorokon, a falak, a padló és a mennyezet dobozformájú. Szimbolikusan pedig nagy jelentőségű, hogy a muzsikusok nincsenek elválasztva a közönségtől: egymás közvetlen közelében, egymás mellett, és egy szinten ülnek. Olyan, mintha egy nappali szobában muzsikálnának. Nincs külön színpad és nézőtér. A közönség a szó szoros értelmében részt vesz a zenélésben, közösséget alkot a zenészekkel.

- Annak, hogy a hangversenytermet a benne működő állandó együttessel együtt Daniel Barenboim javaslatára Pierre Boulezről nevezték el, alighanem ugyanúgy üzenetértéke van, mint annak, hogy az akadémia Edward Said nevét viseli. Mi az üzenet?

- Nyilván sokan azt gondolták, hogy akkor itt most rettenetesen sok Boulez-mű és sok kortárs zene hangzik majd el. De nem erről van szó. Boulez csak inspirációs forrás. Ge­samtmenschként, „összemberként" jelképezi mindazt, amit mi itt csinálni fogunk. Egyik első beszélgetésünkön Barenboim azt mondta, számára Boulez az utóbbi száz év egyik legfontosabb alakja, különben pedig mennyivel jobb, ha egy hangversenyterem Boulez nevét viseli, mintha valamelyik szponzorunkról kapná a nevét... Boulez világéletében kíváncsi volt, új utakat keresett, és - főleg fiatal éveiben - nagyon radikális volt. Óriási volt benne a tudásvágy. Azt mondta, boldogtalan, amikor nem tanul valami újat. Azt gondolom, ez egybeesik azzal, amit mi is gondolunk a fejlődésről, az újról, nem akarjuk a közönséget okvetlenül azzal a néhány száz művel kiszolgálni, amit bárhol, bármelyik más koncertteremben megkaphat, nem keressük népszerű darabokkal a közönség kegyeit. Az együttes, a Boulez Ensemble gondolatát Barenboim a Boulezzal folytatott beszélgetések nyomán fogalmazta meg, Boulezt pedig lelkesedéssel töltötte el, amit Barenboim mondott. Boulez annak idején az Ensemble Intercontemporainnel egy újfajta együttes modelljét alkotta meg. Barenboim együttese rugalmasabb lesz, minden projektre vendégművészeket hív a Staatskapelléből, a West-Östlicher Divanból, illetve az akadémia professzorait és diákjait. Minden egyes projektre gondosan kiválasztva néhány közreműködőt. Ami a műsorokat illeti, minden egyes alkalommal elhangzik egy klasszikus vagy romantikus darab, egy 20. századi kompozíció, utána pedig egy egészen új zene szólal meg. Vagy például elhangzik egy programon belül Schubert Oktettje és Jörg Widmann Oktettje. Ilyen műsorok jellemzik majd a Boulez Ensemble hangversenyeit. A megnyitó koncertet egyébként bárki megnézheti az interneten.

- Berlinben nem szoktak panaszkodni rá, hogy szűkében lennének a hangversenyhelyszíneknek. Úgy képzelem, hogy egy új teremnek saját, összetéveszthetetlen, egyedi profillal kell megjelennie, ha nem akar egy lenni a sok közül. Milyen profilt szánnak neki?

- Ez a terem eleve saját profillal született. Már létrejöttének történetében benne van az az igény, amivel fel kíván lépni. Eleve az, ahogy megépült: egy utópia vált benne valósággá. Létrejött egy akadémia, és annak lett egy terme. Ez az akadémia a tanulásról szól, a kíváncsiságról, tudni akarásról, a megismerésről. Nem véletlenül választottuk a „gondolkodó fül" jelszót. Hallhat itt a közönség előadással összekötött koncertet, az egyiken Schiff András beszélt például a Goldberg-variációkról, egy másikon pedig Jörg Widmann Adorno egyik szövege kapcsán tartott előadást. Az efféle hangversenyekből sokat szeretnénk rendezni. Az akadémia részben a Közel-Keletre és Észak-Afrikára fókuszál, úgyhogy a térséghez kapcsolódóan is rendezünk koncerteket. Nemsokára fellép nálunk Naseer Shamma iraki ud-művész, nemrég egy szír triót hallottunk a Boulez-teremben, de perzsa muzsikusokat is várunk ide. Ne gondoljon valamiféle folklór-bemutatóra, ezek a művészek mind élő, mai zenét játszanak. A programunkon érződik majd, hogy honnan jöttek ide az akadémia növendékei.

- Nincs még egy hónapja, hogy megnyílt a terem, ragyogó a sajtójuk, nem lehet jegyet kapni az első évad koncertjeire. Az indulás igazán nem volt rossz.

- Azért még akad koncertünk, amelyre nem adtunk el minden jegyet, és meghirdetünk új hangversenyeket is. Nagy az érdeklődés, rengetegen jelezték, hogy szívesen lépnének fel nálunk, és sokan jelentkeztek, hogy szeretnék kibérelni a termet, hogy hangversenyt rendezzenek itt.

- Vagyis befogadnak koncerteket?

- Vannak partnereink, akikkel közös projekteket tervezünk. Ügyelünk rá, különösen most, kezdetben, hogy csak olyan rendezvényeket fogadjunk be, amelyek illenek a profilunkba, és erősítik az arculatunkat, mert fontos, hogy milyen élménnyel gazdagodik, aki belép a Boulez-terembe, hogy amit kap, az igazán minőségi élmény legyen, hogy az, ami itt elhangzik, olyan gondolatokat reprezentáljon, amelyekkel mi is azonosulunk.

- Kik tanítanak az akadémián? Állandó professzorokkal dolgoznak együtt, vagy meghívnak egy-egy művészt, aki kurzusokat tart?

- A kettő kombinációjával folytatjuk a tanítást. Részben saját professzorokkal, részben vendégtanárokkal. Most épül fel a tanári testületünk, néhány állást már betöltöttünk, és nyilvánosságra is hoztuk, hogy kik vállaltak nálunk tanítást. A zeneszerzés professzora például Jörg Widmann, a csellóé Frans Helmerson. Fantasztikus muzsikusokkal állunk tárgyalásban. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.