Utódok

A Nemzeti Filharmonikusok új vezetői: Herboly Domonkos és Hamar Zsolt

Szerző: Petrányi Judit
Lapszám: 2017 május

2017. március közepén huszonkét év után elbúcsúzott a Nemzeti Filharmonikusoktól Kovács Géza főigazgató. Utóda Herboly Domonkos, aki ez év januárjától a Magyar Rádió zenei együtteseinek vezetője volt. Megüresedett posztját a kulturális kormányzat a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár vezetéséről lemondott Kovács Gézának ajánlotta fel, aki azt elfogadta, és munkáját a Rádiónál el is kezdte.

- Kovács Gézával tulajdonképpen helyet cseréltek. 22 év után ő a saját búcsúját könnyesnek nevezte. Herboly Domonkos búcsúja mindössze három hónap után könnyebb lehetett.

- Ennyire azért nem egyszerű. A Rádiózenekar ugyanis különleges helyet foglal el a szívemben: ez volt az első hivatalos munkahelyem zenészként. Igaz, hogy csak félállásban voltam ott, igaz, hogy csak néhány hónapig, de mégis csak ez volt az első, és nekem nagyon nagy szó volt, hogy akkor, 1999-ben, még diploma előtt abba a zenekarba beülhettem. Ebben az időben a Rádiónak még hatalmas presztízse volt. Másrészt viszont most úgy jöttem el, hogy a Rádiózenekart még csak félig tudtam elkezdeni igazgatni, mert az előző munkahelyemen Mácsai Pál igazgató úr azt kérte tőlem, hogy legalább március 31-ig kísérjem végig az Örkény Színház nagy beruházásának az előkészületeit. Így aztán az a két és fél-három hónap nagyjából arról szólt, hogy két lovat próbáltam egyszerre megülni.

- Amikor az év elején a Rádió zenei együtteseinek az élére kinevezték, Egy új remény címmel jelent meg az erről tudósító újságcikk. Miben látja a Rádiózenekar reményváró, nehéz helyzetének az okát?

- Valamikor régen, amikor még a Rádió testesítette meg a technológiai korszerűséget, nagy tekintélye volt a Rádió művészeti együtteseinek, és nem csak Magyarországon. Az elmúlt mintegy tíz évben azonban a tulajdonos állam számára saját médiavállalkozásaihoz kapcsolódó plusz egységként, adalékként, leginkább problémaforrásként jelennek meg, és a vezetők sokáig nem is tudták, hogy „mellesleg" mekkora értéket kezelnek. Rögtön hozzá kell tennem, hogy az MTVA vezérigazgatója, Vaszily Miklós jogász és közgazdász létére már a kezdet kezdetén, a tárgyalásaink elején ráérzett arra, hogy ezek az együttesek milyen fontosak. A korábbi vezetőknek azonban szerintem fogalmuk nem volt erről. Ez egy rendkívül jó zenekar és kiváló kórus, viszont minden olyan terület, ami kiszolgálná a működésüket, katasztrofális állapotban volt és van. A hangszerállomány, a működési mechanizmus, a közönséggel való kommunikáció - és még sorolhatnám.

- A változtatásról volt tehát elképzelése, de végigvinni nem tudta. Nem érezte megfutamodásnak a távozását?

- Nem, azt hiszem itt megfutamodásról szó sincs. Az élet hozott egy helyzetet, ebbe én beleálltam, és próbálok becsülettel helytállni. Elképesztő mennyiségű munkára van szükség, de egyrészt látszik az alagút vége, és az is, hogy mit kell megtenni azért, hogy ebből sikeres történet legyen. Kovács Géza egyedülálló gyakorlattal, kiváló belföldi és külföldi kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Komoly tapasztalata van a válságmenedzselésben is, tehát meggyőződésem, hamarosan ki fogja húzni a bajból a Rádió zenei együtteseit. Nem mellékes, hogy a kormányzat is felismerte az együttesek fontosságát, így a kormányzati szándék is a rendbetétel mellett van.

- Mennyire lepte meg a felkérés?

- Rendkívüli módon. Egyáltalán nem számítottam rá. Csöngött a telefonom, a vonal végén Géza, amin nem nagyon lepődtem meg, mert szakmai kapcsolatban voltunk egymással. A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségében már évekkel ezelőtt együtt dolgoztunk - a Szövetség elnökségi tagja voltam debreceni igazgatatói időszakom alatt -, és nem árulok el titkot, amikor elmondom, hogy ő már korábban szeretett volna engem a Nemzeti Filharmonikusokhoz csábítani, előbb gazdasági igazgatónak, de volt egy olyan terve is, hogy ha leköszön a ciklusa végén, az utóda esetleg én lehetnék. Szóval csöngött a telefon, és amikor leültünk, elmondta, hogy mivel nem egyeznek az ő, és a tulajdonos magyar államot képviselő minisztérium elképzelései a zeneigazgató, azaz Kocsis Zoltán utódlásával kapcsolatban, arra gondolt, hogy cseréljünk helyet. Én ezt egy pillanatra nem is értettem, azt hittem, hogy a kávézóban, ahol ülünk, ő huzatban van, és ezért akar konkrétan helycserét, de nem erre gondolt. A helycsere ötletét Balog Zoltán miniszter úr is jónak látta.

- Kinek van nehezebb dolga?

- Erre nem tudok igazán jól válaszolni. Géza nincs könnyű helyzetben, de az ő munkája sikerre van ítélve. Hogy én helyt tudok-e állni, ebben egyrészt bízom, másrészt nagyon komolyan dolgozom rajta, hogy így legyen. Azt hiszem, hogy az én munkám most jóval kevésbé látványos, miközben a kritikának erősebben kitett munka. Ráadásul egyszerre szeretném a jó hagyományokat megőrizni és továbbvinni, és közben gondolkodom folyamatos újításon is. Nem egy nagy újítási hullámra gondolok, hanem sok apró lépésre, amelyekkel mindig egy kicsivel korszerűbbé lehet tenni a működésünket.

- Említette, hogy Kovács Géza annak idején gazdasági igazgatónak hívta, de az volt az Örkény Színházban is. Előtte - mint most is - teljes körű intézményvezető a Debreceni Filharmonikus Zenekarnál és Kodály Kórusnál. Erre predesztinálja zeneakadémiai és közgazdasági diplomája. Hogyan alakult a pályája? És mi vonzotta előbb? A zene vagy a gazdálkodás?

- A zene születésemtől fogva körülvett. Sőt már azt megelőzően is. Apai ágon ki tudja, hány nemzedékig visszamenően mindenki zenész, a bátyám is viszonylag ismert zenész, igaz, ő a versenytársnál játszik, a Fesztiválzenekarban. Tehát ezt hoztam magammal, tanultam is zenét, sokáig zongoráztam, és innen is szereztem első nyomasztó előadóművészi élményeimet. Jelesül, nekem minden karácsonykor és minden családi összejövetelen zongoráznom kellett, olyan vendégek jelenlétében, mint például Kocsár Miklós zeneszerző. Ez azért nyomasztott. Ezért is döntöttem úgy 2000-ben, amikor megkaptam nagybőgőtanári és kamarazenészi diplomámat, túl voltam némi tanítási gyakorlaton, és számos szimfonikus zenekarban való közreműködésen, és fél évet már külföldön is dolgoztam, hogy én ezt a pályát elhagyom, és nagy ívben elkerülöm nem csak a zenét, hanem minden művészetet, és csak a gazdasági világnak szentelem magam. Így jött a mai nevén Corvinus Egyetem, ahol MBA diplomát szereztem. A kultúrát viszont csak átmenetileg hagytam el teljesen, folyamatosan sodródtam vissza, egyre közelebb, és a két világ számomra ma már összekapcsolódik. Minden vezető tudja, hogy egy intézményt irányítani mindig gazdálkodási feladat is, részben jogi munka, és még sorolhatnánk. Vezetőként az embernek több területen is meg kell mutatnia magát.

- A zenélést abbahagyta?

- Lényegében igen. De az Örkény Színház Örkény Kert nevű egész napos szabadtéri programjának záró koncertjén egyszer-egyszer felléptem basszusgitárosként. És amikor a kislányom egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy zongorázni szeretne, végül is vettem egy zongorát. Hirtelen nem is tudom, hogy melyikünk gyakorol többet, ő vagy én. Egyszóval elővettem a kottákat, és szigorúan csak magamnak, de elkezdtem zongorázgatni. Úgy látszik, ez így működik, ahogy az ember öregszik, visszatér a kezdetekhez.

- Ha pályázni kellett volna, mire alapozta volna a pályázatát?

- Pályázni kell, ezt nem lehet és nem is akarom megúszni. Tehát mire alapozom? Úgy gondolom, kétszáz évvel ezelőtt nagyjából ugyanúgy mentek az emberek koncertre, mint ma. Szépen felöltöztek, leültek a koncertteremben, meghallgatták a műsort, majd távoztak. Csakhogy azóta sok minden megváltozott, annyi minden átalakult az emberek életében. A koncertélet pedig, véleményem szerint, nem követte igazán ezt a sok-sok változást. Először is egy információs forradalom kellős közepén állunk, egy technológiai robbanást élünk át napjainkban, aminek folytán - talán túl - sok információhoz is jut a ma embere. Ugyanakkor tény, hogy meglehetősen széles kulturális kínálatból válogathat a ma közönsége Budapesten. Rengeteg a professzionális együttes szinte minden műfajban. Azt gondolom, hogy ez a széles kínálat Európában majdnem hogy egyedülálló. De az utat, ahogy ez az érték eljut a közönséghez, az érdeklődés felkeltésének módját folyamatosan meg kell újítani. Bizonyos értékek nem változnak a zenében, a gyökerek, az alapok állandóak és mindig érvényesek lesznek. De a körítés, a befogadó hozzáállása az igenis változik, és az nagyon nagy kérdés, hogy ezt a változást mi hogyan fogjuk tudni követni. Hogy tudunk a közönséggel interaktívabb kapcsolatot kialakítani. Hogy tudjuk megértetni a mai közönséggel, hogy miért fontos nekik olyan koncertekre járni, ahol a saját érzelmeikkel találkoznak, ugyanúgy, mint a régi korok emberei, hiszen az ötszáz évvel ezelőtt született zeneművek ugyanúgy a születésről, a halálról, a szerelemről, a jóról, a rosszról, az emberi létünkből fakadó szorongásainkról szólnak, ez nem változott. Ugyanakkor szeretném, ha úgy tudnánk kreatívak lenni, hogy közben szem előtt tartjuk azt is, hogy ez a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, amelynek lehetséges, hogy valamivel konzervatívabbnak kell lenni, mint a leginnovatívabb zenekaroknak. Számos kérdés merül fel ezzel kapcsolatban, amelyekre nem lehet hirtelen választ adni, mert ezek bonyolult dolgok. Ezt az utat e pillanatban teljesen még magam sem ismerem, de keresem, és elfogadom azt is, hogy ez az útkeresés egy végtelen folyamat is lehet.

- A Muzsikának adott múlt havi interjújában Kovács Géza elmondta: Balog Zoltán miniszter és Hoppál Péter államtitkár az NFZEK testületei és a menedzsment jelenlétében fejtette ki, hogy a zenekar sorsát a következő húsz évre most tervezi a kormány. A kormány? Milyen fajta és milyen mélységű terveket kell ezen érteni?

- Én nem tapasztalok a politika részéről semmiféle nyomást. Inkább azt látom, hogy a tulajdonos fenntartó azt várja tőlünk, hogy egy hosszú távú, értelmes koncepciót tegyünk le az asztalra. Szerencsére semmilyen jel nem utal arra, hogy meg akarnák mondani, mit és hogyan kell játszani.

- Az is elhangzott, hogy az állam húszéves fejlődést indít be, és ez meg is látszik a zenekar pénzügyi támogatásán. Mennyivel nőtt az éves keret?

- Idén 137 millió forinttal többet kapnak az együttesek, mint tavaly. Így közel kétmilliárd forintból gazdálkodhat a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar, amiből tulajdonképpen egy alapvetően kiegyensúlyozott működés megvalósítható. A szándék tehát jól látszik. Hogy mi fog ebből a bázisba beépülni hosszú távon, ezt ma még nem tudjuk, de az irány mindenképpen jó.

- Nem teremt-e ez feszültséget a többi zenekarral?

- Nem, mert ez a pénz abból a másfél milliárdos keretből van, amelyből a többi zenekar is részesült. A magyarországi hivatásos szimfonikus zenekarok és kórusok még soha nem részesültek akkora volumenű állami támogatásban, mint idén.

- Három hónappal ezelőtt, amikor a Rádió zenei együtteseinek igazgatója lett, azt mondta, a zenei világ megújulás előtt áll. Mit értett ezen?

- Azt hiszem, elkerülhetetlen a permanens megújulás. Próbálhatunk nem tudomást venni a világ változásairól, de ez nem vezet sehova. Mondok egy rövid történetet. Amikor a kislányom közölte, hogy zongorázni akar, előtte egy héttel számoltam fel a teljes kottatáramat, mivel felszámoltuk a házat, ahol felnőttem, és ahol ezeket tároltam. Mit tehettem, elballagtam a Rózsavölgyihez és vettem egy Zongoraiskola I. füzetet. Meglepetésemre kezembe nyomtak egy ugyanolyan kottát, mint amilyen az előző héten volt a kezemben: ugyanaz a betűtípus, ugyanaz a grafika, ugyanazok a színek. Teljesen megdöbbentem - nem akartam elhinni, hogy a kotta, amiből én harminc évvel ezelőtt tanultam, ma is pont ugyanolyan. Szakmailag ez az anyag megkérdőjelezhetetlen, tehát nem a tartalmáról, hanem a körítésről beszélek. Nemzedékek tűntek el és születtek újak, és az egész világ megváltozott, de ez a kiadvány pont ugyanúgy néz ki. Mint kiderült, 1963-tól vagy '66-tól ugyanúgy adták ki. Ez így örökké nem maradhat. Tehát ha forog a Föld és változik a világ, akkor fejlődni kell. Legyen a különbség csak egy milliméter, csak egy jobb betűtípus, egy kevésbé vastag, gyászos és rossz hangulatú felirat, esetleg kevésbé nyomasztó grafikák, és máris érdekesebbé lehet tenni egy gyermekeknek szánt kottát.

Ugyanezt gondolom a zenekari munkáról, az én itteni munkámról is. Nem vállalhatatlan alkukra gondolok, nem. Az alap és a gyökér ugyanaz. De azt szeretném, hogy közvetlenebb legyen a befogadás, hogy a ma embere számára érthetőbb legyen az, amit csinálunk; hogy felfedezzék a csillogó értékeket, ennyi. A nagy kérdés a hogyan. Eszembe jut, amikor az Örkény Színházban Mácsai Pál felvetette, mi lenne, ha műsorra tűznénk egy olyan estet, amelyen a kötelező irodalom versei hangoznának el. Az irodalom, de különösen a vers enyhén szólva nehéz ügy a színházban, nem divatos dolog. Rögtön azt mondtam, hogy ez nagyon rossz ötlet, mert nekem is beugranak az iskolában rosszul eldarált versek, és ki a fene akarja a nyomasztó versfelmondások hangulatát újra átélni. Ettől függetlenül aztán csak beindult egy közös gondolkodás, és lett belőle az Anyám tyúkja című produkció, aminek most már a második része is színpadra került, elképesztő sikerrel. Persze hogy nem volt igazam. A kötelező verseket eldarálva nagyon jól ismerjük, de úgy meg nem nagyon, amikor egy igazi színész értelmezve, esetleg átértelmezve vagy újraértelmezve mondja el. Így már elképesztő, hátborzongató élményt nyújt a közönségnek az előadás. A versek ugyanúgy aktuálisak, ahogyan a zeneirodalom legkiválóbb alkotásai. A lényegük egy picit sem kopott meg, az értékük egy picit sem változott. Az a szándékom, hogy abban segítsem a zenekart, hogy megmutathassa a közönségének azokat a csodákat, amik tőlünk térben és időben egy karnyújtásnyira vannak, ráadásul nem csak az anyagilag tehetősebbek számára.

- Hamar Zsolttal dolgozott már?

- Nem, kíváncsian várom a vele való találkozást.


Hamar Zsolt

Hamar Zsolt 2012-től Wiesbadenben a Hesseni Állami Színház főzeneigazgatója volt. Azt mondja, két évvel ezelőtt már eldöntötte, hogy a szerződését nem hosszabbítja meg. Szerencsés pillanatban érkezett tehát a felkérés, hogy az NFZ élén a megüresedett zeneigazgatói posztot volna-e kedve betölteni.

- Mennyire kellett a naptárát felborítani?

- Teljesen, de azt gondolom, ez olyan ügy, amiért ezt meg kell tenni.

- Amikor Kocsis Zoltán halálával a poszt megüresedett, megfordult a fejében a lehetőség, hogy megkeresik?

- Nem.

- Annak ellenére nem, hogy az NFZ-hez szoros szálak fűzik, hiszen 1997-től 2004-ig, hét éven át első állandó karmestere volt? Hogy zajlott le ez a mostani felkérés és rögtön úgy érezte-e, hogy visszautasíthatatlan ajánlatot kapott?

- Első körben visszautasítottam és csak második körben mondtam azt, hogy üljünk le és beszélgessünk. Kocsis Zoltán azon túl, hogy mesterem és mentorom volt, egy másnak írott levelében egyszer megtisztelt azzal, hogy barátjának nevezett, ugyanakkor azonban nekem ő egy olyan másik univerzum legfényesebb csillaga volt, amit én csak távolról bámultam, vágyakozó, csodálkozó szemmel, és mindig azt gondoltam, milyen boldogság, hogy láthatom, hogy egy időben élhetek vele. Én nem tudtam elképzelni azt, hogy az ő helyébe lépjek, hogy az ő utódjának nevezhessem magam Ezt el is mondtam, amikor az ebben illetékesekkel tárgyalni kezdtünk. Ha az a cél, hogy őt kell pótolni, akkor nem tudom vállalni, mert őt nem tudom, őt nem lehet pótolni. Lehet, hogy más képes erre, én nem.

- Pedig Hamar Zsolt annak idején azért került az NFZ-hez állandó karmesternek nagyon fiatalon, mert úgy nézett ki, szükség lesz rá a napi munkához Kocsis mellé, aki akkor még nem volt profi karmester. Akkor zajlott le a váltás, lett az Állami Hangverseny Zenekarból Nemzeti Filharmónia, és ment végbe a zenekar személyi állományának emlékezetes átválogatása - a híres függöny mögötti próbajátékokkal megkezdődött a megújulás, a nagy átalakulás. Ezt Kocsis vezényelte le, de az állandó karmester ott volt mellette. Nem érzi-e, hogy erre is gondolhattak azok, akik most megkeresték, hogy ön egy bizonyos tradíciót, szellemet, valami közös hagyományt vihet tovább?

- Nem tudom, hogy a döntéshozók fejében mi volt, amikor rám gondoltak, vagy nyilván rám is, nem csak rám. Én ilyen szempontból valóban szerencsésnek érzem magam, de nem csak azért, mert ennek az elmúlt húsz évnek, legalábbis abból az első egyharmadnak hét évig lehettem közvetlen közelről szemtanúja, hanem azért is, mert furcsa módon én már azelőtt is dolgoztam ezzel az együttessel. 1995-ben volt az első karmesterverseny, ahol én több díjat nyertem. Ott az egyik díj egy akkor még ÁHZ hangverseny meghívás volt, amely olyan sok további meghívást hozott, hogy 1997 szeptemberéig, amikor a történetbe belépett Kocsis Zoltán, két év alatt én már több mint 10 koncertet vezényeltem. Önálló koncertjeim is voltak, más karmesterek helyett, és ami talán ennél is fontosabb, részemről ez szerelem volt. A mai napig fel tudom sorolni az 1985-ös ÁHZ teljes tagságát. Én ott ültem az ÁHZ koncerteken kisgyerekként, amikor Ferencsik vezényelt, ott ültem majdnem minden olyan koncerten, ahol Kobayashi dirigált. Tehát ez nekem nagyon élő hagyomány. És bár hagyományőrzés címén nyilván a súlypont maximálisan az elmúlt húsz éven van, de én az azelőtti időszakot is felelevenítésre és ápolásra méltónak tartom és akarom is tartani.

- Hogy emlékszik vissza a Kocsis Zoltánnal való együttműködésre?

- Mester és tanítványa viszony volt a miénk, még akkor is, ha ő mindig kollégájaként, néha pedig barátjaként aposztrofált.

- Mennyiben más a kettejük karmesteri alkata?

- A karmesterség ott kezdődik, hogy ki hogy veszi a levegőt, hogyan éli az életét, hogy jár, hogy gondolkodik, mik az érzelmi rezdülései. Azt gondolom, hogy én rajta nevelkedtem, vannak művek, vannak szerzők, vannak stílusok, amiket nem tudok másképp elképzelni, csak ahogy ő, de alapjában véve én nagyon más alkatú ember vagyok. És amikor mi erről beszélgettünk, akkor ő mindig azt mondta, hogy ennek örülni kell, ez így jó. Személy szerint azt gondolom, hogy mindenkinek kell, hogy legyen saját stílusa, személyisége, ami egyedi és összetéveszthetetlen. Hitelesen csak így lehet egy zenekar, főleg a Nemzeti Filharmonikusok élén állni. A hitelesség az alapja mindennek.

- Azt mondja, hogy ha hagyományőrzésről beszélünk, a hangsúly most már az elmúlt húsz éven van. Ez alatt a húsz év alatt fontos zenekarokkal, muzsikusokkal dolgozott. Kitől, mitől kapta a legtöbbet? Hiszen ez a pálya nyilván egy hosszú tanulási folyamat is.

- Nem csak tanulási, önmegismerési folyamat is. Számomra egyébként az egész élet az. Az embernek meg kell tanulni békét kötni saját magával. Azt meg csak úgy lehet, ha megismered magad. Talán a legvégére majd sikerül.

- Sokat vitatkozik magával?

- Nagyon. Kibírhatatlanul. Magam számára is néha elviselhetetlenül.

- Dönteni gyorsan tud?

- Nem, de ha döntöttem, az megmásíthatatlan.

- Az önmegismerésben és a saját magával való békekötésben hol tart?

- Sokat haladtam. Ennek köszönhetően ma már elfogadom a kritikát, és ha méltatlan támadás ér, csak mosolygok rajta.

- Az mennyire esett rosszul, hogy Kovács Géza azért mondott le, mert ő Eötvös Péterben találta meg az ideális zeneigazgató jelöltet?

- Egy csöppet sem esett rosszul.

- Egy régi interjújában azt mondta, Szimonovnak köszönheti, hogy otthonosan érzi magát a karmesteri pulpituson. Mitől érzi magát egy karmester otthonosan a pulpituson? És ebben ő mivel segített?

- Ő rendelkezik olyan karmesteri technikával, illetve ezt a technikát úgy tudta nekem megmutatni, a gyakorlatban is és verbálisan is átadni, hogy aztán az bennem egy egységes egésszé állt össze. Az autóvezetéshez tudom ezt hasonlítani. Beülsz, és nem tudod elképzelni, hogy az autó ne abban a másodpercben induljon el, amikor te akarod, és ne úgy menjen és arra, amerre te irányítod. Egyszerűen uralod. Ideális esetben a karmesternek is uralni kell tudni a zenekart. Az nem fordulhat meg a fejemben, hogy, mondjuk, egy mű tempóválasztását annak alapján határozzam meg önmagam számára, hogy hogy tudom azt technikailag lebonyolítani, levezényelni. Kicsit olyan ez, mint a gondolat és a kimondott szó kapcsolata. Ha nagyon szegényes a szókincsünk, az előbb-utóbb visszahat a gondolatra. Ebben az esetben a vezénylés a kimondott szó, amely ha eszköztárát tekintve behatárolt, akkor egy idő után visszahat magára a gondolatra, a zenei szándékra is.

- Vannak-e a repertoárnak legkedvesebb területei, mik azok, és tudja-e magát tőlük függetleníteni a zenekari repertoár összeállításakor?

- Feltétlenül. Másképp nem is lehet. A vezető karmesternek a zeneirodalom egészében kell gondolkodni és azon belül kell tudnia, hogy őt mi érdekli. Ez esetben is így lesz, tehát mindent akarunk játszani, barokkot is, sőt, bár a teendőim listáján nem az első helyen áll, de tervezem, hogy alakítunk egy Nemzeti Filharmonikusok Haydn Zenekarát, ad absurdum egyszer majd kópiahangszerekkel, tehát félig-meddig autentikusnak tekinthető hangszerekkel ellátva. Haydn egyre fontosabbá válik számomra, szerintem egészen fantasztikus zeneszerző. Még azt is gondolom, hogy ha Angliában Händelt, mint angol zeneszerzőt imádhatják, akkor mi miért is nem imádhatjuk Haydnt magyar szerzőként. De a repertoárt illetően, nyilván akit elsőként említek, az óhatatlanul Bartók. Itthon kevesebbet tudnak erről, miután én most már több mint tíz éve külföldön dolgozom, de furcsa módon engem kint Bartók karmesterként tartanak számon. Alig van olyan meghívásom, ahol ne kellene Bartókot vezényelnem. Bár jó pár éve történt, de nem állom meg, hogy ne dicsekedjek el azzal, hogy amikor a firenzei Operaház a Bartók Kékszakállú és A csodálatos mandarin premierjére készült és azt hiszem, Seiji Ozawa lett volna az előadás karmestere, de ő lemondta egészségügyi okok miatt, akkor Zubin Mehta, a Maggio Musicale zeneigazgatója megkérdezte a Zürichi Operaház intendánsát, hogy kit javasol, és akkor ő rávágta, hogy a legjobb operakarmester Hamar Zsolt. Utána meghívtam egy kávéra, hogy megköszönjem, hogy ilyent mondott, de ez tényleg nagyon jól esett. Tehát első helyen Bartók. Az utóbbi időben érdekes módon egyre erőteljesebben mellé zárkózik Kodály. Lehet, hogy tévedek, de a szakmában van egy kis lenézés, hogy Bartókhoz képest azért... Én viszont káprázatos dolgokat érzek, látok és hallok bele Kodályba, és ezt a világ mintha kezdené visszaigazolni. Azután ott van Dohnányi. Az ő helye még nem kristályosodott ki. Azt gondolom, hogy zeneszerzés-technikailag, készség szempontjából Dohnányi ott van talán a legjobb öt között. Vagyis, mondjuk, Mozart, Mendelssohn, Richard Strauss mellett. Éppen itt jön a probléma, mert, hogy közvetlenül előtte vagy mellette, vagy egyidejűleg ott volt egy Strauss. Merem állítani, hogy ha Strauss nem lett volna, akkor ma Dohnányit imádjuk Európa szerte. Egy szó, mint száz, Dohnányi engem nagyon érdekel. Valószínűleg nem gondolhatom magamat egyelőre még jó Dohnányi interpretátornak, de érdekel. Nagyon szeretem Mahlert, az ő műveit nem is játszotta túl gyakran az NFZ, úgyhogy én szeretném hangsúlyosabban műsorra tűzni. Nem rögtön, de küldetésemnek érzem, hogy Brucknert játsszunk, mivel Bruckner szerintem fantasztikus szerző.

- Hadd utaljak egy régi, 2000-es keltezésű interjúra, ahol ezt mondta: „A cél megvalósítása, amelyre Kocsis Zoltánnal három évvel ezelőtt szövetkeztünk, hogy világszínvonalú zenekart építünk egy általunk ideálisnak vélt hangzással, játékstílussal, csak most kezdődhetett el igazán. De végre megteremtődött a lehetősége." Az a világszínvonalú zenekar azóta felépült, és most Hamar Zsolt áll az élére. Mekkora kihívás és mekkora felelősség, illetve vajon egy újabb fontos kezdet lehetősége-e ez?

- Megpróbálok őszintén válaszolni. Ha a művészi oldalát nézzük, akkor van egy-két olyan kút az életben, amelyekbe szerintem nem érdemes belenézni, mert csak bele lehet szédülni. Ez a kérdés számomra ilyen. Ha én elkezdek ezen gondolkozni, hogy Jézus Mária, ez mekkora felelősség, mekkora kihívás, abból csak baj lehet. Persze, tisztában kell lenni ennek a dolognak a történelmi, zenetörténeti súlyával, mindazzal, ami itt történt mondjuk 2000-től, de ha én most ezen kezdek tépelődni, akkor kész, végem van. Egyszerűen csinálom, ami a dolgom, a legjobb képességem szerint. Ha az infrastrukturális hátteret tekintjük, akkor kétség kívül minden adott, hogy a zenekar itthon és külföldön is az őt megillető dicsőségben és elismerésben részesüljön. Mivel ez csapatjáték, és egyébként az egyik erős pontomnak a közösségépítést tartom, fontos, hogy minden poszton a legjobb „játékosok" legyenek. Ez érvényes nemcsak a zenészekre, de a menedzsmentre is. Herboly Főigazgató Úr személyében erre megvan a garancia. Túlzás nélkül állíthatom, hogy Kocsis Zoltán a legkiválóbb zenészeket válogatta össze, így művészeti oldalon sem lehet probléma. A fenntartóval és személy szerint Balog Zoltán miniszter és Hoppál Péter államtitkár úrral kifejezetten jó a kapcsolat, megvan a sikeres működéshez szükséges bizalom és a financiális háttér is.

- Konkrét tervet, célt az NFZ következő éveire megfogalmazott-e már?

- Igen, de korai erről most még beszélni.

- Az első próbák lezajlottak. Hogy fogadta a zenekar?

- Nagyon jól. Döntésemben, hogy elfogadtam a zeneigazgatói felkérést, komoly szerepet játszott, hogy a zenészek támogatását mennyire élvezem. Ahogy említettem, ez igazi csapatmunka. Mindenkinek megvan a nagyon fontos szerepe. Csapatmunka az érzelmi oldalát tekintve is. Egy zenekar hiába olyan látszólag, mint bármilyen másik vállalat, kell, hogy egymásra legyünk hangolódva. Figyelni és ismerni kell egymás rezdüléseit, feltétel nélkül tisztelni kell egymást, hiszen a kölcsönös bizalom és megértés, az egymás gondolataira való nyitottság nélkül nem lehet kiválóan játszani.

- Túl vannak az első koncerteken is. Milyen kritikákat, visszajelzéseket kaptak?

- Nagy várakozással és szeretettel fogadtak minket. Az NFZ törzsközönsége nagyon fontos számunkra. Reméljük, hogy a jövőben jelentősen nőni fog azon családok, baráti közösségek száma, ahol a különböző generációk együtt járnak a koncertjeinkre. Ez intenzív és tervezett kommunikációt igényel. Bízom benne, hogy újabb és újabb művészetet, komolyzenét kedvelő csoportoknak tudjuk megmutatni, hogy milyen értéket közvetítünk. Feltétlenül szeretnénk folytatni a nagyon értékes vidéki koncertsorozatot és a nemcsak közkedvelt, de fontos ifjúsági pedagógiai programot is. Természetesen lesznek meglepetések is, de mivel ezek tényleg meglepetések, még maradjanak titokban. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.