A zene gyönyörű dolog

Budapesti beszélgetés Lorenzo Coppolával

Szerző: Malina János
Lapszám: 2017 április

- Március 18-én és 20-án a Régi Zeneakadémián, illetve a Közép-európai Egyetemen is sor került egy olyan hangversenyre, amely a régi (közelebbről: 18. századi) zene új, izgalmas vonatkozásaival ismertette meg a hallgatót. A két esemény középpontjában Lorenzo Coppola állt, aki napjainkban a klarinét típusú historikus hangszerek egyik legkiemelkedőbb megszólaltatója. A koncert további közreműködői nagyrészt pályájuk elején járó, kiváló magyar énekesek és historikus hangszerjátékosok voltak. A műsoron régi klarinét- és chalumeau-féléket foglalkoztató hangszeres és vokális kamarazene szerepelt olyan ismert szerzőktől, mint Vivaldi, Zelenka vagy Haydn, illetve olyan kevésbé ismert, de érdekes komponistáktól, mint Johann Georg Reinhardt és Christoph Graupner. Coppola a megszólaltatott hangszereket és darabokat egyaránt részletesen ismertette, s eközben nem csupán ragyogó zenésznek és hangszerjátékosnak, hanem lebilincselő előadónak is bizonyult. Magam a második hangversenyen voltam jelen; ez zajos sikert aratott. Coppola mestert a két koncert között kérdeztem pályájáról és hangszereiről.

- Hogyan kezdett klarinétozni?

- Tizenévesként sokféle fafúvós hangszert kipróbáltam, köztük a furulyát és a kornettet (cinket), továbbá modern hangszereket is. Szerencsés módon szert tudtam tenni egy használt kornettre, amelyet egy jónevű kornettjátékos és hangszerész, Paolo Fanciullacci készített. Én akkor Rómában éltem, és csak műkedvelőként zenéltem, mert a fizika is érdekelt, és a szüleim a zenei pályát komolytalannak tartották. Húszéves koromban azonban elhatároztam, hogy megpróbálkozom a zenei karrierrel, és sikerült is meggyőznöm a szüleimet, hogy a zenei diploma is diploma. Így, fizikatanulmányaimmal felhagyva, modern klarinétot kezdtem tanulni; akkoriban Rómában nem volt könnyű régi hangszerjátékot oktató tanárt találni. Olyan modern hangszert választottam tehát, amely alkalmas volt egy kezdő felnőtt számára. A diplomámat végül, levelező hallgatóként, a Santa Cecilia konzervatóriumban szereztem meg, mégpedig mindössze két év alatt, korábbi fafúvós tapasztalataimnak köszönhetően.

- Hivatásos pályáját tehát modern klarinétosként kezdte?

- Igen. Sőt tagja lettem egy modern hangszeres együttesnek, az Orchestra da Camera di Romának is. Csak később fordultam a historikus klarinét felé. Eric Hoeprichet először 1988-ban hallottam historikus klarinéton Mozartot és Beethovent játszani, és ez oda vezetett, hogy 1991 és 1995 között tanítványa lettem a hágai Királyi Konzervatóriumban. Közben már a '90-es évek első felében elkezdtem játszani ismert historikus együttesekben.

- Például melyekben?

- A 18. Század Zenekarában, amelynek Frans Brüggen volt a művészeti vezetője; azután Sigiswald Kuijken La Petite Bande-jában, William Christie Les Arts Florissant-jában és még további formációkban. Emellett rengeteg historikus operaprodukcióban is részt vettem, Mozarttól egészen Rossiniig és Belliniig. És mindezt folytatom a mai napig.

- Csak közben tanítani is kezdett.

- Igen, ugyanis 2004-ben felkértek a Katalóniai Zeneművészeti Főiskola frissen alapított régiklarinét-tanszékének vezetésére. Ezt elvállaltam, és idővel Barcelonába költöztem, ahol most is élek. De különböző régi zenei kurzusokon és workshopokon már jóval korábban elkezdtem tanítani.

- Hogyan került kapcsolatba Magyarországgal?

- Budapestre 2016-ban jöttem el a Freiburgi Barokk Zenekarral; Mozart Klarinétversenyét játszottuk, miután az előző évben már Fertődön is jártunk. Rajk Judit, aki a mostani két hangversenyt szervezte, és a közreműködő két nagyszerű énekes egyike hallott minket tavaly, és akkor határozta el, hogy meghív koncertezni. Nagy megtiszteltetés ez számomra, és boldog vagyok, hogy együtt szerepelhetek ezekkel az igen tehetséges magyar fiatalokkal.

- Beszéljünk most a hangszerekről. Tudom, hogy a chalumeau eredetileg szimpla nádas népi hangszer volt. A barokk zeneszerzők által használt chalumeau különbözik ettől?

- Természetesen. A barokk hangszert egy híres nürnbergi fúvóshangszer-készítő, Johann Christoph Denner konstruálta 1686-ban.

- A híres furulyakészítő?

- Pontosan. A Denner által kifejlesztett hangszert azután gyakran alkalmazta például Vivaldi, többek között Juditha Triumphans című oratóriumában (amelyből most is előadunk egy áriát obligát chalumeau-kísérettel), továbbá egyik zsoltárfeldolgozásában és hangszeres concertókban. Más concertókban viszont klarinétpárokat ír elő. Az a hangszer, amelyen a Judithában fogok játszani, „magas" F-hangszer lesz, míg a Christoph Graupner-áriában, illetve triószonátában „basszuschalumeau"-n játszom majd, amely jóval hosszabb, és a hangterjedelme lefelé egészen a kis c-ig terjed.

- A program szerint egy olyan hangszeren is játszani fog, amelyről még sohasem hallottam: ez a clarinette d'amour vagy clarinetto d'amore. Milyen hangszerről van szó tulajdonképpen?

- Lényegében egy A-altklarinétról (hasonlók léteznek Asz vagy G hangolásban is). Ennek a hangszernek rendkívül szűk a repertoárja; például Johann Simon Mayr, Donizetti tanára komponált rá obligát szólamokat, amikor Bergamóban volt karnagy. Különböző múzeumokban viszont elég sok fennmaradt hangszert őriznek. Mozart barátja, a klarinétos Anton Stadler viszont rendelt egy különleges A-„bassettó"-t (meg egy másik, B-hangolásút is) Theodor Lotz bécsi hangszerkészítőtől; ez olyan klarinét volt, amelynek a csövét meghosszabbították, ami azt jelenti, hogy a játékos akár egy kvarttal mélyebbre is le tud menni a jobb kéz hüvelykujja által működtetett járulékos billentyűk segítségével. Ezt a hangszert ma többnyire basszetklarinétként emlegetik, bár Stadler a clarinette d'amour elnevezésnél állapodott meg, tekintettel a hang lágyságára (ami a régebbi clarinetto d'amoréra emlékeztet). Ez az új mély regiszter a hangszer színházi használhatóságát is növelte. A clarinette d'amourt vagy basszetklarinétot nem szabad viszont összetéveszteni az 1760-as években Passauban konstruált, de ma is élő basszetkürttel, amely egy mélyebb, F hangolású klarinét, hasonlóképpen kiterjesztett hangterjedelemmel. Mindkét hangszerre jellemző viszont a jellegzetes, felfelé irányuló, gömbszerű kiszélesedés, amely hangtompítóként működik.

- Ezen a ponton le kell azonban szögeznünk, hogy amit Ön ezen a clarinette d'amouron játszik, azt eredetileg nem erre a hangszerre komponálták.

- Nem, hiszen Haydn barytontrióinak barytonszólamát szólaltatom meg rajta.

- Tehát egy gyökeresen eltérő, sőt még csak nem is fúvós hangszerről van szó...

- Így van; ezek a szólamok mégis ideálisak az én hangszerem számára. Ugyanis mind a két hangszer két, egymástól teljesen eltérő regiszterrel rendelkezik. A klarinét esetében az egyik a puha, gömbölyű és sötét hangszínű alsó regiszter, amelyet a chalumeau-tól örökölt, a másik pedig a magas, ún. klarinétregiszter, amely átfúvással képzett hangokból áll. A baryton esetében a mély regiszter (kísérő) hangjait a fogólap hátsó oldalán végigfutó basszushúrok pengetésével képezik, míg a magas regisztert a fogólap fölötti húrok gamba módjára, vonóval megszólaltatott hangjai alkotják.

- És nincs olyan tapasztalata, hogy Haydn barytontriói, amelyeket mégiscsak sorozatban állított elő egy amatőr játékos számára, egy kissé... hát, hogy is mondjam... egyszerűek?

- Ellenkezőleg! Éppen olyan komplexek, informatívak és izgalmasak, mint szerzőjük bármely más hangszeres kompozíciója. Határozottan alábecsülik őket. Nagyon remélem, hogy önt is meg fogjuk tudni győzni erről.

- Befejezésül mondana pár szót a közeljövőre vonatkozó terveiről?

- Új és izgalmas fejlemény számomra az Ensemble Dialoghi megalakulása. Ez egy fantasztikusan jó billentyűsből, Cristina Esclapezből és négy fúvósból, rajtam kívül három spanyolországi, illetve kanadai művészből - Josep Domènech (oboa), Pierre-Antoine Tremblay (kürt), illetve Javier Zafra (fagott) - áll. Gyakran adjuk elő Mozart és Beethoven zongorás kvintettjét, illetve az ezekhez hasonló korabeli repertoárt. Cristinával és Pierre-Antoine-nal Schubert-dalok korabeli átiratait is játsszuk; ezek mindig nagyon érdekeltek. Ezen túlmenően pedig a jólismert repertoárt: a Brahms-klarinétszonátákat, Schumanntól a Fantasiestückét, a Reinecke-Kürttriót, egészen Saint-Saënsig és Debussyig. Kiemelkedően izgalmas dolog ennek a századfordulónak a francia zenéjét az akkor használt hangszereken előadni.

  

Szilágyi Lenke felvétele 

A Dialoghival továbbá valódi dialógusra törekszünk a hallgatókkal, s ezt igyekszem megvalósítani a mostani hangversenyeken is. Erkölcsi kötelességünk nekünk, hivatásos zenészeknek, hogy megosszuk hallgatóságunkkal azokat az emóciókat, amelyeket a próbák során átéltünk. Gyakran időbe telik ugyanis, hogy rájöjjünk: hogyan „működik" egy kompozíció, és a közönségnek sajnos gyakran nincs lehetősége arra, hogy első hallásra a maga teljességében élvezni tudja a darabot. Azáltal, hogy megosztjuk hallgatóinkkal a szerző által alkalmazott érzelemkeltő eszközök egy részét, segítünk nekik abban, hogy koncentrálni tudjanak bizonyos fontos és szép részletekre, alkalmat adunk nekik arra, hogy minél több dologra ráérezzenek, hogy szépség ne maradjon észrevétlenül.

- Mindent összevéve: az Ön érdeklődése meglehetősen széles repertoárra terjed ki...

- Azt hiszem, hogy a zene gyönyörű dolog. Mindenfajta zene. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.